Magócs Dávid összes cikke

Vissza a jövőbe
2010. október 4.

True Grit - második előzetes

Az előző trailer hosszát picit megtoldották, a mozikban bemutatták, majd a mai nappal az internetre felrakták. A Coen testvérek újabb alkotásának bemutatója pedig egyre csak közeleg. Amerikai debütálás december 25.-én. 

 

2010. október 1.

Sintel

Egy szomorú mese, esti csemege gyanánt. Egy nő és sárkánya barátsága. Aranyos, 14 percnyi lazulás a gép előtt.

2010. szeptember 29.

I Am Number Four - előzetes

Megérkezett a trailer a kezdetben Micheal Bay nevéhez fűződő, természetfeletti képességekkel rendelkező kitaszítottakkal foglalkozó filmhez. A rendezést végül DJ Caruso vállalta el a főszereplőt is leváltották, de most nem ez a lényeg. A produkció címe igazán találó, a kilencekből a negyedik számú páciens áll a középpontban, akinek három bajtársát már megölték és most őt kezdik el üldözni különleges képessége miatt. A főszereplő Alex Pettyfer alakítja a "négyest", míg rajta kívül feltűnik még a filmben Teresa Palmer, Dianna Agron és Timothy Olyphant. Végre egy normálisnak tűnő science-fiction. Bemutató 2011 február 18.-án. Az ugrás után feliratos előzetes és a hivatalos szinopszis várja a kedves olvasókat.

I AM NUMBER FOUR focuses on the fate of nine gifted children and their guardians, the sole survivors of a bitter war on their home planet called Lorien, who have settled on Earth under the protection of a charm that means their enemies can only kill them in numeric order. Three of the nine are dead; the novel’s narrator is number Four. The nine children and their guardians evacuate to earth and the protagonist, a Lorien boy named John Smith, hides in Paradise, Ohio, as a human and tries to evade his predators.


2010. szeptember 28.

Chuck - 4.01 - Chuck vs. the Anniversary

Az NBC vicces-kémes, geek sorozata már a negyedik évadát tapossa, ami kissé hihetetlen, elnézve a kezdeti hányattatásokat. A második, de főleg a harmadik évadjával kitűnő szórakozásnak bizonyult a Chuck, és eme színvonal nem látszik csökkeni a negyedik évad nyitórészét követően sem. A kezdetben szitkomnak induló sorozat, már az elején is gyöngyszemnek bizonyult negyven perces rendhagyó voltának köszönhetően, ám mostanra nem csak a poénok miatt kelti fel az emberek figyelmét. A töméntelen emlékezetes beszólás mellett, a készítők ügyeltek arra, hogy a történet is kerek egészet alkosson, nem voltunk híján sem cliffhangereknek, sem drámai jeleneteknek. Az ugrás után spoilerekkel megtűzdelve folytatom.

A negyedik évad ott folytatta, ahol a harmadik befejezte, hiszen a készítők a csatorna késői berendelése miatt kénytelenek voltak kilenc résszel megtoldani az előző évadot. Az évad végi zűrzavart, ahogy azt már megszokhattuk, röpke negyven perc alatt rendbe tették és még arra is volt idejük, hogy belevágjanak az újabb bonyodalomba. 

Ismét belecsöppenünk a forgatagba, az események pörgősen követik egymást, az egész olajozottan működik. Chuck ígérete a nővére felé, hogy felhagy a kémkedéssel, eleve betarthatatlan, így senki sem lepődik meg azon, hogy kedvencünk ismét beáll a CIA zászlaja alá. Az évad körüli bonyodalom középpontjában Chuck anyja áll, akiről kiderült, hogy kém volt – mi más lett volna a Bartowski családban – hősünk pedig Morgannal a keresésére indulnak, körberepülve a világot. Sarah és Casey is úton van, majd a különböző szálak végül Moszkvában futnak össze. Az eddigi főgonosz Ring szervezetét úgy tűnik felváltotta az orosz Volkoff, ami helyes lépésnek tűnik az írók részéről, mivel nem hagyják ellaposodni ezt a vonalat sem.

A nyitóepizódban sajnos nem szerepelt sem a Jeffster duó, sem Awesome, de nem lehet panaszra okunk, hiszen lubickolhattunk a Morgan féle beszólásokban, illetve Casey is ellátott minket sajátos életfilozófiáival. Chuck és Sarah kapcsolata nem vesz el sok időt, nem mintha nem foglalkoznának velül eleget, de nem engedik hogy mindez a minőség rovására menjen. Véleményem szerint muszáj volt meglépniük a készítőknek, hogy végre összehozzák őket, nem nagyon lett volna értelme még több évadon keresztül húzni. A kémia a karakterek között így is működik, sőt rengeteg humor forrását jelentheti majd a következőekben. Amivel még sikerült elkápráztatniuk a nézőket, az nem más, mint a vadonatúj Buy More, amely mostantól teljes mivoltában CIA főhadiszállásként működik.

A Chuck komoly változásokon ment keresztül. Megtartotta azt a bárgyú, sokszor gyerekes, olykor geek humorát, ami elmaradhatatlan velejárója minden epizódnak. Ezzel szemben nincs meg mindig az egy rész egy ügy felépítés, ami többnyire csak javára vált a sorozatnak. A dráma és komédia nagyszerű elegyítése ez, amely még mindig ragaszkodik az alapkoncepcióhoz, miszerint ez egy kémparódia. Mégis, sokszor annyira realisztikus, hogy hirtelen megfeledkezünk minderről azért, hogy utána a földbe döngöljenek minket egy újabb fergeteges beszólással. A történetben még simán van jópár évad, az egyetlen amiért aggódnunk kell, az a viszonylag alacsony nézettség, amit a nyitórész produkált.

A parádés kezdéshez a remek vendégszereplők is nagyban hozzájárultak, hiszen olyan nevekkel találkozhattunk a nyitó epizódban mint Dolph Lundgren, Olivia Munn és Linda Hamilton, aki Chuck anyját játsza. Emellett mostanra már biztos, hogy a negyedik évadban Summer Glau is fel fog tűnni, bár azt még nem tudni melyik oldalon. Így is, úgy is rivalizálásra lehet majd számítani Sarah és az ő karaktere között.

A negyedik évad első része még ha nem is robbant, de elég szépet szólt ahhoz, hogy el tudjak siklani a negatívumok fölött. A folyamatos titkolózás számomra nem idegesítő vagy megkérdőjelezhető, a záróképsorok Ellie és Chuck között igazán megindítóra sikeredtek. Ami feltette az i-re a pontot, az mindenképpen az utolsó jelenet, Lundgren kivégzése és a nem várt fordulat a legjobb 80-as évekbeli akciókat idézte. Ha a minőséget legalább ilyen szinten tudják tartani, ismét egy szórakoztató évadnak nézünk elébe.

2010. szeptember 27.

The Event - pilot

Az öszi sorozatos szezon kezdetét vette, ami annyit jelent, hogy a számtalan visszatérő széria mellett akad jópár újonnan kezdődő, többek között olyanok is, amikkel nekünk is foglalkoznunk kell. A kedves olvasók készüljenek hát fel, mivel ezen okból meg fognak szaporodni a sorozatokkal kapcsolatos írások a következő hetekben.

A múlt héten kezdetét vette a sokak által legjobban várt high-concept jellegű sorozat az NBC műsorán. A Hősök mélyrepülését követően, saját agóniájából képes volt magát feltornászni a csatorna és mostanra egész pofás felhozatallal büszkélkedhetnek. Egy teljesen elfogadhatónak mondható szitkom blokk mellett, jut idő a vicces-kémes (Chuck, Undercovers) sorozatok szerelmeseire is, illetve berobbantak egy olyan szériával, melyet tévés körökben a LOST utódjaként kezdtek emlegetni. A FlashForward iszonyatos buktájából nem tanulva, országok tucatjai csaptak le a The Event-re, hogy azonnal profitálhassanak majd a sikerből. A pilot nem ad sem fanyalgásra sem örömünnepre okot, de nem is ragad meg a középszerűségnél, ahogy a No Ordinary Family tette. Az első rész sokat sejtet, sok kérdést feszeget, még több szereplőt mozgat, de még csak meg sem próbál válaszokat adni.

Hogy ne érje szó a ház elejét, a készítők megígérték, hogy a következő rész választ ad legfontosabb kérdésünkre, mi is ez az ominózus Esemény. A kérdés már csak az, mennyire fogja ez meghatni az egyszeri amerikai tévénézőt, aki a pilot láttán heves rángógörcsök közepette kapcsolt át Jerry Springer-re. A flashback-ek és nyitva hagyott kérdések tömkelege, nem éppen egy jó húzás arra, hogy megnyerjék maguknak az egyszeri tévénézőt. A LOST is hasonló koncepcióval dolgozott, itt mégis hiányozni érzem azt a bizonyos faktort, ami a LOST-ban megvolt, itt pedig nincs. Nem mintha véleményt lehetne alkozni mindössze az első részt látván, de megvan az okunk a félelemre a The Event-tel kapcsolatban.

A hasonló elgondolásból született szériák, mindig egy ponton váltak sikeressé vagy éppen buktak meg a nagyközönség előtt. A misztikum óvatos elegyítése és egyensúlyban tartása a nézőket kielégítő válaszokkal, lételeme az ilyen sorozatoknak. Ha nem tudják kellő mértékben adagolni a WTF momentumokat, a nézők szemében okafogyottá válik a show és erőltetettnek mitöbb idegesítőnek fogják tartani. A szkepticizmus szemüvegét leemelve, azért megengedhetünk magunknak némi optimista felhangot is. A The Event elsőre nagyon jól összerakottnak tűnik, profi színészgárdával, rengeteg más sorozatban már bizonyított öreg rókával, illetve remek beállításokkal.

A történetről nem hogy egy hasábot két mondatot is keserves kínok közepette tudnék csak összehozni. A fele még úgy is csak találgatásokból állna, mivel nem látszik még körvonalazódni semmi sem néhány evidencia mellett. Az egyik szál, ami talán a legérdekesebbnek tűnik, az egyik főszereplő srác menyasszonyának eltűnésével foglalkozik. Külön szálat kapott az elnök is, illetve itt jön be a nagyobb összeesküvés elmélet is, ami a rész végi felesleges cliffhangert szolgáltatta nekünk. A feleslegest itt úgy értem, hogy akinek eddig bejött, annak nem volt szüksége hasonlóra, hogy rávegye magát a következőre részre, egyszerűen elbaltázták rányomva ezzel a hatásvadász bélyeget az egész befejezésre. Még ha az időben való folytonos ugrálás ellent is mond neki, a sorozat a LOST után támadt űrön kívül, a 24 befejezése miatti hiányt is szeretné valamennyire pótolni. Akciójeleneteivel és sokszor pörgős történetvezetésével, nem kérdés melyik vonalat szeretnék meglovagolni

A folytatás sikere itt már tényleg csak azon múlik, hogy mennyire képesek a készítők kezelni a szálakat, hány logikai bukfencet engednek meg maguknak, illetve mennyire viszik el ilyen-olyan irányba a fejleményeket. Biztosan lesznek, és már vannak is olyanok, akik azonnal szanaszét fogják szedni a koncepciót és csak fanyalognak, hogy mennyire infantilis az egész, de én inkább a másik táborhoz tartozom. Szeretném azt hinni, hogy van normálisan megírt történet, a misztikum túladagolása nem fullad unalomba és tartják magukat egy bizonyos színvonalhoz. A pilot nézettsége alapján megvan minden esélye a túlélésre, az már egy másik kérdés mennyi nézőt fog elveszteni a következőekben.  A második rész után már sokkal okosabbak leszünk, mind a nézettséget, mind a minőséget illetően, így addig mindenkinek marad a bizakodás annak az irányában, hogy újabb nagyszerű high-concept sorozattal gyarapodtunk.

