„Egy nap Tyler Cross megfizet a bűneiért. De addig sem ül ölbe tett kézzel, hanem még elkövet néhányat.”
Már a filmes tagline és a kötet borítója is árulkodó: amint felütjük az oldalait, azonnal elmerülünk az ötvenes évek noir és hard-boiled filmjeinek sűrű, szinte tapintható atmoszférájú ingoványában. Tyler Cross nem titkoltan Richard Stark Parkerének nem is olyan távoli unokatestvére lenne, ha, akárcsak majdnem rokona, nem hányna fittyet minden vérségi köteléknek és az összes társadalmi szabálynak. Hidegfejű profi, páratlan szakértője annak, aminek teljes egészében elkötelezte magát: a bűnöző életmódnak. Pragmatizmusát ugyan rövid pillanatokra meg lehet ingatni, de ugyanolyan gyorsan és könnyedén elnyomja az érzelmeit, ahogy egy csonkig szívott, funkcióját vesztett cigarettacsikket. Tyler Cross nem alakoskodik, ám ezt a történetben csak egyvalaki értékeli: Chéri, a csörgőkígyó, aki lelki társat és szövetségest lát benne, hisz mindketten ugyanolyan hidegvérű, ösztönös, kíméletlen ragadozók…
A megbízás egyszerű volt: a vén Di Pietro megelégelte, hogy a keresztfia az engedélye nélkül üzletel heroinnal, ezért példát kell statuálni vele, a mexikói partnereitől megszerzett heroinért pedig Tyler zsebre vághat 150.000 dollárt. A Rio Bravo partján tervezett rajtaütés azonban félresikerül, Tyler két társát agyonlövik, a heroinból pedig csak 17 kilónyit sikerül megmenteni. Tylernek jármű és készpénz nélkül kell besétálnia a legközelebbi és egyetlen kisvárosba, hogy újra sínre tegye a dolgait. Black Rock azonban a Pragg-família kezében van, a családfő fiai vezetik a bankot és a seriffhivatalt, és együtt zsákmányolják ki a közeli bányában dolgozó illegális bevándorlókat. Itt minden az övék, kivéve egyetlen dolgot: az öreg Bidwell földjét, amely alatt óriási olajmezők terülnek el. Így hát amikor az idegen megérkezik a kisvárosba, mindenki Bidwell lányának és Pragg legkisebb fiának az esküvőjére készül, a seriff pedig, miután fülébe jut a folyóparti összetűzés híre, úgy dönt, hogy elfogja, és megpróbálja kiszedni belőle, hová rejtette el a félmilliónyi értékű árut. A vén Bidwell azonban nem tűrheti, hogy elvegyék tőle a lányát és vele a földjeit is, Tyler pedig azt nem, hogy egy isten háta mögötti koszos porfészek kiskirálya beleköpjön a levesébe. A városka lakói még sokáig fognak mesélni Black Rock legsötétebb napjáról…
Az angol nyelvű kiadásban „Black
Rock” alcímmel megjelent kilencvenegynéhány oldalas graphic novel Fabien Nury
és Brüno második közös munkája (lásd az Atar Gullról szóló cikkünket az
Euro(s)trip sorozatban), és ennek a kötetnek a sikerét tekintve nem is az utolsó,
hiszen csak ennek a sorozatnak már két újabb kötetét (Tyler Cross: Angola,
Tyler Cross: Miami) is elkészítették. Nury nemzetközi színtéren a John Cassaday
illusztrálta I am Legion (Nevem Légió, Humanoid Publishing), frankofón
területen pedig a Volt egyszer egy Franciaország (Il était une fois en France,
Glénat) képregényeivel híresült el - a Sztálin halála című kötetéből 2017-ben
filmadaptáció készült, a kongói mészárlásokat feldolgozó Katanga szériája pedig
komoly kritikai elismeréseket kapott. Az ötvenes évek filmjei és a noir zsáner
nagy rajongójaként óriási szerencséje volt, hogy találkozott Brünóval (valódi
nevén Bruno Thielleux), aki addigra ugyan már szert tett némi ismertségre a Nemo-sorozata révén, de az
igazi sikert mégis a Tyler Cross hozta meg neki.
Brüno ugyanis legalább
olyan értőn játszik a fény-árnyékhatásokkal, mint Mignola vagy akár Frank
Miller (az eredeti kiadás ugyan színes, de nem véletlenül döntött a Dargaud egy
limitált fekete-fehér album elkészítése mellett is), a kissé stilizált,
elnagyolt, durvának tűnő vonalakkal megrajzolt, mégis realisztikus stílusa
pedig telitalálat, amikor olyan témával találkozik, mint az ötvenes évek
Amerikája. Nury háttértudása és útmutatása több helyütt is megmutatkozik a
képregény vizuális világában: a borító az I died a Thousand Times című Jack
Palance-film borítója alapján készült, a történet forgatókönyvét egy John
Sturges-rendezte modern western Bad Day at Black Rock (1955) ihlette, a
sajátos narráció Kubrick The Killing (1956) című filmjéből táplálkozik, Tyler
alakja Humphrey Bogart és Lee Marvin, Stelláé pedig Jayne Mansfield és Kim
Novak amalgámja.
A történet egyik legzseniálisabb pontja, amikor a már említett Chéri, a csörgőkígyó narrálásával lehetünk az események szemtanúi: bár Chéri nem érti, mit mondanak kétlábú fogva tartói, de ahogy ketrecéből figyelemmel kíséri Tyler szökési tervének mozzanatait, egyre több és több hasonlatosságot talál kettejük között, egészen odáig, hogy a katartikus szabadulásakor szinte már ujjongva ünnepli és csodálja kétlábú fajtársát.
A Tyler Cross a noir és
hard-boiled zsáner egyik legtökéletesebb, legzsigeribb képviselője, amely
világosan megmutatja, hogy a kilencedik művészet milyen szimbiotikus hatásban áll
a filmkészítéssel és minden más popkulturális médiummal. Egy biztos: Brüno
nem utoljára szerepel itt, a Geekz Euro(s)trip rovatában.
