Vadonatúj interjúsorozatot indítunk a Geekzen, ami hetente szerdán fog jelentkezni és amelynek elsődleges célja, hogy megismertessük a hazai tehetséges, ambíciózus és rendkívül ígéretes képregényszerzőket és rajzolókat az olvasóközönséggel, ezzel is felkészülve a 2009-es év Alfabéta-díjának kiosztására, a 19. Képregénybörzére és a tavaszi Képregényfesztiválra. Elsőként a Stroboscopa-val Alfabéta-díjat nyert Kemenes Iván - Varga Péter szerzőpáros egyikének fejéhez szegeztük a fegyvert.
- Először talán egy rövid bemutatkozás azon olvasóink kedvéért, akik esetleg még nem hallottak volna rólad vagy nem találkoztak a munkáiddal…
- Nagy lélegzetvételű bemutatkozásra nem futja : szevasztok, Iván vagyok, jelen interjú szempontjából fogjuk rám, hogy képregény író és – rajzoló, bár élesben ez sajnos nem teljesen fedi a valóságot. Képregényfronton eddig a szerzői kiadású Stroboscopát, a Roham gondozásában megjelent Bábel vermét, valamint néhány apróbb megjelenést bírtam elkövetni, de már magam sem tudom, hogyan.
- Hogyan kerültél először kapcsolatba a képregénnyel ? Mi volt az első képregény, ami valaha a kezedbe került ?
- Mint gyaníthatóan a legtöbben. Onnantól, hogy embertelen küzdelmek árán elsajátítottam az olvasás képességét, ideális táptalajává váltam a hazánkba már anno is beszivárgó kapitalista szennynek : Füles, Kockás, Alfa, később Bobo, Góliát és társai, Asterixek, satöbbi. Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy kilenc évesen szüleim munkája miatt kiköltöztünk Németországba, ott meg ugye direkte Kánaán volt. Érdekes módon hiába lehetett arrafelé még a sarki közért forgópolcáról is Marvel TPB-ket leakasztani potom áron, ezeket nem, vagy csak nagyon szórványosan fogyasztottam (na jó, a Conan kivételével, de az inkább a fantasy-, mint a képregényrajongásomnak volt betudható), cserébe 11-12 éves koromig lelkes fogyasztója voltam a különféle Disney-kiadványoknak, aminek köszönhetően mindmáig oda vagyok a Carl Barks és Don Rosa munkásságáért.
- Viszont asszem egy kissrác esetében ez halál normális és még nem feltétlenül kódolja a felnőttkorig tartó képregényrajongást. Szóval onnan nézve a kérdést, hogy mi indította be az úgymond komoly képregényszeretet, akkor a válasz egyértelműen Alan Moore és a League of Extraordinary Gentlemen.
- Első látásra szerelem vagy előtte más önkifejezési módokat is kipróbáltál ?
- Első látásra szerelem, hajjaj, de ehhez az első látáshoz 22 kemény évnek kellett eltelnie. Kiskoromban persze rajzolgattam mindenféléket, sőt, befejezett füzeteim is voltak, de megint azt gondolom, hogy ez nem olyan ritka. Aztán jöttek a kamaszévek, és próbálkoztam mindenfélével. Írtam (legalábbis azt hittem, hogy azt teszem), verselgettem, volt hosszabb ideig zenekarom is, intenzíven szerepjátékoztam (igenis önkifejezési formának tartom), de mikor beütött a képregény, tudtam, hogy na, akkor vagy ez, vagy semmi.
- A zenekarodban (van neve is?) szöveget írtál vagy a gitárhúrt tépted?
- Volt neve, amíg létezett, bár kicsit szégyenkezve osztom meg, hogyaszongya Scythe. Gitározni csak minimális szinten tudok, szövegíró/frontember voltam (azt állítani, hogy énekes voltam, finoman szólva eufemisztikus lenne). Az akkori banda jelentős része amúgy ma elég szép underground sikereket arat Conan's First Date néven - még ennek is alapító tagja voltam, de egyrészt huszonnyolc évesen mindenféle zenei képzettség vagy tehetség nélkül üvöltözni a mikrofonba már kicsit snassz lenne, másrészt ami kreatív energiám van, az a képregényé.
