A képregényes interjúsorozatunk következő áldozata Lakatos István, aki az Alfabéta-díjas Miserere Homine, a Magvető kiadásra váró Dobozvárosa és a Lencsilány révén már szert tett némi ismertségre, mi pedig most jelenlegi és eljövendő munkái kapcsán szegeztünk fegyvert a fejéhez. Tessék felkészülni kulcsos Batmanre, egy poszt-apokaliptikus zombimusical első képsoraira és az emberére találó Hellboyra.
.jpg)
- Először talán egy rövid bemutatkozás azon olvasóink kedvéért, akik esetleg még nem hallottak volna rólad vagy nem találkoztak a munkáiddal…
- Lakatos István vagyok, huszonkilenc éves. Rajzolni soha nem tanultam, de egy lány miatt elkezdtem képregényeket rajzolni, hogy bebizonyítsam neki, hogy azért nem vagyok szar. A lány elment, a rajzolás megmaradt. Az első, igazi, nyomtatásban megjelent munkám a Miserere homine, Ember, irgalmazz volt, ez tavaly kép-novella kategóriában Alfabéta díjat kapott. 2009-ben 6 rövidebb képregényem jelent meg, idén pedig hamarosan jön a Lencsilány.
- Hogyan kerültél először kapcsolatba a képregénnyel ? Mi volt az első képregény, ami valaha a kezedbe került ?
A Bobó és a Góliát. Még óvodás lehettem, amikor anyu rendszeresen megvette mindkettőt és fel is olvasta. Azután amikor jöttek a Kandi lapok, elkezdtem gyűjteni őket, a Fantom és a Robotzsaru voltak a kedvenceim.
- Első látásra szerelem vagy előtte más önkifejezési módokat is kipróbáltál ?
- Nemrégiben találtam otthon egy könyvet, aminek a belső borítóját telerajzoltam vonatokkal. Azután anyám megmutatta a régi munkakönyvét (vagy egészségügyi könyv ? fene sem tudja), abban is van valami remekség. Alsótagozatos koromban pedig megrajzoltam életem első képregényét, legnagyobb öcsém színezte ceruzával, anyám pedig összevarta középen a félfamentes rajzlapokat. Tim Burton Batmanje volt, amennyire emlékeztem rá. Annál a résznél, amikor Joker a léggömbökkel elgázosítja Gothamet, az én Bruce Waynem éppen a híradót nézi, amelyben bemondják, hogy mindenki meghalt a városban. Valaki felhívta rá a figyelmemet, hogy de akkor hogy mondanak híreket, ha mindenki halott – ezért utólag szépen kiegészítettem a szövegbuborékot és beleírtam, hogy kivéve a tévéstábot és Bruce Wayne-t, mert különben nem tudná nézni a tévét. Gyerek voltam még, hiszen azt a nyomorult Robint is belerajzoltam a képregénybe.
- Később is rajzolgattam, de a középiskolában (a kecskeméti Piarista Gimnázium) elkezdtem írni, kamaszos, szar novellákat. Később az egyikből képregény is lett, a Steven Seagal megmenti a világot. Azután, az osztályfőnököm hatására, filmes akartam lenni, ezért a Pázmány bölcsészkarára felvételiztem, mert úgy volt, hogy ott van valami filmes képzés, mellette pedig magyart tanultam, mert elvileg szerettem azt is. Azért csak elvileg, mert valójában az irodalmat szerettem, a nyelvtant viszont rettenetesen utáltam. Közben kiderült, hogy a filmes órákat szépen leépítették. Próbáltam átmenni az ELTE akkor induló filmes szakára, kétszer is felvételiztem – a második alkalom emlékezetes maradt, mert a szóbelin Sam Raimiről és a Gonosz halottakról beszélgethettem egy öreg professzorral, aki a kötelező bergmanos és antonionis körök alatt egykedvűen ücsörgött, de ekkor felcsillant a szeme és remekül elbeszélgettünk. Aztán a magyaron – a nyelvtanon – mégis elcsúsztam.
.jpg)
- Milyen hatások befolyásolták a stílusodat, mi a munkamódszered és milyen anyagokkal dolgozol ?
