Az év filmje: SLUMDOG MILLIONAIRE
Danny Boyle ezzel a remekművével – mintha egész eddigi karrierjével erre a filmre készült volna – létrehozta a tökéletes, modern-szórakoztató gesamtkunstwerket. Egy audiovizuális csoda tapasztalatról, tudásról, és az alapvető emberi értékek túlélési lehetőségéről a mában. Varázslat.
A többi jófilm, ábécésorrendben:
THE GOOD, THE BAD AND THE WEIRD
Korea legtehetségesebb stilisztájának, Kim Ji-woon-nak ezt a spagetti western (pontosabban Leone) hommage-át üdvözült vigyorral, tátott szájjal bámulod végig. Óriási költségvetésű technikai ujjgyakorlat, de annak szenzációs. Története az ugyan semmi, itt a rendező a sztár.
A nyögvenyelős első rész után – meg a FAUN LABIRINTUSA felszabadító erejű katarzisa következtében – Del Toro képzelőereje ledobja láncait: a fantázia elképesztő tombolása két órában.
„Fekete, egzisztencialista komédia az In Bruges - a város a purgatórium inkarnációja, a halálon innen. Raynek maga a kínszenvedés. Mert Ray üres belül, az értékei hiányoznak, csupa deficit a csávó, és egy olyan helyen, ami szinte nem is áll másból, mint kultúrából és történelemből, kutyául érzi magát. A vákuum-ember egy olyan helyen, amely csak adni szeretne.”
A nő kétszer, lecsupaszítva a lényegre: egy asszony, aki még meg nem született gyermekét védelmezi, és a másik, aki a főtust kivágná ellenfele hasából. Az utóbbi nem is tudom hány év legkeményebb, legidegtépőbb horrorfilmje. Bénító remekmű, ami megmutatja az európai filmeseknek, köztük nekünk, hogy merre kellene menni.
Mick Hartley a hetvenes-nyolcvanas évek ausztrál exploitation-filmjeiről szóló csodálatos dokuja, pont annyi energiával, amennyi a témájául választott mocskos gyöngyszemekben van. Aki egy kicsit is vonzódik az exploitation-hez, ettől elélvez.
Pitiáner költségvetés, egy kamera, cinema verité: az eredmény egy, a végletekig kihajtott, a horror-klasszikus Démonok intenzitását és alapvetését újrafelhasználó spanyol zombifilm. Az európai horrorfilm újra él, sőt, a csúcson van (bár Udo amúgy is megmondta: „az európai horrorfilm örök.”)
Jack Ketchum szimpatikusan egyszerű regényének ugyanolyan szimplára fogott filmváltozata. Az öregembernek lelövik a kutyáját. Ő bosszút áll. Ennyi, kész, vége. Semmi lacafaca, semmi felesleges baromság. Ja, és Brian Cox az isten.
Mamet rendezőnek nem egy nagy szám, de ezúttal megembereli magát, és sikerül valami valóban maradandót mondani a harcművészetekről, és a férfiasság állapotáról a mai világban: milyenek vagyunk, és milyennek kellene lennünk. „Take the fight out of your face.”
Johnny To Kei Fung szerelmeslevele Hongkonghoz: a városhoz, lakóihoz, (film)történelméhez. Olyan könnyű, mint egy hópihe, és a maga szentimentális, játékos módján mégis pusztítóan hatásos. Johnnie To: a master at work.