A 2008-as év képregényes eseménye Franciaországban vitathatatlanul Saint-Exupéry Kis hercegének Joann Sfar (Torony, A rabbi macskája) által feldolgozott képregényadaptációja volt, ami jelentősen megosztotta az eredeti művet szent iratként kezelő közvéleményt. A kultúresztétikai-irodalmi kereszteshadjárat során sokan vesztek oda, a Herceg (fővesztés terhe mellett most már csak így emlegetendő) azonban győztesen tért vissza, sőt: belovagolt Magyarországra is a Vad Virágok Könyvműhely színeiben. Az alábbiakban a megjelenés kapcsán november 12-én, a Francia Intézetben folytatott beszélgetés olvasható (terjedelmi okok miatt kissé megkurtított formában) a két meghívott vendéggel, Dunajcsik Mátyással (költő, író, műfordító) és Bayer Antallal (fordító-szerkesztő, a Magyar Képregénykiadók Szövetségének első elnöke, a hazai képregényes szakélet ismert alakja).
Kérdés (K): A klasszikus regényekből készült képregényeknek hagyománya van Magyarországon. A képregényadaptációk mennyire változtathatják meg, ha egyáltalán ez lehetséges, az olvasási szokásokat itthon, illetve mennyire vannak jelen ilyen képregényadaptációk a frankofón képregénypiacon?
Bayer Antal (BA): A képregény az 1950-es években a megtűrt kategóriába tartozott, csak úgy tudott megjelenni, hogy Gugi Sándor és Cs. Horváth Tibor eladta az ötletet, miszerint az amerikai Classics Illustrated mintájára, ismeretterjesztés gyanánt és az irodalom népszerűsítésére, rendes szocialista képregényeket, képregényadaptációkat lehetne kiadni. Ezek a művek eredetileg valóban oktatási célokat szolgáltak. Franciaországban kissé más a helyzet, ott ritkábbak a regényadaptációk és lényeges különbség, hogy az a fajta adaptáció, amit mi megismertünk, az sokkal inkább zanzásítás, hiszen pár száz oldalból pár tíz oldal születik, míg a franciáknál inkább újragondolást és valódi átdolgozást jelent, ami a Kis herceg esetében is látható, a képregény vastagabb, mint az eredeti mű.
K: Noha legtöbben valószínűleg tisztában vannak azzal, hogy ki Saint-Exupéry és mi a Kis Herceg, de röviden bemutatnád a szerzőt és a művet?
Dunajcsik Mátyás (DM): Saint-Exupéry mitikus figurája a francia kultúrának és irodalomnak, ami bizonyosan kapcsolatban van azzal, hogy az élete is meglehetősen mozgalmasan alakult. Egy francia kisnemesi családban született és a repülés igen hamar a szenvedélyévé vált. A II. világháborúban, 1944-ben tűnt el küldetés közben és az utóbbi években találták csak meg a repülőgépének roncsait. Erre a küldetésre is csak csökönyösségének köszönhetően indulhatott el, mert olyan öreg volt és annyiszor lezuhant már, hogy úgy kellett besegíteni a pilótafülkébe. A Kis herceg teljesen különálló helyet foglal el az életművében, hiszen ő a légiposta úttörő alakja volt, regényeinek nagy része is ezt a témát dolgozza fel és tulajdonképpen ezek a művei a Kis herceg elképesztő sikerének köszönhetően lettek elérhetőek, amit még amazóniai nyelvre is lefordítottak, aki pedig franciául tanul, az elengedhetetlenül bele fog botlani.
BA: Érdekességképpen még hozzátenném, hogy annak idején azért nem vették fel a tisztiakadémiára, mert a humán tárgyakból nagyon gyengén teljesített, sokkal inkább reál érdeklődésű volt, rengeteg találmánya van például, amiket szabadalmaztatott. Ezért is lehet, hogy nincsen neki igazából köze ahhoz az irodalomhoz, ami abban az időben született, hiszen ő inkább amolyan romantikus kalandhős volt és később a saját kalandjait vetette papírra.
DM: Még egy kiegészítés: bár úgy tűnik, hogy a Kis herceg teljes mértékben fikció, de több dolog visszaköszön az életéből, például amikor 1935-ben Saigon felé repült és a Szaharában kényszerleszállást hajtott végre, a kiszáradástól már hallucinált, mire egy beduin rátalált és megmentette, illetve arról is vannak feljegyzések, hogy egy vonatutazása alkalmával látott egy Kis hercegre hasonlító kisfiút.
K: Akkor talán rá is térhetünk Joann Sfarra, aki a frankofón képregényszakma talán jelenleg legismertebb kortárs alakja. Tudnál róla mondani néhány szót?