- Milyen hatások befolyásolták a stílusodat, mi a munkamódszered és milyen anyagokkal dolgozol ?
- Próbálok a kérdésre válaszolni, de azért az elején megjegyezném, hogy a képregénykészítés számomra messze nem kizárólag képzőművészeti indíttatású vagy irányú, sőt, ezen a területen kórosan alulképzett vagyok. Legalább annyira vagyok író, mint rajzoló (már ha egyáltalán valamelyik), a képregény számomra egyszerűen személyre szabott önkifejezési forma, innentől fogva a zenétől kezdve az esti sörözéseken át a lányok mosolyáig akármi hatásnak számít. De visszatérve : stílusom szerintem egyelőre nincsen, maximum azt tudom felsorolni sebtiben és a teljesség igénye nélkül, hogy mit szeretek, már így laikusan : a szecessziót, fametszeteket, kora középkori bármit, bármilyen népművészetet, századfordulós plakátokat és illusztrációkat, filmben a német expresszionizmust, meg mittomén, általában véve bármi olyat, amin érződik, hogy itt most egy ember érzett és/vagy gondolt valamit, ami annyira erős volt, hogy muszáj volt látható/hallható/befogadható fomába öntenie.
- Ami a munkamódszert illeti, szimplán abból és azzal dolgozom, amim van, értve ezalatt a tudást és az eszközöket egyaránt. Rendszerint sima ipari razpapírra dolgozom, bárhol kapható ceruzákkal, a kihúzást tű- és alkoholos filcekkel végzem, ha pedig színezek vagy akármilyen digitális utómunkára van szükség, van egy kis olcsó scannerem meg egy Pshop CS2-őm, oszt helló. Az én tudásszintemen rohadtul nincs szükség ennél kifinomultabb eszközökre, örülök, hogy ezeket tudom valamennyire használni.
- Miket szoktál olvasni és nézni, honnan szerzed az inspirációt ?
- Részben lásd az előző kérdésre adott válaszomat. Olvasni mindent szoktam, már amennyire időm engedi, inspirációt meg minden sarkon talál az ember, keresni se nagyon kell. A nehézségek a formába öntésnél szoktak adódni.
- Milyen utat jártál be eddig és mik voltak ennek szerinted a legfontosabb állomásai?
- Leginkább semmilyet. Ez az út eleje, de legalább már vélek látni egy utat. Két éve jelent meg a Strobi, azelőtt én tényleg nem hittem, hogy bármikor, bármilyen formában megjelenhetek. Azt meg pláne nem, ami azóta lett. Oké, tárgyilagosan nézve nem sok változott, de basszus, fene gondolta volna anno, hogy bárkit érdekel, amivel otthon titokban szórakozom. Tudom, hogy nagyon messzire van még, de most már azt is hiszem, hogy ebben még sokkal több van, sőt – és ez a fontosabb – már tenni is merek érte.
- Mi volt számodra eddig a legértékesebb elismerés, amit a munkádért kaptál ?
- Kézenfekvő lenne az Alfabétát mondani, és az iszonyat fontos is volt, elég nyilvánvaló okokból, de belegondolva sokkal fontosabb az, amire az előbbiekben célozgattam : hogy csinálom a magam kis hülyeségeit, és erre hoppá, kiderül, hogy van egy közösség, akinek ez tetszik és értékeli. Nem is beszélve arról a biztatásról, amit – főleg a Bábel kapcsán – az úgymond « szakmától » kaptunk. Az olvasók szimpátiánál és utóbbinál nagyobb elismerést nehezen bírok elképzelni. Na jó, pénzt adhatna valaki.
- A szívednek legkedvesebb műveid ?