     

2010. szeptember 25.

The Human Centipede 2: Full Sequence - előzetes

Az első rész "sikerét" követően, a rendező Tom Six máris a második rész elkészítésén fáradozik. A sokak számára gyomorforgató film, egy elmebeteg sebésszel foglalkozik, aki azon fáradozik, hogy elkészítse az emberi százlábút. Míg az első részben "csupán" három személy sebészi úton történő összeillesztésével boldogult, a következő részben, ahogy a cím is mutatja egy teljesebb százlábút kapunk majd, ami 12 főt fog számlálni. Számomra csak egy kérdés maradt, honnan lapátolta össze a pénzt a folytatáshoz. Az ugrás után megtekinthető a teaser, amely teljes egészében hallgathatjuk az önelégült rendezőt, ahogy áradozik a következő részről. Bemutató 2011-ben.

The Walking Dead - a kulisszák mögött

Kínkeservesen sokat kell még várnunk a The Walking Dead premierjére. Az AMC mint már oly sokszor említettem, nem a véletlenre apellál, így hónapok óta csöpögteti a háttéranyagokat a rajongók számára. Az eddig kikerült promókra, videókra a Geekz-en, a linkekre kattintva találhattok rá, illetve érdemes sep kolléga írását is elolvasni, aki a sorozat alapját jelentő képregényt vette górcső alá. A mostani videó betekintést nyújt számunkra a kulisszák mögé, rengeteg új jelenetet, momentumot megmutatva. A premier még mindig Halloween napjára esik, ami egyre csak közeleg.

  

2010. szeptember 23.

Pokemon Live-Action Movie - előzetes

A napokban bukkantam rá erre az élőszereplős Pokemon fan film előzetesre. A Pokemon mesterek underground harcokat folytatnak, az egész egy darkos adaptációnak tűnik. Az ötlet maga nem rossz, el lehetne viselni, ha már volt egy Dragon Ball: Evolution-ünk, akkor megpróbálhatnák ezt is, hátha valami jó sül ki belőle és újjáélesztik a fiatalok rajongását. Az egyetlen hibája az előzetesnek, hogy a Pokemonok elég bénára sikeredtek, többjük nem is hasonlít az eredetire. Mindez HD-ban az ugrás után.  

 

 

2010. szeptember 17.

The Fighter - előzetes

Christian Bale ismét lefogyott egy szerep kedvéért. Az eredetileg Brad Pitt által alakított sittest fogja játszani Bale, a The Fighter című filmben. A változtatások itt nem érnek véget, hiszen kezdetben Darren Aronofsky rendezte volna a produkciót, az ő teendőit végül David O. Russel vállalta el. A főszereplő Mark Wahlberg, aki egy bokszolót alakít, kinek visszavonulása után ismét ringbe kell szállnia. A film december 10.-én debütál Amerikában.

 

2010. szeptember 16.

True Blood - 3. évad

A zseniális kilencedik részt követően, amiről meg is emlékeztem, egy számomra ijesztő tendencia volt megfigyelhető a sorozatot illetően. A minőség fokozatos és számottevő csökkenése, a karakterek kifordulása, a történet eklektikussága egyre inkább idegesített. Próbáltam magam azzal nyugtatni, hogy nem képesek, illetve nem is akarnak felérni a készítők az említett rész nagyszerűségéig, és az igazi katarzist a befejező résszel fogják elénk tárni. A finálé aztán nálam is kicsapta a biztosítékot, ültem, néztem magam elé, miközben azon törtem a fejem, min lehetett ennyire félremenni. A nevetséges válaszoknál már csak a különböző lények feltűnése és magyarázata volt nevetségesebb. Az ugrás után spoileresen folytatom, így csak az olvasson tovább, aki tisztában van az előzményekkel.

Az események kezdetben nem várt fordulatot vettek, mely rajtam kívül még sokaknak tetsző folytatással kecsegtetett. Russel Edgington a harmadik évad fénypontjaként szolgáltatta nekünk a jobbnál jobb jeleneteket. A cseppet sem mesterkélt karaktert végigkövethettük állomásain, melyek során egyre mélyebbre hatolt az őrület bugyraiba. Talbot halálával aztán ez az őrület kiteljesedett, a vámpírkirály pedig elvesztette józan ítélőképességét. Az őrült, megalomániás Russel minden unszimpatikussága ellenére szerethetőbb karakterré avanzsált a többiekkel szemben, mivel a karakterek zöme, vagy teljesen kifordult önmagából, vagy olyannyira idegesítővé vált, hogy azt kívánod bárcsak valóság lenne az öngyulladás.

A karakterek abszurditása mellett, a dráma is eltolódott egy már nem igazán tolerálható irányba. Elég csak megemlítenem Tara folyamatos nyavajgását, vagy Sam szenvedését múltbéli tettei miatt. Mindezek mellett Russel agóniája eltörpül, hiszen abból pont annyit kaptunk, amennyi szükséges volt. A néha már kínzásnak is beillő, Sookie által generált érzelmi tornádókat természetesen senki sem volt képes űberelni. Ha egy tündér tényleg ekkora hisztérika, nem szívesen találkoznék eggyel sem. Bill ugyan bizonyította a fináléban, miért is tekintettük mindig badass karakternek, az évad egészét tekintve azonban, inkább hajlik a mérleg nyelve a nyámnyila felé. Eric, Russel-lel egyetemben inkább standál most már a szerethető karakterek felé, kétszínű színjátékai sokkal hihetőbbek voltak bármely más szereplőnél. Jason hozta azt amit kell, az ő szála teljesen rendben volt, csak mosolyogni tudtam, amikor azt hozták ki az egészből, hogy megint feladatot kapott. A srác bugyuta karaktere ennél már nem is lehetne küldetés orientáltabb. Aki többször is nagyott alakított az Andy Bellefleur, a város seriffje. Hihetetlen, mennyire hozza a színész a tétova, tesze-tosza irányítót, aki minél jobban erőlködik annál kevésbé látszik felelősségteljes vezetőnek. Akiket külön ki lehet még emelni az Lafayette és a boszorkány barátja, illetve Jessica és Hoyt. Az ő lelki aspektusaikkal is sokat foglalkoznak a készítők, mégis jobban érdekel hova szeretnének kilyukadni velük, mint ezzel az egész tündér mizériával. 

A történet igazából szót sem érdemel. Én itt vámpírháborút vártam, őrült gyilkolászást, bosszúszomjas embereket és vérfarkasokat, nem pedig macskaharcot és önsajnálatot. Ehelyett kaptunk vérpumákat, - újfent emlegetve - tündéreket, és egy rakás félbehagyott történetszálat. Az eddig veszett módon kihasznált cliffhangerek a végére már teljesen hidegen hagytak, nem mintha rosszul lettek volna szerkesztve. Egyszerűen nem jutunk egyről a kettőre, a finálé is többet sejtetett, mint mutatott. A karakterek teljesen lefoglalják a narratívát, nem jut idő akcióra, fejleményre.

Őrületes sepregetésbe kell kezdenie a készítő gárdának szereplő téren, ha nem akarják, hogy még nagyobb mélyrepülésbe kezdjen a széria. Ha nem képesek ezt meglépni, még ennél is nagyobb tömeggel kell megbirkózniuk, ugyanis a következő évaddal több karakterrel is bővül a paletta. A True Blood ezzel az évaddal pont abba a hibába esett, amit eddig olyan szépen kikerült. Önmaga paródiájába fordult, pedig, eddig tökéletesen egyensúlyozott a peremen, megadva ezzel a megszokott hangulatot. Radikális változtatások kellenek, a megszokott pörgős cselekmények és érdekes karakterek. A borzalmasan gyenge befejezés és nevetséges megoldások indukálják a három csillagot, ami csakis azért lehet ennyi, mert az évad egészét tekintem, ami a kilencedik részig kiváló volt.

 

 

 

 

2010. szeptember 15.

The Tourist - előzetes

Nem igazán dúskálunk előzetesekben mostanság. Egy azért mégis csak beesett a hétköznapok komor szürkeségében. Johnny Depp és Angelina Jolie főszereplésével mutatkozik majd be a The Tourist. A rendező Florian Henckel von Donnersmarck, a film pedig egy remake, ami a 1997-es eredetit dolgozza fel. A történet szerint Johhny Depp egy amerikai turistát alakít, aki Olaszországba utazik, ahol összetalálkozik Jolie-val. A kezdetben kialakuló romantikus kapcsolat később egy hajszába csap át életre halálra, ami a hölgy kétes előéletének köszönhető. A produkciót december 10.-én mutatják majd be Amerikában.

2010. szeptember 13.

Trónok harca - előzetes

Az HBO original series keretében rengeteg minőségi alkotás látott már napvilágot. Nem sokszor kellett csalódnunk az HBO-s sorozatokban, nálam előzetesen garanciát jelent a felhőtlen szórakozásra, ha meglátom ezt a három betűt. George R. R. Martin nagysikerű regénysorozata alapján, a Trónok harcából is sorozatot készít a csatorna. Nagyon úgy tűnik végre egy minőségi fantasy sorozatot is felvehetünk a palettára. Az első évad 10 részes lesz és az első könyvet veszi majd alapul. A hivatalos bemutatóra valamikor még ebben az évben kerül majd sor. Az ugrás után megtekinthető a legújabb teaser és egy kulisszák mögötti interjú, amiben maga az író fejezi ki csodálatát a készülő alkotással szemben.

2010. szeptember 12.

Sons of Anarchy - 3.01 - So

Az általam legjobban várt sorozat harmadik szezonját kezdte meg ezen héten. A Sons of Anarchy a jelenleg futó drámák egyik legjobbja, apelláta nincs. A Kemény Zsaruk örököseként, Kurt Sutter önmegvalósításaként lehetne emlegetni, ami magasan felette áll a mostani sekélyes trendeknek. Összegző kritikámat az előző két évadról erre keressétek.

A legújabb rész megtekintése után azonnal lepörgött előttem a két legfontosabb kérdés. Megérte várni? Azt kaptam amire számítottam? Mindkét kérdés természetesen költői és még a sorok között sem kell olvasnunk ahhoz, hogy tudjuk, a válasz mindkét kérdésre igen. A készítők a minőségből egy jottányit sem engedtek, a történetvezetés ugyanolyan feszes, amilyen eddig is volt. Üresjáratokat teljesen nélkülöző, bombasztikus katarzisban kibontakozó élményben lehetett részünk, amiből még mindig nem sikerült felocsúdnom. Az ugrás után spoileres leszek, csak az kattintson aki tisztában van az előzményekkel.

A klubot alapjaiban rengette meg az a tény, hogy Jax újszülött gyermekét elrabolták. A kétség és a fájdalom jelei mutatkoztak mindenkin, beleértve Jax-et is, aki mindenkinél mélyebbre süllyedt az önsajnálatában. Fia elvesztésében, apja jóslatát látta beigazolódni, reményt vesztetten, mindent feladva próbált a teljes érzéketlenségbe burkolózni. Először SAMCRO az, aki megpróbálja kisegíteni a teljes agóniából. Az összetartás és bajtársiasság kovácsolta kötelék ez, ami összatartja a tagokat, a hűség és a jóakarat azonban kudarcot vall minden igyekezet ellenére. Jax úgy érzi Tara-t is kénytelen eltaszítani magától. Nem látja be, hogy a fiatal doktornőnek esze ágában sincs otthagynia, ráadásul ő az aki alapjaiban változott meg mióta visszatért Charmingba. Az eszes ámde félénk és naív lány, egyre inkább megkeményedik, asszonnyá érik, miközben folyamatosan meg kell küzdeni önmagával.