- Tim Burton filmjei mindenképpen, főként a Batman visszatér. Sajdik Ferenc meseillusztrációi, aztán a Varjúdombi mesék, illetve a Kaland-Játék-Kockázat sorozat illusztrációi, különösen John Blanche és Russ Nicholson munkái. Kamaszkoromban az a típusú suttyó voltam, aki Gigerrel tapétázza ki a falát. Később, amikor felfedeztem a képregényeket, azonnal beleszerettem Simon Bisley agyrémeibe, sokáig ő volt az első számú kedvenc. Azután felfedeztem a League of Extraordinary Gentlement és kisebbfajta sokkot kaptam, hogy ez valami kurvajó, persze csak a rajzokat tudtam értelmezni, mert angolul elég szánalmasan tudok. Nagyjából ekkor áshattam bele magam a képregényekbe. Utána felfedeztem Mignolát, Roman Dirge Lenore-ját, Gris Grimley illusztrációit, Schiele munkáit. Legutóbb Scottie Young (ő rajzolja a Marvelnek az OZ-t, fene a fejét) és a spanyol Tony Sandoval képregényei nyűgöztek le.
- Nagyon nagy hatással volt még rám a Warhammer 40.000 univerzuma, a steampunk és a retro future. Régi filmekből és klasszikus képregényekből is sokat merítek.
- Korábban az volt a munkamódszerem, hogy jaj de szenvedek, mert jaj de szerelmes vagyok, aztán rajzoltam. Ma ez már máshogy van, le kell ülnöm és rajzolnom kell. Ez azért nehéz, mert egy lusta dög vagyok, folyamatosan a neten lógok, semmi értelmeset nem csinálok. Nagyon nehezen tudom rávenni magam a rajzolásra, de ha sikerül, akkor mindenről megfeledkezem és egyszer csak azon kapom magam, hogy jé, egy rajz került elém. Mártogatós tollat használok és tust, fapáccal festek, néha az egyszerű, korongos vízfestékkel. Aztán a végén photoshoppal állítok a színeken és beírom a szöveget. Ennél több számítógépes marhaságot nem akarok használni, még ha esetenként jobban is nézne ki, irtózom ezektől. Szeretm, ha ottmarad a festékpötty, a radír nyoma, a ceruza, csak ott retusálom ki, ahol tényleg zavaró.
- Miket szoktál olvasni és nézni, honnan szerzed az inspirációt ?
- Régen mindenféle szirszart olvastam, a Valhalla könyvein nőttem fel, leszámítva a fantasy-t, azzal soha nem tudtam megbékélni. Azután mikor megkaptam a bölcsészbetegséget, átnyergeltem a szépirodalomra. Mostanában ez letisztult, de a kifejezett szépirodalomba beleuntam, elegem lett, hogy annyira meg akarják nekem mondani a tutit. Azokat a félutas szerzőket szeretem, akik valamilyen zsánerba ágyazva mondanak okosságokat : King, Gaiman, Philip K. Dick. Azért maradtak kedvenceim régről is: nagyon szeretem még Dosztojevszkijt, az ő figuráinál jobban senki nem tud szenvedni, Vonnegutot, Poe-t, Kafkát, Marquezt. Kamaszkoromban sok Lovecraftot olvastam és még ma is azt mondom, hogy szeretem, noha szerintem marha unalmasak a novellái. Legutóbbi nagy olvasmányélményem Philip Pullman Az Úr sötét anyagai trilógiája volt. Most karácsonykor meg orrvérzésig Kaland-Játék-Kockázat könyveket olvastam, előtte meg a Szíriusz kapitány-könyveket nyűttem sokadjára. Az a baj, hogy mostanában keveset olvasok, mert nincs pénzem könyvekre. Nemrég találtam egy nagyon jó antikváriumot, igazi ínyencségekkel – vettem is azonnal néhány farzsebben is elférő, szutyok kalandregényt, amiket még a 20-as években adtak ki.
- A filmekkel is hasonlóképpen vagyok. Régen voltak kedvenc rendezőim (Carpenter, Raimi, Lynch), de egy idő után mindig csalódtam bennük. Tim Burton azért megmaradt, bár az Alice-szel kapcsolatban erős ellenérzéseim vannak. Mostanában akkor megyek moziba, ha marha nagy robbanásokat akarok, ha történetekre vágyom, sorozatokat nézek. Egyre butábbak lesznek a filmek, a digitális trükköktől a hideg is kiráz. Szeretem a filmtrükkön, ha látszik rajta, ez nem valóságos, szerintem ez a mozi varázsa. Sírni tudnék, ha belegondolok, hogy soha nem csinálnak már többé olyan filmeket, mint a Fantasztikus labirintus vagy a Sötét kristály.
