Az ezévi Hungarocomix több dologban sem hasonlított a tavalyira. Először is a Mangafannal (és a Holdfény teammel) karöltve szervezték meg a Millenárison, a Jövő Házában december 18-án, repkedő mínuszokban, másodszor pedig ezúttal nem én, hanem Rusznyák kolléga tántorgott be félig vak denevérként a rendezvényre. A metrón hosszas (és egyoldalú, értsd: ő nem volt képes értelmes kommunikációra) vita során megállapítottuk, hogy nem másnapos, hanem még mindig be van rúgva, ugyanakkor fejet hajtottunk a tény előtt, miszerint a főnökét sokkal rosszabb állapotban hagyta stabil oldalfekvésben egy kínai étterem asztallapján, legalábbis utolsó emlékei szerint. Ehhez képest sokkal hamarabb átjutott az ellenőrzőponton, míg én az öcsémmel (aki ugyancsak velünk tartott) kritikus szemmel tanulmányoztuk a színes jelmezekbe beöltözött, hosszasan kígyózó sort a bejárat, a ruhatár és a mosdók előtt és végül úgy döntöttünk, hogy a szabadon hagyott bőrfelület mennyisége egyenesen arányosan jogosítja fel a 14 és 20 közötti hölgyeket arra, hogy egy véletlenszerűen kiválasztott manga vagy anime szereplőire próbáljanak hasonlítani.
A metróbeléptetőkhöz hasonlatos kapun átjutva mellbevágott a zsongás, amit a több száz kavargó látogató keltett (mindez mindössze másfél órával a kapunyitás után), akiknek legalább harmada viselt valamiféle jelmezt (a magát fénykarddal bebiztosított Boba Fett azért még nekem is túl kemény volt, ezért kitértem az útjából), valamint a nagyszínpad felől dübörgő zene és meg kellett állapítsam, hogy képregényes rendezvényen még sosem láttam egyszerre ennyi embert. Ugyan semmiféle útmutatást nem találtam, noha igencsak elkelt volna a nyomasztóan hatalmas csarnokban, félelmetes dedukciós képességeimmel rájöttem, hogy az emeleten található félreeső és kevéssé fűtött teremben kezdődik a filmes beszélgetés, ahol mindenképpen meg akartam nézni Rusznyák kolléga produkcióját, különös tekintettel véralkoholmennyisége által erősen csökkent kognitív képességeire. Csalódnom kellett, mert meglehetős összeszedettséggel válaszolt Wostry főszerkesztővel vállvetve Hamlet kérdéseire, aki némileg megilletődött annak hallatán, hogy a Transformers és a Sherlock Holmes nem képregényfilm. Megtudhattuk továbbá, hogy Wostry szenszei kedvenc filmes képregényadaptációja a mai napig az 1978-as Superman, illetve a 2010-es felhozatalból jobb híján a Vasember 2 vihette tudhatta magának ezt a kétes dicsőséget. A következő év legreménytelibb produkciója a zsánerben a Kenneth Branagh rendezte Thor, illetve a Matthew Vaughn nevével fémjelzett X-Men: First Class lesz (az ugyancsak várólistás olasz Dylan Dog film azonban sajnos közel sem játszik majd egy ligában ezekkel). Szóba került még a Marvel tudatos karakterfilmépítkezése (Captain America, Thor, Iron Man, Nick Fury), ami a jövőbeni Avengers-adaptációban (magyarul: a Bosszú Angyalai) csúcsosodik ki és a hollywoodi álomgyár meglepő ötlettelensége, minek folytán állandóan szuperhős eredettörténeteket erőszakolnak le a torkunkon (és valószínűleg ez lesz a Ryan Reynolds-féle Green Lantern veszte is).
 |
Miután eddigre mindenkinek megfelelő keménységűre kristályosodott az agyvize a hidegtől (rutinosan nem tettem le a kabátom a ruhatárban) a képregényes beszélgetés következett a 2010-es év rendezvényeiről és megjelenéseiről, amit Sápi Marci vezetett, a beszélgetőpatrnerei pedig Kiss Feri (a magyar képregény történetének krónikása és a Képregény Kedvelők Klubjának alapítója), Árva-Szabó Péter (forgatókönyvíró és x fegyver), Felvidéki Miklós (író/rajzoló és Noname büszke apukája), valamint jómagam voltak. Egyetértettünk abban, hogy a 2010-es év legsikerültebb rendezvénye a szegedi képregényfesztivál volt, legfontosabb megjelenései pedig a Berlin, a Lencsilány, a Cartaphilus presztízskiadványai (Sandman, Hellboy, Setét Torony) és mindannyian elégedettek voltunk a friss élményként éppen feldolgozás alatt álló Hungarocomix (és persze Animekarácsony, mert ez a része nyilvánvalóan hangsúlyosabb volt) Comic Con-os hangulatával. Kiss Feri mesélt a kilencvenes években Kertész Sándor (ugye emlékszünk: ő volt az aki a kilencvenes évek elején olasz befektetők segítségével útjára indította a Menő Manó, Krampusz és Pimpa magazinokat) erőfeszítéseinek köszönhetően rendezett többnapos (!) képregényes összejövetelekről, melyeknek szerves részét képezték a fellépő zenészek (mint például Benkő Dániel, akinek a fejében Bakfark Bálint zenéjéből mára sajnálatos módon csak a fark maradt meg) és a tokaji borospincék tartalmának szigorú ellenőrzése. Ami a 2011-es megjelenéseket illeti, engem érhetett a megtiszteltetés, hogy bejelentsem a The Walking Dead első trade paperbackjének (vagyis az első hat füzet gyűjteményes kiadásának) tavaszi megjelenését magyarul a Kepregeny.hu gondozásában, illetve Felvidéki Miki is elárulta, hogy a száz oldalas Némajáték című képregényét a Nyitott Könyv adja majd ki. Ekkorra már meglepően sok csinos lány szivárgott be a hímnemű nézők sorai közé, ami egyértelműen azt jelezte, hogy közeledünk a műsoridőnk végéhez és hamarosan a Mondo magazin szervezte beszélgetés következik. Ehhez a jelenséghez köze volt az egy órás programcsúszásnak is, valamint annak, hogy kissé felborult a beszélgetések sorrendje is és Pilcz Roli tartott első versenyzőként előadást a hatodik Kalyber Joe kötetének megjelenése kapcsán.
