A keresztapa, Coppola 72-es remekműve hivatkozási alap, így aztán némileg meglepő, hogy az utóbbi tíz év társasjátékipari bulldózere nem darálta még be olyan fullosan a maffiatémát, mint mondjuk a zombikat. Természetesen akadnak a 40-es évek maffiáját feldolgozó címek, viszont olyanra, amely kifejezetten A keresztapa IP-jét hasznosította volna, és nem egy egyszerű kártya- vagy kockajáték, egészen a 2017-es évig várni kellett.
A Cool Mini or Not kiadó ugyanis ebben az évben dobta piacra The Godfather: Corleone’s Empire (magyar nyelven a Delta Vision gondozásában A keresztapa: Corleone birodalma címen látott napvilágot nem is olyan régen) játékát, melyet nem kisebb név tervezett, mint Eric M. Lang. Aki rendszeres olvasója a Geekz társasjátékos rovatának, annak minden bizonnyal nem ismeretlen az úriember: az ő nevéhez fűződik többek között a Blood Rage, a Rising Sun, a Chaos in the Old World és megannyi remek kártyajáték (illetve az idén érkező egyiptomi témájú Ankh).
Lang úr egy ideig a CMON vezető dizájnereként tevékenykedett, ebben az időben jelent meg A keresztapa: Corleone birodalma - ismerve a kiadó termékmenedzselési hozzáállását, illetve a Kickstartert ugródeszkaként használó attitűdjét, tőlük teljesen szokatlan módon a kickstarteres csinnadrattát nélkülözve, mondhatni “szép csendben” küldték ki a játékot a boltok polcaira, de erre később visszatérünk.
A keresztapa: Corleone birodalma magán hordozza Lang legmarkánsabb névjegyeit: a játékosok bizonyos területek fölött marakodnak, igyekeznek a legtöbbet irányításuk alá vonni, közben konfrontálódnak, intrikáznak, kitolnak egymással. Ahogy a Blood Rage, úgy A keresztapa: Corleone birodalma is erősen eurógémes alapokra épül, nem használ dobókockát, viszonylag egyszerű és sallangmentes szabályrendszerrel operál, alapmechanizmusa pedig a munkáslehelyezés (worker placement).
A helyszín New York, az időszak az 1940-es évek, a tematika pedig A keresztapa, vagyis a film apropóján a maffiacsaládok alvilági hatalomért vívott háborúja. A játékosok egy-egy ilyen famíliát irányítanak a játék során, amelyet el lehet kezdeni ketten is, maximum viszont öten ülhetnek neki. Mindenki a saját pecsenyéjét sütögeti, vagyis a játékot az nyeri meg, aki a négy forduló letelte után a legtöbb pénzzel rendelkezik. Nagyszerű (bár nem egyedi) ötlet, hogy a pénz egyszerre szolgál valutaként és győzelmi pontként is, bár sűrűn nem kell belőle költeni.
Gengszterek lévén pénzt szerezni nem nehéz: el kell venni másoktól, vagy meggyőzni őket, hogy jobban járnak, ha önszántukból adják oda. New York kavalkádja ehhez ideális terepet szolgáltat, egy-egy feltörekvő, tehetősebb üzletet meglátogatva hűséges izomemberünk rövid úton képes jövedelmező szóbeli megállapodást kötni a tulajjal, hogy miért éri meg neki havi biztosítást kötni vagyon- és életvédelem címén. Természetesen eközben a rafináltabb, üzleti körökben jártas családtagok hátsó helyiségekben kialkudott bizniszek révén tesznek szert hosszútávú javadalmakra. A játékos feladata, hogy a megfelelő időben és helyen használja őket.
