2008. szeptember 27.
A kortárs néző szereplőkkel való azonosulási képessége monstre méretű hiánycikk, a fogyasztói lélekben werkfilmek és behind the scenes-etűdök vizelik le a celluloid indukálta cseresznyevirágokat (vagy a horror vörös rózsáit). A nézőt az átélés zavarja, idegesíti, elidegeníti a műtől, így egyre kevesebbet (szinte semmit sem) tesz meg érte. Számára az újdonság többé nem az új ingert, hanem a tükörbenézés ritmikus, újabb és újabb megismétlődését jelenti. Ha a főhős nem értelmezhető a néző magasztalásaként, a műsor rossz, sőt: botrány (ostromra!)
A Halloween nyolcadik (!) része - nagy meglepetésünkre - egészen kiváló film, persze azért nem hibátlan.
A nézői átélés aggasztó bizonytalansága miatt a hét résznyi előélettel és bántóan igazi jellemvonásokkal rendelkező karakter – Jamie Lee – szubjektív nézőpontja tarthatatlanná lett, így ő a film legelején - egy csodaszépen, kvázi-festőien megkomponált jelenetben - gyorsan meg is hal. Többé már nem az ő botrányosan személyes ügyességén-leleményességén múlik a megmaradás, hanem az elavult, passzivitásába ragadt (egyelőre filmbéli) nézőn, illetve hát éppen azon, hogy hajlandó-e ez a néző korszerű, “aktív nézővé” (ő az, aki nemcsak néz, hanem bele is pofázik) válni – márpedig csak akkor hajlandó, ha ez fun, és ha a figyelt figurákból szinte azt gyúrhat, amit csak akar. A korszerű, aktív néző, nagy izgalmában, nemcsak megmentheti a camerondiazt a haláltól, de a film végén el is veheti azt feleségül. Mondjuk a neten keresztül.
Busta Rhymes (Pimp my ride) valóságsót szervez a Mike Myers-lakba – a házba végül bekerülő szereplők nem igazi karakterek; egyikük camerondiaz, másikuk darylhannah, a harmadik pedig valahol a natashamcelhone-juliannemoore-gilliananderson képezte közös halmazba helyezett ravasz formaként ködlik, persze teljesen pucéran, folyamatosan egy kiadós maszturbációval kacérkodva. Lookalike-ok, faszán megcsinált fake .gif-ek, amikbe nagy öröm belefeledkezni…
A Mike-ház tehát teljesen be van kamerázva, és a fejükre szerelt szerkentyűkkel maguk a só szereplői is folyamatosan “szubjektívkodnak”. Aztán a műsor elindul – Busta Rhymes kung-fu filmet néz, és a főszereplőt utánozva csíprúgharap a nappaliban. A halloween-parti résztvevői pedig filmes hősök bőrébe bújva buliznak – egy ideig. Aztán bekapcsolják a gépet, és nézni-vizsgálgatni kezdik a neten a sót...
A valóságsók alapkoncepciója az, hogy az adott házba-villába-farmra terelt emberek hiába is színészkednek egy darabig, a játék egy idő után menthetetlenül életté válik, a szereplők pedig színészekből valódi cselekvőkké. Kis gondot jelent, ha holmi ORTT miatt a játékosokban lakozó blahalujzát csak némi hónaljszaggal, maximum pár bájosan tekergő lárvával vagyunk kénytelenek ostromolni, nem ártana tehát egy jó méretes effekt, lehetőleg valami olyan, ami egészen a zsigerekig hatol. Mondjuk egy gyilkos megteszi. Ha ehhez hozzáadjuk az aktív nézőt, már kész is a nagyon komoly fun. Mike-ruhába bújik Busta is, de addigra már sajna zajlik az élet, jelenlévő lett az igazi gyilkos is.
Gondolnánk, hogy a dolgot túlélni csak a házból (játékból) kijutva lehet, de a házból kijutni viszont lehetetlen: a házon kívül nincs semmi; csak a ház létezik, na meg a magas felhőn, kényelmes foteljében csücsülő néző – ugyanis abban a pillanatban, hogy a szereplők, sóban való részvételükkel bevonták a nézőt a játékba, megszüntették azt, amit korábban valóságnak (életnek) hívtak, hiszen önkéntelenül a saját ellenállhatatlan valóságukká tették a játékot, ami így maga a mindenre ráfolyó, és esetünkben meglehetősen aljas ház (Mike Myers), az pedig a néző, aki “mindent lát”. Tehát életben maradni csak a házban lehet, és ott is csak akkor, ha a néző akarja.
