Akinek a vámpír-mítosz fogalma Bram Stroker örökbecsűjét juttatja az eszébe (ami Stephen King véleményével ellentétben, aki az apámtól örökölt, gyertyalángos és átlyukasztott borítójú „Három klasszikus rémtörténet” könyvhöz írt előszót, igenis egy hibátlan alapmű), írjon fel egy piros pontot, és még egyet mellé, akinek emellett Bela Lugosi sápadtra meszelt arca is felrémlik lelki szemei előtt (Christopher Lee elfogadható válaszként, Gary Oldman csak fél pontért, Wesley Snipes-ért viszont dupla levonás jár). Most viszont valami egészen másról lesz szó, méghozzá annak örömére, hogy végre magyarul is megjelent az utóbbi évek egyik legtökösebb seinen mangája, mely igazi geek-eknek való kéjhömpöly – persze, hogy a Hellsingről beszélek!
 |
Ha egy író, legyen akármilyen nép fia, egy nemzetiségétől alapvetően távol eső kultúra valamely jeles motívumához nyúl – legyen szó magas- vagy popkulturális műről –, kell legyen annyi vér a pucájában, hogy bátran és kreativitással telve messzire rugaszkodjon a választott témától, és kész legyen teljesen szája íze szerint értelmezni, neadjisten egyesek szerint megbecsteleníteni azt. Hogy miért? Mert különben nincs értelme. Az úton elbukni kisebb szégyen, mint csonkán hagyni egy ellopott ötletet.
Kohta Hirano (ja igen, messziről leszarom a „japán & magyar VS angol névsorrend” szent háborújának kérdéskörét – előre is elnézést!), bár néhol már-már gyermeteg lelkesedéssel tetézi hőseinek lehengerlően vagány túlkapásait, gyávasággal semmiképp sem vádolható: Drakula nevét lazán visszájára fordítva teremti meg japánosan (nőiesen) macsó vámpírhősét (kiköpött Vash, de kit zavar?), mellé csap néhány lenyűgöző kebelméretekkel megáldott harcias amazont, majd rájuk ereszti a speciális képességű csatlósokkal megtámogatott komplett náci hadsereget – akik egyébként zombik, az otaku beütésű parancsnokuk pedig kattantabb, mint Hitler és százezer mexikói ugróegér együttvéve. És mindezt még az első három kötetben… Kőkemény coolság, én mondom.
De lássuk a részleteket! Sir Lady Integra egy vámpírvadász família sarja. Amikor apja meghal, őrá száll a hagyomány fenntartásának terhe, egy kis családi ellenségeskedés miatt azonban kénytelen az apja által ráhagyott titkos csodafegyverhez nyúlni, aki egy domesztikált vadállat – egy ősvámpír. Hogy mi? Nos, igen, ez Miss Integra első kérdése is, de hamar belátja, hogy a sárkány ellen sárkányfű módszere ősi fenevadak esetén is működik. Alucard pedig igen hatékony fegyver: pontosabban nem körvonalazott, mágia-szerű képességek sorát képes kiszabadítani magából, ha szükség van rá. És mivel a második világháború utáni zűrös időket Dél-Amerikában átvészelt hithű nácik éppen mozgolódni kezdenek – akik unalmas várakozás helyett zombihadsereg építésével töltötték napjaikat –, természetesen szükség is lesz.
 |
A Hellsing – a kézenfekvő és örökzöld vámpír-tematikán kívül – két alappillérre építi gyors tempóban eszkalálódó cselekményét. Az egyiket a bivalyerős karakterek szolgáltatják: a vasakaratú, harcban edzett Lady Hellsing, a jobbkeze, a drótokkal harcoló, alkalmanként ceyloni teát szervírozó, a szerző akut britmániáját tükröző Walter, aztán a központi karakter, Alucard, a cinikus és vérszomjas halhatatlan csodafegyver, poszterekre kívánkozó tinibálvány, aki azért néha kivillantja fogai fehérjét (és megiszik pár hektó friss artériás vért), no meg a szexepiljét tekintve a nehézbombázó kategóriába sorolható vámpír-tanonc Victoria, és akkor a szerző akut náci-fétisét tükröző ellenséges szereplőkről vagy a konkurens vatikáni erőkről még nem is szóltam (pedig Anderson atya, utóbbiak legkeményebb katonája személyes kedvencem a sorozatban).
