Martyrs

Ma lett volna a film magyarországi mozibemutatója, ám a Martyrs-t a Nemzeti Filmiroda Korhatárbizottsága az "X"-kategóriába sorolta. A bemutató elmarad. -- W. F.

Várható volt, hogy a franciák idővel beszállnak a buliba. A horrorfilm extremizálódása és a torture porno (becenevén: gorno) megjelenése szinte az összes a műfajban jelentős nemzet filmgyártásában számottevő trend: hogy a japánok talán vadabbak nyugati kollégáiknál, az ma már nem lep meg senkit, de a brit horror új hulláma (különös tekintettel az Eden Lake vonatkozó jeleneteire), Greg Mclean áldásos tevékenysége Ausztráliában, és persze a splat pack tengerentúli különítményének gyöngyszemei mind azt bizonyítják, hogy a splatterfilmnek van jövője a Hullajó után is. Igaz, a rajzfilmszerűség helyére betolakodott a naturalizmus, de ki bánja? Ám a globális trend mellett a kortárs francia horrornak már fesztiváljáró kollégáik is megágyaztak, még az ezredforduló idején: az új francia extrémek (Noé, Breillat, Chereau) munkái között ott találjuk A betolakadó és a Martyrs közvetlen előképeit, arról nem is beszélve, hogy a horror már e prominens társaságban is felütötte vérmocskos fejét – gondolok itt Claire Denis Kínzó mindennapokjára és Alexandre Aja Magasfeszültségére.

Pascal Laugier filmje jelenleg az egyetlen mozi, ami jó eséllyel letaszíthatja A betolakodót anyjukból kivágott magzatokkal körberakott trónjáról: a Bustillo-Maury páros a Geeken is méltatott brutálkodásához képest a Martyrs meglehetősen barokkos kompozíció, annak ellenére, hogy párdarabjához hasonlóan kevés szereplőt mozgat lényegében egy helyszínen. Ami a fő különbséget jelenti, hogy Laugier-nek esze ágában sincs végigvinni a feminim bosszúfilm-alaphelyzetet: míg A betolakodó mindvégig ugyanaz a macska-egér játék marad, amibe újabb és újabb szerencsétlenek keverednek bele, addig a Martyrs kb. húszpercenként irányt vált. Ezáltal a sokkolás már nem csak az erőszakjelenetek, hanem a nézői elvárások pofánrúgásának eredménye is: az ív e röpke másfél órában a Hívatlanok és a Funny Games villámgyors megidézéstől hajlik a Jeanne d'Arc és a Za ginipiggu-széria bájos szintéziséig, ami már magában kimeríti az eklektika fogalmát. Persze kérdés lehet, hogy a forgatókönyv a kikristályosodott előzetes koncepció hiánya miatt vonaglik jobbra-balra, vagy ez maga a koncepció: mikor már egyértelműnek tűnik az útvonal, rántsunk egyet a kormányon. (Megjegyzés: a harmadik etalonfilm lehetne a 2007-es Frontière(s), de nem lesz, mivel Xavier Gens-nek már a Hitman előtt sem sikerült nézhető mozit összehoznia – attól függetlenül, hogy ócska TCM-utánérzésének felütése lényegében megegyezik A betolakodóéval.)

Míg a Wolf Creek esetében a csonkolásokba belefáradt néző olykor-olykor megpihentethette szemeit az ausztrál sivatag naplementéin, Eli Roth vagy Rob Zombie öniróniával teszik zárójelbe filmjeiknek brutalitását, a Fűrész-széria pedig az indusztriál-klipesztétika szűrőjével segíti a kreatív killektől való távolságtartást, addig a franciák nem hagynak szusszanásnyi pihenőt vagy reklámszünetnyi egérutat sem. Míg A betolakodó fokozatosan gyűrűzött a finálét jelentő – némileg önparódiába hajló – gorefest felé, addig a Martyrs már első perceitől kíméletlen mind nézőivel, mind szereplőivel szemben. Bár minden ízében esztétikus (tekintsük ezt a trend francia mutációján jól észrevehető művészfilmes hatásnak, végülis csak az amcsi prolik nőttek fel Godard helyett Herschell Gordon Lewis-on), Laugier filmje a lehető legpofátlanabb exploitation, mely tüntetőleg még akkor is tolja a néző arcába őrületét, amikor az már szeretné leszakítani tekintetét a mozivászonról. De persze nem tudja. Mármint a néző, leszakítani.

Laugier filmjével elkészült a gorno enciklopédiája és manifesztuma. A mártíromság által a rendező rátalált a lehető legfrappánsabb metaforára, mely immár visszamenőleg is ott lebeg a filmcsoport tagjai felett: a kínzások – a Moteltől a Sziklák szeméig – misztikus aktusok, melyeknek elsődleges célja, hogy a transzcendenciára éhes néző a szakadó hús tengerén keresztül közelebb kerüljön a megvilágosodáshoz. A Martyrs megfeszített hősnője a kortárs exploitation vértanúja, aki elődeihez hasonlóan test és lélek titkait ígéri a hiénaként gyülekező kíváncsiskodóknak, de végülis nem ad mást, csak üveges szemeket és puszta attrakciót. De nekünk, halandóknak, ennyi épp elég.

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!