- Sajátjaim ? Hát ööö egyrészt olyan sok ugye nincs, másrészt az alkotás szemét egy dolog, ha órákat/napokat/heteket/hónapokat töltesz valmivel, akkor az idővel menthetetlenül eltávolodik tőled, nem is kicsit. Leginkább asszem az, amin éppen dolgozom – most történetesen a Börzére megjelenő Nero Blancoba szánt Napfekete című szösszenet, amit szerénytelenség nélkül imádok. Muszáj is, mert ha nem tenném, akkor minek csináljam ?
- Folyamatban lévő és tervezett munkák, képregények ?
- Ismét csak lásd fenti válasz. Készül a Napfekete, illetve ha minden igaz, a Fesztiválra megjelenő Neroba is lesz néhány oldal – amúgy mindketttő a Stroboscopa Stromfeldje hátterét hivatott elmélyíteni a következő nagyobb lélegzetvételű sztori előtt. Utóbbinak a kiindulási pontjai már megvannak, és ha nagyon rocknrollra vesszük Petyával a figurát, akkor akár a következő Hungarocomixra el is készülhet. Röviden : most már tudjuk azt, amit a Stroboscopa idejében nem, jelesen, hogy miről szól ez az egész és hová akarunk eljutni Stromfelddel. A Bábelben lefektettük az alapokat, innentől kifejteni szeretnénk.
- Honnan jött az ötlet, hogy Stromfeld Aurél legyen a képregénysorozatotok kvázi főszereplője? Mennyiben változott ez az elképzelés a Stroboscopa óta?
A Stroboscopa írásakor szó sem volt még sorozatról, sőt, hogy ebből az egészből hosszabb történetfüzér lesz, ma is egyelőre csak terv. A Strobi abszolút oneshotnak íródott, és még a Bábel készítésének kezdetekor is az volt az elképzelés (amit akkoriban hangoztattunk is), hogy amolyan Sin City szerűen azonos korban és helyszínen játszódó, de tök különálló, maximum nagyon lazán kapcsolódó történeteket fogunk írni. Stromfeld vagy felbukkant volna újra, vagy nem, ezt nem döntöttük el. Eleinte a Bábelbe is ad hoc jelleggel került bele, de ahogy alakult a sztori, újabb és újabb gondolatok jöttek, és végül azon kaptuk magunkat, hogy van egy fő szálunk, amire a jövőbeli történeteket is fel lehet majd fűzni, ennek a központi alakja márpedig Stromfeld. Viszont itt érdekességképpen akkor elmesélem, hogy Stromfeld (mint ahogy a Strobi történetének egyik csírája és maga a Stroboscopa cím is) jóval régebbi, mint maga a képregény - mindegyik nagyjából röviddel azutánra datálható, amikor felfedeztem magamnak a képregényt, az pedig olyan 2003 körül lehetett. Ha nagyon keresgélnék, talán valahol megtalálnám az első sztorivázlatot és az első Stromfeldről készült rajzokat.
- Honnan származik az ismeretséged a szerzőtársaddal, Varga Péterrel?
- Igazából nagyon régóta ismerjük egymást, én lehettem olyan hét vagy nyolc éves, ő meg akkor kilenc vagy tíz. Petya eredetileg tótkomlósi, ahová én a nagyszüleim révén kapcsolódom. Régen a komplett nyáriszünetet ott töltöttem, és mivel nem túl nagy hely, az ottani hasonkorú kölykök többnyire ismerték egymást szegről-végről. Petya egy gyerekkori barátom ismerőse volt, eleinte csak ritkán futottunk össze, nem is nagyon haverkodtunk (bár emlékszem, hogy az egyik legelső beszélgetésünk a Bolygó neve halálról szólt, mindez zsenge nyolcévesen - már akkor is egészséges gyerekek voltunk). Aztán pár év múlva, mikor Németországban éltem, felfedeztem magamnak a szerepjátékot, de ott nem igazán volt kivel játszani, cserébe egy másik komlósi barátom összehozott egy viszonylag stabil partit. Alig vártam a következő nyári szünetet, amikor megint két hónapra hazalátogattam, és láss csodát, a parti egyik tagja Petya volt - igazából innentől számolom a barátságunkat. Aztán pár évvel később Petya Pestre költözött, többet és rendszeresebben találkoztunk, röviddel miután elkezdtem képregénnyel foglalkozni, felmerült a kósza ötlet (mivel tudtam, hogy írogat, és jó ötletei vannak, nekem pedig a rövid, frappáns sztorikkal gondjaim voltak, kizárólag nagyívű, epikus cselekményben voltam képes gondolkodni), hogy dolgozzunk együtt - erre végül további öt évet kellett várni, és ez volt a Stroboscopa.
