Eleged van abból, hogy a spanod negyedáron vett Adios cipője tovább húzza? Hogy "Omlós csirke" helyett minduntalan "Ólmossal" kínálnak Wangéknál? Hogy rizsbérér vállalnak nem-iwiwkompatibilis munkákat? Hogy egyszerűen nem lehet őket megkülönböztetni? Hogy beszéd helyett csak krákognak, meg nyávognak? És még a kormány is rossz helyen van az autóikban?! ELÉG!!! Talán még nem tudsz róla, de Doug Davison, Roy Lee és producer barátai egy ideje kifinomult diplomáciával, s rendíthetetlenül vették fel a harcot a Sárga Veszedelem ellen, ezzel is enyhítve a kellemetlen élményeken, amiknek nap mint nap vagy kitéve. The Ring. The Grudge. Dark Water. The Lake House. The Departed. The Eye. Shutter. My Sassy Girl. Megannyi, élvezhetetlen távol-keleti film nem csupán fehér-európaira való, áhított lefordítása, egyúttal briliáns újraértelmezése.
És ha rémlik valami abból az érthetetlen kínai filmből, amiben a mosogató alatt nyúlkál egy néger kislány, akkor várd eléggé a The Uninvited-et, mert biztos nagyon jó lesz.
Az új japán blockbuster frissen kijött, második trélerét nézve (bemutató: 2008 december) felemás érzése lehet az egyszeri geeknek. Egyfelől mindenképpen érdekesnek tűnik a klasszikus szuperhős-tematikát Japán környezetben viszontlátni, másfelől iszonyatos nagy nyúlásnak tűnik a dolog. V mint Vérbosszú, Zorro, Fantomas: elsőre ezek ugranak be a bemutatót nézve. A sztori röviden: 1949-ben járunk, a Teito nevű fiktív városban, ahol a gazdagok csúnyán elnyomják a szegény szegényeket. Ámde érkezik K-20, a maszkos tolvaj, aki a gazdagoktól lopott zsákmányt a szegényeknek adja. A másik főszereplő Heikichi (Takeshi Kaneshiro), egy cirkuszi akrobata, illetve egy detektív és az ő menyasszonya, akire K-20 is szemet vet. (A bemutatóért kattints a képre.)
Eastwood 78 évesen is olyan ijesztően tud nézni, hogy ha pisztoly nélkül lő, akkor is összerezzen az ember. Politikai korrektség lesz ebben a filmjében is - viszont remélhetőleg némi akció is. Atrailermindesetre bíztató - hihetetlen ez a faszi!
A Hősök sikerétés a szuperhős-filmek divatját próbálja meglovagolni a Push című sci-fi thriller. A sztori a szokásos: különleges képességű átlagemberek vs. gonosz kormány(?)ügynökség.Könnyed limonádénak tűnik, de legalább (a Heroes-zal ellentétben) van (lesz) benne akció bőven. Férfi főhős: Chris Evans, eyecandy: Camilla Belle, de az igazi sztárnak nyilván a cuki-kategóriából egyre gyorsabban kinövő Dakota Fanninget szánják.
Nem teljesen világos, hogy miért éri meg (megéri-e) vágatlanul netre dobni bemutatásra váró filmekből hosszú részleteket, de újabban ez a divat (lásd: A sötét lovag intróját). Az alábbi hét perces kedvcsinálót biztos, ami biztos, azért nem néztem meg, jobb szeretem a vásznon, mint a monitoron nézni a filmeket, de a nálam nagyobb geekek kattanjanak rá nyugodtan, lehet bízni a stúdiókban, nem spoilereznek, nem olyanok ők! Az 1951-es sci-fi -klasszikus remake-jéről van szó, Keanu Reeves és Jennifer Connelly főszereplésével. (Mellékszerepekben: Kathy Bates és John Cleese.)
Friss trélert kapott Kevin Smith új filmje, és ha bizalmunk meg is csappant kissé a szamárszexes poénok ("fajok közti erotika!") nagy mestere iránt a sok önismétlés miatt, azért ebből a sztoriból illene valami - legalább - mérsékelten mulatságost kihoznia. Amerikai bemutató: október 31.