BA: Valóban a mai francia képregény kiemelkedő alakja Joann Sfar, nem ez az első magyarul megjelent kötete egyébként, hanem a Torony, amit saját maga írt, valamint A rabbi macskája, amít írt és rajzolt is. 1971-ben született Nizzában és egészen különleges a családi háttere, mert mindkét szülő zsidó, de a mama egy litván zenészcsaládból érkezett, a papa pedig tunéziai származású. Édesanyja három éves korában meghalt, ezért is volt rá nagy hatással a Kis herceg, mivel ezt sokáig titkolták előtte, azt mondták, elutazott. A legproduktívabb francia szerző és képregényrajzoló, elvégezte a szépművészetit, képzett grafikus és egészen hihetetlen mennyiségű sorozatot kezdett el egyedül vagy kollégákkal együtt. Többnyire ő ír és mások rajzolnak, annyi ötlete van, érdekli a zsidó nép története, a Donjon-ban egy fantasy világot dolgozott ki, a Socrate, le demi-chien a görög mitológiát és filozófiát használja fel, jelenleg pedig filmet rendez Serge Gainsbourg életéből, ami januárban kerül a francia mozikba.
K: Joann Sfart a Saint-Exupéry örökösök kérték fel arra, hogy készítsen egy képregényadaptációt a Kis hercegből, sőt, arra is engedélyt kapott, hogy megváltoztassa az eredeti szöveget, ő azonban ezt nem akarta, a szöveg nagyrészt az eredetit követi. Hogyan viszonyul az adaptáció szövege az eredetihez képest, illetve annak fordítása a klasszikus Rónay-fordításhoz?
DM: A szövegek nagyon nagy százaléka átkerült ebbe a képregényadaptációba, de nagyon sok minden változott is, ami a két médium különbözőségével magyarázható. A narráció és a leírások jó része a képregény eszközeivel került bemutatásra, valamint szerepelnek benne olyan jelenetek, játékok, amik egyértelműen Sfar találmányai, mint például amikor a saját cigarettájának a füstjével beszélget Saint-Exupéry, és a füstkígyó közli vele, hogy igazán nem kellene dohányoznia egy olyan történetben, amit kisgyerekek is olvashatnak. Ami a fordítást illeti, volt ugye a 70-es években elkészült nagyon szép magyar nyelvű Rónay György-féle fordítás, de a nyelvezetében már sok olyan dolog van, amely most már némileg porosnak hat, ezért a kiadóval úgy döntöttünk, hogy nem rekonstruáljuk ezt a fordítást az adaptációra viszonyítva, hanem teljesen újrafordítjuk a szöveget. Ez nem értékítélet természetesen, hiszen ha arról beszélünk, hogy újrafordítunk valamit, azt nem feltétlen azért tesszük – bár ez is előfordul -, mert nem jó a fordítás, hanem mert a nyelv folyamatosan változik, ezért a legtöbb művet időtől-időre újra kell fordítani, hogy frissen és működőképesen szóljon.
BA: Az nem lehet, hogy a Rónay-fordítás irodalmibb, mint Saint-Exupéry eredeti szövege?
DM: Igen, a magyar műfordításnak van egy kialakult műfordítói nyelve, ami rengeteg 60-70-es években készült mű fordításán jól látható, ezek a szövegek sok olyan fordulatot tartalmaznak, ami a mai beszélt nyelvben már nem létezik. Igazából ehhez a képregényformátumhoz sem illett volna egy régiesebb szöveg, különösen, hogy az eredeti francia nagyon letisztult és egyszerű, én pedig különösen vigyáztam arra, hogy valóban megszólalásnak tűnjenek azok a dialógusok, amik belekerülnek a buborékba. További különbség volt például, hogy a Rónay-féle változatban a Kis herceg és a rózsa tegezik egymást, erre valószínűleg azért volt szükség, mert annak idején gyerekkönyvként pozícionálták a művet, nálunk azonban, ahogy a francia szövegben is, magázódnak egymással.
K: Az adaptáció gondolata már Franciaországban is nagy felhördülést váltott ki, ráadásul itt nem csupán egy regény, de egy illusztrált regény adaptációjáról van szó. Mi a különbség a kettő között, van-e egyáltalán létjogosultsága az adaptációnak ebben az esetben?
BA: Erre azt mondhatjuk, hogy mindig van és soha nincs. Az adaptálás alapvetően mindig egy újragondolás, nem pedig szolgai adaptáció, amit mi idehaza ezen értünk, sok szöveggel és kevés illusztrációval: a közismert anekdota szerint Cs. Horváth Tibor megírta a szöveget, majd megmutatta Zórád Ernőnek, hogy a kihagyott helyekre lehet rajzolni. A képregény ugyanolyan önálló médium, mint egy regény, legyen az akár illusztrált regény, ugyanakkor mint ahogy a film, a képregény is vizuális, tehát a leíró részekkel nem kell foglalkoznia, a Moby Dick eredetijében például hosszú oldalakat szentelnek a halászok felszerelésének, míg a filmben ehhez elég egy snitt, a képregény pedig nyilván a saját eszközeit használja. Az, hogy érdemes-e valamit képregénnyé adaptálni, mindig vitatott, a Watchmen esetében a képregény szerzője, Alan Moore tiltakozott a vászonravitel ellen, azzal érvelve, hogy ha film formában akarta volna elkészíteni, akkor filmet csinált volna, ez a történet csak képregény formátumban működőképes. A Kis hercegnél a legfontosabb különbség az eredeti és az adaptáció között, hogy a képregényben megjelenik maga Saint-Exupéry, ami igen bátor lépés volt, ugyanakkor ez jelzi, hogy valóban újragondolásról van szó, és Sfar egy új művet hozott létre.
