Nagy Krisztián összes cikke

Mexican Stand-off #27: Ad Astra kiadó

A Mexican Stand-off ezúttal nem képregényes témával tér vissza, hanem egy a legutóbbi, XIX. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztiválon rögtön négy nagyon izgalmas címmel előrukkoló új könyvkiadó, az Ad Astra színrelépésének apropóján. Mindegyik könyvről jelenik meg kritika a Geekzen, az első már el is startolt Rusznyák kollégának köszönhetően. Lássuk akkor mi is várható a főleg tudományos fantasztikumra és fantasyre összpontosító friss és ropogós kiadó házatájáról...

- Bemutatkoznál röviden, hiszen tulajdonképpen te vagy a kiadó arca, de legalábbis talán a legismertebb tagja?

- Kleinheincz Csilla vagyok (a neten Hanna néven is ismert), író, fordító, szerkesztő. Két regényem (Város két fül között, Ólomerdő) jelent meg és novelláim önálló kötetben és magazinokban, hazai és külföldi antológiákban. Tizennégy éve foglalkozom fantasy és sci-fi regények, szerepjáték szabálykönyvek fordításával, öt évig voltam a Delta Vision kiadó szerkesztője (egy időben főszerkesztője), majd a gyesről az Ad Astra kiadóhoz kerültem, ahol a kollégáimmal együtt azt a szép és kihívást jelentő feladatot kaptuk, hogy építsünk fel egy új, kortárs és friss fantasztikus művekre koncentráló kiadót.

- Kinek vagy kiknek az ötlete volt, hogy belevágjatok a könyvkiadásba egy egyébként is eléggé sokszereplős magyar könyvpiacon? Kikből áll a kiadó mögötti csapat? A könyveiteket átlapozva több ismerős név is felbukkant a hazai sikeres írók, fordítók közül, beleértve a tiédet is...

- Az Ad Astra indulása egy kiadói tündérmese, gazdag és sci-fi rajongó királyfival, három bölcs segítőtárssal meg persze a szerkesztőlánykával, aki megkapta az álomállást. A kiadóban jelenleg hárman dolgozunk: Bakos Péter ügyvezető, Sánta Kira kreatív menedzser és én, de a háttércsapat természetesen ennél jóval nagyobb, a grafikusaink, fordítóink nevével már korábban is találkozni lehetett a könyvkiadásban. Kiemelném közülük Csigás Gábort, akinek a logót és a sorozattervünket köszönhetjük és remek fordítóinkat: Juhász Viktort, Körmendi Ágnest, Horváth Norbertet és Tamás Gábort, akik mind elismertek a szakmában.

- A kiadónak választott név magáért beszél, de mégis, mi a legfőbb iránycsapás, melyen el terveztek indulni? Van-e választott zsáner vagy profil, amit esetleg hangsúlyosabban szeretnétek képviselni?

- Szeretnénk elsősorban a sci-fire koncentrálni, és a fantasy-n belül is elsősorban az itthon megszokott, epikus, dark és paranormál alzsánerektől eltérő témákat bemutatni. Előnyben részesítjük a friss, önálló műveket a klasszikusokkal és a hosszú regényfolyamokkal szemben, de mindenképpen azt tartjuk szem előtt, hogy bármit adjunk is ki, az legyen akár stílusában, akár témájában vagy szemléletében új és egyedi.

- Hogyan választjátok ki a publikálásra szánt címeket, személyes kedvenceket emeltek ki vagy nagyobb súlyt fektettek a könyvek külföldi megítélésére, népszerűségére, ami nyilván az itthoni siker valószínűségét is növeli?

- Korábbi tapasztalataim alapján és a magyar könyvpiacot ismerve a külföldi siker vagy nemzetközi ismertség egyáltalán nem jelent garanciát a hazai befutásra – kivételek persze akadnak, és egy-egy mozifilm mindig lendít az alapjául szolgáló regény fogyásán. Természetesen szempont, hogy a kiszemelt könyv kapott-e díjat, mit és milyen hangnemben írnak róla az általunk elismert, elsősorban szakmai lapok és írótársak, ugyanakkor kevésbé ismert, érdekesnek és ígéretesnek tűnő könyvekből is talicskányit olvasunk el évente, hogy aztán összeálljon az a bő lista, amiről aztán válogatunk. Fontos, hogy mivel kis kiadó vagyunk, évi 10-12 címmel, ne kövessék azonos témákat körbejáró vagy hasonló stílusú könyvek egymást, és lehetőleg minél kevesebb sorozatba, trilógiába fogjunk bele. A személyes ízlés is közrejátszik persze: bár a címek javát közmegegyezéssel döntjük el, van arra lehetőség, hogy – az ésszerűség keretein belül – a kedvenceknek is helyet szorítsunk. Különben sem lehet tudni: hátha épp a kedvenc lesz a legnagyobb siker az olvasók között…?

- Egyszerre négy könyvvel rukkoltatok elő a legutóbbi Könyvfesztiválon, nem volt ez kissé kockázatos? Vagy éppen ellenkezőleg, ez éppen hogy kedvező stratégia?

- Induló kiadó esetén ennyi a minimum, hogy a nagyterjesztők komolyan vegyenek, nem tehettük meg, hogy ennél kevesebbet adjunk ki, amellett szerettünk volna már induláskor markáns képet adni a palettánkból és az ízlésünkről: a négy könyv mindegyike gyökeresen különbözik a többi háromtól, ugyanakkor mind megegyeznek abban, hogy fiatal, tehetséges szerzők formabontó és újító művei.

- A négy cím közül A felhúzhatós lány már több díjat is besöpört (többek között a Nebula- és a Hugo-díjat), mennyire volt nehéz megszerezni a kiadás jogát, hiszen eléggé az előtérben volt ahhoz, hogy más, nagyobb magyar kiadóknak is felkeltse a figyelmét? Az egzotikus hátteret és nyelvet illetően merültek fel nehézségek a fordítással kapcsolatosan?

- A felhúzhatós lányt más zsánerkiadó is szívesen kiadta volna, de sikerült olyan ajánlatot adnunk, amely elnyerte a jogtulajdonos tetszését. Szerencsénk volt azzal is, hogy a szerző, Paolo Bacigalupi nagyon segítőkésznek bizonyult, és külön üzenetet is írt a magyar olvasóknak.

A fordítás nehézségeiről elsősorban Horváth Norbert tudna mesélni… A thai szavak komoly fejtörést jelentettek, de Kékesi László, a thai–magyar szótár összeállítója a segítségünkre sietett, neki köszönhetjük a szavak helyes magyar átírását. Szerencsére a szerző a szövegben mindig világossá tette, hogy az adott kifejezést eszik-e vagy isszák.

- A második legismertebb kötetetek az Arthur C. Clarke-díjas Zoo City egy eléggé bizarr Johannesburgba kalauzol el bennünket. Mi vár az olvasóra, ha felüti a könyvet és számíthatunk-e Beukes másik írására, a Moxylandre siker esetén?

- A Zoo City alapvetően egy pörgő, laza hangvételű thriller, amely egy fantasztikus elemekkel tarkított, számunkra kevésbé ismert egzotikus környezetben játszódik. Az apartheid utáni társadalmi feszültségek és Dél-Afrika ellentmondásos légköre az egész regényt áthatja – meglehetősen sötét olvasmány, ugyanakkor a főhősnő fanyar humora oldja a feszültséget. Életműsorozatokhoz nem ragaszkodunk, hiszen minden írónak vannak jobb és rosszabb művei, a Moxylandet viszont mindenképpen szeretnénk majd kiadni, mert zseniális, cinikus és modern cyberpunk regény.

- Úgy tudom, hogy az egyik kedvenc íród Catherynne M. Valente, aki a mythpunk zsáner úttörője, mondanál pár szót róla és az általatok kiadott Marija Morevna és a Halhatatlan című könyvéről?

- Valente legnagyobb erénye a nyelv könnyed és mesteri használata, akármit ír, a képei, a mondatai lenyűgözően költőiek (ami nem véletlen, hiszen költőként is nyert már díjakat). Úgy képes felhasználni és valami újjá szőni a meséket és mítoszokat, hogy eközben lényegüket elevenen őrzi meg: nem kicsavarja, nem fakítja ki, hanem valami egészen újat és mégis ismerőset nevel belőlük. In the Night Garden című mesefolyama volt az első, amit olvastam tőle, és azóta csak egyre furcsább művei születtek. Néha úgy érzem, teljesen más, meghökkentő utakon bolyonganak a gondolatai: kinek jutna eszébe (rajta kívül) például regényt írni egy nemi úton terjedő városról (Palimpsest)?

A Marija Morevna és a Halhatatlan az orosz népmeséket és a sztálini Oroszországot szövi össze egy új, egyszerre mesei és realista regénnyé, amelyben a mesei stílusjegyek a történelmi valóságot erősítik és viszont, miközben egy korántsem szokványos (és meglehetősen kegyetlen) szemszögből beszél a párkapcsolatokról.

- A négyesfogatotok talán legkevésbé ismert szerzője a húrelméletből doktorált, finn származású Hannu Rajaniemi, ő hogyan került a képbe, miért esett rá a választásotok?

- Hannu Rajaniemi könyve, a Kvantumtolvaj az elmúlt évek egyik legnagyobb sci-fi szenzációja és meglepetése volt: elvégre nem angolszász szerzőnek még nemigen sikerült a sci-fi zsánerben 30 oldal alapján háromkötetes szerződésre szert tennie az egyik legnagyobb sci-fi kiadóval. A sikere talán abban rejlik, hogy egyszerre ír okosan és „trendin”, ugyanakkor teljesen egyedi, európai a hangja: olyan jövőt épít fel, amely egyszerre káprázatosan fantasztikus és átgondolt, minden mondatában benne van, hogy ez egy színes, részletgazdag világ – a történet maga pedig remek tempóban felépített macska-egér játék egy mestertolvaj és egy detektív között.

- Mik a közeli és távoli terveitek? Milyen zsánerekbe merültök még alá, milyen szerzőkkel (a weboldalatokon például láttam Ian McDonald nevét felbukkanni) és címekkel találkozhatunk majd nektek köszönhetően?

- A júniusi könyvhéten A dervisházzal jelentkezünk, amely a közeljövő Törökországába viszi el az olvasót: gáz, nanotechnológia és Isztambul mítoszai keverednek a könyvben, amely a tavalyi év egyik legnagyobb sci-fi könyvélménye volt a számomra, igazán meglepett, hogy nem nyerte meg tavaly a Hugót (két másik díjat viszont besöpört). Utána nyári szünetet tartunk, és szeptemberben jövünk ki legközelebb egy alternatív történelmi regénnyel, karácsonyra pedig néhány nagyágyút tartogatunk mind a sci-fi, mind az ifjúsági könyvek rajongóinak, de egyelőre többet nem árulhatok el.

- Mivel eléggé otthonosan mozogsz a hazai SF/F életben, mi több, meglehetősen aktív résztvevője vagy, mi a véleményed az itthon uralkodó állapotokról? Mennyire nyílik egy magyar olvasónak kitekintése a science-fiction és fantasy zsáner klasszikusaira és újdonságaira?

- A klasszikusok tekintetében viszonylag jól állunk, bár még így is elég nagy a „lemaradás”, elsősorban a nem angolszász és női szerzők terén. Így is van mit pótolni, és meglátásom szerint a sci-fi kiadók többsége amúgy is szeret a már bevált, korábban bevezetett íróktól kiadni, mint új nevekkel kísérletezni. Időnként becsúszik egy-egy friss szerző, de általában kuriózumként, az elég ritka, hogy egy kiadó inkább ismeretlen, új írókkal indítson.

Ugyanakkor azt is látom, hogy a zsánert olvasók egyre nagyobb hányada tájékozódik külföldi oldalakon, és nem csak a klasszikusokat várja, hanem az új megjelenéseket is, csakhogy azokra jó esetben is éveket várhat, igen ritka és csak a bestsellereknél fordul elő, hogy a külföldi megjelenést egy-két éven belül azonnal kövesse a magyar. Lépést tartani a trendekkel, a nemzetközi fantasztikummal még úgy is lehetetlen, ha az ember rendszeresen olvas angolul – én is hatalmas várólistát görgetek magam előtt, és csak töredékét bírom elolvasni azoknak a könyveknek, amikről pedig tudom, hogy érdemes lenne.

Mindent nem lehet kiadni itthon, és nem is kell, de nem bánnám, ha kicsit javulna az arány a klasszikusok és friss könyvek között, és ugyanazon maroknyi író életműve helyett színesebb, több nevet tartalmazó választék lenne elérhető. Az utóbbi években pozitív változást láttam ebben az irányban, remélem, kitart a lendület és az olvasók is bizalmat szavaznak az ismeretlen, de érdekes könyveknek.

- Elképzelhető, hogy felkaroltok magyar szerzőket is, amennyiben a kiadó eléggé megveti a lábát a hazai piacon?

- Akár most azonnal is felkarolnánk magyar szerzőket, ha kapnánk olyan kéziratot, amelyik van olyan újító, érdekes és igényes, mint a listánkon szereplő címek bármelyike. Tapasztalataim szerint a hazai szerzők nagy része őszintén úgy gondolja, hogy ennek a kritériumnak megfelel, a gond csak az, hogy engem is meg kell győzni erről. De hogy ne legyek ennyire borúlátó: jelenleg is számítunk olyan kéziratra, ami talán – ha minden jól megy – megjelenhet nálunk.

Persze az csak a dolog egyik fele, hogy mi nagyon szeretnénk megjelentetni a legjobb magyar fantasztikus műveket – arra is szükség van, hogy annyira menő kiadónak számítsunk, hogy a legjobb hazai fantasztikus szerzők kifejezetten velünk akarjanak együtt dolgozni.

- Végezetül tudsz-e ajánlani nekünk olyan szívednek kedves címet vagy szerzőt, amire vagy akire érdemes lesz figyelnünk, amíg elő nem rukkoltok az ötödik kiadványotokkal?

- A könyvhétig nincs sok idő hátra, saját kiadványt ezért nem tudok ajánlani, de érdemes lesz belenézni Brandon Hackett új regényébe, Az ember könyvébe, amelyet volt szerencsém még kézirat korában elolvasni: egy izgalmas és sokrétű regény, amely egészen új oldalról közelíti meg az emberen túli ember témakörét.

Mexican Stand-off különkiadás (#26): Havancsák Gyula, Tikos Péter és Vass Richárd a Spectrumban

Jobbára már szinte elfeledett sorozatunk ereibe egy kis revitalizáló folyadékot fecskendezünk (a la Re-Animator) egy nagyszerű hír apropóján: rendkívül tehetséges magyar grafikusaink közül hárman bekerültek az igen nagy presztízsnek örvendő amerikai Spectrum antológiába, olyan nevek mellé, mint Luis Royo, Brom, Julie Bell vagy Dave McKean. Ennek kapcsán elkaptuk őket egy interjúra, hogy meséljenek nekünk arról hogyan kerülhetnek magyar grafikusok a nemzetközi hírnév közelébe.

Azon olvasóink kedvéért, akik esetleg még nem ismernének titeket, kérlek mutatkozzatok be röviden.

Havancsák Gyula: Mindig is rajzoltam, szinte a járókában kezdtem, a gimnázium után a Pannónia filmstúdió rajzfilm szakára jártam, majd az egri Eventus Művészeti suliban fejeztem be ezirányú tanulmányaimat. Szerencsére volt pár "fanatikus alkotó" tanárom, így a hozzáállásuk is kicsit átragadt rám. Ezután szinte párhuzamosan vetettem bele magam a játékfejlesztésbe és a CD- illetve könyvborítók tervezésébe. Mostanában nagyrészt nemzetközi zenekaroknak készítek CD-borítót, szövegkönyveket. A nagyobb nevek: Annihilator, Grave Digger, Destruction, Nightingale, Tankard, Glenn Hughes, Jorn, At Vance, TYR, Stratovarius. Jelenleg főállásban játékfejlesztőként dolgozom. Takaros kis család van mögöttem, szerencsés vagyok :)

Tikos Péter: 1997 óta dolgozom illusztrátorként. Eleinte a M.A.G.U.S. szerepjátékot illusztráltam, később rajzfilmeztem, és egyéb grafikai munkákat végeztem. Az utóbbi években szabadúszóként leginkább amerikai kiadóknak dolgozom (Wizards of the Coast, Fantasy Flight Games, Catalyst Game Labs, stb.), emellett főállásban pedig játékfejlesztőként. 2009 óta készítek közösen illusztrációkat Vass Ricsivel. Van egy meseszép és csodálatosan okos kisfiam, és egy ugyanilyen feleségem.

Vass Richárd: Debreceni vagyok, így ott indítottam a rajzos pályafutásomat '95 tájékán. Eleinte rettenetes dolgokat "rajzoltattak" velem (például kifestőket), de ezért is hálás voltam, mert azért kaptam pénzt, amit a legjobban szeretek csinálni. Sokat utazom a MÁV járatain, mivel a meló soha nem ott van, ahol lakom. Pár éve megismertem Tikos Petit, elkészítettünk pár képet, és beraktak minket a Spectrumba. Enyém a keleti országrész egyik "jónője", és a lakókörzet legrosszabb gyereke.
 

Alkotó: Havancsák Gyula

Mit tudtatok a Spectrum antológiáról, mielőtt felmerült bennetek, hogy be kellene nevezni a műveiteket a válogatásba? Kinek az ötlete volt a jelentkezés?

HGy: Néhányszor a kezembe akadt egy-egy Spectrum antológia, és legtöbbször összeszorult szívvel nézegettem a kedvenc grafikusaim és számomra ismeretlen géniuszok munkái miatt. Igazság szerint már a múlt évben is vekengtem rajta, hogy jó lenne jelentkezni, de akkor elkomolytalankodtam, vagy időm nem volt rá, hogy összekapjam magam. De ha jól tudom, Péter és Ricsi úgyszintén így járt.

Mivel még mindig egy helyen dolgoztunk, az előbb említett urak hozták szóba a dolgot, és ezúttal komolyan vettük. Megléptük.

TP: Van pár korábbi Spectrumom, rendszeresen tanulmányozom őket. Mivel az amcsi munkák miatt állandóan figyelem az ottani történéseket, a szakmát, így régóta tudom, hogy a Spectrumba bekerülni milyen rangot jelent. Ezért sem jelentkeztem korábban, mert féltem az esetleges csalódástól. Aztán Ricsi elkezdte mondogatni, hogy nevezzünk, és mivel akkor épp mindhárman egy helyen dolgoztunk főállásban, ráadásul egymás mellett ültünk, lassan megfertőzött bennünket.

VR: A Spectrum az a flancos kiállítású könyvremek, amit a képregényboltban, meg egy-két havernál forgatsz, és megfogadod, hogy egyszer megveszed. Soha nem veszed meg amúgy, mert drága, viszont a tüskét sikerrel otthagyja benned. Két évvel ezelőtt nekifogtam a Spectrum meghódításának, de mivel sikerült az utolsó pillanatokra hagynom a dolgokat, ezért elbuktam az elégtelen banki-ismereteim miatt. Gondolta a fene, hogy pár dollárt olyan nehéz nekik kijuttatni. Hozzátenném, hogy a Spectrum különlegesen hülyén fogadja a pénzt. Mindegy, így ráfogtam a bankra az akkori kudarcot,"merugye" amúgy bekerültem volna a képeimmel. Tavaly aztán - miután valamin csúnyán felidegeltem magam - elkezdtem mondani a srácoknak, hogy csapjunk bele. Nevezzünk be. Aztán már csak azt vettem észre, hogy vagdossák ki a nevezési lapokat, meg rendezgetik a printjeiket. Az az igazság, hogy idén is elbuktam volna a bankon. Tényleg hihetetlen, de az összes jól bejáratott pénzutalási rendszert kerüli a Spectrum. Hála az égnek, van kéznél egy Tikos.
 

Alkotó: Tikos Péter

Ismeritek egymást személyesen vagy pusztán szakmai kapcsolat van köztetek?

HGy: Péterrel úgy 4-5 éve ismerjük egymást, még a stormregion-os időkből. Ricsi pedig úgy 2 éve csatlakozott a Digital Realityhez. Szerintem elég jó barátság is kialakult köztünk.

TP: Jól ismerjük egymást. Én Ricsit már évek óta ismertem a netről, mikor először találkoztunk személyesen, már barátokként üdvözöltük egymást. Gyulával pár évvel ezelőtt találkoztam a Stormregion nevű, azóta jobblétre szenderült játékfejlesztő cégnél, aztán újra összehozott vele a sors a Nadirim fejlesztőgárdájában. Nem sokkal ezután Ricsit is odacsábítottuk, így több, mint egy évig nap mint nap boldogítottuk egymást hárman. Nemrég újra elváltak útjaink, Ricsi és én már nem dolgozunk ott, de jó barátok lettünk, és továbbra is napi szinten tartjuk a kapcsolatot: Ricsivel a közös munkák miatt is, Gyulával meg hergeljük egymást politikával és zenékkel.

VR: Együtt melóztam velük a Nadirimen közel két évet. Tetszett a közösség. Jókat dumáltunk, jókat vitáztunk. Szerintem többet sikerült kihozni egy egyszerű szakmai kapcsolatnál. Itt van például Gyula, aki hiába rajzol sok halálfejet, meg denevérszárnyat, attól még egy szelíd ember. Péterrel sokat leveleztem régebben. Az MKA berkein belüli, vagy egyéb netes fórumokon is megtapasztalható hozzáállása mindig is szimpatikus volt. Nem csalódtam a személyes találkozás után sem. Jó vele melózni, és meg is tud röhögtetni, ami elég fontos.
 

Alkotók: Tikos Péter és Vass Richárd

Ki miért jelentkezett a Spectrumba, milyen kategóriában és milyen művekkel?

HGy: Engem leginkább a kíváncsiság hajtott, hogy megtudjam, van-e esélyem arra, hogy beválogassanak. Próbáltam növelni az esélyeimet annyival, hogy 6 képet küldtem, de az ok az is volt, hogy nem igazán tudtam választani közülük. Nagyrészt CD-borítókal neveztem: TYR, Opera Diabolicus, Destruction, Mpire of Evil, Svartsot, illetve a legutóbbi Lem könyvborítót küldtem el. Talán az Advertisement kategóriában indultam, már nem is emlékszem.

TP: A dicsőségért jelentkeztem, mert kihívás volt, és mert talán segít a szakmai előmenetelben. Önálló, saját munkákat is adtam be, meg hármat Ricsivel közösen, utóbbiakból került be végül valami. Könyvborítók és belső illusztrációk voltak: pár D&D kép meg a Delta Vision számára készült közös munkák.

VR: Azért jelentkeztem, hogy legyen végre egy Spectrumom... Haha. A szakmai visszajelzésért, egyébként. Bevallom, ha nem kerültem/tünk volna bele, akkor az fájt volna nagyon, még akkor is, ha tudom azt, hogy nehéz bekerülni. Várva a zsűrizés végét, bevallom, csúnyán belelovalltam magam, ami nem jellemző rám amúgy.

Összesen kilenc képpel jelentkeztem, ebből hármat Péterrel közösen nevezve. Borítók voltak, illetve egyéb illusztrációk. Küldtem fekete-fehéreket is, de nem akarom most kudarcként felfogni, hogy azok nem landoltak sikerrel a könyvben. Felejtsük is ezt el gyorsan. Majd lerendezem magamban.
 

Alkotó: Vass Richárd

Hogyan zajlott a nevezés és milyen visszajelzéseket kaptatok eddig (azon túl persze, hogy beválogattak a kiadványba) ?

HGy: A4 méretű színes nyomtatványokat készítettünk, ezeket küldtük el a nevezési díjjal és a pályamunkák adataival együtt. Visszajelzések egyenlőre még nincsenek, de nagyon jól esik az érdeklődés, illetve hogy elismerik az eredményünket.

TP: A nevezésnél a legnagyobb macera a bankokkal volt, mert semmilyen más módon nem lehetett befizetni a nevezési díjat, csakis a számunkra legnyakatekertebb módon. Végül megoldottuk, bár Ricsinek volt egy kis gondja, ő még levelezgetett kicsit a Spectrumékkal. Elég izgalmas volt. Visszajelzés szerintem majd talán akkor lesz komolyabban, ha megjelenik a kiadvány az év vége felé. Persze sokan gratuláltak, ami nagyon jól esett. Ami szokatlan, hogy az elmúlt két hétben több interjút adtam, például egy lengyel magazinnak is.

VR: Áh, hagyjuk a nevezést... Nehezebb volt a nevezési díjakat elküldeni, mint a rajzokat elkészíteni.

Csodás figyelem irányult rám/nk utána. A Facebook, ugyebár. Aztán azóta már voltam a 7 grafikusa is. Ennél a pontnál viszont már feszengtem. Valahogy már ez is sok volt. Én már csak ilyen vagyok.
 

Alkotó: Havancsák Gyula

A Spectrum 19. számának zsűrijében nem csak művészek, hanem a szórakoztatóipar prominens résztvevői is képviseltették magukat, mint a Blizzard Entertainment, a Disney animációs részlege vagy a Wizards of the Coast. Lehet számítani arra, hogy a bekerüléssel megnövekednek az esélyeitek, hogy hasonló kaliberű cégektől kapjatok felkérést?

HGy: Nem igazán számítok semmire, nem hinném hogy beleégtek a képeim a zsűritagok retináiba, de azért a saját véleményem az, hogy egy kép akkor "jó", ha megmarad az emberben. Viszont itt olyan mennyiségű pályamunkát nézett át a zsűri, hogy kételkedek abban hogy esetleg beugrana nekik a későbbiekben bármi is. Az esélyeket valamilyen mértékben talán növeli, de ez innen most még láthatatlan szerintem.

TP: Reméljük, hogy igen, hiszen az egyik cél is ez volt. Én korábban már dolgoztam párszor Jon Schindehettevel (ő a Wizards senior art directora), de nem hiszem, hogy ez bármiben is befolyásolta volna (ha emlékezett egyáltalán a képeimre). Az egyik, hasonlóan wizardsos művészeti vezető hölgy, akivel szintén dolgoztam már korábban, lájkolta a hírt a Facebook falamon, de egyelőre ennyi. Az biztos, hogy jól fog mutatni a dolog az önéletrajzban, de odakint ez még édeskevés. Ott mindig csak az számít, milyen az aktuális portfoliód, a legutolsó munkád. Lehetsz a legkitüntetettebb művész, ha nem úgy teljesítesz, ahogy elvárják, nem kapsz munkát. Arra jó még ez a Spectrum dolog, hogy megmérettük magunkat ezek előtt az emberek előtt, és átmentünk a rostán, ez nyilván jól esik, jelent valamit, és ad némi önbizalmat. De nem dőlünk hátra, mert nem lehet.

VR: Szerintem nem. Esetleg adhat egy támpontot a folytatáshoz. Még azt sem tudjuk, hogy melyik képünk tetszett meg nekik, de számomra ez lesz a legfontosabb Spectrum-tanulság a későbbiekben. Ha ezt szem előtt tartjuk, akkor több, hasonló cuccal megint berajzolhatjuk magunkat a gyűjteménybe.
 

Alkotó: Tikos Péter

Mennyire visszaigazolás nektek a teljesítményetekről és a képességeitekről, hogy olyan illusztris társasággal kerültetetek egy kiadványba, mint Julie Bell, Brom, Luis Royo vagy Android Jones, hogy a képregény- és szerepjátékipar sztárjainak krémjéről már ne is beszéljünk (Frank Cho, Richard Corben, Joe Madureira, Dave McKean, Wayne Reynolds, Todd Lockwood, Kalman Andrasofszky) ?

HGy: Részben visszaigazolás, ugyanakkor hatalmas büszkeség. Viszont ez a "visszaigazolás" 2011-nek szól, és erre inkább építkezni kell, keményebben, mintsem rátespedni. Mi most bekerültünk, ezek az alkotók pedig állandó vendégek a Spectrum oldalain...

TP: Egyrészt nyilván jó dolog ez, de ahogy Gyula is mondja: ezek az emberek minden évben szerepelnek a Spectrumban, esetenként díjazottak is (mert ugye minden évben, minden kategóriában kihirdetnek arany- és ezüstérmeseket), vagy éppen a borítóképet alkotják meg. Ehhez azért még sokat kell dolgozni. Lehet az újabb cél az, hogy jövőre ismét bekerüljünk.

VR: Piszok jó érzés, és mivel ismét át akarom élni azt a bizonyos pillanatot, amikor megláttam a nevünket a sorban, ezért, ezt szem előtt tartva fogok dolgozni ebben az évben.
 

Alkotók: Tikos Péter és Vass Richárd

Többeteknek van olyan szerencséje, hogy Magyarországon abból élhettek meg, amit szerettek csinálni, ami itthon nem annyira evidens, mint mondjuk az USA-ban. A munkán kívüli életetek mekkora részét tölti ki a rajzolás (hiszen vannak művészek, akik pusztán munkaként gondolnak az alkotásra)?

HGy: Valóban szerencsénk van, de azért ebben irdatlan mennyiségű munka, lemondás, küzdelem és idő van. A szerencse pedig akkor jön, ha minél több alkalmat adunk neki. Sajnos Magyarországon nem evidens, hogy valaki abból él, amit szeret, vagy ha az a munkája, amit nem szeret, akkor legalább hobbi szinten (hobbi szó nagyon nem degradáló ez esetben!!!) űzhesse azt, amit a lelke megkövetel.

Egyelőre a munkán kívül keveset tudok rajzolni, mert ha van időm, zenélek. De a legtöbbször nem is munkaként tekintek a rajzolásra, hiszen sok esetben igyekszem úgy nekiülni, hogy valóban felspanolom magam, kedvet generálok. Munkába akkor csap át a dolog, amikor küzdeni kell a megrendelővel, vagy megerőszakolni a képet. Gyakran napi tizen-órákat töltök munkával, van, hogy a hétvége is rámegy. Persze azért fontos a szabadidőt is kiharcolni, ha lehet. Érzi az ember, mikor elég, és mikor kell feltöltenie magát :) Input, inspiráció mindig kell. Lehet ez könyv, film, zene, zenélés, séta, bármi.

TP: Elcsépelt közhely, de tényleg akkor is dolgozom, amikor nem dolgozom. Ha megnézek egy filmet, olvasok egy könyvet, vagy éppen kirándulok, akkor is gyakran "grafikus szemmel" nézem a dolgokat. Persze ez egészen más, mint a gép előtt görnyedni. Az utóbbi egy-két évben nem nagyon aludtam: főállás után otthon folytattam szabadúszóként, gyakran hajnalig. A Spectrumba nevezett képek is így születtek meg, éjszakánként. Nagyon fárasztó tud lenni, amikor hónapokig csak napi 4-5 órát alszik az ember, az utóbbi hónapokban ráadásul vidékről utaztam be Pestre a munkahelyemre, ami napi 3 óra utazást jelentett. De minden csak előbbre visz, ami nem öl meg, erősebbé tesz, és mindenből tanul az ember: én például megtanultam állva aludni a buszon. Ezekért a nehézségekért is kárpótol most ez az elismerés.

VR: Rengeteget melózom. Az alvásból vettem el időt ehhez. Most fogok változtatni az életemen emiatt. Egyébként szerintem is munka. Na jó, nyolcvan százalékban az csak.
 

Alkotó: Vass Richárd

Mennyire vagytok kapcsolatban a hazai grafikusokkal?

HGy: Nagyon sokakkal igen jó a munkakapcsolat, legtöbbször baráti is a viszony. Évek óta együtt dolgozunk. Gyakran kikérjük egymás véleményét, és szidjuk a másikat, ha az valami jó képet hozott össze:)

TP: Nagyon sok mindenkivel tartom a kapcsolatot, vannak nagyon jó barátaim a szakmából. Gyula, Ricsi ugye ilyenek. Aztán szeretek dolgozni Ricsin kívül másokkal is, így például rendszeresen színezek storyboardokat Cserkuti Dávidnak, aki szintén nagyon jó barátom. Az MKA tagjaként is sok szakmabélivel ismerkedtem meg, játékfejlesztőként szintúgy, és igyekszem mindenkivel jóban lenni, ami nem túlságosan nehéz. Rengeteget tanultam az évek során ezektől az emberektől.

Aztán nagyon jó volt személyesen is megismerkedni nagy kedvenceimmel és példaképeimmel, például Vass Mihállyal vagy Boros Zoltánnal és Szikszai Gáborral. Nagyon sajnáltam, mikor utóbbiak függetlenedtek egymástól és egyúttal országunktól is, de épp pár napja írt rám Gábor a Facebookon, úgyhogy nem vesztek el ők sem.

VR: Lassan mindenkit megismerek. Bár inkább a vonatellenőröket ismerem. Haha.
 

Alkotó: Havancsák Gyula

Milyen tanácsot tudnátok adni kezdő grafikusoknak, akik hasonló babérokra törnének, mint amit ti már elértetek?

HGy: Elhivatottság. Kritikusság a saját munkával szemben. Annyi kép készítése, amennyi csak lehetséges, hiszen mindig lesznek jobbak és rosszabbak közöttük. Meg kell tudni találni a hangot a lehetséges megrendelőkkel, el kell tudni juttatni hozzájuk a referenciákat, és nem bomlasztani a munkakapcsolatot. Ugyanakkor az alkotónak tudni kell kiállni önnmagáért. Nem annyira misztikus dolog ez, ráadásul ebben a netes világban azért elég könnyű eljutni a megrendelőkhöz, illetve bennünket sem nehéz megtalálni.

TP: Tudni kell, mit akarsz elérni, és a kitűzött cél felé haladni. Nem elég jó rajzolónak lenni, abból rengeteg van. Ha megrendelésre dolgozol, tisztában kell lenned az elvárásokkal, alázatosnak kell lenned, és nagyon szigorúan tartanod kell a határidőket. Folyamatosan figyelned kell a szakmát, a pályatársakat. Folyamatosan fejlesztened kell magad. Erre itthon szinte semmilyen lehetőség nincs, ezért tanulj angolul, és olvass blogokat, szakmai fórumokat, magazinokat. Az önmenedzselés csaknem olyan fontos, mint a szakmai tudás: ha senki nem tud rólad, ha nem vagy elérhető, ha nem találod meg a csatornákat, ahol eljuttathatod a munkáid a potenciális ügyfeleknek, senki nem fogja megtudni, milyen ügyes vagy. Ha nehezen mennek a dolgok, ne add fel, ne keseredj el. Készülj fel arra, hogy egy 24 órás nap semmire sem elég. Ne szeress aludni.

VR: Hardcore önkritika. És kiterjedt bankismeret.
 

Alkotók: Tikos Péter és Vass Richárd

Utoljára pedig egy külön kérdés Vass Richárdnak: van valami bíztató híred a Vortex City-ről?

VR: Ffuhh. Egy kicsit eltávolodtam tőle, de nincs olyan nap, hogy ne agyalnék rajta. Egy fejezet le lett fordítva angolra, én pedig felírtam a füzetembe, hogy egy iPades kiadás kellene inkább, a nyomdai helyett. Ehhez pedig illő lenne megmozdítani az illusztrációkat, csakúgy, mint a Nadirim-képregényben. Nem adtam még fel.

Lapzárta után érkezett: kiderült, hogy a Tikos-Vass páros Ifini éjszakák 2 című munkája került be a Spectrum válogatásba. A szóban forgó festmény lentebb látható:
 

Tikos Péter - Vass Richárd: Ifini éjszakák 2

Zsiráfablak Ű - ZS

A Zsiráfablak utolsó betűi álltak glédába a Geekz olvasóinak, kezdve a Ripley-re hajazó (sic!) Űramazonnal, követve a Vízen Lebegő Dolgokkal és a helyi közértbe leugró Zombival (akit a helyzetet súlyosbítandó Zolinak hívnak), a sort pedig egy jókora fazéknyi Zsigerleves zárja. Bezárul hát a gyerekkorunk Ablak-Zsiráfját parodizáló magyar grafikusok mókatára, de sej! nem kell búnak ereszteni a fejünket, mert kedvenc alkotócsoportunk gőzerővel dolgozik a Direkt fanzin hetedik számán. Lássuk akkor: a szó elszáll, az írás megharap (mert egy marketinges ismerősöm szerint egy rossz szóviccre mindenki emlékezni fog).

Ű mint Űramazon
Alkotó: eLeM (Lanczinger Mátyás)
Weblap: http://www.meetthefish.blogspot.com/

Pár szó az oldalról: No komment, maga a kép, meg az alátett kis szöveg kb. mindent elmond, az egész annyi, amennyi. Hüjehajú Ripley nyénnye cartoon-osítva, rasztermámor, kis Scott Pilgrim-es befolyásoltság, nyista alien, nyista Newt, sehol egy deka tojás, de azért asszem, így is működik. 

Miközben Ripley-fotók után kutatgattam, nagyon örültem, amikor kiderült, hogy Sigourney Weaver az Aliens-ben tényleg Reebok csukát hord, a film során egy gyors, közeli snittben tisztán kivehető a cipőn a logo is:) Az űramazon szót amúgy egy régi animétől eltekintve nem sűrűn láttam használva sehol. Az oldal vázlatai megtekinthetőek itt.

V mint Vízen lebegő dolgok
Alkotó: S9TXE (Haránt Artúr)
Weblap: http://www.flickr.com/photos/s9txe/  

Pár szó az oldalról: Ez is a Gyalog Galoppos "Film könyve" koncept folytatása. Ez a saját oldalaim közül a kedvencem. A boszorkány szkeccs annyi zseniálisan idióta áltudományosságot tartalmaz, hogy azt vettem alapul, hogy a (korabeli) filmbéli esetleges tudósok az elhangzott "ha annyit nyom, mint egy kacsa..." levezetést hallották volna, vajon hogyan jegyezték volna le azt egy alkímiaszerű képletben. Érdekesség: az angol eredetiben a magyar szinkronnal ellentétben a vízen lebegő dolgok között nincs hasas bankó, szöcske és hulla, viszont van almabor, sár, cseresznye, templom és hússzósz. Belegondolva megdöbbentően sok dolog lebeg a vízen (és bámulatos hol tart manapság a tudomány :)). A magyar szinkron szerintem már annyira legyökerezett a néptudatban, hogy inkább az ott felsorolt dolgokat jelenítettem meg.

Ha egyszer kedvem és időm összetalálkoznak szeretnék tőbb oldalt csinálni ehhez a sorozathoz. Kiszemelt szavaim a filmből: N mint Ni lovagjai, B mint Banán alakú (vagy F mint Föld), C mint Caerbannog, Aaaaarrggh mint a Vár aminek a neve Aaaaargh (és a szörny aminek a neve Aaaargggh). Szinte az egész ábécére jut egy klassz szó a filmből :)
 

W mint Werewolf
Alkotó: Burg Balázs
Weblap: http://jidaki.blogspot.com/

Pár szó az oldalról: Az emberfarkas vagy farkasember olyan ember, akit "átok" farkassá változtatott. Ilyenkor emberi mivoltából kivetkőzve viselkedik. Eredeti görög neve, a λυκάνθρωπος, a görög lükosz (farkas) és az anthróposz (ember) szavak összevonásából keletkezett. A farkasember-hiedelem eredetére — mely szerint némelyik ember képes magára ölteni egy állat, többnyire farkas formáját — soha nem sikerült kielégítő magyarázatot találni. Hérodotosz, a Kr. e. 5. században élt görög történetíró megemlít egy népcsoportot, amelynek tagjai akaratlagosan farkassá tudnak változni, és éppen olyan könnyedén vissza is tudnak alakulni, amikor csak akarnak. Századokkal Krisztus születése előtt a farkasember-démont olyan embernek tekintették, akit természetellenes módon megszállt az emberhús iránti éhség, és aki mágia segítségével megvadult farkassá tud változni, hogy könnyebben tudja csillapítani szörnyű étvágyát.
… és innen jött a rajz alapgondolata, mikor a függőt megszállja a függése tárgya iránti vágy … (jelen esetben a jelképes üveg…) De jómagam is "vérfarkassá" változom a böjti napok estéjén a böjt lejártához közeledvén. :)
 

X mint X-sugár
Alkotó: Fórizs Gergely
Weblap: http://forig.blogspot.com/

Pár szó az oldalról: Mint a leírásban is olvasható a kép a Sea Zombies világában játszódik és egy olyan jelenetet ábrázol amin az X-sugár csak közvetett értelmezésben jelenik meg. A rajz nem kötődik az eddig megjelent történethez, ezt a képet kifejezetten a Zsiráf-Ablakhoz készítettem.
 

Y mint Ipszilon
Alkotó: Btyr /Fekete József/
Weblap: http://www.flickr.com/photos/jofonauta

Pár szó az oldalról: Amikor megkaptam a betűt, akkor nem gondoltam volna, hogy ez okozza majd a legnagyobb fejtörést. Aztán megfogtam a téma vizuális oldalát. Folyó-torkolat-delta-tölcsér. Az Y betűm az egy madártávlat monotípiák kollázsából, ami egyébként a Margit Sziget és a  Duna folyó ipszilonja.
 

Z mint Zombi
Alkotó: Felvidéki Miklós
Weblap: http://keplegeny.blogspot.com/

Pár szó az oldalról: Ő...Sose rajzoltam zombit leszámítva a Faxzzine első számában egy egy oldalas képregényben, ahol saját magamat rajzoltam meg szétrohadt hullaként. Sztem tényleg jó horror karakterek, nem véletlen, hogy manapság szinte a vámpírokkal vetekszik népszerűségük. Érdekesség (?) lehet, hogy a rajzon több "z" betűs fogalom is el van rejtve. A rajz maga egy egyszerű tusrajz számítógéppel rasztereztem ki, hogy kicsit izgibb legyen.
 

Zs mint Zsigerleves
Alkotó: Fórizs Gergely
Weblap: http://forig.blogspot.com/

Pár szó az oldalról: Mint a leírásban is olvasható a kép a Sea Zombies világában játszódik és egy olyan jelenetet ábrázol amin a zsigerleves csak közvetett értelmezésben jelenik meg. A rajz nem kötődik az eddig megjelent történethez, ezt a képet kifejezetten a Zsiráf-Ablakhoz készítettem.
 

Zsiráfablak S - Ü

A Zsiráfablak utolsó előtti installációját olvashatjátok, hiszen innen már csak hét betű a ZS-ig. Akik esetleg nem követték volna eddig a sorozatunkat: a Zsiráfablak tehetséges magyar grafikusok által újragondolt vicces-abszurd Ablak-Zsiráf felnőtt tartalommal, melyből kiállítás is nyílt, valamint füzetformátumban is megrendelhető a kiadvány alkotó-szerkesztőjétől, Haránt Artúrtól (akivel egyébként régebben már készítettünk interjút is).

S mint Sánta
Alkotó: Fórizs Gergely
Weblap: http://forig.blogspot.com/

Pár szó az oldalról: Mint a leírásban is olvasható, a kép a Sea Zombies világában játszódik és egy olyan jelenetet ábrázol amin a sántaság csak közvetett értelmezésben jelenik meg. A rajz nem kötődik az eddig megjelent történethez, ezt a képet kifejezetten a Zsiráf-Ablakhoz készítettem.

Sz mint Szakáll
Alkotó: Burg Balázs
Weblap: http://jidaki.blogspot.com/

Pár szó az oldalról: A testrészből, amit a választott szó jelöl ezen az oldalon, nekem is van nem kis mennyiségben, ezért megemlékeztem róla egy rajzzal és egy szép hosszú definícióval.

T min Taraj
Alkotó: Burg Balázs
Weblap: http://jidaki.blogspot.com/

Pár szó az oldalról: Ahogy az előző oldalon a definícióban írtam, hogy néha szakállnak hívjuk az állatok arcszőrét, itt kihasználtam a vicces fordított helyzetet: egy emberi figurával ábrázoltam egy állati testrészt.

Ty mint Tyűha
Alkotó: zoia (Zámbori Andrea)
Weblap: http://zoiashit.blogspot.com/

Pár szó az oldalról: Na! hát csodálkozol?

U mint Ujj
Alkotó: Koppányi Péter
Weblap: http://www.flickr.com/photos/koppanyi/

Pár szó az oldalról: Azért esett az UJJ szóra a választásom, mert a három testrészemből, amit félek, hogy elvesztek egyszer, ez az egy kezdődött U-val. Igazából a 'kéz' az egyik, de az nem U-val kezdődik, ráadásul az ujjak komolyan összefüggnek a kézzel, hovatovább szó szerint. A rajz elkészítésében is segítségemre voltak ezek a praktikus kis „eszközök”, így az UJJ kézenfekvő volt.

Ú mint Úttest
Alkotó: zoia (Zámbori Andrea)
Weblap: http://zoiashit.blogspot.com/

Pár szó az oldalról: Úttest: avagy út-teszt: eredménye az összetevők arányától függ :)

Ü mint Überkirály
Alkotó: Kozma Dávid
Weblap: www.flickr.com/kynu

Pár szó az oldalról: A cool, az anti-cool, és ami mindezeken túl van. Sajnos még kevés is az a hülyeségmennyiség amit sikerült ebbe a rajzba belepasszírozni. A(z egyébként made in china) paláston található minimál jelek a kínai írásjellel kiírt megfelelői az über királynak (fenti-király). Hatalmas mázlimnak tartottam mikor rákerestem, hogy ezek nem azok a tipikus kirxkrax-os írásjelek, sőt, nagyon jól mutatnak együtt, így egyáltalán nem egyértelmű a kínaiságuk sem. De most ellőttem ezt a patront is.

Zsiráfablak O - R

A Zsiráfablak az O betűtől folytatódik és aki esetleg lemaradt a Direkt Fanzin kiállításáról, az most bepótolhatja, legalábbis az R betűig, méghozzá a szerzők kommentárjával, amellyel kifejezetten a Geekz kérésére látták el a műveiket. Lássuk akkor, mivel helyettesítették a srácok az újgenerációs Ablak-Zsiráf betűit!

O mint Oktopusz
Alkotó: Burg Balázs
Weblap: http://jidaki.blogspot.com/

Pár szó az oldalról:  A rajz tussal, csőtollal és filccel készült 1:1-es méretű, némi számítógépes utómunkával ... ja, és miért oktopusz? Hát mert O-val kezdődik és 8 lába van! :D

Ó mint Óriás
Alkotó: S9TXE (Haránt Artúr)
Weblap: http://www.flickr.com/

Pár szó az oldalról:  Az "A" betűhöz írt résznél már írtam, hogy az oldalaim a Gyalog Galopp című filmben lévő "Film könyve" kódex lehetséges be nem mutatott oldalai lennének. Az "Ó" betűhöz nehéz volt találni egy jelenetet a filmből. Kicsit bántam, hogy nem az "N" betűt kaptam, mert a Ni lovagjait akartam volna lerajzolni, de szerencsére találtam valami hasonlót.

Ö mint Önigazgatás
Alkotó: Fórizs Gergely
Weblap: http://forig.blogspot.com/

Pár szó az oldalról: Mint a leírásban is olvasható a kép a Sea Zombies világában játszódik és egy olyan jelenetet ábrázol amin a gyomorszáj csak közvetett értelmezésben jelenik meg. A rajz nem kötődik az eddig megjelent történethez, ezt a képet kifejezetten a Zsiráfablakhoz készítettem.

Ő mint Őrület
Alkotó: Btyr /Fekete József/
Weblap: http://www.flickr.com/photos/jofonauta

Pár szó az oldalról: Egy kísérletem darabjának részlete. Önarcképsorozatom másik darabja, ez is monotípia, de ez csak egy részlete a teljes munkának. A saját fejem befestékezésével és lenyomásával keletkezett a nyomat, amit digitálisan inverzére fordítottam. A "magyarázószöveg" az egy másik monotípiám részlete, ez tűnt a legkifejezőbbnek a témához.

P mint Pina

Alkotó: Btyr /Fekete József/
Weblap: http://www.flickr.com/photos/jofonauta

Pár szó az oldalról: Az alapja kartonra készült akrilfestékkel. Ezt dolgoztam, kollázsoltam, rajzoltam össze számítógép segítségével. A témának egy rég elkezdett szinonima gyűjtés volt az alapja. Egyik kótyagos este két haverom társágában jutott eszembe ez, hogy hány szót ismerünk rá. Aztán x mondta, hogy rengeteget tud. Vettem a noteszt és elkezdtem írni. Összesen 5 vagy 6 sikerült neki, utána feladta. Amikor eszem és a noteszem ott volt, akkor bővítettem a szinonimákat. A szövegezés egyébként az eredeti noteszból való kivágat. Ja, és hagytam helyet az olvasónak is, ha még eszébe jutna valami ami kimaradt, akkor oda tudja írni. 

Q mint Qtya
Alkotó: Kozma Dávid
Weblap: www.flickr.com/kynu

Pár szó az oldalról: Erőltetett tudom, pont mint a LóVé feliratok a táskán... de szeretem. :)

 

R mint Rejtély
Alkotó: SeSo (Sebesvári Soma)
Weblap: http://sesoworkz.blogspot.com/

Pár szó az oldalról: Először volt a betű, aztán a szó adta magát, a kép pedig jött elő mintha hívnák. De a rejtély kulcsa a dobozban maradt... / A tartalmi játékosság egy képben vagy animációban, az értelmezés határainak feszegetése, talán ezek azok amit jelenleg fontosnak tartok, ha próbálok létrehozni valamit.

Zsiráfablak J - NY

A Zsiráfablak képsorozata folytatódik, melyben tehetséges magyar grafikusok újragondolják a gyermekkorunkból mindenki által ismert Ablak-Zsiráfját, amiből egyébként kiállítás is nyílt a Műhely galériában, ahol a Direkt fanzin mind a 15 alkotójának műveit megnézhetitek.

J mint Jékkrém (nem elírás)
Alkotó: Szép István
Weblap: http://www.facebook.com/pestodesign

Pár szó az oldalról: Szeretek egyszerű figurákat rajzolni, a vektoros ábrázolás tökéletes ehhez. Igyekeztem kitalálni a legundorítóbb jégkrém ízt amit tudtam, a pingvin aztán jött magától.

LY mint lyuk
Alkotó: eLeM (Lanczinger Mátyás)
Weblap: http://www.meetthefish.blogspot.com/

Pár szó az oldalról:  Tán szállingóztak a fejemben átfogóbb ötletcsírák lyuk-témában, mint ez, de végül emellett az agyevő, szabaduló kukac-rágta lyuk-megoldás mellett döntöttem. Azt akartam, hogy a rajzon átérződjön az indulat. Mind a két szereplőnek jobb lesz a másik nélkül, úgy tűnik. A mellékelt szöveg ehhez képest eléggé eltér. Egy barátom fel is hívta rá a figyelmem, hogy ez most mennyire oké így, alkotói szempontból. Szerinte nincs ez eléggé végiggondolva és csak valami ál-filozófikus, felület-karcolgató, jópofáskodó cucc lett a vége (mellesleg az egész Zsiráfablakról hasonlóan vélekedik:)). Mondtam neki, talán kicsit túl komolyan veszi ezt a dolgot, ugyanakkor mégis elgondolkodtam az alkotói felelősségről én is (...). VISZONT leegyszerűsítve a dolgot, a nyomdában kellett lennie a leadott anyagnak, időre. Slussz.

K mint Kovboj
Alkotó: Fritz (Fritz Zoltán)
Weblap: http://zfritz.blogspot.com/

Pár szó az oldalról: Mint az előző "Cs" betűs oldalnál, ennél halmozottan van jelen a "K" betű az oldalon, aki megtalálja mindet az küldje el levélben az eredményt. De ne nekünk, mert mi már tudjuk mennyi van benne.

L mint Lacibetyár
Alkotó: Self2 (Karóczkai Zsolt)
Weblap: www.flickr.com/photos/self2

Pár szó az oldalról: Az igazi tróger, aki – ha kell – csontokat tör, de legbelül egy csiszolatlan gyémánt.

M mint Mesmerizmus
Alkotó: Kozma Dávid
Weblap: www.flickr.com/kynu

Pár szó az oldalról: Ritkán van dolgom az írással, így a Zsiráfablaknál örültem a lehetőségnek és mindenféle kurta furcsa szövegeket próbáltam faragni. A mesmerizmushoz adta magát a Mekk mesteres párhuzam, mint a kontár/hazug mesterember így a bábfilmben gyakori verses (kínrímes) forma is. A három betűmnél nem törekedtem egységes stílusra, ehhez ez a viszonylag részletgazdag kidolgozás illett szerintem.

N mint Nagybőgő
Alkotó: Burg
Weblap: http://jidaki.blogspot.com/

Pár szó az oldalról: A repertoárt színesítve egy egzaktabb definíció olvasható, egy annál kötetlenebbül megalkotott illusztrációval.

Ny mint Nyúl
Alkotó: Szép István
Weblap: http://www.facebook.com/pestodesign

Pár szó az oldalról: Mikor valaki megkérdezi, mi a munkám, gyakran azt válaszolom, hogy nyuszikat rajzolok. Ez kellően boldognak hangzik ahhoz, hogy a legtöbb ember kiakadjon tőle ;) Szóval az ny nálam most egy hypster nyúl.

Zsiráfablak É - Í

A Zsiráfablak, vagyis gyermekkorunk Ablak-Zsiráfjának tehetséges magyar grafikusok által újraalkotott felnőttverziója folytatódik: oldalanként követhetjük ezúttal egészen az Í betűig a szerzők kommentárjával. A pö betű még egy kicsit odébb van...

É mint Éhség
Alkotó: Btyr /Fekete József/
Weblap: http://www.flickr.com/photos/jofonauta

Pár szó az oldalról: Mivel gyermekkönyvet dolgoztunk át, fontosnak tartottam , hogy a témáim ne gyerektémák legyenek. Oldalaim alaptechnikája (egy kivételével) a monotípia. Szerte a világon küzdenek ezzel a problémával emberek. Saját bőrömön is tapasztaltam már nemegyszer ezt. Erre próbáltam humorosan reagálni.

F mint Faun
Alkotó: Haránt Ervin
Weblap: nincs

Pár szó az oldalról: Szeretem a faun legendákat, s magát ezt a misztikus figurát. S probáltam elképzelni, hogy milyen lenne a napjainkban.

G mint Groteszk
Alkotó: Btyr /Fekete József/
Weblap: http://www.flickr.com/photos/jofonauta

Pár szó az oldalról: Mindig is foglalkoztattak a furcsa dolgok. Úgy gondolom az embereknek vannak torzulataik, groteszk másik énjük, ha csak gondolati síkon is. Ez egy önarckép sorozatomnak egyik képe. Ez az én akkori torzulatom.

Gy mint Gyomorszáj
Alkotó: Fórizs Gergely
Weblap: http://forig.blogspot.com/

Pár szó az oldalról: Mint a leírásban is olvasható a kép a Sea Zombies világában játszódik és egy olyan jelenetet ábrázol amin a gyomorszáj csak közvetett értelmezésben jelenik meg. A rajz nem kötődik az eddig megjelent történethez, ezt a képet kifejezetten a Zsiráf-Ablakhoz készítettem.

H mint Hulk
Alkotó: Haránt Ervin
Weblap: nincs

Pár szó az oldalról: Eredetileg Hulk Hogant akartam, mert elég vicces karakter, de később a képregénykarakter Hulk lett, mert azt lehet többen ismerik. A korábbi oldal ilyen lett volna. Érdekesség még, hogy pont úgy jött össze két oldalam, hogy a H mint Hulk fedte az alatta lévő Í mint Íny oldalam, ezért "letéphettem" a H oldal hátterét, mintha látszódna az alatta lévő oldal.

I mint Irreális
Alkotó: Zoia (Zámbori Andrea)
Weblap: http://zoiashit.blogspot.com/

Pár szó az oldalról: ...vannak persze irreálisnak tűnő dolgok, de a fantáziánk lehetőséget ad a realitás talajától való elrugaszkodásra.

Í mint Íny
Alkotó: Haránt Ervin
Weblap: nincs

Pár szó az oldalról: Hosszas huzavona után az ínynél horgonyoztam le. Visszataszítóan akartam ábrázolni, ami remélem sikerült.

Zsiráfablak A - E

A Direkt fanzin egyik alkotójával, Haránt Artúrral készített mini-interjú során megígértük nektek, hogy a Geekz-en leközöljük a teljes Zsiráfablakot, hét betűs pakkokban, méghozzá a szerzők hozzájárulásával és kommentárjával. Fogadjátok hát szeretettel a felnőtt Ablak-Zsiráfot!
 

A mint Anarchoszindikalista közösségek

Pár szó az oldalról: Gyerekkoromban mindig szerettem volna továbblapozni a Gyalog Galopp című filmben lévő "Film könyve" kódexet, szal gondoltam megrajzolom a lehetséges többi oldalt. Az "anarchoszindikalista" eleinte csak a többieknek szétküldött oldal elrendezés sablonon szerepelt, akkor még nem terveztem ezt a konceptet.
 

Á mint Álomgyár

Pár szó az oldalról: Egy kartondoboz oldalára készült,mert a bálnák nem nézik az álom milyenségét, csak szeretnek álmodni.
 

B mint Bakfitty

Pár szó az oldalról: Próbáltam olyan szót találni, ami valamennyire vicces, de elvont, gyakran használjuk, de igazán nem tudjuk az értelmét. Rövid agytekerketés után jött a bakfitty, majd a gugli, és íme az eredmény:) A magyarázat a kép alján.
 

C mint Cókmók

Pár szó az oldalról: Csak egy halom kacat egy helyen.
 

Cs mint Csirke

Pár szó az oldalról: A csirke visszatérő Fritz motívum, de itt nem a szokásos Fritz csirke, hanem annál egy tudományosabb feldolgozás látható. Ezt a leg "cs" betűsebb rock'n'roll ikon Chubby Checker is megerősíti.
 

D mint Dezoxiribonukleinsav

Pár szó az oldalról: Magunkban hordozunk ősi örökségeket, kódolt tulajdonságokat... minden előre megírt lenne?
 

E mint est

Pár szó az oldalról: Sötétedéstől az álmokig... csillagos éjszaka alkotni a legjobb.

 
A Zsiráfablak családi koprodukcióban készült trailere:

The Mexican Stand-off #25: a Direkt Fanzin bemutatja: Zsiráfablak

A jubileumi, 25. Mexican Stand-off ezúttal egyrészt rövidebb, másrészt különlegesebb fiatalabb testvérkéinél, történt pedig ugyanis a legutóbbi Hungarocomixon, hogy a kezembe nyomtak egy apró kis füzetkét, amibe belelapozva azonnal hanyatt dobtam magam az ötlet és a megvalósítás zsenialitásától: Haránt Artúr (akit korábban már bemutattunk a Geekzen) a hazai grafikusok egy részével karöltve újraalkotta a gyermekkorunkból jól ismert Ablak-Zsiráfot, csak éppen sokkal szórakoztatóbban, humorosan és 18-as karikával ellátva (na vajon mi van a P betűnél?).

- Ugyan már készült veled interjú a Geekz-en, de mégis bemutatkoznál nekünk pár szóban?

- Haránt Artúr vagyok, képregény színező és rajzoló. A Geekz olvasói a Pinkhellből és a Nero Blancoból ismerhetik a munkáimat. Mint Direkt Fanzine publikáló mutatkozok be most, azok közül is az egyik legrégebbi vagyok. Kösz a Geekz-nek a többi Direktes nevében is a lehetőséget!

 
- Mit kell tudnunk a Direkt Fanzinról?

- Az egész nyíregyházi gyökerű. A legtöbb alkotót vagy simán a város, vagy annak Rajz tanszéke kapcsolja össze, mivel legtöbben oda jártunk. Alapító tagok közül Self2 és Btyr nevét emelném ki. A kiadványban street art, versek, fotók, képregény, festmények, grafikák találhatóak változó arányban, de elsősorban vizuális fanzine, írott tartalom kevesebb van benne. Összességében egy teljesen független, ízig-vérig "alulról szervezett" médium, ahova kitehetjük a munkáinkat, minimális szerkesztési gátakkal, nyomtatottan. Webes jelenlétre voltak próbálkozásaink, de ott nem igazán mozgolódik a kiadvány, inkább "csak" papíron kézről kézre. A nyomdai munka minősége mindig nagyon fontos volt, ezek után még inkább az lesz, ez irányban eddig és ezután is fogunk fejlődni. A Zsiráfablak esetében is több nyomda fel lett keresve, mert meleg hatású sárgás papírra akartuk nyomni az egészet. Találtunk is, és végeredmény szerintem önmagáért beszél: nem lett giccsesen antik hatású, nem túl sötét sárga, nem túl élénk, olyan mintha fehér papíron lenne, de mégsem az a nyomasztó rideg ofszetfehér. Kellemes, jó kézbe venni. A "munkafüzet kék" borító, mivel hideg színű nagyon jó illik hozzá.

 
- Honnan jött a Zsiráfablak ötlete és hogyan kürtölted össze hozzá az alkotótársakat? Hogyan ment a közös munka, mi alapján választottátok ki a betűket jelképező szavakat?

- Kábé a 4. szám után vetődött fel, hogy oké, hogy nincsenek megkötések, de legalább legyen valami laza konceptje minden számnak, amin belül még szabadon tud mozogni minden alkotó. Az 5. szám többé kevésbé a "metamorfózis" koncepcióban készült el. Ott bukkant fel a Bluestripem először, amely egy másik, Kynu által rajzolt, totálisan más témájú scifi képregénybe nyúlt át. A 6. számnál már "szigorúbbak" voltunk a koncepció betartást illetően, és ötletelésnél felvetődött a gyerekkorunkban forgatott Ablak-Zsiráf lexikon, mint séma, vagyis: legyen sok illusztrációval teletűzdelt pár mondatos definíciókkal ellátott, magyar ábécé által felosztott kiadvány. Ettől eltérni nehezebben lehetett, emellett így is sok mozgástere volt mindenkinek. A betűket random szerűen kaptuk meg Self2-tól, először fejenként 5 darabot. Később idő hiányában és egyéb okok miatt a betűket az azt birtoklók vagy teljes egészében visszaadták vagy részben tovább adták másoknak. Ezekből a gazdátlanná vált betűkből dolgoztak az MKA tagok is (Felvidéki, Lanczinger, Fritz), akiket én hívtam meg. Nagy nehezen összejött minden betű örökbeadása.

- S9TXE... Mi a jó ég ez az új művésznév? :)

- Már régi. Még Nyíregyen aggattam magamra. Már nem nagyon használom, de mivel ott született, ahol a Direkt így ott maradt ez az alkotónév.

- További tervek?

- A Direkt jelenleg áll, nagyon sok dologról beszéltünk eddig, de konkrétumok még nincsenek lefixálva. Jövő év első felében szeretnénk egy hasonlóan kötött koncepciójú számot összehozni. Még egyszer Zsiráfablak Direkten belül, ha lesz is az is csak sokkal később. Ha ez össze nem jön:
- Jó lenne egy önértékén kijött szép színes Zsiráfablakot összehozni, ami azt jelenti, hogy nem egy másik kiadvány keretein belül lenne kiadva. Ezért is volt ez a 0. szám. Sokkal több alkotóval szeretném, kisebb mozgástérrel, rendesen megszerkesztve az egészet, a szövegek megírását akár humoristák, írók bevonásával. Egyelőre ez ügyben egy lépést sem tettem, így, ha most ezt olvasta és érdekel egy kiadót az ötlet, akkor ne habozzon, írjon nyugodtan! :) juxxxtapoz@gmail.com

Az alkotókkal együttműködve a Geekz-en hamarosan heti bontásban fogjuk lehozni a Zsiráfablak minden oldalát, extra DVD kommentárral kísérve a szerzőktől. Stay tuned!

Hungarocomix ajánló - 2011 december 11

Újra december, vagyis újra Hungarocomix ismét a Millenárison, sűrű programmal, L’art Pour L’art társulattal, képregénycsatával, szakmai beszélgetéssel és egy halom új képregényes kiadvánnyal (a részletekért teleportáljatok a Magyar Képregény Szövetség vagy a Képregény.net oldalára), mi pedig elmondjuk nektek mit érdemes keresni, olvasni, vásárolni rögtön a Tovább után!

Az idei Hungarocomixon egy igazi csemegével futhat össze a látogató, méghozzá a francia science-fiction képregények aranykorának legemlékezetesebb képviselőjével, a Reménység úttörőivel (Les Pionniers de l’Espérance), amit ha hazai kontextusba szeretnénk helyezni (bármily igazságtalan is párhuzamba vonni a frankofón képregény gazdag hagyományait a jóval szerényebb magyarországival), akkor olyan kiemelt helyet foglal a francia képregényolvasók szívében, mint a Zórád-oldalak először a Fülesben, majd később album formában a magyar rajongók emlékeiben. Raymond Poïvet divatrajzolóként debütált a negyvenes évek elején és csak 1945-ben kezdett képregényeken dolgozni a Vaillant magazinnak egy bizonyos Roger Lécureux (ha valaki olvas Buborékhámozót, akkor tudja, hogy ő írta a Kockásban is megjelent Rahan történeteket) nevű forgatókönyvíróval. A német megszállás alatt az amerikai képregények embargó alá kerültek, így a Reménység úttörői az eltűnt Flash Gordon, Buck Rogers és Dan Dare által hagyott űrt töltötte be az új tudományos fantasztikummal: a Föld felé egy titokzatos bolygó tart, az ütközés pedig elpusztítaná planétánkat, ezért a Reménység nevű űrhajóban egy nemzetközi összefogással válogatott csapatot küldenek a veszély elhárítására. A politikailag korrekt, francia, francia martinique-i, amerikai, kínai, szovjet és angol össznemzetiségű társaság ugyan hamar megfogyatkozik, de ősűroperaként két évtizeden keresztül a Vaillant oldalain mégis jó előre megágyaz a Star Trek típusú sci-fi odüsszeiáknak. A hatvanas évek elejére leáldozik a stripszerű rövid folytatásos sorozatoknak, a teljes oldalas, hosszabb történetek lesznek népszerűek, így a Reménység úttörői is formátumot vált, ennek gyümölcse az 52 oldalas A fantasztikus kert, melyben egy miniatürizáló gép játszik fontos szerepet. A főszereplőknek ezúttal nem az ismeretlen űrrel, hanem a balesetet okozó gépet feltaláló professzor hatalmassá növekedett kertjével és annak természetes lakóival kell szembenézni, a bájosan naív, de a sci-fi és a ponyva kalandregények aranykorának legszebb elemeit felsorakoztató történet keretében. A rajzok gyönyörűek és nem csak, hogy a már fentebb emlegetett Zórád mellett Alex Raymond is munkáit idézik, hanem saját jogán is utat mutatott kora rajzolóinak (Poïvet alkotóműhelyében képezték magukat a francia BD olyan későbbi sztárjai, mint Albert Uderzo vagy Philippe Druillet).