Egy valamit biztosan elértek a készítők azzal, hogy ilyen irányba terelték a történet folyamát. A második évadban egyre többet a hétköznapok részesévé vált ellenségeskedésnek véget vetettek. Ha a felszín alatt még meg is marad a klub jövőjét illető viszálykodás, az események nem várt fordulata ismét egy csapattá kovácsolta a klubot. A céljuk közös, az eszközeik nem éppen héköznapiak, a vérbosszú elkerülhetetlen. Az egyetlen tényező ami miatt teljesen más megvilágításba kerülnek hőseink az a hazai pálya elvesztése. Az epizód utolsó másodperceiben, a katarzis részeként vehetjük tudomásul, hogy volt ír kapcsolatuk Belfast-ig rángatta magával Abel-t. A helyzet innentől kezdve meg fog változni. SAMCRO kilép biztonságos környezetéből, Írország nagyhalai között találja majd magát, ahol vagy képes megvetni a lábát, vagy újabb veszteségek lyuggatják majd szét a már amúgyis hézagos morált.   

Gemma apjának behozatala, a rész egészét meghatározó érzelmi vihart csak még jobban elmélyítette. Egyre inkább fenyegetővé válik a tény, hogy mi történik a matriarchával ha megtudja, unokáját elrabolták. Képes-e kitartani, nem omlik-e teljesen össze eme terhek súlya alatt? Emellett Jax és Opie kapcsolata tisztázódni látszik, az autós üldözéses jelenetben öröm volt látni őket, ahogy ismét együtt működnek. Hale halálával ismét előtérbe kerül Unser sheriff és kapcsolata a klubal. Próbáltam megszeretni Hale karakterét, ami többé kevésbé sikerült is, így fájdalmasan érintett a tény, hogy a történet egy szerves részét képező karakter távozott az élők sorából.

A mostani évad főszála Abel felkutatására és megbosszulására tekeredik majd fel, amely során betekintést nyerhetünk a múlt kegyetlen pillanataiba, miközben a jelen is percről percre egyre kuszább lesz. Ezt a sorozatot darálásra találták ki, de nem hiszem, hogy a jelenlegi évadnál meg tudnám állni, hogy ne kövessem részről részre. A karakterek, a dramaturgia, a remekel elhelyezett cliffhangerek rabul ejtenek, a sorozat minden pillanata tökéletes. Apelláta nincs.

 

   

2010. szeptember 10.

No One Likes M. Night Shyamalan

Mr. Shyamalan csillaga leáldozóban van. A hullámvölgy azonban nem most kezdődött, tekinthetjük úgy, hogy mostanra csúcsosodott ki, tekinthetjük úgy, hogy egy hosszú folyamat végére értünk. Nagyrészt persze emiatt mi vagyunk a hibásak. Mi tettük őt azzá ami, mi emeltük ki a sok közül. A Hatodik érzék elsöprő sikere után érkezett az újabb mestermunka, ami nekünk geek-eknek is megdobogtatta a szívünket. A Sebezhetetlen-t ugye a Jelek követték, amiből az utóbbi erősen megosztotta a nézőközönséget. A Falu, A Lány a vízben és az Esemény, egyre erősebben tanúskodtak a rendező arroganciájáról, majd jött az abszolút bukás Az utolsó léghajlító. Az alábbi videóban a College Humor veszi górcső alá a "Mestert". Teszem hozzá szerintem teljesen megérdemelten.

 

Rare Exports: A Christmas Tale - előzetes

Viszonylag régen volt arra lehetőségünk, hogy beüljünk a moziba egy horror mókára. És most nem a borzalmas paródiákra gondolok, hanem valami komolyan vett komolytalanságra. Persze hogy nem Amerikából érkezik most valami hasonló. A finnek hozakodtak elő egy karácsonyi horrorral, amiben a Mikulás nem is olyan kedves, mint amilyennek gondoljuk. A rendező Jalmari Helander, ezt a tradícionális figurát kapja most elő, hogy rémisztgesse a rekeszizmainkat. A filmet be fogják mutatni a Torontói filmfesztiválon, a finnekhez stílusosan december elején érkezik majd. Az ugrás után megtekinthető a trailer, valamint egy 7 perces rövidfilm válogatás, ami a rendező sajátja és amiből adaptálta mostani filmjét. 

2010. szeptember 9.

Monsters - harmadik előzetes

Az első és második előzetes a linkekre kattintva tekinthető meg. A részletek lassan összeállnak, ennél az indie, low budget sci-fi-nél. Az alábbi videóban végre megpillanthatjuk a titokzatos szörnyeket. Ezt eddig sok ember kifogásolta, végre az ő igényeiket is ki tudjuk elégíteni. Az igazság az, hogy ez az előzetes már tegnap napvilágot látott, ám a Hulu, nem tudom milyen indíttatásból geobannolta, így csak amerikaiak számára téve elérhetőve. Természetesen csak idő kérdése volt, hogy áttöltsék számunkra is megtekinthető videómegosztóra. Ahogy látom fesztiválokon már mutogatták a filmet az USA-ban, Angliában. A leghamarabb szélesebb körben az oroszokhoz érkezik majd szeptember 30.-án. 

2010. szeptember 8.

Boardwalk Empire - a kulisszák mögött

Szex. Alkohol. Jazz. Elemi tényezői Terence Winter legújabb sorozatának, amely az 1920-as években az alkohol tilalom idején játszódik. A hely Atlantic city, a történet valós szereplők életét követi nyomon, Nelson Johnson könyvei alapján. A főszerepek egyikében Steve Buscemi-t láthatjuk majd, mint Nucky Thompson, aki korrupt politikus lévén meglátja a lehetőséget az alkohol tilalomban. Végig kísérhetjük még Al Capone és Lucky Luciano fiatalkori életének meghatározó szakaszait is. Számomra talán a legjobban várt HBO sorozat az idén, a pilot-ot Martin Scorsese rendezi, illetve a folytatásban is tetemes része lesz. Az ugrás után bepillanthatunk a kulisszák mögé, elmondják nekünk mire mekkora hangsúlyt fektettek, mennyire aprólékosan vannak kidolgozva a kosztümök etc. Segít nekünk ráhangolódni mindarra, amiben szeptember 19-től részünk lehet. Mert ez nem tévé. Ez HBO.

No Ordinary Family - pilot

Az ABC pár héttel ezelőtt azzal kedveskedett ötvenezer internetet is kezelni tudó nézőjének, hogy nyilvánossá tette számukra egyik újonc  sorozatának pilot-ját - azaz első, bevezető részét. Korunkban ugyanakkor ez azzal jár  - amivel nyilvánvalóan tisztában voltak -, hogy rögtön felkerült Sam bácsi videótárába is ez az úgynevezett preair pilot, így bárki megtekintheti azt. Mindenesetre számomra az indok kissé homályos, mivel se többet se kevesebbet nem tudtam meg a sorozatról, illetve több helyütt csak megerősítést kaptam. A családi drámának induló, szuperképességekkel megspékelt alapkoncepció nem kecsegtet minket geek-eket semmi jóval. A hátteret nem számítva néhol saját magamat megerőszakolva mégis azt kell mondanom, hogy nem volt utolsó szórakozás a No Ordinary Family első része. Van valami guilty pleasure az egészben, ami nem is tudom miből fakad, ugyanakkor megváltani a világot, azt nem fogja.

A problémákkal küzdő család feje Jim (Micheal Chiklis), a rendőrségnél dolgozik, mint fantomkép rajzoló.  Felesége, Stephanie (Julie Benz), sikeres kutató egy mammutcégnél, így karrierje gátat szab bárminemű családi érintkezésnek. A két gyerek JJ és Daphne hétköznapi tinédzserek, hétköznapi problémákkal. Daphne barátja szerelméért küzd, miközben igyekszik megőrizni szüzességét, JJ pedig a tanulással, mivel nem egy kimondott zseni. Az alapfelállás tehát adott, már csak a mindent megváltoztató esemény hiányzik, ami a viszályokra megoldásnak tartott brazíliai nyaralás alkalmával történik meg. A készítők nem sokat teketóriáztak a rész ezen felével. A Brazíiába tartó repülőgépük lezuhan, beleesnek valami "ragyogó izével" teli tóba, amitől aztán szuperképességre tesznek szert. 

A pilot innentől kezdődő 35 perce, viszonlag lassan kibontva arról szól, hogyan realizálódik hőseinkben, hogy ők már közel sem átlagosak. Érdemes megfigyelni, hogy mindük olyan képességre tesz szert, amire leginkább szüksége volt. Az apuka kisebbségi érzését leküzdve veszi észre magán, hogy kőkemény - szó szerint -, képes elkapni egy golyót és majdhogynem sebezhetetlen. A kutató anyuka, aki folyton időhiányban szenved, Flash-sé avanzsál, 800 mérföld per órás sebességgel. Lányuk, Daphne a barátján képtelen kiigazodni, emellett iszonyatosan naív is, így a gondolatolvasás egyszerre átok és áldás számára. Az írók húzzák egy picit az idegeinket, építenek arra a konfliktusra ami a srác kezdeti képességnélküliségéből fakad, majd hagyják hogy bekövetkezzen az elengedhetetlen és végre mi is megtudjuk, hogy az eddig igencsak szerény képességekkel rendelkező fiú fejében hirtelen összállnak az egyenletek.

A kezdeti bonyodalmak megszűnni látszanak, de csak azért mert új problémák váltják fel őket. A színészekre igazán nem lehet panaszunk. A Kemény Zsaruk-ból már jól ismert Michael Chiklis és Dexter felesége, Julie Benz hozzák, amit kell. A mellékszereplők részéről érkeznek a poénok, néhol el is vigyorodtam – „you can’t fly, but you can jump” -, és nem éreztem sehol sem, hogy bugyuta lenne a dolog. Felemelő élmény volt látni azokat a képsorokat, ahol hőseink lassan rádöbbennek, micsoda hatalom került a birtokukba, és anyuka-apuka egyaránt kisgyermekként viselkedve élvezi új erejének minden előnyét. A kamerába beszélős jelenetek kölcsönöztek egyfajta narratív formában mesélést a sorozatnak, amiért külön jár a pont. Az egyetlen szemöldökráncolást okozó momentumot egy másik képességgel rendelkező fickó megjelenésé váltja ki, ami rá kell döbbentsen minket, hogy hőseink koránt sincsenek egyedül. Erre aztán lehetne tovább építkezni, persze csak ügyesen, hiszen ha túlontúl erre összpontosítanak a készítők elveszti a sorozat hétköznapi atmoszféráját.

Amire panaszkodni lehet, az a túl sok dráma. A rengeteg giccset, amit ráaggattak az első részben a szereplőkre nehéz lesz levetkőzni a következőkben. A sorozat számos irányba mehet tovább, abban már csak reménykedni lehet, hogy a megfelelőt veszik majd fel. A No Ordinary Family nem akar a Hősök nyomdokába lépni, inkább a címével ironizálva megragad a középszerűségnél. A pilot egy remek megalapozása volt a történetnek, több karakter sorsára is kíváncsi vagyok, azonban ha nem engednek a családi részeket taglaló aspektusokból, idő előtt kaszát kap nálam. A következő pár részre még biztosan maradok, ennek ellenére három csillagnál többet képtelen vagyok rá adni.