- Az ötleteket innen-onnan szedem. Nem tudatosan, csak úgy felbukkannak. Nincs iolyan, hogy leülök, hogy na jó, akkor most kitalálok valamit. Ha az ötletnek jönnie kell, akkor jön. Persze bármi beindíthatja, egy film, valamilyen zene, egy jelenet az utcán, akármi. Aztán, hogy mi lesz belőle, általában az dönti el, hogy akkor éppen, mi érdekel a legjobben. Szeretem összekeverni a dolgokat, egymáshoz nem illő dolgokat egésszé varázsolni.
- Mi volt számodra eddig a legértékesebb elismerés, amit a munkádért kaptál ?
- Amikor anyám egy régi munkatársa elolvasta a Kis gyufaáruslányt, a végén elsírta magát. Nem olvasott korábban képregényt és nyilván a történetet is jól ismerte, de mégis tudtam hatni rá. Azt hiszem, ennél nagyobb elismerést nem is kaphattam volna.
- A szívednek legkedvesebb műveid ?
- A kis gyufaáruslány, ami igazából a Lencsilány prototípusa. Az Ember irgalmazz, mert az volt az első igazi képregényem és később mindenféléket olvasgatva úgy éreztem, mintha beletenyereltem volna valami olyan igazságba, amit jobb nem bolygatni. Hülyén hangzik, de megijedtem tőle. A Jászberényi Sándor novellája alapján rajzolt Kutyabizniszt is nagyon szeretem, mert abban nincsenek látványos díszletek, hanem egyszerű emberek és egy súlyos tragédia. Amikor megkaptam a felkérést a Mátyás-antológiához, nem hittem, hogy meg tudom csinálni. A Vasárnap, mert attól valahogy jobb lesz a kedvem, és hát a Lencsilány. Amit valamelyest beárnyékol, hogy egy szerelmi vallomásnak indult, én meg magamra maradtam, de sebaj, nyilván így kellett történnie.
- Folyamatban lévő és tervezett munkák, képregények ?
- Most a Lencsilányon dolgozom, ami a Nyitott Könyvműhely gondozásában fog megjelenni. Az ölembe pottyant egy meseregény is, a Dobozváros, aminek az első három fejezetét csak azért írtam meg, hogy illusztrációt készíthessek hozzá, a Pozsonyi Pagony Aranyvackor pályázatára. Ez a Magvetőnél fog megjelenni. Eddig látom a jövőmet.
- Mivel foglalkozol jelenleg civilben ?
- Semmivel. Nem értek semmi olyanhoz, ami hasznos lenne. Dolgoztam díszletépítő műhelyben, voltam eladó játékboltban, ganéztam lovakat. Tavaly nyár óta Lencsilány-játékot rajzoltam, közben Ulickaját illusztráltam a Magvetőnek, nem tudtam foglalkozni a képregénnyel és a mesekönyvvel, most fogaknak csikorgatása van. Közben meg azon agyalok, hogy miből fogok megélni.
- Ki a kedvenc magyar képregényszerződ/rajzolód és miért ?
- Kedvenc magyar alkotóm egyelőre nincs, ami nem jelenti azt, hogy ne tetszene, amit egyesek csinálnak. Óriási élmény volt számomra Lénárd László BMX kölyökje, pedig nálam fontos a rajz minősége. A Stroboscopa is tetszett, bár ott jó lett volna valami erősebb képi világ és lehetett volna hosszabb is (a Bábel vermét egyelőre még nem olvastam). Nagyon szeretném, ha egyszer megvalósulna Cserkuti Ostora, Zorro Vogelje és ki tudja még, milyen remek dolgok szunnyadnak asztalfiókokban. Viszont a rohamos "képregényeket" nagyon nem szeretem és azt sem, hogy jóval nagyobb nyilvánosságot kapnak, mint ami kijárna nekik.
- Kinek vagy minek a révén kerültél be a hazai képregényes életbe ?
- Az ember irgalmazzal, ami a Műútban jelent meg, másfél éve. Ez volt az első, igazi, publikált képregényem, de hónapoknak kellett eltelnie, míg igazi visszajelzéseket kaptam. Felraktam az Előszezonra, majd mano kitette a knetre is, azt hiszem így kezdődött. Régóta lógok is neki egy Alien-rajzzal.
- A hazai képregényes élet többi szereplője közül kivel tartod rendszeresen a kapcsolatot (kiadók, szerzők/rajzolók, weboldalak, fórumok)?
- Rendszeresen senkivel sem. A kepregeny.netet nézegetem. Be-benézek a fórumra is, de ott meg vége-hossza nincs viták zajlanak, sokszor a semmiről. Néha úgy érzem, egészségesebb lenne, ha néha megvernék egymást, mert azért látszik, hogy olykor kemény indulatok feszülnek egymásnak.