A képregényes interjúsorozatunkban már szerepelt Papp Imre által írt és rajzolt Deveraux második szériájának első kötete is a Hungarocomixon debütál, egy limitált példányszámú kötettel egyetemben, ami az első széria négy számát gyűjti egybe. Utóbbi orvosolja az egyetlen komolyabb hibát, amit a Deveraux-ban találni vélhetünk: ki ne zárná azonnal a szívébe a fekete humorú démonidézőt, aki egy fantasy világban anakronisztikus módon Star Wars és Gyűrűk Ura idézetekkel dobálózik (szándékosan sötétben tartanak minket a világot illetően, de nagyon úgy néz ki, hogy egy derekas posztapokalipszis után épp fellendülőben vagyunk, technika helyett mágiával) és egy alacsony, tömzsi, nagypofájú zabagép, meg egy magas, vézna, hallgatag démoncsatlósa kíséri (a Stan és Pan párhuzam ott ér véget, amikor Fred és Leto akcióba lépnek), hogy lezárjon egy régi családi ügyet. A rajzok kiválóak, a VaHaN-on edződött szerző itt már magabiztosan bánik a leginkább Mike Mignola védjegyéhez hasonlítható árnyékolási technikával és a fekete-fehér veszettül jól áll a képregénynek. A párbeszédek gördülékenyek, a humor természetesen simul bele az oldalakon található nem kevés szövegbe, egyáltalán nem tűnik izzadságszagúnak vagy erőltetettnek és a vizuális rész mellett ez a füzetek egyik legnagyobb erőssége. Persze ötletekben sincs hiány, vannak itt lemúr démonok, egy ausztriai faisten és egy kaiju filmeket is megszégyenítő finálé, az első sztoriszál végén egy jóféle csavarral: mindez teljesen egyértelművé teszi, hogy a hazai szerzői művek közül a Deveraux mindenképp egy igazán szélesebb ismertséget érdemlő képregény, amit érdemes beszerezni.

A Pinkhellt, a Magyar Képregény Szövetség képregényantológiáját talán már nem kell bemutatni, hiszen kisebb-nagobb megszakításokkal, de folyamatosan jelen van a képregényes rendezvényeken, ráadásul olyan szerzők (Fritz Zoltán, Felvidéki Miklós, Csordás Dániel, Zorro de Bianco, Haránt Artúr és még sokan mások) műveit gyűjti egybe, akik már sokszor bizonyították rátermettségüket. A laikus közönségnek majdhogynem fogyaszthatatlan nulladik szám óta a legutóbbi, hetedik Pinkhell teljesen megalapozta a bizalmat, miszerint jó irányba tartanak mind a témaválasztással, mind a forgatókönyvírók megválasztásával. A Hungarocomixra megjelenő nyolcadik szám legnagyobb dobása mindenképp az eredetileg a Galaktika Steampunk pályázat soha meg nem valósult kiadványába készült Elsők, amiből a Geekz-en ízelítőt kaphattunk már az Árva-Szabó Péterrel készített interjúban (a Vas világ a rendre keresztelt Art of Noise a Képregény.neten jelent meg ingyenes, elektronikus formában, a gyönyörű SCRAP-et jegyző Szabó Levente Irreverzibilisét pedig a Képes Kiadó adja ki ugyancsak a Hungarocomixra) és amelynek látványvilága Kiss János tehetségét dícséri. Folytatódik Fórizs Gergely kellemesen elborult zombikalózlegénységének kálváriája, Felvidéki Miklós vagány rókahősének végre újabb kalandját olvashatjuk, találkozhatunk Haragos Péter Stripjének okostóni baglyával, Szabó Jenő Pernyéje pedig ezúttal Fritz Zoli tolmácsolásában rendel, összességében tehát úgy tűnik ismét megéri majd beruházni a Rózsaszín Pokolra.

A Panel sajnálatos kényszerpihenőjével képregényes szaklapból már csak a Buborékhámozó és a Nero Blanco Comix összevonásából született és így poraiból (legalábbis nevében) feltámadt Papírmozi képviselteti magát a hazai piacon, immáron második (de korábbi inkarnációit is beleszámolva ötödik) alkalommal. Mint mindig, most is helyet ad több szerzői képregénynek, melyek közül több csupán pár oldalas szösszenet, mint Felvidéki Miklós Korhatára vagy Dudás Győző vámpíros románca, de három nagyobb lélegzetű mellett (Ágoston, a nukleáris baromfi visszatér az idegen bolygóról származó szobatárssal egyetemben Vass Róbertnek köszönhetően, míg Süli Andrea Űrszörfösei 14 oldalon keresztül szelik az űr hidegét) külföldi vendégszerzőket is köszönthetünk Olivier Grenson és Amitai Sandy képében. Ami a képregényes szakcikkeket illeti, a bemutatásra már nem szorítkozó Varró Attila noir tanulmánya mellett a Geekz két szerzője, Rusznyák Csaba és jómagam is letette a kézjegyét a DC reboot-ot és a Moebius-Jodorowsky-féle Incal univerzumot illetően, de olvashatunk még az e-manga térnyeréséről, Paco Roca képregényeiről és egy kritikát a Jason Lutes jegyezte Berlin, a kövek városáról. A kiadvány a jelenlegi kínálatban hiánypótló, de a telhetetlenebbek hozzácsaphatnak egy példányt a Kiss magyar képregénytörténet harmadik számából  vagy a Fandom régebbi lapszámaiból is (lásd még kommentek).

Természetesen nem csak ezeket érdemes beszerezni a Hungarocomixon, hanem a Kázmér és Huba, a The Walking Dead és a Lucky Luke legújabb számát, a már emlegetett Irreverzibilist, a 5Panels ünnepi kiadványát, a Fagyöngyszemeket és a Párkocka.hu online stripjeinek nyomtatott verzióját is. A teljes listáért hoppá a Hungarocomix oldalára!

The Mexican Stand-off #24: 5Panels alkotócsoport

A teljesen ad hoc jelleggel jelentkező hazai képregényszerzőkkel foglalkozó interjúsorozatunk ezúttal egy jelenleg tizenkilenc főből álló alkotócsoportot próbált sarokba szorítani, de a nyilvánvaló számbeli fölényben lévő rajzolók, írók és beírók jól begyakorolt csapatmunkával válaszoltak a kérdéseinkre. A csapatot koordináló Spurit, a Charax valamint a Bóni és Tim apukáját már kifaggattuk ebben a rovatban, így most próbáltuk a többi alkotót is bevonni, ezzel némileg megbontva az interjúsorozat szokásos formátumát.

Interjúban részt vesznek: Halmi Zsolt, Koska Zoltán, Papp Imre, Vári Tamás, Molnár Gábor, Szebeni Péter, Lénárd László, Erhardt Domonkos, Kozmajer Viktor, Pádár Ádám és Tálosi „Spuri” András.

Mikor és kinek jutott eszébe az 5Panels létrehozásának ötlete?

Spuri: Én adtam az első lökést a dolognak egy évvel ezelőtt egy elég naiv elképzeléssel – hogy jól egybegyűjtöm az alkotókat, akiket valamilyen formában kiadáshoz segítek úgy, hogy abból pénzt is lássanak, és ne csak egymagukban kószáljanak szerzőisként. Ebben többen is láttak fantáziát, akiknek az volt az elvárásuk, hogy munkájuk jelenjen meg nyomtatásban.

Mi az 5Panels valójában és miért gondoltad, hogy szükség lenne egy ilyen kezdeményezésre?

Domi: A 5Panels egy fiatal képregény-rajzolókból álló baráti közösség.
Gábor: Egy olyan képregényes alkotócsoport, amely elsősorban a csapatmunkára, a tagok közti munkamegosztással véghezvitt projektekre épül, folyamatos online jelenlét mellett.
Tomi: A fő profil – legalábbis a nyomtatott kiadványoknál – a közös munka, mindig valamilyen új koncepció alapján. Ráadásul Spuri egyre több workshopot és önképző szemináriumot is igyekszik szervezni nekünk, ahova a későbbiekben másokat is szívesen várunk. Ezeknek célja, hogy fejlesszük magunkat, (mivel képregényes tanfolyamok nincsenek egyelőre), ráadásul ez ingyen van.
Spuri: Legutóbb a Nyugati pályaudvari gyorsétteremben rajzolgattunk 3 órán át, és elkaptunk ilyeneket: „Te, ezek képregényt rajzolnak.” „Biztos valami szar.” „Nem, ezek tök jók!”
Gábor: Csoport szinten itthon jelenleg példa nélküli módon űzzük a képregényezést, ami többünknek új lendületet ad az egyre kiforrottabb munkák létrehozásához. Innen nézve miért is ne lenne szükség egy ilyen kezdeményezésre?
Kozi: De jó is lett volna, ha már 2008-ban egy ilyen csapatba csöppenünk bele, könnyebb lett volna az élet!

Kik a tagok és hogyan találtatok egymásra? Hogyan és mi alapján válogattátok össze a projektben résztvevőket?

Spuri: Sokan vagyunk, a tagok listája és bemutatkozásaik megtalálhatók a honlapunkon. Javaslom böngészésre. Hogy ki hogyan, miért jött az egyénenként változó.
Zsolt: Akkoriban bennem is felmerült az ötlet egy csapat létrehozására, ami összefogná a szerzőiseket. De Spuri megelőzött.
Peti: Úgy éreztem, hogy elértem azt, amire a saját erőmből képes vagyok, és ha még feljebb akarok lépni, akkor bizony mernem kell mások segítségét kérni/elfogadni.
Spuri: Így Peti lett az első padawanunk.
Domi: Egy képregényekkel foglalkozó magyar kiadó fórumára rendszeresen töltöttem fel saját fan art rajzaimat. Pádi barátom kiről még akkor nem tudtam, hogy Paneles, elküldte Spurinak a rajzaimat, aki, mivel látott bennem fantáziát, felkeresett és behívott a csapatba.
Laci: Láttam az oldalt, gondoltam úgyse veszik meg már többen a BMX-kölyköt, jó lenne digitálisan felrakni, és a legszimpibb csoport ez volt. Írtam Andrásnak, feltette, és rögtön úgy kezelt, mintha tag lennék.
Zoli: Spuri megkérdezte egy börzén, érdekelne-e ez a blog dolog, én pedig úgy éreztem haladnom kéne 19 éves fejjel a korral, hogy a netre is felteszegetek valamit. Ez lett a „Heti egy óra”.
Gábor: Mikor a jelenlegi tagok közül elsőként jelentkeztem András hirdetésére, csupán egy felületet kerestem, ahol a máshol el nem fogadott, vagy ritkán megtekintett képregényeim is megjelenhetnek.
Spuri: Ebben az volt a legmegdöbbentőbb, hogy az első ember magától jelentkezett. Azt gondoltam, csak nem lehet rossz ötlet ez az egész, ha maguktól jönnek majd a népek. Mondjuk a többieket már hívni kellett. :)
Zoli: Hogyan válogatjuk össze? Ahogy én tapasztaltam: Spuri írta (és most is írja) a leveleket, hogy "Hm, ez a srác jól rajzol képregényt, szerintetek felvegyük? ", vagy "Hm, ez a srác szeretne rajzolni képregényt, szerintetek felvegyük?" :)
Gábor: Egyrészt bárki olvashatja toborzónkat honlapunkon, másrészt tagjaink aktívan is keresik az új jelölteket. Mindkét esetben szükséges, hogy egy általunk elfogadhatónak ítélt szintet megüssön az illető (alkotói képességek mellett az együttműködésre való hajlam terén is), ami a minőségbiztosítás – ezzel együtt a 5Panels szakmai megítélése – szempontjából fontos és elkerülhetetlen.
Ami a csoport új kiadványaira összpontosító projekteket illeti, ezekben a részvétel főként önkéntes.
Zsolt: Igen. A közös munkákban az veszt részt a tagok közül, aki akar. Általában úgy van, hogy valaki kitalál valamit, felveti az ötletet, azt megvitatjuk, ha tetszik, és látunk benne fantáziát, belevágunk. A projekthez pedig mindenki úgy járul hozzá ahogy tud.

Miért 5Panels néven fut a projekt?

Domi: Hát, mert elég vadas, nem?
Zoli: Eredetileg Spuri akarta úgy, hogy a blogon mindig öt újabb panellel bővülne egy képregény, amíg véget nem ér, amit szerintem én csesztem el, mert az enyéimet nem lehetett volna úgy közölni.
Spuri: Nyugi, az már sokkal korábban elcsesződött. A struktúra kukába került, a név maradt.

Van-e hazai vagy külföldi példa, ami hatással volt az 5Panels születésére?

Spuri: Akkoriban a Random már bontogatta szárnyait, de igazából az egyáltalán nem befolyásolt. Már csak azért sem, mert egészen másnak akartam a 5Panels-t, mint ami lett belőle. Mondjuk eleinte kicsiben gondolkoztam, aztán ki kellett tágítanom a teret. Sőt, egyre jobban tágul most is, mert annyi lehetőség van egy ilyen csapatban, amit nem szabad kihasználatlanul hagyni. Ahogy egyre többet dolgozunk együtt, úgy egyre jobban igényeljük a tovább és tovább lépést. Definiálnunk kell magunkat, meg kell fogalmaznunk saját magunknak is a céljainkat, terveznünk kell a jövőnket. Ez a fajta együtt gondolkodás kovácsolja egy csapattá a tagokat.
Biztosan volt/van ilyen kooperáció külföldön is, itthon is, de nem nagyon tudok róluk. De nem is szeretnék, mert elrontaná az „én ötletem-én álmom” élményemet. :) Random, MKA egészen más nyomvonalon haladnak, mint mi.

Mik a közeli és távoli célkitűzéseitek, és milyen közönséget akartok megnyerni magatoknak?

Imi: Úgy érzem a mi csapatunk inkább a képregények humoros, illetve akciódúsabb oldalát kapja el, amivel szerintem több embert meg lehet fogni, és ezeket sokkal nagyobb lelkesedéssel is rajzolja az ember.
Pádi: Szerintem nincs kifejezetten specifikus réteg, akit meg szeretnénk célozni. Mindenki olvassa, akinek tetszik: idős-fiatal, fiú-lány, boldog-boldogtalan.
Tomi: Részemről, lehetőség szerint, minél több közös projektben való részvétel és ezzel párhuzamosan, saját hosszabb történetek elkészítése, és kiadása.
Zoli: Csak meg akarjuk szerettetni a képregényeket, és jó műveket akarunk csinálni.
Spuri: Intézményesülés egy közel-távlati cél. Ez elkerülhetetlen, ha érdemben tovább szeretnénk vinni a csapat életét. De hogy konkrétumot is mondjak: születésnapi ünneplés, egy börzés kiadvány, egy hungarocomixos kiadvány, egy busós kiadvány a jelenlegi ütemezett tervek. Ezen felül pedig hetente összecsődülünk közös rajzolásra, havonta-kéthavonta egy-egy szemináriumra. Megvallom őszintén, néha a weboldal teljesen kiesik a gondolataimból, pedig az is fontos, elvégre azon keresztül találkoznak velünk nap mint nap az érdeklődők. Bár a kepregeny.net-től kaptunk ígéretet egy ottani főoldali megjelenésre, ami októbertől várható.

Milyen hazai szerzőket látnátok szívesen az 5Panels oldalain?

Spuri: Bárkit, aki szereti művelni és nem amatőr szinten műveli a képregényezést. De azért vannak konkrét személyek is, akiket örömmel látnék a csapatban. Jelenleg Tomster, Pilcz Roli, Árva-Szabó Peti az elsőszámú célpontok.
Zsolt: Bárkit aki megfelel az általunk felállított mércének, és tud csapatban dolgozni
Zoli: Csak kedves, jó képregényalkotókat! De ha nem azok, akkor csak simán jó képregényalkotókat.
Tomi: Bárkit, aki szívesen és kreatívan tud együtt működni a csapattal. Leginkább persze eddig ismeretleneket.
Pádi: Szeretnék több írót látni.
Imi: Bárkit, aki úgy érzi, hogy megvan hozzá a tehetsége, és lenne kedve csatlakozni egy jókedvű és egyre jobban növekvő társasághoz.
Domi: Kizárólag életvidám, kreatív, jó humorú szerzőkkel dolgoznék szívesen együtt.
Kozi: Na jó, őszintén: fiatal, csinos, jól szituált hölgyek előnyben!

És a pótkérdés a Hungarocomix apropóján: A legutóbbi Képregénybörzére a Staféta című kiadvánnyal készültetetek, a mostani december 11-i Hungarocomixra a Fagyöngyszemek című antológiátok jelenik meg. Bemutatnád röviden a két kiadványt, mi a különbség köztük és milyen koncepció alapján készültek?

Spuri: A Staféta semmi más, mint a csapaton belüli gyakorlataink eredményének bemutatója. A gyakorlat során a feladat az volt, hogy minden rajzoló kapott egy oldalnyi történést az aktuális mesélőtől, amit el kellett készítenie. Ezután a saját egy oldalát a rajzolónak hozzá kellett írnia-rajzolnia az utána következő rajzoló első oldalához, hogy valamiféle folytonosság jöjjön ki a dologból. Ez egy érdekes, ám nagyon hosszadalmas játék volt. Mivel ez amúgy sem vehető komoly munkának, tényleg csupán gyakorlatnak, ezért a kiadvány bevételét teljes egészében felajánlottuk az Országos Mentőszolgálatnak. Ebből a kiadványból több utánnyomás nem lesz, már csak ezért is érdemes beszerezni.

A Fagyöngyszemek ellenben egy hagyományos antológia, amiben mindenki talál kedvének megfelelőt. Egyetlen alapelv volt, hogy mindenki, aki szeretne megjelenni benne, karácsonyi témát kell, hogy hozzon. De mikulásmentes karácsonyit, mert Mikulás nálunk (még) dec. 6-án jár (remélem sokáig így marad). Csak, hogy lelkesedésem érthető legyen, egy két extra infót megosztanék a kötettel kapcsolatban:
- Pádár Ádám újabb Agarak sztorit hozott, ám ez az első, ami nem sztripekből építkezik, hanem egész kerek többoldalas történetként áll.
- Koska Zoli és Erhardt Domi egy olyan busós képregényt adott be, amiben nem képkockákat, nem oldalakat, hanem karaktereket osztották fel egymás közt. Így a képkockákban mindkettőjük stílusa helyt kap, és nagyon jól illeszkednek egymáshoz.
- Lénárd Laci forgatókönyvét Karina MacGill valósította meg (a manapság nagyon ritka) kézi akvarell festéssel.
- a Párkocka stábjához frissiben csatlakozott ötödik tag TheAnd is rajzolt egy nagyon frankó képregényt, ráadásul bakiparádét is hozott.
- Molnár Gábor egy egész sajátos értelmezést adott a betlehemi eseményeknek.
- én pedig hoztam egy újabb Bóni és Tim történetet, amiben érdekes módon a két főszereplő nem is jelenik meg. Ellenben kalandjaikból megismert karakterek annál inkább.

Elég figyelemfelkeltő volt? :)

A 5Panels legfrissebb munkáit a weboldalukon követhetitek figyelemmel, a Hungarocomixra megjelenő legújabb kiadványuk, a Fagyöngyszemek trailerét pedig itt találhatjátok.

A Francia Karcolat #8 - heti képregénystrip Boulet virtuális tollából

A raklett-trilógia befejező részében elérkezett a várva várt végső összecsapás: vajon a krumpli győz avagy a teremtője? Kiderül a Tovább! után... 

The Walking Dead nyereményjáték - második menet

Update: Játékunk lezárult és emailben kiértesítettük a három szerencsés nyertes zombiolimpikont, egyszóval mindenki, aki részt vett a játékban sürgősen csekkolja a levelesládáját (a helyes megfejtések a poszt kommentjei között találhatóak)...

A Képregény.hu felajánlásából három kötetet sorsolunk ki a Geekz olvasói között a The Walking Dead - Élőhalottak második kötetéből, ami az Úton alcímet viseli (micsoda? eddig egy Amazonas menti kis kunyhóban éltél egy csapatnyi cerkófmajom társaságában és nem tudod mi ez? azonnal pótold ezt a blaszfémiának is beillő hiányosságot). Ahhoz, hogy rátehessétek a kezeteket a három kötet valamelyikére, mindössze válaszolnotok kell 5 egyszerű és a zsánerhez kapcsolódó kérdésre. Aki elsőként küldi be a helyes választ az összes kérdésre, az automatikusan az egyik képregény boldog birtokosává válik, a másik kettőt a többi helyes válasz beküldői között sorsoljuk ki. Lássuk hát a kérdéseket!

1. Mi a leghatékonyabb és sokoldalúbb fegyver zombiapokalipszis esetén Max Brooks Zombie Survival Guide-ja szerint?

2. Mi a Dellamorte Dellamore című Michele Soavi film főhősének kedvenc olvasmánya?

3. Ki írta azt a Marvel minisorozatot (aminek egyébként több folytatása is született), amiben a zombivá változott Peter Parker felfalja Mary Jane-t és May nénikét?

4. Melyik az a 2010-ben készült (és nem túl fényesre sikerült) horrorfilm, amelynek főszereplője egy képregényhős, aki nem mellesleg az olasz fumettik egyik legnépszerűbb sztárja?

5. Ki veszi át Tony Moore-tól a The Walking Dead képregénysorozat rajzolását a hetedik számtól?

A válaszokat a geekblog@index.hu emailcímre küldjétek The Walking Dead nyereményjáték címmel a tárgyban. A beküldés határideje 2011. október 13-a éjfél, eredményhirdetés másnap, a nyeremények átvétele október 16-án a 22. Képregény Börzén vagy pedig postai úton.

A Francia Karcolat #6 - heti képregénystrip Boulet virtuális tollából

Boulet újabb piktogramos sztripjéből megtudhatjuk mit (ne) tegyünk, ha a szomszédban túl nagy vehemenciával dolgoznak a... ööö... tudjátok mit, olvassátok el a Tovább! után...
 

A Francia Karcolat #5 - heti képregénystrip Boulet virtuális tollából

Boulet stripsorozatában ezúttal a reggeli állatságok kerülnek terítékre...

A Francia Karcolat #4 - heti képregénystrip Boulet virtuális tollából

Heti képregénystripünk egy olyan állomásához érkeztünk, ahol Boulet pusztán piktogramok segítségével meséli el miért célszerű otthon dugóhúzót tartanunk. Ugrás a stripre a Tovább! után...

The Mexican Stand-off #23: Tondora Judit

A Geekz tökéletesen rendszertelenül jelentkező interjúsorozata a magyar képregényes szcéna legérdekesebb tagjaival egy újabb fehér hollóhoz érkezett, több szempontból is: egyrészt az illető hölgy, másrészt szinte kizárólag amerikai kiadóknak dolgozik, harmadrészt pedig konkrétan ebből él meg. Hogyan érvényesülhet egy magyar grafikusművész külföldön, milyen egy hindu mondavilágra épülő sci-fi és hogyan néz ki az újrafazonírozott Pán Péter mítosz két magyar képregényes keze alatt (a Judittal közreműködő Pilcz Roland már szerepelt sorozatunkban), mindezekre a kérdésekre választ kaptok az interjúban.

- Először talán egy rövid bemutatkozás azon olvasóink kedvéért, akik esetleg még nem hallottak volna rólad vagy nem találkoztak a munkáiddal…
- Tondora Judit vagyok, szabadúszó grafikus és képregényrajzoló. Mostanság egyre inkább az utóbbi, tekintetbe véve, hogy már közel három éve folyamatosan dolgozok kisebb amerikai kiadóknak, még kisebb sorozatokon. :D

- Hogyan kerültél először kapcsolatba a képregénnyel ? Mi volt az első képregény, ami valaha a kezedbe került ?
- Az első képregény, amit olvastam valószínűleg egy Góliát, vagy Nils Holgersson lehetett. Azokat nagyon szerettem kiskoromban. Egész szép gyűjteményem volt még Astérixből és Pókemberből is.
- Konkrétan képregényt rajzolni a grafikusi után kezdtem, az egyetemi lapba Miskolcon. Először stripeket, karikatúrákat, majd egy amerikai ismerősöm felkérésére komplett képregényt.

- Első látásra szerelem vagy előtte más önkifejezési módokat is kipróbáltál ?
- Nekem a képregény a munkám, nem a hobbim, nem vagyok wannabe és különösebben geek sem, de természetesen szeretem a képregényt, mint műfajt, és mostanra már nyilvánvalóvá vált, hogy ez a legösszetettebb és legérdekesebb munka, amihez valaha is volt szerencsém. Sok mindent próbáltam már: stúdiógrafikát, portrérajzolást, festést stb. De ez a legátfogóbb és bizonyos szempontból a legszabadabb műfaj, amiben dolgoztam eddig. Jól tudom hasznosítani benne a művészetin elsajátítottakat és az egyetemi ismereteimet, főként a filmes részét. Mivel egészen kiskorom óta rajzolok és művészeti iskolákba jártam, így természetesen kipróbáltam a képzőművészet minden ágát, ami csak elérhető volt. Eredetileg festőnek készültem és csak a grafikusin fordultam határozottan a grafika felé.

- Milyen hatások befolyásolták a stílusodat, mi a munkamódszered és milyen anyagokkal dolgozol ?
- Ez attól függ, milyen stílusban dolgozok, de Te nyilván a képregényes stílusomat befolyásoló hatásokra érted a kérdést. Nem is hatás, inkább stílusok, iskolák és alkotók, akik bizonyos irányba fordítottak, emellett pedig a megrendelők kívánságai is nyilván szerepet játszanak abban, hogy én inkább az amerikai képregény mainstream, szuperhősöket felvonultató stílusában dolgozom a legtöbbet. Ez persze magában rejti a ‘beskatulyázódás’ és a stílusbeli fejlődés megállásának, illetve visszaesésének a lehetőségét, de remélem ezt azért majd sikerül elkerülni.
- A munkamódszeremről bővebben lehet olvasni a blogomban (http://tondorajudit.blogspot.com/), ahol egy 5 részes cikkben taglalom A-tól Z-ig, hogy hogyan épül fel egy képregény egészen a gondolat szintjétől, a megvalósítás lépcsőin át a kész nyomtatványig. Emellett pedig a képregényről, mint alkalmazott grafikai munkáról szintén olvasható egy hosszabb cikk ugyanitt.
- Összefoglalva talán annyit érdemes elmondanom, hogy én főként pencillerként dolgozom. Ez azt jelenti, hogy szinte kizárólag csak ceruzarajzokat készítek, amit, ha layered pencilről van szó, akkor azonnal a színező kapja meg, ha pedig ki kell húzni, ezt vagy egy kihúzó kolléga, vagy én készítem el (többnyire nem adom ki szívesen másnak ezt a fázist, ezért, amikor lehet, én készítem el a tusrajzot is).
- Sima Lyra Art Design ceruzákat használok, tus alá HB-t, layered pencilhez pedig HB-B-től egészen 6B-ig. Papírból ragaszkodom a Bristolhoz, 11x17inches ívre vágott, a legjobb ehhez a munkához, illetve néha kapok céges papírt, azt nyilván adott kiadó küldi. Tusból vagy Holló tust, vagy Super Black Indian Ink-et használok, fedő fehérrel kombinálva. Emellé Copic SP kihúzókat ink- wash technikához pedig még Copic Ciao Grayscale markert, ezt egészítem ki némi vízfestékkel és lavírozott tussal.

- Miket szoktál olvasni és nézni, honnan szerzed az inspirációt ?
- Én tipikusan az a rajzoló vagyok, aki örül, ha nem kell épp képregénnyel foglalkoznia. Mivel átlag napi 10-12 órát dolgozom, gyakran hétvégén is, ezt tekintetbe véve, azt hiszem érthető. Képregényeket nem nagyon gyűjtök, csak néhány címet és inkább grafikus novellákat, albumokat vásárolok, emellett digitális formában olvasok Marvel/DC kiadványokat, ezek közül pedig főleg azokkal foglalkozom, amelyek kötődnek a munkámhoz, de ritkán jut rá időm. Kapni szoktam kiadóimtól elég sokat az ő képregényeikből, főleg, ha folytatást rajzolok valamihez.
- Inspirációt általam kedvelt alkotók munkáiból szerzek. Ez alatt nem pusztán a képregényrajzolókat (Silvestri, Lee, Turner, Mayhew, Buscema, Sienkiewicz, Nar!, AH!, Corroney, Ross, Templesmith stb.) kell érteni, hanem a kedvenc képzőművészeti alkotóimat (Munkácsy, Turner, Van Gogh, Da Vinci, Sargent, Monet, Renoir, Decamps, illetve kortárs hiperrealista festők stb.) is. Ez utóbbi kissé furcsának tűnhet azoknak, akik ismerik a munkáimat, hiszen többnyire csak szuperhősöket és csini nőciket lehet tőlem látni. Ennek nyilván az az oka, hogy ilyet kérnek a kiadók, ellenben szeretnék dolgozni egy sokkal inkább művészibb, realistább stílusban, mivel hozzám ez áll közelebb, ezt szoktam meg a tanulmányaim során, de ez még várat magára. Reményeim szerint már nem túl sokáig.

 ©Neelakshi: the Quest for Amrit

- Milyen utat jártál be eddig és mik voltak ennek szerinted a legfontosabb állomásai?
- Amikor 2008-ban elkezdtem az első képregényes munkámat, a Dead Contract című, sajnos a megjelenést már nem megérő képregényemet, nem hittem volna, hogy ez idáig jut, ahol most vagyok, de örülök neki. Főleg azért mert voltam olyan szerencsés helyzetben, hogy úgy tudtam/tudok beletanulni a szakmába, hogy közben állandó, fizetett, kiadott munkát végzek a képregényiparban. Az első munkát követte egy másik kiadó International Artist Search pályázata, ahol nyertem egy állást és rajzolóként kezdhettem el felépíteni a munkamódszeremet, és a kapcsolataimat, majd ezt követően 2009-2010-től az egyetem utolsó évei alatt már állandó munkáim voltak, mostanra pedig több sorozatot is rajzolok és ezek mellett folyamatosan jönnek a felkérések, illetve több függő, és kezdeti fázisban lévő projektben is benne vagyok. Voltaképpen magamat menedzselem, amivel csak az a gond, hogy rengeteg időt és energiát elvesz a rajzolástól.

- Mennyire lehet összeegyeztetni a rajzolást és a saját magad menedzselését?
- Nehéz amiatt, hogy sok időt vesz el. A délelőttöm mindig a levelezéssel, forgatókönyv olvasással, layout rajzolással telik. Az esték szintén gyakran telítve vannak e-mailekkel, telefonálgatással, néha hajnali háromkor kerülök csak ágyba, ha éppen sürgősen meg kell egy munkát beszélni, hiszen Amerikában akkor kezdődik csak a nap igazán, de erről lassan már mindenkit sikerül végre leszoktatni, így csak vészhelyzet esetén keresnek akkor, de azokat rendesen elkészített és előre lebeszélt munkával ki lehet kerülni. Mindez viszont szükségszerűen a dolog része, hiszen folyamatos kontakt nélkül nem lehetne haladni a projektekkel.
- A neheze valójában az új projektek körüli tárgyalási időszak, az aztán tényleg időrabló, a rengeteg tesztoldal és egyéb tervezési munkák miatt. És persze ezeknek csak egy töredéke jut el végül addig, hogy képregény legyen belőlük.

 ©Neelakshi: the Quest for Amrit

- Mi volt számodra eddig a legértékesebb elismerés, amit a munkádért kaptál ?
- A jól végzett munka dicsérete maga a végeredmény (már, ha minden klappol menet közben :D), de emellett fontos a kollégák és a közönség visszajelzése. A legjobb része a dolognak, amikor az általam nagyra becsült rajzolók dicsérik meg a munkámat és/vagy mondanak róla kritikát.

- A szívednek legkedvesebb műveid ?
- Az egyik, 2011 végén megjelenő projektemet, a Neelakshi: The Quest for Amrit címűt azért kedvelem és emelem ki, mert az elejétől mindent én építek föl, pusztán a forgatókönyv alapján. Mindent nekem kell kitalálni, a látványt, a karaktereket, hogy hogyan nézzen ki az egész és ezt konstans módon használni a hindu mondavilág keretein belül, de lehetőleg úgy, hogy ötvözzem a mai kor sajátos elemeivel és a sci- fi, illetve a fantasy meghatározott stílusjegyeivel. Nagyon izgalmas és végeredményében szerintem látványos és szórakoztató projekt ez.
- Emellett a másik futó sorozat, amin dolgozok a Legend of Isis hasonló ebből a szempontból, mert ott is sok karaktertervezési feladat van, emellett egészen extrém dolgokat, például a Golden Gate tetején harcoló szupercsajokat kell rajzolni.
- Amit viszont a legjobban kedveltem az a We The People című miniseries volt, ami sajnos még mindig függő, szerintem soha meg nem jelenő, állapotban van. Az író, Jason M. Burns, egy egészen fantasztikus és szórakoztató sztorit épített föl pár kissé őrült egyetemistáról, akik szupererő nélkül akartak szuperhőst játszani. Rengeteg vicces jelenet, szerethető karakterek és egy sikeres első könyv után zátonyra futott a projekt, amit nagyon sajnálok.
- És persze itt van az egyik legutóbb megjelent munkám, a Tales from Neverland, amit Pilcz Rolival közösen készítettünk, vele egyébként már lassan egy éve dolgozok együtt, a legtöbbször ő színezi a munkáimat, nem is akárhogy. Egy okból nem tudom kihagyni ezt a képregényt, mégpedig a történet kötődése az egyik gyerekkori kedvencemhez, Pán Péterhez. A Neverland sorozatban és a Tales from Neverlandben a Zenescope a Pán Péter sztorit dolgozza föl egy egészen sajátos formában. Az első könyv, amit illusztráltam, pusztán szórakozásból, magamnak, az a Pán Péter volt. Körülbelül 10 évesen rajzoltam hozzá pár illusztrációt és még akkor megfogadtam magamnak, hogy valami Pán Péter kötődésű dolgot fogok csinálni, ha felnövök. És megtörtént! Ez a karma. Van még pár ilyen, de ezeket babonából nem árulom el, hátha bejönnek. :D

© Zenescope Entertainment: Tales from Neverland

- Folyamatban lévő és tervezett munkák, képregények ?
- A fentebb említett pár kiadvány, amin dolgozok most, a Neelakshi: The Quest for Amrit áll a legközelebb a befejezési fázishoz, a Legend of Isis novemberre készül el, emellett van pár webképregény, illetve strip, amik itt- ott megjelennek. Egy angol íróval dolgozunk egy egész komoly, hét részes munkán, a Man of God című képregényen, amihez a fentebb említett realizmus közeli stílust fogom használni, nagyon izgalmas ink- wash alapokkal, de még csak a kiadóknak benyújtandó ún. ’submission’ anyagon dolgozunk, így nem biztos, hogy lesz is belőle sorozat. Némi pihenésképp pedig egy amerikai író könyvét illusztrálom, szintén fotorealista stílusban és készül néhány magánmegrendelés is.
- Emellett folyamatosan tárgyalok kisebb- nagyobb projektekről, ezekről természetesen majd a maguk idejében nyilatkozom.

- Mivel foglalkozol jelenleg civilben ?
- Képregényrajzolással és illusztrálással, szinte kizárólag csak ezekkel. Néha készítek elektrografikai munkákat, de többnyire csak a képregényes megrendeléseknek tudok eleget tenni idő hiányában.

© Zenescope Entertainment: Tales from Neverland

- Ki a kedvenc külföldi és magyar képregényszerződ/rajzolód és miért ?
- Ez azért nehéz kérdés, mert rengetegen vannak, emellett nálam állandóan változik, ki éppen a kedvencem. Mostanság olvastam az IDW horrorszekciójából és jelenleg írók közül nagyon kedvelem Steve Niles munkáit, főleg a 30 Days of Night- vonalat, rajzolók közül pedig nagy kedvencem Joe Corroney, aki most a True Blood képregényváltozatán dolgozik az IDW-nek, illetve Mike Mayhew és Alex Ross a gyönyörű fotorealista stílusuk miatt. De kedvelem Greg Capullo munkáit és nagyon várom a Batman sorozatát, és Vince Hernandez épp a minap bejelentett Fathom: Kiani sorozatát.
- Magyar írók közül kiemelném mindannyiunk kedvencét Lakatos ’El Lencsilány’ Istvánt, aki természetesen rajzolóként is megállja a helyét, illetve nekem mai napig öröm, ha láthatok egy- egy új Cserkúti, vagy Zorro De Bianco munkát. És nagy kedvencem Tikos Péter stílusa, főleg a színkezelését tartom elképesztően jónak. És persze Pilcz Roli és az ő Kalyber Joe-ja, ami jelenleg az egyetlen futó, hazai készítésű képregénysorozat. Aki nem olvasta volna eddig, javaslom, tegye meg, mert remekül fog szórakozni rajta.

- Kinek vagy minek a révén kerültél be a hazai képregényes életbe ?
- Meghívtak pár képregényfesztiválra, illetve ismerek néhány alkotót. A hazai képregényes életben én egy eléggé ’outsider’ pozícióban létezem, tekintetbe véve, hogy itthonra nem dolgozom. Nem azért, mert nincs kedvem, vagy épp bármi más kifogásom lenne ellene, csak egyszerűen nincs, amin dolgozhatnék. Mivel én ebből a munkából élek és Magyarországon mind tudjuk, hogy nem adottak a körülmények ehhez, ezért nem készítek képregényes munkát magyar megrendelésre. Grafikákat néha, reklámügynökségnek, grafikai cégnek, vagy magánmegrendelőnek igen, de komplett képregényt nem.

- A hazai képregényes élet többi szereplője közül kivel tartod rendszeresen a kapcsolatot (kiadók, szerzők/rajzolók, weboldalak, fórumok)?
- Kiadókkal nem, mivel, mint mondtam, itthonra nem dolgozom, és nemigen hiszem, hogy bármelyik külföldön megjelent képregényem érdekelné a hazai kiadókat. Szerzőket, rajzolókat, a képregényért tenni vágyókat van szerencsém ismerni. Természetesen nem mindenkit és nem személyesen, de azt hiszem, nagyjából képben vagyok a hazai színtér szereplőivel. Velük ritkán fesztiválon, vagy magán keretek között futok össze, gyakrabban kommunikálunk neten.
- A legtöbbször Pilcz Rolival beszélek, mivel vele dolgozom együtt, ezért kikerülhetetlen a napi szintű kommunikáció. Az már más kérdés, hogy szegény szerencsétlen flótás állandóan a munkamániás hárpia énemet kapja az arcába… :D

- Mi a véleményed a jelenlegi hazai képregényes szcéna helyzetéről ?
- Eléggé ambivalens a szituáció szerintem. Egyrészt tele vagyunk hihetetlenül jó alkotókkal, mind írókkal, mind rajzolókkal, akik igenis megállnák a helyüket akár a külföldi színen is, vannak páran szerencsére, akik ezt aktívan teszik is.
- Másrészt viszont nincs rá igény, legalábbis olyan mértékben, mint Amerikában, vagy Franciaországban. Amire pedig nincs igény, arra nem lesz fölösleges pénze egy kiadónak. Nagyon sok pro és kontra érvet lehetne felsorolni, hogy miért kellene nekünk mégis képregény, vagy épp miért nem, igazából eleve ott a bibi, hogy a művészet, mint olyan iránt nincs érdeklődés.
- A képregénnyel az a szerencsés helyzet, hogy inkább szórakoztatóipari műfaj, és többsíkú, több oldalról tekinthető és így több hasznú. Például remekül használható a reklámiparban, filmiparban (gondolok itt például a storyboardokra), vagy oktatásban, illusztrációs eszközként stb.
- Emellett nálunk nem képregényrajzolók készítik, olyanok, akik csak képregényezni tudnak (a külföldi rajzoló ismerőseim egy részének ez a legnagyobb baja, hogy csak képregényt tudnak rajzolni, se elektrografikához, sem egyéb manuális grafikai, netán festészeti munkához nem értenek, így behatárolódnak a munkalehetőségeik), hanem grafikusok, akik emellett nagyon sok mindennel foglalkoznak, így nyilván kevés idejük és energiájuk jut rá. Anyagilag pedig kész csőd egy képregény itthoni megjelentetése, főleg, ha szerzői kötetről van szó. Az import cikkekre (Image, Marvel, DC, mangák) gondolom, jobban van kereslet, de nincs sem elismertsége, sem pedig különösebb érdeklődés iránta. Ha csak a szűk családi, baráti körömből indulok ki, nem is értik mégis mire jó ez az egész. Lehet okolni akárkit, vagy akármit, hiszen volt Füles, meg Pajtás… Ami nem kell, nem lehet erőltetni, nincs értelme. Majd kiforrja magát az a réteg és az a generáció, akit érdekel, és aki nem érzi cikinek egy képregényt a kezébe venni, a többiek meg kimaradnak a mókából. Az már az ő bajuk.

© Man of God

- Mennyiben segítenek (esetleg hátráltatnak) a magyarországi különböző képregényes kezdeményezések (Képregény.net portál, Képregény Börze, Képregény Fesztivál, etc.)?
- Segíteni mindenképp segítenek, hiszen tájékoztatnak, összekötnek és kapcsolatokat teremtenek, de nyilván munkát nem ezek segítségével fogok találni.

- Mit gondolsz az Alfabéta-díjról? Mennyire látod értékes elismerésnek vagy iránymutatásnak?
- Remek kezdeményezésnek tartom, mindamellett, hogy szép elismerése egy alkotó kemény munkájának, nyilván ösztönzőleg is hathat a jövőbeli terveik tekintetében. Azt nem tudom, ad e bármilyen plusz löketet a nyertesek karrierjének, de érzelmileg biztosan pozitív hatása van.

- Tagja vagy-e a Magyar Képregény Szövetségnek, illetve mi a véleményed a tevékenységéről?
- Nemigazán… kaptam rá felkérést, de végül nem léptem be, így a tevékenyégét sem ismerem behatóan. Néha látom, hogy szerveznek összejöveteleket, illetve előadásokat, de mivel én miskolci vagyok, és meglehetősen elfoglalt, engem inkább a nagyobb rendezvények érintenek, főként akkor, ha hívnak előadni.

© Neelakshi: the Quest for Amrit

- Szerinted milyen a képregény megítélése a hazai médiában és vajon lehet-e ezen változtatni?
- Pocsék. Az egész egy szánalmas és olcsó vásári komédia szintjén kerül bemutatásra, többnyire értetlenkedéssel körítve, de erről nem a képregény tehet, hanem maga a média, amit, nagyon kevés kivételtől eltekintve, személy szerint károsnak ítélek meg, így amennyire lehetséges távol tartom magam tőle. Változtatni azon a riporteri magatartáson kellene, ami oly elterjedt és csak kevés üdítő kivételt látni, hallani, olvasni: a felszínesség és a téma iránti szinte abszolút érdektelenség, illetve a pletykaszintű információkezelés. Vannak természetesen ellenpéldák, magam is láttam nem egy olyan riportot, ami szépen építette fel, vagy az alkotó, vagy a képregény hátterét és relatíve témába vágó kérdésekkel operált, de ez ritka kivétel.

- Milyen stratégiával próbálnád meghódítani a képregényt nem ismerők szívét?
- Nem vagyok stratégiai tervező, sem olyan, aki rá akarna erőltetni bármit bárkire. Akit érdekel például az én munkám, az belenéz, akit nem, nyilván nem fog vele foglalkozni. Én se szeretném, ha például az APEH-es barátnőm a legújabb adótörvénnyel nyomulna nekem, amikor épp összefutunk egy kávéra.
- Egyéként mindenkinek lehet találni képregényt, hiszen mindenféle témában vannak kiadványok, csak ismerni kell az adott embert hozzá.

- Mi a véleményed a digitális comic megjelenéséről és jövőjéről?
- Én maximálisan pártolom, mert egyrészt olcsóbb, hiszen 0,99-3$ között van egy- egy kiadvány ára, az előfizetések díja pedig havi és éves szinten is elfogadható. Másrészt pedig könnyebben megvásárolható bárki számára, mint a nyomtatott formátum. Mindezek mellett pedig könnyű terjeszteni, így azok is készíthetnek képregényt, akiknek esélye nem lett volna arra, hogy valaha közönség elé jusson a munkájuk. Ezek a kiadványok ráadásul továbbfejleszthetőek, telepakolhatóak mindenféle interaktív szöszmösszel, animálhatóak stb.stb.
- Nagyrészt én is mindent digiformatban kapok, ami kell a munkámhoz. Emellett, ha kiadói szemszögből nézzük, csak a befektetett munkáért kell fizetni, a nyomtatásért nem, ami pedig gyakran iszonyat összegeket emészt fel, még akkor is, ha Kínában, vagy Kanadában nyomtatják. Így több sorozatot tudnak készíttetni, az olvasó és ők is jobban járnak. Emellett a digitális adathordozóké a jövő, ez szerintem senkinek nem vitás.
- A nyomtatottnak ellenben megvan a maga varázsa persze, én is szívesen forgatom az albumaimat könyv alakban, és a kedvenc íróim, rajzolóim munkáit is szeretem ilyen formátumban látni. Gyűjteményem túl nagy nincs, csak pár sorozat, de inkább azt veszem elő, hogy átlapozzam őket, ha éppen ihletet keresek.

- Neked vannak olyan jelenleg megvalósíthatatlannak tűnő terveid, amikbe azonnal belevágnál, ha a körülmények egyszercsak lehetővé tennék ?
- Természetesen, de szerintem ilyen mindenkinek van. Jó ideje foglalkozok például saját képregénytervekkel is, ha az egyiket sikerülne eladható állapotba hozni végre, ami idő hiányában jelenleg lehetetlen, és lenne is rá érdeklődő kiadó, nyilván örömmel dolgoznék rajta. És nyilván minden rajzolónak vannak olyan kedvenc sorozatai, amikre gondolkozás nélkül rábólintana. Nekem ilyen az Aspen Comics, vagy a Top Cow gyakorlatilag bármelyik sorozata.

- Milyen tanácsaid lennének egy magyar grafikusnak, ha külföldre szeretne dolgozni?
- Kösse fel a gatyáját, mert iszonyat sokan vannak, akik ott tolonganak a bejáratnál, és mindig lesz olyan, aki jobban, és/vagy olcsóbban dolgozik. És nem egy olyan lesz, aki ismeretlenül is meg akarja fúrni. A lényeg szerintem a hozzáállás, elvégre a megrendelő bizalmát és elégedettségét csak jól végzett munkával lehet elnyerni.
- Ha rajzolói/kihúzói/színezői állást akar valaki szerezni, a legegyszerűbb, ha beküldi néhány kiadónak a portfolióját és ott, ha kell nekik az ő tudása, meg fogják keresni. A másik út a comic conok látogatása mappával a kézben. Rengeteg conon, de főleg SDCC-on vannak kint a kiadók és naphosszat zajlik a talent searching. Ezekről adott kiadó weboldalán lehet tájékozódni. Jövőre, ha minden igaz én is lefutom a magam körét.
- Vagy felkereshet pár ügynököt, főszerkesztőt, írót, művészeket, de az teljesen emberfüggő, hogy miként reagálnak rá. Van, aki segítőkész és ad pár tanácsot, ha tetszik neki, amit lát még munkát is ad, vagy beajánl munkára itt- ott, van, aki pedig pont az ellenkezője ezeknek. Egyébként nekem az tűnt föl így pár év alatt a rajzolókkal kapcsolatban, hogy minél inkább ismertebb valaki és stabilabb a helyzete adott munkában, vagy kiadónál, annál segítőkészebb. Aki ugyanúgy még csak próbálkozik és keresi a ’big break’ lehetőségét többnyire nem túl szívélyes. Nyilván a vetélytársat látja maga előtt :D
- Nekem az nagy segítség, hogy ajánlgatnak egymásnak írók, kiadók, akikkel már dolgoztam. Ügynökkel mostanság tárgyalok, meglátom majd, mire jutunk egymással. A munkák esetén pedig természetesen a legfontosabb, hogy hozzuk azt, amire vállalkoztunk, tartsuk magunkat a színvonalhoz, a határidőhöz és a szerződésben foglaltakhoz. Akinek nem profi a hozzáállása és nem látják a munkáján, hogy tényleg szívesen csinálja, azt rövid úton kipenderítik. Vannak a helyére ezernyien.

- Szerinted melyik magyar képregényrajzolónak lenne a legnagyobb esélye hasonló karrier befutására, mint a tiéd?
- Az enyém nem karrier. Ez attól még rettentő távol van, én is csak próbálkozom és igyekszem, hogy azt csinálhassam, amit szeretek. Majd tíz, vagy tizenöt év múlva, ha még mindig rajzoló leszek, akkor esetleg merek ilyet kijelenteni, de három év és pár minisorozat után ez azért igencsak merész dolog lenne.
- Rajzolók közül bárki belevághatna, aki tud rajzolni :D Nézd, aki megfelel azoknak a stílusbeli és alkalmazotti követelményeknek, amelyeket a kiadók a művészeikkel szemben támasztanak, érti, hogy miként épül föl egy amerikai képregény, milyen oldalszerkesztést, panelszerkesztést használnak, hogyan kell értelmezni a forgatókönyvet, mik a szabályok és nem utolsósorban egy viszonylag esztétikus stílust tud hozni, az fog találni magának helyet. Ezt pedig nagyon sokan tudják, ha akarják, a gond szerintem ott van, hogy ez egy kockázatos dolog, mert egy bizonyos ideig be kell magát dolgozni a rajzolónak, és sokaknak itthon már jól menő grafikai munkái vannak. Természetes, hogy a bizonytalan kedvéért nem próbálkoznak meg a dologgal.

- Ha belebújhatnál egy képregényhős bőrébe, ki lennél ? Ki áll a legközelebb hozzád ?
- Áh, kizárt. Már a cosplay-t sem kedvelem. Maximum jelmezbál esetén, valami könnyű figurát kiválasztanék és egy estére jó móka lenne. Ha repülési képességét is adnának a jelmez mellé, esetleg meggondolnám, de nem hősi tettek végrehajtásának vágya vezérelne, csak simán spórolni akarnék a repülőjegyen :D

- Ha kérdezhetnél valamit a hazai képregényes élet valamelyik alakjától, ki lenne az és mit kérdeznél?
Kedves Vass Richárd. Mikorra várható a Vortex megjelenése?

Aki kíváncsi Tondora Judit további munkáira, az nézzen szét a DeviantART-on és a Behance-on lévő galériáiban, illetve kövesse figyelemmel a blogját.

A Francia Karcolat #3 - heti képregénystrip Boulet virtuális tollából

Boulet stripsorozatának harmadik részéhez érkeztünk, amiben megtudhatjuk hogyan használhatjuk fel a legutóbbi tanmesében szerzett tudásunkat a camembert-ről a Tovább! után...

The Mexican Stand-off #22: Tálosi András (Spuri)

A magyar képregényszerzőkkel készített interjúsorozatunk irányított sejtregenerálódás útján újra feltámadt és ezúttal a Hosszúvölgyet benépesítő állatsereglet megteremtőjét, Spurit szorítottuk sarokba, hogy a gyermekkori fertőzésekről, az első magyar crossoverben főszerepet játszó vadászlesről és az 5Panels képregényes alkotócsapatról kérdezzük.

- Először talán egy rövid bemutatkozás azon olvasóink kedvéért, akik esetleg még nem hallottak volna rólad vagy nem találkoztak a munkáiddal…
- Tálosi „Spuri” András vagyok, a Charax valamint a Bóni és Tim sorozatok (egyelőre) író-rajzolója. Emellett a 5Panels csoport ötletgazdája-alapítója és a Magyar Képregény Szövetség elnökségi tagja.

- Hogyan kerültél először kapcsolatba a képregénnyel ? Mi volt az első képregény, ami valaha a kezedbe került ?
- Nem emlékszem pontosan. Néhai édesapám gyűjtötte (bár ebben nem vagyok biztos, lehet, hogy csak vette, mert kedve volt hozzá) a Mozaikot, Asterixet és Talpraesett Tomot. De azt hiszem az első képregény amire tisztán emlékszem a Bucó, Szetti, Tacsi volt. Még óvodában a csoporttársaimmal azon versenyeztünk, ki melyik figura akarna lenni. Én mindig Tacsi voltam.

- Első látásra szerelem, vagy előtte más önkifejezési módokat is kipróbáltál ?
- Szerelem a javából. A képregény végigkísérte egész gyerekkoromat, majd a gimnáziumban volt egy kisebb törés, aztán egy visszatalálás. Bár általános iskolásként (na jó, később is) egy csomó történetet írtam a fióknak, ezekből épült aztán fel a Charax világában játszódó események váza. Gyerekként élveztem kitalálni, megírni ezeket a sztorikat, és bevallom, most is élvezem őket. Persze azóta sokat fejlődött az összes mesém minden szempontból.

- Milyen hatások befolyásolták a stílusodat, mi a munkamódszered és milyen anyagokkal dolgozol ?
- Tulajdonképpen minden befolyásolt, de ezeket olyan ügyesen beépítettem, hogy alig-alig érhetők tetten. Az egyetlen, ami számomra is meglepő, hogy Dargay stílusához hasonlítják a rajzaimat (ami nagyon megtisztelő), pedig csupán annyi a hasonlóság, hogy ő is antropomorfizálta az állatokat. Noha nagyon szeretem Dargay műveit, sosem játszottam rá szándékosan erre a vonalra, sosem akartam Dargay nyomdokain haladni.

- Miket szoktál olvasni és nézni, honnan szerzed az inspirációt ?
- Rejtő műveit nagyon szeretem, főleg a Texas Bill, a fenegyerek és a Nevada szelleme a két kedvencem a korai regényei közül. Utóbbit azért is komálom nagyon, mert benne van a tipikus maszkos bosszúálló hős akit egy magyar író alkotott meg. Amikor először olvastam, teljesen meglepődtem, hogy nekünk ilyenünk is van. Mostanában rákaptam a Mentalistára és a Jim szerint a világra. Ezek így együtt kellenek, hogy jó mederben tudjam tartani Bóni és Tim, valamint Spuri és Tappancs sorsát.
- Inspirációt pedig többnyire a téli hóesésből szerzek.

- Milyen utat jártál be eddig és mik voltak ennek szerinted a legfontosabb állomásai?
- 2008 óta vagyok aktív (sőt, egyre aktívabb) tagja a képregényes életnek. Első mérföldkő mindenképp a Charax 1 megjelenése volt. A következő állomás, amikor a Charax második részének 20 elkészült oldalát a kukába vágtam, és elkezdtem megírni az első forgatókönyvemet, amiből aztán újra nekiláttam a Charax 2 munkálatainak (igen, az első változat még forgatókönyv nélkül készült). A 2009-es képregényfesztivál "5 óra-5 oldal" rajzolása keretében megszületett Bóni és Tim. A 5Panels elindítása 2010-ben. Az MKSz elnökségébe való bevétetés 2010 telén, és a Vadhajtás megjelenése 2011 tavaszán.

- Mi volt számodra eddig a legértékesebb elismerés, amit a munkádért kaptál ?
- Az nagyon jól esett, amikor a Charax 1 megjelenésének másnapján (kétnapos fesztivál vasárnapján) már gratuláltak a képregényhez. A legemlékezetesebb, amikor 2010-ben a Hungarocomixon odafutott egy anyuka a standomhoz és olyan örömmel vette kézbe a Charax 2-t amilyennel én soha. Örült, hogy végre megtalálta, ezt kereste már mióta, mert a lányával egymás kezéből tépték ki az első részt és alig várták a folytatást. Ez így konkrétan elhangzott, tanúm is van rá. :)

- A szívednek legkedvesebb műveid ?
- Mivel nincs olyan sok egyelőre, inkább csak kiemelnék egy-egy mozzanatot belőlük. A Bóni és Tim ördöge a Mennyei szerencse című kalandból, a Charax mókus-papja, és Spuri bármikor, amikor feltűnik. Kedvelem a Charax 2 kórházi jelenetét, és amikor Szimat nyomozó keménykedik.

- Folyamatban lévő és tervezett munkák, képregények ?
- Az érdeklődők megnyugtatására mondom, hogy készül a Charax 3. A csúszásának több oka is van, főként az időhiány, aminek következményei is lesznek, de ez maradjon meglepetés. Mindenesetre már a 4. rész forgatókönyve is kész, amivel lezárul az első ciklus. Közben Bóni és Tim sem maradnak kaland nélkül, bármennyire is ezt harsogtam a Vadhajtásban. Nagyon megtetszettek a kedvenc honosító oldalam napi Fantom képsorai, ezért szeretném magam kipróbálni ebben a formátumban is, így várhatóan a medve-macska páros újabb története így fog megjelenni. A forgatókönyv már kész.

- A Charax-nak szentelt oldal megszűnt vagy Hosszúvölgy lakói átköltöztek a 5Panels-re?
- Is-is. Az oldal tulajdonképp akkor szűnt meg, amikor a 5Panels beindult. Úgy gondoltam nincs szükség arra, hogy két külön helyen legyen jelen. Ráadásul ennek üzenetértéke is volt a többi leendő 5Panels szerző felé: a közös munkának szentelek mindent. Ugyanezt nem várom el a többiektől, de a saját ötletem felé mindig elkötelezett vagyok. Különben nem is lehetne komolyan venni.

- A Charax 2 megírásakor a forgatókönyvírásban segített valaki vagy autodidakta módon készült?
- Autodidakta módon készült. Tulajdonképp az is csak annyi volt, hogy megírtam a párbeszédeket, és mivel tudtam, mit szeretnék látni, az oldalbontásnál terveztem csak meg, hogy melyik panelen mi legyen, és milyen szövegek kerüljenek rá. De pont attól, hogy készült forgatókönyv, sokkal átgondoltabb is lett a második rész, mint az első.

- Hogyan zajlik egy szerzői kiadvány születése? Itt különösen a Vadhajtás megjelenésére lennék kíváncsi, hiszen az csapatmunka volt, ami nem biztos, hogy megkönnyítette a munkádat.
- A Vadhajtás egy érdekes sorsú kiadvány. Sosem gondolkoztam közös munkában előtte, de egyszer csak annyian lettünk a 5Panelsben, hogy elkerülhetetlenül felmerült az igény egy ilyen összedolgozásra. Így egy fejlesztőjátékos (persze csak nekünk) kiadvány lett belőle. Fellőttünk egy témát (vadászles), amire mindenkinek kellett készítenie egy különálló sztorit. Volt, aki lesben álló vadászokat, volt, aki konkrétan egy vadászlest tett a képregényébe, de valamiképp mindegyikben megjelent a motívum. Magam számára az volt az igazi kihívás, miként fogom tudni ezeket a különböző különálló történeteket egybe gyúrni. Én egy keretsztorit alkottam meg, ami egy-egy köztes oldallal összeköti a képregényeket egymással.
- Izgalmas próbálkozás, már csak azért is, mert olyan crossoverek is születtek, amilyen még nem volt magyar szerzők képregényeiben. Sajnos kevésbé hangsúlyoztuk a felhasználók felé, hogy először célszerű az egyes képregényeket külön-külön, a kerettörténet nélkül olvasni, majd egyben az egészet. Így fogyasztva sokkal ütősebb, mintha azonnal egyben végigpörgeti az ember, hiszen utóbbi esetben valóban töredezettség vehető észre benne.
- Visszakanyarodva a kérdésedre, az ötlet után a legfontosabb volt a határidő betartása, amiben nagyon megbízhatóan helyt álltak az alkotók. Ezután nyomda, aztán börze és fesztivál.

- Mivel foglalkozol jelenleg civilben ?
- Végzettségemet tekintve hittanár vagyok, de jelenleg a Sapientia Főiskola tanulmányi osztályán keresem meg a mindennapi kenyérhez való pénzt.

- Ki a kedvenc külföldi és magyar képregényszerződ/rajzolód és miért ?
- Itt megfogtál, mert bárki más tájékozottabb a szerzőkkel kapcsolatban, mint én. Norm Breyfogle lenyűgöző dolgokat hozott össze a régi Batman lapjain. Goscinny zseniális író volt. Stan Sakai pedig íróként és rajzolóként is minden elismerést megérdemel. Bill Watterson-t most kezdtem felfedezni magamnak. Lee Falk pedig Fantom megalkotásáért érdemel nagyon nagy dicséretet és főhajtást.
- Magyarok közül természetesen a 5Panels bármelyik tagja mellett kiállok (ezt tapasztalták már többen is), mellettük nagyon csípem Pilcz Roli munkásságát is, ugyanakkor Fritz Zoli rajzai is lenyűgözőek. Nagyon jó érzés, hogy ismerhetem ezeket az embereket és többségükkel együtt is dolgozhatom.

- Kinek vagy minek a révén kerültél be a hazai képregényes életbe ?
- A nagy szerzőis hullámot meglovagolva adtam ki a Charax 1-et, amivel sikerült belekeverednem ebbe az egész hajcihőbe. Aztán miután a 5Panels kezdett kifejlődni, és egyre többen csatlakoztak, én is kezdtem máshogy látni magamat a táplálékláncban. Végül egy beszélgetésünk után Sápi Marci vetette fel, hogy nem akarnék-e tisztséget viselni az MKSz-ben (addigra már tag voltam ott is), mert egy leköszönő elnökségi tag helyére kellene valaki. Én meg beadtam a derekam, amit azt hiszem senki nem bánt meg. Legalábbis remélem.

- A hazai képregényes élet többi szereplője közül kivel tartod rendszeresen a kapcsolatot (kiadók, szerzők/rajzolók, weboldalak, fórumok)?
- Szívesen mondanám, hogy mindenkivel, de az képtelenség lenne, meg nem is kér mindenki a társaságomból. A kepregeny.net ugye alap, főleg, amióta a 5Panels a k.net aloldalaként van jelen a hétköznapokban. Itt, ha nem is fórumozok olyan gyakran, csak lekövetem az eseményeket, hogy képben legyek. Emellett napi szinten kapcsolatban állok a 5Panels jópár tagjával a közös munkálkodás végett. A kepregeny.blog.hu projektvezetőjeként Bayer Tónival is át szoktuk beszélni az ottani teendőket. Lelkes látogatója vagyok a Hálózsák csapatban is, Fantom rajongóként főleg az ottani fórum megfelelő topikjában szoktam előfordulni. Mindezt a főállású munka után, szóval nem csoda, hogy nincs nagyon időm a Charaxra.

- Mi a véleményed a jelenlegi hazai képregényes szcéna helyzetéről ?
- Szerintem koránt sem annyira siralmas, mint ahogy általában nyilatkoznak róla, elvégre vannak megjelenések külföldi és magyar szerzőktől egyaránt, minden típusból. Az tény, hogy a jelenlegi gazdasági helyzet nem kedvez a képregény-kultúra (de egyébként semmilyen más kultúra) széles körű elterjesztéséhez, de ami késik, nem múlik. Azon igyekszünk, hogy a magyar képregényt külfölddel is megismertessük, hiszen a mi képregényeink erősen visszatükrözik magyarságunkat, vagy legalábbis, amit a magyarságról gondolnak a művészeink. Amikor pedig Magyarország lakossága is anyagilag megengedhet magának egy olyan luxuscikket, mint a képregény, készen fogjuk várni a saját kínálatunkkal az érdeklődőket.
- Szerencsés időszaknak mondanám, mert van lehetőségünk kockázatmentesen kísérletezgetni, megtalálni a magunk hangját. Ha valaki szerzőként a képregényes folyamba bele akar kapcsolódni, akkor most megteheti. Később, ahogy egyre magasabbak lesznek az elvárások a hazai képregények felé is, már csak a képzett alkotók fognak labdába rúgni. Ezért is tartom fontosnak az alkotói csoportok megalakulását, még akkor is, ha egymással ellentétes modellekben látják a továbblépés lehetőségeit.

- Mennyiben segítenek (esetleg hátráltatnak) a magyarországi különböző képregényes kezdeményezések (Képregény.net portál, Képregény Börze, Képregény Fesztivál, etc.)?
- Egyértelmű, hogy minden médium, ahol csak megjelenik a képregény témája segíti a képregény ügyét. Még a negatív kritika is, hiszen éppen egy ilyenből indult ki az Alfabéta-díj is.

- Mit gondolsz az Alfabéta-díjról? Mennyire látod értékes elismerésnek vagy iránymutatásnak?
- Egy díj értékét mindig a közelfogadás adja, ami pedig attól függ, hogy a szervezet, aki adja, mennyire veszi komolyan. Idéntől, azzal, hogy Cserkuti Dávid tervei alapján végre vállalható formát kapott a díj, egyértelmű üzenet lett az alkotók felé, hogy érdemes dolgozni, és jól dolgozni a képregényeken.