 

 

Auschwitz - előzetes

Uwe Boll tegnap is téma volt az Eaters-szel kapcsolatos produceri teendői kapcsán, éppen az ezelőtt lévő posztban. A hullámvasút nem áll meg, minden napra egy Uwe Boll témájú posztot akarunk, őrjöng a közönség, világot látott ugyanis új filmjének teaser trailere. Kapaszkodjunk, igen, a film a már a címben is fémjelzett Auschwitz elnevezést kapta. A rendező nem nyugszik, a Rampage után újabb polgárpukkasztásra készül. A hírhedt koncentrációs tábor hétköznapjait igyekszik majd számunkra bemutatni úgy, ahogy valójában működött. No komment. A szavak további cséplése időpocsékolás, tessék a tovább-ra kattintani, aztán véleményt nyilvánítani.

 

2010. szeptember 7.

Eaters - előzetes

Uwe Boll olasz zombi horrorfilm gyártásra adta a fejét. Míg ő a produceri teendőket látja el, addig a rendezők Marco Ristori és Luca Boni lesznek. Az európai posztapokaliptikus vízióban a recept a szokásos. Egy járvány tör ki, melynek hatására zombik armadája lepi el a városokat. A középpontban három férfi áll, akik küzdenek az életben maradásért, miközben megpróbálnak a végére járni a rejtélynek. A filmet valamikor 2011-ben fogják a nagyközönség elé tárni. A trailer meggyőzőnek tűnik, további információkért és képekért erre tessék kutakodni. Előzetes az ugrás után.

2010. szeptember 6.

Walking Dead - promók

A premier egyre közeleg, ugye stílszerűen Halloween éjszakáján fogják bemutatni a sokak által legjobban várt sorozatot. Az AMC nem lacafacázik, a siker érdekében elképesztő mennyiségű marketinggel járult hozzá a sorozat promótálásához. A Comic-Con rendezvény alatt bemutatott rekord hosszúságú, majd öt perces előzetest poszterek, forgatási képek armadája előzte meg. A kampány, jelentem folytatódik, a híresztelések szerint várhatóan nem fejeződik be közeljövőben sem. Az alábbi három tv-spot, ami a Bloody Disgusting horrorsite jóvoltából került ki az internetre, három különböző jelenetbe enged betekintést.

2010. szeptember 5.

A Star Trek és a remake-ek, avagy a pszichoGeek ismét lecsap

Ha még nincs programod ma estére, itt a remek lehetőség. A Baljós árnyak és a Klónok támadása filmeket kiveséző figura visszatért. Ha kissé későn is, de górcső alá vette a legújabb Star Trek filmet. A következő két videó hetven perce alatt, lesz még szó reboot-okról, remake-ekről, sequel-ekről, szépen bemutatva Hollywood utóbbi két évét. Jó szórakozást és szép estét.

1.rész

2. rész

2010. szeptember 4.

Jack McDevitt - Elveszett kolónia

Az általunk ismert világ, a tudományos és technikai tudásanyag, az emberi populáció nagysága mind-mind gyarapodhat, megváltozhat az idő múlásával. Vallások, filozófiák és politikai ideák jönnek mennek az évek során.  Arra azonban tízezer év sem elegendő, hogy az emberi természet  nagyban eltérjen a mostanihoz képest.  Az Alex Benedict sorozat, McDevitt egy merész húzása arra vonatkozóan, hogy megkockáztatja ezt a hatalmas időugrást, és próbál számunkra hiteles jövőképet festeni. A kísérlet jelentem sikerült, az aprólékosan kidolgozott részletek, az asztrofizikai helytállóság és az egymástól több évezreddel elmaradt generációk megjelenítése mind erről árulkodik.

Alex Benedict egyfajta modern Indiana Jones, aki ősével ellentétben bolygók között cikázik, elhagyatott űrbázisokat foszt ki, mindezt persze a köz érdekében, hiszen ha ő nem találná meg ezeket a kincseket, ki tudja meddig hányódnának a világban. A hangsúly azonban mégis csak a anyagi vonzaton van, hiszen az ereklyék, műtárgyak eladásából tartja fent, a hétköznapinál jóval magasabb életszínvonalát. Egy napon beállít hozzá egy hölgy azzal a kéréssel, hogy becsülje fel számára egy bizonyos csészének az értékét. A csészéről később kiderül, hogy kilencezer éves, és egy rég eltűntnek hitt űrhajóról származik a Keresőről. A Kereső egyike volt azoknak az utasszállító űrhajóknak, amelyek több ezer emberrel indultak el a Földről egy jobb világ reményében. A kutatás megkezdődik, Benedict életének legnagyobb felfedezése előtt áll, azonban hosszú és akadályokkal teli az út, ami elvezet az elveszett kolóniáig.

A Föld réges rég nem az egyetlen lakható bolygó. Az univerzum kolonizálása majd tízezer éve folyik, generációk élik le úgy életüket, hogy sosem jártak anyaföldjükön. Egyre több és több lakható planétát fedeznek fel a kutatók. A sok fényévnyi távolságok másodpercek alatti megtétele már nem csak álom, így egy másik naprendszerbe való utazás pillanatok alatt lezajlik, utat nyitva a vállalkozó szellemű felfedezőknek. Emiatt nem véletlen az, hogy a bolygók, űrállomások, elhagyatott naprendszerek közti ide-oda való cikázások roppant pörgőssé teszik a könyvet.  Az utazások részeletes leírásának olvasása közben nem vesz erőt rajtunk az álmosság, bele tudjuk magunkat élni a szituációkba, és minden trip tartogat számunkra valami újdonságot.

A könyv narrálása végig Chase szemszögéből történik, aki Alex jobbkeze. Míg Alex a kutatás elméleti megvalósítója, addig ő az, aki a gyakorlati részt végzi, bejárja az idegen helyeket, rengeteget utazik információgyűjtés érdekében. A regény főhőse sokkal inkább ő, mint egoista, de mindeképpen zseninek számító megszállott űrrégészünk. A hölgy érzeseit és meglátásait folyamatosan nyomon követhetjük a regény során. Hősünk sokszor kérdőjelezi meg magában munkaadóját Alexet, mégis végig él benne a remény, hogy a rengeteg idő amit a kutatásnak szentel nem hiábavaló, és a lojalitás munkájával és Alexxel kapcsolatban, ami nem engedi meg neki azt, hogy csapot-papot otthagyva valami másban kezdjen. A végig karakterközpontú történet, rengeteget építkezik rá a kissé álmodozó, cinikus és végtelenül tapasztult űrutazóra.

A regény talán legnagyszerűbb pillanata a Némák fajának behozatala. Az emberiség hiába látogatott meg már ezernyi csillagrendszert, eddig csak egy értelmes fajt talált saját magán kívül. A Némák, ahogyan az emberek nevezik őket, fertelmes, undorító lényeknek vannak lefestve. Humanoid felépítésük ellenére sokkal inkább hasonlítanak valami rovarra Beszédre képtelenek, mivel telepatikus úton kommunikálnak. A történet szerint a két faj közötti háborúskodás mostanra kezdett csak alábbhagyni. A háború mindkét felet összébb fogta, a közös ellenség miatt megcsappant mind az embereken mind a Némákon belüli csatározás. Chase látogatása lakhelyükre, a rengeteg ötlet, amely eme pár fejezetet tarkítja megérne egy külön regényt. Haladásunk egy ilyen végigkifejlet felé rengeteg gondolatot ébresztett bennem. Egy újabb evolúciós ugrás, mely során egy élű tudattá manifesztálódunk „felemelkedünk”, és nem kell többé az anyagi világgal foglalkoznunk. A regény során a Némáknak ellenvetésük volt ezzel kapcsolatban, miszerint ők nem akarnak egy tudattá fejlődni, ők mind individuum és ugyan elméik összekapcsolódnak - hazugságra egyenesen képtelenek a gondolatolvasás miatt - ők mégis mindenkit különálló személyként érzékelnek, kezelnek.  

Amibe bele lehet kötni az a több helyen felbukkanó következetlenség. A szereplők néha elrugaszkodnak a valóságtól és a logikára fittyet hányva cselekszenek. Ezt leszámítva nincs más amit felróhatnék az író ellenében. A mű nélkülöz minden technoblablát, és a hangsúlyt inkább a társadalomkritikára illetve az ügy megoldására fekteti.

McDevitt mesterien keveri a krimit a tudományos fantasztikummal és ülteti mindezt kalandregénybe. Szépen lassan belecsöppenünk egy kihaltnak hitt kolónia felkutatásába, nyakunkba vesszük az univerzumot, ügyelve arra, hogy mindig egy lépéssel ellenségeink előtt járjunk. A feszültség aprólékos adagolása, a felhőtlen öröm, amit a közösnek vélt felfedezésünk felett érzünk végig meggyőzően hat.  A regény tele van eredeti ötletekkel, ahol mégsem tud eredeti lenni, ott is nagyszerűen támaszkodik elődeire és frappánsan használja fel a már meglévő forrásokat. Egy csillagok közötti fergeteges utazásra invitál a könyv, megoldatlan rejtélyek tucatjával, egy biztonságosnak tűnő világba, ahol nem minden az aminek látszik. 

 

 

Kiadó: Metropolis Media Group Kft - Galaktika Fantasztikus Könyvek sorozat
Kiadás éve: 2010
Fordította: F. Nagy Piroska
Eredeti cím: Seeker
Oldalszám: 432 oldal

2010. szeptember 3.

Hobo with a shotgun - vágatlan előzetes

A Grindhouse megjelenése környékén hirdettek egy fake előzetes készítő versenyt, ezzel is ösztönözve a népet. A győztes Jason Eisener lett a Hobo with a shotgun trailerével. Az előzetes olyannyira jól sikerült, hogy úgy döntöttek - a Machete-hez hasonlóan - filmet készítenek belőle. A rendező természetesen Eisener lesz, a címben szereplő hajléktalant pedig nem más alakítja majd, mint Rutger Hauer. Az aintitcool.com jóvoltából most először napvilágra került a teljes, vágatlan előzetes, ami páratlan. Ha valakinek bejött a Grindhouse és látatlanban is beleszeretett a Machete-be, akkor ezt a trailer-t zabálni fogja. Bemutató Amerikában és Kanadában valamikor 2011-ben. Nem is árulnék el többet, az ugrás után megtekinthető az előzetes.

 

Buried - előzetes

Ryan Reynolds egy koporsóban, 6 láb mélyen a föld alatt, 90 percre elegendő oxigénnel, egy öngyújtóval és egy mobiltelefonnal felszerelve. A film alapsztorija körülbelül ennyi, a klausztrofób élmény garantált. Eddig egy teaser trailer járta körül az internetet, majd a produkciót bemutatták a Sundance filmfelsztiválon, ahol elöprő sikert aratott a kritikusok körében. Most megérkezett a teljes értékű előzetes, amiben mélyebben bepillanthatunk a történésekbe. A film egészének nagyrésze egy koporsóban játszódik majd, így egy viszonylag alacsony költségvetésű podukcióról van szó, a pénz helyett jóval inkább a kreativitáson és a szorongás nagyszerű adagolásán van a hangsúly. Kezdetben válogatott mozikban fogják csak játszani szeptember 24-től, a nemzetközi bemutató október 8-ig várat magára. Az ugrás után olvasható a hivatalos szinopszis és a képre kattintással megtekinthető a trailer a The Sun oldalán.

Paul Conroy is not ready to die. But when he wakes up 6 feet underground with no idea of who put him there or why, life for the truck driver and family man instantly becomes a hellish struggle for survival. Buried with only a cell phone and a lighter, his contact with the outside world and ability to piece together clues that could help him discover his location are maddeningly limited. Poor reception, a rapidly draining battery, and a dwindling oxygen supply become his worst enemies in a tightly confined race against time- fighting panic, despair and delirium, Paul has only 90 minutes to be rescued before his worst nightmare comes true.

 
2010. szeptember 2.

