Kultikus magyar western (eastern?) a '70-es évekből! Bujtor mint alföldi seriff? (Oppardon: csendbiztos.) Betyár-cowboyok karikás ostorral? (És még használni is tudják.) Egy ilyen furcsaságot nehéz nem szeretni, főleg ha hazánk szülötte. De miből lesz a cserebogár? Egyszerű műfaji átirat volna ez, mely a csudálatos Amerikából Kelet-Európa nem kevésbé rideg és kemény vidékére költözött, csak egy csepp magyar gúnnyal átitatva?
Nem egészen. A Talpuk alatt... szerencsére több, mint egy népszerű zsáner átültetése hazánk csöppet sem idealizált rögvalóságába: a hamisíthatatlan magyar íz ugyanis nem egzotikus fűszer, hanem erőteljes pörköltalap a filmben, amely félreismerhetetlenül megadja jellegét és hangulatát: hiába a sok ismert motívum, a drámát mégis a tipikus, mondatni "klasszikus" magyaros nyűglődés adja a filmbe, az ezerszer látott, nyúlós, szürke-szomorú szittya bánat, amitől soha nem tudunk szabadulni: örök tipródás a sárban, ahol hiába repkednek bölcs és velős mondások, a kocsi se előre, se hátra nem halad.
A műfaji szemszögű megközelítésmód azonban jogos: a filmet nem a klasszikus, hanem a kiábrándult westernekhez sorolhatjuk. Sem a bandita (mondom betyár!), sem a törvény legfőbb képviselője nem hős, ám mindketten szigorú erkölcsi kódexük alapján élnek. A sikeres emberek azonban nem ők, hanem a gátlástalan törtetők: a híres betyár szolgálatába szegődő, ám őt eláruló szabadúszó, valamint a legelőket öntözőcsatornákkal használhatatlanná tevő földesurak és embereik. A földeken a tényleges munkát végző emberek ugyanúgy ártatlanok, ahogy a csendbiztos és némileg még a betyár is az, mégis rajtuk csattan az ostor. Ővelük száll szembe a területét, sőt annál sokkal többet: életmódját, létjogosultságát védelmező betyár, és ezt a nagy léptékű problémát kellene tünetkezeléssel megoldania a szerencsétlen, a törvény és saját lelkiismerete és erkölcse közt őrlődő csendbiztosnak. Így zárul be az elkerülhetetlen és leküzdhetetlen problémák pesszimista köre, amiből jól senki nem jöhet ki, aki tisztességes próbál maradni. Még a hősiesség papírvékony dicsősége sem enyhít sokat a képen: a látványos porfelleg helyett itt trágyába hanyatlik a halott (gyönyörű kép!), a csendbiztos szentimentális, ki sem mondott reményeit éppen a törvény szikár keménységével verik agyon, a nő csalfán kufárkodik a szerelemmel, az önmagához egyedül hű maradó betyár pedig magányos halált hal a hóval fedett pusztában, még örökké fején viselt kalapjától is megfosztva.
De hát nem csak filmről kell most kritikát írnom, hanem a kiadásról, miért nem esett róla eleddig szó? Nos, a válasz egyszerű: túl sok mindent nem lehet róla elmondani. A hangsáv elfogadható (hiába Dolby Digital 2.0, ha egy 1976-os filmről van szó, nyilván nem lesz csúcsminőségű), a kép olyan, amilyen (egy kissé ronda, a sarkokban pedig mintha le lenne kerekítve), de hát egy ilyen filmet örül az ember, ha egyáltalán dvd-n kézbe vehet. Ami miatt viszont nem lehettem elnézőbb a kiadás értékelésekor, az az extrák majdnem teljes hiánya. Menüje van és angol felirat is került rá, ami nagyon-nagyon örvendetes (illetve inkább az a szomorú, hogy ennek itthon ennyire örülni kell), de semmi más. Megértem, hogy egy olcsó kiadást (az idegesítő „9-es árvégződést” felkerekítve 2000 Ft) nem lehet teletömni túl sok finomsággal, de megkeresni a rendezőt, egy-két színészt és stábtagot, vagy legalább egy filmesztétát, leülni vele és beszélgetni fél órát, hadd meséljenek egy kicsit a forgatásról vagy arról, hogyan fogadták az emberek a filmet anno - ez nem hiszem, hogy túl sok fáradtságba vagy utánajárásba került volna.
Értékelés: Film: ****, Kiadás: **