A filmben ugyebár ott vannak egyrészt a hagyományosan felvett jelenetek, és a szereplők testére helyezett kamerák által rögzített, radikálisan szubjektív (buta) képsorok (sápadt Jamie-k). Ez utóbbiak hiába tűnnek először a normál képsorokhoz képest valóságosabbnak, az aktív néző megjelenésével ez a fajta szubjektivitás totálisan érdektelenné (értéktelenné) válik, hiszen a valóságot már együtt gyúrják a szereplők (Mike is) és az aktív istennéző, aki előtt az osztott képernyőn aléltan hever a házban elhelyezett kamerák sugározta képek összessége (a valóság). Ha tehát a szereplő nem nyeri el a tévéfotel mélyén helyet foglaló isteni néző szimpátiáját: meghal.
A rendhagyó, főszereplő “párocska”, Sarah és Deckard nem szerelmesek, még csak meg sem fogták egymás kezét soha. Deckard csak “segített installálni egy programot” Sarah-nak a neten keresztül, a valóságsó-közvetítés kezdete előtt tulajdonképpen még csak nem is látta – így tehát fantáziája szinte bármit megtehet vele. Gondolhatja a lányt szelíd őzikének éppúgy, mint patás-ostoros szukkubusznak. Ez a fajta – szinte maximális – átélhetőség teszi lehetővé, hogy Deckardban feltámadjon az igény az “aktív nézősége” rejtette lehetőségek felkutatására. Először hívja a rendőrséget, hogy ugyanmár, segítsenek, de aztán végül maga lép akcióba: de nem a házba siet, hogy milliónyi előképére hivatkozva, hősies küzdelem végén szívenszúrja a rippert, dehogy, eszébe sem jut ilyesmit tenni – inkább sms-t küld. Sokat. És kinavigálja kedvencét a házból, mint egy szép grafikájú fps-ben.
Mikor sikerrel jár, a szoba népessége úgy ujjong körülötte, mintha most állított volna fel hatalmas világcsúcsot tetrisben. Habár, mi is az a tetris?
Halloween: Resurrection (2002). Írta: Larry Brand és Sean Hood. Rendezte: Rick Rosenthal. Szereplők: Jamie Lee Curtis, Brad Loree, Busta Rhymes és mások.
2008. szeptember 19.
Minden idők egyik legsikeresebb - és legnívósabb - képregénye, köszönhetően a Cartaphilus kiadónak, végre megjelenik itthon is. A kötet(ek) magyarítását a hazai comic-szcéna vitathatatlanul legtehetségesebb fordítója, Bárány Ferenc végezte el (B.F.-nek köszöhetjük például a kiváló Ultimate Spider-Man honosításokat is).
Alan Moore - Dave Gibbons - WATCHMEN: AZ ŐRZŐK
A képregény műfajának legismertebb és legelismertebb alkotása. Az egyetlen képregény, amely szerepel a Time magazin “A 100 legjobb angol nyelvű irodalmi mű 1923-tól napjainkig” listáján, az utóbbi mintegy száz év legnagyobb angol és amerikai íróinak társaságában.
A WATCHMEN az a fajta mű, melyet újra és újra elolvas az ember, és minden olvasáskor újabb részleteket fedez fel; egyedülállóan izgalmas, olvasmányos, és képregényhez illően szemet gyönyörködtető alkotás, mely megváltoztatja gondolkodásunkat a világról, történelemről, és olyan el nem múló, mély benyomást hagy maga után, ami csak a legnagyobb irodalmi művek sajátja.
A WATCHMEN cselekménye a nyolcvanas években játszódik egy alternatív, a nukleáris háború szélére sodródott Amerikában, ahol néhány törvényen kívül helyezett, többnyire kiöregedett és cseppet sem hősies “szuperhős” azzal szembesül, hogy valaki rájuk vadászik. A képregény egyszerre sci-fi remekmű, politikai parabola, és a pszichológiai realizmus páratlan alkotása.
A Watchmen nemcsak lélegzetelállító olvasmány, nemcsak a képregények képregénye, de a modernkori irodalom egyik meghatározó alapműve is.
Az eredetileg tizenkét részes képregényt három kötetre bontva nyújtjuk a magyar olvasónak; az első négy fejezetet tartalmazó első kötetet hamarosan követi a második és a harmadik kötet.
Megjelenés: 2008. október 10.
Egy kötet ára 2.580.- Ft lesz.