- Tagja vagy-e a Magyar Képregény Szövetségnek, illetve mi a véleményed a tevékenységéről?
- Igen, tagja vagyok. :) Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a tevékenységét kívülről és belülről is látom, így vegyesek az érzelmeim, de most már mindenképp pozitív a mérleg, főleg mióta Nóri átvette a hajóparancsnokságot. Rengeteg a tennivalónk, de szerencsére van gárda, amelyik felvállalta, hogy a kitűzött célokat megvalósítja. Nóri nagyon ügyesen maga köré gyűjtötte ezeket az embereket. Sajnos a mozdítható erőforrásunk még mindig kevés, ezért nagyon várjuk azokat, akik szívesen segítenek bármiben, engem lehet zargatni ez ügyben bátran.

- Szerinted milyen a képregény megítélése a hazai médiában és vajon lehet-e ezen változtatni?
- Nagyon sok időnek kell eltelnie, hogy lehessen rajta változtatni, bár az elmúlt hét évben nagyon komoly előrelépések figyelhetők meg az egész műfaj megítélésével kapcsolatban. Elég csak a könyvesboltok polcait megnézni, ahová eleinte be sem akarták venni a képregény-köteteket, most pedig annyi van már, hogy egész polcsorok telnek meg velük. Ez mindenképp pozitív változás. Az, hogy egyre több irodalmi portálon jelennek meg cikkek, recenziók, kritikák képregényekről, szintén a média nyitottságát mutatja. Nem kell neki sok idő, hogy újra felfedezzék maguknak a képregényt a magyarok.

- Milyen stratégiával próbálnád meghódítani a képregényt nem ismerők szívét?
- Egyetlen stratégiát ismerek: a gyerekkorban meg kell őket fertőzni. Sajnos ez ügyben nagyon csehül állunk, mert alig-alig vannak gyerekeknek szóló képregényeink. Amik vannak, azok viszont (az Egmont kiadványok kivételével) mind szerzőis kiadásban jelenik meg, amit szinte lehetetlen eljuttatni a megfelelő célcsoportnak. Manapság a gyerekeknek több ingerre van szükségük, mint amit a képregény adhat. Ráadásul nem is olcsó szórakozás, ami szintén hátráltatja a piac felpörgését. Én személy szerint félek tőle, hogy egy generáció ki fog maradni a képregény olvasásból, ami később vissza fog ütni, tehát ebben az irányban is van tennivalónk bőven.

- Neked vannak olyan jelenleg megvalósíthatatlannak tűnő terveid, amikbe azonnal belevágnál, ha a körülmények egyszercsak lehetővé tennék ?
- Természetesen. A 5Panels-t egy olyan kiadóvá tenném, amelyik kizárólag magyar képregényekkel foglalkozna (semmi külföldi), és reklámoznám agyba főbe, hogy egy olyan brand legyen, ami aztán később eladja magát.

- Ha belebújhatnál egy képregényhős bőrébe, ki lennél ? Ki áll a legközelebb hozzád ?
- Fantom, vagy Zorró. Bár lovagolni nem tudok, ráadásul idegesít, ha nem látok ki valami mögül (egy maszkban megbolondulnék) de az egyszerű motivációjú maszkos hős képe mindig is vonzott. Nem árulok el nagy titkot, hogy ez a vonzalmam az igazságosztók felé vissza fog köszönni majd valamelyik képregényemben.

- Ha kérdezhetnél valamit a hazai képregényes élet valamelyik alakjától, ki lenne az és mit kérdeznél?
- Bárkitől, aki alkotó de még nem tagja a 5Panels-nek: Mikor csatlakozol?

Jerry Frissen - Guy Davis: A Zombik, akik Felfalták a Világot

(Jelen cikk a címet és a képanyagot kivéve egy változtatás nélküli másodközlés, ami eredetileg a Buborékhámozó képregényes szakmagazin tizedik számában jelent meg nyomtatásban 2010-ben - S.)

Már többször beigazolódott, hogy az eltérő képregényes kultúrával és ekképp látásmóddal rendelkező szerzők egymásratalálásából az olvasó számára szinte csak nagyszerű dolgok születhetnek, legyen az bár amerikai-argentin pulp noir (100 Bullets, Brian Azzarelo és Eduardo Risso), francia-lengyel szépialenyomat a kommunista Lengyelországról (Marzi, Sylvain Savoya és Marzena Sowa), belga-olasz roadmovie a posztapokaliptikus jégkorszakban (Gipsy, Thierry Smolderen és Enrico Marini), a Második Világháború alatt zajló francia-amerikai misztikus kémtörténet (I am Legion, Fabien Nury és John Cassaday), vagy hogy elérkezzünk írásunk tárgyához, a belga-amerikai, Los Angelesben játszódó, savként maró zombiapokalipszis-szatíra, a The Zombies That Ate the World (eredeti címén Les Zombies qui ont mangé le monde, azaz A zombik, akik felfalták a világot) Jerry Frissen és Guy Davis tollából.

Utóbbit talán már nem is kell bemutatni, miután az ő szálkás, egyedistílusa határozza meg a Mike Mignola által teremtett Hellboy-univerzumból kinőtt BPRD (Bureau for Paranormal Research and Defense) sorozat látványvilágát 2003 óta, de pár szót az ő karrierje is megérdemel: az amerikai származású Davisre az 1989-es Baker Street révén figyeltek fel, így kerülhetett a DC kiadó Vertigo imprintjéhez, ennek égisze alatt nyílt alkalma kézjegyét hagyni a Sandman (Sandman Mystery Theatre) és a Batman (Batman: Nevermore) mítoszában. A fekete-fehér Dark Horse Presents magazinban az akkor még jobbára ismeretlen Hellboy mellett futott a Philip Amara-val közös Nevermen sorozata, majd végre lehetősége adódott, hogy bemutatkozzon első saját maga írta képregényével, a bizarr, 18. századi pszeudo-Franciaországban játszódó The Marquis-val. Mignola éppen ekkor kísérletezett azzal, hogy a BPRD sorozatához leginkább illő rajzolót találjon és legnagyobb szerencsénkre a második BPRD-antológiában résztvevő Davis mellett döntött, akinek eddigre már komoly gyakorlata volt a bizarr szörnyetegek és posztapokaliptikus jelenetek tervezésében, hiszen épp ebben az évben, 2003-ban kérte fel a francia Les Humanoïdes Associés kiadó (melynek egyik alapítója Jean Giraud, azaz Moebius volt), hogy működjön közre egy kvázi ismeretlen forgatókönyvíró egy világméretű zombijárvány abszurd utóhatásairól szóló történetében, melyet ironikus módon az akkor éppen halottaiból visszatérő Métal Hurlant (Üvöltő Fém) magazinban publikáltak.

A Métal Hurlant-t ugyanabban az évben, 1974-ben alapították, mint a kiadóját és első formájában olyan alkotók járultak hozzá a legendájához, mint Philippe Druillet, Moebius, Alejandro Jodorowsky, Enki Bilal, Milo Manara vagy Caza, olyan címekkel gazdagítva a képregények világát, mint az Arzach, a Kraken, a Jeremiah vagy a Loane Sloane. A magazin a nyolcvanas években élte fénykorát, majd az 1987-ben bekövetkezett hosszú szünet után 2002-ben támadt fel újra többfejű hidraként, a francia címet megtartva, egyidőben franciául, angolul, spanyolul és portugálul, hogy aztán az új tehetségeket és a kiadó sorozatait promotáló vállalkozás 2004-ben újra a porba hulljon. A fáklyát ma az amerikai Heavy Metal viszi tovább, mely eredetileg a Métal Hurlant 1977-ben liszenszelt unokatestvére volt és egy az egyben emelt át képregényeket az inspirációjául szolgáló forrásból, majd saját jogán jutott elismertséghez világszerte, jelenlegi formájában pedig negyedévente megjelenő, felnőtt témákat (igen, erotikát is) tartalmazó magazin.

A brüsszeli születésű Jerry Frissen bizarr társadalomkritikája tehát jobb médiumot nem is kaphatott volna a bemutatkozásra a Métal Hurlant amerikai verziójánál, különösen miután egész családjával Los Angelesbe költözött, hogy grafikai designerként dolgozzon az Humanoïdes amerikai pillérének, így tökéletes alany volt arra, hogy pőrére vetkőztethesse mindkét kultúra visszásságait. A véleményét sosem véka alá rejtő Frissen ugyan a képregény európai fővárosában végezte el a képzőművészetit, ám ott olyannyira sikerült megutáltatni vele a kilencedik művészetet, hogy tíz évnek kellett eltelnie, míg újra képregényt vett a kezébe, és még ötnek, míg rávette magát, hogy írjon is egyet. Első munkája, a Zombik, akik felfalták a világot, azonban olyan jó visszhangot kapott, hogy öt francia rajzolóval belevágott egy második projektbe, mely negyedévente megjelenő antológiaszerű füzetekben indult útjára és a los angelesi latin negyedben élő mexikói maszkos igazságosztók, a Luchadores Five kalandjait mesélte el, amint autórádiókat meglovasító farkasember bandával akaszkodnak össze, megfutamítják a Bogdanov-testvéreket és szembeszállnak a veszedelmes Pom-pom Ninjákkal, akiket mind Stacy-nek hívnak, kivéve egyet, akit Jennifernek. A könnyed hangvételű sorozat sikeréből műanyag figurákat gyártó vállalkozás is született, a Muttpop, ami nem csak a saját karaktereiket hozta kézzelfoghatóan fröccsöntött valóságba, hanem a Zep nevével fémjelzett Tchô! magazin szereplőit is.

Azonban lássuk mi is indította el a fullasztó belga bürokratizmus elől Kaliforniába menekült Frissen-t az ismertség útján: a nem is olyan távoli jövőben, 2064-ben járunk, Los Angelesben, és már nincs akadálya, hogy örökre együtt lehessünk szeretteinkkel. Ott laknak a szomszéd szobában, bömböltetik a rádiójukat az utcán, üldögélnek a park padjain, mindössze egyetlen bökkenő van velük: teljesen, véglegesen és menthetetlenül halottak. Némelyek rendelkeznek korlátozott intelligenciával, de legtöbbjük csak az előző életük beidegződéseinek engedelmeskedik: kutyát sétáltat, tovább veri a gyerekeit vagy csalja meg a feleségét. A világméretű jelenség okára Frissen nem is igyekszik magyarázatot adni, hiszen a történet szempontjából csupán az eredmény lényeges: mivel az élőholtak a Föld populációjának majd 35%-át teszik ki, az álszent politikai korrektség jegyében betiltják a zombikat rossz fényben feltüntető horrorfilmeket és a törvények kvázi teljes jogú polgárokká teszik a most már valóban fogyatékkal élőket (life-impaired). Nem csak a frissen elhunytak, hanem régebben elhantolt tetemek is képesek visszatérni, 14. századi teuton lovagok tűnnek fel Új-Poroszországban és 8. századi indiánok Brazíliában, az egész hívő világ pedig Jézus visszatérésének időpontját találgatja. A status quo felborulása új típusú rasszizmus születését segíti elő, egyes csoportok holtakat vagy pedig azokkal szexuális viszonyt folytató élőket lincselnek, míg egy újjáépített agyú milliárdos az egyre növekvő számú élőholtnépességet tömörítő politikai mozgalmat szervez.

Ebben a feje tetejére fordult világban próbál boldogulni Karl Neard (a név nem véletlen), aki még mindig az anyjával lakik, pattanásos arcát a The Shadow-éhoz hasonlító vörös kendővel takarja el és legnagyobb büszkesége a Star Trek kulcstartógyűjteménye. Karl és húga, Maggie, problémamegoldóként megunt vagy kellemetlenné vált halott hozzátartozókat tüntet el diszkréten, a megfelelő díjazásért cserébe. Hamarosan csatlakozik hozzájuk Freddy „a Belga” Merckx, a megvetemedett ruhásszekrény termetű és Elvis-frizurájú behemót, akinek az agykapacitása fordítottan arányos a termetével, mocskos szájú, faragatlan és legkedveltebb érvelési módszere a nekifutásból szájletépés. A teljesen diszfunkcionális csapat tagjai még az emberi faj legrokonszenvesebb példányai Frissen jövőképében és itt teljesen megfordul a The Walking Dead képregénysorozat protagonistájának felismerése, miszerint „Mi vagyunk a sétáló holtak”. Itt bizony a holtak sokkal emberibbek, mint az élők, akiknek kegyetlensége leplezetlenül bukkan elő a civilizáció máza alól és az újonnan feltűnt kisebbséget minden eszközzel a társadalom szélére szorítja. A holtak jogai mellett kardoskodók is csupán eszközként vagy szavazói bázisként tekintenek védenceikre, mint azt az eseményekben jobbára csak sodródó főszereplők is megtapasztalják.

Frissen személyes nézetei és véleménye a politikáról és a vallási fanatizmusról a lazán egymáshoz kötődő történetek gerincét képezik, találkozhatunk a belga királyi család teljesen degenerált és száműzött két hercegével, Caligulával és Gengisszel, szemtanúi lehetünk, hogy hőseink első körben elgázolják az élőholtként feltámadt Jézust, második körben pedig a konzervatív párt zombi elnökjelöltjét, az ifjabb Bush-t, akinek egy tévedésből kifolyólag egy páviánagyat helyeztek a koponyájába (és aki iránt Frissen jól láthatólag legalább olyan ellenszenvvel viseltetik, akárcsak Michael Moore), a teljes világot két táborra szakító feltámadt pápák fejét pedig élő adásban loccsantják szét. A nyers és szókimondó, börleszkbe hajló szatírát még az Egyesült Államokban is meglepően jól fogadták és az eredetileg a Métal Hurlant oldalain öt részletben megjelenő sorozatot a Devil’s Due Publishing egy gyűjteményes kötetben is kiadta 2009-ben. Akit érdekel, hogy amit Romero csak felvillantott az emberi természetről az Élőholtak éjszakája végén, amikor a csoszogó holtakon győzedelmeskedő redneck-ek két sör mellett, szórakozásból lőnek célba egy fára húzott zombira, miféle jövőbe vezethet, annak érdemes ellátogatnia a 2064-es év Los Angelesébe.

A Francia Karcolat #2 - heti képregénystrip Boulet virtuális tollából

Boulet stripsorozata folytatódik, következzék hát egy "Játékos tanmese a lágy sajtok fizikájáról". Ugrás a teljes stripre a Tovább! után...
 

A Francia Karcolat #1 - heti képregénystrip Boulet virtuális tollából

Ezt is megértük, a Geekz-en rendszeres képregénystrip üti fel a fejét, méghozzá egy Franciahonban egyre népszerűbb szerzőtől, Gilles Roussel-től, aki Boulet művésznéven alkot 1998 óta, amikor Zep, Titeuf atyja és Jean-Claude Camano, a Tchô! magazin főszerkesztője felfedezte egy képregényfesztiválon. A fiataloknak szóló képregénymagazin oldalain születtek meg a Raghnarok, Le Miya, La Rubrique Scientifique (A tudományos rovat) és a Womoks című sorozatai (utóbbiban a forgatókönyvíró szerepébe bújik, a rajzokért kiváló kollégája, Reno felel), melyek utóbb album formátumban is megjelentek, majd Joann Sfar és Lewis Trondheim felkérték a Donjon Zénith széria rajzolására. 2004-ben vágott neki a saját hétköznapi életéről szóló képregényblog projektjének, ami hamarosan olyan népszerűségre tett szert, hogy naponta több tízezren követik és a Delcourt kiadó vastag kötetekben pakolja a könyvesboltok polcaira Notes (Jegyzetek) címen.

A Geekz kizárólagos engedélyt kapott a szerzőtől, hogy magyarra fordítva publikálhassa a blogján található képregénystripeket, így minden héten egy újabb rész kerül ki a mi kis virtuális játszóterünkbe. Reméljük nektek is tetszeni fog ez a kezdeményezés és még sokáig követitek majd figyelemmel egy francia geek mindennapjait. A Tovább után ugrás a stripre!

Enrico Marini – Egy svájci sas röpte az Akirától az ókori Rómáig

(Jelen cikk a képanyagot kivéve egy változtatás nélküli másodközlés, ami eredetileg a Buborékhámozó képregényes szakmagazin hetedik számában jelent meg nyomtatásban 2009-ben - S.)

Az európai képregény legendás mesterei közé tartozó Jean Van Hamme (XIII, Sörmesterek, Thorgal, Lady S) egy interjújában (lásd Buborékhámozó 6. szám) keserűen megjegyezte, hogy honfitársai között bár számos kiváló rajzoló található, elszomorítóan kevés a jó minőségű forgatókönyveket felmutatni képes író. Erre a cáfolatot sajátos módon egy svájci származású, de olasz gyökerekkel rendelkező rajzoló szállította, Enrico Marini, aki a kilencvenes évek elején alapozta meg a hírnevét a frankofón képregénypiacon, most pedig egy teljesen önálló álomprojektjét hívta életre: a Római sasok (Les aigles de Rome) az első olyan albuma, amelyet forgatókönyvíróként is jegyez, ám ahhoz, hogy idáig eljusson, majd két évtized kemény munkája és a legkeresettebb és legnagyobb respekttel rendelkező szerzők mellett gyűjtött tapasztalat szükségeltetett.

Enrico Marini szülei még születése előtt hagyták hátra Olaszországot, hogy Svájc németajkú részén telepedjenek le, így a későbbi elismert rajzoló hamarabb találkozott az olasz fumettikkel és a japán animevel, mint a francia-belga Astérix és Tintin albumokkal, ahogyan más hasonló korú gyerekkel történt volna. A francia Dorothée Club rajzfilmblokkján keresztül ismerkedett meg az Albator, Goldorak, Candy animesorozatokkal, de a legmélyebb benyomást még az első japán megjelenése idején (jóval korábban, mielőtt a Glénat kiadónak köszönhetően a manga elárasztotta volna Franciaországot) beszerzett Akira-kötet tette rá: Otomo Kacuhiró hatása később több korai albumában (Olivier Varèse, Gipsy) fellelhető. Első megbízását az 1987-es sierre-i képregényfesztivált követően kapta, ahol felfigyeltek a tehetségére és a frissen megalakult Alpen Publishers jelentette meg az első albumát, az Olivier Varèse-akták (Les Dossiers d’Olivier Varèse) első részét, A Vörös tér galambját (La Colombe de la place Rouge). A pozitív fogadtatásnak köszönhetően a Genfi Tribünben kezdett publikálni, a sorozatnak pedig újabb három része jelent meg, és ezek gyűjteményes kötete már az Humanoïdes Associés gondozásában került a nagyközönség elé. Az igazi áttörés 1992-ben következett be, amikor Thierry Smolderen (Colère noire, Convoi, McCay) felkérte, hogy dolgozzon vele posztapokaliptikus univerzumán, ahol az újabb jégkorszak fogságában vergődő bolygónk főbb városait az ellehetetlenedett légi közlekedést felváltó és három kontinenst átszelő Cirkumpoláris Kontinentális 3-as autópálya köti össze. Ebben a barbár körülmények közé süllyedt világban követhetjük Tsagoï, a faragatlan, de hatalmas szívű kamionsofőr és nevelt húga, Oblivia kalandjait, amint különféle rázós megbízatások elvállalásával próbálnak túlélni egy jobb holnap reményében. A Gipsy, a Runaway Train (1985, Andrej Koncsalovszkij) és Milton Caniff Terry and the Pirates című képregénye inspirálta road-movie jellegű kalandszéria azonnali sikerre volt ítélve, és a legnagyobb sztárrajzolók közé katapultálta Marinit.

Ezek után Stephen Desberg (IR$, Black Op, Rafales, Empire U.S.A.) szinte természetszerűleg őt kereste fel, amikor megelégelve, hogy a neki ismertséget szerző sorozatai után (Tif et Tondu, Billy the Cat) mindenki csupán ifjúsági szerzőként tekint rá, szeretett volna egy felnőtt témájú albummal előrukkolni. Marini javaslatának köszönhetően egy western született, A sivatag csillaga (L’étoile du désert), amiben az erősen Sean Connery-re hasonlító főhős felesége és lánya gyilkosának a nyomába ered az 1870-es évek Újvilágában (fun fact: később készült Connery-vel egy német reklám, amiben viszont az akkor már megjelent Ragadozókból loptak el ötleteket). A két kötetes vadnyugati kaland után újabb éles váltás következett, 1998-ban Jean Dufaux (Croisades, Djinn, Niklos Koda, Giacomo C.) egy misztikus noir ötletével keresi fel, amiben újraértelmezik a vámpírmítoszt (a vámpír szó leírását épp ezért ugyanúgy kínosan kerülik a történetben, mint azt Romero tette a Night of the Living Dead-ben a zombi elnevezéssel). Ahogy a Gipsy-ben, a szerző és a rajzoló a Ragadozókban (Rapaces) is tett arról, hogy a Marini forté-jának számító női idomok ábrázolása megfelelő hangsúlyt kapjon a menetrendszerűen szállított, fülledten erotikus jelenetekben.

Az éjszaka szülötteinek kalandjait lezáró negyedik album után Marini és Desberg útjai ismét keresztezték egymást, azonban most egy sokkal nagyobb lélegzetű vállalkozásba kezdtek, ami jelenleg a nyolcadik köteténél tart és töretlen népszerűségnek örvend Franciaországban. Ahogy eddig, újabb zsánerbe merülünk tehát alá, a Dumas által művelt történelmi fikció világába: a 18. századi Rómában játszódó A Skorpió (Le Scorpion) főszereplője Armando Catalano, kalandor és szerencsevadász, aki egy osztrák huszárral és egy gyönyörű méregkeverő cigánylánnyal az oldalán száll szembe Trebaldi bíboros pribékjeivel, hogy egy politikai cselszövésekkel teli játszmában utánajárjon saját zavaros múltjának és megszerezze a Templomosok elrejtett kincsét.

Az eddigiek fényében talán némileg érthető, hogy a francia-belga forgatókönyvírók krémje mellett eltöltött 20 év után Marini elég bátorságot és felkészültséget érzett magában ahhoz, hogy belevágjon saját elképzelésének megvalósításába. Kisebb könyvtárnak beillő forrásanyaggal, egy hagyományőrző légiósjátékokat rendező történésszel és saját ötleteivel felszerelkezve nekiállt, hogy képregényre vigye Arminius, a rómaiként nevelt barbár herceg történetét, aki majdnem pontosan kétezer éve, időszámításunk szerint 9-ben, Varusnál vezetett kelepcébe három római légiót, hogy szövetségeseivel az utolsó szálig lemészárolja őket. A Római Birodalom szörnyű veresége egyúttal kijelölte annak természetes határát is: a Rajnán túli Germániát sohasem romanizálták, a germán Vercingetorix gyakorlatilag megváltoztatta a történelem menetét és ez teljességgel lenyűgözte Marinit. Joggal tesszük fel azonban a kérdést, hogy a már bőséggel kiaknázott ókori Róma témájában vajon lehet-e újat mutatni, hiszen olyan szerzők dolgozták már fel ezt a korszakot, mint René Goscinny (Astérix), Jacques Martin (Alix), Gilles Chaillet (Dans la Rome des Césars), Jean Dufaux (Murena) vagy épp Stephen Desberg (Cassio)?

A Római sasok főszereplője Ermanamer (később Arminius), egy cherusk törzsfő fia, akit békezálog gyanánt túszként tartanak Rómában és megkezdik a tanítását, hogy büszke rómait faragjanak belőle Titus Valerius Falco kezei alatt, aki ugyancsak áldozatot hozott hazája érdekében azzal, hogy feleségül vett egy germán hercegnőt. Titus Valerius fia, Marcus így félig germán származású fattyú, aki ugyanakkor lenézi és megveti a barbárokat, mégis Arminius-szal együtt kell megkezdenie a Cézárnak tetsző kiképzést, ami felkészíti őket a római életre.

A történet központi témája tehát a barátság, ami a két folyton egymás képességeinek határait próbálgató fiatal között szövődik és az integráció/asszimiláció összetett folyamata, illetve az ezek során hozott döntések gyökeréig ásás, ami kiemelt értelmet nyer, ha górcső alá vesszük egy kicsit a szerző hátterét: Marini olasz származású, de Svájc németajkú részén él, jól ismeri mindkét kultúrát, ugyanakkor nem francia, de nem is belga, mégis franciául beszél és alkot. Saját bevallása szerint az album forgatókönyvét először németül írta meg, majd lefordította és két francia barátjával ellenőriztette le a szöveg nyelvhelyességét. Mi ez, ha nem az identitás keresésének (és megtalálásának) igaz története? A Római sasok tehát egy nagyon is személyes jellegű munka, amelynek ráadásul a vizuális minősége felől is megnyugodhatunk, hiszen a szerző hagyományos módon ceruzával rajzol, tussal húz ki, színez, a kész oldalakat pedig csak azután szkenneli be, hogy az apróbb hibákat kijavítsa, így szinte érezzük az ecset és a papír szagát olvasás közben. A saját maga által megteremtett tradíciók pedig azt is megkövetelik, mint ahogy a korszak erkölcsi iránytűje is, hogy ne szemérmeskedjen az intimitás bemutatása közben, ami a római mindennapok részét képezte, így az olvasó követheti a főszereplők férfivá válásának útját a hálószobába is. A történelmi részletesség ugyan csak odáig megy el, amíg nem akadályozza a történet természetes menetét, de nem mondhatni, hogy egy átlagos olvasónak bármi is szemet szúrhatna a hitelesség szempontjából.

Mindent összevetve a többek között az HBO saját készítésű Róma című sorozata és a Gladiátor által ihletett albumnak minden létjogosultsága megvan ahhoz, hogy elfoglalja méltó helyét a téma két végletét elfoglaló anakronisztikusan humoros Astérix és a hiperrealisztikus Alix között.

The Mexican Stand-off #21: Papp Imre

A poraiból a megfelelő csillagállások (mint 7. Nemzetközi Képregényfesztivál és az első találkozás a Deveraux szerzőjével) esetén rendszertelen időközönként feltámadó interjúsorozatunk újabb részében ismét a szerzői képregények undergroundjába ereszkedünk alá, hogy megtudjuk miként bánik el egy gyilkos humorú démonidéző két még mélyebb bugyrokból szalasztott segítőjével a hazatérése útjába álló szörnyetegek hadával, miért nem érdemes alábecsülni a lemúr démonokat, mi köze az örmény mitológiának a hungaromangához és kikből is áll pontosan az 5panel csapata. A továbbiakért klikk az ööö... továbbra!

- Először talán egy rövid bemutatkozás azon olvasóink kedvéért, akik esetleg még nem hallottak volna rólad vagy nem találkoztak a munkáiddal…
- Papp Imre vagyok, 1985-ben születtem Pécsett. Iskolás éveimet az ANK-ban töltöttem, emelt matek és angol szakon, majd a gimnáziumban kéttannyelvűre jártam. Elvégeztem a Pécsi Tudományegyetemen az idegenforgalmi szakmendszer szakot, és azóta rajzolok. Szóval, mint láthatjátok rajzsulinak még csak a közelében sem jártam soha (látszik is !?)

 
- Hogyan kerültél először kapcsolatba a képregénnyel ? Mi volt az első képregény, ami valaha a kezedbe került ?
- Ha jól emlékszem, akkor az első képregényem a Tini Ninja Teknőcök volt, rögtön a legelső szám. Legalábbis ez él bennem. De kiskoromban leginkább a Batman, Superman és X-men képregények voltak túlsúlyban. Marvel Extrára már nem volt pénzem... Ezeket persze mind elrakároztam az utókornak...

- Első látásra szerelem vagy előtte más önkifejezési módokat is kipróbáltál ?
- Próbálkoztam sok mindennel : volt novella-, és regényírás, de valahogy mindig a rajzoláshoz tértem vissza. Gondolhatod, ha ebben vagyok a legjobb, milyen volt a többi... 

- Miket szoktál olvasni és nézni, honnan szerzed az inspirációt ?
- Mostanában leginkább sorozatokat nézek, a filmek már kevésbé kötnek le. Egyszerűen alig készül olyan film, ami meg is érné, hogy kifizessek rá egy mozijegyet. Kedvenc sorozataim a Lost, 24, SG-1 és a Supernatural. Be kell vallanom, hogy sorozatjunkie vagyok...
- Elég sok könyvet is olvasok, és a müzlisdoboz hátulját, de kedvenceim leginkább Philip K. Dicktől vannak, és Rowlingtól. Ezeket nem tudom megunni. Aki pedig ismer engem, vagy olvasta bármelyik képregényemet, tudhatja: Star Wars forevör !

- Milyen utat jártál be eddig és mik voltak ennek szerinted a legfontosabb állomásai?
- Kezdő vagyok még ebben a szakmában, és leginkább csak a lelkesedésemre hagyatkozhatok, így két fő állomást említenék:
1. VaHaN, aminek az első kötete 2008-ban jelent meg a Gödörben, és a
2. Deveraux.
Remélem, amilyen állomások még ezután várnak: sikerfalva és befutásváros.

- Mi volt számodra eddig a legértékesebb elismerés, amit a munkádért kaptál ?
- Kedvenc díjam, amit még általános iskolában kaptam, az az Aranyceruza-díj, amire még most is büszke vagyok, de nyilván (ami most meglepett, de nagyon örültem neki), az az Alfabétára való jelölés volt. Sajnos most nem nyertem meg, de mindig van jövőre.
- Ha pedig nem ilyen elismerésről beszélünk, akkor egyértelműen az olvasók visszajelzései. Nagyon jól esik, ha elmondják mit gondolnak, bíztatnak a folytatásra. Ezek az impulzusok visznek leginkább tovább. Többen pedig olvasóból baráttá lettek! Ez hihetetlenül sok erőt ad!

- A szívednek legkedvesebb műveid ?
- Imádom a Deveraux-t írni és rajzolni, de azt hiszem mindig a VaHaN lesz a szívem csücske. Azzal kezdtem, és bár erősen látszik rajta, hogy "honnan jöttem", így is imádom. (Itt lehet nézelődni : www.vahan.hu)
- Persze, ez egy teljesen más dolog, sokkal hosszabb, komplexebb történet, így az elmesélése is tovább tart majd, de a nem könnyű kezdetek után egyre jobban kinövi magát.

- Bemutatnád a VaHaN-t, honnét jött a címe és miről szól a (most már) sorozat?
- Először is a VaHaN minden szempontból más stílusú képregény, mint a Deveraux. Nagybátyámmal, Nyeste Gyulával ketten készítjük, ez is különbség. Megpróbáljuk a manga stílus hagyományait ötvözni a klasszikus képregényekével. A kezdetekkor komoly mitológiai kutatást végeztünk, ezek alapján alkottuk meg a történetet. A cím alapja az örmény Vahagn, a harcos isten, aki hősiesen küzd a pusztító viharok, özönvizek és a halálos betegségek ellen. Maga a történet elég összetett.
- Főszereplője egy olyan különleges képességekkel bíró csapat, akik próbálják megőrizni két világ egyensúlyát. Ez az egyensúly megborulni látszik, mert a sötét erők szintén különleges tervvel rendelkeznek, aminek első lépése és kulcsa a VaHaN kiiktatása. A történetben sok a – leginkább cinikus, fanyar - humor és az akció, de jócskán megtöltöttük misztikummal, és változatos karakterekkel is.
- A sorozat első kötetét 2008-ban adtuk ki, ami így utólag visszatekintve talán nem volt szerencsés. Ez alatt azt értem, hogy nagyon lelkesek voltunk, és gyorsan szerettünk volna elkészülni az első kötettel, melynek még jócskán voltak gyermekbetegségei. Ez persze csak az új epizódok elkészültével vált láthatóvá. De pozitívan állok hozzá, így legalább látszik hol kezdtem. Azóta persze rengeteget fejlődtünk rajz és történetmesélés terén is, és akik követik a VaHaN kalandjait láthatják, a minőségi változást. Eddig három kötet jelent meg, mindegyik három fejezetet tartalmazott. A negyedikkel is elkészültünk, ez még idén napvilágot lát valamilyen formában. Ezt még nem döntöttük el. Viszont pár oldal már itt látható belőle. Remélem ez is elnyeri majd az olvasók tetszését.

- Folyamatban lévő és tervezett munkák, képregények ?
- Most, hogy vége a Deveraux első történetének, elég sok minden jár a fejemben. Az olvasóim nagyon drukkolnak, és noszogatnak, hogy folytassam, és szeretném is. De tervben van, egy antológia is belőle, ami egy Speciális Bővített Deveraux 1.2-nek lesz majd nevezhető. Legközelebb nagybátyámmal, akivel együtt írjuk a VaHaN-t, szeretnénk kiadni a már elkészült 4. kötetet is. Remélem minél több megvalósul majd ezekből, de lehet, hogy még nem a közeljövőben.

- Ki a kedvenc külföldi és magyar képregényszerződ/rajzolód és miért ?
- Nem igazán vagyok jártas ebben a témában, inkább csak rajzolok, de Mignola stílusa eléggé közel áll az én ízlésemhez. Néha már herótom van a sok Marvel stílusú rajzolótól, és mangától is. Mondom ezt annak ellenére, hogy a VaHaN-t is mangának szántam. :D

- Kinek vagy minek a révén kerültél be a hazai képregényes életbe ?
- Tisztán emlékszem arra az estére, amikor nagybátyámmal beszélgetve, egyszer csak azt mondta: készítsünk együtt képregényt ! És úgy is lett! Így született meg tényleg pillanatok alatt a VaHaN. Erre mondják : « családban marad », mert azóta is vele dolgozom ezen történeten! Elméletileg tehát neki köszönhetem, gyakorlatilag pedig Pilcz Rolinak, akit egész sokat zaklattam kezdetekben, hogy ő mit gondol a rajzaimról, hogy kiadjam-e, mikor-hogyan, kivel stb. Ezért nagyon hálás vagyok neki is !  Persze azóta is zaklatom, amikor csak tudom.

- A hazai képregényes élet többi szereplője közül kivel tartod rendszeresen a kapcsolatot (kiadók, szerzők/rajzolók, weboldalak, fórumok)?
- Mint már említettem, Pilcz Rolival jóban vagyok, ahogy Tomsterrel is, és az egész 5panels csapattal, aminek én is a tagja vagyok. (Egyre többen vagyunk, ezért most nem sorolnék fel mindenkit.) Ezzel a kis, de gyorsan bővülő csapattal próbáljuk majd meg kicsit felrázni a magyar képregényes életet.
- A kiadókkal nem vagyok szoros kapcsolatban, valamiért még nem látják a Deveraux-ban, (vagy bennem) a potenciált, de talán ez egyszer majd megváltozik. A fórumokon se vagyok annyira jelen, mert ott inkább ellenségeket szereznék, mintsem barátokat, a sok nethuszár miatt. Azért természetesen nyomon követem az eseményeket.

- Mennyiben segítenek (esetleg hátráltatnak) a magyarországi különböző képregényes kezdeményezések (Képregény.net portál, Képregény Börze, Képregény Fesztivál, etc.)?
- Én csak a szerzőis képregények szempontjából tudom elmondani, de mindenképpen sokat segítenek. Számunkra szinte mindent a fesztek és börzék jelentenek. Ott lehet megismertetni, vagy eladni annyit, hogy az örömrajzoláson kívül egy kicsit meg is érje kiadni. Egy kis promó még KN-en és máris sínen van a dolog. Nem tudom mihez kezdenénk ezek nélkül. Bár arra is kíváncsi lennék, hogy a kiadóknak mit jelentenek.

- Mit gondolsz az Alfabéta-díjról? Mennyire látod értékes elismerésnek vagy iránymutatásnak?
- Nagyon jó öltetnek tartom, bár bevallom őszintén, eddig nem sokat tudtam róla, hisz még csak a jelölés közelében sem jártam. Lehet, nagyobb hírverés kéne neki, mert úgy látom, inkább csak a kemény mag ismeri. Most, hogy a Deveraux-t jelölték volt a legjobb képregény kategóriában, kicsit utánajártam. Bár sejtettem, hogy ilyen vetélytársak mellett nem lesz sok esélyem, mégis hatalmas megtiszteltetés volt már maga a jelölés is. Az átadón láttam a díjat, és azt hiszem, ezt már méltán lehet nevezni olyasminek, amiért érdemes „harcolni” (Megjegyzem Robi megérdemelten nyerte meg idén a díjat, én is neki drukkoltam) :D Ami pedig még külön tetszik, hogy megint leszűkítették 3 kategóriára, ami véleményem szerint emeli a díjak értékét.

- Szerinted milyen a képregény megítélése a hazai médiában és vajon lehet-e ezen változtatni?
- Sajnos elég kevesen érdeklődnek a képregények iránt Magyarországon. Az okát nem tudom, talán még abban a hitben élnek, hogy csak gyerekeknek valók. Kevés a reklám, a pénz, és gyakran a lelkesedés. Sajnos úgy érzem, hogy a kiadók sem mernek új dolgokat bevállalni.
- Nyugaton egy kiadó befektet, lassan felépíti a képregényét. Itthon még nem érzékelem ezt a fajta, pozitív értelemben vett „üzleti szellemet”. Ez viszont a szerzői képregényeket készítők számára óriási nehézséget jelent. A 5Panels csapatával, ahova megpróbáljuk a szerzőis rajzolókat összegyűjteni, éppen azon dolgozunk, hogy ezt megváltoztassuk. Most még kicsiben, de nagy terveket dédelgetünk. (www.5panels.com)

- Mióta dolgozol együtt a 5panels csapattal? Hogy kerültél bele ebbe a kezdeményezésbe? Röviden bemutatnád őket?
- A tagságom lassan közelít a fél évhez. Akkor még csak hárman-négyen voltunk. Spuri keresett meg, hogy nem tenném-e fel a képregényeimet az oldalra. (A Deveraux azóta is hetente bővül egy új oldallal. ) Aztán elértük azt, hogy minden napra új képregény jutott. Mostanra pedig már annyian vagyunk, hogy kis átszervezésre szorul a honlap. 
- Akik eddig már hozzánk tartoznak: Karina MacGill, a Bloodlust-os fiúk; Fábián Péter és Kozmajer Viktor, Erhardt Domonkos, Gombalovasék, Halmi Zsolt, Koska Zoli, Leslie Téjlor, Lénárd Laci, Molnár Gábor, Pádár Ádám, Tálosi Andris, Vári Tomi, valamint én. (Nem ismerek mindenkit személyesen ezért ha kihagytam volna bárkit is bocsi.) Ezzel a „kis” csapattal támogatni szeretnénk azokat, akik szeretnek képregényeket rajzolni, de nem tudják hol megmutatni. 

- A 7. Képregényfesztiválra egy meglepetéskiadvánnyal rukkoltatok elő, a Vadhajtással. Ki volt az ötletgazda és hogyan koordináltátok össze a munkátokat?
- Igen, igen. Ez volt az első közös kiadványunk, és teljesen elfogulatlanul mondhatom, hogy szuperjó lett! Mindent közösen találtunk ki. Heten kiagyaltunk egy közös koncepciót, ami nem lett más, mint a „vadászles”. Mindenki azt rajzolt a témában, amit szeretett volna, akár a saját karakterei bevonásával. Majd az utolsó emberre, jelen esetben Spurira hárult a feladat, hogy saját részével összekösse a történeteket, és egy egészet alkosson. Nagyon jól sikerült. Majd feldobtuk még azzal, hogy mindenki külön borítot rajzolt hozzá, így a börzére mindenki olyat választhatott, amilyet akart. A fesztiválra már új taggal bővültünk, Vári Tomival, aki készített egy új, egységes borítót, így azzal is megjelenhetett. A 5panels egyre több taggal bír, és eddig teljes az egyetértés minden munkánkban. Hamarosan láthatjátok majd! 

- Milyen stratégiával próbálnád meghódítani a képregényt nem ismerők szívét?
- Ugyanazzal, mint az olvasóimét. Humorral, fantáziával és még több humorral. Úgy hiszem, ez a két dolog bárkit el tud bűvölni. Olyan emberekkel is meg tudtam ismertetni a hasonló kategóriájú képregényeket, akik azelőtt még csak a kezükbe sem vették őket. Megmutattam egy barátomnak a Kalyber Joe-t, és annyira megtetszett neki, hogy meg is rendelte az összeset. Sokszor ennyi kell csupán hozzá: egy kis rámenősség.

- Neked vannak olyan jelenleg megvalósíthatatlannak tűnő terveid, amikbe azonnal belevágnál, ha a körülmények egyszercsak lehetővé tennék ?
- Szívesen írnék, vagy rajzolnék külföldi képregényeket - képregényekbe. Nem hiszem, hogy jelenleg eléggé kvalifikált vagyok erre, de hát ezért nevezik álomnak.

- Ha belebújhatnál egy képregényhős bőrébe, ki lennél ? Ki áll a legközelebb hozzád ?
- Ez sokszor változik nálam, de mindig Batman-hez térek vissza. Ő a kedvenc képregényhősöm!

- Ha kérdezhetnél valamit a hazai képregényes élet valamelyik alakjától, ki lenne az és mit kérdeznél?
- Ki vagy, Chavez? Mutasd magad!

Aki a VaHaN örmény-manga mitológiájára kíváncsi bővebben, a VaHaN hivatalos oldalán nézelődhet, a 5panels csapat tagjainak munkásságát (Bóni és Tim, Deveraux, Agarak, Bloodlust és még sok más cím) pedig itt lehet figyelemmel követni.

The Mexican Stand-off különkiadás (#20): Felvidéki Miklós - Némajáték

A hetedik, ezúttal Nemzetközi Képregényfesztivál két legnagyobb hazai dobása Felvidéki Miklós első egészestés (muháhá! lásd interjút...) képregénye, a különleges hatalommal bíró pantomimes Némajátéka a Nyitott Könyvműhely gondozásában és Szabó Levente óriásrobotos vizuálorgiája, a Scrap volt (leszámítva az Elvist, a Strip10-t, a Deveraux-t, a Papírmozit... ááá, nem is sorolom, lesz róluk egy külön kritikai ömlengés a közeljövőben). Nem meglepő módon már mindkettejükkel készült interjú a rovatunkban és Levente állítása szerint ez játszott is némi szerepet abban, hogy a Scrap kiadásra került a Roham kiadó szárnyai alatt. Most azonban a Miklóssal készített Némajáték-interjút olvashatjátok, megspékelve némi exkluzív képanyaggal, külön a mi kérésünkre.

- Ugyan már készült veled egy interjú a Geekz oldalain, de azért megkérnélek rá, hogy röviden mutatkozz be...
- Felvidéki Miklós vagyok magyar képregény rajzoló multimilliomos wannabe (jelenleg csóró). Akik követik a hazai képregényes szintere leginkább a Pinkhellben találkozhattak munkáimmal (Noname, Pernye) vagy talán belebotolhattak A fiú, akit Zsuzsinak hívtak című füzetbe valahol.

- A Némajáték az első "egészestés" munkád, mikor jött az ötlet és milyen mintákat használtál hozzá (ha használtál egyáltalán)?
- Ja. Ez az egészestés duma örökre kisérteni fog, kár volt mondani :D Már régóta akartam egy minisorozatot vagy legalábbis egy hosszabb lélegzetű képregényt készíteni. Mikor 15 évesen egy börzén megvettem a Hellboy első kötetét, a Seed Of Destruction-t, a 4-szer 24 oldalban elmesélt történet szerkezetisége annyira megtetszett, hogy úgy döntöttem ezt követem majd én is ha valami nagyobb sztoriba vágom a fejszémet. De ez idő tájt főleg Noname képregényeket rajzoltam amik 4-6 oldal terjedelem, között mozogtak, és nem is akartam hosszabbat belőlük.

A Noname elött már készítettem jó sok oldalnyi pantomim szuperhősös képregényt, ezek még a hatvanas évek ongoingjainak tradícióit követték (Stan Lee, Steve Ditkó Pókijai), aztán mikor elkezdtem rókákat rajzolni, úgy éreztem minden szuperhősösdi gáz. Egy évvel késöbb azonban újra késztetést éreztem a műfaj és egyáltalán a Pantomim ember rehabilitálására. Így született meg az a firka ami a kötet végén az első, már a kötethez készült karakter design. Amikor azt rajzoltam egy posztapokaliptikus, Blade Runner-szerű scifi világba képzeltem el a sztorit de sehogy sem akart összeállni, ráadásul akkor a Sin City, a Cowboy Bebop és a Batman: Első év bűvöletében amúgy sem tudtam volna semmi eredetit ezen a fronton kieszelni, így sok gondolkodás után kitaláltam, hogy valami egészen mást fogok csinálni. Igyekeztem sajátos stílusban dolgozni, olyat csinálni amilyenre nem volt példa, ezért is hagytam el a nagy fekete foltokat, ettől függetlenül Mignola örök hatás maradt, a festett borítókat pedíg Bruce Timm filces fedél illusztrációi ihlették.

- Összefoglalnád röviden, hogy miről szól a történet?
- Egy Pantomimesről aki véletlen folytán olyan emberfeletti képességekre tesz szert, ami által a játéka valósággá válik. Emellett kicsit a hazai képregényes szintérről, arról, hogyan készül egy képregény és hogyan épül bennem mint alkotóban egy sztori. Persze a hangsúly a pantomimesen és ellenfelén van.

- Két különböző stílusban készültek a pantomimes kalandjai és az azokat elképzelő szereplők története... milyen eszközöket használtál a munka során?
- A kerettörténethez váltakozó vonalvastagság és sok fekete folt miatt kezdetben mártogatós rajztollat használtam illetve ecsetet a nagyobb flekkek miatt. A fő sztorit viszont csőtollal rajzoltam és a főszereplőn kívül nem is használtam nagyon tust. Ezt a Mignoláskodás elkerülése végett erőltettem magamra, próbáltam eredeti látványvilágot kieszelni a lehetőségeimhez mérten. Az eszközöket persze nem tudtam tartani. A vége felé a rotring csőtollak helyett már tűfilcekkel dolgoztam (olcsóbb, kevésbé körülményes, eldobható), a rajztoll helyett pedig ecsetfilccel, ami sokkal lazább, lendületesebb rajzot eredményezett.

- A kötet négy füzetre oszlik az amerikai comicok mintájára, az egyes fejezetek külön borítót kaptak, az utolsó oldalak pedig vázlatokat és más extrákat tartalmaznak. Miért törekedtél az autentikus trade paperback érzetre?
- Bármilyen nevetségesen is hangzik én egy minisorozatnak terveztem a Némajátékot. Persze gondoltam, hogy sosem fogom ebben a fomájában megjelentetni, de azért reménykedtem.

Ezt a mintát láttam a vásárolt cuccokban, tehát ezt követtem piaci igényekre való tekintet nélkül, később pedig még jobban megtetszett a tradek felépítése, szkecsbukostul mindenestül. És mivel ez külföldön már bevett szokás, nem éreztem lopásnak, ha ehhez igazodom.

- Található a Némajátékban bármiféle önéletrajzi elem?
- Persze, a börzék hangulatát, a furcsa művész fazonokat, akikkel a gimiben találkoztam, és még sok más dolgot a közvetlen környezetemből felhasználtam a könyvhöz.

- Hogyan találtatok egymásra a kiadóval és hogyan ment az együttműködés?
- Én kerestem meg őket miután máshol nem foglalkoztak komolyabban a témával, de úgy érzem jó helyre kerültem. Nagyon motiváló volt a közös munka, hiszen a könyvet több mint egy éve késznek tituláltam, és hozá sem akartam nyúlni amikor bevittem Ádámhoz, azonban neki megvoltak a kellő emberei, hogy visszahozzák a munkakedvem így 12 új oldallal gyarapodott a cucc (lett is pár kimaradt jelenet, amit majd felteszek blogra).

- Volt-e tesztközönség vagy a képregény teljes fegyverzetben pattant ki a fejedből?
- Volt pár ember, akivel már menet közben konzultáltam, mégis a legtöbbet akkor kezdtem a visszajelzésekkel foglalkozni, amikor már biztos volt, hogy megjelenik a dolog és csak heteim voltak, hogy gatyába rázzam az anyagot :D

- Tervezel további nagyobb lélegzetű munkákat, esetleg Noname főszereplésével?
- Egy ideje agyalok egy nagyobb Noname történeten, de még nem teljesen állt össze a fejemben a dolog és ha a Némajáték nem hasal el, azt is szívesen folytatom, de semmi konkrét jelenleg, örülök egyelőre hogy ez meglett :)

Fejleményekért pedig bújjátok a blogomat!*

- Jut eszembe: kiszúrtam a Call it a day-be készített posztapokaliptikus Noname négyoldalasodban az MKA, de különösen a Geekz hommage-t a hirdetőtáblán... köszönjük, igazán megtisztelő…
- Ja, szívesen :D elég szolid lett a logó, alig látni, amúgy meg ti írtátok a legjobb interjú kérdéseket, szóval ez volt a legkevesebb :)

*Felvidéki Miklós blogját itt böngészhetitek további nagyszerű illusztrációk után

Beszámoló a 7. Magyar Képregényfesztiválról

Mielőtt komolyabban nekiveselkednék az április 30-án, azaz múlt szombaton megtartott 7. Magyar Képregényfesztivál mélyelemzésének (sic!), azok kedvéért, akik amúgy is rögtön legörgetnének a beszámoló végi velős, ámde találó összegzéshez, már most leszögezem: én személy szerint igen jól éreztem magam a korábbi Képregénybörzék és a Képregényfesztiválok szerelemgyerekére hajazó rendezvényen, hiszen volt csipetnyi cosplay, voltak félhomályba burkolózó képregényesstandok, volt sör és grillezett húsok, voltak hazai és külföldi meghívottak a képregényes szakmai berkekből és volt végre igazi, kézzelfogható Alfabéta-díj. A több, mint hat éve húzódó gyerekbetegségek is ott álltak lesben, mindjárt a bejáratnál, de úgy tűnik ez már ilyen genetikai rendellenesség marad, aminek a kikúrálására egy egyszerű vitaminkoktélnál többre lesz szükség.

Kezdjük hát az elején, amikor formabontó módon minden másnaposságot nélkülözve, ámde egy rossz taktikai húzással vastag bőrkabátban, a hőgutától kerülgetve a verőfényes napsütésben, délután egy körül megérkeztünk Rusznyák kartárssal az Ajtósi Dürer sor 19-21 szám alá. Itt zavartan megtorpantunk és égi jeleket (azaz a tavalyi fesztiválon evolúciós fejlődésként értékelt soklepedőnyi fesztiválos molinót) keresve próbáltuk beazonosítani a bejáratot, de ez csak kis segítséggel sikerült: a csinos ajtónálló kislány intett beljebb minket a Dürer Kert előterébe, ahol azonnal megkaptuk a minősítést is (18+), amit én rendkívül diplomatikus évjáratazonosításként értékeltem. Itt végre megpillantottuk a Fesztivál plakátját - csak éppen az üvegajtó belső oldalán. Nem ez volt a fesztivál szervezőcsapatának első öngólja: azzal is sikerült garantálni a potenciális látogatók távolmaradását, hogy aznap volt a ballagás a középiskolák jó részében és a Critical Mass kerékpáros felvonulás is (ami törvényszerűleg programcsúszást is okozott egy előadó késése miatt). Ha bármiféle bizonytalanság motoszkált volna bennem azzal kapcsolatban, hogy jó helyen vagyunk, azonnal eloszlott, amikor kiderült, hogy a programok majd egy órás csúszásban vannak és a Csabáék képregényes beszélgetésének egyik résztvevője nem tudott eljönni.

A mindeközben csendben középkori kínzóeszközzé transzformálódott bőrkabátomtól Pádi segítségével sikerült megszabadulnom, aki a rendezvény végéig az infópulthoz volt beosztva, így Spuri vezetett el a backstage egyik szobájához, ahol ideiglenesen szolgálaton kívül helyeztem az áruló ruhadarabot. Ezalatt szemrevételeztem az új helyszínt: kellemes kerthelyiség, söröző látogatókkal, grillezett hús illatával, közepes méretű Nagyszínpaddal, bal hátul klasszikus romkocsmahelyiség, mint Kisszínpad (ezt többen keresték időközben, én pedig nem tudtam nekik felvilágosítással szolgálni, de biztos vagyok benne, hogy a Pádi által strázsált Infópontnál ezt sikerült megkapniuk), valamint egy balzsamos félhomállyal és hűsítő levegővel hívogató terem a fémlépcsők tetején. Ez rejtette azokat a kiadványokat, amik miatt elsősorban ideérkeztünk, hiszen a Fesztivál bőségesen szolgált újdonságokkal. A legjobban Felvidéki Miki saját kötetének, a Némajátéknak és Szabó Levente Scrap-jének örültem, de személyesen fejezhettem ki gratulációmat Kertész Sándornak is, aki újra belevágott egy hazai képregénymagazin szerkesztésébe a Krampusz és a Menő Manó után (hogy mennyire más lenne itthon a képregényes élet, ha sikerül gyökeret verniük a Pókemberek és X-Menek mellett!), Strip10 címmel. A The Walking Dead magyar kiadását remélem már nem kell bemutatni senkinek, öröm volt átpörgetni a műnyomópapírra nyomott oldalakat, valamint beszereztem egy Superman/Batman második kötetet a Képes Kiadó standjánál, egy Smith császár Lucky Luke füzetet a Pesti Könyvtől és a régi-új Papírmozivá egyesült Buborékhámozó és Nero Blanco Comix új számát Tónitól. A Nyitott Könyv zseniális húzásként a Scott Pilgrim befejező kötetébe Lakatos István, Gróf Balázs és Csordás Dániel Scott hommage-okat szerkesztett, a Vad Virágok pedig suttyomban kiadott az új Kázmér és Huba mellett egy amerikai strip-kötetet, a Zsákutca kertvárost, amit Oroszlány Balázs (többek Rorimackként ismerik) fordított (utóbb kiderült, hogy a kihagyott Börze miatt került a vakfoltomra a kiadvány).

Úgy döntöttem, hogy végre szemügyre veszem közelebbről a sokak által dicsért Deveraux-t is, Papp Imre sorozatát, ami a negyedik füzeténél tart, de legnagyobb meglepetésemre az első és harmadik rész eddigre már hiánycikk volt. Kompromisszumos megoldásként bezsákoltam egy második füzetet egy elektronikus formátumú első rész és egy interjú ígéretével. Ha már interjú: fantasztikus csapatmunka eredményeképp az előző éjjel feltöltött és Xbox360 kontollerekből kimentett elemeim randevúztak a Ramiz kolléga által szállított oldschool kazettás diktafonnal, hogy rögzíthessem a Felvidéki Mikivel folytatandó beszélgetésemet, ám a naphosszat tartó rendíthetetlen és folyamatos ostrom, ami alatt a dedikálásért folyamodók tartották a művész urat, keresztülhúzta a gondosan felépített terveket. Szerencsére ezt még a héten be tudjuk pótolni, itt a Geekz-en, a Némajáték kritikájával egybekötve.

Rengeteg ismerőssel és baráttal sikerült összeakadni, szerzőkkel és kiadókkal, így a programok jelentős részéről lemaradtam, még azokról is, amelyekre valóban terveztem elmenni (mint például Kertész Sándor Zórád-előadása vagy Tondora Judit és Pilcz Roland amerikai képregényprojektje), de a Nagyszínpadon magukat maratoni dedikálásba, majd képregénycsatába vető észt, holland, finn és lett vendégrajzolókat nehéz lett volna eltéveszteni. Bár egyiküket sem ismertem Marcel Ruijters kivételével, aki már járt a 2008-as képregényes rendezvényen (és ennek részben az is lehet az oka, hogy mindössze két nappal a Fesztivál előtt került ki tájékoztatás a résztvevők személyéről a Fesztivál blogra, a Könyvesblogra pedig aznap délelőtt), úgy tűnt, hogy nagyon jól megértették egymást mind a magyar rajzolókkal, mind a közönséggel. Ehhez minden bizonnyal nagyban hozzájárult Lamelos-csoport vezetésével előző este lefolytatott workshop végeredménye, az Elvis, a magyarok királya című kiadvány, ami mindössze 120 példányban készült el Halmos Ádám segítségével, megdöbbentő gyorsasággal másnap reggelre és amit elkapkodtak gyakorlatilag mind egy szálig. Ez indukálta azt a tömeges dedikálást, ami miatt épp hogy csak Fritz Zolihoz fértem hozzá, az obligát Fritz-csirkéket beszerezve, majd letántorogtam a színpadról és vettem inkább egy Call it a day kötetet, ami hasonló szellemben készült antológia volt, mindössze kevésbé spontánabb és jóval vaskosabb.

Legnagyobb megelégedésemre a mostanra már (Cserkuti maestronak köszönhetően) fizikailag is valóban respekttel bíró Alfabéta-díjakat olyanok vehették át, akik abszolút megérdemelték az elismerést: a kép-regény kategóriában Ágoston, a nukleáris baromfi nyert a Vass Róbert című művével (Koppány, a szoláris menyét ezúton is csókoltatja!), a legjobb kép-novella a képregénykaméleon és csirkespecialista Fritz Zoli lett a Pinkhell hetes és legkiforrottabb számában megjelent Korhelyhajhászattal (ami a Call it a day-be is bekerült), a legjobb kép-sor alkotója pedig Oravecz Gergely lett a Blossza című stripsorozatával. A nemrégen alapított Zórád Ernő-díjat Futaki Attila vehette át, ugyancsak abszolút kiérdemelten, elsősorban a Villámtolvajon végzett munkájáért, ami a Hyperion Book égisze alatt jelent meg az USA-ban. A nyertesek örömét még a menetrendszerűen érkező technikai malőrök sem árnyékolták be, bár mondjuk én szívesen meghallgattam volna mondandójukat, ha a hangosítás nem adja be a kulcsot.

Összességében jó hangulatban telt a fesztivál, de az évek óta ismétlődő problémákat mostanra már orvosolni lehetett volna, különösen, ami a promóciót illeti: a megfelelő időben elkezdve, vagyis legalább egy hónappal az esemény előtt, különös tekintettel az online sajtóra, el lehetne kezdeni adagolni az információkat a programokról, a meghívottakról, a kiadványokról és nem az utolsó pillanatra hagyni őket. Az új helyszín és külföldi rajzolócsapat meginvitálása nagyszerű ötlet volt (mindenképpen folytatásra érdemes) és ennyi ember összeszervezése minden bizonnyal roppant munkába telt, különösen ezért fájó, hogy erről milyen kevés információ jutott el a nagyközönséghez a fesztivált megelőzően. A jelek ötletek szempontjából előremutatóak, szervezés és píár tekintetében egy tapodtat sem mozdultak el a tavalyi rendezvényekhez képest, mindenesetre én azt kívánom, hogy a jövő évi (most már nyugodtan mondhatni) Nemzetközi Képregényfesztivál sose legyen rosszabb, mint az idei volt.

Joann Sfar - Lewis Trondheim: Donjon

(Jelen cikk egy változtatás nélküli másodközlés, ami eredetileg a Buborékhámozó képregényes szakmagazin ötödik számában jelent meg nyomtatásban 2009-ben - S.)

A Donjon egy eddig példa nélkül állóan grandiózus vállalkozás, melynek ötlete két rendkívül tehetséges és termékeny francia szerző fejéből pattant ki. A 300 kötetesre tervezett heroikus fantasy (ez persze nem teljesen helytálló kijelentés, de egyelőre maradjunk ennél a címkénél) sorozat 2008-ban ünnepelte a tizedik születésnapját és az eddig megjelent harmincnégy kötet lapjain több, mint húsz szerző tette le kézjegyét Terra Amata világán, hogy egy színes, nyüzsgő, lélegző univerzum születhessen, telis-tele tűzdelve saját, párhuzamosan létező világunk irodalmi, filmművészeti és popkulturális utalásaival.

Joann Sfar (a név ne tévesszen meg senkit, egy nizzai fiatalemberről van szó) valódi reneszánszember, aki 15 évesen egyszerre három francia kiadónál kapott munkát, azóta zenekart alapított, egy animációs sorozat és egy életrajzi film rendezője, többek között a harmincadik angoulême-i képregényfesztivál nagydíjának nyertese, jelenleg pedig az újhullámos francia-belga képregényszakma meghatározó alakja (nálunk egyelőre a jelen cikkben tárgyalt Tornyon kívül csak a Rabbi macskáját ismerhette meg tőle a magyar közönség*). A L’Association alkotóműhelyében találkozott eljövendő tettestársával, a 2006-ban ugyancsak angoulême-i nagydíjjal jutalmazott Lewis Trondheimmel, aki leginkább a Lapinot sorozatával híresült el, illetve a nálunk is futott La Mouche (A légy) című néma rajzfilmszériájával (amit furamód eredetileg japán piacra készített).

A Donjon projekt Sfar afelett érzett frusztrációjából született, hogy a Delcourt égisze alatt kiadott és saját maga által kissé iparosmunkának tartott Troll sorozata tízszer olyan jól fogyott, mint a L’Association-on keresztül publikált szerelemgyereke, a Le petit monde du Golem (A Gólem kis világa). Barátja és alkotótársa, Trondheim erre megjegyezte, hogy ha a Gólem hősi fantasy lenne, bizonyára az is jól fogyna. Ez szöget ütött a fiatal nizzai fejébe, de mivel addigra már számtalan követő bújt elő a zsáner legsikeresebb, veterán képviselőjének, Régis Loiselnek a köpenye alól, valami egyedi, kísérleti jellegű képregényre vágyott, amiben mind a ketten kiélhetik alkotó jellegű hóbortjaikat. Hosszas gondolkodás után a két Gyűrűk Ura és Csillagok Háborúja rajongó szerző a kifejező Donjon cím mellett döntött. A donjon a középkori várak külső falak gyűrűjében elhelyezkedő öregtornya, az utolsó védőbástya, ahová a falakon áttört támadó seregek elől lehet visszahúzódni, rendszerint a vár urának lakhelye, és ami a legfontosabb, itt található a vár börtöne és kincseskamrája is. Furcsamód angol nyelvterületen a szó megfelelője, a dungeon, inkább a földalatti kazamatarészre helyezte a hangsúlyt, így az az érdekes helyzet alakult ki, hogy a franciák a torony felső, míg az amerikaiak a föld alatti részét értik a szó alatt.

A Donjon fő ihlető forrása az 1974-ben megjelent, kezdetekben leginkább az amerikai egyetemisták által játszott Dungeons and Dragons című fantasy szerepjáték, mely francia nyelven Donjons et Dragons néven terjedt el. Ennek a játéknak a legelső verziójában (ma már a negyedik kiadásnál tartanak) a játékosok kalandozókat alakítanak, akik a földalatti kazamatákat (dungeon) védő szörnyeket kardélre hányva jutnak be a kincseskamrába, ahonnan aztán a zsebeiket megtömve távozhatnak újabb „kalandok”, vagyis újabb börtönök még vérszomjasabb szörnyeinek még csudálatosabb kincshalmai felé. Ez a játékstílus azóta rendkívül sokat finomodott, ám az eredeti, mostanra már veretes koncepció a játék kvázi védjegyévé vált. Sfar és Trondheim ezt a felállást állította a feje tetejére, ugyanis a történetet most a szörnyek szemszögéből ismerjük meg (bár ezt az ötletet egy számítógépes játék, a Dungeon Keeper, 1997-ben egyszer már elsütötte) és rá kell döbbenjünk, egyáltalán nincs egyszerű dolguk: a donjon menedzselése bonyolult gazdasági vállalkozás, hiszen a vár urának gondoskodnia kell megfelelő reklámról, hogy a kalandozók (az ő szóhasználatában: az ügyfelek) felkeressék a tornyot, meg kell vásárolni és felnevelni a kamrákat védő szörnyeket, ügyelve a környezeti és étkezési szokásaikra, a zsoldosokat ki kell fizetni az elhullott szerencsevadászok hátrahagyott javaiból, akik közül mégiscsak el kell engedni párat, hogy hírét vihessék a csodálatos kincseknek. Ezzel a kör bezárul, és bármilyen apró változás kibillentheti az egyensúlyából a pénzügyi zsonglőrködést.

Ugyanakkor a sorozatnak nincs egyértelműen meghatározható főszereplője, hiszen a történetek közti összekötő kapocs maga a Torony, ami, ahogyan a germán legendák csodálatos világfája, az Yggdrasil több világban, úgy ez több idősíkban van jelen, gyökereivel a múltban, törzsével a jelenben, lombkoronájával a jövőben. Ráadásul ez az élettől lüktető torony-fa mindhárom síkban egyre újabb és újabb rügyeket, majd ágakat hajt, valóságos mitológiát létrehozva a mesék és szereplőik összefonódásával. A Donjon csak később kapta a Zénith (Zenit, mint a Nap legmagasabb állása, a Torony aranykora) jelzőt, mégpedig a két szerző kezdetben különböző elképzelése miatt. Az első kötet eredetileg a Lapinot sorozat egy újabb részének lett szánva, de Sfar rábeszélésére Trondheim kacsatollruhát húzott nyúl hősének újabb inkarnációra. A szörnyeket az előbbi, az antropomorf állatokat az utóbbi adta hozzá, és bár a munka java része közös erőfeszítés volt, az első két album látványvilága inkább Trondheim keze nyomát hordozta magán. Sfar ezért nekigyürkőzött és útjára indította a Potron-Minet (Pirkadat, a Torony történetének hajnala) szériát, amelyben a későbbi Torony urának, Hyacinthe de Cavallère-nek az ifjúkorát meséli el, ezúttal az általa rajzolt karakterek tolmácsolásában. Ezek után már szinte természetszerű volt a harmadik sorozat létrehozása, ami Crépuscule (Szürkület, a Donjon világának alkonya) alcímmel egy poszt-apokaliptikus jövőbe kalauzol el bennünket, melyben a kataklizma sújtotta Terra Amatát a Fekete Erőddé alakult Toronyból irányítja vaskézzel a legendás hadvezér, a Nagy Kán. Mivel még mindig nem fogytak ki az ötletekből, negyedszerre is támadást indítottak az olvasók felé: a Donjon Monsters (Szörnyek) one-shot-okból áll, vagyis mindegyik önmagában is megálló, lezárt történetet tartalmaz, egy-egy az előző három sorozatban már feltűnt fő- vagy mellékszereplőre öszpontosítva, és újításként mindegyik albumhoz más-más rajzolót kértek fel. Ekkorra a Donjon már olyan népszerűségre tett szert, hogy a szerzők felkérést kaptak egy rajzfilmsorozat tető alá hozására, ami azonban mégsem valósult meg. Az elkészült, ám fel nem használt forgatókönyvek alapján így egy ötödik széria indult útjára albumformátumban, Donjon Parade címmel (mely a hetvenes években futó Mickey Parade és Pif Gadget könnyed, fiataloknak szóló hangvételére utal). Végül, de nem utolsósorban, mintegy főhajtásként a gyökerek felé, a Donjon Bonus eddig megjelent egy kötete egy külön erre az alkalomra készített illusztrációkkal ellátott szerepjáték, ám egyúttal art-book és a Torony univerzumát taglaló forráskönyv is egyben.

