steampunk

Kittenberger: Afrikai kalandok Rejtő és Verne nyomában

Kémek és kalandorok a századeleji Kongóban: magyar Indiana Jones magyar Afrika-kutatóval.

Óraverzum: Tisztítótűz - Gőzléghajók és Bádoglegények

Gőzléghajók és légfellérek a mechanikus univerzumban: az utóbbi évek egyik legkülönlegesebb regénye gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt.

Stephen Baxter: Antijég - Ha ma élne Verne, ilyesmit írna

Antijég-meghajtás, forradalmak Európája, halvérű angolok, és hidegháború az 1800-as években: tisztelgés Jules Verne előtt.

Scott Westerfeld: Behemót

Westerfeld alternatív történelmi trilógiájának második kötete nagy meglepetés. Nem mintha nem lehetett már a Leviatánból előre látni, mekkora potenciál van az alapkoncepcióban, de a Behemót langyos száz oldal után túllép az előző regény keretein. Második felére rengeteg meglepetéssel szolgál, a befejezés már itt üvölt az ajtóban, te meg a fogadat csikorgatod, mert kalandregény rég volt ilyen - jujj - szórakoztató. Steampunk vs. biopunk ide vagy oda, Westerfeld történelmi kalandregényt írt, aprólékosan bontogatva az univerzum héjait, olyan megoldásokkal gyönyörködtetve, mint a mechanikus elefántok Isztambul utcáin.

A történetre részletesen nem szeretnék kitérni, elég annyi, hogy a megfelelő mederben halad, az első világháborús eseményeknek eddig többé-kevésbé megfelelvén. Az apró változtatások, mint egy isztambuli forradalom kimenetelének megfordítása vagy Churchill hadihajójának krakenné változtatása, remekül színesítik a cselekményt. A jobbnál-jobb megoldások szerencsére egyenlően oszlottak meg a barkácsok és darwinisták között, miközben egy harmadik oldal is előkerül, tovább színesítve a palettát.

A regény nagy része Isztambulban játszódik, ahol a szultán megdöntésére alakult forradalmi mozgalom jut központi szerephez. Az ősi, kontinenseket összekötő város Európa és Ázsia között mindig is a szívem csücske volt, A dervisház során már kilelkendeztem magam, Westerfeld nyúlása pedig hasonlóan parádés. A vallási olvasztótégely képviselői a Pacific Rimet idézvén egy mítikus szörny formájú lépegetőként erősítik a forradalmárok sorait, a zsidók például óriási robot gólemekkel tartják fent a rendet a kerületeikben.

A barkácsok úgymond az egész várossal képviseltetik magukat, Isztambul már a tenyerükben van, nagyrészt minden csikorog és mozog, míg a másik oldalon lehull a lepel a címről, előkerül a hatalmas viziszörny, mint a darwinisták utolsó mentsvára, a szultánnal való konfliktus tulajdonképpeni kirobbantója. Kikelnek végre a tojások, megismerkedünk az éleslátó lórival, amiben nem csak a könyv végi cliffhanger központosul, hanem egy fricska is saját történelmünkre, megcsillantva egy alternatív megoldást az első világháború problémájára.

A második rész ismét Keith Thompson illusztrációitól hemzseg, a fekete-fehér rajzok szinte kimásznak ránk, csak erősítvén a mozgóképes élményt. Mert a Behemót él és szalad, töretlen tempóban, villámgyors akciójelenetekkel, mindig egy nagyon pici újdonsággal, apró dózisokban adagolva, és pontosan ezért működik is. Mert nem az adott műfajokat akarja megváltani, azok keretein túllépni, hanem egy finom összhangját tálalni mindannak, amit elvállalt. És ezt maradéktalanul végre is hajtja, miközben nem felejt el veszettül izgalmas maradni.

Scott Westerfeld: Leviatán

Westerfeld trilógiájának nyitókötete pont az, aminek lennie kell. Egy információktól nyüzsgő, élő és lélegző expozíció, ami ügyesen építkezik, sok dolgot megmutat, miközben még többet sejtet. Egy tudományos fantasztikumba ágyazott Rómeó és Júlia-történet, ami nem válik hatásvadásszá, újrahasznosított elemei mellett megcsillan benne az eredetiség is, a karakterek (noha legtöbbjük, köztük a két főhős is, gyerek még) nem csupán sablonok. A steampunknak titulált regény egy alternatív múltat próbál felvázolni nekünk az első világháború idején, amiben a szembenálló felek megfelelnek az általunk is ismert történelemnek, az eszközök és az eszmék azonban már az író agyszüleményei.

Az Osztrák-Magyar Monarchia főhercegét és feleségét meggyilkolják, fiuknak, Sándornak pedig menekülnie kell az országból. Ferenc Ferdinánd békítő politikájának hiányában kirobban a háború, míg brit földön egy óriási lény emelkedik a magasba, fedélzetén egy magát fiúnak kiadó lánnyal, Deryn Sharp kadéttal, akinek egyetlen vágya - apjához hasonlóan - a légierőnél szolgálni hazáját.

A szembenállás már a felek filozófiájában is megfigyelhető. A németek és azok szövetségesei a barkácsok, az ő oldaluk hasonul leginkább a steampunk gőzös, gépekkel teli világához, míg az angolok a darwinisták, akik inkább a biopunk oldaláról erősítik a történetet. Genetikailag előállított lényeik hidrogént termelve hódítják meg az eget, miközben mézet használnak energiaforrásként, az utcákon hatalmas elefántszerű lények vannak befogva tehervonónak, meglebegtetve ezzel az abszolút öko-társadalam utópiáját.

Az író nem siet el semmit. A két oldal között komótosan váltogatva, hol az elszánt, a körülmények miatt éppen férfivá érő Sándor szemszögéből látjuk az eseményeket, hol a Leviatán fedélzetén szolgáló Deryn avat be minket a flechette és a hajón fegyverként alkalmazott denevérek kapcsolatába. A darwinisták világa titokzatos, misztikus lényei miatt nem is lehetne más, ugyanakkor a Westerfeld által felvázolt megoldások fele már ott bugyoghat bármely indonéz sziget laboratóriumában. A barkácsok az intrika területén tüsténkednek inkább, monstrumaikból szinte kifolyik az olaj a lapokra.

A két főszereplő külön-külön is izgalmas, de (és ezzel remélem, nem árulok el nagy titkot) miután egyesül a két szál, és a célok hirtelen közösek lesznek, az ad a cselekménynek egy plusz feszességet, kizökkent minket a megszokott tempóból és megszabadítja az addigi felesleges sallangoktól a regényt. Sajnos az első rész itt hamarosan meg is szakad, de szerencsére nem kell sokat várni a folytatásra, az Ad Astra most tavasszal igyekszik megjelentetni a második részt Behemót címmel.

A Leviatán kemény kötésben érkezik, Keith Thompson grafikáival illusztrálva, amelyek a cselekményt egyes helyeken még bájosabbá, máshol még komorabbá varázsolja. Westerfeld még azt a szívességet is megteszi nekünk, hogy röviden összefoglalja a könyv végén található függelékben, mely dolgokban tér el a történelem a könyvektől. A történetet azonban egyben értékelni nem lehet, a regény egy felütés, aminek legfőbb célja, hogy az ember kíváncsiságát felcsigázza, miközben tökéletesen képbe is helyezi ebben az ellentmondásos, a mi világunktól oly sok dologban különböző, alapjaiban azonban nagyon is hasonlító univerzumban. Részemről kettőből kettő.