Veres Attila: Odakint sötétebb - Falu végén kurta világvége

Ritka a fantasztikus irodalom weird ágába sorolható kiadvány hazánkban - emiatt és talán találó magyar kifejezés híján a köteten nem is tüntették fel, a kritikák, szerzővel készített interjúk azonban annál gyakrabban említik.

De mi is az a weird?

Nos, eme nehezen definiálható irodalmi megjelölést - melyet csábító, de nem igazán jogos műfajnak nevezni - nem jellemzi se kötött eszközkészlet használata (tematika, sztorielemek, környezet, karakterek), se a művek idő- és térbeli egymás mellé sorolhatósága. Sőt, éppen kiszámíthatatlanságuk olyan jelei alapján sorolhatók be ezen művek egy tágas, rendezetlen, vadóc kategóriába, mint az olvasó kötelező meglepése, előzőleg (akár a mű által) kialakított várakozások felrúgása, társadalmi normaszegések, íratlan műfaji törvényszerűségek sutba vágása, általában - akár sokkolóan merész vagy explicit - fantasztikus események által.

A szerzők előszeretettel írnak weird történeteket novellaként: ez a hossz garantálja a legbiztosabban, hogy a csavarok nem válnak monotonná vagy erőltetetté. Már csak ezért is vakmerőség volt Veres Attila részéről, hogy a regényformátumot választotta. A történetet nem lehet és nem is igazán érdemes tömören összefoglalni: a váratlan fordulatokat kár volna előre ismertetni, ráadásul az Odakint sötétebb legfőbb erényei nem a klasszikus drámai ív precíz felépítéséből, a hagyományos dramaturgiai feszültségek ébresztéséből és feloldásából származnak.

A váratlanul és megmagyarázhatatlan módon megjelent, kizárólag Magyarország egy kis területén életképes idegen lények látszólag ártalmatlanok, ám az emberi pszichére olykor borzasztó hatással vannak - őrületbe képesek taszítani. Mégis jövedelmező egyfajta haszonállatként tartani őket, mert az állatok testnedve vélt gyógyhatása miatt jó pénzért eladható. A Zónához képest mindenben kisebb a lépték: kevésbé hősies az emberhalál (öngyilkosság), kisebb a területre való belépés rizikója, de kisebb-bizonytalanabb az érte járó fizetség is.

Gábor kívülálló főhősén keresztül ebbe az ellentmondásos, természetet kizsákmányoló, egyúttal az állatokról való gondoskodás őszinte örömeit kínáló életmódba csöppenünk bele. Az idegenek testnedv-biznisze könnyen olvasható kritikaként a pí-vízzel, homeopátiával, mágneses karkötőkkel és szupermagokkal üzletelő elvtelen gengszterek üzelmeiről, vagy akár a harmadik világban halomra mészárolt állatok (orrszarvúk, tigrisek, csikóhalak) sorsáról, melyek a belőlük kinyerhető varázserejű szerek hiedelmeinek esnek áldozatul ma is.

A regény szereplői, akarva-akaratlanul, új szerepeket és lehetőségeket is rájuk vetítenek: mintha lelki lakmuszpapírként, az egészség-megőrzésen túli személyes vágyak jelképeként, spirituális útjelzőként egyaránt szolgálnának az irányt vesztett szereplők számára. Ahogy az érintett magyarországi terület Zóna-szerű furcsa jelenségei a Sztrugackij-fivérek regényét (Piknik az árokparton), illetve az abból készült Tarkovszkij-adaptációt, a Stalkert idézik, annak még szakadtabb, még lehangolóbb variánsát kínálva, úgy az  emberek pszichés nyomorait tükröző idegen létforma egy szintén Tarkovszkij által filmre vitt Stanislaw Lem-klasszikusból, a Solarisból lehet ismerős.

---

Az Odakint sötétebb nehéz mű, sokat kér olvasójától. Világszemléletét alapvetően meghatározza fiatal felnőtt szereplőinek önmagában már nem vagány, de a társadalmon kívül-fölött létezés büszkeségével vállalt, cinikus-materialista spleenje. Kőkemény értékrendi válságban szenvedőnek írnák le őket, akik flipperpályájukon alkalmi munkák és alkalmi partnerek között pattognak. Rövid távon tervezett aktuális életszakaszukban csak a megivott dobozos sörök, elszívott füves (menő) és dohányos (nem menő) cigik jelentenek örömet, mintha ebben a világban minden öröm kizárólag testi és pillanatnyi lehetne.

Ez a nihilizmus túlnő a főbb karaktereken, akikkel legalább tetteiken, humorukon keresztül könnyen azonosulhatunk: szinte nincs ugyanis olyan pozitív (vagy legalábbis nem kifejezetten ellenszenves) szereplő, akinek lenne valamilyen kézzelfogható, reális célja, helye az életben. Ez a világkép sok olvasót eltaszíthat, bár egyesek talán könnyen azonosulnak az elveszettség eme reménytelenségében romantikus érzetével.