 |
Miután megtörtént az animés hatalomátvétel, végre lemehettem a földszintre, hogy végigjárjam a kiadók pultjait. A Vad Virágoknál kezdtem, akik máris egy gyönyörű történettel fogadtak, miközben belelapoztam az új Kázmér és Huba kötetbe (ami a nyolcadik a sorban és az Annyi a tennivaló! címen fut), miszerint bár a büfében nem kapható alkohol, de az élelmes tündérek és lidércvadászok olyan hatékony módszert dolgoztak ki erre, hogy délután egykor már a biztonságiak kísértek ki egy nagyobb testalkatú amazont, akinek sikerült összehánynia kolléganője csizmáját. A Pesti Könyv standjánál megtudtam, hogy a Lucky Luke (a sorozat a tizenharmadik köteténél tart) idősebb vásárlói viszonylag rosszul viselték a zsongó fiatalok tömegét, ellenben volt aki öt-hat füzetet vitt magával, hogy a gyerekeiknek és ismerőseiknek is jusson belőle. A Nyitott Könyvnek szerencséje volt a Scott Pilgrim harmadik és negyedik részével, mert az ebben a környezetben tökéletes mimikrit alkalmazó kötetek borgként asszimilálták az asztal mellett elhaladó, főleg mangára szakosodott közönség tagjait. Ezután legnagyobb meglepetésemre a Beholder kiadó standjába botlottam, ahol 500 forintért vesztegették a regényeik nagy részét: érdeklődésemre kiderült, hogy végleg felhagynak a könyvkiadással és a kártya- és webes alkalmazású játékok fejlesztésére koncentrálnak. Bayer Tóni asztalánál menetrendszerűen bezsákoltam a Buborékhámozó és a Nero Blanco Comix aktuális számát (mindkettő megszűnik és ezentúl egy magazinban fognak megjelenni), illetve az érdekesnek tűnő Hidegbékét, amit Kuczora Zsolt írt és rajzolt. A kispéldányszámú szerzői cuccok után az MKA régóta várt antológiájának, a Pinkhellnek az új számát dedikáltattam az alkotókkal és perverz örömmel söpörtem be párat az asztalukon hentergő kalózzombimatricákból. Mivel a Kingpin két szokatlan címmel is előrukkolt, úgy döntöttem, hogy beszerzek egy dögös vámpírt is a legendás Vampirella személyében, illetve a Marvel Extrát, hiszen nem mondhatni, hogy tematikus szuperhősös antológiákból Dunát lehet rekeszteni idehaza. Találkozhattam a Berlin kiadójával, a végtelenül szimpatikus Orosz Lászlóval, aki fél éves munkával maga fordította le a képregényt és döntött úgy, hogy saját pénzén nyomtat belőle 1200 példányt. Az ilyen szintű jó értelemben vett megszállottság tiszteletet érdemel, így aztán remélem nem csak kritikai sikert könyvelhet el majd magának. A rövid körút a Fumax négy roskadásig megrakott asztalánál ért véget, ahol őszinte ámulattal konstatáltam, hogy képesek voltak megtartani józan eszüket (na jó, Vladinál már erősen rezgett a léc) annak ellenére, hogy közvetlenül a reggel óta folyamatos vetésforgóban működő karaokeszoba mellett ütötték fel a sátrukat.
Sajnos a főszínpadon zajló eseményeket nem tudtam követni, mert annyi ismerőssel találkoztam, hogy száz métert sikerült megtennem uszkve két és fél óra alatt, de tisztában voltam vele, hogy míg az emeleten folyamatosan megy a rajz- és kártyaverseny, a földszinten pedig konzolozni és karaokézni lehet, addig lezajlott egy Pinkhell-bemutató és egy cosplay produkció, amiről lemaradtam. Bár határozottan kezdtem vén trottynak érezni magam a beöltözött 15-20 évesek között, mindenért kárpótolt egy értő biccentés, amit egy negyvenes éveiben járó rohamosztagossal váltottam, aki egy szelíden szörcsögő Darth Vadert kísért. Látogatóként összességében egy jól sikerült rendezvény volt (bár a kiadók részéről hallottam panaszos hangokat a várttól elmaradt eladások miatt), de nem tudtam szabadulni két kínzó kérdéstől, miközben két rajzolóval és az öcsémmel a közeli Marxim sörözőbe vonultunk feldolgozni a friss élményeket: mi a fenéért nem vettem meg a kuponos pultnál kapható szkafanderes Kane-t (with or without arctámadó) és vajon melyik animében szerepelhet a nyakörves párját pórázon vezető möszjő vagy lady, ami olyannyira népszerű volt a jelmezek között? Persze az is lehet, hogy szubkultúrát tévesztettem...