Forza Horizon 4 – Ámokfutás nem kizárólag anglofileknek

Platformok: Microsoft Windows, Xbox One

Tesztelve: Xbox One S, Xbox One X

Imádod az autókat? Szereted Angliát? Egyik kérdésre sem kell igennel válaszolnod, a Forza Horizon 4-be akkor is bele fogsz habarodni, ha nem tartod a motorolajat mennyei mannának, vagy egy nyolchengeres bömbölését vérpezsdítőbbnek a Valkűrök bevonulásánál, és a ködös Albionról sem piros telefonfülkék, vad hegyek és álmos tavacskák jutnak az eszedbe, hanem rossz kaják, még rosszabb idő, na és persze a kibaszott Mary Poppins.

Persze nyilván akadnak köztetek olyanok, akik mit sem tudnak erről a sorozatról, ezért mielőtt a lényegre térnénk, vegyük át az alapokat! A Forza Horizon a Forza Motorsport sorozat édestestvére, ez utóbbi egy remek versenyjáték, valószínűleg a kategóriája csúcsa, az előbbi viszont kicsit több ennél. Hagyományosan a Horizon sorozatot a bátyóhoz képest árkádosabb élményként szokták definiálni, de ha nem vagy jártas a videójáték-geek nomenklatúrában, akkor ez lényegében annyit jelent, hogy könnyebben hozzáférhető, urambocsá: élvezetesebb a nagyközönség számára, mint egy drákói szigorú szimulátor. A Horizon, ahogy az alcíméből is következik, nem kényszerít versenypályákra, hanem szabadon beautózhatsz egy nagyobb térképet, és ha úri kedved úgy tartja, különböző versenyekre is benevezhetsz. Ne kerülgessük a forró kását, lényegében egy nyitott világú versenyjátékról esik most szó. A Forza Horizon 3 Ausztráliában engedte szabadon a négykerekűek megszállottjait, míg a negyedik rész (mint az néhányotok számára már biztosan kiderült) Angliába helyezi a motoros ámokfutást.

Az ausztrál helyszín előnye a roppant változatos terep volt, ezt most az angliai térkép megtoldja az évszakok bevezetésével. Teljesen máshogy fest ugyanaz a szakasz hóban, sárban, mint virágzó repceföldekkel körülölelve, és teljesen más vezetési stílust is igényel. Ha ezt összevetjük a hihetetlenül széles autóparkkal, valamint azzal, hogy a kocsik iszonyat sok paraméter szerint mutatnak kezelésbeli változatosságot, akkor matematikailag azt kapjuk, hogy a lehetséges versenyek permutációja a borzalmasan kurva sokhoz közelít. Ráadásul a járgányokat a legkülönbözőbb módokon tuningolhatjuk, hogy kidomborítsuk az előnyeiket, javítsunk a gyengéiken.

A fenti pár bekezdésben nagyjából ismertettem is a játék alapvázát. Nem varázslatról beszélünk ugyanis, hanem alaposan átgondolt, mérnöki precizitással megvalósított játékelemek kooperációjáról. Legyen szó a terepről vagy a gépkocsik fizikájáról, viselkedésükről, a Forza pont addig megy el, hogy az élményt valóságosnak érezzük, de játék maradjon. Ezt a kényes balanszot amúgy roppant nehéz elérni, más autós játéknak ennyire talán még soha nem is sikerült.

Működés közben ez úgy néz ki, hogy kicsapnak minket a Horizon, e képzelt versenysorozat fesztivál-helyszínére, miután teljesítettük a bevezető részt, ahol menet közben nagyon látványosan változott körülöttünk az évszak és a fenekünk alatt az autó. A Horizon keretében versenyeken kell indulnunk, és bizonyos számú pontot összegyűjtenünk, hogy továbbléphessünk a következő szezonra. Apropó, a játék többféle pontot használ. A CR a Forza Horizon valutája, ebből vásárolhatunk autót, fizethetjük ki a tuningot, esetleg vehetünk magunknak házat (ha szeretnénk, bezsákolhatjuk az edinburghi várat is szerény hajlékonkul, mert miért ne). A befolyásunk pedig a szintlépesekhez szükséges, és ebből kell adott számút összegyűjteni a játék elején az évszakváltáshoz. Mindkettőt a futamokon elért helyezésünkkel tudjuk a leginkább gyarapítani, bár léteznek alternatív megoldások, mint például a világban fellelhető befolyástáblák széttörése, figyelmeztető táblával jelölt veszélyes ugratások kivitelezése, sztori-missziók teljesítése és a többi. Szintlépéskor pedig pörgetést kapunk, vagyis lényegében egy Szerencsekerék jellegű sorsolást, ahol a felcsatolható bajusztól kezdve a nagyi kötötte kétujjas kesztyűn át az ultra ritka McLaren Mercedesig bármit nyerhetünk. Amúgy a rendszer elég jól van beállítva, nagyjából ugyanolyan gyakorisággal szereztem hasznos dolgokat, autót vagy komolyabb összegű dellát, mint flitteres miniszoknyát vagy ritka dudaszót (egyszer sem nyomtam le a dudát a játékkal töltött cirka 50 óra alatt). Ezen kívül létezik szuperpörgetés is, amikor egyszerre három szerencsekeret forgatunk meg.