A stoner filmeknek komoly hagyományuk alakult ki a 90-es években, ebben a műfajban indul a Pineapple Express is, amely az akciófilmmel próbálja keresztezni ezt a szubzsánert. Az amerikai bemutató épp ma van, úgyhogy a tovább után látható tréler nem friss, de nem is ez az apropó, hanem az alábbi interjú, amelyben a film főszereplője, Seth Rogen osztja meg gondolatait a Daily Show közönségével. Tanácsa a gyerekeknek: "Hagyjátok ott az iskolát, szívjatok el egy tonnányi füvet, majd írjatok az élményeitekből filmet!" Neki bejött.
"Hogyan nem szabad egy Rejtő regényt adaptálni, és hogyan lehet még mindezt tovább tetézni egy borzalmas trélerrel?" - című rovatunkat olvassátok éppen. A képi világ mint a Szomszédoké csodásan letisztult, a hangulat a Megy a gőzösét idézi fergeteges, a casting kreatív (Szőke-Badár, Mucsi-Scherer). Az előzetes kétségtelen előnye, hogy nem próbálja meg filmnek álcázni ezt a valamit, megtekintése után pedig mindenki tudni fogja, hogy mire (ne) számítson. (A szóban forgó regény egyébként a Tizennégy karátos autó, ha ez érdekel bárkit is.)
A legutóbbi Chuck Palahniuk-adaptáció egész tűrhetőre sikeredett (tréfálunk persze: a Harcosok klubja zsenialitásához nem férhet kétség), úgyhogy az író Choke című könyvéből készülő filmet akkor is nagy reményekkel várjuk, ha a rendezőnek még csak ez az első munkája. A Sundance fesztiválon elnyert különdíj ténye, és az alábbi tréler mindenestre bíztató jelek. Ha minden igaz, az Intercom jóvoltából nálunk is bemutatják a filmet, még idén ősszel. A könyv már jó ideje megjelent, Cigányút címen lehet keresni a boltokban, kérdés, hogy ezen a néven fog-e futni a mozikban is.
Csak idő kérdése volt, hogy a noir-os hangulatú, remek számítógépesjáték mikor kerül át a monitorokról a filmvásznakra. Most végre megtörtént és itt az igencsak kellemes előzetes is. Payne szerepében Mark Wahlberg, bemutató pedig ősszel.
Mostanában Ázsiában nagyon mennek ezek a hosszú előzetesek, ez is majdnem 9 perc. Persze John Woo monstre eposzának ez ki is jár: lássuk túl tudja-e gyűrűkurázni a Gyűrűk urát a Három királyság történetének ezzel a gigantikus megfilmesítésével. Kínában már bemutatták.
Úgy látszik, hogy (a most még) Madonnáné, alias Guy Ritchie megunta a papucsférj szerepet, és újra rendezőként szeretne ismert lenni. Az októberben bemutatásra kerülő filmje a szokásos trendi akció/vígjáték lesz, telis-tele erős akcentussal bíró brit színésszel. Az előzetes nem rossz, de a hátasdobás nálam legalábbis elmaradt.
Miyazaki az isten, ezt tudjuk. És mégsem vonult vissza, akárhogy is szabadkozott. Az új filmjének bemutatója enyhén szólva érdekes, úgy néz ki, a célközönség még a Totoro-énál is fiatalabb... (az egyik Indexes újságíró a Totoro budapesti vetítése után felhívott, hogyaszongya "mi a jó ebben a szarban???" Azóta tudom, hogy a helyén kezeljem a gyereket...) Sajnos a japán NTV munkatársai végigugatják az előzetest, de egyelőre csak ez a felvétel forog közkézen, gondolom nemsokára lesz tiszta verzió is.
Van néhány ékesen ragyogó gyémánt, mely messze kitűnik az átlagos, nagyrészt csak a megkedvelt szereplők vagy az esti tévézés szokása miatt nézett sorozatok közül. Ilyen például a Firefly: minden ízében tökéletes, igényesen elkészített, remek színészgárdával rendelkezik, izgalmas és főként intelligens, nem véletlenül örvend kult státusznak az interneten (a filmet csakis erre a rajongásra és a sorozat dvd-eladásaira alapozva készítették el).