Az első kötet borítóját itt megnézheted.
2008. augusztus 24.
Todd McFarlane-t nagyjából annyira érdeklik a morális direktívák, mint egy Tourette-szindrómás kéjgyilkost a jamaicai citrustermelés szé-hé-dí-tő gondjai, de ebben, mint arról már korábban is meggyőződhettünk, semmi meglepő nincsen. Az is bizonyos, hogy pusztító ingerküszöb-rohamainak hála hamarosan nem a témájukban elaggott filmes figurák fogják díszíteni a polcainkat, hanem vinyl spermás vér - már ha tudati-létrendi hanyatlásunk nem ingerli a Sötétség Urát egyenesen arra, hogy destruktív kompozícióihoz felhasználja magát a Cinikusok Aranyát, a vegetatív lét Szörnyű Barna Urát, ti. a szart. De nem holmi fröccsöntött fost, egy kókadt kvázi-kakát, hanem igazi, ocsmány, büdös: szart.
Most mégis visszavett egy kicsit, hogy megidézhesse nékünk a vérmotollás lelkivilágú gaut törzs epikus hagyományán alapuló animációs film, a Beowulf főszereplőit.
Persze azért a nyomasztó lét elől rózsaszínbe katapultált Barbie-istálló habos-babos jelenlététől itt sem kell tartanunk.
Bár a citált film szereplőinek mozgáskultúrája kb. olyan, mintha a kertek alatt slo-mo-ban tojásokon lépkedő default besurranó tolvajt folyamatosan análisan molesztálná a nemi identitásában elbizonytalanodott Láthatatlan Ember, el kell ismerni: a produkció rengeteg szuperlátványos elemet is tartalmaz.
És igen, a McFarlane Toys simán hozza a tőle megszokott minőséget, vagyis a szériát alkotó négy figura szinte tökéletesen kidolgozott, és valóban élethű mása a filmbéli alakoknak. Leginkább ez az angolszász Conan-thing néz ki jól - mind a póz, mind az arc tekintetében hibátlanul hozza a filmből ismert tesót. Grendel rettentő csúf és ijesztő, ráadásul a kezében, ha nagyon odafigyelünk, felfedezhetünk egy katonát is, akit a szörnyeteg éppen készül visszadobni az iskolapadba. Ez is roppant félelmetes. Sajnos Grendel édesanyját csak smink nélkül vásárolhatjuk meg, mivel úgy tűnik, hogy fittebb oldalát, vagyis Angelina Joliet elvitte a jogok cicája. Kár.
Kapunk még egy Dragont is, ami szintén klafa, bár sajnálatos, hogy méretarány tekintetében abszolút nem idomul a többi figurához. Tán jobb lett volna ezt a darabot inkább egy deluxe boxban kihozni, mert ez így fura.
De mindegy, mert a Beowulf-kollekció darabjai még így is az akciófigura-szcéna legszebbjei közé tartoznak.
2008. augusztus 14.
A hardcore ovis legendárium egyik legambíciózusabb fejezete elmondja, hogy a WWF műsoroknak létezett egy spéci, vágatlan változata, amelyben az ismert mutatványosok nem az arcközeli oxigénmolekulákat fenyítették nonstop, hanem, például, egymás bőrét tépték le és ették meg, sőt előfordult olyan is, hogy Tomi mosóport zúdítottak a satupadba űzött ellenfél ÜVÖLTŐ SZÁJÁBA. Ezt a műsort éjfélkor, tehát a lefekvés utáni ötödik óra metafizikai bizsergésében, a misztikus hangzású 9-es csatornán vetítették.
…Az információ birtokosainak furcsa, nem evilági hangon cuppant a cipője az udvar kövén, a homokváruk peckesebben állt a többiekénél, tekintetükben félreismerhetetlenül lobogott a poszt-tévémaciánus öntudat tüze, és mindig-mindig volt Hubba-Bubbájuk.
Magyarán szólva iniciáltak, beavatottak voltak, a többiek pedig azok, akik továbbra is zsákszámra lopták az óvónő gyerekének jugóból szervált klafa sárga indiánjait, és akiket Abdallah Ibn Majmun nemes egyszerűséggel úgy nevez: „a seggek”.
A nyolcvanas évek sokaknak a karcjátékot (sic!), a „müllertejet”, Bruce Lee-t, a Popcorn magazint, valamint a szagosradír mértéktelen fogyasztását jelentette – volt azonban egy dolog, aminek hiányában a fentiek birtokosa/művelője/nézője/fogyasztója csupán izzadt hónaljú strébernek érezhette magát, olyannak, aki csak mímeli a nagyokat. Ez pedig: a kábel.