Ha minden évszakban elértük a szükséges pontszámot, akkor kinyílik a játék. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a program néhány naponta évszakot vált (bár meglehetősen hülye módon, ősz után például jött a nyár – talán a Gyalog Galopp krónikás jelenete ihlette meg a készítőket), és ekkor elérhetővé válnak a szezonális események. Ezek rövidebb, jellemzően háromállomásos versenysorozatok, amelyeken csak szigorúan meghatározott autókkal vehetünk részt. Illetve minden évszakhoz akad saját James Bond kihívás is, a cikk írásáig ebből kettő nyílt meg, a Skyfall és a Spectre futamok. Ez utóbbiakhoz szükség van a James Bond DLC autóira, hiszen szigorúan csak azokkal indulhatunk, viszont akár azoknak a hülyére tuningolt változatait is használhatjuk (a többi évszakos eseménynél külön figyelni kell, nehogy a nagy bütykölés közepette kategóriát ugorjon az autó, mert akkor nem versenyezhetünk vele). Az évszakos eseményeket három szinten teljesíthetjük, amely a gépi ellenfél nehézségét jelöli. A legalsó szint az átlagos képességű mesterséges intelligenciát (illetve drivatart, tehát élő játékosok teljesítménye alapján szimulált mesterséges ellenfelet) küld ellenünk a csatába, majd innen ugrálunk egyre feljebb. A játék egyébként nagyszerűen a képességeinkhez finomhangolható, a nehézséget rengeteg szinten állíthatjuk. Ha pedig elég jók vagyunk, a játék felajánlja az eggyel keményebb fokozatot, és az ezzel járó komolyabb jutalmakat. Így szinte észrevétlenül csúszunk át a mind profibb ligába.

Az évszakos eseményeken kívül pedig a játék számtalan (ezeknek az ikonjaival van a térkép teleszórva) versenyen indulhatunk a terepversenytől kezdve a földutas versenyen át a sima aszfaltfutamig. Ezekben az a legjobb, hogy itt csak szórványosan létezik restrikció, tehát ha szét akarunk verni egy Lamborghinit egy földutas versenyen, megtehetjük. Amúgy az autó és környezet fizikájának együttese az ilyen baromkodásnál látványos igazán, az alacsony építésű sportautót például vasmarokkal megfogja az a mélyebb tócsa, amely a dzsipünk előtt még Vörös-tengerként csapódott ketté. Bámulatos jeleneteket élhetünk át az egy-egy évszakhoz kötött bemutatókon, amelyeket a teljesítés után is bármikor megismételhetünk. Ezekben a leghülyébb közlekedési eszközök ellen kell helytállnunk a négykerekűnkkel. Nem akarom elrontani a felfedezés örömét, ezért csak azt a hatalmas, légpárnás járművet említem meg, amelyet amúgy is láthattatok az első trailerekben. Természetesen a legtöbb verseny teljesíthető különféle többjátékos módban (versus vagy kooperatív), de akadnak kifejezetten az osztott világú élményhez kanyarintott események. Ezek közül a Forzathon visszaszámlálója naponta többször is feltűnik a képernyőn. A Forzathon során több kihívást kell a csapattársainkkal teljesítenünk, de a gyakorlatban ez rengeteg autó elszomorító balfaszkodását jelenti, szerintem inkább immerzió-romboló hatású, mint élvezetes. A koponyákkal jelölt, adott terepen többféle sokjátékos módot kínáló mókákhoz pedig a játék nem talált nekem ellenfelet, de ennek valószínűleg az lehetett az oka, hogy a hivatalos megjelenés előtt nem akadt elég játékos.