A másik pillér a „mojo”, az állandó tökösködés, a pillanatra sem komolyan vett, mégis tökéletesen működő és magával ragadó maszkulin pozőrködés. Kohta Hirano egyszerre bűvészkedik szupererőkkel, túlvilági jelenségekkel, hihetetlen közelharci trükkökkel és abszurd kaliberű kézifegyverekkel, kétoldalanként tálcán szolgálva fel a gyanútlan olvasóból a „poszterként a szobám falára!” felkiáltást kiváltó jeleneteket. És még csak azt sem lehet kijelenteni, hogy ez a politikát és történelmet ilyen szégyentelenül kihasználó, vérgőzös, morális kérdéseket szemrebbenés nélkül ledózeroló maszkulin gyilokorgia csupán a hímnemű képregény-rajongókat vonzaná. Jelentem: női rajongói is vannak a sorozatnak szép számmal.
A Hellsing fősodrától elszakítva tekintetünket további geek örömöket lelhetünk, úgymint az anime- és manga-színtérre tett utalások és kikacsintások tömkelege, még két dögös és vérszomjas nőszemély rövid bónusz történetei (az egyik apácaruhában nyomul ÉS szamurájkarddal küzd! vááá, tiszta punciszagú fétisgyűjtemény a csaj…) vagy éppen a képregénybe ágyazott vicces SD képkockák (super deformed = karikatúra-szerű stílusú, humoros jeleneteket ábrázoló rajzstílus).
 |
A legkellemesebb meglepetés pedig számomra – melyben a mélyen vallásos olvasók nyilván nem fognak osztozni – az a merész és kegyetlenül vicces cinizmus volt, mellyel a szerző a Vatikán katonai alakulataként működő, szupertitkos Iskariót szervezetet jellemezte. A római katolikus egyház történelmi megmozdulásaira rímelő cselekményelemek (például a protestáns anglikán egyházzal történő állandó összecsapások) komolyabban nyúlnak az európai történelemhez, mint mondjuk a Neon Genesis Evangelion vagy bármely más, a kereszténységet felhasználó alkotás – még akkor is, ha végső soron ugyanolyan exploitív motívumok, mint bármi más a Hellsingben.
Kőkemény humora van Kohta Hiranónak, ami a legváratlanabb módokon és helyeken jelenik meg (kifejezetten zseniális a második kötetben az Alucard és Anderson atya közötti elmaradt múzeumi összecsapás Monty Python-szkeccsbe illő abszurd jelenete, ami a sorozat legnagyobb poénja – percekig röhögtem rajta). Az animébe kevésbé sikerült átültetni ezt, mint ahogy a látványos harcok, a gyönyörű, gravitációra fittyet hányó vérfröcskölések sem működnek ugyanúgy. A mozgóképes adaptáció egyetlen (de cseppet sem elhanyagolható) előnye a képregényhez képest a zenéje: bárkivel szívesen vitába szállok erről, de a Hellsing zongorára és gitárra épülő szétcsúszós, zajos rockzenéje igen előkelő helyet foglal el a minden idők legjobb anime soundtrack-je toplistán (ahol is az első hely örökkön-örökké a Cowboy Bebopé, de az egy másik történet, mely esetleges erőteljes, anime irányultságú olvasói érdeklődés esetén bizonnyal megéneklésre kerül).
Azoknak, akik csak a kritikák végét olvassák el a magvas szummárum miatt, nem kérvén a sok rizsából: bombabiztos vétel eme tárgyalt magyar megjelenés, 2000 forintért még betlire is tuti megéri, a rajongók pedig úgyis magukévá tették rég. Találkozott már a japán könnyű kultúra a vámpírokkal korábban is (hogyan is feledhetnénk olyan bűnös geek-öröm kategóriába eső remekműveket, mint a Yokai Daisenso, a maga hosszú nyelvű, egylábú esernyő-szörnyetegével?), de ehhez hasonló tömény királyság ritkán lát napvilágot – különösen hazánkban…
Hellsing 1-3. kötet
Kiadó: Mangafan
Terjedelem: 194 oldal
Ár: 2000 Ft/kötet