13 - előzetes

Egyelőre csak orosz nyelvű előzetesünk van a 13 című amerikai remake-hez node sebaj. A film hangulata szerintem a nyelvet nem számítva is átjön. A film feldolgozását az eredeti rendezője vezényelte le, nevezetesen Géla Babluani, fekete-fehér helyett azonban színesben érkezik majd. Mickey Rourke, mexikói raboskodását követően, egy underground orosz rulett-ben találja magát több más versenyzővel együtt. A filmben szereplő lesz még Sam Riley, Jason Statham, Ray Liotta, Ray Winstone és 50 Cent. A debütálás már megtörtént, a South by Southwest filmfesztiválon mutatták be, ezen kívül Argentínában is vetítették már. A film előzetes visszhangja nem rossz, amerikai bemutatóról még csak annyi van, hogy valamikor 2010-ben mutatják majd be.

   

2010. szeptember 1.

Conan - képek a filmből

A Marcus Nispel által feldolgozásra kerülő Conan a barbár bemutatója még 2011-ig várat magára, ennek ellenére folyamatosan érkeznek forgatási információk, illetve képek. A közkedvelt fantasy hőst az apadtációban Jason Momoa fogja alakítani, aki elsőre nem nyerte el maradéktalanul a rajongók tetszését. A később kikerülő, illetve a mostani képek azonban már arról tesznek tanúbizonyságot, hogy egészen beleillik ebbe a milliőbe a színész. Az is egy jó hírnek ígérkezik, hogy a produkció R-kategóriás lesz, így majd folyhat a vér, hálistennek nem egy megcsonkított, kiforgatott remake-ről lehet szó. Az ugrás után megtekinthető a négy kép. 

Repeaters - előzetes

A Hitfix jóvoltából napvilágott látott a Repeaters előzetese. A filmet - amely egy független kanadai produkció lesz - a szeptemberi Torontói filmfesztiválon fogják bemutatni. Az előzetes nyilatkozatokban többször elhangzott, hogy a film egyfajta újragondolása és darkosabb megvalósítása az Idétlen időkig-nek. Vagyis a film alapkoncepciója valamilyen időhurok lesz, melybe hősünk belekerül. A készítők azt ígérték, hogy a jól ismert séma felhasználásának ellenére a sztori teljesen más irányt vesz majd fel. A film műfaja dráma sci-fi, rendezője Carl Bessai, a főbb szereplők Dustin Milligan, a képen látható Amanda Crew és Richard de Klerk lesznek. Az ugrás után olvasható a hivatalos szinopszis, illetve megtekinthető a kissé rövid, majd egy perces trailer.

REPEATERS is an aggressive, fast-paced thriller with an important moral question: what would you do if you knew that everyday you started over with a clean slate? Sonia, Kyle and Weeks are three cynical outsiders fed up with the peer groups and the perceived injustices inflicted upon their early adult lives. Forced into mandatory rehab, the trio is given a day pass to attempt to complete step nine on the path to recovery - make direct amends with those they have wronged in the past. The following morning, they begin to notice a strange, eerie repetitiveness to their day. The day’s events play out exactly like their memory of the previous day: people are carrying on the same conversations, and on the television, the morning news repeats the previous day’s broadcast. When the trio reconvene to discuss what happened to them the night before they realize that a shared experience is what is causing the day to repeat. They awake the next morning to find that their fear of reliving a same day over again is confirmed. Upon acceptance of their predicament, the three begin to behave with more confidence and bravado because surely their misdeeds will be erased if the day continues to repeat itself. Accordingly, they set out pulling pranks and committing petty revenges, but things soon escalate, culminating in the torture and kidnapping of a rival.

2010. augusztus 31.

Devil - jelenet

A címben fémjelzett film ötlete M. Night Shyamalan fejéből pattant ki, akárcsak Pallasz Athéné Zeuszéból. Azt mindenki döntse el magának, hogy ez jó avagy rossz dolog, mindenesetre a rendezői szék nem az övé. A Quarantine-t jegyző Dowdle fivérek viszik vászonra a filmet, amelyben egy csapat ember beszorul egy liftbe. Az idő múlásával realizálódik csak bennük, hogy egy beragadt liftbe kerültek az ördöggel. A film bemutatója az USA-ban szeptember 17.-én lesz, nálank csak november 18.-án kerül rá sor. A Universal jóvoltából kikerült az alábbi fél perces jelenet, amit az ugás után tekinthettek meg.

2010. augusztus 30.

"Hindi" Pusher - előzetes

Assad Raja indiai rendező, úgy gondolta ideje leporolni a Pusher-t, és előállt az 1996-os film indiai újrafeldolgozásával. A film egy pitiáner drogdíler kálváriáját meséli el, a lehető legnaturalistább módon. A rendező főszereplő is egyben, a képen látható Assad Raja alakítja majd Franket, akinek a neve az adaptációban Salim lesz. Olorin kolléga már foglalkozott az eredeti filmekkel a Geekz-en, az első és második rész kritikáját a linkekre kattintva olvashatjátok. Az előzetest látva, véleménye szerint, a remake képkockáról képkockára másolja az eredetit, ugyanakkor a színészi játék és a képi világ mérföldekre lesz minőségben a dán verziótól. A filmet október 15.-én mutatják be az Egyesült Királyságban.

 

2010. augusztus 29.

Machete: 4 perces részlet

Közzétettek Robert Rodriguez legújabb B-filmjéből egy közel 4 perces jelenetet. A Grindhouse - Planet Terror előtt bemutatott fake előzetesből, egész estés filmmé avanzsált oldschool akciófilm, a mostani években hiánycikknek számító stílust igyekszik képviselni. A film egy bérgyilkosról szól, akit csapdába csalnak, majd megpróbálnak eltenni láb alól. Machete (Danny Trejo), akivel senki sem találkozna szívesen, még fényes nappal sem, magához tér a kómából és kegyetlen bosszút áll. Az alábbi jelenet a kórházban való ébredés után játszódik, egy kisebb csapat érkezik Machete kiiktatására, ám ő magához tér és szétcsap közöttük. A hivatalos bemutató szeptember 3.-án lesz Amerikában, a magyar debütálás pedig november 25.-én.

 

2010. augusztus 27.

Resident Evil: Afterlife - jelenetek

A legújabb játékadaptáció sequeljének már közeledik a bemutatója. Éppen ezért csorgatják is az információt rendesen, az utóbbi két nap során 3 videó is felütötte a fejét az interneten. Úgy látszik a készítők a 3D vonalat akarják meglovagolni, ez derül ki az alábbi 3 jelenetből is. A bemutató az Államokban szeptember 10-én esedékes, addig is tessék élvezni a 3D élmény nyújotta többletet, bár a számítógép monitorján nem biztos, hogy átjön. Egyik Alice a másik ellen, átestünk már a ló túlsó oldalára. Sorozatos vonatkozás is tetten érhető, Wentworth Miller a.k.a Michael Scofield, a Szökés főszereplője Jovovich kisasszony oldalán mutatkozik majd és még Tig-et is látni a SoA-ból az első jelenetben.

2010. augusztus 25.

Sons of Anarchy

Törvényen kívüli motoros klubbok uralta vidéken járunk. Charming békésnek tűnő városában helyet kapnak korrupt rendőrök, mexikói fegyverkereskedők, náci drogdílerek, ír terroristák és pornós kurvák. Az egyensúly fenntartásáért egy bűnszövetkezet felel, amely megpróbál foggal körömmel ragaszkodni sajátos tradícióihoz. Egy modern western történet ez, lovak helyett Harley-n száguldoznak, Coltok helyett AK-val lyuggatják ki egymást, a többi viszont maradt a régiben. A várost sajátukénak gondolják és bármi áron megvédik azt, még ha módszereik legtöbbször törvényben is ütköznek. Az élet persze ilyenkor közel sem egyszerű, eme zilált társadalomkép közelebb áll a káoszhoz, mint a rendhez, az emberek változnak, és a legtöbb esetben az egész átfordul kőkemény drámába. Az alapkoncepció amennyire elrugaszkodik a valóságtól, annál hitelesebbek a karakterek, a szituációk emberi vonatkozásai, és a néhol felbukkanó filozofikus gondolatok. 

A Kemény Zsaruk végetértét követően az F/X kábeles csatornának szüksége volt egy olyan sorozatra, ami pótolhatja az elmúlt évtized egyik meghatározóvá vált ikonját. Kurt Sutter, akinek neve a The Shield kapcsán is többször felbukkant, mint forgatókönyvíró később aztán mint producer, saját ötletével kereste meg a csatornát a sorozat befejeztével. A fejesek rábólinottak, így tévé képernyőre vihette azt, amit megálmodott. A képlet azonban nem ilyen egyszerű, hiszen az első 4-5 rész alatt szorosan fogták az újdonsült showrunner-t, arra hivatkozva, hogy ott kell még állni a háta mögött, és mikor látták, hogy nem lesz itt probléma, akkor hagyták csak teljesen magára. A készítő teljes szabadságát szépen tükrözik az erre következő részek, amelyek jelentős minőségbeli javulást mutattak. 

A Sons of Anarchy egy törvényen kívüliek alkotta motoros klub, ami álcaként egy autószerelő műhelyt használ. A banda valódi mibenléte azonban egyfajta nyílt titok Charming-ban, ahol az emberek réges rég megbékéltek ezzel a hatalommal. Ugyanis a motorosok azon kívül, hogy intézik piszkos üzelmeiket, többnyire fegyverekkel kereskednek, ezzel egyidőben nem engednek be a városba semmilyen más bandát, nem hagyják, hogy droggal üzleteljenek a határaikon belül, fenntartják a békét, megvédik az állampolgárokat. Az ilyesfajta intézkedéseknek köszönhetően a kapitalizált Amerika-tól elhatárolódó kommunát hoztak létre, melynek önbíráskodó szervezete kíméletlenül lecsap azokra, akik szét akarják zilálni mindezt.

Történetünk főhőse Jackson "Jax" Teller, a klub alelnöke. A szervezet létrehozói közt ott volt apja John Teller, Piermont "Piney" Winston és a jelenlegi elnök Clarance "Clay" Morrow. Jax kisfia születésétől kezdődően küzd önmaga ellen. Megtalálja apja emlékiratait és meglepődve olvassa a sorokat melyek ugyanazt a kételkedést tükrözik a törvénytelen módszerekkel kapcsolatban, amik őt is kínozzák. A fiúból apa lesz, az apából valami olyan, amitől fiúként a legjobban rettegett. Clay a klub jövöjét egyfajtaképpen látja, szerinte nincs lehetőség törvényes működésre. Alex "Tig" Tragger, Clay jobbkeze, mint a szemellenzős lovak, csak egyirányba lát, azt teszi amit az elnök mond neki, soha nem kérdőjelezi meg döntéseit. Harry "Opie" Winston, Piney fia, a börtönből visszatérve a családja és a klub között tipródik. Felesége és két gyermeke arra ösztönzi, hogy minél többet megtegyen értük, de rájön, erre képtelen rendes munkával. A motorosok nevelték fel, apja alapító tag volt, soha nem tudná ott hagyni ezt az életet. A skót fickó Filip "Chibs" Telford a kezdetekben eléggé mostohán kezelt karakter, aki a későbbiekben egyre nagyobb szerephez jut. Jax gimnáziumi szerelme Tara Knowles, mint orvos tér vissza a városkába. A régi tűz újra fellobban közöttük, ami csak további problémákat szül. A város sheriffje Wayne Unser, már rég lepaktált az ördöggel, a klub a markában tartja, a rendőrség minden lépéséről tájékoztatja a fiúkat. Helyettese David Hale, aki mindezt a korrupciót igyekszik ellensúlyozni a történet folyamán, a zsaruk mintaképe, mindent a számára jónak tartott cél érdekében tesz. Jax anyja Gemma, John Teller exfelesége, most mint Clay a klub elnökének asszonyaként, igazgatja a szálakat, igyekszik fenntartani a belső egyensúlyt, és nem riad vissza semmilyen eszköztől, ha a családjának tartott szervezetet veszély fenyegeti. Gemma egyfajta matriarcha az elsőre sovinisztának tűnő kommunán belül. Szerepe meghatározó, lépései előre kiszámoltak, és ha kívülről ez nem is látszana egy végtelenül erős asszonyt tisztelhetünk benne.