Habár a Torony monumentálissá bővülő világának mind az öt csapásiránya élvezhető önmagában is, az egyébként is igen gazdag felszín csak akkor fedi fel az alatta rejlő gyémántokat, ha mindet követjük és így felfedezzük azt a rengeteg utalást, amit elrejtettek benne, mint például, hogy kicsoda Alexandra, akinek az arcképét a Torony ura a szobájában őrizgeti, milyen titok birtokában élhet még több évszázad eltelte után is Cormor professzor, vagy hogy mi történik, ha valaki összegyűjti a Végzet Ereklyéinek minden darabját. Ezenfelül a különböző sorozatok mind hangulatukban, mind témájukban különböznek egymástól, így ha valakinek nem tetszik az egyik, még bőven megtalálhatja a számítását a másik néggyel. A meglepetésekkel tarkított történetek gyakran váltanak műfajt, komédiából kalandtörténetbe, majd tragédiába fordulhatnak, ami nem is annyira a francia-belga vonal, mint a mangák és a koreai filmgyártás sajátja. A tájékozódást megkönnyítendő a kötetek stílusosan a Torony szintjei alapján vannak megszámozva, az előzmények -99-től emelkedő sorrendben 0-ig, a fősodor 1-től 100-ig, míg a reményt vesztett jövő 101-től 200-ig. A Parade történetei a Zénith első és második kötete (vagyis a -99 és -98) között játszódnak, míg a Monsters mindegyike el van helyezve a háromszázas időskálán. Pofonegyszerű, nemde?

Az öt széria közül a Donjon Zénith tartja meg leginkább a hagyományos hősi fantasy vonalat, természetszerűleg a fentebb felvázolt csavarral a koncepcióban. Itt ismerkedhetünk meg Herberttel, a kacsával, aki utolsó lóti-futi mindenesből lesz szívét vesztett anti-hős a Végzet Kardjának felövezésével és Marvin-nel, a Torony sárkányfajzat bajnokával, aki vegetáriánus és a drakonista vallás tanításai szerint nem támadhatja meg azt, aki inzultálja. A szándékoltan anakronisztikus nyelvezet, a szójátékok (Herbert egyedi harci stílusában egy tollpihével mészárolja halomra a goblinokat az „erősebb a kardnál a toll” jegyében, az elefántszerű Babárok pedig a barbárok és a Babar király szereplőinek kevercsei) , a morbid humor (a kazamaták tízezerhuszadik ajtajánál útjukat álló több, mint egymillió goblin lemészárlása után kiderül, hogy a keresett Goblin Király mindvégig a felszínen piknikezett) és a furábbnál-furább szereplők (mint a félbevágott és így két személyiséggel rendelkező Jean-Jean) biztosítják a felhőtlen szórakozást.

A Donjon Potron-Minet borús hangulatú, szomorkás, tragédiákkal és fekete humorral szegélyezett története az ártatlanság elvesztését mutatja be, ahogy a fiatal, idealista és naív Hyacinthe, egy vidéki nemes fia (akárcsak D’Artagnan) a bűnökkel terhes nagyvárosba, Antipolisba érkezik, hogy az egyetemen tanuljon. Itt találkozik későbbi társaival, a keselyű Hórusszal, a nekromanciát hallgató egyetemistával, Alcibiade-al, aki a fürkészőmágiát tanulmányozza, Zongo-val, az egyik tanszékvezető autista, ámde szörnyű fizikai erővel bíró fiával, és Alexandrával, a hidegvérű (szó szerint, hiszen gyíkember) orgyilkossal, akihez végzetes szerelem fűzi. Hyacinthe éjszakánként maszkot ölt, hogy köpenyes igazságosztóként jobbá tegye a világot, de be kell látnia, hogy a törékeny álmok szilánkokra zúzódnak a város mocskos macskakövein. A Potron-Minet intelligens és a helyenként olyan szívbemarkolóan nyers és kegyetlen történetvezetése, ami elakasztja az ember lélegzetét, parádésan keresztezi a kosztümös kalandfilmeket és a film noir-ok világát.

A Donjon Crépuscule hatalmasat ugrik az időben: egy Sötét Entitás uralta elméjű Herbert irányítja véres kézzel Nagy Kán néven a Gyehenna Fekete Erődjéből (a Torony inkarnációja ebben az idősíkban) az ismert világot, ami a bolygó forgásának megállása óta két részre oszlik, az egyik felén örök világosság és kiégett sivatag, a másikon jéghideg sötétség honol, a túlélők pedig a kettő találkozásánál létrejött kis sávban, a Szürkületben élnek. A legjobb barátból és bajtársból a Kán ősellenségévé vált Holtak Királya, a szeme világát elvesztett Marvin, önmagára mért száműzetésben él, míg nem találkozik az ugyancsak számkivetett Vörös Marvin-nel, a Zautamauxime falujából származó bátor, ámde kevéssé megfontolt nyúl harcossal. Kettejük sorsa összefonódik, amint összefognak, hogy súlyos áldozatok árán beteljesítsék a sorsukat. A poszt-apokaliptikus jövőben játszódó kaland filozofikus mese a reményről (a vak Marvin és vezetője, a kis denevér, Pipistrelle közti párbeszédeket akárha a Kis hercegből ragadták volna ki) és Mad Max inspirálta izgalmas road-movie, ahol a megtört, megfáradt, kiégett hősök (Clint Eastwood nyomdokain) már csak az ifjú, meggondolatlanul heves vérű szereplők hatására képesek kitörni a magány börtönéből. Szomorkás humor és derűs beletörődés próbálja helyenként ellenpontozni az epikus csaták brutális vérontásait és a kétségbeesés táplálta döntések végzetes következményeit.

A Donjon Monsters a három sorozat legszebb elemeit villantja fel, malterként szolgálnak a Torony kövei között, több, eddig felmerült kérdésre választ adva, amivel eddig nem volt idő foglalkozni a három fő sorozat köteteiben. Az eddig megjelent tizenkét album mindegyike más illusztrátor munkája, és mivel valamennyi önmagában lezárt történet egy-egy mellék- vagy főkarakter szereplésével, ez valóban lehetőséget ad az experimentális képregényalkotásra: a Frédéric Bézian jegyezte Zsoldosbecsület (Des soldats d’honneur) vázlatszerű, épp csak pár színt használó kötetében a Nagy Kán szolgálatában álló két sárkányfajzat testvér egyike narrálja végig a történetet egyes szám első személyben, szövegbuborékok nélkül. Mivel bátyja átengedett az általuk őrzött kapun egy bizonyos vak idegent, a Kán törvényei alapján halálra ítélik, és öccsének kell rajta végrehajtani az ítéletet a sivatag forró homokján. A Balhé a sörfőzőknél (Du ramdam chez les brasseurs) a kőbuta, de szeretnivaló Grogro magánszáma: sörért küldik a Toronyból a nyulak falujába, ahol találkozik a gyermek Vörös Marvin-nel, boszorkányüldözésbe és kocsmai verekedésbe keveredik, fekete élőholtakká vált nyulakkal küzd meg (egyértelmű hommage Peyo Les Schtroumpfs sorozatába illeszkedő fekete törpikés epizódjának), majd egy gladiátoraréna kellős közepébe pottyan, ahonnan várható módon teli hassal és egy szekérderéknyi söröshordóval tér vissza. A Mélyben (Les Profondeurs) Killoffer stílusgyakorlata egy szinte teljes egészében az óceán mélyén játszódó pokoljárásnak: Noyeuse, a fiatal akvabonista lány családját lemészárolják a Nagy Kán katonái és csak az menti meg az életét, hogy magára ölti az egyik támadó páncélzatát, így nem ismerik fel. A durva katonák között megerőszakolják és újfent csak a szerencsének köszönheti, hogy hazajut, ahol viszont saját elvakult és ostoba népe bélyegzi árulónak, így az album utolsó oldalán végül is az akvabonisták ellenségeinek oldalán rohan a halálba. A Monsters sorozattal a Donjon szerzőpárosa több, még be nem futott rajzolónak biztosított lehetőséget a betörésre a szakma felsőbb köreibe. „Jobban ismerik a Donjont, mint mi, és még étkezési jegyeket is elfogadnak!” – jegyezte meg tréfásan Joann Sfar, amikor arról kérdezték miért alkalmaznak kezdő illusztrátorokat. Majd hozzáfűzte: „Emellett nagyon örülök, amikor Boulet jelzi nekem, hogy a neki küldött forgatókönyv egy része önellentmondást tartalmaz…”

A Donjon Parade a végül meg nem valósult rajzfilmprojekt forgatókönyvei alapján indult útnak ötödikként a sorban, az önironikus Egy Toronnyal több a kelleténél (Un donjon de trop) címmel. A könnyedebb hangvételű, kifejezetten fiataloknak íródott sorozat jó kezekbe került, a 2004-es angoulême-i Legjobb Album díját elnyerő, önéletrajzi ihletésű A hétköznapi küzdelem (Le Combat ordinaire) szerzője, Manu Larcenet vette gondozásába.
Mindenképpen érdemes még pár szót ejteni a több, mint húsz alkotó (Mazan, Andréas, Blutch, Blain, Kerascoët, Yoann, Kéramidas, csak hogy párat említsek) közreműködésének eredményeképp a kötetekben hemzsegő utalásokról, hommage-okról és a beavatottaknak szóló poénokról (insider joke), amik közül épp csak néhányat sorolnék fel. A két szerző nem tagadhatta meg a szerepjátékos gyökereket, a Zénith negyedik kötetében a disznóvárosi mágusok varázspárbajt vívnak, azaz Certáment, ami az Ars Magica szerepjáték egyik alapkifejezése, Hyacinthe Tornyának első szörnyei, a brou-k a Runequest bestiáriumából származnak, a több kötetben is megjelenő, a sötét termek megvilágítására szolgáló csápos szörnylámpák pedig a Magic: the Gathering gyűjtögetős kártyajáték egyik lapjáról léptek át a Donjon univerzumba.

A Kilencedik Művészet nagyjai előtti főhajtás a Kacsaváros nagyhercegének jogara, ami Ottokár jogarának kiköpött mása (szárnyak nélkül, ahogy Hergé eredetileg papírra vetette), az erdei trollok, akik Jeff Smith Bone-jának patkányszörnyeire hajaznak, a Mélyben album egyik víz alatti jelenete, a hatalmas szállítóhalakkal, szájukban a pilóta trónusával pedig a Little Nemo egyik paneljának hű reprodukciója. Vaucanson hazudni és ártani képtelen automatái Isaac Asimov R-Daneel-jének egyenesági rokonai, akinek kezét köti a Robotika Három Törvénye, Arakou régi bajtársa, a lovagi erényeket ápoló, lassan leépülő elméjű és nem létező jegyesével beszélgető Miguel a spanyol Cervantes Don Quijote de la Mancha-jának kivetülése, a fejét forradalmi változásokon törő, frígiai sapkát viselő és fürdőkádjában elmélkedő Benoît de Vaucanson pedig a nagy francia gondolkodó, Marat szellemi testvére. Egyaránt láthatunk jeleneteket és sztárvendégeket mangákból, mint a One Piece, Dragon Ball Z, Albator, ugyanúgy mint a Disney-univerzumból (Robin Hood, Peg-Leg Pete), vagy akár a francia nyelvű albumok hősei közül (Pipintus, Lapinot, Raghnarok). Akárhová nézünk, eldugott easter egg-re lelünk, és ebből látszik igazán mennyire élvezik ezt a szellemi bújócskát az alkotók, hiszen lubickolnak a Donjon világa által nyújtott határtalan lehetőségekben és szabadságban.

Sajnos a Donjon magyarországi apoteózisa megbukott, de talán a jövőben lesz olyan bátor kiadó, amelyik újra magasra emeli a lángot. Addig is azok, akik nem beszélik a francia nyelvet, vigaszt találhatnak az amerikai NBM kiadó angolul megjelent Dungeon albumaiban és a Donjon egyik legmeggyőzőbb érvelésű lakójának kedvesen bíztató szavaiban, azaz, Kedves Olvasók: ZONGO!

*azóta a Vad Virágok Könyvműhely kiadta magyarul Sfar A kis herceg képregényadaptációját

The Mexican Stand-off különkiadás (#19): Random magazin

Nem is olyan régen egy egyedülálló képregényes kezdeményezés indult útjára a világháló berkeiben, legnagyobb örömünkre egyik szerkesztőségi tagunk vezénylete alatt. A Random virtuális képregénymagazin a lelkes és önfeláldozó csapatmunka iskolapéldája, egy ingyenesen, több formátumban is letölthető (egészen pontosan erről a címről), fekete-fehér képregényantológia, mely egyelőre szigorúan papírmentesen posztapokaliptikus, dark fantasy, urban fantasy és humoros zsánerekkel támadja be az olvasók látóidegeit. Az ötlet debütálásakor kapott hideget és meleget is, de az első kísérleti szám után az alkotók úgy tűnik nem vesztették el lelkesedésüket: erről faggattuk a Random főszerkesztőjét, Chavezt, a képregényes fórumokon és a Filmvilág oldalain ólálkodó titokzatos yakuzaszakértőt, a Geekz saját, külön bejáratú Keyser Söze-jét, akivel nem hogy még egyetlen munkatársunk sem találkozott személyesen, hanem mindössze egyetlen rosszul fókuszált képünk van róla (amin ÁLLÍTÓLAG látható).

- Bár a Képregény.net és a Geekz törzsolvasói már ismerik a Chavez nicket, de azért mégis megkérnélek, hogy mutatkozz be a kevésbé tájékozottaknak.
- Helló, Chavez vagyok, a Képregény.net és a Geekz törzsolvasója.

- Miért gondoltad, hogy szükség lenne egy ilyen kezdeményezésre?
- Kicsit messziről megyek neki, oké? Az én korosztályom (kora 30-as) már többnyire a nyugati popkultúra bűvöletében nevelkedett, viszont legalább annyi szép emlékünk van még az akkori hazai vonalról is. Gyerekként valahogy nem tűnt úgy, hogy jelentősebb színvonalbeli különbség lenne az itthon kapható magyar és a külföldi képregények között, és ma már tudom, hogy valóban nem is nagyon volt. Ezt az állapotot jó lenne visszaállítani. Persze tisztában vagyok vele, hogy mára alaposan megváltoztak a körülmények, de ugyanakkor az előnyükre is változtak a dolgok, hiszen mostanra elvileg sokkal több eszköz és lehetőség lett adott, hogy végre versenyképes magyar képregények születhessenek, és hogy kialakuljon egy komolyabb hazai képregénykultúra. Én magam azonban úgy látom, hogy ezekkel a lehetőségekkel nem igazán tudnak vagy akarnak élni az emberek, és a magyar képregény egy helyben topog.
- Kis példányszámú szerzői kiadványok, stripgyűjtemények, művészi ujjgyakorlatok, klasszikusok újrakiadásai, pár oldalas képregényeket tartalmazó gyűjtemények készültek és készülnek is szép számban, ami jó és szükséges, de ezek is csak ugyanazon belterjes képregényes közösséghez jutnak el. Márpedig a képregénykészítés szerencsés esetben földrajzi elhelyezkedéstől független, vagyis magához az alkotáshoz elvileg ugyanazok a lehetőségek állnak rendelkezésére az embereknek itt, mint mondjuk Amerikában vagy Franciaországban, vagyis arányaiban itt sincs kevesebb tehetséges ember, és még annak sincs akadálya, hogy akár "sztárrajzolókat" is adjunk valamikor a nagyvilágnak. Szélesebb olvasóközönség pedig értelemszerűen azért nincs elég, mert a hazai megjelenések jelenleg még a hazai ízléssel sem nagyon versenyképesek, nem hogy a nagyvilágival.
- Márpedig én biztos vagyok benne, hogy ha megfelelő színvonalú magyar művek születnének, azok közel olyan népszerűek lehetnének, mint a divatos külföldi címek, szerintem ugyanis a magyar ember szívesebben venne magyar képregényt, ha az valóban jó, mert hát mégis csak közelebb érezheti magához ezeket a történeteket, még akkor is, ha azok például egy olyan műfajban készültek, aminek itthon nem igazán vannak komoly hagyományai. (Ez szinte mindegyik jelentősebb képregényes műfajra igaz, sajnos.) Tehát ezt az űrt kellene valahogy betölteni, és ezt a nemes feladatot próbálja felvállani a Random is, illetve sokkal inkább csak megindítani valami folyamatot.

Café Postnuclear - VW vázlat (Budai Dénes)

- Miért éppen virtuális képregényantológia?
- Ami a webes megjelenést illeti, először is úgy gondoltam, hogy nézzük meg előbb, hogy sikerül-e megvalósítani ezt az elképzelést, illetve hogy hogyan fogadják majd az emberek a végeredményt. Ha azt akarjuk, hogy ez valóban a tömegeknek szóljon (és ne csak kizárólag a jelenlegi képregényfanoknak), akkor az lesz a legjobb, ha magát a tömeget kérdezzük meg, hogy mi a véleménye róla. Így azonnali visszajelzést kapunk, amit aztán tudunk hasznosítani a következő számok készítése során. Továbbá a webes felület remek lehetőséget biztosít, hogy minél több emberhez jutassuk el a produktumot. (Meg aztán amúgy sincs egy árva kanyink a kiadatására. :) )
- Virtuális képregényantológia pedig azért lett, mert bár a képregény a monitoron is csak képregény, de miért ne csináljuk úgy, mintha egy valóban létező magazin szkennelt változatát olvasnák az emberek? Borítóval, szerkesztői levéllel, impresszummal, tartalomjegyzékkel. A kezdetektől fogva úgy terveztem, hogy egy flash lapozóban is hozzáférhető legyen, hogy legalább a hangulata legyen meg a papíralapú képregényeknek. Így aztán tényleg virtuális lett a magazin.

- Miért Random néven fut a projekt?
- Olyan nevet akartam, ami rövid, egyszavas, van jelentése, nem túl elcsépelt, lehetőleg minden nyelven jelentsen valamit és jól nézzen ki pólóra nyomva. :) A Random Black Bird nevű rajzolónk ötlete volt (aki sajnos idő előtt kiszállt a projektből). A Random már csak azért is jó név,mert a véletlenszerűség vonatkoztatható úgy általában a képregényekre és erre az antológiára is. Persze szó sincs róla hogy random válogatnánk a magazinba, de mégis a sokféleség jellemzi. (Egyébként India legrégebb óta futó humormagazinját is Randomnak hívják. 2008-ban indult. :))

A Titkárnő (korábban Office Girl) színesben (Lőrinczi Balázs)

- Van-e hazai vagy külföldi példa, ami hatással volt a Random születésére?
- Virtuális magazinként nincs, legalábbis én nem nagyon olvastam még ilyesmit. Képregénymagazinként viszont a legfőbb előkép a nagyszerű brit 2000AD, valamint egykori személyes kedvencem, a Vampi magazin, illetve más egyéb európai és amerikai fekete-fehér populáris képregényantológiák, de természetesen csak jellegükben igyekszünk követni őket, érthető okokból mi azért kicsit rugalmasabbak szeretnénk lenni.

- Mik a közeli és távoli célkitűzéseitek, és milyen közönséget akartok megnyerni magatoknak?
- Természetesen elsősorban szeretnénk minden egyes számmal növelni a magazin színvonalát, és általa pedig az olvasótábor méretét. Ezekhez nélkülözhetetlen, hogy odafigyeljünk az olvasói kritikákra és visszajelzésekre. Mostanra már számos vélemény és kritika befutott hozzánk, amik alapján már sokkal megfontoltabban tudjuk készíteni a folytatásokat, hiszen a visszajelzések eléggé összhangban voltak egymással. Persze megalkudni se fogunk. Annak is örülnénk, hogy ha minél több tehetséges rajzoló és író jelentkezne nálunk, hogy minél változatosabbak maradhassunk. A távolabbi cél természetesen a rendes, nyomtatott magazinként való megjelenés, de fontos, hogy abban az esetben is a lehető legolcsóbb áron lehessen hozzájutni a Randomhoz, mert különben semmi értelmét nem látom lejönni a webről.
- A Random koncepciójának és reklámstratégiájának egyik eleme, hogy megpróbáljunk kitörni a képregényes körből, és olyan emberekhez is eljutassuk a műveinket, akik eddig különösebben nem érdeklődtek a képregények iránt, de látva, hogy magyar gyártmányról van szó, talán jobban odafigyelnek rá. Ehhez pedig több, mint ideális az, hogy ingyen letölthetőek, illetve online olvashatóak vagyunk.

A város legendái alternatív borító (Lőrinczi Balázs)

- Kinek vagy kiknek az ötlete volt eredetileg és ki segített a kibontásában? Hogyan és mi alapján válogattátok össze a projektben résztvevőket?
- Az alapötlet csak részben az enyém, hiszen korábban már másoktól is olvastam, hogy hasonló képregényekkel és antológiákkal képzelik el a népszerűsítést. Amikor korábban sokat elégedetlenkedtem amiatt, hogy miért nem születnek itthon inkább a nagyobb tömegeket is érdeklő műfaji képregények, mindig azt kaptam, hogy nincs fizetőképes kereslet, meg a rajzolóknak se ideje, sem pedig motivációja ilyenekre, én pedig ezt bár megértettem, de egyszerűen nem akartam elfogadni. Közben ezzel egy időben meg azt láttam, hogy sorra bukkannak elő a remek kézügyességgel megáldott rajzolók, viszont néhány dícsérő kommenten kívül nem nagyon motiválta őket semmi, legfeljebb egy-egy pályázat nevetséges díjai.
- Rossz volt nézni, hogy itt ez a sok ügyes ember, akik szorgalmasan rakosgatják fel a blogjaikra az új rajzaikat vagy a komplett képregényeiket, de teljesen céltalanul, és már két gratuláló kommenttel is elégedettek lehettek. Félő volt, hogy idővel kiábrándulnak az egészből. Miután nekem volt egy célom, nekik meg szabad kapacitásuk (és profi rajzolók amúgysem álltak volna szóba velem), úgy gondoltam, hogy laikus kibicként megpróbálom a két dolgot összehozni. Gondoltam legrosszabb esetben is csak pár újabb képregény született volna, és még pár ember, aki átkozza a nevemet. Így aztán szóltam néhány ilyen ráérős rajzolónak, és írtam egy felhívást is a képregény.net fórumára, amire rövid időn belül meglepően sokan jelentkeztek, jobb és gyengébb képességűek, ismert és ismeretlenebb nevek egyaránt, így aztán csak válogatni kellett. Persze a jelentkezők közül is volt aki csak jött, és ment, de aki maradt, az a mai napig lelkismeretesen dolgozik, és én rendkívül büszke is vagyok rájuk.

Így született a Rossz bőrben - a forgatókönyv első oldala by Emtrexx (Ács Zsolt)

- Be tudnád mutatni pár szóban a rajzolókat és a forgatókönyvírókat?
- A blogon már megtettem: klikk ide.
- A két jobbkezem egyébként Balakin és Emtrexx, akik a képregényalkotáson túl még a többi grafikai melóval is foglalkoznak. (Kiadványtervezés, promóplakátok, tipográfiai dolgok, beírás, bubizás, a blogot pedig Emtrexx egyedül rakta össze.) De sokat segít Horváth Henrik is, tanácsokkal, bedolgozásokkal egyaránt. Nélkülük sehol nem tartanánk. A Random stábban egyébként sokan vannak (és még többen leszünk is), de ők majd csak később fognak debütálni, viszont a munkákból ugyanúgy kivették a részüket, amiért hála és tisztelet.

- Az öt képregény zsánerei tudatosan lettek kiválasztva vagy már meglévő elképzeléseket kellett összekoordinálni?
- Értelemszerűen kizárólag olyan zsánerekben gondolkodunk, amik a szélesebb közönséget, illetve az átlag képregény, videójáték, és film fogyasztó geekeket is elsősorban érdekelheti. Nem határoztam meg konkrétan, hogy minden típusból legyen egy, de persze nem árt, ha van némi szórás. Az Árnyékfalu pár oldala például már létezett Gombalovasék oldalán, megtetszett, és felkértem, hogy folytassa, de a Város Legendái első része is már készen volt korábban is, az alapján kerestem meg Balakint. A többi menet közben született, de nem volt kiadva parancsba, hogy pl. akkor most egy posztapokaliptikus sztori rendel.

- Szerkesztőként milyen problémákkal kellett szembenézned az antológia feletti bábáskodás során, illetve mennyi időbe telik összehozni egy 104 oldalas kiadványt?
- Egy ingyenes antológiánál ha lehet, még talán nehezebb is az akaratérvényesítés, mivel itt az alkotók ingyen dolgoznak, de szerencsére az én elképzeléseim nagyrészt találkoznak a többiekével, így menet közben meglett a kellő összhang, és ahogy haladtunk előre, úgy nőtt a munkakedv is. Sok mindent közösen csinálunk, véleményezzük egymás dolgait, tanácsokat adunk, besegítünk ebbe-abba, de néha kénytelen vagyok vétózni, illetve végszavazni, nehogy szétszaladjanak a lovak és sérüljön a koncepció. Az indulás egyébként nem volt döcögésmentes, nehéz volt rátalálni a helyes munkamódszerre és sajnos eleinte egy csomó rajzoló eljátszotta a szürkeszamarat abban a bizonyos ködben, amit elég nehezen viseltem. Az első pár hónapban rengeteg idő ment el a toborzással, a helyes útirány megtalálásával, és a saját sztorik kidolgozásával, de miután összeállt minden, onnantól már felgyorsult a munka. A következő szám elkészítéséhez már negyedennyi idő is elég lesz.

Színes Rossz bőrben borító (Lőrinczi Balázs)

- A tervek szerint milyen hosszúak lesznek az első számban elindult sorozatok és vannak-e új címek kilátásban?
- A Rossz bőrben összesen 6 részre van tervezve, a Város Legendáinak ez a sztorivonala 4-re, de az Árnyékfalu is még pár részig eltart, akárcsak az Első naptól az utolsóig, a Café Postnuclearral kapcsolatban pedig idézem az írót: "kábé az Utolsó Ítéletig folytatható", de elsőként valószínűleg abból is csak egy pár epizódot csinálunk. A legtöbb sorozatot úgy tervezzük, hogy az bármikor újratölthető legyen, és ha indokolt, akkor vissza lehessen hozni később. Jó lenne ha majd egyszer a rajongók nyomására kellene újra elővenni valamelyiket.
- Az első szám megjelenését követően szerencsére ugrásszerűen megnőtt a jelentkezők száma, így biztos is, hogy a jövőben még lesz néhány új cím, de a következő számot is már szeretnénk bővíteni. A jelenleg futó sorozatok pedig garantáltan folytatódni fognak. Viszont ügyelni kell arra is, hogy ne haladjuk meg a saját kereteinket.

- Milyen hazai szerzőket látnátok szívesen a Random oldalain?
- Nem hinném, hogy lenne ma olyan magyar szerző, akinek a neve garancia lenne bármire is a képregények esetében. Én a közértes nénitől is szívesen látnék bármit, ha az szórakoztató, színvonalas, és illik a profilunkba.

Hungarocomix és Animekarácsony 2010

Az ezévi Hungarocomix több dologban sem hasonlított a tavalyira. Először is a Mangafannal (és a Holdfény teammel) karöltve szervezték meg a Millenárison, a Jövő Házában december 18-án, repkedő mínuszokban, másodszor pedig ezúttal nem én, hanem Rusznyák kolléga tántorgott be félig vak denevérként a rendezvényre. A metrón hosszas (és egyoldalú, értsd: ő nem volt képes értelmes kommunikációra) vita során megállapítottuk, hogy nem másnapos, hanem még mindig be van rúgva, ugyanakkor fejet hajtottunk a tény előtt, miszerint a főnökét sokkal rosszabb állapotban hagyta stabil oldalfekvésben egy kínai étterem asztallapján, legalábbis utolsó emlékei szerint. Ehhez képest sokkal hamarabb átjutott az ellenőrzőponton, míg én az öcsémmel (aki ugyancsak velünk tartott) kritikus szemmel tanulmányoztuk a színes jelmezekbe beöltözött, hosszasan kígyózó sort a bejárat, a ruhatár és a mosdók előtt és végül úgy döntöttünk, hogy a szabadon hagyott bőrfelület mennyisége egyenesen arányosan jogosítja fel a 14 és 20 közötti hölgyeket arra, hogy egy véletlenszerűen kiválasztott manga vagy anime szereplőire próbáljanak hasonlítani.

A metróbeléptetőkhöz hasonlatos kapun átjutva mellbevágott a zsongás, amit a több száz kavargó látogató keltett (mindez mindössze másfél órával a kapunyitás után), akiknek legalább harmada viselt valamiféle jelmezt (a magát fénykarddal bebiztosított Boba Fett azért még nekem is túl kemény volt, ezért kitértem az útjából), valamint a nagyszínpad felől dübörgő zene és meg kellett állapítsam, hogy képregényes rendezvényen még sosem láttam egyszerre ennyi embert. Ugyan semmiféle útmutatást nem találtam, noha igencsak elkelt volna a nyomasztóan hatalmas csarnokban, félelmetes dedukciós képességeimmel rájöttem, hogy az emeleten található félreeső és kevéssé fűtött teremben kezdődik a filmes beszélgetés, ahol mindenképpen meg akartam nézni Rusznyák kolléga produkcióját, különös tekintettel véralkoholmennyisége által erősen csökkent kognitív képességeire. Csalódnom kellett, mert meglehetős összeszedettséggel válaszolt Wostry főszerkesztővel vállvetve Hamlet kérdéseire, aki némileg megilletődött annak hallatán, hogy a Transformers és a Sherlock Holmes nem képregényfilm. Megtudhattuk továbbá, hogy Wostry szenszei kedvenc filmes képregényadaptációja a mai napig az 1978-as Superman, illetve a 2010-es felhozatalból jobb híján a Vasember 2 vihette tudhatta magának ezt a kétes dicsőséget. A következő év legreménytelibb produkciója a zsánerben a Kenneth Branagh rendezte Thor, illetve a Matthew Vaughn nevével fémjelzett X-Men: First Class lesz (az ugyancsak várólistás olasz Dylan Dog film azonban sajnos közel sem játszik majd egy ligában ezekkel). Szóba került még a Marvel tudatos karakterfilmépítkezése (Captain America, Thor, Iron Man, Nick Fury), ami a jövőbeni Avengers-adaptációban (magyarul: a Bosszú Angyalai) csúcsosodik ki és a hollywoodi álomgyár meglepő ötlettelensége, minek folytán állandóan szuperhős eredettörténeteket erőszakolnak le a torkunkon (és valószínűleg ez lesz a Ryan Reynolds-féle Green Lantern veszte is).

Miután eddigre mindenkinek megfelelő keménységűre kristályosodott az agyvize a hidegtől (rutinosan nem tettem le a kabátom a ruhatárban) a képregényes beszélgetés következett a 2010-es év rendezvényeiről és megjelenéseiről, amit Sápi Marci vezetett, a beszélgetőpatrnerei pedig Kiss Feri (a magyar képregény történetének krónikása és a Képregény Kedvelők Klubjának alapítója), Árva-Szabó Péter (forgatókönyvíró és x fegyver), Felvidéki Miklós (író/rajzoló és Noname büszke apukája), valamint jómagam voltak. Egyetértettünk abban, hogy a 2010-es év legsikerültebb rendezvénye a szegedi képregényfesztivál volt, legfontosabb megjelenései pedig a Berlin, a Lencsilány, a Cartaphilus presztízskiadványai (Sandman, Hellboy, Setét Torony) és mindannyian elégedettek voltunk a friss élményként éppen feldolgozás alatt álló Hungarocomix (és persze Animekarácsony, mert ez a része nyilvánvalóan hangsúlyosabb volt) Comic Con-os hangulatával. Kiss Feri mesélt a kilencvenes években Kertész Sándor (ugye emlékszünk: ő volt az aki a kilencvenes évek elején olasz befektetők segítségével útjára indította a Menő Manó, Krampusz és Pimpa magazinokat) erőfeszítéseinek köszönhetően rendezett többnapos (!) képregényes összejövetelekről, melyeknek szerves részét képezték a fellépő zenészek (mint például Benkő Dániel, akinek a fejében Bakfark Bálint zenéjéből mára sajnálatos módon csak a fark maradt meg) és a tokaji borospincék tartalmának szigorú ellenőrzése. Ami a 2011-es megjelenéseket illeti, engem érhetett a megtiszteltetés, hogy bejelentsem a The Walking Dead első trade paperbackjének (vagyis az első hat füzet gyűjteményes kiadásának) tavaszi megjelenését magyarul a Kepregeny.hu gondozásában, illetve Felvidéki Miki is elárulta, hogy a száz oldalas Némajáték című képregényét a Nyitott Könyv adja majd ki. Ekkorra már meglepően sok csinos lány szivárgott be a hímnemű nézők sorai közé, ami egyértelműen azt jelezte, hogy közeledünk a műsoridőnk végéhez és hamarosan a Mondo magazin szervezte beszélgetés következik. Ehhez a jelenséghez köze volt az egy órás programcsúszásnak is, valamint annak, hogy kissé felborult a beszélgetések sorrendje is és Pilcz Roli tartott első versenyzőként előadást a hatodik Kalyber Joe kötetének megjelenése kapcsán.

Miután megtörtént az animés hatalomátvétel, végre lemehettem a földszintre, hogy végigjárjam a kiadók pultjait. A Vad Virágoknál kezdtem, akik máris egy gyönyörű történettel fogadtak, miközben belelapoztam az új Kázmér és Huba kötetbe (ami a nyolcadik a sorban és az Annyi a tennivaló! címen fut), miszerint bár a büfében nem kapható alkohol, de az élelmes tündérek és lidércvadászok olyan hatékony módszert dolgoztak ki erre, hogy délután egykor már a biztonságiak kísértek ki egy nagyobb testalkatú amazont, akinek sikerült összehánynia kolléganője csizmáját. A Pesti Könyv standjánál megtudtam, hogy a Lucky Luke (a sorozat a tizenharmadik köteténél tart) idősebb vásárlói viszonylag rosszul viselték a zsongó fiatalok tömegét, ellenben volt aki öt-hat füzetet vitt magával, hogy a gyerekeiknek és ismerőseiknek is jusson belőle. A Nyitott Könyvnek szerencséje volt a Scott Pilgrim harmadik és negyedik részével, mert az ebben a környezetben tökéletes mimikrit alkalmazó kötetek borgként asszimilálták az asztal mellett elhaladó, főleg mangára szakosodott közönség tagjait. Ezután legnagyobb meglepetésemre a Beholder kiadó standjába botlottam, ahol 500 forintért vesztegették a regényeik nagy részét: érdeklődésemre kiderült, hogy végleg felhagynak a könyvkiadással és a kártya- és webes alkalmazású játékok fejlesztésére koncentrálnak. Bayer Tóni asztalánál menetrendszerűen bezsákoltam a Buborékhámozó és a Nero Blanco Comix aktuális számát (mindkettő megszűnik és ezentúl egy magazinban fognak megjelenni), illetve az érdekesnek tűnő Hidegbékét, amit Kuczora Zsolt írt és rajzolt. A kispéldányszámú szerzői cuccok után az MKA régóta várt antológiájának, a Pinkhellnek az új számát dedikáltattam az alkotókkal és perverz örömmel söpörtem be párat az asztalukon hentergő kalózzombimatricákból. Mivel a Kingpin két szokatlan címmel is előrukkolt, úgy döntöttem, hogy beszerzek egy dögös vámpírt is a legendás Vampirella személyében, illetve a Marvel Extrát, hiszen nem mondhatni, hogy tematikus szuperhősös antológiákból Dunát lehet rekeszteni idehaza. Találkozhattam a Berlin kiadójával, a végtelenül szimpatikus Orosz Lászlóval, aki fél éves munkával maga fordította le a képregényt és döntött úgy, hogy saját pénzén nyomtat belőle 1200 példányt. Az ilyen szintű jó értelemben vett megszállottság tiszteletet érdemel, így aztán remélem nem csak kritikai sikert könyvelhet el majd magának. A rövid körút a Fumax négy roskadásig megrakott asztalánál ért véget, ahol őszinte ámulattal konstatáltam, hogy képesek voltak megtartani józan eszüket (na jó, Vladinál már erősen rezgett a léc) annak ellenére, hogy közvetlenül a reggel óta folyamatos vetésforgóban működő karaokeszoba mellett ütötték fel a sátrukat.

Sajnos a főszínpadon zajló eseményeket nem tudtam követni, mert annyi ismerőssel találkoztam, hogy száz métert sikerült megtennem uszkve két és fél óra alatt, de tisztában voltam vele, hogy míg az emeleten folyamatosan megy a rajz- és kártyaverseny, a földszinten pedig konzolozni és karaokézni lehet, addig lezajlott egy Pinkhell-bemutató és egy cosplay produkció, amiről lemaradtam. Bár határozottan kezdtem vén trottynak érezni magam a beöltözött 15-20 évesek között, mindenért kárpótolt egy értő biccentés, amit egy negyvenes éveiben járó rohamosztagossal váltottam, aki egy szelíden szörcsögő Darth Vadert kísért. Látogatóként összességében egy jól sikerült rendezvény volt (bár a kiadók részéről hallottam panaszos hangokat a várttól elmaradt eladások miatt), de nem tudtam szabadulni két kínzó kérdéstől, miközben két rajzolóval és az öcsémmel a közeli Marxim sörözőbe vonultunk feldolgozni a friss élményeket: mi a fenéért nem vettem meg a kuponos pultnál kapható szkafanderes Kane-t (with or without arctámadó) és vajon melyik animében szerepelhet a nyakörves párját pórázon vezető möszjő vagy lady, ami olyannyira népszerű volt a jelmezek között? Persze az is lehet, hogy szubkultúrát tévesztettem...

Arkagyij és Borisz Sztrugackij: Lakott sziget

Amikor a tudományos-fantasztikus irodalom klasszikus és kultstátuszt élvező nagyágyúit emlegetjük, sajátos módon viszonylag ritkán bukkan elő Stanislav Lem, Isaac Asimov, Ray Bradbury, Arthur C. Clarke és Philip K. Dick (Orson Scott Cardot csak azért nem említem, mert ő még pelyhes állú legényke hozzájuk képest, bár már belekezdett az apoteózis folyamatába) mellett a Sztrugackij-fivérek neve, ha mégis, akkor minden bizonnyal a Piknik az árokparton (vagy Sztalker, ha úgy jobban tetszik) Tarkovszkij-féle filmváltozata és legutoljára a belőle készült rendkívüli atmoszférával rendelkező játék kapcsán, holott egy komplett univerzumot hoztak létre regényeikkel, amikre azonban szinte már csak a késő harmincas éveiken túljutott pre-geekek emlékeznek a Kozmosz Fantasztikus Könyvek és a hozzá szorosan kapcsolódó Galaktika magazin áldásos tevékenysége miatt. Ezt a fájdalmas hiányt pótolja most a Galaktika kiadó a Kammerer-trilógia első darabjával, mely egy olyan szintet állít fel a hazai sci-fi kiadások terén, amit egyhamar nehéz lesz megugrani, pontosabban nagyon remélem, hogy sokszor sikerül és magyar trekkiek ezrei kapnak agyérgörcsöt a felismeréstől, hogy milyen a minőségi sci-fi (ha esetleg valami hasonló jelenség zajlik le Magyarországon, mint a Flashforward első részében, akkor azonnal tudni fogjátok, hogy mi történt).

Az együtt a műveltség és intelligencia elképesztő kevercsét adó szovjet testvérpár közül Arkagyij angol és japán fordítóként ismertette meg honfitársaival Harry Harrison, Simak és Abe Kobó munkásságát, míg Borisz csillagász-asztronómusként tudományos munkáival emelkedett ki kollégái közül. Az emberarcú sci-fi képviselőiként, Ivan Jefremov munkáiból (a képbe helyezés végett lásd Az Androméda-köd és A bika órája című műveket) inspirálódva teremtették meg regényeiken keresztül a fejlődésének delelőjén (innen a Delelő-univerzum elnevezés) lévő emberiség történetét, ami egy megvalósult utópisztikus kommunista jóléti társadalomnak köszönhetően már túljutott az egyén szükségleteinek kielégítésén és figyelmét más bolygók, kultúrák, társadalmak megsegítése felé fordítja. Nem véletlen hát, hogy a Lakott sziget főszereplője, Maxim Kammerer, a Szabad Kutatások Csoportjának újonca, aki világok felfedezésére indult, hogy a jelentései alapján a nála okosabbak eldöntsék érdemes-e progresszorokat küldeni az adott planétára, tökéletes személy arra, hogy könnybelábasztóan gyönyörűséges társadalomkritikát kapjunk az összes diktatórikus rendszer működésének sajátosságairól és a manipulált emberek világszemléletéről.

Az elképesztően ártatlan és naív (gyakorlatilag kalandja végéig nem jön rá, hogy űrhajója nem meteortalálat miatt kényszerült leszállásra, hanem légvédelmi ágyúk szedték le), erkölcsileg egy magasabb szinten létező Maxim szemén keresztül egy olyan társadalom tárul elénk, ami tökéletesen érthetetlen és barbár lehetne, ha nem ismernénk fel benne saját világunk legvisszataszítóbb vonásait. Az Ismeretlen Atyák irányította, a legutolsó atomháború pusztításából éppen talpraálló, de mégis szomszédaival állandó háborúban álló, militarista-totalitárius országban a fullasztó, kikerülhetetlen propaganda, a légszennyezettség, a nyomasztó szegénység, a pártfunkcionáriusok vak engedelmessége és bürokratizmusa teljesen megbénítja hősünket, aki lelki tisztaságával teljes egyedüllétre van kárhoztatva. Nem véletlen, hogy a regény 1971-es megjelenéséhez a szovjet cenzorok szorgos munkájára volt szükség: az első kiadásban minden a Szovjetúnióra utaló jelet német hangzásúra cseréltek, így lett az ismeretlen Atyákból Mindenható Teremtők, a kormánytisztviselőkből kancellárok és bárók, a gárdistákból légiósok, Maxim Rosztiszlavszkijból és Pável Grigorjevicsből pedig Maxim Kammerer és Rudolf Sikorski. A peresztrojka utáni újrakiadásokban aztán ezek helyreigazításra kerültek, a főszereplő családnevének kivételével, a kontinuitás megtartása végett.

A Lakott sziget robinzonád, pikareszk- és fejlődésregény egyszerre, Mak Szim (ahogy barátai és szövetségesei nevezik el) beutazza a kontinens minden szegletét, a társadalom minden szintjét, teljesen tudatosan felépített szerkezet keretében (erre utalnak a fejezetek címei is: Robinson, a Gárdista, a Terrorista, az Átnevelendő, a Földi ember) változik meg és jut el arra a következtetésre, hogy kiválasztottságának tudatában nem tehet mást, mint megpróbálja megbuktatni azt a rendszert, ami tudatmanipuláló eszközökkel tartja markában az embereket és degradálja marionettszínházzá az életüket. A regényt élvezhetőségét újabb szinttel emelik meg a nagyszerű fő- és mellékszereplők (Guy Gaal, Kaan bácsi, Cacsu kapitány, Zef és Vadkan), a sziporkázó ötletek (félresikerült kísérletek során létrejött intelligens kutyák, a pszichiátriai betegek gondolataiból sugárzott tévéadás, a déli sivatagokban rejtőzködő mutánsok) és Weisz Györgyi kiemelkedően magas színvonalú fordítása. Hibátlan és kihagyhatatlan, esszenciális sci-fi, amin még a kissé jellegtelen borító sem tud csorbát ejteni. Ötcsillagos, minden öntudatos geek polcára való csemege.

Kiadó: Galaktika Fantasztikus Könyvek
Kiadás éve: 2010
Fordította: Weisz Györgyi
Eredeti cím: Obitajemüj osztrov
Oldalszám: 348

The Mexican Stand-off #18: Horváth Henrik

Képregényes interjúsorozatunk folytatódik, és bár sajnálatos módon a Galaktikomix megjelenése határozatlan időre eltolódott, azért minket még mindig főként a szerzők érdekelnek, akik az antológiában jelentek volna meg, így most a reflektorfényt Horváth Henrikre (és részben Árva-Szabó Péterre) irányítjuk, hogy megtudjuk hogyan lehet a javunkra fordítani az alvászavarunkat, hogyan kell kihúzóként a neten keresztül munkát találni és mit keres az esküvői tortán a kutyaszar. Instant felvilágosodásért katt a továbbra!

- Először talán egy rövid bemutatkozás azon olvasóink kedvéért, akik esetleg még nem hallottak volna rólad vagy nem találkoztak a munkáiddal…
- Sziasztok! Horváth Henrik vagyok, 37 éves amatőr terrarista. Szolnokon lakom. A lányom szerint feledékeny vagyok (ami teljesen igaz), a barátnőm szerint nem jó irányból eszem az almát.

- Hogyan kerültél először kapcsolatba a képregénnyel ? Mi volt az első képregény, ami valaha a kezedbe került ?
- A legelső képregény amire emlékszem egy Asterix volt az IPM Junior Alfában. Ezen kívül a szokásos '80-as években megjelent képregényeket olvastam, gyűjtögettem én is.

- Első látásra szerelem vagy előtte más önkifejezési módokat is kipróbáltál ?
- Nem első látásra szerelem. Második látásra sem. Különösebben szerelemnek sem nevezném. Számomra az egész csak időtöltés. Volt egy időszak, amikor nagyon súlyos alvásproblémáim voltak, konkrétan 2-3 órát aludtam naponta. Már sírni sem tudtam a fáradtságtól, de aludni nem tudtam. Akkor szoktam rá az éjszakázásra. Az alvászavar elmúlt magától, de a meló megmaradt. Most már alhatnék is, de elvesztegetett időnek tartom.

- Milyen hatások befolyásolták a stílusodat, mi a munkamódszered és milyen anyagokkal dolgozol ?
- Nincs saját stílusom. Nagyon keveset rajzolok és amit mégis, azt mindíg teljesen különböző stílusban készítem el. A munkamódszerem pofonegyszerű, leülök és teszem a dolgom. Ha digitális úton dolgozom, akkor Mac+Wacom kombó, ha analóg módszerrel (ami nagyon ritka), akkor bármiakármilyen tus és toll-ecset eszközöket használok. 



- Miket szoktál olvasni és nézni, honnan szerzed az inspirációt ?
- Össze-vissza olvasok mindent, gyakran válogatás nélkül. Felsorolásként csak néhány a kedvenc íróim közül: Stephen King, Stanislaw Lem, Isaac Asimov... Általában egész nap nézek :-) , de ha monitor a irányába nézek, akkor azon nagyon gyakran megy westernfilm.

- Milyen utat jártál be eddig és mik voltak ennek szerinted a legfontosabb állomásai?
- Ez egy hosszú unalmas történet lesz :-D Jó régen kezdődött (akkoriban néhány éve könyvillusztrátorként dolgoztam), amikor is az a kolosszális ötletem támadt, hogy szabadidőmben képregényeket fogok színezni. Szépen nekiültem az internetnek és az összes képregénykiadó címét, elérhetőségét összegyűjtöttem amit a gugliban megtaláltam. Jó sok volt. Elküldtem kb 250 levelet és legalább 350 e-mailt. Összesen 2 választ kaptam :-) Az egyik elutasító volt, a másik pedig munkát ajánlott, illetve azt, hogy dolgozzam ingyen és így próbáljak rutinra, ismeretségekre szert tenni. Na, ezt én akkor teljesen elfogadhatatlannak tartottam.
- Aztán egy alkalommal véletlenül ráakadtam eg y oldalra, ahol álláshirdetéseket, megbízásokat találtam. Szépen elkezdtem írogatni rájuk, és rá kellett döbbennem, hogy nemhogy fizetős, de ingyen munkára sem nagyon akartak alkalmazni :-) - Aztán mégiscsak kaptam megbízásokat innen-onnan, aztán újra és újra. Nem különösebben tartottam számon eddig, hogy kinek-mit-mennyit melóztam, de úgy néz ki érdekli a népeket az ilyesmi, ezért összebrusztoltam egy listát az eddigi publikált munkáimról és/vagy kiadóiról. - Tessék megbecsülni, nem volt egyszerű 5 évre visszamenőleg kikeresni minden szirszart, bár szerintem így sem teljes. Tehát minden ömlesztve-rajzolóként-kihúzóként-színezőként közreműködtem a : Panel, Nero Blanco Comix, Galaktika, Pinkhell, Füles Évkönyv, ZAP, Tomster Hihetetlen Kalandjai, Mátyás Antológia, besegít ettem a Képes Kiadónak itthon, külföldre dolgoztam az Image, Good Cat/Bad Cat, Arcana, Alterna Comics, Radio TAK/Local Act Comics, Brain Scan Comics, Earthbound Comics, Dimestore Productions és még néhány nem publikus kiadóknak.

- Mi idehaza nyilván a magyar munkáiddal találkozhattunk, mondanál konkrétan néhány külföldi képregénycímet, amin dolgoztál és milyen minőségben (rajzoló/kihúzó/színező)?
- A teljesség igénye nélkül néhány cím: Risers minisorozat (kihúzás, borítószínezés, tónusozás, Alterna Comics), Winter War minisorozat (kihúzás, borítószínezés, tónusozás, Earthbound Comics), Tales of the Star Light Drive-in (kihúzás, Image), Serial (borítókihúzás és -színezés, Brain Scan Comics)...

- Mi volt számodra eddig a legértékesebb elismerés, amit a munkádért kaptál ? 

- Újabb felkérés egy leadott munka után.

- A szívednek legkedvesebb műveid ?
- Minden olyan képregényt, amin ilyen-olyan formában dolgoztam, kedvelek.

Ennél a pontnál megidézzük a Galaktikomix antológiába Henrik által rajzolt, Art of Noise munkacímen elkezdett képregény forgatókönyvíróját, Árva-Szabó Pétert (akit többen inkább nickjén, weapon x-ként ismernek és már készült vele interjú a sorozat keretében), hogy felfedjen nekünk pár műhelytitkot a Vas világ a rend készítéséről.

- Dióhéjban és spoilermentesen mi a Vas világ a rend sztorija és hogyan született az alapötlet?
- Talán a sztori annyira nem is jó szó, inkább csak szituációnak nevezném. Egy alternatív jelent igyekszünk bemutatni, ami görcsösen kapaszkodik a múltba, és ellenáll mindenfajta innovációnak, a modernséget pedig két kézzel igyekszik kigyomlálni a hétköznapokból. A hatalmon lévők nem csak azt deklarálják, hogy minden ami jó, és előrébb viszi a társadalmat, az a múlt értékeiben gyökeredzik, hanem kinyilvánítják egyúttal, hogy az ezzel ellentétes, újító törekvések üldözendőek. Az 1984 és az Equilibrium után szabadon természetesen itt is az emberi szellem csapdába ejtése a cél, de a módszer azért külsőleg különbözik, hiszen nem a nihilizmust akarják az emberekbe táplálni, hanem egy olyan értékrendet erőltetnek, mely egyébként ténylegesen bárki épülésére válna. Vannak persze ellenállók, akik sajátos módon éppen azt a popkultúrát védik tűzzel-vassal, ami ellen olyan sikk manapság kikelni. Képzelj el egy olyan világot, ahol a technót kell védened a népdaloktól.
- Az ötlet egyébként nagyon régi, még 2006 körül írtam a forgatókönyvet egy Rohamos pályázatra. Aztán persze azt a pályázatot is törölték, mintha sosem lett volna. Utána porosodott kicsit a dolog, majd a Galaktika hívószavára előcsalogattam a fiók mélyéről. Aztán persze kiderült, hogy ez a pályázat is megy a levesbe. Remélem nem valami rossz csillagzat alatt született a képregény.

- Honnan ismered Henriket és miért éppen őt kérted meg, hogy dolgozzon veled ezen a képregényen?
- Henriket lassan 5 éve ismerem a k.net kapcsán, még Szabó Zoli ajánlotta őt rajzolónak. Az első közös munkánk után folyamatosan tartottuk a kapcsolatot, és valamikor 2007 körül neki is állt megrajzolni ezt a képregényt, de aztán félbemaradt a dolog. Sosem gondolkodtam más rajzolóban. Miután a Rohamos pályázat befuccsolt, egyből Henrik jutott eszembe, és mivel ő is megszerette a sztorit, teljesen természetes volt, hogy egyszer összehozzuk majd. A Galaktika csak apropót adott a dolognak.

- Milyen problémákkal találtátok szembe magatokat, így hogy egy pályázatra kellett felkészülnötök?
- Az első probléma az volt, hogy a pályázat első fordulójáig Henrik gyakorlatilag semmit nem tudott foglalkozni a dologgal, márpedig le kellett adni vázlatokat és oldalterveket is. Hála a magasságos MSN messengernek és lustaságomnak, valami ezer éves skicceit össze tudtam kotorni a merevlemezem legmélyebb bugyraiból, és azokat küldtük el. Nagy blöff volt, de bejött. Onnantól kezdve folyamatosan gond volt Henrik akut időhiánya. Piszok nehéz ezt szerelemből csinálni, pláne annak aki meló mellett rendszeresen vállal egyéb munkákat is. Minden tiszteletem H-nak, hogy be tudta fejezni. Probléma volt még a szöveggel is ezen kívül, mert még mindig nehezen lövöm be, hogy mennyi betűt bír el egy ol dal, márpedig a képregényt nem lehetett széthúzni a végtelenségig, ezért nekem kellett erőteljesen ritkítanom. Ez egyébként nyilván általános írói betegség. :)
- Persze mindezek a dolgok eltörpülnek amellett, amivel az elmúlt időszakban kellett szembenéznünk: hiába készültünk több, mint egy éven át, most meghiúsulni látszik az egész. Azt hiszem, ez eléggé taccsra tett mindannyiunkat, nem tudjuk még, hogyan tovább. Abból a szituációból, hogy kapunk x összeget tiszteletdíj gyanánt, és megjelenik a képregény egy nagy példányszámú antológiában, mely újságárusi terjesztésbe kerül, eljutottunk oda, hogy ha beteszünk x összeget (ami egyébként nincs), akkor ki tudjuk hozni 200 példányban és árusíthatjuk majd a börzén, kopott, zöld asztalok mögül. Tegye fel a kezét, aki pályázatra (kvázi megrendelésre) képregényt akar készíteni Magyarországon...

- Mi hír az Elsőkről?
- Az Elsők köszöni jól van. Készülget szépen komótosan, de nem tudjuk még, milyen formában és pontosan mikor jelenik majd meg. Számolgatunk, osztunk-szorzunk, és mindig az jön ki, hogy "na, az, úgy biztos nem". Hiszünk nagyon a képregényben, de azt hiszem mindannyian borzasztóan szkeptikusak vagyunk a jövőt illetően. Hogy jót is mondjak azért: csatlakozott a csapathoz időközben Kovács Péter, aki értékes tanácsokkal és előrajzolással segít kialakítani a végleges formát. A stílus megvan, a forgatókönyv végleges, itt is csak azon múlik minden, hogy a fizetős munkák mellett, mikor van Janinak ideje és ihlete foglalkozni a dologgal. Magánkiadáson törjük a fejünket egyelőre, és ha így lesz, akkor helyet kap a kiadványban egy másik idő előtt búcsúzó steampunk pályázati anyag, jelesül Budai Dénes Gépjárómű című alkotása. Ő áll jobban jelenleg. :)

Most pedig visszaadjuk a szót Henriknek, elvégre mégiscsak az ő fejéhez szegezzük a fegyvert.

- Mi a munkamódszeretek, hogyan fordítod le Péter forgatókönyvét képekre, milyen gyakran egyeztettek?
- Elolvasom amit ír. Elképzelem, valahogy mintha filmet néznék. Megpróbálok belőle képeket kiragadni és azokat megrajzolni. Ez általában inkább csak hasonló ahhoz, mint amit ír. Nem ugyanaz.
- Olyanok lesznek a rajzok amilyenekre sikerülnek. Sajnos egyáltalán nem tudatos, ezért nem vagyok jó rajzoló. Sosem egyeztetünk, a rajz rám marad teljesen. Szar módszer, de lelkes amatőrök vagyunk, ami a végeredményen is látszik.

- Nem jó, ha én rajzolok. Az én asztalom a kihúzás, ez bebizonyosodott már párszor. Geek egyszer azt mondta metodista vagyok, sohasem unom meg és egyenletes amit csinálok.

- Mivel foglalkozol jelenleg civilben ?
- Egy tetováló stúdióban dolgozom.

- Ki a kedvenc külföldi és magyar képregényszerződ/rajzolód és miért ?
- Először egy csomó hírességet akartam itt felsorolni, de aztán rájöttem, hogy "személyesen" is ismerek pár rendkívüli figurát. Kurt, Sam, Mike, Keith és még sokan mások, akik hisznek abban, amit csinálunk. Nyavajgás nélkül éveken keresztül beáldozzák a szabadidejüket azért, hogy másokat szórakoztassanak.
- Hasonló mozgolódás indult nem túl rég itthon is, ha a srácok (Hajrá Random!!!) végigviszik, bővül a lista. Hazai alkotók közül Geek komámat és Vass Ricsit emelném ki név szerint, igazságtalanul sok tehetség jutott mindkettejüknek.

- Kinek vagy minek a révén kerültél be a hazai képregényes életbe ?
- Nem emlékszem pontosan. Szerintem mano barátom és az aliensonline.hu volt az első lépcső. Amúgy is nagyon sokat köszönhetek neki! Köszi manóka!!!! Illetve Zoli79 és a Panel. Pont a minap emlegettük a régi msn csörtéket,  amik során születtek meg a számok. Jó volt.



- A hazai képregényes élet többi szereplője közül kivel tartod rendszeresen a kapcsolatot (kiadók, szerzők/rajzolók, weboldalak, fórumok)?
- Napi-heti rendszerességgel levelezek-beszélek egy csomó jóbaráttal, ismerőssel. Mivel senkit nem szeretnék kihagyni, ezért inkább a tételes felsorolástól eltekintenék.

- Mi a véleményed a jelenlegi hazai képregényes szcéna helyzetéről ?
- Nem különösebben részletezném. Befektetni nem akar senki, de mindenki profitot akar. A nulláról kellene kezdeni és nem a csúcson, ahogy sokan próbálják....

- Mennyiben segítenek (esetleg hátráltatnak) a magyarországi különböző képregényes kezdeményezések (Képregény.net portál, Képregény Börze, Képregény Fesztivál, etc.)?
- Ezek a kezdeményezések a képregénnyel amúgy is foglalkozó nagyérdemű közösségnek szólnak, létesültek. Remek szórakozás egy börzén vagy találkozón azokkal a barátokkal múlatni az időt, akikkel amúgy év közben csak MSN-en tudunk kommunikálni. A képregénnyel kapcsolatba kerülő emberek táborát nem hiszem hogy ezek nagymértékben bővítenék.

- Mit gondolsz az Alfabéta-díjról? Mennyire látod értékes elismerésnek vagy iránymutatásnak?
- Kiváló kezdeményezésnek tartom, és talán idővel komolyabb presztizs értékkel fog bírni. Bár halkan hozzáteszem, hogy évről évre szinte ugyanazok a nevek kerülnek jelölésre, tehát lesz aki sosem lesz díjazott és van aki már többször is lett. Ami nem baj :-)

- Tagja vagy-e a Magyar Képregény Akadémiának, illetve mi a véleményed a tevékenységéről?
- Nem vagyok tag. Szerintem az Akadémia és a Pinkhell egy reklámfelület. A magyar képregényes életben pedig, minimális energia befektetéssel is rendkívül jól lehet érvényesülni.

- Ugyanez áll az MKSZ-re is?
- Szerintem a magyar helyzetbe úgy illik bele az MKSZ mint esküvői tortára a kutyaszar. A baj, hogy egy olyan egylet jött létre ami megkerülhetetlen és a kiadók érdekét képviseli. A tagok pénzéből gazdálkodnak és próbálják a képregényt népszerűsíteni (nagyobb piacot teremteni) amiből sosem lesz magyar képregény.
- Aki nem lép be, ellehetetlenül, pl tízszeres asztalárakkal a rendezvényeiken. Úgy tűnik, hogy egy bármilyen szerzői kiadványból, a fesztiválon eladható, maximum 100-150 darabból befolyó "haszonra" tart igényt a Szövetség, 40 000Ft-os bérleti díj formájában. Értem én, hogy egy fesztivál megszervezése kiadói oldalról milliós tétel, de talán ezzel szembeállítani pityi pál 300Ft-os fénymásolt füzetkéjéből befolyó profitot, röhejes.

- Szerinted milyen a képregény megítélése a hazai médiában és vajon lehet-e ezen változtatni?
- Fogalmam sincs. Nem nézek TV-t, és nagyon ritkán olvasok újságot. Ebből kifolyólag ötletem sincs, hogy min kellene változtatni. Nagy általánosságban, talán ha a médiában hitelesnek (nem tudnék neveket mondani, talán nincsenek is) számító személy behatóbban foglalkozna témával, az jót tenne a műfajnak.

- Neked vannak olyan jelenleg megvalósíthatatlannak tűnő terveid, amikbe azonnal belevágnál, ha a körülmények egyszercsak lehetővé tennék ?
- Általában kis lépésekben tervezek és éppen ezért nem is dédelgetek elérhetetlen(nek tűnő) álmokat. Szeretném hinni, hogy egyenként haladva minden re sor kerül el őbb-utóbb. Az élet rövid, de amire jut belőle azt meg fogom csinálni.

- Ha belebújhatnál egy képregényhős bőrébe, ki lennél ? Ki áll a legközelebb hozzád ?
- Dredd Bíró.

- Ha kérdezhetnél valamit a hazai képregényes élet valamelyik alakjától, ki lenne az és mit kérdeznél?
- Geektől: Van még abból a fahéjas almateádból?

Aki Henrik további munkáira kíváncsi, az ne legyen rest és látogassa meg a knetes blogját.

The Mexican Stand-off #17 (Galaktikomix Special): Somogyi György

A Galaktikomix gőzpunk képregényantológia aktualitása kapcsán folytatjuk a magyar képregényes élet szereplőivel készített interjúsorozatunkat az egyik legjobban várt cím, a Kittenberger készítőivel, elsősorban Somogyi Györggyel, hiszen Brazilt (avagy Tebeli Szabolcsot) már egyszer puskavégre kaptuk egy korábbi alkalommal. Megtudjuk miért nincs magyar Galambember sztorink, ki is tulajdonképp Kaputykin Ambrúzió, mit keres egy mechanikus orrszarvú Kongó Szabadállamban és melyik ismert író-riporter szerint is a Kittenberger a legjobb hír a házi pálinkafőzés legalizálása óta. Egy kattintás és mindenki magasabb műveltségi régióba kerül...

- Először talán egy rövid bemutatkozás azon olvasóink kedvéért, akik esetleg még nem hallottak volna rólad vagy nem találkoztak a munkáiddal…
- 1968. augusztus 14-én születtem Újpesten. Iskoláim elvégzése után a Szikra lapnyomdában kezdtem dolgozni mint korrektor, és ekkortól kettős életet éltem. A nyomdai vonalon keresztül eljutottam a számítógépes grafikus státusig, majd a jelenlegi állásnélküliségig.
- Másik énem először egy underground zenekarban gitározott és szövegeket írt, majd újságíróskodott és novellákat írogatott.
- Az első sci-fi novellám 2002-ben jelent meg az Átjáró magazinban, Quetzalcoatl címen. Később a Rohamban és a Galaktikában is jelentek meg novelláim. Emellett egyre jobban foglalkoztatott a forgatókönyvírás, ezért előbb tanultam valamit a televíziós sorozatírásról, majd amennyire csak lehetett, beleástam magam a forgatókönyvírás rejtelmeibe. Jelenleg Dunakeszin élek a párommal, és három égetnivalóan aranyos fiammal.

- Hogyan kerültél először kapcsolatba a képregénnyel ? Mi volt az első képregény, ami valaha a kezedbe került ?
- Hű, ez nagyon nehéz kérdés, mert gyerekkori amnéziában szenvedek. Ami biztos: szüleim járatták és gyűjtötték is a Fülest. Később nekiálltam és kivágtam belőle a képregényeket, majd lefűztem magamnak, úgy olvastam. Zórád és Korcsmáros nekem a mai napig nagy idol. Aztán volt két skandináv eredetű füzetem. Az egyikben Läderlapennel (erre a szóra máig tisztán emlékszem), akiről később kiderült, hogy Batman, és ebben Robinnal ügyködött valami smaragd megszerzésén, szerepelt benne Superman is, valamint Flash, a szupergyors fickó, meg egy gumiember és egy kőarc. A másik pedig egy Tarzan képregény volt, illetve birtokoltam még egy Pif könyvet is.

- Első látásra szerelem vagy előtte más önkifejezési módokat is kipróbáltál ?
- Ezeket imádtam, persze, Pifet konkrétan le is rajzoltam, ma is őrzöm a képet, de aztán, az Alfa-Kockás-exjugoszláv-Asterix és Lucky Luke korszak után kicsit elfeledkeztem erről a műfajról. Mint fent már említettem, gitározni kezdtem, majd jött a zenekar, aztán az írás.

