Április 6-án startol az idei, immár 24. Titanic Filmfesztivál - mint mindig, most is lesz a programban műfaji filmes szekció, és már csak azért is érdemes odafigyelni rá, mert lassan hagyomány, hogy az év legnagyobb dobásai közül legalább egyet ott láthatunk először (tavaly ez volt The Witch, tavalyelőtt pedig az Ex Machina). Ezúttal is van miből szemezgetni, úgyhogy összeszedtük a legérdekesebbnek, legizgalmasabbnak tűnő darabokat.
Fontos még megjegyezni, hogy most először a Titanic történetében minden filmet (a zenés doksik kivételével) eredeti nyelven és magyar felirattal vetítenek - végre vége a fejhallgatós-hangalámondásos szenvedésnek. A Titanic felnőtt!
PRO TIPPEK
The Wailing (Kokszongi sirató)
Az utóbbi években sorra kicsi, szűkös terekben (gyakran családi körökben) játszódó, személyes, indie-szagú horrorok arattak közönségsikert a The Babadooktól az It Followson (Valami követ) át a The Witch-ig. A feszes, akciódús krimijeivel (The Yellow Sea, The Chaser) hírnevet szerzett Hong-jin Na (Na Hongdzsin) jegyezte The Wailing végre egy nagyszabású, bátor, zseniális jelenetekkel teletömött, nyakatekert cselekményű szerzői horror-szimfónia, a pán-délkelet-ázsiai folklór elemeivel (a démonűzéstől a szellemtípusokig) oly bőségesen megfűszerezve, hogy a témában járatlanabb európai néző kénytelen lesz a neten utánaolvasni, ha a teljes megértés szomjazza. A film mindazonáltal állati szórakoztató a maga szocio- és popkulturális vicceivel, filmes idézeteivel, pillanatokra felcsillanó, meglepő fekete humorával.
A Ben Wheatley-Amy Jump páros számomra egyértelműen a leginkább figyelemre, elemzésre, rajongásra érdemes alkotók közé tartozik a filmvilágban. Filmjeikben megmutatkozik egy csipet Kubrick-féle hideg, mesteri tervezettség, egy marék Peckinpah-féle fatalista, ad hoc erőszak, egy kis lynch-i öntörvényű intuíció... ha leírni, hasonlítgatni akarja őket az ember, a legnagyobbak jönnek a nyelvére. Kill List (Halállista), Sightseers (Vérturisták), A Field in England (Valahol Angliában) - ilyen művek után még a Ballard-adaptáció, a High-Rise botlása - félszeg modorossága, a regényénél nyersebb, kevésbé önironikus didaktikussága - sem veszi el a kedvem a féktelen agymenésnek ígérkező Free Fire-től, mellyel a páros várhatóan visszanyúl a Sightseers fekete humorához. Íme a raktárépületben lezajló lövöldözés tánclépései!
The Age of Shadows (Árnyak ideje)
A dél-koreaiak tíz évvel ezelőtt a hústépő-koponyaroppantó, csúcsdrámai szituációkra kifutó, moralizáló krimikre és a szexi, agyondizájnolt, pörgős akciófilmekre buktak (a plakátokon kötelezően két jól öltözött, maszkulin komorsággal egymás pofájába meredő férfimodellel), mostanában pedig úgy tűnik, a fojtogató atmoszférájú történelmi kém-thrillerek terén dobnak nagyokat. A Kim Dzsiun (Jee-woon Kim) rendezte The Age of Shadows - csakúgy, mint a 2015-ös Assassination - a japán megszállás ideje alatt játszódik, és az alapvetően realisztikus történelmi háttérben olykor kissé karikatúraszerűen (sőt, ha kínai filmekről lenne szó, azt mondanánk, propaganda-hangnemben) elrajzolt karaktereket mozgat. A japánok mindig szívtelenek, a koreaiak hősiesen vagy legyőzve, de hazafiasak, a kollaboránsok pedig általában aljas árulók.
Ezúttal azonban az utolsó állítás nem teljesül: a kalandfilmes Assassination komikus, szedett-vedett, eleinte önérdekektől vezérelt csapata elkerülhetetlenül forradalmárrá nemesül, a komorabb hangvételű The Age of Shadows hőse azonban egyenesen egy ranglétrán felfelé lépkedő árulót állít a középpontba (az elhízott, tépelődő figurát a mindig zseniális Kang-ho Song játssza): egy hazáját szerető, de az ellenálláshoz túlságosan gyáva, fatalista férfit, aki az ellenállók ellen harcol a japán kormányzó oldalán. Az ő szempontjait is látjuk, az ő fájdalmát is érezzük, és vele együtt válunk dühössé az őt beszervezni próbáló, harcba, orgyilkosságokba, folyamatosan civil áldozatokkal járó akciókba nem beleunó forradalmárokra... Lassan építkező, lassan égő, torokszorító történet - komolyabb az említett párjánál, és kevésbé szórakoztató, de maradandóbb élmény.
Ezt még nem láttuk, de egy húsevés tematikájú francia horrorfilm akkor is ígéretes az elmúlt bő évtized termését tekintve (Martyrs, Inside, Frontieres, Calvaire stb), ha a kritikusok is odavannak érte. Az előzetes mindenesetre kellemesen brutál és felkavaró.
EZEK IS ÉRDEKESNEK TŰNNEK
Pszichológiai thriller egy kínai taxisofőrről, aki balesetet okoz, és tragikus-végzetes események láncolata folytán gyilkosságra kényszerül. Elsőfilmes rendező munkája, többnyire dicsérő kritikákkal megtámogatva - a szörnyűségesen B-ízű magyar címtől tekintsünk el jótékonyan.
Samurai Rauni Reposaarelainen (Kisvárosi szamuráj)
Véres és abszurd, bérgyilkossággal és nindzsákkal megtömött kaland-thriller, amelyben egy önjelölt (alkoholista) szamuráj az életére törő ismeretlen gazemberek nyomába ered Finnország nyugati részének egy kisvárosában. Ez nagyjából úgy hangzik, mintha a Coen-fivérek csúnyán bepiáltak volna, márpedig ebből akár valami nagyon jó is kisülhet.
Al final del túnel (Az algút végén)
Egy kerekesszékes számítógépes szakértő furcsa hangokat hall a pincéje alól - és végül rájön, hogy rablók ásnak alagutat a lakása alatt a közeli bank széfjébe. Az argentin film állítólag tele van feszültséggel, remek karakterekkel és ravaszul kivitelezett fordulatokkal, ahogy azt egy többé-kevésbé zárhelyszínes thrillertől el is várja az ember.
David Lynch: The Art Life (David Lynch: Az én művészetem)
És végül egy dokumentumfilm David Lynch-ről, amelyben maga Lynch a kalauzunk korai éveinek és művészi szárnypróbálgatásainak izgalmas és változatos labirintusában. Nagyon biztos nem lehet mellélőni vele.