Számomra egy percig sem volt kétséges, hogy Andy Diggle Eisner díjra is jelölt kiváló képregénysorozatából film fog készülni valamikor. Már annak idején az első szám elolvasása után kapásból az volt az első gondolatom, hogy ez bizony filmfeldolgozásért kiállt, sőt, akár egy Tv-sorozatot is el tudtam volna képzelni belőle, így aztán nem ért nagy meglepetésként, amikor meghallottam, hogy a tengerentúlon már licenszelik is a cuccost.
Pedig igazából az alapszituban semmi eget rengető újdonság nincs, mindössze egy modernkori A-Team-ről, és azok benzin és lőporszagú kalandjairól van szó. A The Losers képregény nem vette túl komolyan a műfajt, sem pedig saját magát, túlpörgetett sztorit, elnagyolt karaktereket kínált, ezeket viszont valami elképesztően szórakoztató módon tálalta. A képregény különlegessége ugyanis egészen pontosan abban rejlett, hogy Diggle zseniálisan tud akciót írni. Márpedig a The Losers-ben abból van bőven, és ezek a Jock rajzai által formát öltött jelenetek már olvasás közben is filmszerűen pörögnek az olvasó szeme előtt, egy esetleges film sikere tehát nagyrészt azon is állt vagy bukott, hogy ezeket mennyire sikerül majd jól visszaadni.
Így aztán a filmeseknek a képregény alakjában tulajdonképpen már egy kész sztoribord állt a rendelkezésükre, mindössze színészeket kellett válogatniuk hozzá. Peter Berg és James Vanderbilt forgatókönyve az első kötet történetére épült, és természetesen némi változtatást így is kénytelenek voltak eszközölni, de összességében elmondhatjuk, hogy képregényhű feldolgozást láthatunk.
Röviden összefoglalva a történetet, a Vesztesek egy csapatnyi specialistából álló kommandós, akiket egy bolíviai bevetés során megpróbálnak likvidálni. A csapat életben marad, de Bolíviában ragadnak, miközben odahaza halottnak nyilvánítják őket. Egy Aisha nevű halálos szépség segítségével visszajutnak az Államokba, majd rögtön nekiállnak levadászni a titokzatos Max nevű alakot, aki felelős a „halálukért”.
A film a képregényhez hasonlóan irtózatos iramot diktál. Csak semmi tökölés, azonnal durr bele a dzsungel közepébe, és az első akciódús 15 percben gyorsan le is tudjuk a Vesztesek eredettörténetét, majd némi újraszerveződés után máris Amerikában folytatódik a laza beszólásokkal és vagány rockzenével kísért non-stop akciófolyam, ahol is hőseink, illetve hát Veszteseink nem sok időt hagynak maguknak két bevetés között. Látványos robbanások, állandó golyózápor és kisebb-nagyobb belső konfliktusok kísérik működésüket. Akció terén nem is vall különösebben szégyent a film, bár manapság már nem nagy kunszt az ilyen jeleneteket meggyőzőre megcsinálni, persze a vértől és a leszakadó testrészektől most is megkíméltek minket, de ennek okait nyilván ismerjük.A karaktereket is remekül eltalálták, annak ellenére, hogy Zoe Saldana (Aisha) és Idris Elba (Roque) kicsit feketébb, mint rajzolt eredetijük, de az általában dögunalmas Chris Evans például meglepően jól hozza az infantilis hacker, Jensen figuráját, illetve a mostanában nagyon felkapott Jeffrey Dean Morgan is jó választásnak bizonyult a Lúzerek főnökének, Clay ezredesnek a szerepére. Mivel a film csak egy kis szelete a képregény történetfolyamának, ezért itt szükség volt egy látható főellenfélre is, így a képregényben egy titokzatos fantom identitásként megjelenő Maxnek a filmben már alakot kellett öltenie. Jason Patric a figurából egy pszichotikus James Bond főellenfelet faragott, ami ugyan jól állt neki, de a filmnek már kevésbé.
Sylvain White nem éppen egy rutinos rendező, szerencsére mégis egészen jól ráérzett a stílusra. Az eredeti képregény „badass”-ségét, laza humorát, és hangulatát is sikerült egészen jól megidéznie, és megpróbálta mindezt még tetézni a jól megválasztott zenével is, ami egyébként fontos része lett a filmnek. A soundtrack meglehetősen eklektikus, de mégis teljesen patentos. A Journey nyálas 80’s rockja, az alternatív csapatok lassulós témái, a Tom Morello által kísért rap, vagy a legendás Black Betty remekül megférnek egymás- és John Ottman eredeti zenéje mellett, és azt hiszem ez az, amiben mindenképpen a film élvez előnyt a képregénnyel szemben.
A The Losers korrekt akciófilm és korrekt képregény feldolgozás, és ez utóbbi még mindig ritka. A képregény ismerete nélkül csak egy újabb trendi akciófilmet lát a néző, amiben tojnak a realitásra és az eredetiségre, de egy könnyed, szórakoztató nyári akciómozinak így is több, mint ideális. A képregény ismeretében viszont már jobban feltűnnek a kisebb-nagyobb eltérések, de csalódást így sem okoz, bár itt is visszaüt az, hogy ami a képregényben működik, az a vásznon már nem feltétlenül, illetve nem egészen úgy. De mindenképpen ajánlott mozi, és csodálnám, ha az A-Team megverné. De ha valakinek esetleg mégsem jönne be, akkor annak még mindig ott a képregény, az garantáltan be fog.