- Milyen hatások befolyásolták a stílusodat, mi a munkamódszered és milyen anyagokkal dolgozol ?
- Hatévesen kezdtem el olvasni és ezt azóta sem hagytam abba. Gyerekként megvolt nekem az éjjel takaró alatt zseblámpával olvasott Karl Maytól a nyaranta falt vadászkalandokon át a tankönyvként bekötött Rejtőig bezárólag minden. Szüleim jóvoltából kb. 5000 darabosra duzzadt a könyvtárunk, és én mindent elkövettem, hogy végigolvassam az egészet. Szóval rengeteget olvastam, talán igazságtalan is lenne, ha bármelyiket kiemelném, mint befolyásoló tényezőt. Végül is azt hiszem, az elmúlt negyvenkét évem úgy ahogy van, hatással volt rám, mindarra, amit írok, vagy ahogyan írok.
- Mégis az írók, akiket a legjobban szeretek: Philip K. Dick, Chandler, Bradbury, Sztrugackij, Capek, Milne, Bulgakov, Heller, Mailer, Szerb Antal, Rejtő, Karinthy, a Monty Python és az abszurd, D. Adams, Woody Allen... most hirtelen ennyi jutott eszembe, de napestig sorolhatnám. Talán annyi nyilvánvalóvá vált ebből, hogy fontosnak tartom a humort.
- Aztán nagyon nagy hatással volt rám Umberto Eco: Hat séta a fikció erdeiben esszékötete, William Goldman: Mit is hazudtam című könyve, valamint a barátom, akit úgy tíz éve ismertem meg egy internetes fórumon. Ő nagyon nagy segítségemre van ötletelésben, sztoriépítésben.
- Állítólag van stílusom, legalábbis mondtak már ilyet, sajnos számomra ez nem ennyire egyértelmű, mert ha az lenne, akkor sokkal könnyebben menne az írás.
- A munkamódszerem pedig nagyon egyszerű: mivel lusta vagyok, általában kerülöm a nyitott word doksikat. Netezgetek, olvasgatok. Aztán hirtelen rám tör a pánik, és úgy vélem, hogy nem tudom megírni, amit szeretnék. Párom ekkor nyugszik meg, mert szerinte ettől a pillanattól már sínen vagyok. Na és a pánik után gyorsan megírom az anyagot, amit aztán félreteszek, majd úgy egy-két hónap után átnézem és átírom.

- Mostanában miket szoktál olvasni és nézni, honnan szerzed az inspirációt ?
- Jelenleg három könyvet olvasok: egy Heinlein sci-fit, Bukowski Hollywood című regényét és az Akira második kötetét.
- Filmekben is a sokféleséget kedvelem. Főbb kedvenceim a sci-fi és a noir, na meg a vígjáték és az animációs filmek. Gyermekeim miatt főleg mesefilmeket nézek, szerencsére megszerettettem velük Miyazakit, szóval most az egyik nagy kedvenc jelenleg a Laputa, emellett a Pixar filmek. Legnagyobb döbbenetemre emellett imádják A karácsonyi lidércnyomást, aminek én is örülök, szívesebben teszem be ezt a lejátszóba, mint valami fantáziátlan marhaságot.
- Emellett rendszeresen nézem a Chuckot, állítólag függő lettem.

- Mi volt számodra eddig a legértékesebb elismerés, amit a munkádért kaptál ?
- Idén egy filmes pályázatra beadott forgatókönyvem különdíjas lett, és a zsűri szakértő része nagyon lelkesen nyilatkozott a pályázatomról. Az első három helyezett filmes múlttal érkezett, úgyhogy outsiderként szerintem ez komoly elismerés.
- Aztán nem olyan rég Frei Tamás egyik interjújában zseniálisnak nevezte a megjelenés előtt álló Kittenberger-képregényünket, és nem tagadom, ez jól esett.
- Mégis talán az, amikor a nagyobbik fiamnak kitaláltam egy új mesét, és másnap kérte, hogy újra mondjam el. Persze ez nem igazán munka.

- Meg lehet tudni, hogy mi a forgatókönyv címe és miről szól (már ha nem köti a kezed szerződés) ?
- A címe: Isten éltesse Józsi bá'! Stílusában egy áldokumentumfilmbe oltott fekete komédia lenne, egyfajta negatív utópia. Leginkább a District 9-hoz hasonlítanám, de idegenek és UFO-k nélkül. A történetről túl sok mindent nem szeretnék elmondani, talán csak annyit, hogy egy nyugat-magyarországi kisvárosban Józsi bácsi hetvenedik születésnapján kezdődik, ahonnan az öreg egy furcsa EU-s törvény miatt elmenekül.

- A szívednek legkedvesebb műveid ?
- A Kittenberger-projekt. Na jó, még régebben írtam egy mesét, Kaputykin Ambrúzió csudálatos kalandjai címmel, bevallom, azt szeretem a legjobban. És ez a legnagyobb szívfájdalmam is, mert bár rengeteg pozitív visszajelzést kaptam, mostanáig nem találtam olyan kiadót, amelyik megjelentetné. Szóban, sőt írásban is többször eljutottunk oda, hogy érdekli valamelyik kiadót, aztán különböző, főleg anyagi okok miatt mindig visszakoztak.

- Mesélnél nekünk Kaputykin Ambrúzióról ?
- Ez a mese két kisfiúról szól. Egyikük igen élénk fantáziával megáldva meséket talál ki, aztán egyszer csak a Málna utcából a Mesebirodalomban találják magukat, ahol Philleás király megbízásából meg kell menteniük a világot. Nem egy bonyolult történet, én leginkább a Terry Pratchettes humorát szeretem benne, jól szórakoztam, amikor írtam.

- Honnan jött az ötlet, hogy belevágj a Steampunk pályázatba és mi alapján döntöttél úgy, hogy Brazillal próbálsz szerencsét ?
- Brazillal már régről ismertük egymást, és többször volt róla szó, hogy készítünk valamit együtt, aztán valahogy mindig másként alakult. 2009 tavaszán először ő keresett meg, hogy éppen ráér, valamit összedobhatnánk, sztorit keresett. Átküldtem neki a novelláimat, talán el is olvasta, de nem mozgatta meg annyira. Ám közben nekem már fejemben volt a Kittenberger képregénysorozat ötlete, és barátommal elkezdtük a sztorikat is gyártani hozzá. Elmeséltem Brazilnak, akinek megtetszett a karakter és az a két-három sztoriváz, ami akkortájt már kialakult.
- Karaktervázlatokat rajzolt, és úgy nézett ki, hogy ebből lehet valami. Aztán összefutottam Burger Istvánnal, a Galaktikától, és elmeséltem neki az ötletet. Neki is tetszett, mondta, hogy érdekli. Oké, mondtam, akkor dolgozunk rajta. Elég összetett történetet raktunk össze, legalább tíz különböző sztori szinopszisa van lejegyezve. Ebből a Kittenbergeres történetek Afrikában és Indiában játszódnak, és inkább a misztikusabb, kalandregényesebb vonalat képviselik, a két fiatal magyar kalandor társáé pedig főleg sci-fisebb, steampunkosabb elemeket tartalmaznak. Az eredeti tervekben ők csak a negyedik részben találkoznak, és az ötödik részben van egy közös kalandjuk, aztán szétválnak az útjaik.
- Aztán egyszer csak kiírták a Steampunk pályázatot. Felhívtam a Galaktikát, hogy mégis, akkor mi legyen a mi projektünkkel? Ti is benne vagytok, mondták, várjuk az anyagot. Így jutottunk arra, hogy a közös kalanddal nevezünk, mivel Kittenberger a főhős, csakhogy ő általában nem annyira steampunkos világban mozog... kivéve ez a rész, de itt is minimál a steampunk elem, de talán ezért érdekes ez a sztori, hogy mégis Afrikában játszódik, és már ott is van a technika. Van ebben valami szimbolikus, akárcsak a minket inspiráló Kittenberger eredeti történetében.

- Össze tudnád foglalni röviden és spoilermentesen a Kittenberger sztoriját ?
- 1907-ben Bomában egy kocsiban holtan találják Lord Sinclairt, az angol titkoszolgálat főnökét. Halála előtt azonban megbízást adott két fiatal magyar kalandornak, valamint Kittenbergernek, hogy kutassanak fel Kongó Szabadállamban egy különös orrszarvút. Közben egy belga nyomozó is megbízást kap arra, hogy Kongóban megkeressen egy eltűnt tudóst. A három magyar nekiindul a küldetésnek, és miközben az ügy végére járnak, folyamatosan szembe kerülnek a belga titkosszolgálat embereivel. A két szál pedig természetesen keresztezi egymást.
- A sztori alapötletét amúgy Kittenberger Kálmán Kifaru című novellája adta, amiben egy orrszarvú a végén nekimegy egy vonatnak, mert ellenséget lát benne, és így elpusztul.

- Milyen együtt dolgozni Brazillal ? Hogyan oldjátok meg, hogy az kerüljön a papírra, amit te elképzelsz, hiszen a rajzoló mindenképp a saját stílusán keresztül szűri át a látványvilágot ?
- Fontos, hogy ez a képregény mindenképpen csapatmunkában készült, és ez jó lecke volt mindannyiunknak. Voltak erős képek, amiket mindenképpen szerettem volna, hogy úgy legyen, ahogy elképzeltük, és végül így is lett. Az akciójelenetekben pedig Brazil kapott teljesen szabad kezet, azt nem is akartam leírni, mert nem is nagyon lehetett volna. Csak annyit, honnan indul az akció és hol végződik, és hány oldal van rá. Aztán Brazil megrajzolta, én meg megírtam hozzá a dialógusokat. Talán a legjobb négy oldal így született. Az elején tartottunk jó néhány összejövetelt, ahol elkészültek az oldaltervek. Itt kiderültek a forgatókönyv hiányosságai, hibái, és menet közben átírtunk sok mindent. Meghallgattuk egymás javaslatait, végül döntöttünk, hol így, hol úgy. Remélem, végül ebből a lehető legjobban jöttünk ki.
- Azért ha most kezdenénk bele, sok mindent másképp csinálnánk, a munkát még szervezettebbé kéne tenni, sokkal precízebbé.

- Folyamatban lévő és tervezett munkák, képregények ?
- Rengeteg ötletem van, idén összeírtam: tizenkilenc különböző alkotás áll, vagyis inkább halad, valamilyen tempóban. 
- Régóta dolgozom egy komolyabb, modern hasonmás-regényen, ami jelenleg körülbelül 40%-ig kész. A meglévő állítólag nagyon jó, de sajnos mindig félreteszem egyéb munkák miatt. Annak a megírásához egyszerűen más tudatállapot szükséges.
- A díjazott kisfilm-ötlet megtetszett egy producernek, aki nagyjáték filmet készítene belőle.
- Ugyanezzel a producerrel egy tévéfilm és egy Márai-adaptációként készülő nagyjátékfilm forgatókönyve is gyártás alatt áll. A forgatások kezdete még a jövő zenéje, mivel ez a szakma leginkább egy teljességgel kiszámíthatatlan hullámvasúthoz hasonlít.

- Mivel foglalkozol jelenleg civilben ?
- A mára megbukott nagy társadalmi kísérlet, a kommunizmus után másik lehetetlen vállalkozásba vágtam a fejszémet. Íróként próbálok megélni. Tizennyolc éves korom óta folyamatosan alkalmazotti munkaviszonyban voltam, és ez idén januárban véget ért. Arra gondoltam, itt az ideje a bátorságnak, és végre azt csináljam, amit a legjobban szeretek. Hogy majd a távoli jövőben, amikor a vízespohárban úszó fogsoromat bámulom este, ne az járjon a fejemben, hogy bazz, meg se próbáltam.

- Ki a kedvenc külföldi és magyar képregényszerződ/rajzolód és miért ?
- Annyira nem vagyok jártas a témában, és nem is rendelkezem elég nagy névsorral. Nálam az alap a Kázmér és Huba, még a régi Tiszta diliből szerettem meg őket, annyira, hogy a macskáinkat is róluk neveztük el annak idején. Szóval akkor legyen Bill Watterson külföldről. A humora és az életszemlélete miatt. Egyik fiam pont olyan csibész, mint Kázmér. Emellett Alan Moore-t is nagyra tartom. Őt a történetszövése miatt. Itthonról természetesen Brazil, szerintem nem is kell mondanom, miért. Régről pedig Zórád és Korcsmáros.

- Kinek vagy minek a révén kerültél be a hazai képregényes életbe ?
- Tisztán emlékszem a pillanatra, amikor a Liszt Ferenc téren üldögéltünk a barátommal, és kitaláltuk a szomorú pesti madárember figurát, Galambot, akit több vicces történetbe akartunk beletenni. Eredetileg ifjúsági filmként gondoltunk rá, mint karakterre, aztán elmeséltem Zsombornak (Roham), akinek nagyon megtetszett az ötlet, és összehozott egy képregényrajzolóval. Közben beszéltem Brazilnak is erről, akivel ugyanazon a melóhelyen dolgoztunk, és ő szívesen megrajzolta volna, de akkor a Bürokratákon dolgozott, szóval mondta, hogy térjünk rá vissza úgy három év múlva... ő mindig ilyeneket mond. Aztán egyszer még Futaki Attilával is beszéltünk erről, ő is szívesen megrajzolta volna, de Zsombor már döntött... és odaadta a már említett első rajzolónak, aki meg elvállalta a munkát, majd sajnos teljesen félreértette az egészet, és mindenféle egyeztetés nélkül megrajzolta. Tele hibával, ami után nyilván mi sem álltunk hozzá megfelelően, lehet, túlreagáltuk, majd a javítások nem készültek el, végül az egész a fiókban maradt.
- Ez is fájó pont az életemben, összesen két történet forgatókönyve készült el, és az úgymond kész képregény.

- Mennyiben más képregényhez forgatókönyvet írni, mint filmhez ? Gondolom az egyik lényeges különbség az, hogy nem köti a kezed a büdzsé kérdése a megvalósítható jeleneteket illetően…
- Ez érdekes kérdés. Annyira nem más, mint ahogy elsőre tűnhet. Számomra a képregény amúgy is leginkább olyan, mint egy különleges storyboard. A történetet úgy találtuk ki, hogy látványos jelenetek, képek jöjjenek létre, olyanok, amiket egy rajzoló, jelen esetben Brazil, szívesen megrajzolna. Ez olyan, mint a filmnél a jó jelenet. Egy filmes forgatókönyv megírásánál sem érdemes visszafogni a fantáziát, első körben legalábbis. Aztán úgyis kiderül, hogy miért nem érkezhet meg a vonat az állomásra (túl drága), és jön az átírás. A képregénynél meg kiderül, hogy amit egy oldalra képzeltünk, az nem jó, mert akkor túl kicsi lesz az egyik kép, és akkor nem látszik rendesen, hogy mi van az asztalon. Már jön az átírás itt is. Szóval szerintem nincs nagy különbség.
- Amiben leginkább más, hogy a filmes forgatókönyv hosszabb.

- A hazai képregényes élet többi szereplője közül kivel tartod rendszeresen a kapcsolatot (kiadók, szerzők/rajzolók, weboldalak, fórumok)?
- Rendszeresen Brazillal és Yuyuval, aki régi barátom. Valamint Zsomborral is találkozom néha. A Kepregény.netre és az MKA-ra rá szoktam nézni néha, van-e valami újság.

- Mi a véleményed a jelenlegi hazai képregényes szcéna helyzetéről? Sok felől hallani, hogy az utóbbi 5-6 év képregényes bummja megtorpanni látszik…
- Nos, erről nehéz véleményt mondani, részben, mert kívülálló vagyok, és ezt gyakran meg is kapom, valamint hallottam a realista álláspontot és azt is, hogy miért nem lehet többet elérni. Ezekkel nem érdemes vitába szállni, szép magyaros gondolatok.
- Kívülről nézve a magyar képregény-szakma alapvetően nagyon hasonlít a magyar filmes szakmára. A publikum, a hazai olvasó és néző sokadrangúnak látszik ebben a kapcsolatban, mintha nem a minél szélesebb olvasó és néző réteg megszólítása-elérése lenne a cél, hanem nagyon is úgy tűnik, hogy főleg maguknak (egyfajta önkifejezési terápiaként), és egymásnak készítik, igazi munkájuk mellett, a műveket. Én is szeretem ezt a kis társaságot, akik egymás hátát veregetik, ha valaki produkál valamit. Az elégedettség eléréséhez minden adott: a megjelenés, az elismerés és a honor is. Kicsi megjelenés, kicsi elismerés, kicsi honor. Aztán lehet búsulni, hogy csak ennyi volt benne.
- Pedig az internet és a globalizmus a mi kezünk alá is játszik. Piacnak akár, kis túlzással, ott az egész világ. Persze, a tehetségen túl, rengeteg akarat, sok-sok munka és nagy adag szerencse is kell hozzá. Riasztóan sok dolgon múlik a siker, de teljes erőbedobással van értelme belevágni.
- Ehhez még hozzáfűzném Futaki Attila gondolatait: Szerinte azért nem tudnak az amúgy igen tehetséges magyar rajzolók kijutni külföldre, mert képtelenek nyomás alatt dolgozni és tartani a határidőket.

- Mit gondolsz az Alfabéta-díjról? Mennyire látod értékes elismerésnek vagy iránymutatásnak?
- Minden díjazás jó ötlet, hiszen reklámértékkel bír. Hiába nem tudja az átlagolvasó, hogy kicsoda X. Y., de ha odaírják mellé, hogy kétszeres Mindegy Milyen-díjas, azért azt gondolja, hogy hűha, ez már valamilyen szint. Nem tagadom, 2010-ig kimondottan bosszantott, hogy nincs Legjobb író-díj, hiszen jó sztori nélkül nincs sikeres képregény. Nem véletlenül rakta össze a magyar nyelv a kép és a regény szóból ennek a művészeti ágnak a nevét. A rajzoló felel a kompozícióért, a színekért, a képért, az író pedig a történetért, a dialógusokért. Ebből, és természetesen még sok minden másból, áll össze a képregény. De hál' istennek már az írók is számítanak, és így helyes szerintem.

- Tagja vagy-e a Magyar Képregény Akadémiának, illetve mi a véleményed a tevékenységéről?
- Hm, most mondjam azt, hogy nem szeretnék olyan klubnak a tagja lenni, ami elfogadna engem tagnak? Sajnos nem ismerem annyira az MKA-t és a tevékenységét, hogy véleményt mondhassak róluk, persze, ha jobban belegondolok, ez is egy vélemény. Tényleg, én, aki ráadásul képregényt írok, miért is nem ismerem őket annyira?

- Szerinted milyen a képregény megítélése a hazai médiában és vajon lehet-e ezen változtatni?
- Tény: Magyarországon nincs nagy kultúrája a képregénynek, az embereket az olvasásra nevelték, ez sokáig csak megtűrt gyerekműfaj volt. A megítélése jelenleg valahol a semleges, érdektelen és közönyös közelében van. Olykor tapasztalható némi fellángolás, aztán elül. Akadnak szent őrültek, akik mindent elkövetnek a népszerűsítésért, nekik örök hála és köszönet. Aztán mindig jön egy új hír, és a képregény eltűnik. Most, hogy ezen eltöprengtem, talán ennek a legfőbb oka, hogy egy képregény elkészítése nagyon hosszadalmas és magányos folyamat. Itt van a mi Kittenbergerünk. Több mint másfél éve készül, és így nagyon nehéz a folyamatos érdeklődést fenntartani. Tegyük fel, megjelenik, tegyük fel, tényleg jól sikerül és sikeres lesz, és mi mindent elkövetünk, hogy a lehető legtöbben megismerjék. Felkapja a hírnév, szóval minden olyan, mint egy álom, ezzel lenne tele a média. Egy napig, akár egy hétig. Aztán? Újabb egy-másfél év múlva jönne a következő rész.
- Változtatni kétféleképpen lehet. A nehezebb és hosszabb út, hogy kitartó munkával a lehető legtöbb és legjobb képregényt készítjük el, amelyekből egy vagy akár több is nemzetközileg is sikeres lesz, emellett ismert magyar médiaszemélyiségeket állítunk a képregény ügye mellé. Például elmentem Szombathelyig azért, hogy beszéljek Frei Tamással a Kittenberger-képregény miatt, akinek a kávézójában kiállítottunk tizenöt oldalt. Ezután a beszélgetés után a Vaskarikának adott interjújában, ami eleve a könyvéről és a kávézóról szólt, a következőket mondta: „Éppen most, hogy megjöttem, feltűnt, hogy milyen zseniális ez a Kittenberger képregény a falon.„
- A másik lehetőség egyszerűbb és gyorsabb, és persze sokkal rázósabb. Az MKA tagjai meztelenül mézbirkóznak majd egyet a Gödörnél, mondjuk minden kedden és pénteken, én Brazillal beköltözöm a Való Világ Villába, meleg barátsággal, Bayer Tóni pedig külön valóságshowt kap az összes kereskedelmi csatornán egyszerre, amiben páros hónapokban nővé operáltatja magát, páratlanokban meg vissza. Fél éven belül garantálom, hogy a csapból is a képregény fog folyni.
- Ezek így nagyon sarkított példák, de a két irány ez.

- Guillermo del Toro számtalanszor hangoztatta, hogy réges-régi álma, miszerint filmet forgat Lovecraft Az őrület hegyei című kisregényéből. Úgy tűnik az álom lassan valósággá válik. Neked vannak olyan jelenleg megvalósíthatatlannak tűnő terveid, amikbe azonnal belevágnál, ha a körülmények egyszercsak lehetővé tennék ?
- Hivatásos álmodozó vagyok. De többek közt del Toro is bizonyíték arra, hogy rajtam kívül bőven vannak még, akik úgy vélik, nincsenek megvalósíthatatlannak tűnő tervek. Rossz magyar szokás az okokat keresni a megfutamodásra. Az akadályokat legyőzni kell, a mentalitásunk viszont arra késztet minket, hogy a harc helyett még újabbakkal riogassuk magunkat. Én is úgy gondolom, hogy nincs lehetetlen. Az egyik, jelenleg nem aktuális, elképesztően arcátlan tervem az, hogy a Kittenbergerből film legyen.

- Milyen stratégiával próbálnád meghódítani a képregényt nem ismerők szívét?
- Elsőként a témával: mi, jelenleg egy jó értelemben vett, populáris akció-kaland képregényt készítünk magyar hősökkel. Olyat, amit gyerekként szívesen olvastam volna magam is. Látom, hogy az én fiam már most mennyire imádja az elkészült képeket, a rengeteg járművet.
- Nincs birtokunkban a tökéletes recept, mi is csak reménykedünk, hogy a Kittenberger jó lesz. Emellett amennyi lehetőségem csak van, mindent el fogok követni, hogy minél több olvasóhoz eljussunk.

- Ha belebújhatnál egy képregényhős bőrébe, ki lennél ? Ki áll a legközelebb hozzád ?
- Kázmér.

- Ha kérdezhetnél valamit a hazai képregényes élet valamelyik alakjától, ki lenne az és mit kérdeznél?
- Yuyutól és magamtól is kérdezem, mikor iszunk egy jófajta házipálinkát?

Mivel úgy gondoltuk, hogy nem lehet teljes egy interjú egy közös munka kapcsán, ha nem szólaltatjuk meg a másik szerzőt, megkerestük a Kittenberger rajzolóját, Brazilt is...

- Veled már egy régebbi interjú során megismerkedhettek az olvasók, de röviden mutatkozz be kérlek...
- Sziasztok! Tebeli Szabolcs aka Brazil, képregényrajzoló. Korábban a Bürokraták, Johnny Fellow komikokat rajzoltam, illetve pár SMS csíkot. Jelenleg a Kittenberger képregényt simogatom kész állapotba, egy másik vonalon pedig két nagyvárosi suttyó - Rolee & Ricsy - történetét rajzolom. Miközben ezt csinálom, agyalok a Johnny Fellow folytatásán. Minél többet dolgozom, annál őrültebb ötleteim vannak hozzá.

- Hogyan találkoztál Somogyi Gyurival és honnan jött az ötlet, hogy együtt pályázzatok a Galaktika kiírására?
- Gyurit elég régóta ismerem, korábban ugyanannál a cégnél dolgoztunk együtt, mint napszámos grafikusok. Később a születő Roham magazin kapcsán ismerkedtünk össze, és elkezdtünk ötletelni egy leendő közös projekten. Ez lett a Kittenberger. Mikor eldöntöttem, hogy megrajzolom, a Galaktikás buli már csak hab volt a tortán, egész egyszerüen hozzáigazítottuk a projektet az éppen kiírt pályázathoz. Így született a történetünk mögé egy visszafogott steampunk-háttér.

- Akadtak-e nehézségek a forgatókönyv adaptálásakor? Gyuri már írt azelőtt is képregényhez forgatót, ez könnyebséget jelentett?
- Ami az elején nehézséget jelentett, hogy elég különbözőek az írott cselekményről elgondolt képi asszociációink, de ehhez az aprósághoz nem volt nehéz alkalmazkodnom. Korábban már mindketten dolgoztunk képregényen, amíg én a Bürokratákkal foglalkoztam, Gyuri épp a galambemberes sztorit rakta össze. Aztán 2009 tavaszán újra találkoztunk, ekkor elkezdtem ráhangolni magam a Kittenbergerre. Karaktervázlatok, oldaltervek stb. Mikor elkezdtem rajzolni, már a fejemben volt az egész, a gyártás alatt pedig csak pár alkalommal voltak rövidebb-hosszabb kihagyásaink, szóval azt lehet mondani, hogy lassan de zökkenőmentesen haladt a közös munka.

- Eredetileg fekete-fehérnek készült vagy eleve színesben gondolkoztatok?
- Én eleve szinpompás képregényben gondolkodtam, laza akvarell-hátterekkel álmodtam, kevés határozott kontúrral a karaktereken. Nos, a végeredmény teljesen más lett. Mivel a gyorsaság nagyon fontos szempont volt, így nem váltottam eszközt, és maradt a jól bevált rajztoll. A képek így elég részletesek lettek, sok karakter téblábol rajtuk. Az elkészült oldalakat Bárány Áron barátom festette markertollakkal, jelentősen meggyorsítva ezzel a melót. Jelenleg az általa festett cuccokat retusálom vidáman.

- A látványvilágban mi inspirált, honnan vetted az ötleteket?
- Főleg Miyazaki látványvilága inspirált, mikor a sztori készült. Az ő történetei hosszúak, sok karaktert és helyszint mutatnak be, akárcsak mi. A másik film amit ronggyá néztem az az Indiana Jones sorozat volt. Rengeteg korabeli fotót, öltözéket, épületet, járművet, miegyebet is tanulmányoztam mielött elkezdtem dolgozni. Az igazat megvallva a szerkezetek mechanikájának megfejtésére ritkán gondoltam az alkotás alatt, - ez alól talán csak egy motorbicikli kivétel. Inkább arra törekedtem, hogy minden kütyün látható legyen pár stílusjegy, fémfogantyú, szelepek, fogaskerekek, mágnesbizgentyű... ilyesmik. A karakterekre sokkal több gondot fordítottam, a benszülöttek, és a belga force publique-os katonák öltözékét például elég sokféleképpen lehet variálni. Nincs két egyforma belőlük.

A Kittenberger munkablogja magyarul és angolul.
Somogyi György írói blogja, illetve a Roham online verziójában megjelent novellák, plusz:
Barátság a sztráda kényelmében
Mindent elsöprő szeretet kora
Henryk Zilc-módszer

The Mexican Stand-off #16 (Galaktikomix Special): Szabó Levente

A hazai képregényszcénával foglalkozó interjúsorozatunk egy különösen örvendetes megjelenés kapcsán mászik ki Swamp Thing-ként az aggkori (hja, harminc felett...) feledés mocsarából és tér vissza a Geekz virtuális hasábjaira, mégpedig a tervek szerint a december 18-i Hungarocomixon debütáló első magyar steampunk képregényantológia, a Galaktikomix apropóján. Reményeink szerint mind a hat történet szerzőit kifaggatjuk eddigi munkásságukról, elsőként Szabó Leventét, aki Jules Verne klasszikus víziót gyúrta át saját szájíze szerint az Irreverzíbilis című sztoriban és aki súlyos és kétoldali robotmániában szenved, isten áldja ezért a fejlövéséért. Lesz szó még Ashley Wood és Mike Mignola stílusgyakorlatokról, egy lepkegyűjtögető borzról, valamint egy mélyűri térképész kalandjairól egy szemétbolygón, szigorúan a Tovább után.

- Először talán egy rövid bemutatkozás azon olvasóink kedvéért, akik esetleg még nem hallottak volna rólad vagy nem találkoztak a munkáiddal…
- Szabó Levente vagyok, és remélem fogok senkit elijeszteni ezzel a beszélgetéssel - ha helyenként nagyon negatívnak tűnök, az csak azért van, mert inkább a partvonalon lófráló kivülállónak tekintem magam a képregény világában, aki szotyizik, sörözik és néha viccesen bekiabál a meccs közben. :)
- Hivatalosan egy budapesti szabadúszó grafikus vagyok... meg egy csomó minden más is amit még felsorolni is sok lenne. Tulajdonképpen bármi ami megjelenhet nyomtatásban az érdekel engem, ezért nem is tartom maga képregényesnek a szó szoros értelmében. A Geekz olvasói talán a Steampunk pályázat kapcsán olvashatták a nevemet, mert az antológiában - ha majd egyszer megjelenik - szerepelni fog az én pályamunkám is.

- Hogyan kerültél először kapcsolatba a képregénnyel? Mi volt az első képregény, ami valaha a kezedbe került?
- A mai napig érthetetlen számomra, de édesanyám mindig is támogatta ezt a szenvedélyemet. Tulajdonképpen minden megvolt amit akkoriban csak kapni lehetett: rengeteg Hahota, szinte az összes Kockás, Bucószetti, aztán párhuzamosan a Marvel képregények meg a Garfield sorozat.
- De ha választanom kell, akkor a rövid életű Vampi sorozatot kell mondanom mint meghatározó emlék – sose fogom megérteni, hogy hogyan jelenhetett meg ez a sorozat Magyarországon, annyira jó volt!
- Aki esetleg nem ismerné: 1989-ben indult ez az érettebb korosztályt célzó magazin, ahol a legjobb külföldi fekete-fehér képregényeket jelentették meg (Moebius, Breccia, Goodwin és még mások is a nagy kedvenceim) Összesen 7 számot és egy különkiadást ért meg, de a mai napig nincs párja ennek a lapnak!

- Első látásra szerelem vagy előtte más önkifejezési módokat is kipróbáltál?
- Ez egy régi, újra meg újra előkerülő passzió számomra. A művészeti gimnázium és az egyetem alatt egyeltalán nem foglalkoztam a dologgal, annyi minden más érdekelt – pl. Grafika, design, tipográfia, rajzi- festészeti fejlődés, nomeg a sörözés és a csajozás :)
- De a diploma után következő években a szabadúszós munkáktól gyorsan befásultam, és kerestem a lehetőséget valamilyen egyéni projectre. Mivel senki sem kopogtatott az ajtón egy jó sztorival, ezért kénytelen voltam leülni és kitalálni magamnak az egészet – de számomra is meglepő módon, ez sokkal élvezetesebb volt mint amire számítottam.
- A végeredmény a sCRAP című képregény lett, ami sok hibával rendelkezik, de mégis egy jó munkának tartom.

- Tudnál róla mesélni bővebben?
- A képregény főhőse Gus, egy mélyűri térképész, aki egy ostoba baleset miatt kényszer leszállást hajt végre egy ismeretlen bolygón – itt rövid téblábolás után összefut a a másik két főszereplővel, BOBbal [valójában 303] a csúcskategóriás harci robottal és az őrült szuperszámítógéppel, Errollal. Úgy gondoltam, hogy az ő kalandjaikat mesélném el a szeméttelep bolygón - miután meggyőzi őket, hogy nem kell egy fémdarabbal agyonverniük...
- Bár korántsem tudok olyan jól angolul mint szeretném, mégis angolul kezdtem el írni a történetet, mert annyira zavart ahogy automatikusan az általános iskolás fogalmazás panelekhez nyúlok – nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy nem vagyok író, és ezzel tisztában is vagyok - tehát ez nem manír, inkább csak kényszermegoldás volt. Az elkészült első rész három kisebb történetből áll – tehát nem egy összefüggő eposzban, hanem több kisebb, változó hangulatú szösszenetben gondolkodtam – mert a frissesség volt a fő szempontom.
- A mai napig szívesen gondolok rá, mert egy jól összerakott munkának tartom, de nem biztos, hogy folytatni fogom mint hobbi tevékenység, mert ahhoz túlságosan időigényes.

- Milyen hatások befolyásolták a stílusodat, mi a munkamódszered és milyen anyagokkal dolgozol? Miket szoktál olvasni és nézni, honnan szerzed az inspirációt?
- Egy időben sokat nézegettem más művészek munkáit, de aztán tudatosan leszoktam róla - egyrészt nyugodtabban alszom azóta, másrészt csak így lehet eléggé befelé figyelni, és fejlődni, fejleszteni a saját stílusát az embernek. Próbálok nem konkrét művészekre koncentrálni, hanem általában a designra, vagy például a filmekben a dramaturgiára figyelni, hogy inspiráljanak. Ez valamivel több agymunkát igényel, és tiszta mindenféle plágiumtól.
- Könyvekben szinte mindent fogyasztok a szépirodalomtól sci-fin, szociológián át a ponyváig, de nemrég olvastam újra Tolkien Szilmarilok könyvét és persze újra látványterveket akarok hozzá készíteni... :)

- Milyen utat jártál be eddig és mik voltak ennek szerinted a legfontosabb állomásai?
- Gimiben (Pécsett a Művészeti Szakközépben) alkalmazott grafikát tanultam és úgy éreztem, hogy ez minden szakmák legjobbika, aztán az egyetem mellett elkezdtem dolgozni, és hamar megtanultam, hogy a csilivili albumokban remek dolgok vannak, de a megélhetési grafika nagyjából annyira kreatív, mint futószalagon sajtot csomagolni...
- Szerencsére ekkor felfedeztem magamnak a látványtervezést (concept art) és egy pár évig szinte csak ezzel foglalkoztam, de sajnos a fizetős munkák itt se a tomboló kreativitásról szóltak, így maradt a hobbirajzolás, ha mesélhetnékem támadt – erre pedig a a képregény a lehető legjobb média, ha az ember egyedül dolgozik. :)
- Ebből a folyamatból persze sokat profitáltam, mert amit grafika, a storyboadok és a látványtervek kapcsán tanultam, az nagy előnyömre válik a képregény rajzolás közben.

- Mi volt számodra eddig a legértékesebb elismerés, amit a munkádért kaptál?
- Amikor a párom fejbedobott egy gombóc zoknival, hogy azonnal keressek kiadót a sCRAPnek, mert ha képes leszek a fiókban hagyni porosodni, akkor még egy seggberúgást is kapok...
- Őszinte pillanat volt. :)

- Végül mi lett a sCRAP sorsa és láthatunk-e belőle ízelítőt ?
- Voltam a New Yorkban a ComicConon, és beszéltem pár kiadóval, de a többség túlságosan artisztikusnak tartotta az anyagot a közízlésnek, így nem lett a dologból semmi, nekem meg időközben egyre jobban szúrta a szemem a képregény egy óriási hibája – és itt hadd emlékeztessek mindenkit, hogy ez egy hobbi képregénynek indult az elején, csak jobban sikerült, mint vártam – mégpedig az, hogy ez egy Ashley Wood stílus koppintás (bár a legjobb koppintás amit valaha láttam :)) hiába raktam bele egy csomó pluszt időközben.
- Ezért egy idő után már nem erőltettem a kiadást, mert nem akartam, hogy erről ismerjenek az emberek – a steampunk képregényemet emiatt sokkal jobban szeretem, mert az minden porcikájában az enyém.

- A szívednek legkedvesebb műveid?
- Kevés munkám felel meg az elvárásaimnak, és még kevesebb bírja az idő próbáját. Az Irreverzíbilis még mindig tetszik, illetve van egy-két látványtervem, amit bármikor szívesen megmutatok, de tényleg csak 1-2 munkáról beszélek.

- Folyamatban lévő és tervezett munkák, képregények?
- Júniusban fejezetem be a 32 oldalas Irreverzíbilist (khm... pontosan, ahogy kiírásban szerepelt csúszás nélkül), utána nagyon ki voltam purcanva, és gondolni se bírtam egyéni projectekre. De most megint van kedvem valami újat csinálni, csak legyen benne robot!

- Össze tudnád foglalni, hogy miről szól az Irreverzíbilis (spoiler nélkül persze) és honnan jött hozzá az ötlet ?
- A sztori szép lassan alakult ki, az elején csak arra koncentráltam, hogy minél erősebben jelenjen meg a Jules Verne regényeiben megismert századfordulós világ - innen jött a nyitókép, a német főváros, majd az Akadémia ötlete - a többi már ment magától (illetve pont akkoriban fejeztem be Hawkingtól Az idő rövid története című könyvet, aminek bizonyos részei nagyon inspiráltak.)
- A történet szerint a hatalmas Német-Európai Birodalom fővárosában kezdődik, ahol főhősünk – Lord Craighton, a brit tudós – előadást hívott össze, hogy beszámoljon tudományos expedíciójának eredményéről. Különösen fontos kérdéseket vet fel az előadás során, amivel megkérdőjelezi az évtizedek óta egyeduralkodó akadémiai nézeteket, ezzel nagy port kavarva fel a jelenlévők közt.
- Persze a képregény nagy része nem a dohos előadó teremben zajlik – különben kétlem, hogy bárki végigolvasná - hanem a főhős visszaemlékezésével mi is betekintést nyerünk az expedíció végső felfedezésébe!

- Mivel foglalkozol jelenleg civilben?
- Lakásfelújítással! Kihívás a javából – ehhez képest a napi munkám csak sétagalopp a délutáni napsütésben. :D
- De amiért pénzt fizetnek, az többnyire rengeteg storyboard, kereskedelmi grafika, néha látványterv és elvétve egy-egy képregény projekt, amiknek a többsége még így sem látja meg soha a napvilágot.

- Van olyan munkád, amit már esetleg láthattunk, csak nem tudtuk, hogy te követted el?
- Az Agave kiadó Őfelsége Sárkányai sorozat borítóit, a Battle Royale borítót illetve a Vodafone és Sport szelet kampányaihoz készítettem illusztrációkat, amiket talán láthattak az olvasók, akik pedig sokat játszanak és ismerős nekik a Digital Reality név, esetleg ismerik a most készülő Sinemora című játék plakátját, amit szintén én készítettem.

- Ki a kedvenc külföldi és magyar képregényszerződ/rajzolód és miért?
- Kétlem, hogy bárki leváltaná az első helyről Mike Mignola mestert, de utána komoly versenyben van Ashley Wood és Chris Ware.
- Azt hiszem elég jól jellemez engem ez a lista...

- Kinek vagy minek a révén kerültél be a hazai képregényes életbe?
- Hát leginkább véletlenül. :) Ha a Steampunk képregényt nézzük, azt például azért vállaltam, mert a barátommal Marton Zsolttal (http://cirongraphics.blogspot.com) akartam együtt dolgozni – és tudtam, hogy ő imádja a steampunk stílust – de végül nem jutott rá ideje, így egyedül kellett leadnom a bemutató anyagokat.
- Mivel minden rostán átment az anyag, ezért természetesen végigcsináltam a pályázatot és nem is bántam meg, de magamtól biztos kihagytam volna.

- Tudsz olyat mondani, akivel szívesen dolgoznál együtt a haza képregényszcéna szereplői közül ?
- Természetesen a barátaimmal (akiket itt is megemlítek) bármikor, de a hazai alkotók többségét nem ismerem személyesen. Gáspár Tamás szimpatikus figurának tűnik, és persze a munkái meg egészen magas minőséget képviselnek – vele szívesen elkezdenék akár egy hobbi projectet is.
- De kétlem hogy ez valaha megvalósulna. :)

- A hazai képregényes élet többi szereplője közül kivel tartod rendszeresen a kapcsolatot?
- Mint mondtam, én nem vagyok kifejezetten képregényes, így nem csoda, ha nem osztom az észt a fórumokon, és a kiadók sem a képregényeim miatt keresnek meg.
Persze biztos minden más lesz ha megjelenik a Steampunk antológia, és a megrendelők egymás sarkát tapossák majd, hogy képregényt rendeljenek tőlem :D

- Mi a véleményed a jelenlegi hazai képregényes szcéna helyzetéről? Sok felől hallani, hogy az utóbbi 5-6 év képregényes bummja megtorpanni látszik…
- Ez természetes. Budapest is csak 1 millió lakossal rendelkezik, így nem fog a végtelenségig növekedni a képregényes tábor – illetve nincs is akkora hagyománya, mint a francia, belga vagy japán területen.
- Ettől függetlenül, én nagyon örültem, hogy pár év alatt ekkora teret nyert a műfaj! Ismerve a hazai viszonyokat, talán egy olcsó, fekete-fehér, rendszeresen megjelenő képregény antológiával lehetne nagyobb elismerést szerezni hosszú távon.

- Mennyiben segítenek (esetleg hátráltatnak) a magyarországi különböző képregényes kezdeményezések (Képregény.net portál, Képregény Börze, Képregény Fesztivál, etc.)?
- Hátráltatni semmiképp, de azt sem állíthatom, hogy ezek a fesztiválok olyan sokat segítenének egyes alkotókon – mint ahogy nem is ez a céljuk (talán egy-egy ember kap emiatt plusz megrendelést, de ez ritkaság számba megy szerintem). Inkább arra jók, hogy az alkotók megismerhetik egymást és egy sör mellett elbeszélgessenek.

- Mit gondolsz az Alfabéta-díjról? Mennyire látod értékes elismerésnek vagy iránymutatásnak?
- Egy szűk, szakmai réteg díjának tartom, ami szinte biztos hogy semmit nem mond az utca emberének - de nekem pont ettől válik értékessé!
- Kevesen vagyunk alkotók, még kevesebben vannak akik igazán magas minőséget képviselnek, ezért ha máshol nem is, de egymást közt nagy jelentőséggel bír az Alfabéta-díj.

- Tagja vagy-e a Magyar Képregény Akadémiának, illetve mi a véleményed a tevékenységéről?
- Nem, és nem is tervezem. Egyébként remek csoportosulásnak tartom az MKA-t, sok kiváló művész van a tagok között és szoktam is a blogot olvasgatni, de nekem már többször adódott problémám más önszervező csapatokkal, ezért többé nem csatlakozom inkább sehová.
- Az a helyzet, hogy borzasztóan kritikus vagyok mindenkivel, (legfőképp magammal szemben) és ezt általában nem szokták tolerálni. Ha valakinél rajzi hibát látok, az nem is olyan nagy baj, de nem tudok csöndben maradni, ha ízlésbeli problémákkal találkozom, vagy ami még rosszabb: a manír mögé akarják rejteni a rajzi hiányosságokat. (Természetesen a kezdőket mindenben bátorítani kell, én nem is rájuk gondoltam)

- Milyen stratégiával próbálnád meghódítani a képregényt nem ismerők szívét? + Szerinted milyen a képregény megítélése a hazai médiában és vajon lehet-e ezen változtatni?
- A míves grafikával és a mondanivalóval rendelkező sztorival! :)
- Itthon még hosszú évekbe telik mire az emberek fejében megváltozik a képregényről alkotott vélemény, és ez csak úgy lehetséges, ha folyamatosan jó minőségű, mondanivalóban is erős képregények jelennek meg.
- Szerintem nagy előrelépés volt Odegnál Róbert A hívója, Futaki-Nikolényi páros Spirálja, illetve a Roham magazin autonóm grafikai világa, de félek, hogy nem lesz sok követője ezeknek a minőségi példáknak.

- Neked vannak olyan jelenleg megvalósíthatatlannak tűnő terveid, amikbe azonnal belevágnál, ha a körülmények egyszercsak lehetővé tennék?
- Szeretném a sCRAPet folytatni mint animáció vagy mint játék – de annyi mindent kéne hozzá tanulni, hogy talán sose lesz rá elég időm, hogy belekezdjek...

- Ha belebújhatnál egy képregényhős bőrébe, ki lennél? Ki áll a legközelebb hozzád?
- Hűha... őszintén, ezen még sose gondolkodtam... De talán Kázmérra esne a választásom.
- Szeretném újra olyan tisztán látni a világot mint ő. 

Szabó Levente munkái a saját weboldalának galériáiban csodálhatók meg (www.briskgraphics.com), innen ragadtunk ki teljességgel szubjektív (ámde tudományos) módszerrel párat, amikhez az alkotója készséggel fűzött kommentárt.

– Mire készült a francia Piroska és a farkas illusztráció? - Ez egy francia Piroska és a Farkas illusztrációs pályázatra készült, ahol teljes szabadságot kapott minden alkotó. Sajnos nem jutottam be a válogatásba, de mégis nagyon szeretem ezt a munkát.

– Hová küldted be ezt a Mike Mignola-stílusú képregényoldalt? - Egy külföldi freelancer munka kapcsán kellett egy teszt oldalt készíteni, ahol kifejezetten Mignola stílusban kellett dolgozni. Örömmel vállaltam a feladatot, bár magamtól sose utánoznám a Mestert – ahhoz túlságosan szeretem –, de mivel direkt ezt kérték, ezért elkészítettem az oldalt. Ezúttal örültem, hogy nem kaptuk meg a munkát, így elkerültem a morális válságot, de a megrendelő nagyon elégedett volt a képregényemmel.

– Te készítetted a Battle Royal magyar könykiadásának borítóját? - Igen, ez egy elég régi munkám, de még mindig jól esik látni, ha meglátom valakinek a kezében. Készültek promóciós matricák is a megjelenésekor, azok még jobban néztek ki, bár nem tudom hogy végül kikerültek-e az utcára...

– Látom illusztráltál mesekönyvet, tudnál erről mondani pár szót? - A Csodaceruza kiadónak készítettem a könyvet Békés Pál történetéhez. Nagyon kedves kis könyv, egy lepkegyűjtögető borzról szól, illetve az élet apró szépségeiről. Ha minden igaz, akkor hamarosan megjelenik Oroszországban is.

– Mi az az Iron Knight? - Apró részlet az egyik örök kedvencemből - Stanislaw Lem Kiberiáda című könyvéből – az első történet szerint a fagyos kristály világ messzeföldön híres kincseit három kóbor űr(robot)lovag próbálja ellopni, de mindezt hasztalanul, hiszen ezek a kincsek nem létezhetnek máshol, csak ezen az egy bolygón. A képen az első – vas – lovag látszik, bár a történet szerint amint belép a légkörbe túlhevül, és azonnal megolvad alatta a jég, majd az óceánba merül.

– Ugyanez a kérdés áll a Two of Pentacles-re... - Lassan egy éve, hogy a conceptart.org weboldalon meghirdették a Team Character Of The Week pályázatot, amin részt vettünk két barátommal Czakó Józseffel és Kozma Dáviddal és az igen előkelő negyedik helyen végeztünk. - A téma a tarot kártya volt, és a pakliból kiválasztott karaktereket a csapatok szabadon értelmezhették, így mi a sci-fi irányba mentünk – ebből az egyik kártyám a Two of Pentacles.

- Jól látom, hogy készítettél David Brin könyvhöz is borítót? - Igen, de ez is csak egy kósza pályázati anyag :) a CGSociety.com által meghirdetettUplit Universe pályázatra készítettem ezt a képet, bár nem fejeztem be (ahhoz még kéne 2-3 óra munka) mert túlságosan könyvborítós lett, nem pedig látványterves, de ettől nekem még jobban is tetszett!

Szergej Lukjanyenko: Ugrás az ismeretlenbe

Pjotr Hrumov visszatér az összefogott Gyenge Fajok által rábízott felderítő küldetésből: az emberhez megszólalásig hasonlatos geometerek nem voltak képesek átprogramozni őt a Barátság ideológiájára, ám olyan ismeret birtokába jut, ami még ennél a régi-új ideológiánál is félelmetesebb, hiszen egy olyan isteni hatalmú entitás létezésére derül fény, mely elől még a geometerek is fejvesztve hurcolták át teljes naprendszerüket a galaxis egy távoli sarkába. Az Árnyék teljes világokat ural, melyek képesek dacolni még az Erős Fajok alkotta Konklávéval is, így amikor a Konklávé fenyegetésnek ítéli a kapcsolatfelvételt a geometerekkel és az alari hadiflotta megindul a Föld felé, hogy atomjaira robbantsa, a volt űrkamionos úgy dönt, a Galaxis Magjában próbál szerencsét, hogy megfejtse az Árnyék titkát és elodázza az emberiség pusztulását még legalább egy könyv erejéig.

Lukjanyenko ezúttal ügyesen átugorja a különböző új egzotikus idegen lények teremtésének problematikáját és egyúttal a Star Wars-effektust is, Pjotr Hrumov/Nik Rimer pilóta újfent emberekkel találkozik a mindenható erő befolyása alatt álló Belső Mag bolygóin. Az Eredendő Föld ötlete ugyan nem túl eredeti (sic!), de a célnak tökéletesen megfelel, hiszen itt leginkább a főhős belső utazásának lehetünk szemtanúi: a minden bolygón jelenlévő energiagócok, a Kapuk egészen pontosan olyan világra transzportálják a rajtuk áthaladókat, amilyenre tudat alatt vágynak, így kerül felfedezőnk először egy teljesen értelmetlen háború kellős közepébe, amit növénylények vívnak a planéta teljes mocsárvilággá alakításáért az orosz berepülőpilótákra hajazó (hiszen a Kapu pontosan a delikvens emlékeiből választja ki a legmegfelelőbb célállomást) szedett-vedett társasággal, akik egész életüket (és halálukat) az asszimiláció elleni harcnak szentelik. Pjotr hamarosan szembeszáll a hadsereg fekete-fehér világlátású parancsnokával, így következő állomása szükségszerűen egy békés, rusztikus utópia, ahol egy háborútól megcsömörlött katona családjánál kap szállást. Az előző kötet narrációjának szövegébe többé-kevésbé belesimult társadalmi-filozófiai fejtegetés itt sajnos durván az arcunkba ugró háborúellenes moralizálásba fordul, feleslegesen túlírt epizódokkal. Lukjanyenko ugyan erőrukkol néhány újabb ötletsziporkával, hiszen a kualkuák természetének revelációjához hasonló felfedezést teszünk a számlálókkal kapcsolatosan is, hősünknek minden meggyőzőerejét latba kell vetnie, hogy rábírja az intelligens geometerhajót az együttműködésre és érdekes dilemma elé kerül, amikor döntenie kell, hogy Nik Rimer-énjének világát menti meg (a geometerek minden erőfeszítése ellenére) vagy pedig a saját szülőbolygójáét, ám ez messze elmarad az Ugrás az űrbe feszes cselekményébe préselt ideahalmazától.

Olybá tűnik, hogy Lukjanyenko kissé kifulladt a könyvek végére és talán tényleg jobb lett volna, ha egy kötetre rántja össze a cselekményt és némileg húz a szövegen, de még így is magasan lekörözi az utóbbi évek magyar sci-fi próbálkozásait (nem mintha ez olyan hatalmas fegyvertény lenne). Nem olvastam még ugyan az Őrség-könyveket, de mivel azok pár évvel később születtek, erősen bizakodom benne, hogy ezt a hibát ott már nem követte el.

Kiadó: Galaktika Fantasztikus Könyvek
Kiadás éve: 2010
Fordította: Weisz Györgyi
Eredeti cím: Zvjozdnüj teny (Star Shadow)
Oldalszám: 408 oldal

Jane Yolen: Csipkerózsa

Az alábbi kritika ismét új kollégánk, Elmeboy szellemi terméke, fogadjátok hát szeretettel (remélhetőleg ha már átesett a házipálinka indukálta blogmotorgyorstalpalón, a saját neve alatt kerülnek ki a cikkei).

Mi a közös Csipkerózsika meséjében és a holokausztban? Mindkettőt untig ismerjük, elejétől a végéig fel tudjuk mondani, emlékezünk és megemlékezünk, ágyból kiugrasztva citáljuk az erkölcsi tanulságot, ha ugyan van ilyen, voltaképpen bele se gondolunk már. Jane Yolen, az Államokban méltán magasztalt, honi földön azonban jobbára ismeretlen gyerekkönyv- és fantasy-írónő azonban gondolt egy merészet, és újramesélte mindkettőt – a Csipkerózsikát és a holokausztot. Nehogy elfelejtsük.

Yolen neve itthon elég ismeretlenül cseng, pedig több évtizede alkotó, közel háromszáz könyvet jegyző írónőről beszélünk. Háromszáz könyv éppenséggel erősen szemöldökfelvonós tény, de ha számításba vesszük, hogy ezek tetemes hányada pár soros, bőségesen illusztrált, az apróbb korosztálynak felolvasásra szánt mesekönyv - vagyis alapvetően gyerekíróval van dolgunk - máris kevésbé zord a kép. És ha még hozzátesszük, hogy ugyanez a meseíró nem mellesleg olyan felnőtteknek szánt regényeket írt, mint a jelen posztban tárgyalt Csipkerózsa, hogy Rowling állítólag az ő Wizard's Hall-jából nyúlta a Harry Potter tetemes hányadát, vagy hogy történetesen ő írta a Darkness calls című Hellboy-kötet előszavát, nos, máris beljebb vagyunk. Bízzunk benne.

Bevallom, olvasóként elsőre rendkívül nehezemre esett ez a bizalom. A fényképről egy jólétben szépen kikerekedett, idősődő államokbeli néni vigyorgott rám, aki ráadásul a saját honlapján végig azon ironizálgat, mekkora gold star kid is volt ő. Oké, viccelt, de tette mindezt azzal a fajta irritáló amerikáns kikacsintással, ami mondjuk Neil Gaiman-nek is a sajátossága: röhögünk azon, mekkora nyárspolgárok vagyunk, de azért világért sem adnánk fel ugyanezt a kényelmes nyárspolgárságot. Fantasy, elrugaszkodás és álmok? Hát hogyne, majd kényelmes távolságból. Miközben végig a meséről van szó, és a mese az egyetlen lényeg.

Nagyon nehéz észrevenni, de ott van. Yolen jelen regényének első száz oldalát pörgetve (mert amúgy pörgeti magát, és ez a fordító érdeme is, egyedül a lengyel diáklány naiv kiefejezéskeresgéléseinél bicsaklik meg) tipikusan klisés, didaktikus tanmesére gyanakszunk: a zsidó származású amerikai lány nagyanyja halála után nekiindul, hogy európai helyszíneket felkeresve feltárja a saját és családja múltját. Szörnyű ezt mondani, de szinte klasszikusnak mondható holokauszt-történet bontakozik ki a szemünk előtt, ahogy Becca lépésről lépésről feltárja saját múltját. Valójában a cselekmény semmi extrát nem hordoz magában, az egész történet nagyon - borzalmasan – egyszerűnek hat.

Aztán apránként észrevesszük, hogy itt sokkal többről van szó, minden szempontból. Ahogy megérezzük, hogy Yolen erősen semmitmondó stílusa mögött egy zabolázhatatlan mesélőkedv lakozik, illetve ahogy az európai szemmel ad hoc jelleggel előrángatottnak tűnő motívumok hirtelen értelmet nyernek a nagyobb kontextusban, és hogy az egyszerre több síkon futó történet (Becca nyomozása gyakorlatilag csak a keretét képzi a háború alatt játszódó, tulajdonképpeni történetnek) ugyanúgy szól hozzánk, mint az akkori kollaboránsokhoz, a félrenézőkhöz, az áldozatokhoz, megértjük, hogy ennek a rettenetnek bizony része vagyunk, akarjuk-e vagy sem.

Egy titok belsejébe rejtett talányba foglalt rejtvény.

És igen. A tündérmese, történelmi tény, önreflexió és végső soron filozofikus tartalom olyan észrevétlen könnyedséggel fordul át Yolen regényében önmagából valami gyökeresen másba, és mutat túl egyszer s mind önmagán, hogy már csak ezért is azonosulni tudunk a rétegről rétegre előrehaladó Beccá-val. Még az is benne van a pakliban, hogy a végén megértünk valamit.

Nyomozó, szinte tényfeltáró regényről beszélünk, tehát a fülszövegen is olvasható alapfelállásnál többet elárulni vétek lenne, legyen elég annyi, hogy a végén a mesebeli és a kiábrándítóan valóságos szálak összeérése olyan katarzissal ajándékozták meg a szerény recenzenst (aki az elején nem mellesleg halál szkeptikusan állt hozzá a regényhez), hogy napok óta a hatása alatt áll. Ami nyilván nem fellebbezhetetlen értékítélet, de talán rámutat arra, hogy érdemes próbálkozni a regénnyel, mert ha nem is kiemelkedően, de jó.

Negatívumként a fentebb már felemlegetett, enyhén érzékelt didaktikusságon kívül még a könyv végén található tanulmányt, vagy mi a fenét említeném. Nem tudom, az eredeti kiadásban szerepelt-e ugyanaz a néhány oldal, de engedtessék meg két észrevétel: ad egy, számos olvasótársam nevében is ki merem jelenteni, hogy köszönjük, nem vagyunk hülyék, és alkalmasint képesek vagyunk egy minimálisan összetett mű önálló értelmezésére, pláne nem igénylünk egy olyan bagatell fejtegetést, amit egy tetszőleges hazai fősulin már a legelső félévben is csont nélkül visszadobtak volna. Ad kettő, senkit nem az fog meggyőzni arról, hogy „komoly” irodalommal van dolga, hogy a végére biggyesztünk egy ilyen pszeudointellektuális, valójában középiskolás zagyvalékot. A regény jó, ahogy van, nem is nehezen befogadható, innentől talán legyen az olvasóra bízva.

Amúgy a hírverés és Yolen egyéb, határozottabban körvonalazható munkásságának ellenére a Csipkerózsa nem fantasy, hanem színtiszta holokauszt-regény. Hogy történetesen egy közismert mese elemeit dolgozza fel, illetve annak motívumait használja választott témája kibontására, nagyon eredeti és szimpatikus húzás, és persze nem is baj, hogy nem megy tovább, mint amennyit a tárgy megkövetel. Azt mindenesetre kiválóan megmutatja – igaz, már eddig is tudtuk – milyen szűk az átjárhatóság mese és valóság, költészet és tények között, és hogy ezen látszólagos ellentétek vegyítése mennyire hatékonyan képes megértetni velünk addig felfoghatatlan dolgokat.

Kiadó: Metropolis Media - Metropolis Könyvek
Kiadás éve: 2010
Fordította: F. Nagy Piroska
Eredeti cím: Briar Rose
Oldalszám: 224 oldal

Szergej Lukjanyenko: Ugrás az űrbe

Pjotr Hrumov a Transzaero galaktikus teherfuvarozó társaság pilótája, aki rozoga, de megbízható űrhajóján idegen bolygókra szállít olyan egzotikus bóvlikat, mint papagájok és verebek vagy éppen kézzel festett napnyugtát ábrázoló tucatkeretbe foglalt képek, hiszen a Galaktikus Konklávé uralta űrben egyedül az emberek képesek elviselni a más fajok számára őrülettel járó Ugrást. A térváltás képessége predesztinálta az emberiséget, hogy az Erős fajok által diktált szabályok szerint betagozódjanak a Gyenge fajokra szabott speciális szerepkörök egyikébe és a galaxis hordáraivá, űrfuvarosaivá váljanak. Minden jel arra mutat, hogy Pjotr is a nagyapja támogatta űrkamionos lét eufóriát okozó Ugrásai közt fogja eltölteni egész életét, amikor a Hyxiről indított start után egy potyautast fedez fel a hajóján: a magát Karelnak nevező Számláló ugyancsak a Gyengék közé tartozik és egy olyan üzenettel érkezett, ami alapjában forgatná fel az Erősek által felállított galaktikus hierarchiát. Nem csak hogy a pusztító erejű hajókkal rendelkező, rágcsálószerű alarik, a szimbióta, alakváltoztatásra képes kualkuák és az elképesztő szellemi képességekkel rendelkező, élő komputerek, a számlálók, szövetséget ajánlanak az emberiségnek, hanem éppenséggel Pjotr nagyapján keresztül akarják felvenni a kapcsolatot egy olyan terv beindításához, amihez évek gondos előkészítése után egy elképesztő felfedezés adja meg az utolsó löketet.

Szergej Lukjanyenko (az első igazi orosz blockbuster, az Éjszakai őrség írója) nem sokat szórakozik, az Őrség-sorozathoz hasonlóan klasszikus kliséket ragad meg és míg amott a számtalanszor csontig rágott vámpírok, farkasemberek és boszorkányok mítoszára adott új és friss köntöst, itt az Utolsó csillagharcos megfáradt koncepciójába fecskendez új életet (amely archetipikus mese a könyv felénél váratlan műfaji fordulatot vesz): itt is a főhős vállain nyugszik nem csak a Föld, hanem az egész ismert Univerzum megváltásának terhe, ám annyira bájos és megkapó látásmóddal, ami az orosz szerzők sajátja. Az emberiség a Konklávé technikailag legfejletlenebb faja, az űrben még mindig kerozinnal közlekednek, a leszállás többnyire inkább becsapódás az idegenek űrkikötőinek kifinomult irányítórendszere nélkül, a CD-ről bebootoló navigációs komputernek néha órákba telik elvégeznie az Ugráshoz szükséges számításokat, de ugyanez az elmaradottság teszi lehetővé, hogy a fejlettebb technológiákat azonnal megsütő és adattárolókat tisztára pucoló térváltás technikájának birtokosai legyünk. No és persze az is segít, hogy míg más fajok elméje összeomlik, mi orgazmusként éljük meg az Ugrást...

A regény talán legnagyobb érdeme, hogy félúton hirtelen átfordul űroperából társadalomfilozófiai elemzésbe, ugyanolyan szórakoztató módon, mint azt Swift tette a Gulliver utazásaiban vagy Montesquieu a Perzsa levelekben. Lehet-e a nagyobb jó érdekében az egyén érdekei fölé helyezni a közösség érdekeit olyan mértékben, hogy az az egyéniség teljes elfojtásával járjon? Felhatalmaz-e arra, hogy a gyermekkortól kezdett kondícionálással olyan utópiát hozzunk létre, melyben már gondolatrendőrségre sincsen szükség? A gondos tervezés, az abszolút és állandó kontroll, a választás szabadságának illúziója eredményezhet-e egészséges és boldog társadalmat? A kérdések és az azokra kapott válaszok nem újak, de Lukjanyenkonak sikerül a tudományos-fantasztikus elemekkel és a földi történelemre vonatkozó parafrázisokkal felráznia őket. A könyvnek ugyanakkor két komolyabb hátulütője van: az egyik az, hogy valójában egy fél könyvet tartunk a kezünkben, az utolsó fejezet szinte kiált a folytatásért (ami egyébként már meg is jelent: Ugrás az ismeretlenbe), a másik a címválasztás, ami köszönőviszonyban sincs az eredetivel (The Stars Are Cold Toys) és vélhetőleg a Sztrugackij-fivérek híres regényének magyar címére próbál utalni (Ugrás a jövőbe). Mindettől függetlenül sajátos ízű, karakterisztikus és mindenekelőtt remek sci-fit kapunk, melyben bár nagyobb hangsúly kerül a társadalomkritikára, mint a karakterekre, nem fogjuk megbánni, ha belevágunk. Azért készítsük oda jó előre a második részt az éjjeliszekrényre, nehogy úgy járjunk, mint a Birodalom visszavág végén...

Kiadó: Galaktika Fantasztikus Könyvek
Kiadás éve: 2009
Fordította: Weisz Györgyi
Eredeti cím: The Stars Are Cold Toys
Oldalszám: 415

The Mexican Stand-off #15: Szabó Zoltán Ádám

Fritz Zoltán karikatúrája

A képregényes interjúsorozat megállíthatatlanul robog tovább, ebben az epizódban a Kepregeny.net egyik szerkesztőjét szegeztük a falhoz, aki egyúttal a Panel című képregényes szakfanzin születése felett is bábáskodott és zoli79 felhasználónéven érhető tetten az internet blogoszférájában, valamint a témába vágó fórumokon. A Továbbra bökve megtudhatjuk mikorra datálható a képregényrajongók többségének netes coming out-ja, hogyan lehet összegründolni egy saját kiadású szakmagazint és interjúalanyunk miért nem szereti az Alfabéta-díjat. Excels... izé, egészségetekre!

- Bemutatkoznál röviden azon olvasóink kedvéért, akik esetleg még nem hallottak volna rólad vagy csak a nick neveden ismernek?
- Szabó Zoltán Ádámnak hívnak és 1979-ben születtem egy akkor még 6 tagú családba, mely idővel 11-re bővült (szülőkkel). 1986 óta élek Magyarországon, Szegeden. Képregényes fronton leginkább a Kepregeny.net szerkesztőjeként, a Panel főszerkesztőjeként ismerhetnek. Ezek mellett sok minden másba is beleártottam magam, de azok az előbb felsoroltaknál is kevésbé exponált helyzetek.
- Talán sokan furcsának találhatják, de a képregény nem az első számú szerelmem, a zene mindig megelőzte, de valahogy úgy alakult, hogy igazán aktív képregényes fronton lettem. Talán azért, mert itt többet tehet az "ügy" érdekében egy magamfajta hobbista.