Ha nem versenyzünk, akkor autózunk a brit vidéken (pár kisváros, falu, és Edinburgh érhető el mint lakott település). A tájjal kapcsolatos kulcsszó a hiperrealizmus, amely nem teljesen fedi ennek a kifejezésnek a képzőművészetben használt jelentését, hiszen míg az utóbbiban a valóság radikálisan hű megjelenítésről van szó, a videójátékokban inkább arról, hogy egy adott tér mindig az adott időjáráshoz, évszakhoz illő legszebb arcát mutatja, sok esetben olyat, amilyen a valóságban nem is létezik. Mindez persze nem korlátozódik az őszi lombhullás páratlan vérvörösére, hanem például az égre, a felhők színére, mozgására és a fényhatásra is. Ezt nevezhetnénk egyfajta giccses képeslap-esztétikának, de a cél inkább valami olyasmi, hogy folyamatosan a filmekéhez fogható képi élményben legyen részünk. Korábban amúgy például a Sony saját Horizonja, az autókban szegény, de robotizált ősállatokban annál gazdagabb Horizon: Zero Dawn élt ezzel a megoldással. (Észrevehető az összefüggés a hiperrealizmus és a Horizon szavak címbéli szerepeltetése közt.)

Szubjektív, számomra fontos dolog, hogy nem csak négykerekűek járják az utakat. A városokban láthatunk embereket, a Horizon Fesztiválon dübörög a buli-expressz, éjszaka szarvas szökell keresztül a dupla fényszóró pászmán, a földutakon tyúkok szaladnak szét a dzsipünk elől, a zöld lankákon birkák legelésznek. Magyarán nincs az a háttérben lapuló, nyugtalanító érzés, mint a Verdák filmek vagy mondjuk a Burnout Paradise videójáték közben, hogy valami apokalipszis után járunk, ahol a gépkocsik szépen eltüntették az emberiséget. Persze senkit sem tudunk elcsapni, az állatok mindig elfutnak a kocsi elől, ha a versenypályára tévednek (pontosabban, ha a versenypálya téved az ő élőhelyükre), embereket pedig mindig jól elkerített helyeken láthatunk csak. Mindez egyébként a Horizon lényegéből is következik: bármit megtehetsz az autóddal, ráadásul véres következmények nélkül. Elég gyorsan felépíthető ugyanis egy szaudi hercegéhez fogható garázs, de még az említett herceg sem tehetné meg azt, hogy miután háromszáz kilométer per órás sebességgel frontálisan ütközik a szembejövővel, simán csak tovább autózik, nem pedig roncsolt, ropogósra sült testtel várja az összegyűrt karosszériába tekeredve, hogy a tűzoltók kivágják a kocsiból, és ha szerencséje van, a helyszínen életét veszti, ha nincs, akkor még elvegetál egy ideig kómában, mielőtt egy kórházi fertőzés véget vet a szenvedéseinek. Elnézést a szokatlanul kemény hangnemért, de a program még indulás előtt figyelmeztet, hogy ne próbáljuk meg a játékban használt vezetési stílust a valóságban reprodukálni, amit elsőre kicsit feleslegesnek, magától értetődőnek tartottam, de aztán kénytelen voltam belátni, hogy bizony mindig akad pár faszállat, akik nem csak a saját, de mások életét is képesek felelőtlenül kockáztatni egy hétvégi száguldás kedvéért, és akik sajnos egy ilyen játékból ihletet meríthetnek.

A versenyek közötti sofőrködés egyébként nem öncélú, a különböző hajmeresztő mutatványokért trükkpontokat (igen, ez egy harmadik -féle pontszám) kaphatunk, melyekkel az autóinkhoz nyithatunk meg képességeket (ezek között szerepel pörgetés, illetve trükközéssel kapcsolatos gyorsabb fejlődési lehetőségek). Minden kocsinak egyedi fejlesztési fája van egyébként. Picit talán elnéző amúgy a szoftver ezen a téren: ha elbaszok egy kanyart, és őrülten pörgök a közeli repceföldön, hogy végre megállítsam az elszabadult fémszörnyet, azt is trükként értékeli.