- Mivel foglalkozol jelenleg civilben ?
- Hogy foglalkozom, az túlzás ebben a formában : egy multinál dolgozom, szerencsére a jobbik fajtából, értsd meló és fizetés egyaránt viszonylag oké. Attól még nem egy élethivatás.
- Ki a kedvenc külföldi és magyar képregényszerződ/rajzolód és miért ?
-Külföldiek közül nagyon sokáig csak az abszolút alapokat ismertem/szerettem/fogyasztottam, idő közben szerencsére bővült a paletta, a teljesség igénye nélkül : Moore, Mignola, Jeff Smith, Eric Powell, O’Barr, Carl Barks, Don Rosa, Kevin O’Neill (utóbbi rajzilag etalon), Joe Kelly, David Petersen, Ed Brubaker, Brian Azzarello, Garth Ennis, McCloud, Mike Raicht/Brian Smith, Charles Paul Wilson III, Joan Sfar, ésésés. Őket mind azért, mert legyenek akár írók vagy rajzolók, nagyon ügyesen bánnak azzal a végtelenül rugalmas formanyelvvel, amit képregénynek hívunk és mert ezáltal olvasóként is megimádtatták velem a műfajt.
- Az itthoniakkal eléggé bajban vagyok, és ez masszívan szégyenfolt, mert bevallottan alig követem figyelemmel őket. Nem mintha nem érdekelnének, csak éppen alig van kapacitásom – igen, ebben a lustaság is benne van. Lakatos István és Marabu ettől függetlenül nagy favoritok, előbbi hülye fordulattal élve olyan, mintha a képregény József Attilája lenne, utóbbi meg szimplán hülye fordulat. Zorro rajzait szintén szeretem, Spuri és a Charax távolról nagyon szimpi, bár közelebbi ismeretségre még nem futotta, Pilcz Roli Kalyberének első részét kifejezetten szeretem, bár a többivel még azóta is lógok magamnak, Tomster stripjei és stílusa dettó bejönnek, és még hosszán sorolhatnám azokat, akiknek műveibe bele-belekaptam, vagy távolról érdeklődtem, de sosem sikerült igazán megismerni őket. Valamikor szeretném pótolni ezeket a hiányosságokat, de ha változatlanul ilyen szerencsésen sokan ügyködünk itthon képregényeken, akkor úccse fog összejönni.
- Kinek vagy minek a révén kerültél be a hazai képregényes életbe ?
- A Magyar Képregénykiadók Szövetsége 2008-ban meghirdetett szerzői képregényes pályázata volt a kezdet – akkoriban, mint általában amúgy, magánéletileg nagyon a mélyponton voltam, és nagyon bennem volt a mostaztánvalaminektörténniekellkülönben. Akkor idestova olyan négy éve rajzolgattam bele a nagy semmibe, és Petyával is párszor dumáltunk már, hogy szövetkezni kellene. Megláttam ezt a pályázat, felhívtam Petyát, és abban maradtunk, hogy eh, mér ne, beküldeni nem fáj. Ötleteltünk egy rövidet, mindkettőnknek előkerültek régi, fiókban nyugvó gondolatai, amiből összesakkoztuk az alapot, aztán lesz ami lesz alapon megpályáztuk (itt tartom helyénvalónak megjegyezni, hogy a pályázatra beküldésre szánt példaoldal – ami a végleges képregényben is szerepel – a leadási határidő előtt két órával született, némileg rohamtempóban). Nagyon, hangsúlyozom, NAGYON meg voltunk lepve, hogy a három befutó közé kerültünk. Az ünneplés estéjéről készültek ugyan fényképek, de ezeket soha nem fogjuk megosztani, még egymással sem.
