Idén ünnepli fennállásának első évtizedét a szórakoztató irodalom egyik hazai zászlóshajója, az Agave, ami jól mutatja, hogy a normálisan megírt és prezentált szórakoztató műfaji regényekre nem hogy még mindig nagy, de talán egyenesen növekvő igény van. Ehhez persze az is kell, hogy értő kezek gondozzák, de itt szerencsére ezen a téren nincs gond. A jubiláló Agave felhozatalának már kezdetektől fogva fontos része volt a sci-fi és a fantasy, nemrég pedig újult lendülettel vetette magát a témára, ami nekünk csak jó. Ennek kapcsán beszélgettünk az alapító tag Csurgó Csaba főszerkesztővel, valamint Velkei Zoltán marketingessel.
Megtennétek, hogy röviden bemutatkoztok az olvasóinknak?
CsCs: Az Agave Könyvek 2003-ban alakult, pontosan tíz éve. Négyen alapítottuk, különösebb kiadói tapasztalat nélkül, de valahogy jó ötletnek tűnt, hogy egyrészt a magyar polcokról bántóan hiányzó kedvenc szerzőinket kiadjuk, másrészt pedig az egész jobb sorsra érdemes szórakoztató irodalmat megpróbáljuk picit feljebb pozicionálni. Egyfelől kultúrmisszió, másrészről pedig úgy éreztük, hogy igenis léteznek azok az igényes, értő olvasók, akik krimit vagy sci-fit akarnak, de elegük van az olcsó borítókból vagy a nem megfelelően gondozott szövegekből. És nagy merészen azt gondoltuk, lehet erre a gondolatra egy egész kiadót alapozni. Tíz évvel később még mindig ugyanebben a szellemben adjuk ki a könyveket, úgyhogy olyan nagyot nem tévedhettünk.
Meglehetősen sokrétű, részben szépirodalmi profilú kiadó vagytok. A 2003-as induláskor mennyire volt egyértelmű, hogy a tágabban vett szórakoztató irodalomnak is meglesz majd a helye nálatok?
CsCs: Teljesen egyértelmű volt, hogy krimiket vagy kémregényeket, thrillereket is ki fogunk adni. Lawrence Block például óriási szerelem, őt a kezdetektől fogva gondozzuk, és az évek során valahogy úgy alakult, hogy több szerző is, akikért régen csak olvasóként rajongtunk, az Agavéhoz került. Nem is feltétlenül kergettük őket aktívan. Ha egy kicsit misztikusan akarnék fogalmazni, azt mondanám, megtaláltak minket. Gondolok itt John le Carréra, vagy a néhány hete debütált Scott Turow-ra.
Az egyéb kategóriák mellett mennyire hangsúlyosan szerepel nálatok a fantasztikus irodalom, már ha beszélhetünk egyáltalán ilyen prioritásokról? Akad, ami jóval fontosabb, vagy igyekeztek minden műfajt egyenletesen képviselni?
CsCs: A fantasztikus irodalom kiemelkedően fontos, de azt sem szeretnénk, ha sci-fi kiadóként lennénk elkönyvelve. Philip K. Dick olyan űrt töltött be a magyar könyvkiadásban, ami miatt sokan még mindig csak a sci-fivel azonosítanak minket. A repertoár szélesen tartása egyrészt üzleti megfontolás, másrészt a saját ízlésünk sem csak a sci-fire terjed ki. Abból indulunk ki, hogy mások is ilyenek. Rajonghat valaki Bradburyért, és közben izgatottan várja, hogy mikor jelenik meg az új C. J. Sansom. Szóval nem méricskéljük patikamérlegen a műfajokat, de előfordult már olyan, hogy egy adott pillanatban úgy éreztük, rá kellene erősíteni valamire.
Szerintetek az egyéb, sci-fivel foglalkozó kiadók mellett mi az, amiben ti mást tudtok nyújtani?
CsCs: Tíz éve kitaláltunk valamit, és ezt a gondolatot nyomjuk makacsul azóta is, a szerzők kiválasztásában, a borítók esetében, a kommunikációban. Benne van mindegyikünk személyes ízlése, rengeteg vita, a piac és az olvasók visszajelzései, az aktuális trendek, minden. De ennyi idő után is sikerült hitelesnek és egységesnek maradnunk, az Agave Könyvek, mint brand ugyanazt jelenti most is. Jóval több szerzővel, több zsánerrel, de amit nyújtunk, az nem változott, 2013-ban is ugyanolyan érvényes. Ezt valószínűleg nem sokan mondhatják el magukról, erre kifejezetten büszkék vagyunk.