- A képregényrajongók netes Mekkájának, a Kepregeny.net-nek az egyik alapítója vagy. Honnan jött az ötlet, mikor és kikkel hoztátok létre a weboldalt ?
- Erről nem engem kellene kérdezni, ugyanis nem voltam ott az induláskor. Ha gondolod, megkérdezheted, hogy és mikor kerültem oda. :) A kezdetekről nekem csak tanult információim vannak, nem megélt élmények, de azok megállják a helyüket, néhány hónapja alaposan beleástam magam a témába, hogy összefoglaljam a KN történetét. Valami miatt ez még nem került ki az oldalunkra, de majd utánajárok, mire várunk... :)

Rajz: Zorro de Bianco

- Akkor újra nekifutok:szóval hogyan és mikor is kerültél a Knet szerkesztői közé?
- Az oldalra 2003 év végén bukkantam. Az index.hu fórumán ajánlották nekem, miután hazai underground képregények felől érdeklődtem. (Akkoriban teljesen logikus felvetésnek tűnt, hogy amikor éppen semmilyen képregényt nem lehet kapni, legyenek underground próbálkozások – úgy tűnik ezzel a felvetésemmel néhány évet siettem.) Tehát a KN-en kaptam egy nemleges választ erre, de cserébe megragadott egy másfajta pezsgő underground színtér. Sokat hozzátenni a honosításhoz, szkenneléshez nem tudtam, de az rögtön lejött, hogy itt többről szól ez az egész.

Borítófotó: Birkás Péter

- Visszatérve a kérdésre: 2004 év közepén a fórumban nyitottam egy Sajtószoba nevű témát,a minek az volt a célja, hogy összegyűjtsük a hazai sajtóban megjelent képregényes témájú cikkeket. A fórum kereteit hamar kinőtte a kezdeményezés, így mano felajánlotta, hogy a következő fejlesztés alkalmával (zakkant az ember: évente teljesen kicseréli a honlapot) beiktat egy Cikk modult, aminek én leszek a gazdája. Nagy megtiszteltetésnek vettem a feladatot és örültem a lehetőségnek is, hogy egy értékes archívumot létrehozzunk. Ez végül 2005 nyarán valósult meg, majd még ebben az évben, teljes admin jogokkal felruházott. Ez a sztori azért is érdekes, mert regisztrációmat követően kifejezetten sokat piszkáltam a rendszergazdákat és bombáztam őket javaslataimmal, kritikáimmal. Gondolom, ha már megértetni nem tudtak velem alapvetéseket, akkor inkább rámruháztak valamit, hogy elhallgassak végre.
- Manoval egyébként kifejezetten jól kijövünk, ami kifejezetten nagy dolognak számít. :) Ha valamiben nem értünk egyet, megmondom neki a véleményemet, de ha valamihez nagyon ragaszkodik, akkor ráhagyom és sokszor fordítva. Egészen más területen vannak mániáink, így nyugodtan megtehetjük ezt. Ha sarkítani szeretnék, akkor ő inkább a designra, a technikai felépítésre érzékeny, én inkább a kiegyensúlyozott tájékoztatásra, témakezelésre. De a legfontosabb, hogy tiszteletben tartom, hogy mégis ő kaparja ezt az oldalt össze, ő a főnök, neki ez az oldal a szerelme, nekem talán inkább a Panel – annak ellenére, hogy tudom, hogy a KN szerepe sokkal-sokkal fontosabb.

Brazil: Gödör

- Ha jól tudom, a Knet eredetileg honosítóoldalként működött, mi késztetett titeket a váltásra ?
- Ebbe azt hiszem már elég nagy beleszólásom volt. Biztos átkoznak is érte. :) Ezt meg kellett lépnünk, ugyanis a KN fejlődésének hosszú távon már gátat szabott. Nem lehet komolyan venni egy olyan lapot, ami szerzői jogi szempontból aggályos tartalommal van teli.
- Ezenkívül én magam úgy éreztem, hogy a honosítás már nem hasznos a hazai képregényes ügy szempontjából. Amikor túlkínálatról beszélhetünk évek óta, ne mondja nekem senki, hogy nem kapja meg a maga ízlésének megfelelő cuccokat magyar nyelven. És ha mégsem ? Talán ideje körbenézni és szélesíteni a horizontot. Én elhiszem azt, hogy egyesek legeslegnagyobb kedvenceit nem adjuk ki (végülis erre elég nagy az esély, amikor világszerte ezerszámra ontják havonta a képregényeket), de ahhoz hasonlóakat már biztosan. Kamaszkoromban beszartam volna már ennek a választéknak a harmadától is.
- Tisztában vagyok azzal, hogy nézeteim e téren nem tesznek túl népszerűvé honosítói körökben, dehát ez van. Számomra az az elsődleges cél, hogy itthon egy erős képregénykultúra verjen gyökeret, aminek egyik alapvető feltétele az erős kiadói háttér.
- Az elvi elképzeléseken túlmenően néhány gyakorlati körülmény is okot adott a váltásra : a honosítóoldalak száma és választéka jelentősen kibővült, decentralizálódott, valamint a kepregeny.net is egyre inkább távolodott a kezdeti honosítás + hírek + fórum felállástól a hírportál + fórum felé, így logikusan következett, hogy erősítsük meg azt a vonalat, amit más nem tud nyújtani és ne foglalkozzunk azzal, amit mások is ellátnak.
- Mindettől függetlenül én tiszteletben tartom a honosítók tevékenységét, de a dolgokat a helyükön kell kezelni. Leginkább egyesek szkennelői tevékenységét tudom értékelni, rengeteg elfeledett dolgot hoztak újra felszínre, későbbi kutatásokhoz és egyebekhez nyújtanak segítséget.

Borítórajz: Feki

- Hogyan kezdődött az együttműködés a magyar képregénykiadókkal ?
- Úgy, hogy a kepregeny.net fórumán szépen egymásra lelt mindenki : kiadók, szerkesztők, alkotók és olvasók, akikből aztán kikerültek a későbbi aktív szereplők. Tehát innentől természetes, hogy a kepregeny.netet nem tudják megkerülni, hiszen egyrészrt az az első számú információforrás képregényvonalon, de nem is szeretnék megkerülni, hiszen egy olyan közösségről van szó, melynek ők maguk is tagjai. Egy szép nagy család. Ez utóbbira egyébként már több külső szemlélő is rámutatott – ez most nem is tudom, hogy jó-e vagy rossz.
- De azért vannak olyan kiadók, akik nem aktív tagjai ennek a "beszűkült szubkultúrának", ilyenek a nagykiadók (Cartaphilus, Egmont) és vannak akik tartják a kétlépés távolságot, amivel nincs is gond.
- Miután szervesen alakult ki a jelenlegi helyzet, úgy időnként külön erőfeszítést okoz mindkét fél részéről, hogy egy-két rögzült, de meghaladott dolgon változtassunk.

- Mi a különbség a Knet kezdeti formája és a mai között ? Hová tart ez a képregényes portál, mik a tervek a jövőre nézve ?
- Azt hiszem korábban részben ezt megválaszoltam. A kezdeti KN nagyrészt a honosításra épült, ennek köszönhette népszerűségét. De azt mindig kiemelem, hogy ez a kezdetektől is csak egy aspektus volt. A másik a képregényesek tömeges "coming outja". :) A fórum olyan közösséget jelentett egy olyan időben (2003), amikor a mezőny itthon az abszolút mélypontját élvezte. Egy jó alkalom arra, hogy mindent tiszta lappal újraformálhassunk, és ehhez nagyon sok tenniakarás párosult. Mindez a KN-nél összpontosult. Ekkoriban én pl. kizárólag a forum miatt jártam fel a KN-re. A kezdeti és a mai KN között az a különbség, hogy kezdetben mi is, mások is még keresték a helyüket. Ezt, ahogy mások is, úgy mi is megtaláltuk már és leülepedtek a dolgok. Sokak ezt úgy élik meg, hogy unalmasabbá váltak a dolgok, dehát ez törvényszerű.
- A jövőre nézve nincsenek nagy terveink, vannak gondjaink, amiket meg akarunk oldani.

Geek: E=mc3

- Mi volt számodra eddig a legértékesebb elismerés, amit a Knettel kapcsolatos munkádért kaptál ?
- Nem emlékszem ilyenre. A kepregeny.net egyedüliként csinálja azt, amit csinál, így nincs mihez képest kiemelni. Egy eset viszont megmaradt bennem : 2004-ben megkerestem a Filmvilágot azzal, hogy a cikkeiket archiválni szeretném, vagyis engedélyt kértem utánközlésre. (Ez akkor még csak egy fórum felületet takart.) Az emailt gondolom átpasszolták a helyi képregényes embernek, Varró Attilának, aki aztán készségesen belement és mellékesen gratulált a honlaphoz. A dolog érdekessége, hogy akkoriban nem tartoztam a stábhoz, de mégis jólesett, hogy olyanok, mint ő is figyeli a KN-t. Jólvan na, régen volt !
- Egyébként a Kn-re mindig úgy tekintek, mint sok ember tényleges csapatmunkája, így az őt érő dicséreteket, vagy szidalmakat nem veszem személyesen. Nem volt a kérdés része, de ilyen téren a Panelt sokkal személyesebben élem meg.

- Mivel foglalkozol jelenleg civilben ?
- Építészmérnökként végeztem, egyetem után hazahúztam Szegedre. Diplomamunkám egyébként egy budapesti képregényközpont volt. :) Építéshatósági ügyintéző vagyok, amit perverz módon még élvezek is. A jövedelem szerény, de másnak munkája sincs, tehát nem panaszkodom. Emellett tervezni, tervezőmunkatárskodni is szoktam, ami a kényszeren kívül hasznos is, így nem felejtem el a szakmámnak a másik felét.
- Persze, időnként bevillan, milyen jó lenne, ha hivatásként foglalkoznék a képregénnyel, de amellett, hogy a szakmámat szeretem is művelni, ennek a helyzetnek megvan az az előnye, hogy anyagilag függetlenként, tisztán nyúlhatok a képregényhez. Egészen másképpen nézne ki a kepregeny.net, a Panel, ha ezekhez komolyabb anyagi függés kötne és azokat ugyanilyen függés más dolgokhoz. Más, nem biztos, hogy rosszabb, vagy jobb. Ha már itt tartunk: azt tartanám ideálisnak, ha hazajövet kereset-kiegészítésként nem mindig terveznék, rajzolnék, hanem ezek a képregényes mellékesek is hoznának valamit a konyhára. Félre ne értsetek: ha az embernek van két gyereke és egy felesége, akkor el kell számolnia idejével. Szerencsére ez az egész nem okoz nagy súrlódásokat otthon, amit mutat az is, hogy családalapítás óta sikerült összehozni 6+2 Panelt és a Kn-t is napi rendszerességgel szerkesztem.

Borítórajz: Fritz Zoltán

- Te alapítottad Magyarország első képregényes szaklapját, a Panelt. Hogyan sikerült ezt tető alá hoznod és kik segítettek benne ?
- Ez jó rég volt ! Az ötlet abból az alaphelyzetből indult, hogy ha érdeklődöm egy terület iránt, akkor szeretek azokkal foglalkozó lapokat, magazinokat (és persze könyveket) olvasni. Wantedet, Z Magazint, Rockinformot, Filmvilágot minden hónapban megvettem és alaposan át is rágtam magam rajtuk. Nagyon jó kiindulópontot jelentettek. Képregényes fronton ugyanezt nem tehettem meg. Szóval tenni kellett valamit. Akkor úgy éreztem, hogy ha magam nem hozom össze, akkor más se fogja.
- Egyébként ez az ötlet is elég régóta ott volt a fejemben, azt hiszem azóta, amikor itthon megjelentek a Szukits kiadványok és az addig egycsatornás kiadás egy időre többpólusúnak tűnt, amihez hasznosnak tartottam volna, ha lenne egy ezt átfogó független lap, ami segíti az olvasókat kiigazodni.
- Bocsánat, elkalandoztam megint ! Az alapötletet még 2005 év végén vetettem fel Kemenes Tamásnak, majd sok óra dc++ és msn chat után nagyjából körvonalazódott a dolog. Tamás sok tekintetben pontosan az ellentétem, így nagyon hasznosak voltak a vele való konzultációk. Ezt követően összeírtuk, kik azok, akik megfeleltek az alábbi szempontok egyikének: az átlagnál nagyobb ismerettel rendelkezik a képregényekről (ill. annak egy fajtájáról), vannak értelmes gondolatai és mindezeket értelmes formában papírra tudja vetni. Ha valamelyik feltétel tekintetében hadilábon állt, akkor azzal úgy voltunk, hogy sebaj, majd kedves rugdosással helyrehozzuk. És itt megint visszautalnék a KN-re : ezeket a feltételeket remekül le lehetett mérni a fórumról. Ekkoriban még nem volt blogtúltengés, sőt, képregényes blog talán összesen egy volt, tehát önjelölt írókból nem volt éppen túlkínálat.
- Ezeket a személyeket aztán sorra felkerestük és az első gárdával köremailek és kocsmázások segítségével kialakítottuk a designt, a leendő rovatokat, a lap nevét, stb. Mindent kibeszéltünk ekkoriban, ami a későbbiek során kicsit elsorvadt, de azért fennmaradt. Volt néhány elv, amit akkoriban felállítottunk és a későbbiekben is igyekeztünk azoknak megfelelni. Az egyik ilyen volt, hogy az addigra kialakuló klikkeken, gittegyleteken felülálljon a lap. Éppen ezért voltak olyan szerzők, akiket nem is kerestünk meg a legelején és később is inkább tudásukra kíváncsian a magánszemélyt, nem pedig valamelyik szervezet képviselőjeként.
- Ami az anyagi részét illeti : alaposan körbejártam előzőleg, mi a reális példányszám, mekkora az az ár, amit ezért el lehet kérni, stb. Ezeket egyébként – utólag megítélve – elég jól belőttük. Ami a kezdőtőkét illeti, apai örökségem utolsó forintjait fordítottam az első két számba.
- Visszatérve még a segítségre: dr. Palotai János volt tanárom indirekt módon rengeteget segített, mert ő bírt rá még másodéves egyetemistaként, hogy foglalkozzak filmelmélettel. A TDK, OTDK felkészülések elindítottak azon az úton, aminek eredményeként mára többé kevésbé meg tudom értetni magam írásban. Ez így nem hangzik túlságosan bizalomgerjesztőnek, de higgyétek el, volt olyan időszakom a Műegyetemen, amikor úgy éreztem, hogy kezdek elfelejteni beszélni is.

Kovács Péter: Sötétkor

- Hogyan határoznád meg a Panel helyét a képregénnyel foglalkozó médiumok között ? Pontosan mi ez ? Fanzin, szakmagazin, esszé- és képregényantológia ?
- Az első felére : nyomtatott képregényes sajtótermékből van összesen kettő, a Buborékhámozó és a Panel. A kettő közti különbséget az olvasókra bízom.
- A második felére : szakmagazin, ami a mezőny méretéből fakadóan kvázifanzinként üzemel. Sokat gondolkodtam a lap meghatározásán, már csak azért is, hogy az érdeklődő számára világos legyen, mit tart a kezében. Ha azt mondom, hogy "film, filmes, filmművészeti folyóirat", akkor egyértelmű, miről beszélünk, de miután a képregény szorosan kötődik a nyomtatott sajtóhoz, így a "képregény-folyóirat" félreérthető a helyzetünkben és egyáltalán nem magától értetődő, hogy egy képregényekkel foglalkozó magazinról van szó. Ezért is nyúltunk a "szaklap" meghatározáshoz, ami kicsit fellengzősen hangzik, dehát, sosem volt jobb ötlet…
- A Panelben számról számra igyekeztünk/igyekszünk átfogni a képregény teljes spektrumát, tehát foglalkozunk mindennel a mangától az amerikai szuperhősökig, az alternatívtól a kommerszig, de hogy ez ne legyen semmitmondó, egy fix értékrend végig észlelhető kellett, hogy legyen. A Panel egyúttal egy szócső is, ami a szerzők által fontosnak tartott gondolatokat, témákat, ismeretet egy szélesebb közönséggel megosztotta.
- Tulajdonképpen egy elég színes lap lett a Panel, mert mindenki előtt más előképek lebegtek. De ezt jól kordában tartotta az, hogy folyton arra igyekeztünk válaszolni, milyennek kell lennie egy képregényes szaklapnak, magazinnak az adott közegben, az adott pillanatban.
- Ennek ellenére a lap nem kötődik közvetlenül az aktualitáshoz, hiszen ahhoz nagyon ritkán jelenünk meg.

- A Panel kiadása jelenleg határozatlan idejű szünetet tart. Mi ennek az oka és mik a távolabbi terveid a magazinnal ?
- Ez elég prózai : pénz és idő. Egy-egy szám megjelentetése rengeteg munkával és pénzzel jár. Megtérülnek az egyes számok, de több évbe telik, mire ez megtörténik, és az is fagyipénzenként, vagyis nem észlelhető módon, míg a kiadásnál egy egyszeri százezerforintos költséget megérez a háztartás. Szeretném folytatni, de ehhez amellett, hogy a megfelelő időt biztosítani kellene, még az új irányvonalat is meg kéne határozni.

- Hogyan kerültél először kapcsolatba a képregénnyel ? Mi volt az első képregény, ami valaha a kezedbe került ?
- Az első képregényes élményemre tisztán emlékszem : bátyám kikölcsönzött a helyi könyvtárból egy Tintint (azóta megtudtam, hogy a Fekete sziget volt az, amit magyarul is olvashatunk!), ez valamikor 83-84 körül lehetett, mert olvasni még nem tudtam, éppen ezért nagyon irigyeltem azokat, akik már rendelkeznek ezzela képességgel. A borító és az egyik slapstick poén bevésődött agyamba.

Borító: Geek

- Egy másik fontos korai képregényem Zórád Könyves királya volt, mellyel még odaát találkoztam. Időnként mesélt belőle anyukám, de inkább róla. Arról, hogy ő kislánykorában ezeket olvasta, stb. Egészen fura elképzelésem lett így a magyar képregényekről. Hatalmas lapok, festői képek (technika + bellítások), szövegbuborék sehol, stb.
- Kb. akkor, amikor ideérkeztünk indult a Góliát, Bobó, már futott a Kockás, ezeket vettük. És sok minden mást is. Volt, amit már akkor fenntartásokkal kezeltem, dehát a választék adott volt.
- A következő momentum megint csak bátyámhoz köthető, 1988-ban előfizetett a Punisher War Journalra, amelyeket ide Szegedre postázott ki a Marvel. Ezeket nagyon izgalmasnak találtam, de bátyám nem engedett hozzájuk két okból : nem nekem való és vigyázott az állapotukra. Megjegyzem, hogy később az összeset kivágta a kukába, mert meggyőződött arról, hogy ezek károsak. Ehhez persze ismerni kell a Megtorló sorozatot, ami a gonosz és visszaeső bűnözők kezelésére ad egy nem túl korrekt választ. :)
- 1989-től aztán elindult itthon a dömping, amit igyekeztem követni: Semictől gyakorlatilag minden, kivéve, amit akkoriban nagyon gagyinak tartottam, Asterix az Egmonttól, Megtorló és Conan a Heppiend magazinban, Botond, stb. A kor állapotaira jellemző volt, hogy sok mindenről önhibámon kívül lemaradtam. Időközben a Mozaikra is rákaptam. Kaptam egy 20 cm magas kupacot kölcsönbe, kb. 1984-től 1989-ig, így gyorsan rágtam át magam egy olyan szakaszon, ami normális esetben évekig tartott volna. Szerintem emiatt is találtam akkor nagyon furának azt a koncepciót, miszerint a történet úgy halad előre, hogy ritkán köszönnek vissza a megismert díszletek (mellékszereplők, helyszínek). De mégis szüntelen. Ez a gyökértelenség egyszerre volt lehangoló és magával ragadó.
- Nagyon fontos volt Rusz Lívia akkoriban megjelent két albuma, aminél először láttam azt, hogy magyar képregény teljesen szórakoztató, mégsem a(z általam ismert) külföldi mintákat majmolja. Persze, itt kiragadtam néhány képregényt, de a teljes 10 év körüli olvasmányélményeimhez hozzátartozott sok akkor futó cucc is.
- Alsó tagozatban az osztályteremben nyitottunk egy képregénytárat, ahova mindenki behozta a saját cuccait és a többiek mind olvashatták. Ekkor találkoztam először Rejtő-Korcsmárosokkal. Félmeztelen csajok?! Durva. Ennek is vicces vége lett, de sajátosan magyaros történet: ki lettek nevezve a vezetők (vagy azok kinevezték magukat, már nem emlékszem), azok kialakították a maguk frontjaikat, aztán az egész egy nagy veszekedésbe torkollott. A tanárnéni pedig megszüntette a veszekedést kiváltó képregénytárat. Persze azok szívták meg, akik csak szórakozni akartak.
- Szóval ezek voltak a kezdetek. Szerelem első látásra és azóta is kitart. Az más kérdés, hogy volt életemben kb. 2 év, amikor a hazai választék teljes visszaesése miatt teljesen képregények nélkül maradtam.

Vincze Nóra: Egy szomorú szörny sztori

- Ki a kedvenc külföldi és magyar képregényszerződ/rajzolód és miért ?
- Öhm, ez nehéz kérdés. A Jam most nagy kedvencem, így megnevezem annak egyszemélyes alkotóját, Bernie Mireault-t. Ez egy nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején melehetősen nyögvenyelősen futó kanadai sorozat, mely úgy szuperhős képregény, hogy egyáltalán nem az. Nem nevezném egyértelműen műfaji játéknak, de még paródiának sem, ilyen téren a Concrete-hez hasonlítanám. Ezt a cuccot egyébként azért is kedvelem annyira, mert felidézi a kora kilencvenes évek hangulatát, az akkori (fehér) amerikai underground zenei színtér képregényes párjának is nevezhetném.
- Mostanában leginkább francia/belga szerzőket olvasnék, de franciául nem tudok, így rá vagyok utalva az angol nyelvű fordításokra, ráadásul ezeket sokkal-sokkal nehezebb levadászni, szóval kutatómunka és kaland van mindegyik album mögött, ami a polcomon áll. Neveket kértél: Charlier-Giraud (Blueberry), Bilal-Christin párosok, Cazá korai dolgai.
- Amerikaiak közül kedvencek : V for Vendetta, Scalped, Jonah Hex, Gotham Central.
Mondhattam volna ennél elborultabb dolgokat is, melyeket szintén kedvelek, és ettől sokkal kúlabbnak tűnnék, de az igazság az, hogy én általában azokat kedvelem, ahol a kommersz zsánerképregényekhez valami extrát hozzátesznek alkotóik, de ez a plusz még nem nyomja agyon a művet. Fegyelem és a mesterség biztos tudása kell ehhez.
- A régiek közül Gugi Sándor, későbbiek közül Rusz Lívia, kilencvenes évekből Feki, Három madár műhely, Fujkin István, kortársak közül pedig nem szeretnék senkit se szembedícsérni. Kivéve Lénárd Lacit, aki szerintem a tavalyi év írója volt, dehát az Alfabéta előválogatáson sem jutott túl. És annyit hozzátennék, hogy a Panelben még olyan képregényt nem hoztam le, ami ne tetszett volna.
- Na, erre eléggé összevissza válaszoltam, nehéz ezt összefoglalni. Kérdezd meg inkább a kedvenc zenekaraimat, azokat föl tudnám sorolni, képregényeknél könnyebb műveket megnevezni.

- A hazai képregényes élet többi szereplője közül kivel tartod rendszeresen a kapcsolatot (kiadók, szerzők/rajzolók, weboldalak, fórumok)?
- A tevékenységemből fakadóan elég sokakkal, vagy úgy is mondhatnám, hogy az éppen adott feladattól függően bárkivel. De természetesen vannak olyanok, akikkel gyakrabban találkozom, barátibb a viszony. Ilyenek a szegedi alkotók, rajongók, akikkel régebben igazi geekbulikat rendeztünk. De említhetném még manot, Horváth Henriket is, akikkel napi kapcsolatban vagyok.

Laczinger Mátyás: Fingvin

- Mennyiben segítenek (esetleg hátráltatnak) a magyarországi különböző képregényes rendezvények?
- Az előnyöket mind elmondták az előttem lévő alanyok. Valóban nélkülözhetetlenek. Mi is rendezvényekre időzítve jelentettük meg a Paneleket.
- Talán azt tudom elképzelni hátrányként, hogy időben koncentrálttá teszik a megjelenéseket, amit egy átlagos pénztárcájú vásárló nem bír követni. Nomeg ezek a rendezvények a sok ismerős arccal hajlamos elfeledtetni, hogy léteznek mások is a „keménymagon” kívül.

- Mi a véleményed a jelenlegi hazai képregényes szcéna helyzetéről ? Sok felől hallani, hogy az utóbbi 5-6 év képregényes bummja megtorpanni látszik…
- Vészmadarakat már 2006-ban is lehetett hallani a lufi kippukkadásáról, de mégsem történt meg. Egyébként is : kicsi ez a lufi, egyelőre még fújni kéne, hogy durranjon. Magyarán van még hova fejlődnünk. Kétségtelen, hogy lassulás megfigyelhető, de ez azzal is együttjár, hogy sokan racionalizálják tevékenységüket, vagyis egyfajta koncentrálódás figyelhető meg.
- De ami ennél fontosabb, sőt, a legfontosabb, hogy hazai alkotások terén töretlen a lendület. A tavalyi év sokkal inkább szólt a saját képregényeinkről, mint az azt megelőzőek. Nagyon sokan látják már az önkifejezés, a mesélés lehetséges formájának a képregényt. Ha ez utóbbi tendencia folytatódik, akkor nincs mitől tartani.

Feki: Vérvonal

- Mit gondolsz az Alfabéta-díjról? Mennyire látod értékes elismerésnek vagy iránymutatásnak?
- Sosem tetszett, most sem tetszik. De azért részt vettem minden évben a zsűrizésben. :)

- Ezt kifejthetnéd bővebben, mert kíváncsi lennék rá...
- Alapból nem kedvelem a díjakat, főleg olyan területeken, ahol nem fizikai alapmennyiségekkel lehet mérni a teljesítményt. Amikor egy művészeti ágban kihirdetjük a legjobbat, akkor azt csakis hazugsággal tehetjük meg. Kiemelünk a kupacból egy művet, amit majd a média – ha egyáltalán érdekli a téma – felemelhet és nyugodt szívvel elfeledhet mindenki mást. Ez a torzítás sehol nem tükrözi azt a bizonytalanságot, amivel a kiválasztás megtörtént.
- Miután a kezdetektől fel lettem kérve zsűrizésre, láthattam, hogy működik a kiválasztás. Ennek során rengeteg kivetnivalót tapasztaltam, de a legtöbb szinte lényegtelen, saját apró mániáim. De néhány fontosabbat megemlítenék: sosem volt kibeszélős zsűrizés, vagyis mindenki emailen leadja, kik a kedvencei, aztán kész. Lehetőség nincs arra, hogy meggyőzzük egymást. Egy másik, hogy nem minden évben volt olyan választék, ami alapján rendes versenyt lehetett volna hirdetni az adott kategóriában. Tavalytól kétlépcsős zsűrizés zajlik: az előzsűriben vagyunk mi geekek, akik mindent elolvasunk, aztán van egy végső zsűri, aki a továbbjutott 5 jelöltből választ egyet. Ennek a zsűrinek az összetétele lehetőleg szakírók, szakértőkből tevődik össze, de valahogy mindkét évben a képregényhez így vagy úgy köthető, de leginkább „kocaolvasókból” jött össze. Ennek előnye, hogy lehetőség van kicsit elszakadni a belterjességtől, de hátránya, hogy nem igazán mérvadó értékítéletük. Akármilyen zseniális is legyen egy fanboy cucc, sosem lesz díjazott, majdhogynem műfaji kérdés a díjazás.
- Persze, látom, hogy ezek eléggé támadható ellenérvek, de akárhogy is: tudomásul veszem, hogy ez nem az én díjam, hanem az MKSZ-é, így a hibák egyszeri jelzésén túl nem érdekel, hogy azokat ki is küszöbölik-e. Sőt: előző kérdésben rosszul mondtam: nem tetszésről van szó, hanem egész egyszerűen nem érdekel ez a díj.

- Tagja vagy-e a Magyar Képregény Akadémiának, illetve mi a véleményed a tevékenységéről?
- Nem vagyok tagja és miután nem vagyok alkotó, így nem is nagyon jöhet szóba a tagságom.
- Bevallom, hogy erről sincs túl jó véleményem. Feleslegesen intézményesít olyan dolgot, ami nem is kívánja az intézményi hátteret. Ha csak egy alkotóközösségről lenne szó, akkor azt mondanám, hogy semmi gond. Éppen a szervezettsége és a komoly csengésű neve miatt felülreprezentált képregényes berkeken belül és kívül, aminek van egy torzító hatása.
Ráadásul nekem sokszor az az érzésem, hogy ők maguk sem tudják, mit kívánnak ezzel az egésszel kezdeni.
- Olvastam legutóbbi áldozatotokkal, Fritz Zoli barátommal készített interjút és az MKA taglalásánál félmondatokból kiolvasható minden, amiért az egyesületet nem kedvelem. Nem mennék bele jobban, nem hiszem, hogy itt kívánatos lenne egymás szidalmazása és ehhez hasonlók. Különben is: vihar egy teáscsészében. :)

Emtrexx: Szavannák, fekete nők...

- Szerinted milyen a képregény megítélése a hazai médiában és vajon lehet-e ezen változtatni?
- E tekintetben nem hiszem, hogy sok újat tudnék mondani...

- Milyen stratégiával próbálnád meghódítani a képregényt nem ismerők szívét?
- Fel kell nőnie egy olyan generációnak, amely már saját maga tapasztalja meg, hogy a képregény ugyanolyan szerteágazó forma, mint a film, az irodalom. Legtöbb haveromnak már hiába adnék kölcsön mondjuk olyan kötetet, melyről úgy gondolom, hogy nyelve, témája neki megfelelő lenne, őneki a képregény, mint forma már fárasztó, könnyebb egy regényt elolvasnia (ezt sokszor egyébként magamon is tapasztalom: nagyobb éberséget kíván). Rengeteg olyan képregény jelenik meg, melyek potenciális olvasói még rutinból megvetik a képregényt. Egy nem olyan régi hazai felmérés szerint a képregények megítélése romlik az iskolázottság szintjének növekedésével. Hogy akarunk így eladni itthon egy posztmodern detektív képregényt, melynek konkrét cselekménye a második oldal után ködbe vész?
- De én azért bizakodó vagyok, ha fenntartjuk ezt a jelenlegi helyzetet, és esetleg még kicsit hatékonyabbá tesszük (pl. a kifelé mutatkozó feszteken mindenképpen javítani kéne), akkor ezek a gátak megszűnnek. 1938 és 2005 között a képregényre rárakódott minden kornak megfelelően egy-egy sztereotípia, melyek ellen igazán sosem küzdöttek tudatosan a mindenkori aktív szereplők (kivétel talán az 1990-es évek legelejének hamvába holt kísérletei). Nagyon fontos, hogy ezeket már kezdjük felszámolni, tényleg csak ki kell várni az eredményét.
- Mindettől függetlenül én úgy látom, hogy már rövid távon is ki lehetne aknázni a hazai alkotásokban rejlő lehetőségeket. Nem fogunk olyan angolról, franciáról, japánról fordított képregénnyel találkozni, mely saját problémáinkról, helyzeteinkről mesélne hitelesen. A Moszkva tér, Kontroll, Üvegtigris, Valami Amerika, Jancsó új korszakának első filmjei és néhány más hazai film viszonylagos közönségsikere (és most nem fesztiválsikerekre gondolok) nekem azt bizonyítja, hogy a magyar közönség hálás annak, ha viszontlátja magát, környezetét és kifejezetten értékeli, ha valaki mellébeszélés helyett mer aktuális lenni.

- Neked vannak olyan jelenleg megvalósíthatatlannak tűnő terveid, amikbe azonnal belevágnál, ha a körülmények egyszercsak lehetővé tennék ?
- Simán ! Sok is. Elárulok néhányat, miután úgyis megvalósíthatatlanok :
- Szívesen szerkesztenék egy újságosoknál kapható képregénymagazint. Olyat, mint a Panel, csak a gyakori megjelenéséhez igazodó tartalommal, így több aktualitással és kisegítő infóval bírna.
- Belevágnék még egy összeurópai, olcsókivitelű képregénysorozatba is. Havonta más album anyagát közölnénk le, amihez még hozzávágnánk néhány apróságot is. Aki lapozott át Stripotekát, az kb. tudja, milyen lenne. Hiányzik a piacról egy olyan valami, ami nagy példányszámú, könnyen elérhető, de a tartalma (nem a minősége!) „bizonytalan”, így sok ember lenne kitéve a folyamatos újdonságoknak. Az Eduárd ezzel megpróbálkozott, de az, hogy befürdött még nem tántorítana el.

Fotómontázs: Szabó István

- Ezen kívül eszembe jutott kb. fél éve, hogy csinálnék egy hazai syndicate-et, vagyis egy olyan céget, mely közvetítene alkotók és lapok között. Lenne egy strip-portfolióm ötven hazai alkotótól, amivel házalnék újságoknál, magazinoknál. A strip megint egy olyan műfaj, ahol a közönséget legkönnyebben a hazai alkotók találhatják meg, kicsit a karikatúrához hasonlítható ebből a szempontból. Egy lap ritka esetben fizetné ki a képsorgyártást, de ha hárman befizetnek rá, még összejöhet a dolog. Kapásból fel tudnék sorolni 10 olyan alkotót, aki ugrásra készen vár egy ilyen megbízást. Az persze más kérdés, hogy ki bírná ötlettel minden nap, de hát ez csak élesben derülhet ki.
- Aztán van egy olyan tervem is, hogy Krámer Péterrel megírjuk a hazai underground képregény történetét. Ez egy fekete folt mindenki számára; képregénytörténészeink (Kiss Feri és Kertész Sándor) nem igazán foglalkoznak ezzel a témával, a politikai szamizdat, a rockzenei fanzinek ismerői pedig nem igazán képregényrajongók, nem is foglalkoznak a témával. Ötletelés erejéig ebbe már bele is vágtunk, de aztán felismertük, hogy nincs időnk ezen túllépni.
- Volt egy olyan elképzelésem is, hogy indítanék egy K európai képregénysorozatot, mely körbe-körbe járjuk a régiót, helyi szakértők bevonásával kiszemezgetjük a legjobb dolgokat, lefordítjuk magyarra és kiadjuk valami hatalmas példányszámba (100-nál több nem menne el belőle…) Ennek B variációja valamivel életképesebb lehetne, de jóval több szervezést igényelne: hasonló hülyékkel közös nemzetközi kiadás, ahol egymás nyelveire fordítjuk az anyagokat.

- Ha belebújhatnál egy képregényhős bőrébe, ki lennél ? Ki áll a legközelebb hozzád ?
- Nem jut eszembe semmi. Jól megvagyok így.

- Ha kérdezhetnél valamit a hazai képregényes élet valamelyik alakjától, ki lenne az és mit kérdeznél?
- A kulturális tárca (van most ilyenünk?) fejétől kérdezném, hogy nem-e akarna megdobni egy támogatással?

Szabó Zoltán Ádámmal a Panel saját blogján is összefuthattok

The Mexican Stand-off #14: Fritz Zoltán

Nem vonultunk mesterségesen indukált kómába vagy menekültünk tiltott pszichedelikus szerek kreálta párhuzamos valóságba, egész egyszerűen egy hetes pihenőt tartottunk, egyszer mi is berú... kiszusszanhatjuk magunkat, nemde? A lemaradást bepótolandó a képregényes interjúsorozat hasábjain Fritz mester intertextuális ámokfutását követhetitek figyelemmel, aki olyan ikonikus figurákkal hozta izgalmi állapotba a Magyar Képregényfesztiválra betévedő újságírókat, mint a teveborjú nagyságú, kikericssárga csirkék és aki nem mellesleg olyan produkciók egyik elkövetője, mint a Macskafogó második része vagy a Hungarikum című animációs sorozat.

- Először talán egy rövid bemutatkozás azon olvasóink kedvéért, akik esetleg még nem hallottak volna rólad vagy nem találkoztak a munkáiddal…
- 1979 május idusán születtem Kecskeméten, de Kerekegyházán töltöttem gyerekkorom, itt élnek a felmenőim. Én már 11 éve Budapesten élek. Kecskeméten jártam művészeti gimibe, mi voltunk az első képzőművészetis osztály Kecskeméten. 1998-ban felvettek az Iparművészeti Egyetemre (most MOME), itt diplomáztam szilikátipari tervező szakon (kerámikus), egy évre rá rajz-és vizuális kultúra nevelő szakon (rajztanár).
- 2004-ben alapítottunk pár barátommal egy animációs és művészeti stúdiót ART7 néven (www.art7.hu), ami 2009-ig működött, itt rendező, művészeti vezető szerepet töltöttem be. Több animációs sorozat, reklámfilm, videóklip, e-learning a nevünkhöz kötődik.
- 1999 óta használom elég komoly szinten a Flash nevű programot, a munkáim 90%-a ebben készül. 2005 óta tanítom a magyar hivatalos ADOBE oktatóközpontban. 2004-től az MKA elnökségi tagja vagyok. Nyomtatásban a Pinkhell, Panel, Nero Blanco, PTSD antológia (első, és egyetlen) hasábjain jelentem meg eddig-tudtommal.

- Hogyan kerültél először kapcsolatba a képregénnyel ? Mi volt az első képregény, ami valaha a kezedbe került ?
- Több képregényre is emlékszem, talán a legelső egy Bedeco-s kakósdoboz belső cimkéjén volt, de mintha a Dörmögő Dömötörben is lettek volna képregények, a Donald rágó alap. Emlékszem még egy mára már atomjaira bomló Tesz-Vesz városra, meg egy 1965-ben nyomott SICC-re, ami a mai napig a polcomon kiemelt helyen van. Ez azért is hiteles, mert telefirkáltam gombolyagokkal, ami 1-2 éves koromban lehetett. Ami egyértelműen képregény-képregény, és nagyon szerettem, az a Mozaik, és az Alfában és Fülesben megjelent képregények voltak. Sajnos a szüleim egyiket sem olvasták, havonta 1-2x amikor eljutottam unokabátyámékhoz, ezzel tudtak csak lecsillapítani. Emlékszem nyaranta addig nem hagytam nyugton őket, amig a padláson elő nem keresték a gondosan kartondobozba rendszerezett újságokat, amiket csak ott náluk olvashattam, haza nem lehetett vinni. Később be is köttették őket, annyira szétolvastam mindet. Micsoda szeánsz volt, sok tábla csokit, vagy egy egész matchbox készletet adtam volna egy sorozatért, ami a 80-as évek elején nagy érték volt. Talán ezért is tanultam meg gyorsan olvasni, mert nagyon izgattak ezek a történetek. Elsős lehettem, amikor karácsonyra Mozaik előfizetést kaptam, a mai napig emlékszem az első újságomra: Sándor szülőfalujában az árvíz elmossa az értékes arannyal teli csuprot, amit a három manóval kezdenek keresni. Valahogy elkeverednek egy szuroktóhoz, amibe beleragad, és valami diadalív tetejéről lepiszkált szoborra felmászva menekül meg. A kis haspók Califax eközben pisztrángot süt. Az Alfákban Leonard, a feltaláló volt a kedvencem. Ugyanígy unokatesómnál találkoztam először Kockással, Hahotával, sajnos ezek nagy részét elnyelte a padlás, és a kazánház. Emlékszem még volt egy csomó magyar animációsfilm képregény adaptációm is, Vuk, Macskafogó, Veréb Vili, Erdő kapitánya, Szaffi... ezeket szerintem unokaöcséim bedolgozták, mire észbe kaphattam volna, fogalmam sincs hova lehettek. Aztán jöttek a Kandi lapok, sokáig Garfield gyűjtő voltam, van egy amerikai nyomású Garfield könyvem is.

- Első látásra szerelem vagy előtte más önkifejezési módokat is kipróbáltál ?
- Édesanyámtól örököltem talán a rajzolás iránti tehetségem, sajnos a szülei Őt nem tudták támogatni. Elég korán elkezdtem rajzolni, eleinte marokra fogtam, úgy rajzoltam, emlékszem elég nehezen tanultam meg normálisan fogni a rajzeszközt. Óvodában már kiszúrták milyen gyorsan, és sokat rajzolok, szerettem rajzolni, vágni, ragasztani, de érdekes módon festeni a mai napig nem szeretek. Ahol felnőttem (akkor még falu széle), elég kevés korombéli gyerek volt, én voltam a legkisebb és legkövérebb, emlékszem sokat csúfoltak, talán emiatt is ültem sokat otthon. Volt a konyhánkban egy kis asztal, székkel, meg egy szekrény, ami nekem volt berendezve, hazaértem az oviból, leültem, és mint egy második műszak elkezdtem rajzolni, beesteledett, fürdés, fekvés. Minden másnap hozta a szomszédunk a Tanácsházáról a rontott stencileket (fénymásoló őse), aminek a hátuljára gyönyörűen lehetett rajzolni. Pár éve megsomolyogtam a másik oldalon található TSZ, meg KISZ jegyzőkönyv rontott verzióit. Elég nagy mennyiségben használtam az eszközöket, egy filctollkészlet nem bírt ki egy hetet se, pedig csak kontúrozásra használtam. Az első komolyabb nap után már ecettel kellett utántölteni az ICO tollakat (újra lehet kapni, nosztalgia), emlékszem először a fekete, szürke, kék, lila, piros színek fogytak ki ebben a sorrendben. A legutolsó a sárga volt, ekkor már szomorú voltam, hogy vége a mókának. A legtöbbet talán golyóstollal rajzoltam. Radírt csak matekórán használtam, meg később amikor felsős lettem, nem szerettem hibázni, de ha rontottam is rajzot, inkább újrakezdtem. Tulajdonképpen én biztosítottam a gyújtós utánpótlást, a legjobbak félre vannak rakva valahol otthon a szekrény tetején. Anyám állítása szerint az első általam beazonosított, és felismerhető rajz egy kacsát ábrázolt.
- A legjobban a nyarakat utáltam, mert olyankor segíteni kellett kukoricát kapálni, szőlőt kötözni, barackot szedni, csak hétvégén lehetett rajzolni, gyurmázni, a TV nézés felejtős volt, ráadásul csak este volt adás, hétfőn egyáltalán nem. Nagyon szerettem a rajzfilmeket, néha volt egy-két Menő Manó, hétvégenként meg Flintstones és Foxi Maxi. A Foxi Maxi mindig vasárnap reggel volt, amikor templomba kellett menni, talán ez lehet az egyik ok, ami miatt a mai napig utálok templomba menni, bármilyen céllal is. Később keddenként kora este voltak a sorozatok, 80 nap alatt a Föld körül Willy Foggal, és Nils Holgersson kalandjai. Mai ésszel felfoghatatlan, de akkor még nem volt internet, mobiltelefon se, a kedvenc sorozatainkat még csak videóra se tudtuk venni. Megtanultam jól megfigyelni a kedvenc rajzfilmfigurákat, és ezeket kezdtem el rajzolni. Elég sok füzetsarkába, emlékkönyvbe rajzoltam Nilset, Kalánka nénit, meg Mofli, az utolsó koalát, ha valami miatt, talán ez volt, amivel kiemelkedtem a többiektől, nem voltam se kiemelkedően jó tanuló, se futó, pedig falun mint tudjuk ez a két legfontosabb túlélési lehetőség.
- Negyediktől járhattam rajz szakkörre, ami megnyitotta a lehetőségek tárházát, agyagozhattam, ami már régóta érdekelt. 3 éves koromban elhatároztam kosárfonó, fazekas, rajzfilmkészítő akarok lenni, ez volt a második a sorban. Nem voltam túl ügyes, de lelkes, és valamit megláttak bennem, és elkezdtek segíteni terelni, rábeszélték szüleim, ha szeretem csinálni, hadd csináljam. Később Kecskeméten megtanultam korongolni, majd egy érdekes fordulattal felvettek a Kecskemét történetében első, 93'-ban induló gimnáziumi szintű művészeti szakközépbe. Itt rengeteget kaptunk a művésztanárainktól, azt hiszem második szüleinkként tiszteltük őket, nyilván mert mi voltunk az első tanítványaik, mi pedig igazi mesterként tiszteltük őket, a mai napig fontosak számomra. Itt kezdtem el csőtollal, vágottvégű tollal rajzolni, gyártani a képregényeket. Pont ebben az évben szeptemberben indult el a Kretén című újság, ami szintén szorosan kötődik a kacskaringós utamhoz. A gimis rajzok összefűzve a mai napig megvannak a polcon. Hosszabb képregényeket talán még általánosban rajzoltam, gimiben inkább a pár kockások, szópoénok mentek, ezeken a mai napig szoktunk röhögni, ha összejövünk. Az első sárga csirkék is ebből az időből valók.

 - Milyen hatások befolyásolták a stílusodat, mi a munkamódszered és milyen anyagokkal dolgozol ?
- Folyamatosan hatással vannak rám dolgok, szeretem a stílusgyakorlatokat, nagyon fontosnak tartom a megújulásra való képességet. Gyerekkoromból mindenképpen kiemelném a rajzfilmsorozatokat, a fentebb említett képregényeket.
- Figuraépítésben talán a klasszikus Disney arányokból építkezek, kompozíció szempontjából nagyon szeretem a régi Mozaik, Leonard részletességét, minden kis rész ki van használva, sokadszorra nézve is fel lehet fedezni új dolgokat. Az egyszerűség szempontjából kedvelem a Hanna – Barbera világát. Főleg a rövidebb képregényeket, strip-eket, pár oldalasokat szeretem, talán Garfield miatt. Az amerikai "szuperhősös" képregények sosem tudtak lekötni, egyedül Batman, a köré épített kultusz miatt. Sokszor fontosabb számomra a művészi kifejezésmód, mint a történet, talán a művészeti tanulmányaim miatt. Van jó pár Stripburgerem, ebben elég elvetemült dolgok találhatóak. A céltalan, ordenáré, közhelyes képregényeket viszont nem kedvelem, ebből a szempontból elég konzervatív vagyok.
- Gimiben elég sok új dologgal találkoztam, emberileg, és szakmailag is mestereink voltak, személyesen tudtak fogllakozni velünk, jól meglátták kinek mire van szüksége. Mivel mi voltunk az elsők, rengeteg energiát kaptunk tőlük, mindenképpen hatással voltak rám.
- Gimi után az egyetemen volt a következő nagyobb művészeti dózis. Elég erős évfolyamunk volt, többen is képregényeznek közülünk, Stark Attila, Orosz Ricsi, Kárpáti Tibi, Dorcsinecz János, akik hirtelen eszembe jutnak, de nem akarok senkit sem megbántani, hogy kihagyom, tuti még tudnék mondani neveket.
- Munkamódszer... Alapvetően türelmetlen ember vagyok, szerencsére szakmámból kifolyólag megtanultam várni, türelmesnek lenni, gondolkodni. Sikerült átfordítani a türelmetlenséget hatékonysággá, ehhez nagy segtségemre van a számítógép. Szeretem a sokszorostható, duplikálható elemeket, a digitális eszközök használatakor a dinamikus munkamódszert, bármikor vissza lehessen nyúlni elágazásokhoz, és ne csak lineárisan lehessen megoldani egy feladatot. Fontos az előkésztés, ez a sikeres munkák titka.
- Az, hogy milyen eszközzel dolgozok, a feladat határozza meg. Nem szeretem magam lekorlátozni. Kényelmességből mostanában már hamarabb nyúlok a tablet PC-hez, vagy digitalizáló táblához, de szeretek ceruzával, szénnel, ecsetfilccel rajzolni, vagy tussal, festékkel kísérletezni. Régi vágyam, hogy kerámia felületre interpretáljak történeteket. Ennek igazából csak időbeli, és financiális akadálya van, elég költséges szakma. Otthon van egy kis műhelyem, de már évek óta nem dolgoztam benne sajnos, sokszor hiányzik az agyag vagy porcelán.

 - Miket szoktál olvasni és nézni, honnan szerzed az inspirációt ?
- Nem vagyok nagy képregényfaló. Szeretem a művészi igényű képregényeket, ezek kötnek le. Nagy Previews fogyasztó vagyok, ebből informálódok, ami elsőre megfog, vagy tetszik, utánakeresek neten. Inspirációnak talán ez a legjobb forrás ami elérhető. Neten rákeresve alkotókra, blogokra tovább lehet felgöngyölíteni a szálakat.

- Milyen utat jártál be eddig és mik voltak ennek szerinted a legfontosabb állomásai?
- Gyerekkoromról már meséltem, az elég meghatározó volt. Elég sokat ültem a lehetőségekhez képest a TV előtt, mivel még net nem volt, sajnos most pótolom :)
- Fontos volt számomra a kerámia, sajnos a könnyűipart a Távol-Kelet tönkretette, ha lennének még azok a hazai kerámia gyárak, amik tizenéve még megvoltak, tuti valahol tervező vagy műhelyvezető lennék, vagy lenne egy kis saját manufaktúrám. Egy komolyabb műhelyhez a hely meg is lenne, de képtelenség még akár versenyről beszélni az import kerámiákkal szemben. Egyetemre nem vettek fel elsőre, fiatalnak találtak, az időt hasznosan töltve fél évig dolgoztam Kecskeméten a Kecskemétfilmnél, mint kulcs-fázisrajzoló, majd fél évig szintén Kecskeméten a Nemzetközi Kerámia Stúdióban. Ez az egy év alapozta meg tulajdonképpen a szakmai életem. Mivel azt gondoltam, a kerámiát otthon nem lehet megtanulni, az volt a koncepció, hogy ezt viszem végig, ezért felvételiztem az Iparra kerámia szakra. Rengeteg figurát terveztem, rajzoltam a suli mellett, ehhez kapcsolódik egy nagyon kedves, és meghatározó történet.
- Érettségi után a racionálisan gondolkozó, és kemény kezű Apám kijelentette, érettségi megvolt, felvételi nem sikerült, el kell mennem dolgozni. Körbejártuk a környék kerámikusait, de minden hely telített volt. Hazafele mentünk a kocsival, és a szokásos lemezt hallgattam, „Látod fiam, megmondtam, hogy művészetből nem lehet megélni”. Hirtelen bevillan, hogy még sosem voltam a rajzfilmstúdióban Kecskeméten, szeretek rajzolni, hátha akad valami rajzos munka (98-ban művészeti gimik rajzversenyén elég jól szerepeltem). Bementem, de a szokásos koreográfia, elakadtam a titkárnőknél, nincs felvételi, jöjjek vissza 3 hónap múlva. Erősködtem, hogy ez most fontos, és a főnökkel akarok beszélni, de nem sok sikerrel. Ebben a pillanatban nyílt az iroda ajtaja, és kilépett az igazgató, akit már a helyi újságokból ismertem, egyből odaugrottam, a titkárnő lassú volt, engem meg motivált, hogy nem akartam kocsmában dolgozni, földeken kapálni, vagy a faluban lovakat ganézni :) Szokásos reflex szöveg, nincs felvételi, jöjjek vissza 3 hónap múlva, de aztán annyira hajthatatlannak tűnhettem, hogy behívott az irodába. Nekem már az is elég volt, ha azt mondja, valaki, ó igen érdemes ezzel foglalkozni, akkor ez éltet, és valahogy kibekkelem az időt a felvételi idejéig. Kitettem az összefűzött rajzmappám, amiben a képregényeim, figuraterveim voltak. Elég feszült percek voltak, annyi maradt meg bennem, hogy látom ahogy egyre jobban ráncolja a homlokát, fintorog, hármat lapoz, kinyit egy másikat a közepén, fintorgás, rámnéz, vissza a rajzokra, majd becsukja. Ez körülbelül 2 perc alatt lezajlott, és közben semmi megjegyzés, vagy kritika. Ezután elhangzott eddigi létezésem egyik legfontosabb mondata: „Holnap kezdhetsz nálunk, kapsz egy rajzasztalt!” Majdnem leszédültem a székről, remegő térdekkel búcsúztunk el, tulajdonképpen egy hollywodi történet is lehetett volna. A rákövetkező 1-2 hónapot az egy éves animációs képzés anyagának a hipergyorsaságú végigrajzolásával töltöttem, majd utána rögtön már gyártásba is kerültem. Ez az időszak nagyon kedves számomra, itt szedtem fel azokat az alapokat, ami az animációhoz elengedhetetlen, legyen az bármilyen technika.
- Egyetem alatt több kisebb animációs filmben résztvettem, mint animátor, ekkor kezdtem ide-oda stúdióknak is bedolgozni, vagy az egyetemen valami suli feladatba. Az elég sűrű egyetemi évek alatt, képregények, rajzfilmek, 3 hónapos ösztöndíj Barcelonában (Stark Attilával), aktív HÖK-özés, párhuzamos tanár szakos diploma, aktív közösségi élet lassan elvezetett oda, hogy 2003 közepére megfogalmazódott többünkben, hogy összefogjuk a szakmai életet, és csinálunk egy stúdiót. Ez a szál elhalványult, de 2004-ben egy váratlan helyzet okán egy RTL KLUB-nak készülő animációs sorozatba csöppentem. Animátorként kezdtem a csapatban, de 2 hónap után úgy alakult, hogy a rendezőjévé, művészeti vezetőjévé váltam. Le is gyártottuk 86 x 1 percben Naná kalandjait, ezt a Kölyökklubban Ördögh Nóri vezetésével lehettet látni hétvégenként hajnalban. Sikerült egy jól működő csapatot építeni, akikkel elég intenzíven tudtunk termelni. A weboldalamon részletesen felsorolom a munkáinkat, akit érdekel elolvashatja részletesen, sőt képeket, videókat is lehet találni, ezek mind meghatározó munkák voltak, rengeteg tapasztalattal. Talán ez is motivál abban, hogy a tudásom átadjam a tanfolyamaimon, elég hiteles képet kaptam a hatékony gyártási rendszerekről.

- Mi volt számodra eddig a legértékesebb elismerés, amit a munkádért kaptál ?
- Képregényes díjaim nincsenek, a többiekről a CV-ben írok. Elismerések közül az őszinte, személyes elismerések a legértékesebbek, amikor egy kollega őszintén elmondja, mi az ami tetszik abban amit csináltam, vagy éppen mi az amit javítana. Időnként amikor mélyponton vagyok elolvasom a youtube-ra feltöltött filmekhez kapcsolódó kommenteket, az őszinte, és elégedett kommentek talán díjjal fel nem cserélhetők soha, sokat jelentenek számomra.

- A szívednek legkedvesebb műveid ?
- Minden munka valami miatt kedves vagy különleges. Vannak feketebárányok is, de természetesen ezeket is vállalom. Az egyik animációs filmsorozatunk például elég nagy sajtóviszhangot kavart, a magyar South Parknak definiálták. Sajnos hülye magyar szokás, hogy valamihez hasonlítunk valamit, de elismerésnek vettem, ez a munkánk például ha nem is hordoz művészeti értéket, a füstje miatt szívesen emlékszem rá. Elég intenzív projekt volt, 3 hónap alatt gyártottunk le 15 emberrel 80 perc animációt, amivel szerintem beírtuk magunkat a hazai animációs gyártás történetébe :) Azóta tudom milyen erős motivációs tényező a határidő...
- Többször szó esett a képregény és rajzfilm kapcsolatáról, nálam ezek szervesen kapcsolódnak egymáshoz, az animációs film nem létezhet képes forgatókönyv nélkül, ami tulajdonképpen egy képregény. Ebből a szempontból ha nem is a legkedvesebb, de elég meghatározó munkám az Égig érő paszuly, ami a Pinkhell nulladik számában jelent meg. Azért emelném ki, mert ezt többször feldolgoztam, gimiből indult az első verzió. Talán kevesen tudják, hogy a rajz.film.hu weboldalon volt régen egy képregényes rovat, oda is rajzoltam egy verziót, talán 2000 magasságában. Animációs filmben 2007-ben interpretáltam, talán ez a legjobban körbejárt munkám.
- Ide is van egy kedves történetem: 2005-ben a Gödörben volt az első mega MKA kiállítás, ide készültünk nagy hungarocellből kivágott figurákkal. Én sárga csirkéket gyártottam, elég sokat, amiből elég többet el is loptak. A maradékot elajándékoztam, talán otthon van még egy-két eredeti a padláson, azóta szállóigévé vált, hogy "lopják a csirkéket", valaki látott a Gödörből őrült módjára kirohanni egy embert, hóna alatt egy csirkével, és mint egy trófeát tartotta maga előtt. Ezekre a dolgokra szívesen emlékszik vissza az ember.

- Folyamatban lévő és tervezett munkák, képregények?
- Több képregényötlet is van, általában ezekről nem szívesen beszél az ember babonából. A képregény az a dolog az életemben ami habár fontos, prioritásban mégsem az első helyen szerepel, így lassan vagy gyorsan, de intenzíven szoktam dolgozni. Tervek közt szerepel, hogy beszállok a Pernye sorozatba pár egy oldalas képregénnyel, szeretnék komolyabban elmerülni az egy oldalas képregény műfajában. Sokan ismerhetik a képregényes rendezvényeken készülő egyoldalasokat, ezeket szeretném rendszerezve publikálni a neten. Az alkotók közt vegyesen vannak műkedvelő amatőrök vagy a szakma mesterei is.
- Szeretek zenével foglalkozni, időnként koncertekre menni vagy gitározgatni a szobában, ezzel kapcsolatban is vannak ötletek. A napokban kezdtünk el beszélgetni egy hazai rockabilly bandával, hogy csináljunk valami képregényt, de ez még nagyon az elején tart. Régi vágyam, egy rockandrolltól hangos jampi képregény rajzolása, nagyon szeretem a hidegháborús korszak hangulatát.

- Mivel foglalkozol jelenleg civilben ?
- Jelenleg a KEDD animációs stúdióban dolgozom, projecttől függően vezető animátorként, művészeti vezetőként, ahogy éppen alakul. Egy nagy munka utolsó fázisain dolgozok éppen. Bartos Erika Bogyó és Babóca képes mesekönyvét adaptáljuk a stúdióban animációs filmre, 26 x 4 perces részekben. December óta dolgozom a rendezővel, Krizsanics Atoninnal a képes forgatókönyveken megállás nélkül. Körülbelül 3500-4000 panel lehet ami eddig elkészült rajzban, elég feszes gyártási ütemtervvel. A napi munkám mellett aktívan oktatok.

- Ki a kedvenc külföldi és magyar képregényszerződ/rajzolód és miért ?
- Sok kedvencem van, nevekkel hadilábon állok. Akiket sikerült megjegyeznem, a rajzi világuk miatt fontosak számomra. A teljesség igénye nélkül : Uderzo, Jamie Hewett, Ashley Wood és Mike Mignola. Hazaiak közül nagy tisztelője vagyok Vass Ricsinek, szeretem Cserkuti Dávid költői vonalvezetését, Gáspár Tamár precizitását, Zorro laza ecsetkezelését, Laczinger Mátyás egyszerűen frappáns és direkt odaütősen tahó kockáit, Tamási Anti brilliáns képi világát, sajnos ő kicsit kivonult a hazai vérkeringésből. Régebben a Pesti Estből gyűjtöttem Gróf Balázs stripjeit, és rendszeresen olvasom Csordás Dani blogját. Ezt most egy szusszra írtam, még tudnám folytatni a listát ...

- Kinek vagy minek a révén kerültél be a hazai képregényes életbe ?
- A 2004-es rajz.film.hu-s Vadkelet pályázat kapcsán fogalmazódott meg egy képregényes egyesület alapítása. A május 1-i eredményhirdetés utáni nem hivatalos alapítás után kis csönd lett, majd a szintén ebben az évben rendezett Hungaroflash pályázat eredményhirdetése után már egy kisebb csapat elindult egyet sörözni a Darkness Horror nevű vendéglátóipari egységbe. Utólag visszanézve ez volt az első ismerkedős, nem hivatalos közgyűlése a Magyar Képregény Akadémiának. Ezután felgyorsultak az események, kiállítások, első képregényfesztivál ...

- A hazai képregényes élet többi szereplője közül kivel tartod rendszeresen a kapcsolatot (kiadók, szerzők/rajzolók, weboldalak, fórumok)?
- A 2004-es nagy képregényes bumm óta azt gondolom elég aktívan részt vettem az eseményeken részben szervezőként, alkotóként, így elengedhetetlen, hogy személyesen ismerjem a mozgatórugókat, alkotókat. Fórumozásra elég kevés időm jut, elég egysíkúvá vált a művészeket sokszor oktalanul sárdobáló, hőbörgő hangulat, nyilván engem ez a része érint.
- Ha van valami érdekes hozzászólás, akkor körlevélben ezt megvitatjuk, hozzászólunk, általában személyesen szeretem ezeket intézni. Akit ismerek és beszól, privát megkeresem, és ha szép szóval nem is, általában rövidre zárjuk a vitákat. Régóta azt gondolom, hogy általában csak infóhiány miatt vannak konfliktusok, ezeket gyorsan lehet orvosolni. Blogokat szoktam olvasni, ezek be vannak állítva, figyelem, ha valami újdonság van tudom követni.

 - Mi a véleményed a jelenlegi hazai képregényes szcéna helyzetéről ? Sok felől hallani, hogy az utóbbi 5-6 év képregényes bummja megtorpanni látszik…
- Azt gondolom ez a torpanás már 2-3 éve jelen van, illetve már előre lehetett látni a jeleket, szerintem aki komolyabban benne volt a sűrejében nem érte meglepetés. Főleg azt látom, ami körülöttem zajlik, az alkotók nagy része a megélhetését küzd, első a munka, sokszor a képregényrajzolásra már nem is marad idő. A kiadóknak szintén megvan a maguk keresztje. Voltak igazán sikeres rendezvények, meg kevésbé sikeresek is, ezekből igyekszünk levonni a következtetéseket, és pozitív irányba kimozdulni a helyzetből. Egyébként a nagy bumm a semmihez képest nagyot szólt, odafigyeltek ránk, a legtöbbet kihoztuk akkor a dologból. Nem kis dolog volt elkezdeni, de talán valamit fenntartani sokkal nehezebb, mint elindtani. Ezt a gyerekcipőt fogjuk hamarosan levetni azt remélem.
- Aktívan részt vettem az MKA-MKSZ érdekegyeztetésében, összefonódás elősegítésében, sokat várok az új helyzettől, talán együtt tudunk előre lépni.

- Mennyiben segítenek (esetleg hátráltatnak) a magyarországi különböző képregényes kezdeményezések (Képregény.net portál, Képregény Börze, Képregény Fesztivál, etc.)?
- A felsorolt médiumok, rendezvények elengedhetetlen kellékei a szakmai életnek, fontosnak tartom a létezésüket, ami hosszútávon működik arra szükség van, ami felesleges, azt meg az idő úgyis megoldja.

- Mit gondolsz az Alfabéta-díjról? Mennyire látod értékes elismerésnek vagy iránymutatásnak?
- Az előbbi gondolathoz csatlakozva elengedhetetlennek tartom a szakmai elismerést. A kivitelezés minőségével kapcsolatosan vannak észrevételeim, de ezek hamarosan orvosolódni fognak a terveink szerint.

- Tagja vagy-e a Magyar Képregény Akadémiának, illetve mi a véleményed a tevékenységéről?
- Az MKA egyik alapító tagjaként sokáig alelnöki funkciót töltöttem be. Elég sok helyre, külföldre is utazhattam és installáltam a kiállításainkat, „promóztam”, ebből is látszik milyen fontosnak tartom a szakmai összefogásunkat. Sokakban ellenszenvesen hangzik a név, ezért több nem MKA tag már nyíltan is támadott minket emiatt. A fintorgóknak el szoktuk mesélni, hogy az elején amikor a nevet kerestük, hosszútávon gondolkoztunk. Természetesen fontos szempont volt, hogy olyan legyen a név, amit komolyan lehet venni – sokszor lehet találkozni a sztereotípiákkal, hogy képregényt csak gyerekek olvasnak- emellett több plusz jelentéssel is bír. Az akadémia szónak van egy közösséget, csoportot definiáló jelentése is, általában az emberek a hagyományosan akadémizmus szó alatt a betokosodottan, zárt közösségben élő, poros zakójú, nagyszakállú, maradi társaságot értik. Úgy vélem ilyenről esetünkben szó sincs, nyitottak vagyunk, bárki jelentkezhet tagnak. Van alapszabály, ami nyilvánosan megfogalmazza a csatlakozási feltételeket, például a tagság ítéli meg, hogy a csatlakozni vágyót alkalmasnak, szakmailag megfelelő színvonalúnak érzi-e, hogy bevegye a csapatba. Ezzel szeretnénk egy minőségi szintet fenntartani, ami szerintünk elengedhetetlen összetevője egy a magát komoly célokkal rendelkező társaságnak. Aki kikéri a véleményünket, ha nem is azonnal, de válaszolunk, illetve nem tudok olyanról, hogy bármelyik rendezvényen ne beszélgettünk volna a minket megkeresőkkel, véleményünket kikérőkkel. Tervezünk képregényes kurzusokat, és reményeink szerint évtizedek múlva már egész más jelentése, csengése lesz a képregény akadémia kifejezésnek.

- Szerinted milyen a képregény megítélése a hazai médiában és vajon lehet-e ezen változtatni?
- Médiától, műsorvezetőtől, riportertől, és mindezek együttes felkészültségi szintjétől függően változik a képregény megítélése. Talán nem hiú ábránd, hogy a sok cikk, riport egy idő után egyre komolyabb művészeti ágként definiálja majd a képregényt. Ezen dolgozunk, az utókor majd eldönti jól vagy rosszul.

- Milyen stratégiával próbálnád meghódítani a képregényt nem ismerők szívét?
- Stratégia rengeteg van, talán a legfontosabb az őszinteség és a hitelesség. Ha valaki odateszi magát, történet és vizuális megjelenítés terén, az olvasó megérzi, ezt máshogy nem lehet, talán ez a siker egyik összetevője.