A sorozat eddig két évadot élt meg, mindkét évad 13 részt számlál. A harmadik évad is berendelésre került, a nézettség nem adhat panaszkodásra okot, mindazonáltal a kritikusok véleménye még mindig erősen megosztott. A következő évad szeptember 7.-én kezdődik az F/X műsorán.

A készítők lassan építkeznek, egyre több elem kerül a helyére a gigantikus kirakósban. A karakterek fejlődése az, ami folyamatosan szinten tartja a sorozatot. Rengeteg jellembeli változásnak lehetünk tanúi, a színészek képesek teljesen azonusulni, az általuk játszott karakterrel. A szabadság utolérhetetlen érzése, az eklektikus történetszálak gombolyaga, megspékelve az aprólékosan kidolgozott karakterekkel azonnal berántja a nézőt és nem engedi szabadulni ebből a szürreális világból.  

 

Walking Dead - előzetes

A Comic-Con-on már bemutatott előzetes végre megérkezett elfogadható minőségben, Frank Darabont képregény adaptációjához. Az AMC, amerikai kábeladó csatornáján bemutatásra kerülő sorozat az egyik legnépszerűbb zombis képregényt dolgozza fel. A produkció előzetes visszhangja nem is lehetne jobb, az AMC eddig nem nagyon fogott mellé, náluk látható a most futó drámák legjobbja, a Breaking Bad is. A csatornánál törekszenek a comic precíz adaptálására, és a képregényhez hasonlóan itt is a karakterekre kerül majd a nagyobb hangsúly. A pilot epizód október 31.-én kerül adásba, és 90 perces lesz. 

 

2010. augusztus 24.

Scott Pilgrim vs. Mátrix

 Amerikában már vígen dörzsölhetik a tenyerüket a moziba járók, hiszen nekik már hetek óta meg van rá a lehetőségük, hogy megtekintsék a Scott Pilgrim vs. The World című képregény adaptációt. Sajnos a kasszáknál elég nagy bukás volt, pedig a marketing gépezet csak úgy dübörgött a filmet megelőző néhány hónapban. Talán az alábbi, egy rajongó által készített trailer, meghozza a kedvét az embereknek, és adnak egy esélyt a filmnek. El nem tudom képzelni mennyi munka lehet ebben a mashup-ban, ahol a Mátrix különböző jelenetei alá keverte be az előzetesben elhangzottakat, még pedig úgy, hogy minden passzoljon. Bámulatos. 

Age of Dragons - előzetes

Herman Melville klasszikusát, a Moby Dicket, ki ne ismerné. Megszállott kutatás a viharos tengeren a Nagy Fehér Bálna után, és elkeseredett harc a levadászásért. Az Age of Dragons egyfajta újraértelmezése Mellville könyvények. A történetet áthelyezték a középkorba, a helyszínt a szárazföldre, Moby Dicket pedig lecserélték egy Nagy Fehér Sárkányra. Danny Glover alakítja a megszállott Ahab kapitányt, Ishmael pedig Vinnie Jones lesz. A produkció rendezője Ryan Little, bemutatási időpont még nincs, előreláthatólag valamikor még 2010-ben kerül rá sor. Az ugrás után a hivatalos szinopszis és a trailer vár rátok.

Age of the Dragons is an adaptation of Herman Melville's classic novelMoby Dick. Set in a medieval realm where Captain Ahab and crew hunt dragons for the vitriol that powers their world, Ishmael, a charismatic harpooner joins their quest. Ahab's adopted daughter Rachel, beautiful and tough, runs the hunting vessel. Ahab's obsession is to seek revenge on a great "White Dragon" that slaughtered his family when he was young and left his body scarred and mauled, drives the crew deeper into the heart of darkness. In the White Dragon's lair Ahab's secrets are revealed and Rachel must choose between following him on his dark quest or escaping to a new life with Ishmael.

2010. augusztus 21.

GamesCom 2010 - Part 2

 Folytatom a nagyszabású rendezvény taglalását. Előző posztomban elsősorban a PC-s játékokra próbáltam fókuszálni, illetve azon belül is a hihetetlen MMO dömpingre, ami végeláthatatlan látszik. A PC-s jelző azonban itt egy kissé becsapós, hiszen egy ilyen kaliberű játék összetett irányításához elengedhetetlen a billentyűzet megléte, a kontrollerrel való megoldás nem játszik. Nem kell félteni azért a konzolpártiakat, mivel így is jócskán kijutott nekik a jóságból, volt itt Kinect-es búnyós játék, a Sony Move kütyüje által irányítható varázslós csoda, és a legújabb PSP bejelentése. A Microsoft sok más mellett a saját fejlesztésű okostelefonját a Windows Phone 7-et is promózta rendesen, elképzelhetetlen játéközönt ígérnek, lenyűgöző grafikával. A Sony részéről két új PS3 modell bejelentése volt még soron egy 160 és egy 250 Gb-os, míg a Microsoft a Kinect európai megjelenését közölte, amely november 10. az Egyesült Királyságban. A helyzet azonban megosztottság terén koránt sem olyan szörnyű, mint a kezdetekben gondoltam, a multiplatformra való fejlesztés nagyon népszerű kezd lenni, így mindkét fél élvezheti a játékokat saját gépén. A továbbiakban kiemelek még jópár játékot természetesen teljesség igénye nélkül.

 

#9: F.E.A.R. 3

Bizony a F.E.A.R. széria már harmadik részét tapossa és minden platformon képviselteti magát. A játékkal kapcsolatban nem igazán érhetik meglepetések a rajongókat. A megszokott szorongással telített játékélmény várható most is, illetve visszatér a "tündér" kislány Alma is, hogy a frászt hozza ránk újfent. A sequel egy sötét falusi környezetben játszódik majd és az itt található helyszínek kelnek majd életre, hogy a miénkre törhessenek. Természetesen nem vagyunk mi az az ijedős fajta, és a rendelkezésre álló temérdek fegyverrel védhetjük majd meg magunkat. Konzolokra szokás szerint hamarabb érkezik majd, a PC-s verzió 2011 elejére tehető.

#10: Crysis 2

A jópár folytatás mellett a Crysis is feliratkozott. A második részben New York-ban barangolhatunk majd. Ugyancsak multiplatform játékról lévén szó, a sikeres első részt követően hatalmas felhajtást rendeztek körülötte. Az Electronic Arts konferenciája alatt élő bemutatót adtak a Crytek-es fiúk, akik a multiplayer világába engedtek számunkra némi betekintést. A meglepő trükkök és a végtelen szabadság vérbeli kombójáról van itt szó, kedvünkre mászkálhatunk majd a küldetések teljesítése közben. A GamesCom nem nagyon bővelkedett gameplay videókban így igazi kuriózumnak bizonyul az alábbi videó. A játék 2011 március 25-én jelenik majd meg.

#11: Fable 3

A Lionhead Studios által fejlesztett Fable is elért harmadik részéhez, amely azon játékok sorát erősíti amelyek kizárólag konzolra azon belül is csak Xbox-ra jelennek meg. A magával ragadó szerepjáték különleges hangulatával mindig is elvarázsolt, mindezt úgy téva, hogy megmaradt a realitások talaján. Az egyedi döntésrendszer a jó vagy rossz ösvényre lépés választást mindig is preferáltam. A mostani produkcióban a viktoriánus korabeli Angliát idéző birodalomba látogatunk el, ahol a jelenlegi királyságot megdöntve saját kezünkbe kell vennünk a kormányzást.

#12: Gun Loco

Végre nem egy folytatással bővítem a sort, az viszont már kérdéses mennyire eredeti az ötlet. A Square Enix csapata egy olyan játékkal rukkolt elő a konferencia alatt, amiben kiélhetjük sötét szándékainkat. A játék elején egy börtönplanétán találjuk magunkat, ahová nem véletlenül kerültünk. Csupa elmeroggyant fazonnal egyetemben, a szökés lebeg a szemünk előtt, és ezt egy Mirror's Edge szintű, platformokon ugrálós módszerrel kell abszolválnunk. Az előzetes alapján is látszik, hogy a készítők törekedtek a minél irracionálisbb viselkedési normák betartására, az agyament szituációkra, az adrenalinban pezsgő helyzetekre és a remek beszólásokra. A játék újfent a konzolok armadáját erősíti, Xbox-ra lesz kapható 2011 elején.

 

#13: Fighters Uncaged

A Microsoft legújabb kütyüjéhez a Kinect-hez eddig nem láttam olyan játékot ami felkeltette volna az érdeklődésem. A napokban azonban az Ubisoft-os srácok előjöttek egy olyan bunyós játékkal a platformra amit azonnal kipróbálnék ha lenne rá lehetőségem. A Fighters Uncaged-től azért ne várjunk csodákat, a megvalósításon van a hangsúly. Ha hihetünk az előzetes felméréseknek ez végre megmozgatja a játékos társadalmat. Nincs más dolgunk mint saját testünk segítségével verekednünk a tv előtt. A videó alapján korrekt játékélményre számíthatunk, a grafikának még van mit fejlődnie, de itt nem is ezen van a hangsúly, hanem a gyors reagaláson. A következő generáció Mortal Kombat-ja megérkezni látszik.

#14: The Fight: Lights Out

A Sony sem szeretne lemaradni a Microsoft mögött, így ők is előhozakodtak egy verekdős játékkal. Az egyetlen különbség itt a kontrollerek száma. Míg a Kinect lemásolja a mozgásunkat és ehhez nem szükséges semmilyen távirányító, addig a Move esetében két "fagyira" is szükségünk van. Mindez a játék bonyolultságát is előidézhette, de előnyére is válhat hiszen a kontrollereken található gombok segítségével különböző kombókat hajthatunk végre, effektekkel bővíthetjük a harcunkat. Ennek ellenére számomra mégis problémásabbnak tűnik a Kinect-es megoldással szemben, bár jelentősen kevesebb reakcióidővel számolhatunk majd, a gyorsabb átjátszás miatt a Move-nál.

#15: Sorcery

Folytatom a Sony Move kombójával a sort. Ezen játékukkal biztosra vehetjük hogy a fiatalabb korosztályt szemelték ki. A játék során egy varázslót alakítunk, akinek a föld minden létező gonoszságával kell megküzdenie. Mindehhez a varázserejét kell, hogy használja, de nem is akárhogyan. A "fagyi"-t úgy kell használnunk mintha csak varázspálca lenne és rengeteg mágia kivitelezésére van lehetőségünk a direkt erre optimalizált játék esetében. Valóra válhat a Harry Potter fanok álma, végre személyesen eszközölhetnek Vingardium Leviosa szintű huss és pöcc varászlatokat, mindeközben jót szórakozhatnak a goblinok gyilkolászásában.

#16: Black Prophecy

A végén visszakanyarodunk egy utolsó nyalintásra az MMO-k cukorkájából. Előző írásomban beszámoltam az SWTOR frissiben bejelentett űrcsatáiról. A következő játék arcon fricskázza mindazt, amit a Star Wars-MMO-t fejlesztők háza táján kieszközöltek. A kötöttségek el vannak felejtve, kedvünk kényére suhanhatunk a csillagok között, küldetéseket megoldva, a saját űrhajónk csinosítgatása közben. A földre csak akkor kell leszállnunk ha vásárolni vagy cserélni szeretnék meglévő alkatrészeinket. Hatalmas csillagháborúk várhatóak a Gamigo üdvöskéje során, aki nem hiszi járjon utána, a videó biztosan meggyőz mindenkit.