Ezek után talán nem kell ecsetelnem lelkesedésemet Joss Whedon és Nathan Fillion (az említett sorozat rendezője és főszereplője) legújabb közös munkájával kapcsolatban, amiben ráadásul Neil Patrick Harris is játszik (akinek a How I Met Your Mother? című sorozatban minden képernyőn töltött perce halálosan vicces). Nathan Fillion ráadásul az előzetes alapján még a Slither című nosztalgikus horror-komédia-beli szerepénél is nagyobb badass mo-fo szerepet kapott ebben a musical-sorozatban. A sorozat ráadásul az interneten lesz elérhető - Whedonnak biztos elege lett a Firefly vetítési mizériájából (Amerikában rossz sorrendben és nem is mindegyik epizódot vetítették le belőle, mielőtt először lelőtték a sorozatot).
Tíz évvel a több szempontból is forradalmi első rész után 2008-ban három(!) Storm Riders-film is érkezik: a hivatalos második részt a Pang testvérek (A SZEM) rendezik, a konkurens filmet pedig az első rész alkotója, Andrew Lau (SZIGORÚAN PISZKOS ÜGYEK) dobja majd piacra.
És akkor még pluszban itt ez a harmadik project, egy kínai animációs produkciósház munkája, és őszintén szólva marha jól néz ki. Ezt az utóbbit Dante Lam rendezi, akinek többek közt a fantasztikus Beast Cops-t is köszönhetjük.
A franciák jelenleg a horror királyai Európában, sőt: keménység dolgában világviszonylatban is elég nehéz velük felvenni a versenyt. Olyan botrányfilmek, mint a Magasfeszültség, az Inside és a Frontiéres után itt a Martyrs, ami állítólag a legbrutálisabb lesz az összes közt - a francia besorolási bizottság megtagadta tőle a korhatár-beosztást, amire még soha nem volt példa.
Az oroszok már nem a spájzban vannak, hanem szorosan Hollywood háta mögött, és éppen a nyakába lihegnek. A kiváló Éjszakai őrség/Nappali őrség olyannyira lenyűgözte a tengerentúli filmeseket, hogy Timur Bekmambetov rendezőt gyorsan el is orozták maguknak, ráadásul az Őrség-trilógia harmadik részébe már amerikai kezek is fognak kontárkodni.
Az Inhabited Island című új, nagyköltségvetésű orosz produkció ismét a tudományos fantasztikum műfajából érkezik, a film alapjául szolgáló regényt (Lakott sziget) pedig az a Sztrugackij testvérpár jegyzi, akiknek a zseniális Sztalker alapanyagát (Piknik az árokparton) is köszönhetjük. A film az év végén debütál Oroszországban, addig pedig itt az első rendes előzetes.
Itt az új Coen film bemutatója. A sztoriról már írtunk, de akkor mégegyszer: a történet egy volt CIA-ügynök (John Malkovich) visszaemlékezéseit tartalmazó lemez körül forog, ami egy testépítő-edző (Brad Pitt) kezébe kerül, ő pedig zsarolni próbálja vele az ügynököt, ezért frankón rá is küldenek egy orgyilkost (George Clooney), hogy megoldja a szituációt. Amerikai premier: szeptember 18. (Jobb minőségű tréler.)
Mi köze a koreai film egyik legzseniálisabb rendezőjének, Kim Ji-woonnak (A Tale of Two Sisters, Bittersweet Life) a legnagyobb élő új-zélandi (Peter Jackson) és mexikói direktorhoz (Guillermo del Toro)? Az égvilágon semmi. Viszont praktikus okokból (vö.: vasárnap délutáni lustaság) egyetlen posztban hívnánk fel a figyelmet a koreai rendező Cannes-ban debütált, több mint ígéretes spagettiwestern-variációjának trélerére, és a két horror/fantasy nagymesterrel folytatott maratoni hosszúságú chatre. (Megvan pdf formátumban is.)
Bizarr cucc lesz, az biztos: neten az első (egyelőre spanyol nyelvű) trélere a várva várt új David Fincher agymenésnek. A Curious Case of Benjamin Button egy olyan férfiről szól, aki öregként születik meg, és egyre fiatalodik, hogy aztán gyerekként haljon meg. Főszereplők: Brad Pitt, Cate Blanchett, Tilda Swinton (YES!), Julia Ormond, Elle Fanning. Amerikai bemutató: december 18.