Viszonylag rendszeres időközönként igyekeztek itthon új szerzőket megismertetni, elfogadtatni. Ezek kiválasztásában mennyit nyomnak a latban a piaci szempontok, és mennyit a saját ízlésetek, urambocsá rajongásotok?
CsCs: Lehet, hogy furcsa lesz, amit mondani fogok, de minden egyes könyvért, ami nálunk megjelenik, valaki a szerkesztőségben lelkesedik. Különben nem tudnánk csinálni. Ez persze nem jelenti azt, hogy a piaci szempontokat figyelmen kívül hagynánk. Sőt. Kénytelenek vagyunk számításba venni, különben holnap lehúzhatnánk a rolót. Ha éppen menők a vámpírok, akkor nem tehetjük meg, hogy ebből a tortából ne vegyünk el mi is egy szeletet. De hozzáteszem, ilyenkor is ugyanazt a hozzáállást követjük. Megkeressük azt a szerzőt, aki van olyan jó, hogy lelkesedni tudunk érte.
Aztán általában a rajongásunk mértéke határozza meg, hogy mennyi esélyt adunk egy szerzőnek a magyar piacon. Nem tudom, ez mennyire profi hozzáállás, mindenesetre nálunk így működik. Ránézünk a számokra, elkeseredünk, nem értjük, hogy egy ilyen jó írót miért nem olvasnak többen, aztán elhatározzuk, hogy lesz ami lesz, adunk neki még egy esélyt.
Magyarország sajnos jócskán megkésve követi a sci-fi külföldi, főleg nyugati trendjeit. Ezeket figyelemmel követitek, és ha igen, számítanak a kiadványaitok kiválasztásánál?
VZ: Én nem értek egyet azzal, hogy a hazai sci-fi könyvkiadás jócskán megkésve követné a nyugati trendeket. Maximum mennyiségben. Természetesen valamekkora “lemaradás” mindig lesz, de szerintem ez régebben sokkal nagyobb mértékű volt, mint ma. Elég csak az Agave Könyvek indulására gondolni: Iain M. Banks Játékmester című regénye kis túlzással az első volt a piacon az akkori modernnek nevezhető, kortárs űroperákból. Az ő művei biztosan nagy teret nyitottak rengeteg más könyvnek az elmúlt tíz évben, így alapvetően a helyzet is változott, javult. Az igaz, hogy kevés kiadó foglalkozik ezzel még mindig, de szerintem mindannyian megpróbáljuk a lehető legtöbbet megtenni, és korszerűek maradni.
Hogy válaszoljak a kérdésre is: igen, számítanak a trendek, nem annyira művészeti, mint üzleti szempontból. John Scalzi könyveivel például különösen jókor jöttünk, hiszen a mozik, illetve nagy általánosságban a popkultúra is akkor állt rá arra, hogy ismét szeresse, sok emberhez elvigye az akciódúsabb sci-fit. Nézd meg a várható filmeket: most mindenki ilyet csinál. Így könnyebb eladni Scalzit is. Persze olyan is van, amikor nem számít a trend, és presztízsből próbálunk megszerezni címeket. Erre remek példa Ernest Cline-tól a Ready Player One, vagy China Miéville itthon igencsak hányattatott életműve, amit szeretnénk megpróbálni rendbe tenni.
Az előbbi kérdést ragozva, mit tartotok fontosabbnak: a külföldön akár jó pár évtizede már bejáratott, szinte klasszikusnak számító, itthon azonban jobbára ismeretlen szerzőket, vagy a jóval aktuálisabbakat?
CsCs: Is-is. Bradburynek ugyanúgy nem tudtunk ellenállni, amikor kopogtatott a lehetőség, mint mondjuk a Ready Player One-nak. De magyar nyelven kiadatlan klasszikusból egyre kevesebb van, úgyhogy nagyobb erőkkel figyeljük, hogy éppen mi történik a sci-fiben.