- Mi a véleményed a jelenlegi hazai képregényes szcéna helyzetéről ? Sok felől hallani, hogy az utóbbi 5-6 év képregényes bummja megtorpanni látszik…
- Meg. Okolgatják ezt a gazdasági válság nevű szörnyet, amiről azt sem tudom micsoda, nekem soha nem volt egy vasam sem, munkám se nagyon, tehát nem érzek különbséget. Szerintem az lehet a háttérben, hogy azok az alkotók, akik annak idején felbukkantak a képregényeikkel, megemberesedtek, családjuk lett és rájöttek, hogy nem ártana pénzt is keresni. Mert a képregényesdiből nemhogy megélni nem lehet, de pénzt keresni is csak ritkán. Sőt, egyesek felháborodnak, ha az anyagiakról esik szó, mégis, hogy képzeljük mi azt. Ez pedig nem mehet sokáig – vagy pedig mi leszünk az örök hobbiképregényesek országa, s amikor éppen beérne valaki, már tovább is áll, dolgozni.
- Ez pedig szerintem addig nem fog megváltozni, amíg a képregény nem kap állami támogatást. Nem várhatjuk el, hogy olyan emberek tartsák el az alkotókat, akik maguk is rajongásból vágtak bele a képregénykiadásba. Nyomasztó belegondolni, hogy mennyi pénzt adnak fentről a filmeseknek, miközben a magyar filmek jelentős része rossz. Ha csak a töredékét megkapnánk, már rózsásabb lenne a helyzet és forgatásonként mondjuk öttel kevesebb ember rohangálna körbe-körbe a nagyon fontos mappájával meg a walkie-talkiejával. Ha meg azt vágnák a fejünkhez, hogy a képregényeket nem olvassák, mondhatnánk, hogy a filmjeiteket meg nem nézik, de mi legalább olcsóbbak vagyunk. Persze nyilván közöm sincs a valósághoz, de ez mégis dühítő és kétségbeejtő.
- A kiadóknál is érezni a fásultságot, mintha belefáradtak volna ebbe a szélmalomharcba. Voltak kísérletek, amik elbuktak, ezeknek nyilván így kellett történniük. Viszont évekkel ezelőtt álmodni sem mertünk volna arról, hogy egyszer magyarul is a kezünkbe vehetünk olyan klasszikusokat, mint a Watchmen vagy a Sandman. Ezek nagyon jó, értékes dolgok, olyan klasszikusok, amiket a képregényeket lekicsinylő emberek orra alá is lehet dugni. És ami számomra még fontos : ezeknek van elejük és végük. Ha szeretném a szuperhősös képregényeket, akkor sem tudnék mit kezdeni egy olyan füzettel, amit úgy adtak ki nálunk, hogy kiragadták valahonnan, több száz rész közül, inkább meg sem venném.
- Mennyiben segítenek (esetleg hátráltatnak) a magyarországi különböző képregényes kezdeményezések (Képregény.net portál, Képregény Börze, Képregény Fesztivál, etc.)?
- A knet információs portálnak remek, mégha mostanában kevésbé is követi nyomon az eseményeket. A rendezvények pedig azért jók, mert egy csomó kiadványt nem lehet máshol beszerezni. És különösen a fesztiválon nagyjából együtt van mindenki, akinek bármilyen köze is van a képregényekhez, végre olyan társasággal lehet inni, ahol gátlástalanul beszélgethetsz képregényekről.
- Mit gondolsz az Alfabéta-díjról? Mennyire látod értékes elismerésnek vagy iránymutatásnak?
- Nem tudom, más életét mennyire befolyásolta a díj, az enyémet alaposan megváltoztatta. Amikor megkaptam, épp lovakat ganéztam, utána szinte azonnal lett kiadója a Lencsilánynak, rögvest ezután pedig azon kaptam magam, hogy épp játék készül a figurámból. Hihetetlenül furcsa és zavarba ejtő érzés volt, hogy rajzolom a hülyeségeimet és még normálisan pénzt is kapok értük. Ha másnál is így működött – és egy szebb világban így kellene, hogy működjön -, akkor az Alfabéta remek dolog.
- Tagja vagy-e a Magyar Képregény Akadémiának, illetve mi a véleményed a tevékenységéről?