Bónusz: Kijött egy új tréler az orosz kazah Bekmambetov (Éjszakai őrség) első amerikai filmjéhez is (a változatosság kedvéért oroszul: a '80 előtt születettek most előnyben vannak.) A Mark Millar és J. G. Jones azonos című képregényéből készült Wanted sztorija: egy szürke, irodában melózó csávó rájön, hogy néhai apja bérgyilkolászással kereste a kenyérre valót, és az örökébe lép. A főszereplő James McAvoy, asszisztálnak még: Morgan Freeman, Angelina Jolie és Common. UPDATE: Elindult a hivatalos oldal is, ahol sok jóság várja a betérőket (online játékok, új trélerek, infók a képregényről), de itt a lényeg zanzásítva. Kattintsatok:
A zseniális Firefly-on kívül (melynek azóta természetesen kialakult a maga geek kultusza a neten) sosem voltam nagy rajongója az űrhajós sci-fi tévésorozatoknak. Ennek fényében az, hogy végigröhögtem a Star Wrecket, azt bizonyítja, hogy a film nem (csak) a konkrét utalások és belsős poénok miatt működött: ha az ember elnézte neki a kis költségvetésből eredő báját, határozottan élvezhető volt. (A filmnek volt előzménye is, a kis közösség Star Trekes, amatőrfilmes szárnypróbálgatásai azonban, melyek látványa az MS Paintet idézi, már a határozottan fájdalmas kategóriába esnek.)
Most azonban remélhetőleg kicsit több pénzt sikerült összeszedniük a fiúknak (különösen a Star Wreck netes sikerét látva reménykedhetünk ebben), mivel új ötletük határozottan szellemes és sok elborult viccre ad lehetőséget, de kell majd hozzá az erős látvány is. Az Iron Sky története ugyanis nem más, mint hogy a nácik a második világháború végén nem Dél-Amerikába, de egyenesen a Hold sötét oldalára menekültek, hogy onnan megerősödve térjenek vissza döntő csapást mérni a Föld nagyhatalmaira... Az előzetes ígéretes, már csak abban reménykedek, hogy a film honlapján, a történet részben beígért drámát nem viszik túlzásba.
Két igen elborult film fog érkezni Japánból hamarosan: a The Machine Girl és a Tokyo Gore Police egyaránt az Ichi The Killerhez hasonló képregényszerű, groteszkül eltúlzott erőszakábrázolással rendelkező japán állatságnak tűnik. Erőteljes B-filmes hangulat, humor és brutalitás - mi kell még? (Igaz, nem mind arany, ami fénylik: a 2005-ös japán Meatball Machine-nak is voltak erős pillanatai, de a történet gyenge volt és a látványban is a kelleténél erősebben dominált a kis költségvetés.)
Mindenesetre reméljük a legjobbakat (a Tokyo Gore Police-hoz több reményt fűzök: annak a filmnek ez a pár perc alapján tökösebb stílusa lesz). Alant látható két friss előzetes, csak erős idegzetűeknek!
A Studio 4°C, a Production I.G és a Madhouse koprodukciója az a 6 epizódból álló, 6 különböző stílust felvonultató és 6 különböző animerendező által jegyzett miniszéria, amely június 28-án kerül majd dvd-n az amerikai boltokba. Ígéretes.
Véget ért a Titanic Filmfesztivál! Kihirdették a hivatalos győzteseket is, úgymint:
Csak egy szerelmes film (A Fesztivál legsikeresebb filmje) Vérvonal (A Hullámtörők-díj nyertese) Sigur Rós – Heima (Közönségdíjas film)
Egyetlen konkrét Geekz-díjat ugyan nem hirdettünk, de mindenképpen kedvenceink közé sorolható a Megfigyelés alatt, a Börtönvonat Yumába,a Csak egy szerelmesfilm, aJar City és a Test/Antitest. A személyes kedvenceit kommentekben bárki megoszthatja velünk, sőt erre mindenkit buzdítunk (az egész fesztivált érintő általános véleményekkel együtt - ti jövőre szívetek szerint milyen irányba tolnátok a hangsúlyt?). Búcsúzóul pedig essék pár szó még két konkrét filmről!