- A hazai képregényes élet többi szereplője közül kivel tartod rendszeresen a kapcsolatot (kiadók, szerzők/rajzolók, weboldalak, fórumok)?
- Hát ez sajnos megint kapacitás kérdése. Amennyiben az embernek van családja, régi barátai (illene lecserélni őket?), munkája, satöbbi, nagyon nehéz folyamatosan a neten lógni, illetve mindenféle rosszarcú képregény-alkotókkal és a holduvarukkal kapcsolatot fenntartani. Ettől függetlenül úgy érzem, hogy az itthoni képregényes közösség nagyon barátságos és befogadó, kiváló példa erre a Tomster kezdeményezéséből induló karácsonyi allstars cucc, ami szerintem kurva jól sült el. Summa summarum: nagyon kevés embert ismerek személyesen és nagyon kevés időm/erőm van arra, hogy bratyizzak, ugyanakkor van egy olyan benyomásom, hogy ha bárkivel leülnék meginni egy sört a „többi szereplő” közül, nem lenne rossz este az!
- Mi a véleményed a jelenlegi hazai képregényes szcéna helyzetéről ? Sok felől hallani, hogy az utóbbi 5-6 év képregényes bummja megtorpanni látszik…
- Nagyon rossz embert kérdezel, mert bármi, ami velem ezen a téren történt, az az elmúlt két évben volt. Oks, ott voltam még anno az első képregényfesztiválon, azóta a pionírhangulat mintha tényleg alábbhagyott volna, de az is lehet, hogy csak én lettem öregebb. Itthon a képregénynek valószínűleg soha nem lesz nagy kereslete, de amíg van lelkes underground (márpedig van, és az underground mindig lelkes), addig minden résztvevőnek megéri szerintem.
- Mennyiben segítenek (esetleg hátráltatnak) a magyarországi különböző képregényes kezdeményezések (Képregény.net portál, Képregény Börze, Képregény Fesztivál, etc.)?
- Ezt nagyon nehéz belőni, mert konkrét mutatók soha nincsenek, de persze ezek mind csak segítenek, a megjelenési lehetőség és az olvasókkal való ilyen-olyan kapcsolat nyilván nem jelentenek hátrányt. A Knet hatalmas olvasottsága mellett információs és (ingyen – nagyon nem mindegy) reklámlehetőséget nyújt, a kritikákról és ismertetőkről nem is beszélve, a különböző képregényes rendezvények pedig ha nem lennének, akkor a kezdő itthoni alkotók akár el is áshatnák magukat, mert hol máshol jelennének meg érdeklődő közönség előtt?
- Mit gondolsz az Alfabéta-díjról? Mennyire látod értékes elismerésnek vagy iránymutatásnak?
- Tisztában vagyok vele, hogy sokan kritizálják az Alfabétát, és részben jogosan teszik, hiszen valahol arról van szó, hogy egy itthon eleve perifériára szorult műfajról mond véleményt ennek a műfajnak egy még szűkebb szegmense, ugyanakkor úgy gondolom, tudni kell helyén kezelni, éspedig az itthoni képregényes élet fellendítését célzó EGYIK törekvésként. Lehet vitatkozni azon, hogy van-e itthon egyáltalán képregényes élet, de ha szeretnénk, hogy legyen, akkor miért ne fogadhatnánk el (sőt, örülhetnénk neki), hogy van törekvés ennek a belső értékelésére, még ha kiforratlan módon is (pláne, hogy az egész szcéna úgy, ahogy van kiforratlan)? Nyilván nem kell mérvadónak tekinteni, mint ahogy a filmrajongó sem tekinti többnyire mérvadónak az Oscar-t vagy akármit, ettől függetlenül szerintem az Alfabéta puszta létezése jelzésértékű, és ha hirtelen megszűnne, hát, kicsit döglöttebbnek érezném a magyar képregényt.