Ennyi lett volna, a GamesCom rövid kitárgyalása, mégegyszer szeretném leszögezni, hogy a lista korántsem teljes, néhány megjelenést szerettem volna kiemelni a tömegből, és színesebbé tenni számotokra. Remélem sikerült pár játékra felhívnom a figyelmetek, de ha nem is, akkor legalább felkelteni az érdeklődést. 

GamesCom 2010 - Part 1

Az ebben az évben Kölnben megrendezett kongresszus, ugyan csak holnap fejeződik be hivatalosan, azonban eddig is iszonyatos mennyiségű videó, bejelentés ütötte fel a fejét, amiről muszáj itt is hírt adnunk. Ami engem illet, mindig kíváncsian követem a megjelenéseket, milyen szintén áll éppen a játépiac, mik a sikerlistások, illetve amit érdemesnek találok rá, ki is próbálom. A mostani GamesCom egy remek alkalom arra, hogy mindenki megtalálhassa kedvencét, rácsodálkozhasson az újabb és újabb technikai megoldásokra, valamint kedvére mazsolázgasson, a számára tetsző legújabb játékcsodák között. A rendezvény alatt 3 mamutcég képviseltette magát, a Microsoft, EA, Sony kombó elég ütősre sikeredett ebben az évben, az előre kiszámítható folytatások és újdonságok mellett sok kellemes meglepetéssel is szolgálni tudtak a készítők. Elsősorban a legújabb MMO-k kerültek a rivaldafény középpontjába, de nem panaszkodhattak a singel player-ek szerelmesei sem.  A következőekben kiemelek pár a rendezvény alatt bemutatott játékot, mind konzolos mind pc-s vonatkozásban, azokat röviden jellemzem, videókkal és képekkel spékelem meg, persze mindezt szigorúan egy geek szemszögéből.

Kezdésként lovagoljuk meg a PC-re kikerülő játékokat, amelyek zöme, ahogy már említettem az MMO műfaját erősítik, és mindegyik célja egy és ugyanaz, ha nem is megdönteni, de legalább egy kissé kibillenteni a World of Warcraft-ot piaci egyeduralmából. 

 

#1: TERA

A koreai hazájában mostanra nagy tiszteletnek örvendő játék, a TERA Online Európai terjesztési jogait illetően írtak szerződést a mostani GamesCom-on. A disztribútori jog a Frogster cég kezébe került, ami igazán jó hírnek ígérkezik. Az évente megjelenő MMO-k egy sémára való épülését, a grindelés állandó jelenlétét és az európaiaknak antipatikus anime vonalat igyekszik megtörni a TERA. Az interaktív környezet és az új skill és képesség alapokon nyugvó harcrendszer dukál a játék kipróbálóinak, mindemellett a grafika lenyűgözőre sikerült. Várható megjelenése 2010 végére és 2011 elejére tehető  és kizárólag PC-re jelenik majd meg.

 

#2: DC Universe Online

Eddig is hatalmas visszhangja volt a DC szuperhősös MMO-jának. Rengeteg előzetes, gameplay videó található már a témában. Az alapötlet ugye a DC már jól és egyébb kevésbé ismert hőseinek, egy online játékba ültetése. A jó és gonosz örök párharca, különleges képességek birtokában lévő játékosok látványos összecsapásai, egy örökké változó városban kapnak helyet. A játék próbál megfelelni a hardcore comic-suckereknek is, és szeretné a szuperhősös témát elmélyíteni az MMORPG-k műfajában is. A Sony által fejlesztett játék PC mellett Playstation 3-ra is megjelenik majd, várhatóan 2010 novemberében.

 

#3: Star Wars: The Old Republic

Sokak számára a legjobban várt MMORPG mind közül, hiszen a Star Wars univerzumának még mindig jelentős számú rajongója van. A BioWare is erre épít az eddigi legnagyobb volumenű játékával. Az érdeklődők folyamatosan informálva vannak az újdonságokról, és az elmúlt napok során a GamesCom-on jelentették be, hogy a klasszikus játékmenet mellett, űrcsaták is integrálva lesznek a játékba. Azonban minderre csak szigorú kötöttségek mellett lesz lehetőségünk, mégis jó hír ez, hiszen elképzelhetetlen lenne egy online Star Wars játék, pew-pew űrcsaták nélkül. Az űr kietlenjében való lövöldözésre azonban még várnunk kell, a megjelenés 2011-re tehető és minderre csak PC-n lesz lehetőségünk. Mindazonáltal biztosra vehetjük, hogy fizetős lesz, erről azonban még nincs bővebb információ.

 

#4: War of Angels

Angyalok, klasszikus fantasy alapokra ültetett MMORPG, küzdelem földön vizen levegőben és egyedi pet-mount rendszer, mindezeket ígéri nekünk a Gamigo legújabb játéka. A megszokott anime karakterek sokak számára unszimpatikusnak tűnhetnek, ezt próbálja ellensúlyozni a vadonatúj cell-shaded grafika, a guildek által uralt városok rendszere és a játék ingyenessége. Mindenesetre a bemutató alapján nem tűnik túl ígéretesnek, a karakterek egy az egyben az AION-ból koppintotnak tűnnek, a grafika pedig szerintem elég gyérre sikerült. Egyenlőre még nincs hivatalos megjelenési dátum.

 

#5: Mytheon

A következő darab, egy akció MMORPG, ami igazán érdekesnek ígérkezik. Az adottnak számító RPG és akció játékelemek mellett, stratégiai játékmenettel is rendelkezni fog. A klasszikus mitológia világában bolyongva, egy kővarázslót kell alakítanunk és különböző istenekkel kell szembenéznünk a játék során. Lények szummonálására és épületek semmiből való emelésére is lehetőségünk lesz a csatákban. A varázsló kaszton belül természetesen további alkasztok állnak majd rendelkezésünkre. A játékot ugyancsak a Gamigon szállítja számunkra, és előre láthatóan ingyenes lesz. A nyílt béta már elindult, mindenki kedvére kipróbálhatja magát, az istenek forgatagában.

 

#6: Torchlight II.

Kanyarodjunk el egy kicsit az MMO dömpingtől és evezzünk kevésbé beszippantó játékok vizeire. Annyira messze azért nem kerülünk a témától, hiszen a következő delikvens is a játékos igényeinek végtelen kielégítésére apellál. A Torchlight egy Diablo klónnak indult annak idején, és hihetetlen népszerűségre tett szert a játékosok körében. A rajongók egy dolgot kifogásoltak vele kapcsolatban, ez pedig a multiplayer hiánya. Ezt próbálja most a Runic Games orvosolni, a játékba való coop integrálásával. A véletlenszerű terepek és az ugyancsak folyamatosan megújuló dungeon-ök megmaradnak, ahogy rengeteg tárggyal is bővül, az amúgy sem szegényes univerzum.

 

#7: Warhammer 40.000: Space Marine

A Warhammer univerzumának szerelmesei végre kipróbálhatják magukat, egy vérbeli akciójáték berkeiben belül. A címben szereplő Space Marine a.k.a Űrgárdista szerepébe bújhatunk bele, és kedvünkre hentelhetjük a ránk zúduló orkokat. A játék során a már jól ismert fegyverek garmadája vár bennünket, hogy egy pillanatra se legyen unalmas a vérben gázolás. A játék alapját képező csodálatos grafikát, a Dawn of War grafikus motorja szolgáltatja, az élmény garantált. A kezdetekben csak konzolokra történő megjelenést a nagy felháborodásra való tekintettel kibővítették PC-re is, így bárki élvezheti majd az újabb FPS csodát.

 

#8: Warhammer 40.000: Dawn of War II - Retribution

A végére hagytam a legjobbat. A Warhammer játékok fejlesztői, a THQ csapata kitett magáért a mostani GamesCom-on, hiszen hatalmas meglepetéssel rukkoltak elő, és a Space Marine mellett bejelentették a Dawn of War II legújabb kiegészítőjét. A játék önmagában is játszható és élvezhető lesz. A szokásos stratégiai játék, a Chaos Rising történetének vonala után játszódik és a kezdetbeli ork faj után a többi is játszható lesz. Új térképek, pályák és egységek várhatóak majd a kiegészítőben, így biztosított a több tíz óra további játékélmény. A megjelenés 2011 tavaszára várható.

The Last Exorcism - részletek

 Az Utolsó Ördögűzés-re keresztelt, legújabb, ördögi megszállással foglalkozó horror film, augusztus 27.-én kerül bemutatásra az Egyesült Államokban. A rendező Daniel Stamm erősen naturalista alapokra helyezett filmje mögött Eli Roth (Kabinláz, Motel), mint producer foglal helyet. A régóta nélkülözött téma, talán újra megerősödik és egyre több alkotással tér vissza majd a vásznakra. A történet szerint Cotton Marcus tiszteletes, (aki már több sikeres ördögűzést is magáénak tudhat), és csapata megérkezik a semmi közepére egy farmot keresve, ahol állítólag egy megszállt lány tartózkodik. Az alábbi videók a filmből kivágott részletek, bónuszként pedig, egy tv-spot található még.

 

TV-spot:

2010. augusztus 19.

Gucci Guilty - előzetes

Frank Miller a Gucci konszern szolgálatába állt, és leforgatott számukra egy rövidfilmet. A film természetesen a Gucci marketing gépezetét fogja olajozni, a reklámot is elég nagy dobra verték, ez látszik abból is, hogy előzetessel próbálják az idegeinket húzni. A promóció célja egy új illat bevezetése (na bumm, ki hitte volna). A rövidfilm ennek ellenére megéri majd azt a pár percet, ugyanis elég neves szereplőket alkalmaztak, nevezetesen Chris Evans-t és Evan Rachel Wood-ot, a projekt nagyságát erősítve ezzel is. Az előzetes alapján a film, a Sin City és a Speed Racer kellemes ötvözésének tűnik a zenét a produkció alatt a Friendly Fires fogja szolgáltatni. A teljes változat az MTV Video Music Awards során fog a nagyközönség elé kerülni, ami szeptember 12.-én zajlik majd.

Black Swan - előzetes

Megérkezett Darren Aronofsky legújabb filmjének előzetese. A Requiem for a Dream és a The Fountain rendezője, mostani mozijával a balettet célozza meg, ami már a címből is könnyedén kikövetkezhető. Mielőtt tévesen ítélnénk meg, hadd szögezzem le, a hangsúly most is a karaktereken lesz, illetve teljesen más aspektusból igyekszik megközelíteni az elhivatott táncosok életét. A film műfaja dráma, thriller lesz, a főbb szerepekben Natalie Portman, Mila Kunis és Vincent Cassel. Először a Velencei és Torontói filmfesztiválokon fog debütálni, az amerikai mozikban pedig, december 1.-én mutatják be. Az ugrás után olvasható a hivatalos szinopszis, és megtekinthető a trailer.

BLACK SWAN follows the story of Nina (Portman), a ballerina in a New York City ballet company whose life, like all those in her profession, is completely consumed with dance. She lives with her retired ballerina mother Erica (Barbara Hershey) who zealously supports her daughter’s professional ambition. When artistic director Thomas Leroy (Vincent Cassel) decides to replace prima ballerina Beth MacIntyre (Winona Ryder) for the opening production of their new season, Swan Lake, Nina is his first choice. But Nina has competition: a new dancer, Lily (Kunis), who impresses Leroy as well. Swan Lake requires a dancer who can play both the White Swan with innocence and grace, and the Black Swan, who represents guile and sensuality. Nina fits the White Swan role perfectly but Lily is the personification of the Black Swan. As the two young dancers expand their rivalry into a twisted friendship, Nina begins to get more in touch with her dark side with a recklessness that threatens to destroy her.