A Swing Girls az a film, amit egy valamirevaló horror- és akciófaló, krimikedvelő, exploitation-rajongó pornóista geek általában bőszen letagadna, ám jelen helyzetben én bevallom (nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek): többször láttam és egyszerűen imádom. Pedig első ránézésre végtelenül naiv és művies az egész, de a japánok még a finom, ám kendőzetlen hatásvadászatot is képesek úgy használni, hogy az összhatás természetes, őszinte és tiszta lesz, amit egyszerűen csak jó nézni.
Az alaptörténettel – fiatalok egy csoportja meg kell tanuljon valamit, amihez kezdetben egyáltalán nem értenek – több filmben és sorozatban találkoztunk már. A Linda Linda Linda esetében a fenti filmhez hasonlóan ez zenetanulást jelent: négy középiskolás lány saját számokkal szeretne fellépni a közelgő iskolai fesztiválon. Persze semmi sem úgy megy, ahogy eltervezték: az egyikük eltöri a kezét (illetve ezt állítja), villámgyorsan új énekest kell szerezni (ráadásul egy koreai lányt találnak, akinek a japán nyelv sem megy épp tökéletesen) és még új számokat is meg kell tanulniuk (néhány ismert japán rockos gitárpop-slágerre esik a választásuk). A film végig törekszik az életszerűségre, kézzelfogható karakterekre és ismerős helyzetekre, ennek megfelelően pedig görcsösen kerüli a hasonló jellegű, egy adott kritikus versenyhelyzetre épülő történetekre jellemző nagyvonalú, művies pátoszt.
A természetességgel nincs is semmi probléma, a kézenfekvő ziccerek látványos kihagyása, a szándékosan eszköztelen színészi játék és a hétköznapi természetesség azonban – amiben a japán film olyan erős és kifejező tud lenni – egy ilyen témának nem feltétlenül tesz jót. A néző igenis szeretné látni a bénázást, aztán a vért és verítéket, végül pedig a kirobbanó sikert, ahol őt is magával tudja ragadni a zene. A kínosan egyszerű problémák, az unott gyakorlások és a növekvő lelkesedés nem túl hiteles előadása nem éppen felel meg ezeknek az elvárásoknak, a film végi minikoncert szinte már szégyellve megmutatott eksztázisa pedig kifejezetten félszegre sikerült. Nem rossz film ez, csak éppen jellegtelen: túl kevés ötletet és még annál is kevesebb bájos egyéniséget tud felmutatni.
A Titanic Fesztivál egy jól sikerült zsánerfilmmel, a Börtönvonat Yumába (3:10 To Yuma) című westernnel nyílt meg két héttel ezelőtt csütörtökön, mi pedig egy másik Christian Bale-filmmel, a Hajnali mentőakcióval (Rescue Dawn) zárjuk cikksorozatunkat. Werner Herzog valódi történeten alapuló, a vietnámi háborúban játszódó drámája (melynek történetét egyébként már dokumentumfilmben is feldolgozta) két éve készült el, de mivel hazánkban még nem mutatták be, kellemes meglepetés volt a Titanic műsorában találkozni vele.
A film egy repülő lelövésével és kényszerleszállásával kezdődik: remek, látványos jelenet, pumpálni kezdi a nézőben az adneralint. Aztán amilyen hamar elkezdődött, úgy véget is ér. Hősünk, Dieter Dengler menekülni kezd a dzsungelben, de hamar elfogják és egy cölöpkunyhókból álló, kerítéssel körbevett, katonai létesítménynek aligha nevezhető faluba viszik őt, ahol már raboskodik néhány vietnámi és amerikai katona. Dieter gyorsan beleszokik a helyzetbe, és nemhogy nem törik meg lelkileg, de társaiba is erőt és reményt önt: meg kell próbálni a szökést!