A közelmúltban számos új sci-fi szerző került fel a palettátokra, gondolunk itt Brandon Hackettre, Dan Simmonsra vagy China Miéville-re. A már futó szerzőitek mellett ez tudatos ráerősítés, vagy így jött ki a lépés?
CsCs: Inkább tudatos. Azt vettük észre, hogy a sci-fiben kezdünk elmaradni attól, amit kitűztünk magunk elé. Nem voltunk annyira progresszívak, mint szerettük volna. Brandon Hackett adódott, de ha nem szerettük volna a könyvet, nem adjuk ki csak azért, mert nekünk éppen sci-fi kell. Simmons és Miéville nem is volt kérdés, amikor megérett az elhatározás, hogy új SF-szerzőkre van szükségünk.
Mi a helyzet a magyar szerzőkkel? A kínálatotokon átszaladva műfajon belül Izing Róbert és Trenka Csaba Gábor nevén kívül mással nem nagyon találkozunk. Ennyire nem próbálkoznak az itthoniak, vagy ennyire nem üti meg a szintet a többségük? Szerintetek mit kell tudnia a jó magyar sci-finek?
CsCS: Örülünk a magyar szerzőkkel kapcsolatos kérdésnek. Tavaly a könyvhétre jelent meg Brandon Hackett (Markovics Botond) regénye, Az ember könyve. És az idei könyvhétre is készülünk egy magyar szerzővel, aki eddig SF-ben utazott, de most írt egy zseniálisan imádnivaló, igazi magyar urban fantasyt, amiben a népmesék bújnak elő a valóság álcája alól. László Zoltán Egyszervolt című regényéről van szó. A jó magyar SF-nek ugyanazt kell tudnia, mint a jó SF-nek általában, de előnyt jelent, ha valamilyen magyar vonatkozása van a történetnek.
A megcélzott olvasótáborotok talán eleve más, de legalábbis jóval heterogénebb összetételű, mint egy kizárólag a fantasztikumra koncentráló kiadóé. A zsánerbe tartozó könyveitekkel inkább a keményvonalas rajongókat gondoljátok megszólítani, vagy úgy látjátok, a jó sci-fi beállítottságtól függetlenül bárkinek élvezetes lehet, aki egyébként nyitott a minőségi szórakoztató olvasmányokra?
VZ: 2013-ban már nem engedheted meg magadnak azt, hogy csak az egyik, vagy másik olvasótábort szólítod meg a könyveiddel. Túlságosan kevés potenciális vásárló van ahhoz, úgyhogy muszáj mindenkit. Érted, régen elég volt írnod egy színvonalas blogot, és jöttek maguktól ezrével az érdeklődők, ma pedig azon izmozunk órákat, hogy egy bejegyzéssel a lehető legtöbb embert elérjük Facebookon, mert egyébként már senkit nem érdekel semmi.
Az utóbbi éveket áttekintve viszont megállapítható, hogy például a sci-fi regényeink alapvető olvasótábora nem a műfaj hazai keménymagos rajongótáborából kerül ki. Persze ők is olvasnak minket - mindig próbálunk tájékozódni erről például a blogszférán és a Molyon keresztül -, de mi inkább azt látjuk, hogy ezeknek a könyveknek nincsen általános jellemzőkkel meghatározható olvasótábora. Ami egyrészt tök jó, másrészt sokkal nagyobb munkát igényel részünkről: ha kiadunk egy új könyvet, akkor jó eséllyel arra minden korosztály, vagy csoport fel fog figyelni. Ugyanakkor pont azért, hogy megszólíthassunk mindenkit, sokkal nagyobb kommunikációs hadjáratok megtervezésében kell gondolkodnunk. Úgyhogy a magam részéről azt mondom, hogy a jó sci-fit bárki szeretheti, akinek nincsenek előítéletei. Az utóbbi időkben például egyre több nő olvassa, s minek lehet igazán örülni, ha nem ennek? :) A párom például teljesen oda, meg vissza volt a Ready Player One-tól, és most épp a Szellemhadtestet darálja. Azt mondja, hogy idejét nem tudja mikor olvasott utoljára ilyen jó könyveket.
Milyen a sci-fi könyveitek fogadtatása? Látni azt, melyik kiadványok milyen olvasói rétegnél találnak célba?