A technikai oldalon a következő a helyzet: az alap Xbox One S konzolon a játék csodaszép, és jellemzően megbízható harminc kép per szekundumos frissítési rátával fut. A fényhatások meggyőzőek (ahogy az őszi napfény remeg a lombkoronákban, az valami eszement hangulatos). Az Xbox One X változat viszont ehhez képest egy generációs ugrást jelent. Nem hittem el például, hogy a környezeti fények a kamerára permetezett cseppekben tükröződnek... Mielőtt valaki félreértené, megismétlem: nem arról van szó, hogy az S változat bénán fest, hanem hogy az X vitán felül az egyik legszebb, legrészletesebb képivilágú konzolos játék jelen pillanatban. A Forza Horizon 3-hoz elérhető az erősebb gép képességeit kihasználó javítócsomag, a negyedik rész esetén viszont már az X volt a célplatform, és ez nagyon komolyan meg is látszik a végeredményen. Ezen a gépen amúgy két beállítás közül választhatunk: a minőség mód 4K felbontást, rengeteg effektet, és betonbiztos 30 FPS-t jelent, a teljesítmény mód pedig az előbbi felbontás felét, pár effekt kikapcsolását, de elképesztően folyamatos hatvan FPS-es képfrissítési rátát takar. Ez utóbbi talán a leginkább ajánlott, de készüljetek fel, hogy hátramenetbe fog kapcsolni tőle a sérótok! Azt még hozzátenném, hogy bár verseny közben nem történt ilyesmi, de a szabad barangoláskor időnként azért csuklott a programkód, és egy-egy érzékelhető pillanatra megállt töltögetni a játék. Ez előfordult S-en, ritkán X-en minőségi módban, teljesítmény módban játszva viszont egyáltalán nem találkoztam vele.

A szoftver egyébként magyar felirattal is elérhető. Ennek első pillantásra kicsi a jelentősége egy autósjátéknál, de egyrészt akadnak sztorimissziók is (kaszkadőrküldetések vagy egy blogger által kínált kihívások – ez utóbbit persze kevesebb tússzal kell elképzelni, mint a PlayStation exkluzív Spider-Man bloggeres feladatát), másrészt a hozzám hasonló gépkocsi analfabéták számára, akik magyarul sem feltétlen tudják, mi a differenciálmű, ez adott esetben életmentő. Amúgy a magyar felirat jobboldalt egy aprócska ablakban fut, és ezen talán lehet változtatni, de mivel én amúgy sem olvastam, ennek nem jártam utána a menüben, és ezért a fordítás általános állapotára sem tudok észrevételeket tenni. Az biztos, hogy a csűrlelet szóleleményért büdös nagy piros pontot írok be az ellenőrzőbe. (Ez utóbbi egyébként vicces autó-keresgélést takar adott területen elrejtett öreg angol pajtákban). Érintettségem okán pedig hadd emlékezzem meg a különböző színtévesztésekre alkalmazható grafikai opciókról (ezt viszont speciel sikerült pont színvakságnak tükörfordítani, holott magyarul a színtévesztés és a -vakság nem ugyanaz).

Az értékelésre rátérve nagyon örülök, hogy megírtam minden negatívumot az év eddigi Microsoft exkluzívjairól (itt és itt), mert így legalább a mostani dicshimnuszom hitelesebben zeng. A Forza Horizon 4 AAA produkciós értékű játék, és ez minden porcikájából sugárzik. Ám akad benne még valami, ami pénzzel kifejezhetetlen. Szeretet az iránt, amit a gépkocsi megtestesít: a végtelen, elképesztő szabadság iránt. Ma az autó túlságosan is az életünk része, ezért megfeledkezünk róla, hogy mit jelent. A Forza Horizon 4 erre emlékeztet. Először keresed a minél jobb verdákat, de aztán rákapsz a dolog ízére, és már azt élvezed, ha egy szakadt, nyolcvanas évekbeli Volvóval (a nyugat Ladájával) csapatsz egy földutas versenyen. Megérted azt a nagy igazságot, amit én először egy mentősofőrtől hallottam bohó ifjúkoromban, hogy tudniillik jó autót vezetni nem művészet. Videójátékként a Forza Horizon 4 pedig egy olyan szoftver, ami elé ha leülsz, előbb-utóbb felmerül benned a kérdés, hogy a többi játékra mi szükség van egyáltalán. És ha még egy kicsivel több időt töltesz vele, a többi játékprogram létezését teljesen el is fogod felejteni.

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Népszerű
Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!