A keresztapa: Corleone birodalma ugyanis szűk marokkal mér. A játék elején a vagyonosodást előremozdító embereink száma kétségkívül soványka, és hiába csatlakoznak hozzánk a későbbiekben még páran, végig azt fogjuk érezni, hogy céljaink optimális eléréséhez kétszer ennyire lenne szükség. Gengsztereink üzletekbe való elküldése a tulajdonképpeni munkáslehelyezés - vagyis ebben az esetben gengszterlehelyezés. Minden fordulóban (vagy fejezetben, mivel a film fordulópontjain alapulnak) bővül a térképen elérhető üzletek száma, és ezzel a bónusz, amelyet nyújtanak, ráadásul véletlenszerűen kerülnek elő egy pakliból, így az újrajátszhatósági faktor is növekszik.
Az üzletek általában pénzt adnak, de nem minden esetben. Egyrészt, A keresztapa: Corleone birodalma nagyon pofás kis fémbőröndöket használ, amelyek kellemes meglepetésként szolgálnak a szokatlan tartozékokat kedvelők számára. A bőröndök nyithatóak és zárhatóak, funkciójuk azonban nem merül ki ennyiben: a játék végén csak azok a címletek számítanak be a pontokba, amelyek a táskában lapulnak. Behelyezni őket egy külön akció, és tekintve, hogy minden forduló végén sarcot kell fizetnünk a Donnak, vagyis csak bizonyos számú lapot tarthatunk meg, eléggé felértékelődik a jelentőségük - amellett, hogy hangulatfokozó szerepük vitathatatlan.
Másrészt, a maffia élete sem csak üzleti célú látogatásokból áll, a konkurenciával is muszáj törődni. Különböző mocskos melók végrehajtásához szintén az üzletekből lehet begyűjteni a szükséges cuccokat, hogy a klasszikus kocsival lassan elhajtós és közben Tommy Gunnal mindenkit leszedős mutatványt hajtsuk végre, de kocsiba rejtett bombát is használhatunk. Képzeletben. A játék gyakorlatában ugyanis ez kimerül annyiban, hogy kifizetjük a meló kártyához szükséges alkoholt vagy fegyvert, esetleg drogot, felolvassuk a lap hatását, és a Hudson folyóra helyezzük riválisaink figuráit, szigorúan elfektetve, hogy életfunkcióik megszűnését kellőképp modellezzük.
A mocskos melók nem csupán helyzeti előnyt teremtenek, a játék végén típusuk szerint a legtöbbel rendelkező játékos bónuszt kap, tehát a társas duplán motivál minket az igénybe vételükre. Már csak azért is, mert a korábban említett szűk marok az üzletekre is vonatkozik, vagyis a gengszterlehelyezés szabad mezőire, amelyeket a sorban előttünk lévő ellenfelek nyilván nem restek elorozni előlünk. Ilyenkor jön kapóra egy-egy megfelelő időben elhasznált tömegoszlatás, hiszen ha szép szóval nem ment, hát nincs mit tenni, elvégre alvilági figurákat játszunk. Mindemellett A keresztapa: Corleone birodalma a terület-irányítós műfajban is ringbe száll, mert egyetlen magára valamit is adó bűnözőfamília sem elégedhet meg néhány szalámibolt megzsarolásával - nem, nekik az egész város kell. Így aztán nem kevés ponttal jutalmazza a játék, ha a kerületek felett megszerezzük az irányítást figuráinkkal. Hát ezért is fájdalmas, amikor Gianni Vitale, Tanino Matarazzo, vagy Salvo Marzullo a Hudsonban kötnek ki…
Alvilági ügymenetünket továbbá erősen befolyásolja, hogy csak addig ténykedhetünk, míg a fejezetben elérhető figuráink utolsóját el nem használtuk. Mindegy, hogy egyéb, gengsztert nem kívánó cselekedetünk még lenne, és hasznot is hajtana, vége a fordulónknak, hátradőlünk, és irigykedve figyeljük riválisaink további üzelmeit. A keresztapa: Corleone birodalma egyik zseniális húzása ez: akcióinkat úgy kell megtervezni és időzíteni, hogy ne fussunk ki a figuráinkból. Ehhez megvesztegethetünk semleges személyeket (rendőrfőnök, szakszervezetis, polgármester), de a szűk marok őket is szorosan fogja.
