MR 73

Az ugye közismert, hogy a Geekz mind a filmek, mind a képregények vonatkozásában a legfaszább orgánum (hogy a játékokról már ne is beszéljünk), de a jóslás terén kétségtelenül van még hova fejlődnünk. Az egy dolog, hogy a hőn szeretett főszerkesztőnk által a trailere alapján az év legjobban várt filmjének nevezett The Oxford Murders-zel kapcsolatban nem véletlenül kussolunk már hónapok óta, de most megérkezett a bemutatóvideókkal szintén alaposan beharangozott MR 73, és az eredmény talán még inkább csalódást keltő.

Pedig a kezdés még igencsak kedvünkre való: alig telik el néhány perc a filmből, és főszereplő rendőrfelügyelőnk, nyakában jelvényével, oldalán szolgálati fegyverével hótpicsa részegen fetreng a saját vizeletében; azóta nem éreztem magam detektívtörténetben ilyen főhős nélkül maradt árvának, amióta Matt Scudder a Nyolcmillió halál-ban hasonló állapotban botorkált az AA gyűlésen. Innen azonban már csak lefelé megyünk, nemcsak Schneider - mert ez a Daniel Auteuil játszotta protagonistánk böcsületes neve - hanem a film színvonala is. 

Van itt pedig kérem szépen minden, mint a vurstliban: a pokol tornácán egyensúlyozó, lezüllött zsaru és egy titokzatos sorozatgyilkos, a börtönben szabadon bocsátására váró fenevad és oltalmazandó szőke leány, súlyos családi tragédiákról mesélő monokróm flashbackek és zuhogó esőben végrehajtott, fájdalmas véráldozattal járó rajtaütés.

Az már előző filmje, a nagy sikerű 36 után nyilvánvaló volt, hogy Olivier Marchal, habár volt rendőrként kétségtelenül sokat tudhat a zsarusorsról - a magunk részéről néhány sör mellett napestig hallgatnánk a testületről szóló történeteit - de mind forgatókönyvíróként, mind rendezőként komoly hiányosságai vannak.

A 36-ban a rögrealista elemeket teljesen érthetetlen módon minden logikát nélkülöző fordulatokkal tarkította, így a film az erőteljes színészi jelenlét, a nagyszabású fényképezés és a szimpatikus rendezői attitűd ellenére sokszor darabjaira hullik szét.

Ha lehet, ezek a problémák még inkább igazak az MR 73-ra: hiába vannak csodálatosan életszerű elemek a nyomozásban - mint például a gyilkos kilétét felfedő virtuózan banális jelenetsor - ha a rendőrök belső harca továbbra is sokkal inkább emlékeztet hisztis kurvák acsarkodására, a testületen belüli erőviszonyokat pedig mintha nem is törvénykönyvek, hanem legalábbis a Halálcsillag szervezeti és működési szabályzata alakítaná.

A legnagyobb baj azonban az, hogy Marchal már akkora művésznek képzeli magát, hogy az egyébként is ezer sebből vérző zsánerkeretet arra használja, hogy a világ alakulásával kapcsolatos elkeseredését a nyakunkba zúdítsa. Értjük mi kedves Olivier, hogy nagyon neki vagy búsulva, az élet nyilván odaát sem rózsalugas, de ilyen fárasztó közhelyparádéval leterhelni az amúgy is csigalassúsággal vánszorgó cselekményt, nos, ez nem bocsánatos bűn.

De mi ne essünk Marchal hibájába, ne nyafogjunk folyton, beszéljünk inkább a pozitív dolgokról, azaz a film két férfi szereplőjéről! Itt van ugye Auteuil, aki larger-than-life jelenlétével új jelentést ad a kiégett rendőr figurájának. Úgy néz ki, gyerekek, hogy ilyen talán a mesében sincs: az ábrázata sokkal közelebb áll Tom Savini valamelyik vizsgamunkájához, mint Delon simára beretvált hagyományához, és úgy issza a fél liter töményt húzóra, mint egy kőkemény kőbányai alkesz.

Aki pedig majdnem még előle is ellopja a show-t, az a frankofon filmgyártás talán legpusztítóbb fegyvere, Philippe Nahon. Nem túlzás őt az európai Anthony Wongnak nevezni, az elmúlt húsz évben nem nagyon volt rajtuk kívül senki, aki ilyen bátran bújt volna a legválogatottabb szemétládák bőrébe. Nahon esetében a bűnlajstrom, csak így hirtelen: Egy mindenki ellen, Magasfeszültség, Pokoljárás, most pedig a bestiális Subra szerepében illeszt egyet hozzá ehhez a fantasztikus sorhoz. Őmiattuk majdnem nézhető film az MR 73. De csak majdnem...

Alig néhány hónapja, hogy a Frontieres kapcsán a béklyójától szabadult, életerős gall zsánerfilmet ünnepeltük, erre jön egy, a korábbi filmjei alapján elkötelezett policier-rajongónak tetsző exhekus, és nyugodt szívvel feláldozza a francia bűnügyi film valaha vagyonokat ért örökségét a hupilila világmegváltás oltárán. Nabazdmeg, már megint a jóslataink...

 

 

 

MR 73. Franciaország, 2008. Rendezte és írta: Olivier Marchal. Fényképezte: Denis Rouden. Zene: Bruno Coulais. Vágó: Raphaelle Urtin. Szereplők: Daniel Auteuil, Olivia Bonamy, Philippe Nahon, Catherine Marchal, és még sokan mások.

Kövess minket Facebookon és Twitteren!

Üzenj a szerkesztőségnek

Uralkodj magadon!
A Geekz kommentszabályzata: Csak témába vágó kommenteket várunk! A politikai tartalmú, sértő, személyeskedő és trollkodó, illetve a témához nem kapcsolódó hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül töröljük! A többszörös szabályszegőket bannoljuk a Geekzről/444-ről!