Rambo ugyan még most, kissé megöregedve is tíz perc alatt mindenkit széttépne, a Hajnali mentőakció azonban igyekszik a valóság talaján maradni, és az elrongyolódott, lesoványodott, sárral beterített férfiak férgekből álló ebédje sikeresen kavarja fel a nézőt. Történelmi realizmusa vitatható, de testközelbe hozza azt a kilátástalan, őrjítő testi-lelki nyomort, ami később, a szökést követő menekülés közben a férfi csendes és visszafogott becsavarodáshoz vezet. A film legerősebb jelenetei ezek: Herzog remek stílusérzékkel és minimalista eszközökkel ábrázolja Dieter megbolondulás határán álló elméjét, méghozzá belülről. A háborús-menekülős kalandfilm drámai színezete itt még erősebb lesz, a lezárás pedig egyaránt értelmezhető finoman gúnyos gesztusnak és komoly, de átlátszó pátosznak.
Én remélem az előbbit, és ezért is merem jó filmnek nevezni a Hajnali mentőakciót, ami félreérthetetlen aktuálpolitikai áthallásait pórázon tartva egy megrázó és magával ragadó személyes kalandot képes elmesélni. A másik lehetőség – miszerint Herzog mindent komolyan vesz, a csillagos-sávos mégiscsak tökéletesen büszkén és győztesen lobog a film végén, Dieter (szerintem szándékosan) butának ábrázolt karakterét pedig, aki kész visszamenni („még négyszer zuhant le”), nem huncut kacsintással, hanem őszinte diadallal állítja az önbizalommal teli amerikai nép példaképéül – valóban kissé nyomasztóan hat. Különösen ha utánanézünk, hogy mi is az, ami a történetből valóban Dieter érdeme és mi az, amit mások csináltak meg…
No de ne legyünk ennyire bizalmatlanok… különben is, ha minden kötél szakad, még mindig előhúzható azon érv, hogy egy film önmagában, az alkotó eredeti szándékától elszakítva is vizsgálható és értékelhető. (Történt már mozgókép ilyesféle híressé válása…) És különben is, minden más rendben van: a rendezés, a színészek, a tempó, a látvány – tényleg csak az ideológia buktatóin lehet megbotlani. De hát ez a kockázata minden politikával incselkedő műnek.
Nem is tudom, de a Tartakowsky-féle előző animációs inkarnáció jobban tetszett. Plusz ezeket az új trilógia által kreált figurákat (fiatal Obi Van, fiatal Anakin, Kim Jong Il) magasról leszarom.
Ez valami gyönyörűen elborult cucc lesz, Hitler pedig tovább menetel a popkulturális ikonná válásnak útján (a net már úgyis tele van vicces, megbuherált animált gifekkel)...
Cseppnyi kult-klasszik: a Brtish Film Institute tavaly komoly restaurálást végzett Terence Fisher halhatatlan remekművén, a Hammer Stúdiót világhírűvé tevő 58-as Drakulán - alább ennek a trailerje látható.
Hol is lehetne kezdeni a dícséretét? Fisher tökéletes rendezésénél? Peter Cushing elegáns-hideg Van Helsing-alakításánál, amelynél a mai napig nincs jobb? Vagy Chris Lee állatias, tomboló, a megszokott úriemberes Drakula-megformálásoktól oly különböző játékánál?
Van Damme megirigyelte Bruce Campbellt és önironikus kiszólásokkal tarkított filmet készít magáról? Ráadásul Európában? Mi jöhet még? Chuck Norris megkapja az emberiségre lesújtó Úr szerepét a következő világvégés filmben?
Van már vagy 3 hónapja, hogy hírt adtunk Olivier Marchal legújabb, koromsötét rendőrkeringőjéről, a MR 73-ról.
Azóta sorba érkeztek hosszabb-rövidebb előzetesek és videók, amelyeket most, egy csokorba kötve átnyújtanánk nektek, annak apropóján, hogy drága párizsi nagynénémnek már csak hatot kell aludnia a premierig. (Bonjour, Tante Marie!)
Michael Moore hozta divatba az erőteljesen ideologizált, már-már propagandaszerű felhangokkal rendelkező dokumentumfilmes stílust: leginkább ez és talán Osama Bin Laden démonizálása ihlette meg Morgan Spurlockot, a Super Size Me készítőjét, hogy egy politikai témákat feszegető dokumentumfilmet készítsen. A főhős-riporter nem kisebb misszióra vállalkozik, mint hogy megtalálja Osamát, aki Bush szerint "bármelyik barlangban ott rejtőzhet". A Hol a francban lehet Osama Bin Laden? eddigi bemutatóin állítólag csekély sikert aratott - lehet, hogy a cinikus humorból csak az előzetesbe fért? -, mindenesetre a Bush-éra háborúit egyre élesebb hangnemben kritizáló amerikai filmek köre újabb érdekes, politizálgató dokumentumfilmmel bővül.
