Ki gondolta volna, hogy majd látunk valaha olyan filmet, amiben Jackie Chan nem képes elbánni néhány kötekedő suhanccal, viszont parancsra embert öl? Ki hitte volna, hogy láthatjuk majd egyszer, amint a burleszk-kungfu császára éppen egy prostival kefél? Ki gondolta, hogy Jackie egyszer majd egy keserű emberi drámával elkevert véres gengszterfilmben fog grimaszok és akrobatikus mutatványok nélkül, komolyan színészkedni? Szerintem senki, maximum csak reméltük. Hát íme!
Jackie Chan sem lesz már fiatalabb és ezt ő is tudja. Az utóbbi időben többször is hangot adott azon vágyainak, miszerint a visszavonulása előtt még szeretne komolyabb, tartalmasabb filmeket is forgatni, lehetőleg nagyobb hollywoodi nevekkel, vagyis kicsit kilépni a könnyed harcművészeti akciófilmek humoros főhősének már alaposan bepállott karakteréből. A Derek Yee rendezővel forgatott Shinjuku Incident talán az első komoly lépés lehet a cél felé vezető úton. A film kicsit lassan született meg, a rendező ugyanis annyira ragaszkodott Jackie-hez (akivel egyébként régi barátok), hogy hajlandó volt éveket várni az elfoglalt sztárra.
A 90-es évek elején Steelhead a kínai traktorszerelő szerelme, Xiu Xiu (Xu Jinglei) után indul Japánba. Papírok nélkül, illegális bevándorlóként érkezik meg Tokióba, ahol Jie (Daniel Wu) nevű cimborája és a többi kínai bevándorló segítségével próbál megélni úgy-ahogy tud, lehetőleg minél becsületesebben, de előbb-utóbb rákényszerül, hogy piti balhékban is részt vegyen. Teljesen lesújtja, miután megtudja, hogy Xiu Xiu azóta az egyik jakuza csoport főnökének, Eguchi-nak (Masaya Kato, korábban egyébként Ken Watanabe volt a szerepre szánva) a felesége lett. Amikor Steelhead megmenti Eguchi életét, a hálás oyabun felfogadja őt testőrének, és a szolgáltatásokért cserébe pénzt és saját területet ad neki. Steelhead azonban nem igazán tud mit kezdeni a hatalommal, ő nem akar többet, mint legálisan élni és dolgozni Japánban, de a barátai viszont másképpen gondolkodnak. A kábítószer megjelenésével együtt megindul a belső bomlás, ráadásul az Eguchi-val kötött szövetség is igencsak csípi a többi jakuzaklán szemét.
A film valóban inkább a dráma felé húz, ezért szélsebes tempóra ne is számítsunk, ugyanakkor mint gengszterfilm sem vall kudarcot. A Shinjuku Incident a sztorit tekintve akár a kínai Sebhelyesarcú is lehetne, és eleinte látszólag ugyanazt a klasszikus felemelkedés sablont is követi, de Tony Montana-val szemben Steelhead egy erkölcsös, állandóan a morális kételyeivel küzdő figura, aki igazából a légynek sem tud, illetve nem is akar ártani. Nem a hatalomvágy és nem is a pénz hajtja, mindössze biztonságos életre vágyik saját maga és a barátai számára. A bűnözésre is csak a csalódottság, a kilátástalanság és a többi ázsiai banda zaklatásai miatt adta a fejét. Társai eleinte tisztelik, és kiállnak mellette, de a pénz és a hatalom nagy úr, és ezzel a szelíd magatartással nem lehet túlélni Shinjuku-ban. A második félidőben már természetesen jobban felpörögnek az események, több lesz az akció is, és ezzel együtt már gyakrabban folyik a vér is, a jakuzák ugyanis nem igazán válogatnak se időben, se helyszínben, sem pedig fegyverben, ha leszámolásról van szó. Persze a legnagyobb és abszolúte nem hősies „bloodshed” a végére jut, ahol sajnos a jakuzák félelmetes ostroma kicsit kaotikusra sikerült, és a sötét helyszín is sokszor inkább csak sejttet, mint mutat. Mindenesetre valószínűleg ez Jackie legvéresebb mozija, bár szerintem egy kicsit még több is belefért volna, de hát ugye ez mégiscsak elsősorban egy dráma!
És ha már dráma! Jackie alakításáról nehéz nyilatkozni, mivel az általa megformált karakter eleve egy szolid, mérsékelt temperamentumú egyszerű kis figura, amihez azért különösebb erőfeszítéssel járó színészi játék nem igényeltetett. Valljuk be Jackie-t gyakorlatilag sokszor még a sokadrangú mellékszereplők is lejátsszák a vászonról, illetve a képernyőről, de azért a képességeihez mérten, nagyon is tisztességesen oldotta meg a feladatot. (Bevallom nekem azért eleinte nehéz volt megemészteni ezt az olykor teljesen kiszolgáltatott, elveszettnek tűnő karaktert, mert hát a berögződés ugye bennünk van, és ugye az ember automatikusan várja azt a falra felfutós, hátraszaltós rúgást, azt a kabátot a fejre húzós trükköt, meg hogy egy fejtetőre mért ütés után bizarr grimasszal a képén megrázza az öklét fájdalmában.) A Jie-t alakító Daniel Wu játéka viszont mindenképpen említésre méltó, és neki is volt a legnehezebb dolga, mivel az ő karaktere az, aki a film során a legnagyobb átalakuláson megy keresztül, a barátságos, megnyerő fiatalemberből előbb egy megtört és csalódott férfi, majd egy pszichopata junkie válik. (A másik legenda Yasuaki Kurata sajnos ezúttal is csak epizodikus szerepet kapott, mint kíméletlen jakuzafőnök.)
A film technikailag nem különösebben figyelemreméltó, a sztori viszont valójában csak a szokásos gyermekbetegségekkel küzd, vagyis itt-ott ráfért volna még némi utómunka, kicsit több fordulat bele, talán némi támpont sem ártott volna, hogy mennyi idő is telt el közben, valamint néhány karakter kaphatott volna valamivel több funkciót is (a várt romantika pl. nem bontakozott ki, így Jackie újdonsült barátnője ha nem is felesleges, de mindenesetre üresen hagyott karakter lett), de összességében azért kerek minden.
A film valójában attól jó, hogy nem kapatja el magát egyik irányba se. A drámai rész sosem megy át túl szentimentálisba, a tempó sem lesz túl cammogós, de eszetlen akciófilmmé sem aljasodik le. A határon mozog valahol, és sajnos pont azt érzem, hogy emiatt fog sokaknál bukni a film. Személy szerint én magam is többet áldoztam volna az akció oltárán, de Jackie Chan saját elmondása szerint nem csak a komikust akarta szögre akasztani egy időre, hanem az akcióhőst is. A Shinjuku Incident viszont így is pont olyan amilyennek vártam: egy kemény gengszterdráma jakuzákkal, ázsiai bandákkal, véres leszámolásokkal és egy a sötétebb oldalát is megmutató Jackie Chan-nel. Nem hibátlan, de igencsak meggyőző bemutatkozás a részéről.
(Az Ázsia szerte áprilisban debütált film végül Kínában mégiscsak tiltólistára került.)