Nem minden esetben érdemes elsőként lépni - természetesen ha nagyon szükséges egy bizonyos mező elfoglalása, akkor létfontosságú, azonban ugyanilyen fontos, hogy reagálva a többiek lépéseire, tartogassunk skulót a váratan helyzetekre. Mert azok lesznek, bőven. A keresztapa: Corleone birodalma erősen taktikai játék, relatív rövid játékideje (amely azonban a lehetőségek fokozatos bővülésének köszönhetően egyre hosszabbá válik) alatt számos hátbaszúrás történhet, az erőviszonyok folyamatosan átrendeződhetnek, aki elől volt, visszaeshet, és fordítva. Lang úrnak sikerült az eurós alapokra egy nagyszerű, egymással kicseszős játékmenetet építenie, ráadásul anélkül, hogy különösebben megbonyolította volna a faék egyszerűségű mechanizmusokat.
A keresztapa: Corleone birodalma tanítani valóan kompakt. Szabályrendszere csinos, slankos, elegáns, egy deka felesleges zsír nincs rajta, éppen annyi mechanizmust használ, amennyivel egy könnyen tanulható, hamar elsajátítható játékot hoz létre, amely azonban izgalmas, feszült versenyt és remek élményt nyújt. Csak az a fránya szűk marok ne lenne… Ahogy fentebb már említettem, a játékot valamiért nem előzte meg gigászi rekordokat döntögető Kickstarter kampány - talán a történelmi trió ácsolása közben földre hullott forgácsból nőtte ki magát, vagy egy jutalomkör volt Lang számára, nem tudni. Az biztos, hogy jól áll neki a minimál dizájn, de a CMON mintha átesett volna a ló túloldalára. A mázsás pakkok és kiegészítő halmok nem hiányoznak, de egy picivel több törődés nem ártott volna, főleg, hogy egy kiemelkedően jó társasról beszélünk, alighanem Lang egyik legletisztultabb, legátgondoltabb játékáról - és mégis.
A mostoha bánásmód a grafikai dizájnon érhető leginkább tetten - a szabályfüzet gyönyörű illusztrációkkal teli hangulatbomba, a kártyák viszont mintha a prototípus állapotában maradtak volna, az illegális cuccok hervasztóan kidolgozatlanok, a melókon szereplő különböző események, hatások pedig mind-mind Vito Corleone macskát simogató képével próbálják elhitetni, hogy komoly maffiaháború zajlik. És ha már kártyák, ezekből lehetett volna több, általában mindig elfogynak a végére, ismétlődnek is, valahogy fura érzést kelt a mennyiségük, mert nem ehhez vagyunk szokva. Az persze pozitívum, hogy nem egy túlhízott, “mindent is vegyél meg” filozófia mentén elkészített társasjátékról van szó, de nem lehet szebben mondani: A keresztapa: Corleone birodalma egyszerűen üvölt egy kiegészítőért.
A műanyag figurák a Cool Minitől mára elvárt szintet hozzák, Karl Kopinski illusztrációi remekül alapozzák meg a Keresztapás hangulatot, csak éppen hiába jelöli a fordulókat maga Don Vito Corleone, a játéknak a címén és a képi világán kívül a filmhez vajmi kevés köze van. Na nem a gengszteres témával van a gond, az kifogástalan - csupán a filmet ne keressük benne, mert nincs szorosan köze hozzá. Ráadásul kategóriáján belül erősen túlárazott termékről beszélünk, ami hozzájárult szűk körben való elterjedéséhez.
Zavarba ejtő hiányosságai dacára A keresztapa: Corleone birodalma egy nagyszerű társasjáték, egymással kibabrálós “dudes on a map” jellege kategóriáján belül az egyik legjobb ilyen irányú élményt garantálja, úgy, hogy közben nem nyúlik egész estébe, és elmagyarázni sem tart tovább tíz percnél. Nem kifejezetten rejtett gyöngyszem, mert a CMON és Lang révén kapott elég reflektorfényt, a BGG-n sem áll rossz helyen, mégis méltatlanul ritkán merül fel a neve.
