Az Alfabéta-díjazottak bemutatásának kapcsán kialakult abszolút higgadt, ám mindenképpen nagyon tanulságos véleményütköztetés során többször is szóbakerült a Magyar Képregény Akadémia saját lapja, a Pinkhell, illetve a benne szereplő képregények színvonala. A félévente megjelenő színes, szagos, szélesvásznú magyar képregény antológia a készítők szerint a legutóbbi számmal már sokkal közelebb került a befogadhatóbb, populárisabb (ám alkotói szempontból továbbra is kompromisszummentes) irányhoz. Most ezt fogjuk jól leellenőrizni, a legutóbbi, a képregényfesztiválra megjelent 6. szám boncolgatása során.
A Pinkhell korábban nem igazán igyekezett a trendeknek megfelelni, és elsősorban kissé öncélú, olykor igencsak elvont „művészi” képregényszösszeneteknek adott helyt, amivel nem feltétlenül sikerült magának megnyernie a hagyományos narratívára épülő képregények rajongóit. Idővel az MKA tagsága további tehetséges rajzolókkal bővült, és mivel a hazai kínálat is jelentősen gazdagodott magyar és külföldi képregényekkel egyaránt, érthető lépés volt tehát részükről, hogy a művészi önkifejezésből előremozduljanak a hagyományos történetmesélés felé. Úgy tűnik, hogy ez a dolog mindenféleképpen jó irányba halad, de még messze nem az a kategória, amivel pl. a laikusokat könnyedén meg lehetne győzni.
A formátum kellemes, a kivitel igényes, a lapok színesek, fényesek, valahogy így kell kinéznie egy valamirevaló képregényantológiának. A borítón Tikos Péter minőségi munkája látható, bár ha maga a rajz nem is éppen ízléses, de mindenképpen figyelemfelkeltő.
A kötelező, ám teljességgel semmitmondó elnökségi bevezetőt átugorva, egy 10 oldalas Pernye történettel találjuk szembe magunkat Felvidéki Miklós rajzai által prezentálva. Pernye karaktere engem valahogy korábban nem igazán csigázott fel, ezzel szemben a Koronasirató című epizódban már kezdek benne látni némi fantáziát. Szabó Jenő története remek ötleteket tartalmaz, szatirikus, magyaros ízű humora mindenképpen dicséretes, teljesen érthető az üzenete is, plusz rajz szempontjából is kikezdhetetlen, ettől függetlenül még egy kicsit erőtlennek érzem ezt a sztorit, így amolyan egynek elmegy kategória.
A Mélypont comicstrip-ek talán az általam eddig látott legszebb magyar képregénycsíkok, talán feleslegesen is szépek ennyire, mert ugye csak két hal-szerű izé mély(tengeri) gondolatait hivatott közvetíteni. Köztudottan nem rajongok a párkockásokért, itt azonban háromból kettő poén még tetszett is, ami ugye nem rossz arány. (Szabó Jenő írta, Zorro De Bianco rajzolta, Haránt Artúr színezte)
A korábban már méltatott Lakatos István (lásd az Alfabéta-díjazott Miserere Homine-t) Vasárnap című munkája számomra egyértelműen az aktuális Pinkhell egyik legjobbja, bár a művet korábban is ismertem már, de érthető módon kézzelfogható valójában még inkább tudom értékelni. István egyébként jól felismerhető stílusa itt már sokkal kiforrottabb, a rajz kevésbé „sűrű”, a színezés pedig elsőosztályú. (A rajzokban fellelhető utalások és humor miatt külön hozsanna néki!) Mint ahogyan a rövid, könnyed és abszolút bűbájos kis történet is, amely ismét valahol a keresztény tematika köré, illetve magasan fölé épít. István egyértelműen a hasonló történetek írására és illusztrálására született, nem pedig lovak kiganézására, alig várom, hogy láthassam további munkáit, például a Lencsilányt, és ismételten kimondom, hátha egyszer a megfelelő helyen is meghallatszik: minél inkább kötetben!
Mint említettem, a comic-strip nem az én műfajom, de Haragos Péter csak egyszerűen Strip-nek hívott munkái is viszonylag tetszettek, még az utolsóban található szóvicc is. Azt hiszem ilyen adagokban ezt még el tudom viselni.
Felvidéki Miklós az egyik legnagyobb tehetség, Noname nevű (heh!) rókája már lassan kultikus figura lesz. Ezúttal is egy kellemes, nem túl harsány, ám a maga különc módján nagyon is vicces kis történetet kapunk tőle. Reméljük a továbbiakban sem dobja a sarokba a rókát, és egyedi rajzstílusával és humorával minél gyakrabban találkozunk majd a közeljövőben.
Zorro De Bianco (ezúttal íróként) Virginia Woolf szellemét idézi meg Orlando című sajátos átiratában. A több koron és helyszínen átívelő mű az antológia legnagyobb lélegzetvételű és talán legösszeszedettebb alkotása. Az olykor zavarbaejtő és pikáns történet tulajdonképpen egy többféle jelentésréteggel is bíró igényes horrortörténetként fogható fel, kiváló párbeszédekkel, és jól felépített történetvezetéssel, valamint elégedettségre okot adó befejezéssel. Zabos Csaba szálkás rajzaiban az eredeti irodalmi művet alaposan kiforgató történet méltó megvalósításra talált. Szintén el tudnám képzelni, egy horror/sci-fi gyűjteményben.
Mindenképpen megvalósulni látszik az az álom, mely szerint a nem is olyan távoli jövőben egy kizárólag magyar alkotók műveiből összeálló, (talán újságosnál) rendszeresen megjelenni képes, kommerszebb hangvételű képregény antológia születhessen, de addig még rajzolóknak és íróknak egyaránt fejlődni kell, és persze az, hogy hosszabb, jobban kibontott történetekben is képesek legyenek gondolkodni. A Pinkhell rengeteget fejlődött, de még hiányzik egy egységes és jól átgondolt koncepció, aminek a mentén haladhatnának tovább a jó irányba.
Pinkhell #6
Írta/Rajzolta: sokan
Kiadó: MKA
Oldalszám: 50
Ár: 1300 Ft