DM: Ugyancsak fontos eltérés, hogy míg Saint-Exupéry több szereplőt csak sematikusan ábrázolt, addig a képregényben mind antropomorf alakot öltenek, a rózsa például nála nő-virág hibrid, mások pedig modernizálva lettek, az öltönyös üzletember itt szkafanderes sci-fi karakterré változott.
K: Mindketten fordítottatok már képregényt, milyen nehézségekkel találkoztatok eközben, amivel egy regény esetében nem kerültetek szembe?
BA: Alapvető különbség, hogy egy képregénynél, de egy filmfeliratnál is, meg van adva, hogy mekkora lehet a szöveg. A buborékot nem lehet megnövelni, de nem is lötyöghet benne a szöveg, míg egy irodalmi fordítás során az a szabály, hogy ha valamit egy mondatban nem tudsz megoldani, a következőben megteheted. A képregényben ez nem működik, a szöveg és a grafika folyamatos interakcióban vannak egymással.
DM: Ehhez én is csatlakoznék, a francia nyelvnél ez különösen kiütközik, egy egyszerű példánál maradva a „Mi ez?” kérdés magyarul hat leütés, míg franciául a „Qu’est-ce que c’est?” húsz leütésből áll. A képregény esetében szinte minden egyes panelt önálló műként kell megalkotni.
BA: Az amerikai képregényeknél nagyon gyakori, hogy egy szereplőnek több megszólalása van egy panelen belül, ezen belül is feldarabolhatják a mondandóját, például WHAT – DID – I – SAY?, négy buborék, itt nagyon keményen meg kell dolgozni, hogyan helyezzük el bennük a magyar szöveget.
K: Joann Sfar a manga, az amerikai comic és az európai képregény szintéziseként határozta meg a képregényadaptációját. A Jack Kirby-féle hatos panelelrendezés és a manga eszköztára miként jelenik meg a műben?
BA: Ez egy nagyon hagyományosan megrajzolt képregény, Sfar nagyon gyakran használja ezt a panelelrendezést, ez egy tudatos döntés, amivel feladja a képregény egy olyan eszközét, ami semmilyen más médiumban nincs jelen: jelesül a panelek méretének és elhelyezésének variálhatóságát. A manga hatást én kevésbé érzem, Sfar itt arra célzott, hogy mennyire lelassítja a cselekményt, de ha jobban belegondolunk a kisregény tempója is elég lassú, itt inkább hű maradt az eredetihez. Ahol viszont használta ezt a dilatációt, ott nagyon ügyesen alkalmazza, például a képregény vége sokkal hatásosabb, mint a regény befejezése.
K: Mennyire látjátok úgy, hogy a Kis herceg esetében ugyanazt kapjuk az adaptációtól, mint az eredetitől, mennyire változott a mondanivalója, ha változott egyáltalán?
DM: Fenntartva azt a véleményemet, hogy két különböző médiumként nem szabad számon kérni az egyik verzió sajátosságait a másik verzión, szerintem teljesen sikeres adaptációról beszélhetünk, hiszen Sfar úgy tudott újat hozzáadni az eredeti mitológiához, hogy az eredeti nem sérült. Érdemes még megemlíteni, hogy a maga műfajában a Kis herceg olyan, mint például a Casablanca a film noir-ok között, egy bizonyos oldalról nézve mindkettő maga a modorosság, de ez azért van, mert annyira klasszikussá váltak ezek a szövegek, hogy minden modorosság azért modorosság, mert erre akar hasonlítani. Ebből a szempontból a Kis herceg valóban szinte szent szöveg, ami felette áll az ilyen kategóriáknak és a Sfar-adaptáció valami nagyon hasonló dolgot ért el autonóm módon a saját területén belül.
BA: Én úgy gondolom, hogy Saint-Exupéry naiv író, ahogy a festészetben is vannak naiv festők, úgy ő nem egy képzett író, bár remekül ír, nyelve egyszerű és könnyen olvasható, de az irodalmi szokásokkal nincs igazán tisztában. Épp ezért a Kis herceget imádni vagy utálni szokás, de én úgy gondolom, hogy Sfar mindkét irányban tompított a dolgon, úgy nem fognak rajongani érte, ahogy az eredetiért és nem fognak olyan filozófiai mélységet látni benne, ugyanakkor akik nem szerették a regényt, azok ezt egy kicsit emészthetőbbnek fogják találni.