- Neked vannak olyan jelenleg megvalósíthatatlannak tűnő terveid, amikbe azonnal belevágnál, ha a körülmények egyszercsak lehetővé tennék ?
- Realista embernek gondolom magam, igyekszem a hely-idő-körülményekből kihozni a legtöbbet ami tőlem telik. Akik ismernek tudják, hogy elég maximalista tudok lenni. Tudom milyen megvalósíthatatlan tűnő terveket kivitelezni, azt is tudom milyen végigizzadni, talán emiatt váltam realista emberré :)

- Ha belebújhatnál egy képregényhős bőrébe, ki lennél ? Ki áll a legközelebb hozzád ?
- 5-6 éve az egyik farsangon, amikor az első Asterix film kijött, Obelixnek öltöztem. Derékig érő hosszú hajam ki volt hidrogéneztetve és be volt festve vörösre, ettől elég répaszínű narancssárga lett, hitelesen hozva Obelix hajszínét. Az alkat is adott volt, csak másnap hitte el mindenki, hogy az igazi hajam volt rajtam. Sajnos azóta már a hajamról is csak szinte múlt időben tudok beszélni, Anyám szokott vigasztalni, az okos ész nem tűri a hajat, de sztem ez nem így van :)

Fritz Zoli egy helyre gereblyézett munkáit megtalálod a blogján

Rudyard Kipling: Kívánságok háza

Vendégbloggerünk, Elmeboy, egy könyvkritikával teszi le kézjegyét a Geekz blogra.

Joseph Rudyard Kipling neve hallatán a legtöbb hazai olvasó jobbára kizárólag a Dzsungel könyvére és egyéb, gyerekkorunkból ismerős állattörténeteire asszociál, némelyeknek esetleg beugrik még Kim című regénye – dacára annak, hogy a szerzőben Nobel-díjjal is kitűntetett világirodalmi óriást tisztelhetünk, itthon valami miatt kevésbé él a köztudatban. Pedig terjedelmes életműve megannyi sokat méltatott (és részint vitatott) cikket, novellát, verset és regényt foglal magába – sőt, egyesek egyenesen a novella egyik legfőbb megújítójaként tartják számon.

Bár munkásságának nagy része az életében központi szerepet betöltő gyarmati világgal foglalkozik, a mesés, fantasztikus motívumok sem álltak távol tőle (ha akarjuk, a Dzsungel könyvét gyakorlatilag értelmezhetjük proto-fantasyként is): a Kívánságok háza kilenc ilyen elbeszélését tartalmaz. A (tudományos-)fantasztikus besorolás azonban némiképpen megtévesztő, mert bár valóban mindegyik történet tartalmaz valamilyen mesés elemet, ezek szerepe alapvetően a nagyon is valóságos témák sűrítése, kidomborítása, kézenfekvő tehát a kiadvány hátlapján is megemlített H.G. Wells-szel és George Orwell-el vont párhuzam.

A novellák zöme tudományos és/vagy társadalmi kérdésekkel foglalkozik, az egyetlen kivétel talán maga a címadó, ami egy már-már költői szépségű mese a női szerelemről és önfeláldozásról. Ezen túl azonban valójában Kipling korának és roppant széleskörű érdeklődésének lenyomatát kapjuk, a fantasztikus elemek néhol kifejezetten csak ürügyként szolgálnak egy-egy gondolat kifejtésére – így például a Csakis az igazat című, amelynek tetemes hányadát ugyan két tengeri szörnnyel való meghökkentő találkozás teszi ki, lényegében viszont az igazság és az arról való tudósítás problémáját boncolgatja.

A történeteket olvasgatva rögtön szembeszökő Kipling szerfelett akkurátus, polihisztori szemléletmódja, az elmélyült, precíz tárgyi tudás – példának okáért az Összekovácsolódott hajó, melyben egy első útjára bocsátott és viharba keveredett teherszállító alkotóelemei vitáznak egymással, gyakorlatilag egy korabeli gőzös részletekbe menő technikai leírása. Ugyanígy sokat megtudhatunk Marconi távírójáról, vagy éppen a méhkaptárak működéséről, mindezt nagyon is olvasmányos formában. Kipling ezekre a tényekre építi fel mondanivalóját és spekulációit, és ebből a szempontból nagyon is közel áll a modern tudományos-fantasztikus írókhoz.

Ha már elhangzott a szó: megdöbbentő, mai szemmel mennyire aktuálisnak és modernnek hatnak ezek a többnyire századeleji keletkezésű novellák, mind tartalmi, mind formai szempontból. Egyrészt roppant sokrétűek – bár fentebb némiképpen önkényesen két jól elkülöníthető kategóriába soroltam őket, némelyük pusztán a felszínen ilyen könnyen dekódolható. Másrészt, bár jól tetten érhető a kor technikai fejlődésébe vetett, a századfordulóra egyébként is jellemző lelkes hit, Kipling soha nem áll meg a puszta rajongásnál, hanem a rácsodálkozást követően nyomban gondolkodóba esik, kérdéseket és lehetséges válaszokat fogalmaz meg, vagy legalábbis sejtet.

Ez a fajta ambivalencia különösen a társadalmi kérdésekkel foglalkozó elbeszélésekben nyilvánul meg. Kipling megítélése ebből a szempontból egyébként sem egyértelmű: köztudottan a brit imperializmus és a gyarmatosítás lelkes híve volt, írásai azonban jóval érzékenyebb szemléletmódról tanúskodnak. Ilyen a kötet záró, két, szorosan összefüggő novella is (Az éjszakai postával, Egyszerű, mint az ABC). Ezekről már különösebb kertelés nélkül ki lehet jelenteni, hogy bizony a sci-fi műfajába sorolhatók, hiszen az író itt egy 2000-re datált fiktív társadalmat skiccel fel néhány elegáns, és roppant eredeti vonással (az első novella végén található, vagyis annak majdnem felét kitevő jövőbeli újság – olvasói levelestül, apróhirdetésestül – ma is abszolút formabontónak hat). Az elképzelt jövőben az emberiség meghódította az eget, olyannyira, hogy a légi közlekedés nem csak mindennapossá, hanem egyenesen kulcsfontosságúvá vált. Ennek következtében az eredetileg a forgalom irányításával foglalkozó szervezet, az ABC (Aerotranszportot Bonyolító Csoport) idővel egyre több kiváltságra tesz szert (hiszen bármibe beleszólhat, ami a közlekedéssel kapcsolatos, márpedig minden kapcsolatos a közlekedéssel), míg végül kimondva-kimondatlanul a Planéta teljhatalmú urává válik. Per se elnyomásról vagy önkényuralomról ugyanakkor szó sincs, az utópisztikus jövőben az emberek hosszú életűek, kiegyensúlyozottak és boldogok, ez alól egyedüli kivételt a demokrácia elavultnak bélyegzett eszméjét hirdető maréknyi renitens jelenti. Nehéz azonban eldönteni, Kipling melyik oldalon foglal állást, vagy hogy állást foglal-e egyáltalán, hiszen bár a történéseket az ABC joviális tagjainak szemén keresztül láttatja, a befejezés végül egészen mást sugall (az írások nagy részére egyébként is jellemző a nagyjából egy bekezdésnyi, frappáns csattanó).

Kipling jelen kötetben összegyűjtött novellái összességében lenyűgöző, olvasmányos, elgondolkodtató és nem utolsó sorban közel egy évszázad távlatából szemlélve is frissnek ható művek. Ide kívánkozna a szokásos „új oldaláról ismerhettük meg az írót”, ami azonban valószínűleg nem lenne helytálló, hiszen megkockáztatom, hogy a legtöbben amúgy se ismertük. Nem baj, kezdetnek ez a válogatás tökéletesen megteszi, hiszen bár ez alapján tényleg méltán sorolhatjuk őt a korai tudományos-fantasztikus írók között, az is nyilvánvaló, hogy tehetsége, gondolatai okán témaválasztástól függetlenül is érdemes lehet közelebbről megismerkedni munkásságával.

 

Kiadó: Galaktika Fantasztikus Könyvek
Kiadás éve: 2010
Fordította: Kollárik Péter
Eredeti cím: The Wish House
Oldalszám: 288

The Mexican Stand-off #13: Vincze Nóra

A mostani képregényes interjúnkban egy fehér hollót, egy képregényrajzoló hölgyet mutatunk be, aki talán a legfiatalabb is az eddigi versenyzőink közül, van saját Szomorú szörnye, részt vett a Scott McCloud által útnak indított nemzetközi mezőnyű 24 órás képregényrajzoláson, jelenleg pedig gőzerővel dolgozik a... ööö... Gőzplüss című steampunk képregényen Árva-Szabó Péterrel.

- Először talán egy rövid bemutatkozás azon olvasóink kedvéért, akik esetleg még nem hallottak volna rólad vagy nem találkoztak a munkáiddal…
- Esetleg biztos (: Vincze Nóri vagyok, 22 éves, és nagyon szeretek rajzolni. Meg képregényeket olvasni, meg filmeket, animációkat nézni, meg úgy általában művelődni. És bírom a csigákat is.

- Hogyan kerültél először kapcsolatba a képregénnyel ? Mi volt az első képregény, ami valaha a kezedbe került ?
- Már egész kicsi korom óta olvastak nekem (amíg én nem tudtam magamnak) képregényeket. Azt hiszem a Pimpa, Bobó, Góliát voltak a legeslegelsők, de úgy első, amit rendszeresen járattunk is az a Múmin volt.

- Első látásra szerelem vagy előtte más önkifejezési módokat is kipróbáltál ?
- Mindig is szerettem rajzolni és 8 évesen már tudtam hogy képregényrajzolással akarok foglalkozni. Szóval azt hiszem igen, ez szerelem volt első látásra. (:

- Milyen hatások befolyásolták a stílusodat, mi a munkamódszered és milyen anyagokkal dolgozol ?
- A Garfield volt a Múmin után az, ami leginkább a képregényrajzolásra sarkallt. Aztán olyan 11 évesen, a kereskedelmi adók által sugárzott Dragon Ball, majd később, a betiltása után mint a mangák úgy általában inspiráltak. Aztán volt egy kellemetlen időszak, a tinédzserkorom, mikor nem sokat alkottam, csak annyit amennyit a művészeti szakközépsuliban elvártak. (Hogy miért volt kellemetlen ez az időszak, azt nem kívánnám részletezni, túl hosszú lenne.) Szóval öncélú dolog nem sok született. Viszont sokat olvastam és próbálkoztam írni is, de bevallom, ez annyira nem ment. Az érettségi után, mikor a szakmai évemet csináltam, kezdtem újra intenzívebben alkotni. Ezúttal inkább a nyugati képregények és rajzfilmek inspiráltak, és egyre jobban próbáltam a saját stílusomat keresni, amit a mai napig valamilyen szinten teszek. Szeretem a klasszikus grafitot, használok copic filceket, aquarell festéket, és van digitalizló táblám is, de nem tudok még vele olyan jól színezni, mint tradícionálisan.

- Miket szoktál olvasni és nézni, honnan szerzed az inspirációt ?
- Mindent imádok, ami 1900-tól úgy kábé az 1980-as évekig ez a korszak magába foglal. Különösen a 40-es éveket, a háború, a jazz, a maffiózók, gengszterek időszakát. Foglalkoztat az öregedés, a múlt gondolata is. A főiskolán sok jó filmmel találkoztam, klasszikusokkal, történelmi filmekkel, és olvasni is leginkább olyan könyveket szoktam, amik a fenti témákat kimerítik.

- Milyen utat jártál be eddig és mik voltak ennek szerinted a legfontosabb állomásai?
- A legfontosabb talán az volt, mikor először jelentek meg képregényeim nyomtatott formában. Ez olyan 19 éves korom körül történt, ha jól emlékszem. Mégha nem is olyan nagyszabású magazinokban, mint a Pinkhell, de számomra ez akkor is fontos esemény volt. Leginkább annak örültem, hogy valaki felfigyelt rám, és még tetszett is neki, amit csinálok. És talán ami még ennél is fontosabb, hogy bíznak bennem.

- Mi volt számodra eddig a legértékesebb elismerés, amit a munkádért kaptál ?
- Hát, díjat még nem kaptam, csak kisebb pénzbeli juttatásokat meg elismerő, pozitív kritikákat amik kishitű természetem lévén nagyon értékesek a számomra. Igazság szerint az építő kritikát is örömmel fogadom, mert rámutatnak arra mi jó és mi nem, mit kellene változtatni esetleg.

- A szívednek legkedvesebb műveid ?
- Hmm. Nem is tudom így hirtelen. Talán a Szomorú szörny sztori és a 24 órás képregényrajzolásra (Múzeum) készített műveim. Elsősorban azért, mert ezek saját történetek amellett, hogy én rajzoltam őket. A többi alkotásom adaptáció, de persze ez nem jelenti azt, hogy nem leltem örömöm a rajzolásukban. (:

- Folyamatban lévő és tervezett munkák, képregények ?
- Jelenleg a Gőzplüss képregényen dolgozom közösen Árva-Szabó Petivel és Horváth Henrikkel. Emellett újfent kaptam munkát Kiss Feritől egy négy oldalas képregényre a Fülesbagolyba. Van egy saját sztorim is, amit lassan már másfél éve tervezgetek, hogy webképregény formájában nyilvánosság elé tárok. Ez leginkább a szabadidőm függvénye lesz, mikor is következik be, de mindenképp szeretnék kezdeni vele valamit.

- Mesélnél egy kicsit bővebben a Gőzplüssről ?
- A Gőzplüssről annyit, hogy 3 kis háziállatról, egy mókusról,egy halról, egy hörcsögről és gazdájukról, Arnoldról a kisfiúról szól, akiknek meg kell menteniük a várost Zagy professzortól. Zagy professzor a a 3 állatka ex-gazdájának minősül, ő ruházta fel az állatokat különleges kütyükkel. Egyelőre még csak stoyboard és szinopszis szinten van, ha minden jól megy, szeptember elejére kész lesz. A karakterek mondjuk már megkapták végleges formájukat. Azt hiszem Flórián, a mókus a kedvencem, mert olyan kis hebehurgya.

- Mivel foglalkozol jelenleg civilben ?
- Főiskolai hallgató volnék, Eger városában. Reményeim szerint szeptemberben is az leszek, csak akkor már az Iparművészeti Egyetemen.

- Ki a kedvenc külföldi és magyar képregényszerződ/rajzolód és miért ?
- Hát akad egy pár. Külföldiek közül szeretem Hergét, Jim Davist, Bill Wattersont, Alessandro Barbuccit, Der-shing Helmert, Tracy J. Butlert, Eiichiro Odát, Monkey Puncht és Akira Toriyamát. És még mindig van, csak nem jut eszembe mindenki. Magyarok közül Lakatos István és Zorro de Bianco munkái tetszenek. Istvánnak a figurái, Zolinak a dinamikája tetszik. Na meg Fekete Imre, Marabu és Göndöcs Gergely infantilis humora. 100%-ig jó értelemben infantilis :D

- Kinek vagy minek a révén kerültél be a hazai képregényes életbe ?
- Bayer Tóninak és a Panel magazinnak köszönhetem első megjelenéseimet (két képregény jelent meg párhuzamosan). Tóni mai napig előzékenyen támogat, ahol csak tud, és Kiss Feri is lát bennem valamit, úgyhogy azt hiszem, nincs különösebb okom a panaszra (:

- A hazai képregényes élet többi szereplője közül kivel tartod rendszeresen a kapcsolatot (kiadók, szerzők/rajzolók, weboldalak, fórumok)?
- Mostanában Petivel konzultálok, Bayer Tóni és Kiss Feri szokott még írni néha, ha szükség van rám. (: Weboldalügyileg általában a képregény.neten és a MKA blogján szoktam művelődni.

- Mi a véleményed a jelenlegi hazai képregényes szcéna helyzetéről ? Sok felől hallani, hogy az utóbbi 5-6 év képregényes bummja megtorpanni látszik…
- Igen emlékszem pár éve mekkora előrelépést tett a szakma. Van egy olyan érzésem, mintha most tényleg stagnálna a dolog egy kicsit. De nem igazán tudnám megmondani, igaz-e a feltevésem. Annyi biztos hogy a manga szekció nem panaszkodhat, de talán pont emiatt nem mozog a dolog másik fele, a fanok stílusi beskatulyázottsága miatt. Saját tapasztalaim alapján, - konkrétan a főiskolán - azt vettem észre, hogy a művészet még mindig nehezen emészti meg a képregényt mint vizuális műfaj, szimplán azért, mert nem fogadja el annak. A fiatalabb, modernebb felfogással rendelkező tanáraim vevők a dologra, de annyira nem hangoztattam magamról a képregényes szeretetemet a főiskolán, ezen okokból.

- Mennyiben segítenek (esetleg hátráltatnak) a magyarországi különböző képregényes kezdeményezések (Képregény.net portál, Képregény Börze, Képregény Fesztivál, etc.)?
- Szerintem semmiképp nem hátráltató tényezők. Ha már egy bizonyos közeg igényli ezeket, akkor már segítséget nyújt szerintem. Nekem tetszik például, hogy külföldi vendégeket hívunk meg, és az ötórás képregényrajzolást is szeretem (én ne szeretném, aki a hét minden napján rajzol? :) )

- Mit gondolsz az Alfabéta-díjról? Mennyire látod értékes elismerésnek vagy iránymutatásnak?
- Az én szemszögemből nézve elég jó motiváló tényező, hogy elismerik a munkámat és még díjat is kapok érte. Bár amíg nem tapasztalom meg az átadással járó érzést, addig csak találgathatok.

- Tagja vagy-e a Magyar Képregény Akadémiának, illetve mi a véleményed a tevékenységéről?
- Nem vagyok az Akadémia tagja, bár mondták már, hogy jelentkeznem kéne. Én úgy érzem, még nincs elég tapasztalatom és technikai tudásom (itt inkább a digitálisra gondolok) hozzá, de lehet, később teszek egy próbát. Számomra mind minőségileg, mind színvonalban értékes példái a szakmának, továbbra is csak sok sikert tudok kívánni nekik.

- Szerinted milyen a képregény megítélése a hazai médiában és vajon lehet-e ezen változtatni?
- Az emberek esetében sajnos elég nehéz gyökeresen megváltoztatni az általános nézeteket bizonyos dolgokról. Valószínűleg a már fent említett művésztanáraim leragadtak az ismertebb képregényeknél, és nem ismerik ennek a műfajnak a művészibb oldalát. Az is elég rossz tényező szerintem, hogy a legtöbb felnőtt ember úgy gondolja a képregény gyerekeknek való, komolytalan akármi, minek is olvassam. Az elmúlt 5-6 évben ez azért elég jó irányban változott, sok pozitívumot elmondhatunk, de szerintem még mindig lehetne jobb és jobb. Csak azt nem tudom, hogyan.

- Milyen stratégiával próbálnád meghódítani a képregényt nem ismerők szívét?
- Hm, mondjuk minden képregény vásárlása esetén egy ingyen pia? : D Viccen kívül, szerintem egy kiadvány megjelenése sokat számít. Ha az ember futólag betéved egy könyvesboltba vagy bárhová, általában a jól kinéző cuccokon akad meg először a szeme. Persze tudom a nyomtatás eleve drága dolog, főleg színesben… Igazából halvány lila gőzöm sincs, hogyan tudnék meggyőzni valakit spontán, hogy képregényt vegyen.

- Vannak olyan jelenleg megvalósíthatatlannak tűnő terveid, amikbe azonnal belevágnál, ha a körülmények egyszercsak lehetővé tennék ?
- Ha egyszer adaptálhatnék, (mondjuk mikor rám zúdulna egy szabadidőcsomag, ami duplázódik vagy kamatozik bizonyos időközönként) akkor a Berzsián és Didekit megrajzolnám. Az egyik kedvenc mesekönyvem minimum háromszor ha nem többször kiolvastam. Vagy ha nem ezt, akkor Italo Calvino: A Nem létező lovag kisregényét. Nemrég kezdtem el egy novelláskötetét olvasni, ezt a történet kifejezetten tetszett belőle.

- Ha belebújhatnál egy képregényhős bőrébe, ki lennél ? Ki áll a legközelebb hozzád ?
- Szeretnék újra olyan kaliberű gyerek lenni, mint Kázmér. Én is sokszor játszottam a plüsseimmel, szerettem saját világokat elképzelni, videojátékozni stb. Egyszerűen jó volt gyereknek lenni, és szeretném megtartani a gyermeki énemet. Azt hiszem ennyi kell is ahhoz, hogy valaki képregényrajzoló legyen. :)

- Ha kérdezhetnél valamit a hazai képregényes élet valamelyik alakjától, ki lenne az és mit kérdeznél?
- Bárkivel szívesen elbeszélgetnék, hogyan dolgozik, mi inspirálja stb. Szimpla eszmecsere egy sör mellett, csak hogy valami klasszikus példát említsek :) Előfordult már, hogy ilyen úton jutottam hasznos tanácsokhoz. Az már más kérdés, én tudok-e adni másnak. =P
 
Vincze Nórit megtaláljátok a DeviantArton is.
Az angouleme-i 24 órás képregényrajzolás során született Múzeumot pedig itt olvashatjátok el.

Robert Charles Wilson: Pörgés

Egy végzetes napon, az Elsötétedés éjjelén egyszer csak kihunynak a csillagok a Föld nevű bolygó egén, eltűnik a Hold, az orbitális pályán keringő műholdak pedig megpörkölődött, döglött bogarakként zuhannak vissza a felszínre. Összeomlik a tömegkommunikáció, a Világháló, megszűnnek a hosszú távú telefonrendszerek, használhatatlanná válik a GPS. Az emberek egyik-napról a másikra elveszítik a tájékozódóképességüket mind a fizikai, mind a spirituális világban, amikor kiderül, hogy planétánkat egy burok veszi körül, ami elzárja az Univerzum többi részétől, mi több, borostyánba, időzárványba börtönzi - egy földi nap alatt a membránon kívül több, mint százmillió év telik el. Napunk szinte elképzelhetetlen tempóban öregszik és az emberiség kénytelen szembesülni azzal az elkerülhetetlen ténnyel, hogy kábé negyven év múlva egész egyszerűen elnyeli a Földet. Plusz-mínusz pár év.

A Pörgés, a 2006-os év Hugo-díjas regénye ízig-vérig tudományos-fantasztikus mű, erőteljes hangsúllyal a tudományoson, ugyanakkor olyan mesterien adagolja azt, hogy egy reáltudományok felé kevésbé nyitott olvasót sem zökkent ki a tempójából. A könyv ennél persze többet is képes felmutatni, hiszen Robert Charles Wilson arra is keresi a választ, hogyan viselkedik az egyén és a társadalom egy szinte megfoghatatlan, globális fenyegetés árnyékában. Mi történik, ha az első kapcsolatunk a földönkívüli élettel nem lézerfegyverekkel felszerelt tripodok inváziójának vagy barátságos diplomáciai küldöttség képében történik, hanem a bolygó sarki pólusainál elhelyezett két lebegő építménnyel, amik idő-dilatációs rezervátumba kényszerítik a tehetetlenül szemlélődő bolygónkat? Valamiféle kísérlet lenne ez, hogy a Feltételezettek megfigyeljék, mihez kezd az emberiség a biztos pusztulás tudatában? Vajon a vallásba, a hedonizmusba, az öngyilkosságba menekülnek? Megpróbálják figyelmen kívül hagyni a jelenséget és tovább élni a hátralévő életüket, mintha mi sem történt volna? Vagy felveszik a kesztyűt és megpróbálják kideríteni mi történik, sőt visszavágni az ismeretlen és elképzelhetetlen technológiával rendelkező entitásoknak?

A regény három főszereplője három különböző válasszal szolgál a szinte felfoghatatlanul bizarr helyzetre. Tyler Dupree legjobb barátjával, Jason Lawtonnal és annak húgával Diane-nel együtt szemtanúja a csillagok kihunyásának, hogy aztán az elkövetkezendő harminc évben az ő átlagember szemén keresztül követhessük, amint tudós-géniusz barátja megszállottan kutatja a Pörgés titkát a kormánykörökben befolyásos apja által létrehozott Napközeli Alapítvány erőforrásainak segítségével, míg Diane, akibe narrátorunk reménytelenül szerelmes, az Új Királyság nevű, keresztény-hedonista mozgalom lelkes aktivistája lesz. A flashback-szerkezetű történet olyan ügyesen szedi össze a lényeges információkat a Membránt megfejteni vágyó, elképzelhetetlenül ambíciózus projektről, hogy egy pillanatig sem tűnik erőltetettnek és a szereplők közti kapcsolat fejlődése ugyanúgy fenntartja érdeklődésünket, mint a burok rejtélyének feloldására tett erőfeszítések krónikája. A Napközeli Jason vezetésével ugyanis nem kevesebbre törekszik, mint a Nagy Exodusra: a Mars terraformálására és kolonizálására, hogy a földiek leszármazottai-ősei egy egészen más perspektívából vizsgálhassák a jelenséget, mi több, a segítségünkre siethessenek. Szédítő belegondolni: egy kvázi időutazásszerű jelenség során míg arra várunk, hogy a közlekedési lámpa zöldre váltson, addig marsi dinasztiák születhetnek és bukhatnak el, egy másodperc Odakinn három, egy perc százkilencven, egy óra tizenegyezer-négyszáz, egy hónap 8,3 millió év. Az Istent játszó tudósok munkája meghozza gyümölcsét, ám ekkor valami olyasmi történik, amire álmukban sem gondoltak volna...

A Pörgés nem hogy nem fullad kliséhalomba, de eredeti ötletek sziporkáznak húsz-harminc oldalanként és a végjáték is jobbára kiszámíthatatlan, az pedig már csak hab a tortán, hogy egy trilógia első darabja, ezt követi az Axis (Tengely) és a Vortex. Mindent összevetve nyugodtan kijelenthetjük, hogy az utóbbi évek egyik legjobb hard sci-fi teljesítménye Arthur C. Clarke szellemében.

Kiadó: Galaktika Fantasztikus Könyvek
Kiadás éve: 2007 (első kiadás)
Fordította: Gálvölgyi Judit
Eredeti cím: Spin
Oldalszám: 422

The Mexican Stand-off #12: Haránt Artúr

Képregényes interjúsorozatunk rendületlenül halad előre a kijelölt úton, a mai epizódunkban a modern Mátyás király, Nero Blanco legújabb inkarnációja és a pamutgombolyító Rozsomák rajzolójával beszélgetünk, aki Bruce Lee megidézése után kiosztja a saját Alfabéta-díját is.

- Először talán egy rövid bemutatkozás azon olvasóink kedvéért, akik esetleg még nem hallottak volna rólad vagy nem találkoztak a munkáiddal…
- Tagja vagyok a Magyar Képregény Akadémiának, kábé 3 éve, eleinte színezőként és most már képregényrajzolóként is. Nálam a képregényolvasás kimaradt nagyon sokáig, körülbelül az MKA-ba belépés idejére tehető az is, hogy elkezdtem ismerkedni a műfajjal.

- Hogyan kerültél először kapcsolatba a képregénnyel ? Mi volt az első képregény, ami valaha a kezedbe került ?
- Erre nem emlékszem, csak szüleim mesélték, hogy amikor kicsi voltam még, faterom hazahozott egy csomó olasz nyelvű képregényt és én annyira megilletődtem, hogy adtam neki egy pofont. Meg volt talán egy-két Kockásom asszem, amit unokatesóimtól örökölhettem, később általános iskolában volt egy Pókemberem is, de nem nagyon emlékszem rá. Gimiben Kretén előfizető voltam két évig, utána szinte semmilyen képregényt, vagy ahhoz köthető dolgot nem olvastam.

- Első látásra szerelem vagy előtte más önkifejezési módokat is kipróbáltál ?
- Nemrégóta tanulom a képregénykészítést, előtte rajz szakos fősulira jártam, nem mondanám arra sem, hogy szerelem volt, jóideje próbálom nem túl komolyan venni ezt az egész alkotósdit. Nem vagyok rajongó típus, de ha valamibe belevágok, próbálok céltudatos lenni. Meglátjuk mennyire sikerül elmélyülni a képregénykészítésben.

- Milyen hatások befolyásolták a stílusodat, mi a munkamódszered és milyen anyagokkal dolgozol ?
- Stílus/befolyás : Egyszer Bruce Lee-t faggaták a stílusáról, és (tömören) azt válaszolta, hogy "nem hiszek stíusokban, nem hiszek olyanban, hogy japán harci stílus, kínai harci stílus, vagy bármilyen harci stílus... alapvetően minden embernek két keze és két lába van, szóval a stílusok nem különálló emberekhez tartoznak ... ha nincs stílusod és csak azt mondod, « itt vagyok én, mint egy sima emberi lény, vajon hogyan tudom kifejezni magam », ez az útja annak, hogy csinálj magadnak egy stílust, mert a stílus az kristályosodás, a haladás és növekedés útja".
- Persze ő sem saját kútfőből tanulta a harcművészetet, de ő sem úgy értette szerintem, hogy nem járt kitaposott ösvényeken. Abban egyetértek vele, hogy ezeknek az előösvényeknek a tettenérése nem lényeges annak a tudásával, aki járt azokon (mindegy milyen mértékű az a tudás). Gondolom nem kell mondani, hogy nem tartom magam a képregény Bruce Lee-jának, csak példa volt, nem hasonlat. Nem elemzem magam melyik ösvény köszön vissza a munkáimon, annyi biztos, hogy nem csak vizuális médiumok vannak rám hatással. Jelenleg még a képregényrajzolásban kiscsoportos vagyok, erre lehet tartalmasabb választ tudnék adni 10 év múlva.
- Munkamódszer : Teljesen belemászok a papírba (vagy adott esetben a monitorba), olyankor takarékon megy szinte mindenem, ami a rajzoláshoz nem kell, az ki van kapcsolva és olyan vagyok, mint egy lelketlen zombi. Utána kihúzom a fejem a papírból, csinálok valami mást, hogy kiürüljön a fejemből az előző munka, aztán visszamegyek a papír fölé és azt gondolom, hogy ez bénaság meg mi a sz*r ez itten. Folytonosan váltakozik a munkára való koncentrálás és a munka kritizálása (ennek hatékonyságát csak az idő és a lustaság tudja befolyásolni), de ahogy beszéltem másokkal ez szinte majdnem mindenkinél így van. Egyébként eddig nem volt két ugyanolyan munkafolyamat két különböző munkámnál. Később valószínűleg az eszközeim száma csökken majd, most még szeretek kísérletezni. Digitális grafikával pár éve foglalkozom, előtte leginkább hagyományos technikákat tanultam.

- Miket szoktál olvasni és nézni, honnan szerzed az inspirációt ?
- Nem szoktam sokat olvasni, de a kedvenc a könyveim, amelyeket pár éves kihagyásokkal mindig újraolvasok : Marqueztől a 100 év magány, Steinbecktől a Kedves Csirkefogók, és Émile Ajartól az Előttem az élet.
- Nézni leginkább vígjátéksorozatokat szoktam, nagyjából ezek a kedvenceim : Monty Pyton repülő cirkusza (plusz a nagy filmek), Red Dwarf, Freaks and Geeks, Lucky Louie, Curb Your Enthusiasm, Futurama, Ren and Stimpy, meg mostanában kaptam rá nagyon Nyomi szerencsétlen utazásaira. Hirtelen ezek jutnak eszembe, de általában, ha rátalálok egy igényes vígjáték sorozatra, maradéktalanul bekebelezem.
- Képregények esetében az olyan szerzőket szeretem, akik a mi világunkból merítkeznek. Nem szoktam fantasyt, horrort és olyan dolgokat olvasni, amihez nincsen semmilyen kötődésem. Persze nem a saját ízlésem szerint osztályzom a műfajokat, szerintem egy hiperkommersz Pókember történetben is lehet találni értéket.

- Milyen utat jártál be eddig és mik voltak ennek szerinted a legfontosabb állomásai?
- A legfontosabb számomra, hogy hihetek az Úrban, számomra Őnála nincsen fontosabb senki és semmi. Ezen kívül minden jó és rossz dolog fontos volt, ami velem történt, vagy amit én tettem, ez kalapált azzá, aki vagyok.

- Mi volt számodra eddig a legértékesebb elismerés, amit a munkádért kaptál ?
- Nem tudom melyik volt a legértékesebb. Szeretek kritikákat olvasni a saját munkáimról, ráadásul most olyan szakaszban vagyok, amikor nem szégyen a negatív kritika, amúgy sem vagyok vállveregetés-függő, általában zavarni is szokott. Persze ez nem azt jelenti, hogy így válogatom a visszajelzéseket a zsebembe, de szerintem a következetesen megfogalmazott építő kritika értékesebb tud lenni, mint egy hosszabban-rövedebben megfogalmazott "ügyes vagy, Arti".

- A szívednek legkedvesebb műveid ?
- Kicsit utálom mindet, kisebb-nagyobb mértékben, általában minél régebbi, annál jobban utálom. Most a legkedvesebb a Bluestrip, ami a Pinkhell 7-ben lesz. Remélem lesz folytatása is, ha addig meg nem utálom :)

- Te tervezted meg a Nero Blanco karaktert? Már volt egy pár inkarnációja más rajzolók által, de nekem a tiéd jött be eddig a legjobban...
- Nekem a Lanczinger-féle jött be eddig a legjobban. A sajátomról annyit tudok elmondani, hogy annak idején amikor belevágtam, az mozgatott, hogy kipróbáljam magam mennyire menne a határidős képregényrajzolás. Vagyis azt a képregényes alaptételt akartam leellenőrizni magamon, hogy "tilos sok ideig bíbelődni egy oldalon". És az is fontos volt, hogy meg legyen kötve a kezem, vagyis olyat rajzoljak, amit magamtól soha nem rajzolnék (amikor belevágok valamibe, nem jó, ha mindig a saját fejem után megyek). Hamar ki is derült számomra, hogy bőven van még mit tanulnom. Nem voltam elégedett vele, most sem vagyok az. Annyi pozitívum mégis van számomra, hogy egy enyhe minőség javulás szerintem észrevehető az általam rajzolt 4 résznél az elsőtől a legutóbbiig. Reméljük egyszer méltó kivitelezést kap Nero. Addig is, ajánlom kezdő vagy haladó képregény rajzolóknak, nagyon jó lehetőség volt, sokat tanultam közben.
- A karakter: Kicsit keszekuszán rajzoltam az elején (néha teljesen más volt Nero arca két különböző panelen), utána már beleállt a kezembe a figura. Az eredeti karakterleírásban, ha jól tudom metroszexuális volt kinézetét tekintve. Az elején még nem láttam szóbeli leírást, csak az előképeket ismertem. Ha jól emlékszem a kezdeteknél mondtam is Tóninak, hogy a karaktereket kicsit át fogom alakítani. Lehet nem örül, hogy a saját teremtményéről önkényesen írok, de szerintem Nero karakteréhez jobban illik a dandy-s lazaság :) Kis határátlépések az eredeti karaktertől valahol jót is tesznek olyan esetben, amikor ugyanazt a karaktert több író és rajzoló kelti életre egymás után. A Nero Blanco-val úgy érzem egy lépcsőfokot sikerült megmásznom, a jövőben pár fokkal izmosabb akadályokkal akarok megverekedni. Ezt persze nem úgy kell érteni, hogy legyengéllem az utóbbi Nerokat, csak a terjedelmük miatt jelentettek kisebb kihívást. Érdekes, hogy ez utóbbi az íróknál fordítva van inkább. Ilyen korlátok mellett Szabó Jenő profin teljesítette az ő részét szerintem. Nero trükkjei mellé jó hangulait elemeket illesztett be, és kitalálta az idézetes gondolat bubit, legalábbis máshol nem láttam még hasonlót. Remélem, hogy még lesz lehetőségem vele dolgozni.

- Folyamatban lévő és tervezett munkák, képregények ?
- Bluestrip folyamatban. Tervezett van sok, de ami még nem létezik, arról nem szoktam beszélni (nyilvánosan).

- Mikor fog megjelenni a Bluestrip?
- Várhatóan a Pinkhellben ősszel. Már előre látom a kritikákat, ha lesznek egyáltalán :) Nem igazán képregény, hanem csak a képek és a szavak közti kapcsolattal való játszadozás, nincs története, a poénokon meg nem nagyon lehet nevetni. Én magam is azt tartom fontosabbnak, hogy egy képregénynél az olvashatóság és a hangulat és a történet az elsődleges, főleg a hosszabbaknál, de rövid terjedelemnél szerintem pont olyan fontos, hogy vizuálisan is masszírozva legyen az olvasó szeme. Ezen a most következő Bluestripen ezt (is) szeretném elérni, hogy elidőzzön az oldalakon az olvasó, és esetleg még vissza is térjen. Én magam is e kétféle módon fogyasztom a képregényeket, a képregényolvasó szemem és a látványélvező szemem külön használom. Aki olvasta a korábbi részt lehet majd jobban fogja értékelni az ízét.

- Mivel foglalkozol jelenleg civilben ?
- Bluestrip. Amúgy meg munkanélküli vagyok. Csak én még zenélni sem tudok :)

- Ki a kedvenc külföldi és magyar képregényszerződ/rajzolód és miért ?
- Külföldi szerzők : Stan Sakai. Először nem gondoltam volna, hogy "olyan mesefigurák" ilyen profi történetekbe vannak öntve, aztán öcséméktől a kezembe került az első kötet, azóta mindig elolvasom, később a rajzokat is megszerettem. Azért ő, mert kristálytiszta a nyelvezete. Szinte minden Usagi oldal akár iskolapéldája lehetne egy képregényes eszköznek. Szeretem benne, ahogy tisztelettel bánik az olvasóval, vagyis nem kell egy külön nyelvet megtanulni ahhoz, hogy megértsem mit akar mondani, mindig ügyel arra is, hogy a különböző japán kultúrális utalások ismerete nélkiül is élvezetes legyen az adott történet. Ennek lehet az az oka, hogy jelenleg ő a kedvencem, mert nagyon nehezen tudok képregényt olvasni, a legapróbb döccenő is ki tud dobni az adott rajzolt világból. Szerettem még Satrapitól a Persepolis első részét is.

- Hazai szerzők : A humoros szerzőket kedvelem. Régi Kreténekből egy csomót lehetne felsorolni, de nem sorolom fel, mert félek kihagynék valakit (meg nem is ugrik be hirtelen pár név). Erről is később kellene megkérdezni, elég nagy lemaradásokkal küszködök.
- Külföldi rajzolók : Nathan Fox, Tomer és Asaf Hanuka, José Muñoz, Rael Lyra, Rafael Grampá, Eduardo Risso, Kent Williams meg még sokszáz. Egyébként csomót nem ismerek sajnos. Kábé hetente szokott belémvágni (főleg régi rajzolók megismerésénél), hogy "ezt is miért nem ismertem ?!".
- Hazai rajzolók : Zabos Csaba, Tebeli Szabolcs, Felvidéki Miklós (őt a szerzők közé is beírhattam volna), ezen kívül még sok mindenki rajzait csípem, de ők azok akiknek először mindig a rajzait nézem meg, és csak utána olvasom el a történetet is. Meg van egy rajzoló, aki ugyan nem képregényrajzoló, de már lehetett látni ilyen fórumon is a nevét a Galaktikás pályázat egyik döntőjében : Czakó József. Ha egyszer lenne neki is egy képregénye, akkor simán bekerülne az első kedvenceim közé (a képregényes listán).
- Az én saját alfabétám, ha szabad ilyet : Kép-regény kategóriában Felvidékitől A fiú akit Zsuzsinak hívtak, Kép-novella kategóriában Pap Károly - Graphit: The Gang, Kép-perc kategóriában Péteri -Cserkuti : Fohász. Ez utóbbinál tömörebb, drámaibb egyoldalast még nem láttam. Kép-csík kategóriában meg Szentgyörgyi Ottó papírjai, de egyébként ez a sorrend lehet változni fog, ha olyanok készülnek a jövőben, ami jobban tetszene. Ja és még a szerzői kiadványok közül eddig nekem Menráth Andrástól a Karantén volt, ami tetszett, nem tudnám megmondani miért. Látom a nyílvánvaló sebeit, de nekem éppen ezekkel együtt bejött.

- Kinek vagy minek a révén kerültél be a hazai képregényes életbe ?
- Fórizs Geri révén. Fősulin koliban egy szobában laktunk, azóta haverok vagyunk, ő szólt a Gemini színező pályázatról, mert előtte nem sokkal kiszíneztem neki phötöshöppel az egyik képregényét (A Boncolás), utána nem sokkal később az ARC 56-os plakát kiállításánál is közreműködtem Zorrónak köszönhetően, utána jöttek ezek a képregényes ügyek sorjában.

- A hazai képregényes élet többi szereplője közül kivel tartod rendszeresen a kapcsolatot (kiadók, szerzők/rajzolók, weboldalak, fórumok)?
- Fórizs Gerivel, meg olykor a többi MKA taggal.

- Mennyire tartod elképzelhetőnek, hogy más írókkal dolgozz együtt (mondjuk Kemenes Iván vagy Árva-Szabó Péter?)
- Távolabbi jövőben esetleg, mert már van nálam egy hosszabb forgató Andok Tamástól, de erről semmit, amíg meg nem csinálom legalább félig. De kettejük közül, inkább Árva-Szabó Péter áll közel az én alkotói ambícióimhoz.

- Mi a véleményed a jelenlegi hazai képregényes szcéna helyzetéről ? Sok felől hallani, hogy az utóbbi 5-6 év képregényes bummja megtorpanni látszik…
- Nem tudok erről sokat, nem követem figyelemmel. Annyit talán, hogy sokkal több a kiadvány és a potenciális képregényvásárlók száma meg nem változott. Ha ez így van, az végülis valahol jó, mert magában hordozza annak lehetőségét, hogy versenyt szül, vagyis ez akár jelentheti azt is, hogy a jobb képregények részesülnek előnyben, ami másokat is arra ösztönöz, hogy ne lustuljonak el. Persze nem tudom, hogy ez a valóságban is így hat-e a készítőknél, rám így nincsen hatással, én csak simán lusta vagyok.

- Mennyiben segítenek (esetleg hátráltatnak) a magyarországi különböző képregényes kezdeményezések (Képregény.net portál, Képregény Börze, Képregény Fesztivál, etc.)?
- Egyértelműen segítenek. Feltételezhető, hogy valaki azt gondolná, hogy ezek közül valamelyik hátráltatna?

- Mit gondolsz az Alfabéta-díjról? Mennyire látod értékes elismerésnek vagy iránymutatásnak?
- Szerintem klassz dolog.

- Tagja vagy-e a Magyar Képregény Akadémiának, illetve mi a véleményed a tevékenységéről?
- Az MKA tagságom szinte egyidejűleg történt a képregénnyel való barátkozásom kezdetével. Bevallom, akkor elég keveset tudtam a képregény készítésről (nem mintha most prof lennék), de ekkor már tagja volt Fórizs Geri az MKA-nak, akinek addigra már néhány képregényét színeztem. Azóta is számomra leginkább alkotó közösség a MKA, emellett tudom, hogy a képregénykészítésen kívül vannak más célkitűzései is. Ezek közül nem mindet érzem magaménak, de az, hogy én ezt így élem meg is mutatja: az MKA nem egy homogén társaság, sokféle érdeklődési körű és ambíciójú emberből áll (az alkotói stílusokról nem is beszélve). Összefoglalva: Nem akarom véleményezni a tevékenységét, mert a helyes inkább az lenne, ha egyenként véleményezném az összes tag tevékenységét külön-külön. Ez utóbbit meg tiszteletbeli okokból nem tehetem meg, mert valljuk be én eléggé kispöcs vagyok a többi taghoz képest (a képregényes arénában).

- Szerinted milyen a képregény megítélése a hazai médiában és vajon lehet-e ezen változtatni?
- Nemtom. Erre a divatos válasz az lenne, hogy a média rosszul közvetíti ezt is, de engem ez nem izgat. Nem keverem a mainstream média nyelvezetét azoknak a médiumoknak a tartalmával, ahol az adott területre specializálódnak (például képregényre). Vagyis, ha valakit érdekel – például a képregény - az tud keresni információkat róla, és nem a reggeli műsorokból és a fókuszból szedi azokat, ha éppen ott találkozik velük. A rómaiak vagy régebb óta tudják, hogy a tömeggel csak úgy lehet beszélni, mint egy szellemi fogyatékossal, de ez még nem jelenti azt, hogy az egyén is hülye lenne. Én nem akadok ki ezen. Ha az adott téma speciális fóruma nem sérül, akkor nincs gáz.

- Milyen stratégiával próbálnád meghódítani a képregényt nem ismerők szívét?
- Ez feltételezné azt a premisszát, hogy meg akarnám hódítani a képregényt nem ismerők szívét :) Stratégiám van, de csak még egy lépéssel hátrébb arra, hogy először is olvasható és élvezhető képregényeket készítsek, ha éppen arra vetemedem. Persze örülök, ha ezeket valaki el is olvassa (másként nem is lenne értelme), a további lépésekben tanácstalan vagyok, de nem is agyalok ezen jelenleg.

- Vannak olyan jelenleg megvalósíthatatlannak tűnő terveid, amikbe azonnal belevágnál, ha a körülmények egyszercsak lehetővé tennék ?
- Nincsenek. Nekem inkább kvalitási korlátaim vannak. Örülnék, ha már ott tartanék, ha csak a körülmények korlátoznának.

- Ha belebújhatnál egy képregényhős bőrébe, ki lennél ? Ki áll a legközelebb hozzád ?
- Megvagyok a saját bőrömben, de mindig érdekelt milyen lehet egy rajzolt világban mozogni.

Haránt Artúr blogját itt lehet áttúrni újabb illusztrációkért. 
Képregényei közül online elérhető a Blues Strip 1, A csomag és A Mátyás király lopni járt,
de elérhető a Deviantarton és a Flickeren is.

The Mexican Stand-off #11: Vass Róbert

Képregényes interjúsorozatunk folytatódik, most egy szárnyas szuperhős alkotója kerül terítékre: Vass Róbert Ágoston, a Nukleáris Baromfi című füzete ugyanis éppen a már emlegetett 6. Képregényfesztiválra jelenik meg. El lehet-e gáncsolni egy kakast, aki éppen könyvelési dokumentumokat cipel a fénymásoló felé illetve az idegen bolygóról származó lakótársaknak valóban a szájukban van-e a szaporítószervük? Mindezen igen fontos kérdésekre megkapják a válaszokat, akik a továbbra kattintanak...

- Először talán egy rövid bemutatkozás azon olvasóink kedvéért, akik esetleg még nem hallottak volna rólad vagy nem találkoztak a munkáiddal…
- Vass Róbert vagyok, harminc éves, és eddig a Panel különszámokban jelent meg egy idegenes-lakótársas sorozatomból két rész, A Kretén magazinban egy-két egyoldalas nyulas-hörcsögös stripem, valamint szintén a Kreténben, a Képregény info ingyenes fesztiválújságban és a Nero Blanco Comixban néhány történet Ágostonnal, a nukleáris baromfival a főszerepben. Ezen kívül a Műszaki Egyetem egyik lapjába rajzoltam stripeket, amik nyilván egy szűkebb közönséghez juthattak el.
- Rajzoltam egy Nero Blanco epizódot is a megboldogult Eduárd magazinban, de az sajnos nem sikeredett úgy, ahogy szerettem volna, mert elég rossz passzban voltam akkoriban.

- Hogyan kerültél először kapcsolatba a képregénnyel ? Mi volt az első képregény, ami valaha a kezedbe került ?
- Az első, amire konkrétan emlékszem, az a Kockás 6. száma volt, amit nagymamám falujának ABC-jében vettünk unokatestvéreimmel. Óvodás voltam, az utána következő pár számot ezerszer felolvastattam apámmal, úgyhogy a szöveget kívülről megtanultam, és később egyedül beazonosítgattam a betűket. Így tanultam meg olvasni.

- Első látásra szerelem vagy előtte más önkifejezési módokat is kipróbáltál ?
- Azt hiszem, az előző válaszból elég egyértelműen kiderül, hogy eléggé hozzámnőtt a képregény, mint olyan. Pár éve próbálkoztam színészkedéssel, valamint évekig danolásztam egy kórusban, ahova ma is visszajárogatok. Ezek nagyon szép emlékek, de az igazat megvallva inkább kontárkodásnak nevezném őket.

- Milyen hatások befolyásolták a stílusodat, mi a munkamódszered és milyen anyagokkal dolgozol ?
- A stílusomat – gondolom -, minden befolyásolja, ami valami miatt tetszik, de ezek ritkán tudatos dolgok. Az az igazság, hogy nem vagyok túlzottan sokoldalú, a rajzaimmal ritkán vagyok elégedett, bőven van helye a fejlődésnek. Az eszközhasználatomra egy dolog van döntő hatással, ami manapság már inkább megszokás, mint kényszer: amikor 2004-ben (újra) elkezdtem képregényeket rajzolni, lehetőségek híján azt terveztem, hogy fénymásolt formában osztogatom majd őket. Így egyszerű fekete-fehér, még szürkeárnyalatokat is nélkülöző rajzokat kellett csinálnom, amiket lehúzok a fénymásolón és kész. Ez a módszer később is megmaradt, még a színes stripjeim is olyanok, hogy ha photoshopban kikapcsolom alóluk a színezett réteget, a vonalas rajz önállóan is megállja a helyét.
- Ez egyébként még 2008-ban is jól jött, amikor a régi, egyetemi újságban részint színesben megjelent stripjeimet osztogattam fénymásolt formában a Képregénybörzén, Ártalmatlan képregények címmel.
- Amúgy amikor a fent említett stripeket rajzoltam, az elején még a 100%-ban kézzel rajzolt anyagokat fénymásolat formájában adtam le a szerkesztőségbe. Később kiböjtöltem egy szkennert, és elkezdtem géppel feliratozni, javítgatni a dolgokat. Egy idő után azt vettem észre, hogy az eredeti rajzokat egyre inkább összegányolom, mondván, majd utólag kiklikkelgetem belőle a gázos részeket. Néhány hónap múlva úgy éreztem, hogy ez minőségromláshoz vezetett, ezért úgy döntöttem, hogy amit lehet, inkább szabad kézzel csinálok.
- A legutóbb megjelent képregényeimnél kb. 95%-ban azt látod kinyomtatva, amit a papírra lerajzoltam. Csak akkor javítok bele géppel, ha pl. valaki figyelmeztet, hogy rossz a szórend a feliratokban, vagy észreveszek valami ordas hibát. Sőt : Hülyeségnek tűnik, de legtöbbször ilyenkor utólag, leadás után leülök, és az eredeti rajzokon, a papíron manuálisan is kijavítom a dolgot. Ez tényleg már csak "babonából" történik.
- Érdekes volt viszont hallani, hogy Lakatos István is hasonlóképpen áll hozzá néhány ilyen aprósághoz, ami a végleges, kinyomtatott képregényen mondjuk nem is látszik, mégis ragaszkodik hozzá, hogy pl. az összes Lencsilány képregény ugyanolyan fajta lapra készüljön.

- Miket szoktál olvasni és nézni, honnan szerzed az inspirációt ?
- Nem nagyon szeretnék kliséket puffogtatni, de kiszámíthatatlan, hogy honnan jön valami inspiráció. Valami, amin gondolkodom, olvasmányok, ilyenek. Újabban érdekes módon helyszínek is adnak ötleteket. Legutóbb például felmerült bennem, hogy mi lenne, ha a Nukleáris Baromfi összecsapna valami szörnnyel a Ferenciek terén, és ebből nőtt ki egy négy oldalas kis sztori. Vagy az, hogy Ágoston a Hortobágyon vándorol, és próbálja megtalálni a haza vezető utat.

- Ugyanakkor meg kell jegyeznem, hogy az összes képregényem kb. egy nagy idézetgyűjtemény. Általában a magam szórakoztatására elrejtek egy csomó kis utalást mindenfélére, ami éppen eszembe jut, aztán magamban jót szórakozom rajtuk, és csak bízni tudok benne, hogy egyszer majd valaki, aki a képregényt olvasta, rábukkan a forrásműre, és derengeni kezd neki, hogy ezt már valahol látta/hallotta.
- Brazil csinálta meg a Johnny Fellow-ban, hogy a belső borítón leírta, hogy honnan merítette az inspirációkat. Ez volt az egyetlen, ami nem tetszett abban az egyébként hihetetlenül jó füzetben. Miért lőné le az ember már az elején ezeket a dolgokat? Majd az olvasó vagy megtalálja, vagy nem, és ha önállóan megtalálja, akkor esetleg megörül neki.
- Az idézet/lopás/hommage témával kapcsolatban egyébként az az elvem, hogy ez csak amolyan „hab a tortán” kategória lehet. A történetnek önmagában is értelmezhetőnek kell lennie, aztán aki megtalálja a Wass Albert vagy Nagy Lajos idézeteket az meg majd röhög egyet szépen magában.

- Milyen utat jártál be eddig és mik voltak ennek szerinted a legfontosabb állomásai?
- Először is remélem, hogy még az út elején járok. Világéletemben képregényrajongó voltam és rajzoltam, de most így utólag belegondolva valamilyen szinten értékelhető képregényeket csak 2004-ben kezdtem el készíteni.
- Akkoriban még tartott ez a néhány éves képregényínség, amit tarthatatlan állapotnak véltem. Kitaláltam, hogy mivel abban az időben diákmunkaként plakátokat ragasztgattam Budapest felsőoktatási intézményeiben, csinálnék egy ilyen kis fénymásolt füzetet, és otthagynám pár suliban, kollégiumban. Ez volt a „lakótársam egy idegen bolygóról jött” sztori, ami később a Panel különszámában is megjelent.
- Ezután a legjobb haverom közbenjárásának köszönhetően műegyetemi lapnak rajzoltam stripeket két féléven keresztül kéthetente – amíg meg nem elégelték. Ebben nyilván az játszott közre, hogy valószínűleg valami Garfield-szerűt szerettek volna, nem pedig ilyen értelmezhetetlen, esetenként kísérletezgető cuccokat. Mindenesetre a határidőiknek köszönhetem, hogy ezek a képregények megszülettek. Az összes strip elolvasható egyébként a blogomon, amit kifejezetten erre a célra hoztam létre.
- A fentiek miatt amikor kb. fél évvel ezután újra beindult a képregényes élet, már tudtam vinni egy portfoliót az első képregényfesztiválra az Almássy térre. Ezeket szétosztogattam pár embernek, és így rajzolhattam végül is a Kreténbe.

- Mi volt számodra eddig a legértékesebb elismerés, amit a munkádért kaptál ?
- Mindig örülök, ha pozitív visszajelzéseket kapok. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy az idei Alfabéta-jelölés nem esett jól. Egyszerűen örülök, ha valakinek bejön, amit csináltam. Ennél egyébként sokkal gyakoribb, hogy értetlenül bámulnak rám a legújabb sztori elolvasása után. Éppen ezért igyekszem elkerülni, hogy a képregényeimet a jelenlétemben olvassák. Így legalább nem kell az illetőnek magába fojtania, hogy nem érti, szar.

- A szívednek legkedvesebb műveid ?
- Mindig a legújabb, bár tulajdonképpen mindegyik kedves. Kevés vállalhatatlan van köztük.
- Tavaly egyébként úgy éreztem, újabb művészi magasságokat értem el, amikor az Állati emlék című Ágoston-kalandban sikerült többé-kevésbé értelmezhetően előadnom azt a jelenetet, amikor egy felnőtt férfi elgáncsol egy kakast, aki éppen könyvelési dokumentumokat cipel a fénymásológép felé. Kicsit tartottam is tőle, hogy további meghódítandó csúcsok hiányában elvesztem a motivációt, és talán soha többé nem tudok majd képregényeket csinálni.
- Amúgy nyilvánvaló számomra, hogy ezzel a jelenettel érdemeltem ki azt, hogy azt a sztorit Alfabétára jelöljék.

- Folyamatban lévő és tervezett munkák, képregények ?
- Épp most végeztem el az utolsó simításokat a Bayer Tóni segítségével megjelenő Nukleáris Baromfi füzeten, ami részben a korábban megjelent, ma már nem igazán hozzáférhető epizódokat tartalmazza, de minimum a fele teljesen friss anyag. Mivel napi tíz-tizenegy óra munka mellett nyomom hónapok óta, most kezdenek épp kétségeim támadni afelől, hogy egyáltalán olvasható lesz a cucc, de remélem, hogy nem lesz nagyon gázos.

- Mivel foglalkozol jelenleg civilben ?
- Végzettségem szerint építészmérnök vagyok, de nem tervezőként, hanem egy kivitelező cégnél dolgozom. Hálistennek még van munkám, bár az örökös bűnbak, a Válság eléggé megszorongatta az építőipart.
- Épp a napokban gondolkoztam azon, hogy jobb is ez így, hogy nem grafikával foglalkozom egész nap, mert ha pl. sztoribordoznom kellene napi nyolc órát, nem valószínű, hogy lenne erőm munka után otthon nekiállni ingyér önmegvalósítani.

- Ki a kedvenc külföldi és magyar képregényszerződ/rajzolód és miért ?
- Először is a képregényesek kedvéért leszögezném, hogy azon kevesek egyike vagyok, akik imádják John Romita Junior jelenlegi stílusát, és Stuart Immonen rajzait, amiért ezúton mindenkitől elnézést kérek. Egyébként eléggé mindenevő vagyok. A klasszikusok (pl. Watchmen, Maus, Sandman) természetesen megvannak - azt hiszem, nem számít nagy revelációnak, hogy ezek nagyszerű művek.
- Ezek mellett mindig változnak a személyes kedvenceim. Jelen pillanatban Peter Bagge Buddy nevű képregényhősének kalandjait röhögöm végig kb. huszadszor, valamint egy londoni út óta a Mad-re emlékeztető, de sokkal maróbb humorral operáló Viz magazinra kattantam rá.
- Egyébként tervezem, hogy ha a mostani rajzolással kész leszek, a blogomon bemutatok pár olyan sorozatot, amelyek nekem nagyon bejönnek, de itthon keveset hallani róluk.
- A magyar rajzolók közül, amíg anyagilag megengedhetem magamnak, igyekszem mindenkit követni - mindig beszerzem az épp megjelenő szerzői képregényeket. Hosszas gondolkodás után nem tehetek mást, mint hogy Korcsmáros Pált nevezem meg, mint a legfontosabb magyar képregényest, bár hozzá kell tennem, hogy a korszak, amelyben dolgozott szerintem eléggé megkötötte az akkori alkotók kezét.

- Kinek vagy minek a révén kerültél be a hazai képregényes életbe ?
- Nem igazán tudom,hogy van-e ilyen személy, illetve hogy egyáltalán én része vagyok-e ennek a szóban forgó képregényes életnek... Rajzolgatok, ha kész vagyok valamivel, továbbítom pár embernek, kijárok a rendezvényekre, de valahogy mindig úgy alakult, hogy csak néhány szót váltottam azokkal, akiket ismerek, nem igazán bandázok, vagy ilyesmi.

- A hazai képregényes élet többi szereplője közül kivel tartod rendszeresen a kapcsolatot (kiadók, szerzők/rajzolók, weboldalak, fórumok)?
- Ahogy fentebb is kifejtettem. Képregény.netet, más alkotók blogjait, ill. néhány külföldi képregényes oldalt szabadidőmtől függően naponta megnézek. Néha Kemenes Tamás szól, ha van valamije, amit szeretne, ha megrajzolnék.

- Milyen közös munkáitok voltak eddig?
- Az első a Sztív, aki annyira gonosz, hogy az már szinte elviselhetetlen!!!! című egyoldalas volt, ami a Kreténben és a Panelben is megjelent. Ezen kívül a tavalyelőtti @rc képregénypályázatra is neveztünk egy stripsorozattal, aminek a címszereplője egy Pali nevű figura volt. A pályázat végkimenetele eléggé homályos/követhetetlen volt számomra. Az a lényeg, hogy nem nyertünk, de azért ebből a sorozatból csináltunk vagy 10-15 stripet azóta.

- Én a saját szólókiadványok hiánya miatt számszakilag nem tudom megállapítani, hogy ez mennyi kiesést jelent. Nyilván a gazdasági világválság nem igazán segítette a képregénykiadókat sem. Nekem leginkább az tűnik fel, hogy a friss megjelenésekről valamivel kevesebb visszajelzést lehet olvasni a fórumokon (pl. Knet). Ugyanakkor pedig egyre több érdekes szerzői kiadvány jelenik meg. Tehát bizakodó vagyok, kreatív szempontból mindenképpen.

- Mennyiben segítenek (esetleg hátráltatnak) a magyarországi különböző képregényes kezdeményezések (Képregény.net portál, Képregény Börze, Képregény Fesztivál, etc.)?
- Nemhogy nem hátráltatnak, de nem is tudom, mi lenne itt ezek nélkül. Én a képregényvásárlásaim kb. 95%-át a rendezvényeken bonyolítom le, az új megjelenésekről a K.neten értesülök.

- Mit gondolsz az Alfabéta-díjról? Mennyire látod értékes elismerésnek vagy iránymutatásnak?
- Csatlakozom ahhoz, amit Brazil mondott. Amikor megalapították a díjat, talán nem tűnt úgy, hogy van értelme, de manapság már jelenik meg annyi magyar cucc, hogy ne kelljen az összes azévi megjelenést jelölni. A média figyelmének felkeltésére is alkalmas. Mekkora volt már az az index videó tavaly a díjazottakkal?

- Tagja vagy-e a Magyar Képregény Akadémiának, illetve mi a véleményed a tevékenységéről?
- Tagja voltam 2005-2006 között, de több dolog miatt fel kellett ezt függesztenem. A kilépésemnek elég prózai okai voltak, ezeket szívesen részletezem, de nem túl izgalmas a téma. Az MKA munkáját nagyra tartom, bár az az érzésem, hogy náluk is egy kevésbé pörgős időszak van most, én legalábbis kevesebbet hallok felőlük. Persze elképzelhető, hogy ez az én tájékozatlanságomnak tudható be.
- Az utóbbi két Pinkhell nagyszerű volt.

- Szerinted milyen a képregény megítélése a hazai médiában és vajon lehet-e ezen változtatni?
- Tudja a fene. Öt évvel ezelőtt volt pár tévé/nyomtatott interjú a képregényesekkel, szerintem hébe-hóba még ma is előfordul. Nem hinném, hogy különböző lenne a helyzet, mint bármilyen más szubkultúra esetében.

- Mi a véleményed a Magyar Képregénykiadók Szövetségének terveiről és a hirtelen stratégiaváltásukról?
- Megint csak nem nagyon tudok óriási revelációértékű kijelentéseket tenni (vazz, lehet, hogy nem is kéne ezzel az interjúval foglalni a biteket…), hisz egyelőre nem vagyok képben a háttérben zajló folyamatokat illetően. Nyilván az alakulás óta megváltoztak a viszonyok, és nem ok nélkül történt ez a változtatás sem. Mindenesetre én végül is úgy döntöttem, belépek a szövetségbe, mert úgy érzem, hogy a frissen módosított tagsági díj és az ellenében felkínált kedvezmények aránya alapján semmiképp nem bukom majd rajta NAGYON sokat, aztán majd év végén levonom a tanulságot, és eldöntöm, hogy jövőre is érdemes-e maradnom, tudok-e bármit hozzátenni a szervezet működéséhez.

- Milyen stratégiával próbálnád meghódítani a képregényt nem ismerők szívét?
- Talán az eddigiekből kiderült, hogy a szabadidőmben többnyire egyfolytában a képregényeken jár az agyam, így elég sokszor osztogattam az észt a témában ismerőseimnek. Valószínűleg baromira unták, csak nem akartak megsérteni azzal, hogy elhajtanak a francba. Elég furán fogalmazott Futaki Attila a legutóbbi indexes interjúban, hogy "le kell tolni az emberek torkán a képregényt" vagy valami ilyesmi… Szerintem meg fel kell kelteni az érdeklődésüket, és kész. Ma már bőven vannak olyan magyarul is megjelent művek, amiket esetleg lehet mutogatni, ajándékba adni, stb. az erre fogékonyaknak. A túlzott erőltetés, kéretlen prédikálás inkább csak árt.

- Neked vannak olyan jelenleg megvalósíthatatlannak tűnő terveid, amikbe azonnal belevágnál, ha a körülmények egyszercsak lehetővé tennék ?
- Ha meg lehetne élni abból, hogy egész nap képregényeket firkálgatok, biztos, hogy a korábban említett "idegen lakótársas" képregényt folytatnám, ameddig bírom. Ezeket már régóta tervezem folytatni, de ez sokkal-sokkal nehezebb, mint Ágoston-epizódokat összehozni. Az idegen lényeset ugyanis egy ilyen folytatásos, karakterközpontú sorozatnak tervezném, míg a baromfi sztorik inkább a "high-concept" kategóriába sorolható történetek. Egyszóval: Ha Ágostonnak írok valamit, annak a következményeivel nem kell foglalkoznom majd három év múlva, de az idegenes meg egy ilyen szappanopera-szerűség, amit logikusan, egymásra épülve kellene felépítenem, ráadásul úgy, hogy az olvasó ne unjon bele a várakozásba.
- (Ettől eltekintve annyit azért megjegyeznék halkan azoknak, akik olvasták/olvasni fogják az Ágoston-füzetet: "Entrópia": It’s Happening, pípöl! - Max. jön előtte egy-két rövidebb epizód.)

- Ha belebújhatnál egy képregényhős bőrébe, ki lennél ? Ki áll a legközelebb hozzád ?
- Nehéz kérdés, és nem biztos, hogy tudnám a választ. Nem feltétlenül azok a képregényhősök a kedvenceim, akiknek belebújnék a bőrébe.

- Na de mégis… Pick one…
- Na jó, akkor legyen az egyik aközül a két rendőr közül, akik a magyar Pókember újság 7. számának tizennegyedik oldalán megtalálják Pókembert a tetőn. A bajuszos.

