Hát igen, ez tényleg félrement. Vagy inkább: el sem ment odáig. Neil Marshall céljai nemesek voltak, ez kétségtelen. Totális hommage-filmet akart csinálni, a hetvenes-nyolcvanas évek poszt-apokaliptikus mozijai előtt tisztelegni.
A faszom tele a hommage-filmekkel. A faszom tele a posztmodern baromkodással, azzal, hogy lusta agyak azzal mentegetik a kreativitás hiányát mellvértjükön viselő, korábbi filmekből motívumokat, jeleneteket, egész történeteket kölcsönvevő "alkotókat", hogy ez bizony művészet. Nem, ez deficit. Ez kreatív zsákutca. És gyerekes. És ez az infantilizmus nem vezet sehova. Nyilván senki nem dolgozik vákuumban, a kultúra ide-oda hat: de ha saját kreatív politikaként vállaljuk fel az ilyesmit, művészként nem sok szart érünk.
Ezt még akkor is ki kell mondani, ha egy olyan, számomra igazán szimpatikus filmes, mint Neil Marshall bicsaklik meg. A Doomsday-nek nincs egyetlen olyan jelenete sem, amely ne más filmekből lenne átemelve, Marshall csavar rajtuk cseppet, hisz ha egy az egyben másolná őket, az azért a cikiség netovábbja lenne. Csakhogy az összes változtatása tompít az átvett részeken, kiheréli, urambocsá dögunalmassá teszi a korábban brilliáns ötleteket.
Rhona Mithrát (félszemű, mint Snake Plissken) beküldik a fallal körülvett, halálos betegséggel fertőzött Skóciába (Escape from Trainspotting), hogy túlélők vagy vakcina után kutasson. Megy vele egy kommandó, akiket, az Aliens koreográfiáját követve, letámad egy csomó punk. Persze az Aliens-ben alienek jöttek, itt helyettük a punkok hót hülyén hatnak. Eleve ez a punkokból eredő anakronizmus óriásit ránt lefelé a filmen: manapság már csak totálidióták rohangálnak kakastaréllyal. A film főgonoszai nevetségesek. Ilyen hiba felett nem lehet elsiklani. Tudom hogy ezzel Marshall a Mad Max meg az olasz poszt-apokaliptikus cuccok iránt érzett imádatának ad hangot, de egyszerűen nem működik. Hülyén néz ki, na.
A kommandó egyik oszlopos tagja a Sean Pertwee. Ez egy plusz. De megsütik és megeszik.
Eleve az expozíció, mielőtt még bemennének Skóciába, túlságosan bombasztikus és túlságosan elsietett. Ráadásul a csaj messze nem olyan érdekes, mint Snake Plissken. Még bele sem injekcióznak semmit, hogy legyen a sztorinak valami időlimite. Ehelyett a kezébe nyomnak egy GPS-t, hogy a kormány nyomon tudja követni. Érezzük a különbséget?
Eddig volt Escape from New York, Aliens, poszt-apokaliptikus-punkos, most jön az Excalibur. A csaj meg aki még a kommandóból megmaradt, beveti magát a Malcolm McDowell várába, aki szó szerint úgy él ott, mint valami kiskirály. A nagyközönség számára a filmnek ez a valószinűleg leghülyébben ható része tetszett a legjobban, mert megmutatja, hogy Marshall aztán tényleg a végletekig hajlandó elmenni a szeretett filmjei előtt való tisztelgésben. Ez számomra becsülendő, még ha - lásd a második bekezdést - elpazarolt időnek, pénznek és tehetségnek is tartom.
A film minden idők legjobb autós üldözésének koppintás-próbálkozásával, a Mad Max 2 fináléjának erőtlenre sikeredett lemásolásával zárul (Marshall nem igazán tud akciót rendezni, túl sokat vág és túl gyorsan, hogy ezt leplezze. Fejem szétmegy.) Neil, a jóisten áldjon meg, a Descent után ez? Szeretem én is ezeket az olasz cuccokat, Castellarit meg a többieket, de ez most két elbaszott év volt az életedből, miközben jó filmet is csinálhattál volna. A Doomsday viccesnek nem elég vicces, és akciószinten nem elég izgalmas vagy innovatív ahhoz, hogy szórakoztató legyen.
De lagalább faszán véres. Viva la gore!