A regény nagy részében a szereplők lelki egyensúlya - a világ rendjével és békéjével párhuzamosan - lassan, de biztosan foszlik szét, bizonyos értelemben azonban már induláskor egy poszt-apokaliptikus világban járunk, tévelygők és már eltévelyedettek által benépesítve - mintha a Godot-ra várva eseménytelenségét összekevernénk a Mad Max-széria vagy a Fallout videojátékok fekete humorával, és egy lepattogzott zománclábasból belezuttyintanánk a magyar művészfilmek kedvelt paradoxonjába, az örök múltidőbe fagyott, lepusztult falusi környezet absztrahált rögvalóságába.

A komor hangulatot helyenként felbukkanó fanyar humor, és a tágabb hazai viszonyokra kitekintő, fejezeteket nyitó idézetek enyhítik némileg. Ez utóbbiak politikai és szatirikus felhangokban gazdagok: az idegenek megjelenését, fogadtatását és sorsát a magyar politikára jellemző nemzeti és liberális csatározásra, valamint a menekültek és bevándorlók témájára rímelteti, utóbbiban nem túl szerencsés implicit állásfoglalással. A fantasztikus események és a mindennapi élet banalitásának ütköztetésével eljátszó szövegek (például az idegeneket szerepeltető dugós Tankcsapda dalszöveg) jobban passzolnak a sztorihoz.

A hátoldalon olvasható ajánló Veres Attila regényét olyan írók műveihez hasonlítja , mint Vandermeer és Lovecraft. Utóbbi manapság különösen jó ajánlást jelent, ám részemről félrevezetőnek tartom felemlegetését. A cselekmény nagy része csupán külsőségeket vesz át a kozmikus rettenet mesterének eszköztárából, később pedig egy bizonyos lovecrafti motívumot olyan mértékben eltúlozva, stilizálva jelenít meg, ráadásul kifejezetten laza, humoros, akár paródiának is felfogható stílusban.

De ha már a kiadás megteszi, én is engedek a saját hangjukat kereső íróknál erős csábítást jelentő hasonlítgatásnak. Az imént említett parodisztikus húzás, de Veres humora általában is Douglas Adamsére és Terry Pratchettére emlékeztetett, explicit erőszakjelenetei a naturalisztikus amerikai horror-szerzőkre, Kingre és Barkerre, de hogy egy bátrabb asszociációt is írjak, a magyar rögvalósággal, csórósággal és unalommal ütköztetett fantasztikum Tőke Pétertől a Nyevigákat idézte számomra. A Delfin könyvek sorozat részeként megjelent eme novelláskötet persze kis eséllyel volt ihletője (vagy akár olvasmányélménye) a szerzőnek, mégis többször eszembe jutott, talán a lepusztult, banális magyar helyszínek és a szintén elképesztő ötletek miatt. (E novelláskötet egyébként ifjúkorom kedves sci-fi irodalmi emlékét jelenti: csavargással és álmodozással teli nyári szünetek alatt gyakran olvasgattam.)

---

Irodalmi igényű elvárások fontos kérdése, hogy van-e egy regénynek határozott íve, húzása, velünk maradó üzenete? Jelen esetben: nem zilálják szét a lassan bontakozó történetet a vállaltan meglepő, neadjisten kizökkentő elemek? Jelentést nyer a különös díszlet, összeállnak a mozaikdarabokként elszórt meghökkentő jelenetek egésszé, mielőtt hősünk szerelmi és egzisztenciális nyomorgása, közösségbe illeszkedési próbálkozásai révbe érnek, vagy csupán játékos dekorációul szolgálnak?

Nos, a hatásos csúcspillanatok és sziporkázó furcsaságok közepette sajnos éppen egy efféle nagyon is szükséges vezérfonál veszik el a rengeteg kócos szál között. A weird, szatíra, trancsírozás és romantika, a felnőtt(ebb)é válás drámája és a regény egyéb, nem elárulható elemei együttesen kakofóniát eredményeznek. Az egyik értelmezési lehetőséget gáncsolja a másik, a hosszan felépített, finoman hátborzongató hangulatot széttépik a belezések, még a szerelmi szálak is követhetetlenül kavarogva próbálják kiszolgálni a csapongó cselekményt.

A szikárság, tömörség általában kifejezetten jót tesz a merészebben fantasztikus írásoknak - nem tudom, mi a receptje, hogy ellentétes jellegű szöveggel is jól keveredjen, de úgy érzem, Veres még nem lelt rá. Túlzott vállalás is volt ez, várhatóan novella-hosszban gördülékenyebben működnének az elrugaszkodott szimbolikába öltöztetett fiatal felnőtt témák.

Kamaszosan kéjencül tobzódó, kissé erőltetett gore-jelenetei miatt kedvesnek nem nevezhető, de annál játékosabb, ötletgazdagabb romantikus-fantasztikus-horrorregény az Odakint sötétebb: útkeresés hősének és írójának is, melyet önbizalmáért lehet a legjobban szeretni. Az újdonsült rajongóknak jó hír, hogy az író novelláskötetének, majd második regényének megjelenése is várható.

Agave Könyvek, 2017, 272 oldal

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!
;