- Tagja vagy-e a Magyar Képregény Akadémiának, illetve mi a véleményed a tevékenységéről?
- Nem vagyok tag, és az átlag külsős érdeklődőnél többet nem is tudok róluk. Bár személy szerint nem érzem szükségét, hogy bármilyen csoporthoz tartozzam, csak az Alfabéta kapcsán leírtakat tudom visszaköhögni: lehet itten elitizmust és elkülönülést kiabálni, de jelen helyzetben bármi, ami valamiféle szervezettséget próbál létrehozni hazai berkekben egyrészt csak egészséges, természetes törekvés az önmeghatározásra, másrészt meg vázz, legalább van valami.
- Szerinted milyen a képregény megítélése a hazai médiában és vajon lehet-e ezen változtatni?
- Ide tényleg csak ordas közhelyeket tudnék beidézni. Nem dacos pesszimizmusból mondom, de tényleg az a benyomásom, hogy itthon soha nem lesz normális képregénykultúra, kár a szóért. Az elmúlt években akadt ugyan némi szolid, távolságtartó érdeklődés a nagyközönség részéről, de kötve hiszem, hogy csak ennyitől ez az itthon nulla hagyománnyal rendelkező műfaj hirtelen gyökeret fog verni, ez a vonat nagyon régen elment. Nem is feltétlenül arról van szó, hogy az emberek gyerekesnek vagy komolytalannak tartanák a képregényt, elég csak megnézni a mozik átlagkínálatát, de minek lapozgatna bárki egy huszoniksz oldalas füzetet, mikor hasonló pénzért ezerszer durvább és könnyebben emészthetőbb vizuálorgiát kap a moziban vagy a playstation előtt.
- Milyen stratégiával próbálnád meghódítani a képregényt nem ismerők szívét?
- Amennyiben csinos, bájos, okos hölgyekre gondolsz (én is, folyton): kurva sok Nick Cave-et és Tom Waits-et idéznék, a direkt ilyen helyzetekre fenntartott rekedt hangomon beszélnék, valamint általában próbálnám azt a benyomást kelteni, hogy a) imádom őket (mint ahogy tényleg), valamint b) a szétcsúszott, cinikus burok mögött aranyszív lakozik, csak tudni kell odáig eljutni.
- Amennyiben szőrös, harmincas geek férfiakról van szó: nem állok szóba velük, tükröm nekem is van.
- Guillermo del Toro számtalanszor hangoztatta, hogy réges-régi álma, miszerint filmet forgat Lovecraft Az őrület hegyei című kisregényéből. Úgy tűnik az álom lassan valósággá válik. Neked vannak olyan jelenleg megvalósíthatatlannak tűnő terveid, amikbe azonnal belevágnál, ha a körülmények egyszercsak lehetővé tennék ?
- Akadnak. Ha valaki most megdobna három-négy évre elegendő pénzzel, akkor letenném a pici seggemet, és végre tető alá hoznám olyan 1000-1200 rajzolt oldalban azt a fantasy sztorit, ami tizenegy éves korom óta nem hagy békén, és ami valószínűleg én vagyok. De már az is elég lenne, ha Stromfeld történetét végig tudnám mesélni.
- Ha belebújhatnál egy képregényhős bőrébe, ki lennél ? Ki áll a legközelebb hozzád ?
- John Constantine vagy Joker, your choice. Voltaképpen mindketten ugyanarról szólnak.
- Ha kérdezhetnél valamit a hazai képregényes élet valamelyik alakjától, ki lenne az és mit kérdeznél?
- Magamtól: hová mész, Iv?
Kritika a Geekzen a Stroboscopáról és a Bábel verméről.
Az Alfabéta-díjas Stroboscopa elolvasható teljes egészében itt.
A Bábel vermének munkanaplója.
Mindkét képregény megvásárolható a Komikonban vagy a Comicsinvest webboltjában.