Ugyanis, míg a „seggek” kipihent arcán reggelente a Magyar Népmesék bamba, szürkéskék fénye villogott, addig az udvaron a kiválasztottak mindenféle Super Channel-ről, Sky One-ról és hasonlókról suttogtak. GI-Joe, Filmation Ghostbusters, M.A.S.K., Cops – többek között ezek a „felnőtt műsorok” voltak azok, amikhez a háztetőjükön PARABOLA-ANTENNÁT őrzők, a jövő birtokosai hozzáférhettek.
És persze a WWF bajnokság (manapság már WWE), benne Royal Rumble-lal, Survivor Series-zel, és ezek főszereplő héroszaival: Earthquake, Texas Tornado, Ultimate Warrior és Hulk Hogan kompániájával.
A fentieket figyelembe véve cseppet sem meglepő tehát, hogy a játékboltok polcain az ő vinyl hasonmásaikkal is könnyen szembetalálkozhatunk.
A figura Hulk Hogan, a MESTER legendás pólóletépésnek csúcspontját jeleníti meg, ijesztő hitelességgel. Komolyan mondom, nem is tudom, kinek nem könnyezik be a szeme ilyen böszmenagy büntetés láttán, legalább egy ici-picit. Hulk minden meccsén ezzel az agressziótól vibráló produkcióval nyitott, a közönség pedig féktelenül őrjöngött, mert megértette: két, legfeljebb három perc, és a fecnikre tépett póló sorsára jut majd az ellenfél is.
A szobrocska szépen kidolgozott, a póz tökéletes, az izomzat és az arc hibátlan (ah…), tehát dögös az egész. A figura a kevésbé mozgatható fajták közé tartozik, vagyis a készítők inkább szánták dísztárgynak, mint a rapid termelődő gyermeknyál halálos áldozatának – és képes is betölteni ezt a funkciót.
Akit tehát érdekel a pankráció, vagy aki úgy érzi, szívesen tartana egy múltba révedős sessiont pukkanós rágóval, magyar dzsedibábuval és Black Emanuelle-el körülbástyázva magát, mindenképpen nézzen utána a dolognak.
2008. augusztus 9.
Jenna (Jameson), a pornó "szakma" veterán szöszibögyije, ahelyett, hogy remegő tagokkal, ernyedten hullana bele Isten szexszel élő teremtményeinek mérhetetlenül hatalmas halmazába, ahol aztán mégoly izgi sikkantásait is 7-8 másodperc alatt felnyalná a kéjenc idő, vagy esetleg a szomszéd bácsika hallójárataiban tűnne el mindörökre - sztárrá vált. Kultikus kúrógéppé, vagy mondjuk inkább így: szuper szúróvá (hogy rettentő bizonytalanul, de mégiscsak megidézzük Babits Mihályt, aki, úgy véljük, szintén dughatott párszor, de akit aztán buta becsvágya ennél magasabb hegycsúcsokra, könnyed leoninusok közé is elrepített - s most igen magas szinten csodáljuk őtet ezért).
A tény, amely meredező kíváncsiságunkat a figura irányába azon nyomban lelohasztja, hogy Jenna-t bizony ruhában találjuk. Pedig az egyéb hírességeket mindig szakmájuk miliőjébe burkolózva, tehát mondjuk furcsán csillogó kémcsövek közt, esetleg barna könyvtárszobában szokták ábrázolni - kevéssé érthető tehát, miért nem lóg ki J.J. arcából egy 32 centiméteres fallosz, vagy hogy miért nem látjuk legalább a csöcseit. Az intellektuális zavar tovább fokozódik, a szex témájához dörgölőző gondolataink pedig (normális esetben) végképp szanaszét spriccelnek, amikor meglátjuk a hölgy szolidan oszladozó lábát. Szóval kapunk egy - szakmájához képest - állig begombolkozott pornósztárt, akinek ráadásul rothad a vádlija. Hercig.
Mindemellett a figura tetszetős, igen szépen kidolgozott darab: a hölgy, ha nem is intimpírszingjeiről, de élettel teli szemeiről tökéletesen felismerhető. Úgyhogy, ha valaki nem képes csodálatát nemesebb domborzatok felé irányítani, minden bizonnyal boldog tulajdonosa lesz ennek a szobrocskának.