VZ: Változó. John Scalzit például most nagyon szereti mindenki, és ez lehetővé teszi, hogy kicsit felgyorsítsuk a sorozata kiadását. Iain M. Banks-nek van egy nagyon kitartó és lelkes rajongótábora, nélkülük képtelenség lenne tizedik éve gondozni a szerző életművét. Ezekre az emberekre különösen büszkék vagyunk, és örülünk, hogy még mindig velünk vannak, mert itthon továbbra is óriási fegyvertény egy ennyire nehéz sorozatot tíz éven át sikeresen vinni. Dan Simmons is úgy tűnik, hogy megtalálta a maga körét, de vele idén befejezzük a Hyperion Cantost, és nagyon nagy kérdés, hogy a többi regényére mennyire lesznek nyitottak az emberek, kíváncsiak-e azokra egyáltalán. Nála a jövő évi címen rengeteg minden áll, vagy bukik. Ray Bradburynek megvan a maga stabil tábora, de őt azért alapvetően inkább szépirodalmi szerzőként próbáljuk gondozni.
S persze nem lehet szó nélkül elmenni Philip K. Dick mellett sem, akinek a könyvei körül ugyan már nincs az a nagy lelkesedés, mint pár évvel ezelőtt, de huszonöt (!) kötet után ez benne van a pakliban. Még mindig van akkora rajongótábora, hogy évi egy könyvet ki lehet adni tőle.
Anélkül, hogy nagyívű elemezgetésekbe kívánnánk bocsátkozni, a geekség és vele együtt az akár még csak pár éve is szűk rétegeket érdeklő műfajok napjainkra erősen popularizálódtak. A ti oldalatokon ez hogy csapódik le, lehet érezni a megnövekedett érdeklődést vagy a megváltozott olvasói preferenciákat? Merészebb kérdés, de honi vonatkozásban lehet olyat mondani, hogy ebben nektek is szerepetek van?
VZ: Erre nehéz objektív választ adni. Biztos, hogy van benne szerepünk - egyesek szerint sok, mások szerint kevesebb. Az mindenesetre nagy valószínűséggel kijelenthető, hogy valamekkora lökést adtunk a hazai színtérnek azzal, hogy tíz éve elkezdtük gondozni Philip K. Dick és Iain M. Banks könyveit. Akkoriban semmi ilyen nem volt kapható. A megnövekedett érdeklődést pedig pont az támasztja alá, hogy később úgy tudtuk kiadni Dan Simmonst és John Scalzit, hogy nem csak szerelemből tettük, hanem meg is térültek a könyveik. Lehet, hogy ez nem mindenkinél hangzik szimpatikusan, de nagyon fontos, hogy üzletileg is működjenek ezek a címek. Nyilván lehet szerelemből is kiadni műveket - nincs értelme tagadni, nálunk is van ilyen -, de egy negyedik, hatodik, vagy tizedik részre abból már nem futja.
Nem tudom, mennyire üzleti titok az ilyesmi, de esetleg elárulnátok valamit arról, milyen kiadványokat várhatunk tőletek sci-fi vonalon, tágabban a fantasztikum terén a nem túl távoli jövőben?
VZ: Hogyne. A Könyvhéten adjuk ki László Zoltán regényét, az Egyszervoltot, ami egy nagyon klassz urban fantasy. Napjaink Budapestjén játszódik, és a népmesék ismert figurái elevenednek meg benne egy izgalmas kaland során. László Zoli olyan biztos kézzel, olyan szerethetően és annyi humorral mutatja meg nekünk Budapest eddig ismeretlen oldalát, hogy az még Neil Gaimannek is a becsületére válna.
Jelen pillanatban úgy tűnik, hogy a Könyvhétre sajnos nem, de másfél héttel utána kiadhatjuk Neil Gaiman új regényét is, az Óceán az út végént. Nagyon várjuk, erre biztosan nagy érdeklődés lesz. Júliusban folytatjuk a Vének háborúja-sorozatot Scalzitól, érkezik majd Az utolsó gyarmat. Ősszel pedig befejezzük a Hyperion Cantost Dan Simmons-tól, várhatóan szeptemberben, vagy októberben jelenik meg az Endymion felemelkedése (ez egyelőre csak munkacím, változhat a jövőben). Brandon Hackettnek is van már egy majdnem kész története, a következő hetekben derül ki, hogy befér-e idén. S lesznek még ezeken kívül is jó dolgok, de azokról ráérünk később beszélni :).