- Tagja voltam. Soha nem tudtam igazán beilleszkedni, egyáltalán nem vagyok jó csapatjátékos. És azt sem tudom, hogy jó-e, hogy van az MKA, persze ez lehet, hogy a bezárkózottságom miatt van. Az viszont jelzésértékű, hogy akiknek a neve összeforrt az MKA-val, egytől-egyig profik, s egyáltalán nem vagy már csak hébe-hóba rajzolnak képregényt, hiszen meg is kell élniük valamiből.
- Szerinted milyen a képregény megítélése a hazai médiában és vajon lehet-e ezen változtatni?
- Szerintem egyre jobb, bár azért még érezni a hozzáállásukban némi gügyögést, lekicsinylést. Változtatni biztos lehetne, de ehhez meg kéne teremteni a Magyar Képregényt, így nagy betűvel, ami a kívülállók számára sem afféle bogarasság, hanem létező dolog.
- Milyen stratégiával próbálnád meghódítani a képregényt nem ismerők szívét?
- Hehe, fogalmam sincs. Ha úgy általában tudnám, hogy kell a szíveket meghódítani, akkor máris kevésbé lenne sanyarú az életem. Azt látom, hogy a jámbor szándék és a „kevés a kenyerünk, kevés a szalonnánk”-hozzáállás nem sokra vezet. Mondanám, hogy az asztalra kéne csapni, amúgy rakkenrollosan, de egyrészt nem tudom, hogy kell, másrészt rögvest felbukkannak az okosok, akik majd mindent megmagyaráznak jól, hogy nem úgy megy az.
- A saját munkáim kapcsán azt tapasztaltam, hogy azok is értékelik, akik normális esetben nem olvasnak képregényeket. Az első munkáimat az Előszezon blogra tettem ki, ahol rajtam kívül csak költők vannak. Nem néztek rám hülyén, hogy mit akar itt ez a maki a képregényeivel, hanem szinte magától értetődőnek vették, hogy ott vagyok közöttük. Az Elle magazinba is a Lencsilány kapcsán kerültem be. Úgy tűnik, azzal a figurával mintha sikerült volna valami olyasmit teremteni, ami sokkal több emberhez is szólhat, mint a képregényes szubkultúra. Hozzátenném, hogy szerintem a Lencsilány nem igazi képregény, jobban szeretem túlillusztrált mesekönyvnek nevezni és azt is, hogy sok helyütt bizony lecukizták. Egy ideig ódzkodtam ettől, de aztán belenyugodtam, mert ha valami cuki, akkor az tetszik az embereknek. Pedig amikor elkezdtem, csupán azt az elcseszett szeretethiányt akartam valahogy kifejezni, ami akkor bennem volt.
- Guillermo del Toro számtalanszor hangoztatta, hogy réges-régi álma, miszerint filmet forgat Lovecraft Az őrület hegyei című kisregényéből. Úgy tűnik az álom lassanvalósággá válik. Neked vannak olyan jelenleg megvalósíthatatlannak tűnő terveid, amikbe azonnal belevágnál, ha a körülmények egyszercsak lehetővé tennék ?
- Persze, több is van. Van egy képregényötletem, amely egy kicsit alternatív 20-as években játszódna és egy olyan lányról szólna, akiből a történet során táltos lesz. Lennének benne mindenféle lények a magyar hitvilágból, lovecrafti iszonyat, zeppelinek, Szent László és serege és mindez Pesten játszódna. De ha tényleg elrugaszkodhatnék a valóságtól, akkor nem képregényt, hanem filmet csinálnék a legszívesebben – egy egész estés Süsüt, természetesen az eredeti kesztyűbábokkal, de lennének benne marha nagy gőzgépek is. Vagy egy stop-motion animációs filmet egy saját meseötletemből.
- Ha belebújhatnál egy képregényhős bőrébe, ki lennél ? Ki áll a legközelebb hozzád ?
- Batman. De nem a képregények denevérembere, hanem a Tim Burton-filmeké. Batman magányos, komor és valószínűleg nem normális.
- Ha kérdezhetnél valamit a hazai képregényes élet valamelyik alakjától, ki lenne az és mit kérdeznél?
- Bayer Tónitól: Hosszú távon van-e értelme a szerény kivitelezésű, antológia jellegű kiadványoknak?
Geekzes kritikák a Miserere homine-ről és a Vasárnap-ról.
Lakatos István online elérhető képregényei:
Miserere Homine
A kis gyufaárus lány
Steven Seagal megmenti a világot
Vasárnap
Fekete csönd
A Dobozvárosról ebben az interjúban olvashattok, további Lakatos-féle elmeborulásokat pedig a deviantartos oldalán nézegethettek.