Oké, ez hihetetlen de az új Steve Carrell-film bemutatója, amely a hatvanas évek ikonikus komédiasorozatának felturbózott filmváltozata, vígjátékként és akciófilmként egyaránt működni ígérkezik.
Stallone a Rocky Balboával visszahozta a köztudatba az egyik kedvenc harcos-sportolónkat, most pedig David Mamet jelentkezik egy érdekes karakterközpontú drámával, melynek hőse egy fekete, harcművészeteket oktató mester, aki bár nem szeretne pénzért küzdelembe bocsájtkozni senkivel, semmilyen bajnokság keretében, ám a körülmények mégis erre kényszerítik. Reméljük, nem lesz se túl szentimentális, se túl filozofikus a film, mert az könnyen felborítja az ehhez hasonló történetű sportfilmeket.
Két igen elborult film fog érkezni Japánból hamarosan: a The Machine Girl és a Tokyo Gore Police egyaránt az Ichi The Killerhez hasonló képregényszerű, groteszkül eltúlzott erőszakábrázolással rendelkező japán állatságnak tűnik. Erőteljes B-filmes hangulat, humor és brutalitás - mi kell még? (Igaz, nem mind arany, ami fénylik: a 2005-ös japán Meatball Machine-nak is voltak erős pillanatai, de a történet gyenge volt és a látványban is a kelleténél erősebben dominált a kis költségvetés.)
A Studio 4°C, a Production I.G és a Madhouse koprodukciója az a 6 epizódból álló, 6 különböző stílust felvonultató és 6 különböző animerendező által jegyzett miniszéria, amely június 28-án kerül majd dvd-n az amerikai boltokba. 
Véget ért a Titanic Filmfesztivál! Kihirdették a hivatalos győzteseket is, úgymint:
Az alaptörténettel – fiatalok egy csoportja meg kell tanuljon valamit, amihez kezdetben egyáltalán nem értenek – több filmben és sorozatban találkoztunk már. A Linda Linda Linda esetében a fenti filmhez hasonlóan ez zenetanulást jelent: négy középiskolás lány saját számokkal szeretne fellépni a közelgő iskolai fesztiválon. Persze semmi sem úgy megy, ahogy eltervezték: az egyikük eltöri a kezét (illetve ezt állítja), villámgyorsan új énekest kell szerezni (ráadásul egy koreai lányt találnak, akinek a japán nyelv sem megy épp tökéletesen) és még új számokat is meg kell tanulniuk (néhány ismert japán rockos gitárpop-slágerre esik a választásuk). A film végig törekszik az életszerűségre, kézzelfogható karakterekre és ismerős helyzetekre, ennek megfelelően pedig görcsösen kerüli a hasonló jellegű, egy adott kritikus versenyhelyzetre épülő történetekre jellemző nagyvonalú, művies pátoszt.
Rambo ugyan még most, kissé megöregedve is tíz perc alatt mindenkit széttépne, a Hajnali mentőakció azonban igyekszik a valóság talaján maradni, és az elrongyolódott, lesoványodott, sárral beterített férfiak férgekből álló ebédje sikeresen kavarja fel a nézőt. Történelmi realizmusa vitatható, de testközelbe hozza azt a kilátástalan, őrjítő testi-lelki nyomort, ami később, a szökést követő menekülés közben a férfi csendes és visszafogott becsavarodáshoz vezet. A film legerősebb jelenetei ezek: Herzog remek stílusérzékkel és minimalista eszközökkel ábrázolja Dieter megbolondulás határán álló elméjét, méghozzá belülről. A háborús-menekülős kalandfilm drámai színezete itt még erősebb lesz, a lezárás pedig egyaránt értelmezhető finoman gúnyos gesztusnak és komoly, de átlátszó pátosznak.
Méghozza kettő vadonatúj, 