 

 
2010. augusztus 18.

My Soul to Take - előzetes

 Wes Craven nem aprózza el a dolgokat. A Sikoly 4 még bőven forog, eközben egy másik filmje is napvilágot látott. A film főszereplőjét már sok helyütt úgy emlegetik, mint az új Freddy Kreuger-t, mivel a két karakter motivációja nagyjából megegyezik. Freddy-vel ellentétben azonban, az alábbi film sorozatgyilkosa nem az álmokban gyilkol, hanem hallhatatlan lelke szabadul el a valóságban, és egyetlen célja, hogy lehentelje azokat a 16 éves kölyköket, akik halála napján születtek. Úgy látszik a tini-horror ismét erőre kap Amerikában, és végre mindez nem csak remake-ek és folytatások útján történik meg. A film október 8.-án startol 3D-ben (hogy máshogy), az előzetes pedig, igen meggyőzően hat. 

Piranha 3D - irány az Oscar

 A legújabb Piranha film szereplői komolyan gondolják a film sikerét, céljuk minimum az, hogy minden kategóriában Oscar-díj-ra jelöljék a filmet és meg is nyerjék azt. A marketingnek ezzel bizonyára vége van, a film eddig szépen generálta a hype-ot, a 3D is ebben játszik komoly szerepet. Arra, hogy mégis mennyire fog rászolgálni az eddig beleölt pénzre, két nap múlva érkezik a válasz, hiszen a hivatalos bemutató augusztus 20.-án lesz Amerikában. A legutóbb kiszivárotatott videó az egyik filmbeli mészárlásról megtekinthető itt, az ugrás után pedig, a Funny or Die videója. 

Dylan Dog: Dead of Night - előzetes

 Közzétették az első előzetesét Ticiano Sclavi, olasz képregény író egyik leghíresebb és kultikusnak számító képregényének, a Dylan Dog adaptációjának. A történet főhőse egy magándetektív Dylan Dog (Brandon Routh), aki természetfeletti ügyekben nyomoz társával Marcus-sal (Sam Huntington). Az események érdekes fordulatot vesznek, amikor belecsöppennek egy évszázadok óta dúló háborúba vámpírok és vérfarkasok között. A történetben helyet kapnak még zombik is, és rengeteg rájuk épülő poén, kikacsintás várható, már ha engedhetünk az előzetes híreknek.  

2010. augusztus 17.

Dragon Age 2 - előzetes

 A nagyközönség számára ugyan csak két nap múlva 19.-én veszi kezdetét a Gamescom, az EA már elkezdte a szivárogtatást. Az utóbbi évek talán legsikeresebb pc játékának a folytatása lesz az egyik fő téma, az EA háza táján. A számos kiegészítővel ellátott első rész igazi közönségkedvencé vált az elmúlt idő folyamán, és maradandót alkotott az RPG játékok között. A fantasy játékok egyik újabb mérföldköve ez, és egy újabb sikeres franchise megalapozására kerülhet sor. A részletesen kidolgozott világ és a szemet gyönyörködtető grafika, elöljáróban elmondható a 2. részről is, az eddig látottak, tapasztaltak alapján. Ami viszont a legfontosabb, ez csak egy újabb fricska azok számára, akik szerint a pc-gaming haldoklik. 

True Blood - 3.09 - Everything is broken

Az HBO egyik üdvöskéjéről már megemlékeztem egy korábbi posztomban, amiben kiemeltem, hogy bizonyára sokan vannak úgy vele, hogy ez is hozzátartozik a new-age vámpírmizériához, és ezzel elkerülhetetlenné válik, vagy annak teljes ignorálás, vagy a szokásos szkeptikus hozzáállás. Charlaine Harris, Sookie Stackhouse regényeinek remek adaptációja, számtalanszor cáfolt már rá erre az eddigi évadokban, a mostani évad pedig rápakol még erre egy-két lapáttal. Az eddigi epizódok megtekintése után, mindig bennem volt az az érzés, hogy nem fogják tudni hova fokozni a hangulatot, a történet kiszámíthatóvá fog válni. A helyzet szerencsére közel sem ez, a cliffhangerek még mindig megvannak, de ehhez társultak olyan mindfuck momentumok, amiket még mostanra sem sikerült teljesen megszoknom. A továbbiakban röviden összefoglalom és elemzem az eddig törtenteket, aki nem naprakész a sorozattal, az ne kattintson.

A történet még mindig egy főszálra fűződik fel, ami Sookie köré összpontosul. A kapcsolatára Bill-lel, illetve titokzatos képességére, ami sokkal több már, mint mezei gondolatolvasás. A rész végi cliffhanger is erre épített, úgy tűnik Bill-nek végre tudomására jutott, milyen lény is valójában Sookie, ami eddig is fenemód érdekelte a nézőket. A legérdekesebb szál számomra még sem ez, hanem a sok további mellékszál, amiket sokkal nagyobb titokban tartanak a készítők. Ilyen az újabb természetfeletti lény mibenléte is, amiről reméljük, lassan lehull a lepel. Gondolok itt a macsó Jason Stackhouse legújabb kiszemeltjére. Az amúgy is titokzatos körülmények között történő találkozás, közte és Crystal között, az azonnal kialakuló vonzalom, ami egyáltalán nem jellemző a tesztoszteron bomba srácra, mind apró elejtett utalások lehetnek és kirakós játékként lettek az arcunkba tolva. Az erős családi kötelék, a konzervatív nevelés, a nők alárendelt szerepe, ezek alapján olybá tűnik, mintha visszamentünk volna az időben. Ennek ellenére előszeretettel fogyasztanak emberi húst és igen ellenséges természetűek, ha valaki megpróbálja letartóztatni őket. A legérdekesebb talán Sam és Tommy reakciója volt rájuk, ahogy beléptek az étterembe ők pedig azonnal megérezték a szagukat. A mostani részben, a Merlotte’s erkölcsös alakváltója nem is tudta tűrtőztetni magát, és majdnem halálra verte a Crystal apját. Ez utalhat valamilyen ösztönös, régóta fennálló ellentétre a két faj képviselői között, és ha mindez így van, akkor elkezdhetünk töprengeni azon, mégis milyen lény lehet az, ami beleillene az alakváltók ősi ellensége kontextusba.

Tara és Franklin krónikái ugyancsak érdekesnek bizonyultak. A britt vámpír elborult karaktere felüdülésnek bizonyult a már megszokott szereplők mellett. A színész tökéletesen hozta a megszállott, szerelmes, szociopatát és ugyancsak elszomorodtam, amikor két résszel ezelőtt úgy tűnt, hogy Tara véget vetett hallhatatlanságának, egy középkori buzogány segítségével. Imáim azonban meghallgattak és visszahozták a mostani részben, ha csak egy rövidebb jelenet erejéig is, ami rövidsége ellenére is hatalmasat ütött, és nem csak a Jason általi végre gondolok. Tara előtt mintha rémálmai elevenedtek volna meg, épp csak kezdte túltenni magát a történteken, terápiára járt ennek ellenére újra szembesülnie kellett démonával. Alcide minden tekintetben üde színfoltját jelentette a mostani évadnak, de tovább húzni sajnos nem lehetett, az amúgy is végletekig feszített szituációt.

A végére tartogattam a legjobbat. Az eddig is körvonalazódni látszó és mostanra teljesen realizálódó háború kérdését. A kezdetben csak Eric bosszúhadjáratának induló történések, nem mindennapi fordulat vettek. Russel Eddington a 3000 éves vámpírkirály, a vérfarkasokot vámpírvérrel hizlaló, a történelmet oly sokszor eddig is befolyásoló, mostanra teljes lelki nyomorék világuralomra tör. A háttérből már teljesen irányíthatatlan szituáció, nyilvánosságra kerülése csak egy újabb csavar volt a készítők részéről. Russel tévés felszólalása a bonyodalom eddig csúcspontja volt, és nehezen tudnék elképzelni hatásosabb polgárpukkasztást, még ha az a vámpírok és azok teljes autonómiája ellen is van. A jelenet nem csak hatásvadász volt és megdöbbentő, hanem sok szempontból elgondolkoztató is. A kérdés az, kinek fognak hinni az emberek, illetve el lehet-e tussolni ezután mindezt. Bízom benne, hogy a megoldást nem fogják elbagatellizálni, és ha feleannyira katartikus lesz, mint az eddigi részek befejezése, akkor igazán nem lesz mi miatt fanyalogni a True Blood okán.

  

Harry Potter és a Halál ereklyéi - képek a filmből

 A befejező Harry Potter film forgatási munkálatai már befejeződtek, a készítők pedig kettészelték számunkra a mozit, hogy ezzel is borzolják a kedélyeket. A film első része november 19.-én kerül bemutatásra, addig is elindult a marketing és a Warner Brothers közzé is tett 9 képet a filmből. A befejező rész egy sokkal sötétebb tónusú produkció lesz, a könyvet sokkal inkább alapul véve, többet között ez is magyarázat volt, a két részletbeni bemutatásra. A képek mind iszonyatos felbontásban kerültek ki a netre, tessék gyönyörködni a pixelek rengetegében, meg berakni háttérképnek novemberig, bár nálam a film várakozási faktora bőven alulmúlja az Expendables és a Scott Pilgrim filmekét, amelyeket ezzel ellentétben képtelenek időben bemutatni nálunk.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Monsters - második előzetes

 A filmről volt már fent előzetes, most ideért a második is. Itt ugye egy mindössze 15.000 dollárból készült idegeninváziós sci-fi filmről van szó. A dolog érdekessége az, hogy a forgatási stáb csupán 5 embert számlál. Szereplőkkel sem leszünk túlsásogosan tele, két ember forgatott Guatemala-ban, kettő Belizeben és ugyancsak kettő Mexikóban. A különböző helyszíneken pedig a helyi színészeket vették segítségül. Az elkészült nyersanyagot, otthon gépre vitték és a minimális budzsét a meglévő technika segítségével ellensúlyozták. A végeredmény magáért beszél a látvány egy olyan filmhez képest ami a Paranormal Activity költségvetésének szintjén egyensúlyozik lenyűgöző, reméljük a készítők pedig be tudják bizonyítani, hogy nem kell 200 millió egy jó sztorihoz. A hivatalos szinopszis megtekinthető az ugrás után az előzetessel egyetemben. 

Six years ago NASA discovered the possibility of alien life within our solar system. A probe was launched to collect samples, but crashed upon re-entry over Central America. Soon after, new life forms began to appear and grow. In an effort to stem the destruction that resulted, half of Mexico was quarantined as an INFECTED ZONE. Today, the American and Mexican military still struggle to contain the massive creatures... Our story begins when a jaded US journalist (McNairy) begrudgingly agrees to find his boss' daughter, a shaken American tourist (Able) and escort her through the infected zone to the safety of the US border.

 

 

 
2010. augusztus 12.

HALKa - a bangladeshi Hulk

 Az elmúlt évek során Hollywoodban többször is megpróbálták a filmvásznon is feléleszteni a dühös zöld "óriás" legendáját, ám ezek a kísérletek többé-kevésbé kudarcba fulladtak. Ami eddig nem sikerült az amerikaiaknak, azt most megvalósították a bangladeshi kihívók. A film legalább olyan tökös lesz, mint a képregény, és még ebben az évben érkezik.

Tovább a múltba