- Ha kérdezhetnél valamit a hazai képregényes élet valamelyik alakjától, ki lenne az és mit kérdeznél?
- Szabó Zoltán Ádámtól kérdezném azt, hogy nagyon megharagudna-e, hogy ha amíg nincs új Panel illetve Panel különszám, más lapoknak is adnék új epizódokat az idegen lényes sorozatból? Nyilván, ha jön új Panel, abba is csinálnék újakat. Mi a véleményed, Zoli?

További nukleáris pillanatok átéléséhez lehet egyenesen teleportálni Vass Robi blogjára
Ágoston, a Nukleáris Baromfi előzetes

Május 22 szombat: 6. Magyar Képregényfesztivál a Gödörben

Rohamléptekkel közeledik a 6. Képregényfesztivál és most szombaton, május 22-én a hagyománynak megfelelően a Gödörben támad, ezúttal is komoly meglepetésekkel szolgálva: a hazai képregényes életet már eleve alaposan felbolygatta az addig utópisztikus elképzelésnek tűnő Sandman és a Watchmen magyar kiadása, ám úgy tűnik a kiadók idén még erre is rádobnak egy lapáttal és olyan nehézsúlyú versenyzőket vetnek be, mint Hellboy, a keményöklű, de még nálunk is emberibb démonnyomozó, Scott Pilgrim, a kanadai Szexbombák basszusgitárosa, akinek a klasszikus videojátékok díszletei között kell megküzdenie barátnője hét ex-pasijával vagy Lencsilány, Lakatos István szeretnivaló és bátor mesefigurája, aki elképesztő fantáziával megteremtett világban néz szembe a bugabúval, a filmvászonba zárt óriással és a fekete csönddel. És ez még csak a lista kezdete...

A több színtéren is zajló reklámhadjárat megelőző csapásként öt képregényes kiállítást (Budapesti Képregény- és karika-túra) és egy Pesti Est különszámot (múlt csütörtöktől elvileg hozzáférhető a szokásos terjesztőhelyeken) fiadzott, valamint bekúszott a kisebb mozik reklámblokkjai közé, így senki ne lepődjön meg, ha a Corvinban, a Toldiban vagy az Uraniaban szembekerül ezzel a reklámspottal:

Ami a megjelenéseket illeti, senkinek nem lehet egy szava sem, hiszen a mangarajongók két csemegét is kapnak a Fumaxtól, az egyikben a világ nemzeteinek sztereotípiái kelnek életre a mangakarakterek archetípusaiban (Hetalia), a másikban maga a Sötét Lovag ered egy sorozatgyilkos nyomába Nacume Josinori interpretálásában (Batman: Halotti maszk). Rég várt folytatások is megdobogtatják majd egyesek szívét, lesz itt Largo Winch negyedik kötet (Business Blues), ami lezárja a harmadik albumban megkezdett történetet, a Sin City ötödszörre Dwight és Miho kettősére összpontosít (Családi értékek), Kázmér és Huba a hetedik alkalommal hétköznapi valóságunkba beépített hószörnyekkel veszi fel a harcot (Kázmér és Huba: A vérszomjas hómutánsok támadása), Marjane Satrapi Persepolisának kvázi spin-off-ja, az Asszonybeszéd Márzsi nőrokonságát helyezi a középpontba.

A Setét Torony rajongói is készíthetik a pénztárcájukat a Roland sagáját kiegészítő képregényre (Stephen King: A Setét Torony – A harcos születése), a most már rendszeres visszatérőnek számító Aleksandar Zograf pedig betekintést enged furcsa világába az Elhasznált világ oldalain. A szerzői képregények és a képregényes szakmagazinok is Godzillát megszégyenítő cunamihullámban érkeznek, a megbízható rendszerességet tartó Nero Blanco Comix 7 – Buborékhámozó 9 kettőst egészíti ki a BH Dargay-különszáma és a Spiderham-et, Flaming Carrot-ot és Krypto-t megszégyenítően hősies Ágoston, a nukleáris baromfi saját füzete, őket követik a klasszikus magyar képregények újrakiadásai, Sarlós Endre (A matador / A lambadakirálynő), Sebők Imre (Jó széllel francia partra) és Fazekas Attila (Sci-fi klasszikusok 2) képviseletében.

A lista korántsem teljes, érdemes követni a folyamatosan frissülő Knet oldalát, hiszen a maga idejében úttörőnek számító Képregényiskola második kiadásáról is csak a napokban hullott le a lepel (ráadásul Sváb József dedikálja is a művét, melynek értékén még a Scott McCloud könyvek megjelenése sem csorbított egy fikarcnyit sem), valamint ott megtalálható a Fesztivál részletes programja is, a népszerű tombolával (amit remélhetőleg megint Halmos Ádám fog vezetni), a frissen meg- (vagy át-, nézőpont kérdése) alakult Magyar Képregény Szövetség toborzójával és az olyan rendkívül érdekesnek ígérkező beszélgetésekkel is, mint például a A magyar képregény sikerei és esélyei külföldön és az India képregényes világa.

Ha ez még nem lenne elég, olyan neves vendégek tisztelik meg jelenlétükkel a rendezvényt, mint Igor Kordej horvát rajzoló (X-Men, Tarzan, Star Wars, L’Histoire Secrete), Darko Macan horvát forgatókönyvíró (Hellblazer, Star Wars, Cable), Aleksandar Zograf szerb rajzoló és Pran Kumar, az „indiai Walt Disneyként” emlegetett illusztrátor-képregényszerző. Mindegyikükkel készült interjú, ami megtalálható a Buborékhámozó 9-es számában. Újra átadásra kerül az Alfabéta-díj, melynek zsűrijében ismét képviselteti magát a Geekz blog is. A jelöltekről és a zsűri összetételéről bővebb információt találtok itt.

Röviden és velősen: az elkövetkezendő négy napban mindenki gyakoroljon pragmatikus aszkétizmust, egyrészt, hogy lelkileg rákészüljön az eseményre, másrészt, hogy az evésen és iváson megtakarított pénzt elkölthesse képregényre szombaton a Gödörben (alkoholra is lehet, de az teljességgel opcionális, ámbátor bocsánatos bűn). Az aznapra más terveket szövögető sötét alakok természetesen egyházi átok (vigyázat, nem a levegőbe beszélek, már a pápáról is készült képregény!) és viselkedésjavító terápia terhe alatt azonnal olvassák el az 5. Magyar Képregényfesztiválról szóló beszámolónkat és azonnal revideálják az elképzeléseiket. Én szóltam.

The Mexican Stand-off #10: Ábrai Barnabás (Geek)

A képregényes interjúsorozatunk nem torpan meg, csak ide-oda tántorgott a hét napjai között, akár egy hajósrummal feltankolt Vanek úr, míg rá nem talált az Alfabéta-díjas képregények között menetelő Pestblog.hu egyik szerzőjére, Ábrai Barnabásra, aki még nem döntötte el, hogy bepereli-e a Geekz blogot plagizálásért vagy sem. Az az egy szerencsénk, hogy állítólag igencsak szereti a házipálinkát...

- Először talán egy rövid bemutatkozás azon olvasóink kedvéért, akik esetleg még nem hallottak volna rólad vagy nem találkoztak a munkáiddal…
- Nevem Idősebb Zárójelben Geek.
- Ez hát mindazonáltal úgy esett, hogy rajzoltam és Geek becenéven futottam (ezért mellesleg tervezem, hogy beperelem a geek.blogot, plagizálásért). Nagyon régen egy kedves ismerősöm, aki azóta már japán rajzfilmeket is feliratoz, jelezte, hogy léteznek olyan emberek, akik pénzt fognak adni azért, amit szabadidőmben rajzolok. Nem hazudott. Mivel akkor cikinek tartottam a Brutálisnak és a Morbidnak dolgozni, megkértem a főszerkesztőt, Onot, hogy ne írja ki az Ábrai Barnabás nevet, melyen emberek ismernek 1975 november egy óta (igen, az ember csakis Halottak Napján szülessen), hanem íme, itt egy becenév: Geek.
- Ha jól emlékszem, ez volt a bevezetőben: "És új grafikus is csatlakozott hozzánk, Ábrai Barnabás (Geek)"... Köszönöm szépen Ono, mindig figyeltél rám. Épp csak telefonszámom nem tette ki.
- Azóta sokkal aljasabb munkákat is csináltam már. No thanx zenekarnak képregény, Pesti Est, Gamestar, story boardok, Zap magazin, Pestblog.hu, Sushi Strip, Pinkhell, éééééééés még sokan mások.

- Hogyan kerültél először kapcsolatba a képregénnyel ? Mi volt az első képregény, ami valaha a kezedbe került ?
- Hát ha nem számitjuk a Hahotát, akkor néhány holland Tarzan képregény vette el szüzességemet. Láttam már, hogy ez a képregény dolog ínyemre van, de a zuhanás ott következett be, mikor 23 éve nagyamamám kivitt az ecseri piacra, és egy rumgőzös öregembernél 5 forintért lehetett kapni Tarzan és Korak képregényeket, igényesen lefektetve a koszba. Ott elvesztettem az agyam. Eszméletlen jó volt. Mai napig megvannak. Táncoltak a színes oldalak, hallottam Tarzant, láttam tetteit, és mikor senki nem figyelt, akkor Tarzan nyilván én voltam. Azóta kinőttem ebből, ma már Wolverine-nek képzelem magam.
- A képek közé elképzelhetted mi történik, fejemben átírva a holland szöveget saját zagyvaságokra. Később csak a képregények miatt megtanultam angolul és németül, szóval most már nagyjából el tudom olvasni a holland Tarzant is.

- Első látásra szerelem vagy előtte más önkifejezési módokat is kipróbáltál ?
- Első és egyetlen. Nem csalom meg soha. Akartam képregényíró vagy -rajzoló lenni, végül a játékiparban kötöttem ki 5 éve, de a médium szeretete örök. Annyira nem rajzoltam sose jól, hogy ebből éljek, sokat kellett volna "edzeni" és amúgy is az írás foglalkoztatott mindig jobban, de a kettő együtt a legviccesebb. Nagyszerű hobbi.

- Milyen hatások befolyásolták a stílusodat, mi a munkamódszered és milyen anyagokkal dolgozol ?
- Szeretem, ezt a kérdést, nehéz kihagyni a "kemény anyagokkal dolgozom" beszólást... A befolyások változóak voltak mindig is. Korszakokra köthetőek. Tizenöt évesen hihetetlen lázba tudtam jönni Clark Kent kék piros rucijától is, és nem zavart, hogy kivül hordja az alsó naceszt, később aztán elaléltem a durva Youngblood karakterektől, akiknek nagyobb a fegyvere, mint a lakásom, és negyven-ötven foguk van. Aztán beleszerettem a Swamp Thing és társaiba.... Aztán Grant Morrison Invisibles és Filth, ami talán a kedvencem. Az a jó a képregényben, hogy van már akkora, mint a film. Mindig van másik, mindig van hova menni, mindig felfedezésre vár. Bárki megtalálhatja a magáét. Ha neked kell egy ökleivel igazságot szerző zoknifejű hős megkapod, ha el akarsz gondolkodni megkapod... Ha sírni és nevetni szeretnél, az is a tied. Ha perverz japán fetisiszta vagy, és olyan kislányokra gerjedsz, akik polipokat nyomkodnak magukba... na ja... azt is megkapod. Mindig van tovább. Van jó és rossz és mesteri és művészi és kommersz képregény.
- Nagyon leegyszerűsítve négy dolog befolyásol: grafikai stílusok, amik különösen tetszettek (pl: Eric Canete, Zalozabal), filmek, amik megfognak ezért, vagy azért (pl: Szellemkutya, Royal Tenenbaums), zene (pl.: dEUS, Rammstein), amire valami idióta ismerősöm rákattint. Ez az előző három kategória bármelyike lehet (pl.: Doom Patrol, Shade the Changing Man). Átkozott Jákói Dávid!!!
- Azt hiszem semmi rendkivülit nem tudok mondani erre, csak zen semmiségeket, mint a "hatással van rám, ami hatással van rám"...
- Munkamódszer alatt az effektíve rajzot értitek? Sztorik ugyanis bárhonnan jöhetnek. WCn ülve, felriadva álomból, beszélgetés valakivel, egy cikk olvasása után, és aztán érlelődik fejben, leírogatom a mondanivaló sarokpontjait és utána már csak ki kell tölteni a hézagokat. Olyankor már magát írja a sztori. Rajz szempontjából meg egy nagyon laza ceruzarajzzal kezdek. Ezek annyira egyszerűek, hogy általában csak én látom mi van mögötte. Kérdezd meg szegény Horváth Henriket, ő tudna neked sírni erről. Mindig könyörgött, hogy dolgozzam ki jobban a cerkarajzokat. A ceruza után kihúzom papiron általában, és scan. Utóbbi időben előfordult, hogy egyből a gépen rajzoltam wacomon, hogy időt spóroljak, és mert lusta vagyok. Nem szeretek szöszölni, ha egy fekete-fehér oldalam nincs kész két óra alatt, sose lesz kész.
- Utána jön a halál. Más néven Photoshop. Ne érts félre, csodás találmány, de gyűlölök ülni felette. Azt hiszem ezért lettem Art direktor inkább. Sokkal jobb tehetséges embereknek azt mondani, hogy "ott még állíts a kontraszton... hmmm... túl lila..."
- Anyagok... rotring cerka, radír, bármi, ami feketén karcol... Lehet filc, vagy toll, akár tus is, meg koszos fogkefe (utóbbival fantasztikus effekteket lehet csinálni, ha tintát teszel rá és maszkolsz, aztán fröcskölöd a lapot).

- Miket szoktál olvasni és nézni, honnan szerzed az inspirációt ?
- Meglepő módon képregényeket olvasok :) Néha egy-egy könyv befigyel. Most a Pride, Prejudice and Zombies mesterművet olvastam, elötte pedig Chuck Palahniukot. Őt szeretem.
- Kevés tv, sok sorozat, BSG forever. Inspirációt mindig azok jelentik, akik sokkal jobbak, és levágnád a kezed értük. Nekem ezek pl. Warren Ellis, Alan Moore, Grant Morrison, Mark Millar. Rajzolók közt kár is keresni. Túl sokan vannak, és oldalakat tele tudnék írni. A hazaik közül nagy kedvenceim Gáspár Tamás, a mocskos Cserkuti Dávid, Havancsák Gyula, és még vagy 10 másik ember, akik most biztos megsértődtek, hogy nincsenek név szerint említve. Hú, meg van valaki, akit nagyon hiányolok pl. Buttinger Gergő. Ezer éve eltűnt, amiért le kell vágni a fejét, és rozsdás szögeket verni a körmei alá, mert vicces volt, amit művelt.

- Milyen utat jártál be eddig és mik voltak ennek szerinted a legfontosabb állomásai?
- Mindig is rajzoltam képregényt, a polc tele van velük, sztem vagy 1000 oldal felett. Persze ez 87 óta, szóval 2000 előtt nem számít, az a 600 oldal ment a fióknak. (Punkman, Tequila, Time Breaker, Krapman és társai...) Rengeteg gyerekes erőszakos szemetet tudtam mindig is legyártani :) Első fontos állomás biztosan a Morbid, Szaft vonal. Tudom alantas, de sokat tanultam, és értékelték az olvasók, ami meg kedvet adott a rajzhoz, íráshoz. Aztán a Kalandor játék, majd a mindenféle megjelenések. (dolgoztam Gamestarba, Pesti Estbe, hollywoodi filmnek, stb.) Aztán az MKA-szerű idők, amikor Pinkhell és Sushi Strip futott. Most már sok éve játékiparban vagyok, először pályát építettem, aztán koncept rajzok, és cinema készítés, játék designt is írhattam, meg történetírás, most meg art direktorkodom. Ami a történetírást illeti, a Crysis Warhead magyar hangjára vagyok büszke, amit Gelencsér Péterrel írtunk pár nap alatt, és nagyon szerették. Ami meg legkevésbé sikerült a Mytran Wars volt PSP-re. Ott sajna annyi tartalmat vágtunk, hogy szétesett a történet kohéziója, de azért a MW mindenképp saját gyerek, szóval nem rúgnék bele soha. A dolgok 90%-át rajzoltam, belekotyogtam a designba, pályaépítésbe.
- Következő szép lépcső az lesz, hogy végre láthatom a San Diego Comic Con-t, mert Futaki Attila nagyon kedvesen meghívott és megyünk berúgni, plusz meghúzni Warren Ellis szakállát.

Borítógrafika: Tikos Péter

- A Pinkhell-kezdeményezés születéséről mesélnél egy kicsit?
- Hááá mikó még a sztyeppén legelésztünk a többi dinoszaurusszal, akkó gyütt ugyi hát, hogy na akkó, csinájjuk, meg toljuk azt a képregény szekeret. Sok éve volt, nem tiszták az emlékeim. Legyen saját kiadvány, ahol publikál mindenki, ez volt a cél. Ezek után jött a név választás. Én akkor még viccesen meg is jegyeztem, hogy bármi legyen, csak ne rózsaszín pokol, mert se nem megszólító, se nem vidám, se nem magyar. Aztán arra emlékszem, hogy nyilván az lett, és megjelentünk benne. Ma már persze mindegy, hisz márkanév, és akár Ukkmukkfukk is lehetne a címe, de akkor komoly lelki sérüléseket okozott ez nekem.

- A Pestblog.hu kinek az ötlete volt és hogyan készült el a forgatókönyv? A címválasztást mi inspirálta ?
- A blog közös munka volt. Sajnálom, hogy csak az első rész készült el, még lenne sok történet. Az alapokat rég írtam, egy korábbi ötlet alapjaira. Zsombor a Rohamtól kérte, hogy írjunk valami sorozatot, ami a mai közönséget is megfogja és van esélye, hogy érdeklődést vált ki. A koncepció az volt, hogy fedezzük már fel, hogy igenis klassz Budapesten is képregényhősnek lenni. Nem kell cikinek tartani kis hazánkat, nemcsak Hulk és Pókember ragadhatja el a fantáziád. Lehet itt atomikus beszélő majom, éjjel egymással harcoló graffitik, villamossínek, amik a város ereiként szolgálnak, és nem használt utak, amik új dimenziókat nyitnak. Angyalok, Buda és Pest lelkei, amint harcolnak a lakókért. Főhősünk meg beszámol az egészről a blogon. Kicsit a Warren Ellis féle Transmetropolitan is a fejemben volt. Aztán megbeszéltük Emtrexxel, hogy ő rajzolná, készítettem pár fényképet neki segitségképp, mert nem ismeri Pestet. Viszonylag gyorsan megvolt a cím is. Igazából annyi volt a kérdés, hogy Pestblog, vagy Budapestblog legyen. Mindig is úgy volt, hogy egy srácról szól majd, aki meg akarja írni élményeit, és a blog egy egyszerű választás volt olyanvalaki számára, aki nem tud bejutni még újságírónak sem. A blogot meg kell találni, és fel kell fedezni.

Borítógrafika: Zorro de Bianco és Tikos Péter

- Aztán leültem Csabával, aki már akkor írt is a Rohamnak. Minden oldalt tudtam, le is vázlatoltam, csak nem akartam a szöveget is írni. Átadtunk neki egy storyboard-szerűen megrajzolt dolgot, megbeszéltük mi történik az oldalon és minek kell elhangoznia, és ő megírta a buborék szövegeket, amiket aztán még átnéztünk és javítottunk. Ugyanezt a rajzos dolgot csináltuk Emtrexxel is, és oda-vissza dobáltuk, hogy mi hol legyen. Aztán Emtrexx és Zorgika feldobták az alapszíneket és buborékokat, visszaküldték nekem, én meg rádolgoztam ezekre kicsit...
- Az egésszel csak annyi a bibi, hogy ez egy első rész. Akkor ütne igazán bármekkorát, ha kijöttek volna a következő részek. Akkor tudnánk megmutatni, hogy beindul a blog, hogy milyen városi legendákat tudunk legyártani, és hogy mi is lesz hősünk sorsa.

- Mi volt számodra eddig a legértékesebb elismerés, amit a munkádért kaptál ?
- Nem tudnám megmondani. Csinálni jó, ha elismerik még jobb. Elismerés volt, hogy adtak érte pénzt... Később, hogy meghívtak ide-oda, hogy leveleket kaptam. Az is vicces volt, mikor sok-sok éve a Sushi Strip révén jöttek emberek és aláíratták, és elfogyott. Az egyik legszebb elismerés Boros-Szikszai párostól jött (jobbulást Gábor). Ránéztek egy rajzomra és azt mondták, hogy "hmmm... ez nem is olyan szar!" Egy másik alkalommal online Liam Sharppal beszélgettem és több rajzomat megdícsérte és befavorizálta. Na akkor madarat lehetett volna fogatni velem. Igen, így belegondolva mindig az esik a legjobban, amikor olyan valaki dícsér, akit tisztelek.

- A szívednek legkedvesebb műveid ?
- Shaolin Dead Girl mindenképp... Most már beszélhetek róla. Úgy volt egy ideig, hogy a Crytek játékot csinál belőle. Sajna nem született megegyezés a Sonyval és áttettek minket egy xbox projektre. Iiiiiiiiiiiiiilyen közel voltunk hozzá és akkor most nagyon nagyon boldog lennék.
- Szeretem a Gábor Miki által írt Pétert. A Bábel 2012-t, és a Pestblog.hu-ra is elég büszke vagyok, amit Csabával és Emtrexxvel csináltunk.

- A Shaolin Dead Girl projektedről mondhatnál még pár szót...
- Hát a képregény maga egy elég hektikus hullámvasút utazás, összegyúrva két alapvető szerelmemből... Hetvenes évek zombi és kung fu filmjei... Megpróbál a mese mellett arra is figyelni, hogy kultikus, régimódi is legyen.
- Szerintem azért a cím önmagáért beszél. Nagymellű félmeztelen zombi lány kung fu tudással száll szembe a gonosszal :) ja és Francine Dee játszotta volna :) Mivel ez annyira szörnyen gyenge még kimondva is, hogy megérdemli a komoly kezelést. Ha a komédiát komolyan veszed, és tisztelettel nyúlsz hozzá, akkor remélhetőleg kult lesz belőle. A Farrelly testvérek ennek mesterei.
- A játék kicsit komolyabb volt, sokat merítve a keleti mondavilágból, a kínai mitológiából, meg elég komoly mechanikák és ötletek voltak a képességek mögé gondolva, amik a pályaépítést és játék mechanikát segítettek volna. Még új health system is volt leírva. Készültek modellek, konceptek, dokumentációk, szép lett volna. :)

- Folyamatban lévő és tervezett munkák, képregények ?
- Hát sajna semmi. Lusta öreg ló vagyok. Sokat kivesz a munka belőlem. Egész nap grafikusokat kell terelni. Csak hogy tudd, ez olyan munka, mintha LSD-zett macskákat akarnál terelni egy réten. Nagyon szeretek mindenkit, aki nekünk bedolgozik a Digital Realityhez, de ettől kihullik a hajad. Az óvónő megfogalmazás sokkal közelebb áll az igazsághoz, mint az art direktor cím. A baj, hogy tele lennék ötletekkel és szívesen csinálnám, csak venni kéne a fáradtságot. Régen simán belefért, hogy 9 óra után otthon még 5 órát rajzoltam és írtam. Ma már örülök, ha élek, hogy hazaértem és Luca barátnőm ad egy puszit. Ja és van macskám is :) PIXIE!

- Mivel foglalkozol jelenleg civilben ?
- Digital Reality egyik projektjének vagyok a művészeti vezetője.

- Ki a kedvenc külföldi és magyar képregényszerződ/rajzolód és miért ?
- Túl sokan vannak... És miért? Mert szerintem ők a legjobbak... Csak, hogy ez ne legyen ennyire lapos válasz, nesze lista: Adam Kubert, Ashley Wood, J.H. Williams, Sean Gordon Murphy, Tom Raney Bryan Hitch, Mike Mignola, Chris Bachalo, Adam Hughes, Norm Breyfogle, S.Platt, Travis Charest, Jae Lee, Leinl Yu, Liam Sharp, Eric Canete... nem bírom ki.... be kell valljam... ROB LIEFELD!!! AAAAAAAAAAAAAAArgh... Most már tudjátok sötét titkomat...

- A hazai képregényes élet többi szereplője közül kivel tartod rendszeresen a kapcsolatot (kiadók, szerzők/rajzolók, weboldalak, fórumok)?
- Kicsit le vagyok maradva szociálisan, hisz alig tartom a kapcsolatot a fórumon. Akikkel meg tartom, ott általában azért is, mert dolgozunk együtt vagy barátok vagyunk. Horváth Henrik, Tikos Peti, Sánta Kira, Varga Zsolti, Sallai Peti, Futaki Attila, Ács Zsolt (Emtrexx), Cserkuti Dávid, Gáspár Tamás, Boros Zoltán, Szikszai Gábor...

- Mi a véleményed a jelenlegi hazai képregényes szcéna helyzetéről ? Sok felől hallani, hogy az utóbbi 5-6 év képregényes bummja megtorpanni látszik…
- Elég nehézkesnek látom. Megszaladt az öröm pár éve, hogy már nem ciki a képregény, aztán mindenki be akart szállni, és pofára estek, hogy ez nem is olyan gyors hírnév, meg meggazdagodás, most kicsit letisztult. Maradtak a szívből-lélekből teperők, a keselyűk és az okosak, akik mindig jobban csinálnák, és majd ők megmondják. Szeretlek Chavez, te édes kicsi troll, csináljunk makrancos kémiai retard gyermeket egy éjjel! Meg ne feledjük, hogy kicsik vagyunk. A matek a legegyszerűbb itt. Tegyük fel, amcsiban a lakosság egy ezreléke olvas... Ugyanezt az arányt tartva ott el fogsz adni 25 000 példányt valamiből. Ugyanez az arány nálunk csak úgy 150 főt tenne ki. Ilyen szempontból sose lesz a képregény nagyon populáris nálunk. Bár rengeteget segít a sok hollywoodi film. Sztem továbbra se lesz egy üzletág itthon, de ha születik szeretetből és lelkesedésből néhány jó dolog, akkor minden megtörtént, aminek meg kell történnie.

- Mennyiben segítenek (esetleg hátráltatnak) a magyarországi különböző képregényes kezdeményezések (Képregény.net portál, Képregény Börze, Képregény Fesztivál, etc.)?
- Nem én vagyok akit erről kérdezni kell. Alig járok el ezekre, régen sokkal többet jelen voltam, de belefáradtam sokunkba. Olyan magyar narancs ez a mi kis képregény világunk. Kicsit sárga, savanyú, de esszük, mert más nincs. Szóval gondolom a fórum hasznos. Én magam jobb szeretm csinálni, mint beszélni róla. Kicsit redundánsnak érzem. Olyan nehéz elképzelni, hogy meg akarjam osztani valakivel, hogy igen láttam az Iron Man kettőt, és tök jó volt ugye? De hát ez egyéni szoc problémám, emberek évek óta tudnak arról beszélni, hogy a Hulk vagy Superman az erősebb. Szűk baráti körben nyilván mindenki tudja, hogy nem vagyok normális, és ott ezeket megbeszéljük.
- Nem olvasom már két éve a knetet, épp most jelentkeztem vissza, kérdeztem is mizu.
Nagyon tudok haragudni azokra, akik pl. elmondják, hogy bezzeg ha ő csinálná akkor... Meg a hülye Futakinak könnyű, mert... mittomén csak!!! Attilának rengeteg hibája van, de jó srác, és sokat tett azért, hogy kint megjelenjen. Ugyanezt a rögös utat nyomja Boros és Gáspár is, és kintről nem látni mennyi munka ez. Azok akik beszólnak nem tudnák csinálni. Én erről többet nem is tudok mondani, rágódjanak rajta a net trollok.
- Itthon meg abból kell főzni, ami fentmarad, mert nem lehet képregényből megélni jól. Sajna még mindig látszik a kis gondolkodás... Magyar vagyok, tehát ha nekem nem jó, akkor dögöljön meg a szomszéd tehene is. Adja Galaktusz, hogy ne legyen igazam.

- Mit gondolsz az Alfabéta-díjról? Mennyire látod értékes elismerésnek vagy iránymutatásnak?
- Én úgy hallottam, hogy beszélnek róla. És hogy akik részt vesznek, meg a közönséget is érdekli. Valaki szólt, hogy asszem jelölve vagyok közvetve idén, ami vicces.
- Hírverés és érték, amit képvisel. Ez határoz meg bármilyen díjat. Kit érdekel az Oscar, ha három ember nézi. Szerintem ez egy jó dolog, hogy kezdik komolyan venni az Alfabétát. Tök helyes, hajrá, hajrá!

- Tagja vagy-e a Magyar Képregény Akadémiának, illetve mi a véleményed a tevékenységéről?
- Voltam, de aztán kiegyeztünk egy döntetlenben. Sok időt, és energiát elvett, egyre kevésbé voltam aktív és lelkes. A legjobbakat kívánom nekik, én most nem vagyok aktív, így pihenőpályára parkolt az MKA tagság számomra. Tudom elég kontroverzális, sokan beszólnak nekik, és szerencsére ők se restek visszadumálni :) Ez egészséges, de a céljukat kicsit prioretizálni kéne. Különben sose mozdulnak ki onnan, ahol vannak.

- Szerinted milyen a képregény megítélése a hazai médiában és vajon lehet-e ezen változtatni?
- Olyan amilyen. Lehetne rosszabb, bár nehéz elképzelni hogy. Egy interjún bemutattak, mint Kovács Géza... Egyszer kiírták mögém, hogy a Marvel kiadó szerkesztője vagyok, és hogy teljes legyen a kép, végig Batman képeket vetítettek be. Más alkalommal Vass Réka mosolyogva elmondta, hogy szerinte a képregény hülyeség, és nem is érti minek van, aztán ugyanavval a mosollyal odatartotta a mikrofont, hogy "neked mi a véleményed?"
- Van még hova menni. Csak ehhez sármos, sokat küzdő, értelmes figuráknak be kell jutnia a médiába, akik el tudják adni, hogy a képregény „cool”. Egy megasztárral is beérném már lassan. Kell egy V for Vendetta karakter, aki az élre áll és eljuttatja a tömegekhez a revolúciót. Imádom, hogy Bayer Tóni mennyit foglalkozik mindennel és isten áldja érte, hogy nála egy nap 36 órából áll (komolyan nem értem, hogy van ideje ennyit fórumozni. Van teóriám, miszerint klónozza magát). De te elkezdenél olvasni képregényt, ha a Kultúrházban azt mondják, a Batman nem gagyi? Ha végre Hugh Jackman azt mondja, a képregény klassz, másnap egymillió vásárló szalad le a képregényboltba. Isten törje el a lábam, amiért egyáltalán kimondok ilyet, de még a Győzikére is többen odafigyelnének... Jajj, kivert a hideg a gondolattól... Lépjünk tovább.

- Milyen stratégiával próbálnád meghódítani a képregényt nem ismerők szívét?
- A "tudom, hol laksz és nálam van a lányod" mindig működik.
- Gerilla mozgalom is kell, de a médiában kell megvívni a harcot, és vigyázni ki és mit üzen. Divatosnak kell eladni. Ha egy dagadt 47 éves szemüveges Down-kóros srác (isten szeresse kicsi lelkét), aki anyukájával él azt mondja, olvass képregényt, mert az YO, akkor a képregény nyilván lúzereké. Szedjél össze egy Görög Zitát, egy Ákost, és tedd be őket műsorokba képregényes trikókban. A sorozatokban legyen valaki, aki néha megjegyzéseket tesz, mint a Kill Bill kettőben David Carradine Superman-monológja. Mindig légy finom és határozott. Ne mondd, hogy jó, hanem mutasd! Ne mondd, csináld! Marketingeld a dolgot, ne csak háborogva ríjj, hogy mert bezzeg a batka manó és a szuper manus... Az a belterjes dolgokhoz vezet, ami itt már kőkeményen ki is alakult. Ettől megint kiver a víz. Semmi se öl meg jobban egy mozgalmat, mintha egy érdeklődő feljön egy fórumra és ugyanazt a 20 embert találja ott, akik arról beszélgetnek, hogy most akkor Steve Rogers platinaszőke, vagy csak olyan német übermensch? Nagyon ajánlom, hogy nézzük meg a külföldi fórumokat, milyen ott. Én pl. a geek híreimet a www.toplessrobot.com ról szedem.

- Neked vannak olyan jelenleg megvalósíthatatlannak tűnő terveid, amikbe azonnal belevágnál, ha a körülmények egyszercsak lehetővé tennék ?
- Hogyne. Megcsinálnám az MKA-val a régi álmunkat. Egy világ végén levő kocsmában emberek ülnek, és mindenkinek van egy tanulságos meséje, melyeket különböző rajzolók jelenítenének meg. Amolyan városi legendák elevenedének meg. Lost és X-akták közti dolog. Nagyon sok ötlet van hozzá, és nagyot ütne. Aztán ott van ugye Shaolin Dead Girl, a drágám. Csinálnék egy szuperhős csapatot is, de nagyon földire és komolyra véve. Ezen kivül még millió dolog. Filmet és játékot is jó volna csinálni. Alapvetően olyasmit csinálnék, mint most. Magam köré gyüjteném a kedvenc művészeimet és terelgetném a macskanyájat.

- Ha belebújhatnál egy képregényhős bőrébe, ki lennél ? Ki áll a legközelebb hozzád ?
- Legközelebb Batman áll, mert ember, és te is lehetnél Batman. Sose lehetnél Superman. De nem szeretnék Batman lenni, mert nem látok jól a sötétben és beakadna a hülye köpenyem, és ezért iszonyúan elkennék az arcom. Szívesen lennék MODOK. Ő a legjobb!!!

- Ha kérdezhetnél valamit a hazai képregényes élet valamelyik alakjától, ki lenne az és mit kérdeznél?
- Cserkuti Dávidtól. "Figyu, van még egy szál cigid?"
- Emtrexxtől. "Mikor jelenik meg a 12 óra?"
- Futakitól. "Itthagyjuk a csajokat és benyúlunk Karen Berger szoknyája alá?"
- Tikos Petitől. "Még mindig nincs kész???"
- Pilcz Rolitól. "Ez most komoly?"
- Attól a szép rohamos lánytól. "És ha senki nem látja, akkor se?"

Geek deviantartos galériája.
A Mytran Wars bemutatója a jútyúbon.
Pestblog.hu kritika a Könyvesblogon és az Oposszumon. 

The Mexican Stand-off #9: Felvidéki Miklós

Már azt hittétek, hogy megúszhatjátok, de nem, a Geekz-es képregényes interjúsorozat következő epizódjában ezúttal Felvidéki Miklóssal támadunk, aki a laza eleganciájú és érzékeny rókát (a neve Senki, Odüsszeusztól tanulta a trükköt), a lánynevű, ámde keményöklű Johnny Cash dalszereplőt és az elsöprő erejű szuperképességekkel rendelkező pantomimest sorakoztatja fel maga mellett, hogy megossza velünk a véleményét a képregényekről, az Alfabéta-díjról és úgy en bloc mindenről kis hazánkban.

- Először talán egy rövid bemutatkozás azon olvasóink kedvéért, akik esetleg még nem hallottak volna rólad vagy nem találkoztak a munkáiddal…
- Felvidéki Miklós vagyok, és szeretem a képregényeket.

- Hogyan kerültél először kapcsolatba a képregénnyel ? Mi volt az első képregény, ami valaha a kezedbe került ?
- Azt hiszem egy Tini Titán Teknőcök képregény lehetett. Óvodás koromban odavoltam értük, emlékszem, hogy apám olvasta fel a buborékokban lévő szöveget, én pedig állandóan a figurákat rajzoltam. Amikor általános iskola vége felé elkezdtem újra képregényeket venni, össze is gyüjtöttem az összes hiányzó számot a magyar Pókemberekből, meg párat más megjelenésekből.

- Első látásra szerelem vagy előtte más önkifejezési módokat is kipróbáltál ?
- Nem tudom, számomra nem direkt önkifejezési mód a képregény, inkább a legkézenfekvőbb "művészeti ág". A festményekkel ugyanis néha az a bajom, hogy nem tudom mi történt a kép előtt és után, a film és animáció (amit mellesleg épp tanulok az egyetemen) pedíg túl drága és bonyolult és hosszadalmas folyamat. Egy egész estés képregényt egyedül is össze tudok dobni, egy filmet? Nem igazán...
- Nem tudom a kérdésre válaszoltam e ezzel, mindenesetre szeretek gitározni meg énekelni is, de nem annyira mint képregényeket rajzolni.

- Miket szoktál olvasni és nézni, honnan szerzed az inspirációt ?
- Hát amit kb állandóan járatok, az a Hellboy meg a BPRD. Ezek nem szigorú ongoingok, de azért havonta egy-két füzet ki-ki jön vagy az egyikből vagy a másikból. Ezen kívül 2-3 havonta egy-egy tpb is becsúszik ha épp van pénz rá. Mostanság leginkább a rajzolói oldalak és blogok inspirálnak, fantasztikus, hogy a világ minden pontján kurvajó rajzolók nyomatják fel a cuccaikat a netre, én pedig egyből láthatom, erőt meríthetek egy munkához vagy firkálhatok valami marhaságot, amit aztán én töltök fel.

- Mi a munkamódszered és milyen anyagokkal dolgozol ?
- Leginkább a klasszikus tus papíron megoldásban hiszek, persze a fotosop számomra is nélkülözhetetlen segítség és mostanában egyre gyakrabban használom a digitális rajztáblát is. A munkamódszerem nagyon egyszerű, szerintem sokan dolgoznak így. Kitalálok valami sztorit és rajzolok egy A/5-ös méretű vázlatot az oldal elrendezéséről és a képek kompozíciójáról, ezek alapján készítek egy ceruzarajzot, amit aztán kihúzok tussal, beírom a szövegeket és kiszínezek a gépben.

- Milyen utat jártál be eddig és mik voltak ennek szerinted a legfontosabb állomásai?
- Hát (remélem) még igencsak az út elején járok. De kétségtelen, hogy az első Noname képregényem megrajzolása, az Art Comix és a Fumetto-díj vagy a Zsuzsi meghatározó állomás volt.

- Hogyan kaptad ezt a két díjat és mely műveidért?
- Amikor az Art Comixra beadtam a Noname addig kész összes részét, nem annyira hittem a sikeremben, de hirtelen minden bejött. Pár nappal a Képregényfesztivál előtt felhívott Halmos Ádám, aki asszem kiírója volt ennek a pályázatnak, hogy menjek el a díjátadóra, mert valamire mindenképp számíthatok. Ekkorra a knet fórum fan art rovatba feltöltött rajzaim miatt az MKA-ba is meghívást kaptam. Kb így kerültem be a magyar képregényes életbe. Aztán egy évre rá még épp 18 alattiként sikerült a 3. díjat elhalásznom a Fumettón, de végülis csak egy nagy készlet színes ceruzát kaptam, szóval nem volt nagy dobás, mindenesetre jól esett a helyezés.

- A Zsuzsi keletkezéséről mesélhetnél pár szót. Ha jól tudom, ennek már jelent meg egy előfutára, miért döntöttél úgy, hogy átdolgozod és egy füzetben jelenteted meg a Johnny Cash számra felfűzött történetet?
- Az egész asszem abból indult ki, hogy Bayer Tóni akart valami új antológiát, amiben mindenféle hazai meg nem hazai cucc van. Ez volt a Papírmozi. Annak idején nagyon beleástam magam Johnny Cash munkásságába és szerettem volna valami olyan ponyvás képregényt összehozni, ami egyrészt ebben a miliőben játszódik, másrészt valamennyire kifejezi tiszteletemet Cash iránt. Habár a Boy Named Sue-t pont nem ő írta, úgy éreztem ez még simán belefér. Sajnos azonban az első 2 rész nem aratott osztatlan sikert, így a harmadik Papírmoziba nem is került Zsuzsi. Tóni azonban meg volt győződve arról, hogy ebből kell valamit csinálni, így asszem kb egy évvel később kicsit átdolgozva kihoztunk egy 24 oldalas füzetet, ami csak részben tartalmazta a Papírmoziban megjelent cuccokat. Anyagi sikert ez sem aratott, de a legalább jó kritikákat kapott.

- Mi volt számodra eddig a legértékesebb elismerés, amit a munkádért kaptál ?
- 18 évesen valamilyen érthetetlen indokból elküldtem pár rajzomat Guy Davisnek aki megdícsért és azt mondta, hogy ő ennyi idősen nem tudott így rajzolni (ez biztos kamu, de azért kedves volt tőle).

- A szívednek legkedvesebb műveid ?
- A Noname sorozat legtöbb része. Ezek voltak az első olyan munkáim, amik nem akartak egy szuperhős zsánert követni.

- Lesz valaha gyűjteményes Noname kötet?
- Gondolom, egyszer ilyen is lesz. De ahhoz még kicsit foglalkoznom kéne a karakterrel, mert mostanában nemigen rajzoltam semmit sem, amiben benne volt Noname.

- Folyamatban lévő és tervezett munkák, képregények ?
- Épp a Néma Játék című képregényemen dolgozom. Ha ezt befejeztem, még nem tudom mihez kezdek. Jó lenne valami olyan képregényes műfajban kipróbálnom magam, ami itthon még nem honos.

- Miről fog szólni a Néma Játék? A neten már közzétett oldalakból úgy tűnik, hogy egy pantomimes lesz a főszereplő és teljesen mellőzni fogod a dialógusokat…
- Á nem, lesz benne dialógus rendesen. Ez egyfajta kiforgatott szuperhős történet. A főszerepben tényleg egy pantomimes van, aki valósággá tudja alakítani, amit eljátszik. Ugyanakkor amikor erre a képességére ráeszmél, megnémul. A történet során pedíg csupa olyan helyzetbe kerül, ami talán nem annyira természetes egy szuperhős eposzban. A sztori két síkon játszódik, így a történettel párhuzamosan megfigyelhetünk egy alkotói gárdát, akik azon dolgoznak, hogy a történetet megírják.

- A 2009-es HungaroComix-ra rukkoltatok elő egy egészen egyéni kezdeményezéssel. Kik vettek részt a Fa*zzine elkészítésében és miért csak 30 példány jelent meg belőle? Mire odaértem, már elkapkodták…
- Egy totál trash fanzine képregénynek készült, amit pár haverommal dobtunk össze. Míg Lanczinger Matyi és Fritz Zoli már jól ismert alakjai voltak a színtérnek, Juhász Márk, Csepella Olivér és László Márk munkái képregényben eddig nem tűntek fel. A Pinkhellt folyton az a bírálat érte, hogy nem olvasóbarát, meg művészkedő. Ez teljesen nonszensz. Ha valaki elolvassa a Fa*zzinet, máris olvasóbarátnak tűnik a Pinkhell. Ebben a fénymásolt füzetben ugyanis egy ponton sem volt az a törekvés, hogy megfeleljünk az olvasói igényeknek. Minden munka csupán önnön és egymás szórakoztatására készült. Mivel összesen 30 darab került nyomtatásba akkorra, várható volt, hogy elfogy. Ennek a fő oka az volt, hogy többre nem futotta a büdzséből. Ha rendelkezésre állt volna komolyabb anyagi tőke, szerintem a 100 példányt is simán megpróbálhattuk volna. Ugyanakkor az explicit tartalmak miatt azt sem bánom, hogy túl sok emberhez nem jutott el. Akárhogy is, az első Fa*zzine anyaga elérhető lesz az internet segítségével, amint lesz időm feltölteni.

- Mivel foglalkozol jelenleg civilben ?
- Animációt tanulok a Moholy Nagy Művészeti Egyetemen.

- Ki a kedvenc külföldi és magyar képregényszerződ/rajzolód és miért ?
- Mike Mignola a kedvencem. Tudom ez közhely, de akkor is ő a legjobb. Ha végiglapozom egy munkáját, egyből rajzolni támad kedvem. Magyarok között is sok a jó rajzoló, de nincsenek kiemelt kedvenceim.

- A hazai képregényes élet többi szereplője közül kivel tartod rendszeresen a kapcsolatot (kiadók, szerzők/rajzolók, weboldalak, fórumok)?
- Az MKA több tagjával vagyok jobb viszonyban, Lanczinger Matyival szoktam dumálni, Fritz Zoli és Tamási Anti itt lakik egy háztömbnyire, szóval néha átugrom hozzájuk, hogy megegyem a kajájukat. Van még pár haverom a színtéren, de mivel mindenkinek megvan a maga dolga, jóformán csak a rendezvényeken futunk össze. És persze Szabó Jenővel és Tikos Péterrel is állandó a kapcsolat, bár nem heti rendszerességű.

- Mi a véleményed a jelenlegi hazai képregényes szcéna helyzetéről ? Sok felől hallani, hogy az utóbbi 5-6 év képregényes bummja megtorpanni látszik…
- Nem hinném, hogy megtorpannánk, én úgy érzem inkább realizálódik a helyzet. Amikor megvolt ez a BUMM, mindenki mindent nekiállt kiadni, emiatt sok dolog nem jött be. Most is vannak kiadványok, amik évről évre jönnek ki. Nincs annyi, ez igaz, de egy ekkora országban nem elvárható, hogy egy masszív képregényolvasói tábor legyen. Vagyis egyelőre nem. Ez nem azt jelenti, hogy elégedett vagyok, hiszen a magyar kiadványok sokkal kevesebb embert érdekelnek, mint a külföldiek. Sőt bevallom őszintén, én se sok képregényt veszek, túl kevés pénzem van és túl kevés rajzoló tetszik.

- Mennyiben segítenek (esetleg hátráltatnak) a magyarországi különböző képregényes kezdeményezések (Képregény.net portál, Képregény Börze, Képregény Fesztivál, etc.)?
- Nekem a Börze a kedvencem. Van benne valami közvetlenség, ami hiányzik ezekből a fesztiválokból. A Knet nagy szolgálatot tesz a hazai képregényolvasóknak, minden friss megjelenésről írnak itt és minőségi kritikák is felkerülnek az oldalra, ami nagyon hasznos. Természetesen napi szinten csekkolom. Minden fórum és rendezvény sokat segít.

- Mit gondolsz az Alfabéta-díjról? Mennyire látod értékes elismerésnek vagy iránymutatásnak?
- Mivel nem nyertem meg tavaly MEGVAN A VÉLEMÉNYEM EGY RAKÁS SZAR AZ EGÉSZ! Dehogyis, szerintem tök jó ez az Alfabéta-díj, örülök, hogy van ilyen. Ez is egy olyan kezdeményezés, amin látszik, hogy vannak emberek, akik komolyan veszik ezt az egészet.

- Tagja vagy-e a Magyar Képregény Akadémiának, illetve mi a véleményed a tevékenységéről?
- Tagja vagyok és "büszke vagyok rá"! Néha úgy érzem az MKA rosszmájú viccelődések céltáblája, amit nem igazán értek.
- Talán a név miatt van, de mi egyáltalán nem tartjuk magunkat valami következő MTA-nak. Ez csak egy poén, a Képregény Akadémia csak egy kupac képregénykedvelő, akik szabadidejükben néha összedobnak egy-egy újságot. Így problémám sem lehet vele sok. 

- Szerinted milyen a képregény megítélése a hazai médiában és vajon lehet-e ezen változtatni?
- A képregény a médiában mindig egy dedós fos lesz, akármit is teszünk, ez egy skatulya, nem is érdemes vele foglalkozni. Minek elmagyarázni egy ostoba riporternek, hogy a képregény király, ha valaki nem érez rá a varázslatra, hát egészségére.

- Milyen stratégiával próbálnád meghódítani a képregényt nem ismerők szívét?
- Már van barátnőm. Háháhá,  ez jó volt! Nem. Fogalmam sincs, ha valakit nem érdekel a képregény, az ne olvassa, ha meg érdeklődik a dolog iránt, akkor meg személyfüggő. Talán a napilapokba tennék képregényeket, mint ahogy annak idején Amerikában, vagy itthon. Ez itt is, ott is beválni látszott. Az átlagember szerintem simán tudná szeretni a képregényt, csak nincs kedve utánajárni a dolgoknak. Ha rendszeres olvasmányai oldalaira tennénk, akkor viszont egy idő után tuti horogra akadna. Meg persze a képregényes filmek is segítenek.
- De ez nem az én küldetésem ;)

- Guillermo del Toro számtalanszor hangoztatta, hogy réges-régi álma, miszerint filmet forgat Lovecraft Az őrület hegyei című kisregényéből. Úgy tűnik az álom lassan valósággá válik. Neked vannak olyan jelenleg megvalósíthatatlannak tűnő terveid, amikbe azonnal belevágnál, ha a körülmények egyszercsak lehetővé tennék ?
- Épp most teljesítek be egyet, a többi még nem kristályosodott ki, de jó lenne hatalmas képregényrajzoló lenni, akinek filmek készülnek a karaktereiből és a különböző figurák és videójátékok jogdíjaiból él.

- Ha belebújhatnál egy képregényhős bőrébe, ki lennél ? Ki áll a legközelebb hozzád ?
- Mindenképp Lobster Johnson. Ő a király.
- Ha kérdezhetnél valamit a hazai képregényes élet valamelyik alakjától, ki lenne az és mit kérdeznél?
- Matyi, mikor adod vissza azt a Hard Boiled Detective Stories kötetet, baz?  

Kritika A fiú, akit Zsuzsinak hívtak képregényről a Geekz-en
Zsuzsi-kritika Olórintól a Kneten
Felvidéki Miki csili-vili blogja mindenféle jósággal
Kritika Noname fellelhetőségi helyéről, a Pinkhell hatodik számáról a Geekz-en

The Mexican Stand-off #8: Tomster

Nem tágítunk egy tapodtat sem és folytatjuk a magyar képregényes élet legjobb arcainak bemutatását, ezúttal a Kép-sorok kategóriában az idei Alfabéta-díjra jelölt Tomstert vesszük elő, hogy meséljen nekünk kedvenc kétdimenziós gyermekéről (meglepetés!) Tomsterről, aki egyben Kalyber legjobb cimborája, ott, ahol a két sajátos képregényuniverzum összeér. 

- Először talán egy rövid bemutatkozás azon olvasóink kedvéért, akik esetleg még nem hallottak volna rólad vagy nem találkoztak a munkáiddal…
- Pásztor Tamás a becsületes nevem, de a hazai képregényes életben Tomster néven ismernek inkább. 2001 körül jelentek meg az első rajzaim és képregényeim a Szaft és Morbid magazinokban. Azóta voltak kisebb képregények a Panelben, a Fekete-Fehér Képregényantológiában, az Eduárdban, a Nero Blanco Comixban, valamint a szegedi fősulis lapban, a Tűben is. Készítek illusztrációkat a PC Guru magazinnak is 2007 óta. Lassan öt éves a Tomster hihetetlen kalandjai képregényem, igazából ez a fő vonal, minden más csak mellékág. Emellett karikatúrákat csinálok, logókat, illusztrációkat és plakátokat szerkesztek. És mindjárt 26 leszek, basszus.

- Hogyan kerültél először kapcsolatba a képregénnyel ? Mi volt az első képregény, ami valaha a kezedbe került ?
- Nagyon valószínű, hogy a Nils Holgersson volt az első, a nyolcvanas évek végén, amikor még olvasni sem nagyon tudtam. Anya olvasta nekem mindig, és a sokadik olvasáskor, ha kihagyott egy-egy bubit, rászóltam, hogy ott még bizony lennie kell valaminek.

- Első látásra szerelem vagy előtte más önkifejezési módokat is kipróbáltál ?
- Rajzból jó voltam, a pad és a füzetek mindig tele voltak firkálva. De népdalverseny is volt, meg sportolni is szerettem. Amikor a kosaraskártya gyűjtési láz tombolt, akkor meg voltam róla győződve, hogy NBA-s kosárlabdázó leszek. Kisebb koromban pedig polgármester szerettem volna lenni. A rajzolás viszont végig megmaradt.

- Milyen hatások befolyásolták a stílusodat, mi a munkamódszered és milyen anyagokkal dolgozol ?
- Nagyon sok hatást fel lehetne sorolni, igazából a 90-es évek trafikjaiban megjelent képregényeken nőttem fel én is, mint nagyon sokan mások. Nils Holgersson, Tini Ninja Teknőcök, Tiszta Dili és az X-Menen kívül az összes hétköznapi értelemben vett szuperhősös füzet. A munkamódszerem nagyon egyszerű, van egy B4-es vázlatfüzetem, egy Rotring ceruzám és egy radírom. A rajz nem sok idő, gépen többet pepecselek a progikkal.

- Kíváncsi lennék milyen szoftvereket és megoldásokat használsz…
- Két szoftverrel dolgozom a scan után, Photoshop és Illustrator. PS-ben színezgetek, a szövegek és a vektoros dolgok pedig Illuban készülnek. A Flash animációs részét is tudom használni, de arra nagyon ritkán van mostanában szükségem.

- Miket szoktál olvasni és nézni, honnan szerzed az inspirációt ?
- Sajnos az olvasást mostanában megint hanyagolom, mert sorozatjunkie lettem. Még filmeket is csak ritkán nézek, a 20 és 45 perces sorozatok pont beférnek az alvás előtti kis időbe. Dexter, Így jártam anyátokkal, Két pasi meg egy kicsi, 24, Flashforward, X-akták… túl sok van. A Tomsternél az inspirációt a való életből szoktam csenni mostanában. Ha van valami vicces helyzet, már izzik is a körte a fejem fölött, hogy „stripgyanús”. Pilcz Rolival az MSN beszélgetések fele ilyen.

- Mi volt számodra eddig a legértékesebb elismerés, amit a munkádért kaptál ?
- Nem húzták még le nagyon képregényeimet, inkább jókat kapok rájuk. És a barátnőmnek is tetszik, amit csinálok, szóval ezek az igazi elismerések. Koska Zoli belerajzolta a Tomstert a Firka Comics egyik füzetébe, és úgy vettem meg, hogy nem is tudtam róla; az például tök jólesett.

- A szívednek legkedvesebb műveid ?
- A Kázmér és Huba az egyik kedvencem, a másik pedig a Goon, nagyon tetszik a stílusa. A saját képregényeim közül pedig a Nero Blanco Comixban megjelent Az Alfabéta-díjas képregény című kis 3 oldalas szösszenet szerintem egész jól sikerült. De lesz egy 2 oldalas Tomster az új Kingpin válogatásban, annak meg nagyon kíváncsi vagyok a fogadtatására.

- Folyamatban lévő és tervezett munkák, képregények ?
- Jó lenne egy új Tomster füzet, végülis gyűlik is hozzá az anyag. Szeretnék Tomster rajzfilmeket is készíteni, de ez még most belegondolva kegyetlen távol van. Van még egy képregénytervem, amit egyelőre még csak gondolatban szövögetek. A karakterek nagyrésze már megvan, de korai még erről beszélni, még a fejemben sem teljesen tiszta a dolog. Az biztos, hogy egy nagyobb volumenű dolog lenne, legalább négy füzetnyi. És gyakran töröm azon a fejem, hogy hogy lehetne megújítani és átkonvertálni a képregényes műfajt az internetre. De sajna még nem nagyon jutottam semmire.

- Ezek szerint a Tomsterrel kapcsolatban továbbra is stripgyűjteményben gondolkodsz vagy várható egy olyan transzformáció, ami a Kalyber Joe-val történt?
- Most azt mondom, hogy marad a saját formátum, döntő többségben maradnak a képsorok, de tenni fogok mellé ilyen 2-3 oldalas rövid sztorikat. Ha sikerül megoldani, szeretnék majd az új füzetbe színes lapokat is, a maradék fekete-fehér cuccokat pedig felturbóznám szürkeárnyalatosra. Nagyobb terjedelmű Tomsterben nem gondolkodok.

- Hogyan sikerült megnyerni a Kingpin Kiadót, hogy megjelenjen az első Tomster füzet?
- Hajnalig ittunk, és részegen aláírta nekem a szerződést. :) Viccen kívül, ismerem Tomit már pár éve személyesen is, és igazából annyit tettem csak, hogy írtam neki, hogy lehetne-e ilyet. És lehetett. Egyébként Tónit környékeztem meg először és a Képes Kiadót, mert mégis csak Tóni volt az, aki először engedte publikálni. Meg igazából ő nekem mindig segített, legalábbis mindig úgy éreztem, ezért nem volt kérdés, hogy őt keresem először. Nekik akkor nem úgy voltak a dolgaik, hogy egy ilyet bevállaljanak, így megkerestem Tomit is, aztán pár levél alatt meg is egyeztünk. Szerencsés vagyok, hogy bevállalta ezt a dolgot, és egy rossz szavam sem lehet semmire, de tényleg. Egyébként pár hete egyeztünk meg a Tomster 2-ről. :)

- Mivel foglalkozol jelenleg civilben ?
- Közfoglalkoztatás-szervezőként dolgozom a helyi munkaügyi központban.

- Ki a kedvenc külföldi és magyar képregényszerződ/rajzolód és miért ?
- Kedvencek talán Bill Watterson és Eric Powell. Powell képregényeinek a hangulata az, amit talán követendőnek tartok. A rajzaiból sokat tanulok. A magyarok közül van sok rajzoló, akinek nagyon tetszik a munkája. Ott van legalább a fél MKA, főleg Gáspár és Cserkuti munkái. Pilcz Roli nagyon szépen színez, Horváth Henrik pedig ügyes kihúzásban. Írót viszont nem igazán tudnék mondani.

- Igen, azt észrevettem, hogy Zord és Dr. Végh is mintha csak a Goon univerzumból léptek volna elő… ezek szerint valami hasonlóban gondolkodsz, amikor a képregénytervedről beszélsz ?
- Igazából igen, hasonlóban. Csak nagyon kevés humorral, több akcióval és krimivel. De sajnos ez még tényleg csak a jövő zenéje, valószínűleg előbb jön ki egy új Tomster füzet.

- Kinek vagy minek a révén kerültél be a hazai képregényes életbe ?
- Fórumoztam ezerrel a fősuli alatt. Míg mások előadásra jártak, én a képregény.net fórumján művelődtem – műveletlenkedtem. Bayer Tóni tolt be először az FF Képregényantológiába. Másik oldalról pedig szintén szerencsés voltam, mert Szegeden tanultam, és ott elég jó kis képregényes társaság van, ezt bizonyítja a tavaly évvégi képregényfesztivál sikere is. Szeged a legkirályabb hely Magyarországon.

- A hazai képregényes élet többi szereplője közül kivel tartod rendszeresen a kapcsolatot (kiadók, szerzők/rajzolók, weboldalak, fórumok)?
- Pilcz Rolival már akkor barátok voltunk, amikor még Kalyber és Tomster sehol nem volt (Na jó, Kalyber már ugrásra kész volt a fiókból). Igazából nemcsak ő az egyik legjobb barátom, de mélyen meghajlok az elszántsága és a szorgalma előtt. Nagyon büszke vagyok rá. Henrik papa állandó csapattársam, jóformán nem dolgozok nélküle. Harza Tomival is a kezdetekkor megismerkedtem, ahogyan Birkás Petivel is. De ott van még Tóni, Szabó Zoli, mano és a többiek. Elég sok embert ismerek a fórumokról, de kíváncsi vagyok sokakra, akikkel személyesen még nem beszélgettem.

- Elképzelhetőnek tartasz még egy ahhoz hasonló képregényes közreműködést, mint a kneten megjelent karácsonyi játék volt? Mondjuk Koska Zolival és Pilcz Rolival?
- Persze, szerintem jó buli volt. Bár szívesen átadnám a stafétát egy következő szervezőnek, aki összeszedi a társaságot egy újabb kép erejéig. Igazából az lenne a legjobb, ha mindig más karolná fel, és így teremtenénk egy kis hagyományt. És nem zárkózom el az új ötletektől sem, jó lenne valahogy rátromfolni az elsőre.

- Mi a véleményed a jelenlegi hazai képregényes szcéna helyzetéről ? Sok felől hallani, hogy az utóbbi 5-6 év képregényes bummja megtorpanni látszik…
- Különösebben nem aggódok senkiért és semmiért. 5-6 éve néhány ember észrevette, hogy eltűntek a képregények, és kihasználva ezt felpörgették a dolgot. Aztán többen is rájöttek, hogy van még hely az esernyő alatt, és kész, egyszerűen megszaporodtak. Ha nem jönne ki újdonság 3 évig, még akkor is minden börzén rengeteg pénzt elkölthetnék, és számomra még olvasatlan képregénnyel mennék haza. Senkit sem hibáztatok semmiért, minden új megjelenés király. Egyszerűen csak arról van szó, hogy picit lassíthatnak is a kiadók, gondolkozhatnak más megoldásokon.

- Mennyiben segítenek (esetleg hátráltatnak) a magyarországi különböző képregényes kezdeményezések (Képregény.net portál, Képregény Börze, Képregény Fesztivál, etc.)?
- Szerintem nemcsak, hogy segítenek, de nélkülük nem is nagyon tudsz érvényesülni, ha kishal vagy. Ha most ismerkednék a hazai színtérrel, csinálnék egy legalább 10-20 oldalas anyagot, elmennék a fesztiválra és kezébe nyomnám a profilban hasonló képregényeket kiadó uraknak. Meg csinálnék egy gyakran frissülő blogot, amit módjával reklámoznék az illetékes fórumokon, közösségi oldalakon. A kezdeményezések is királyak. De kezdeményezni jóval könnyebb, mint szorgalmasan végigvinni, és igazából ezt kéne szem előtt tartani minden új kiadványnak, fórumnak, csoportnak és blognak.

- Melyik kiadványt várod a legjobban a 6. Képregényfesztivál újdonságai közül?
- Tájékozatlanságom palástolására gyorsan megnéztem a várható újdonságokat, de megnyugodtam, mert még nem túl nagy a lista, és a jelenlegi pár képregény közül sajna még egyik sem érdekel igazán. A Scott Pilgrimbe valszeg belelapozok, aztán majd látom. Azt hiszem inkább pótolok lemaradásokat. Van mit...

- Mit gondolsz az Alfabéta-díjról? Mennyire látod értékes elismerésnek vagy iránymutatásnak?
- Mivel ez az egyetlen hazai képregényes elismerés, így a birtokában lenni egy ilyennek mindenképp megnyugtató dolog. Elismerés, de nem iránymutatás.

- Tagja vagy-e a Magyar Képregény Akadémiának, illetve mi a véleményed a tevékenységéről?
- Volt úgy, hogy be szerettem volna lépni, de aztán átgondoltam, és rájöttem, hogy nekem nem érné meg. Ma meg már nem bánom, hogy nem próbálkoztam. Szerencsés vagyok, hogy a Kingpin kiadta a Tomstert, és Tomi nagyon rugalmas velem, szóval viszonylag független vagyok. Az MKA nekem kívülről egy nagy képregényes banda, akik tök jól viszik a dolgaikat, és mivel már nem új a dolog, ezért valószínűleg jól is csinálják.

- Mi a véleményed a Magyar Képregény Szövetség megújulásáról?
- Egyelőre nem foglalnék állást ezzel kapcsolatban, előbb megvárom, hogy a többi alkotó hogyan viszonyul a dologhoz. Azt lehet látni, hogy egyfajta miniatűr "Civil War" bontakozhat ki a dologból, ki áll mellé, ki van ellene. :) Egyelőre még nem léptem be. Jó volna látni már, hogy ki van benn, és ki nincs.

- Szerinted milyen a képregény megítélése a hazai médiában és vajon lehet-e ezen változtatni?
- Biztosan lehet rajta változtatni. Kell pár csókos szerkesztő a reggeli műsorokban, és az online napilapoknál. Pókemberes póló kell a Megasztár döntősére, és kell egy pozitív kisugárzású képregényeket bújó fiatal srác a Barátok köztbe. Vagy meg kéne venni a pénzosztásokért felelős nagyfiúkat, hogy többet toljanak a képregénybe. Nem tudom. Bár a többi ország képregényes életét nem ismerem, de az én szememben a hazai élet összetartónak tűnik, nem túl terebélyes. Lehetne csinálni egy forradalmat. Egy alapötlet kell, amit felkaphatna a sajtó. Nem tudom, tényleg agyalok sokat ilyeneken, jó lenne valami merészet kitalálni.

- Ha belebújhatnál egy képregényhős bőrébe, ki lennél ? Ki áll a legközelebb hozzád ?
- Nos, Dr. Manhattan vagy az Ezüst Utazó tuti izgalmas lenne!

Még több Tomster Pásztor Tamás aktuális blogján
A Nero Blanco Comix 5. számában megjelent Az Alfabéta-díjas képregény elolvasható itt
Régebbi Tomster munkablog
Tomster pin-up galéria Emtrexx, Horváth Henrik, Pilcz Roland, Geek és Zorro közreműködésével

The Mexican Stand-off #7: Brazil

A heti rendszerességgel és óramű pontossággal szerdán érkező képregényes interjúsorozatunkban ezúttal sem tartunk szünetet és a nagyközönség számára a Roham magazinban debütáló, majd az asztalfiókból kiteleportáló Johnny Fellow űrnavigátor kalandjaival a geek szívekbe magát belopó Brazil lesz kénytelen élvezni lőporos vendégszeretetünket egy beszélgetés erejéig.

- Először talán egy rövid bemutatkozás azon olvasóink kedvéért, akik esetleg még nem hallottak volna rólad vagy nem találkoztak a munkáiddal…
- A név Tebeli Szabolcs aka Brazil - képregényrajzoló. Szép napot mindenkinek!
A legtöbbeknek a Bürokraták sorozat miatt lehetek ismerős - a Roham magazin első számaiból -, illetve a Johnny Fellow navigátorból. Van egy comic strip szériám a Panel képregényes szaklapban ShortMessageService címmel. Ezenkívül satöbbi. Azért említem ezeket a címeket, mert közel állnak hozzám, és a mai napig kapok visszajelzéseket róluk mindenféle lényektől.

- Hogyan kerültél először kapcsolatba a képregénnyel? Mi volt az első képregény, ami valaha a kezedbe került?
- Ez olyan régen volt, hogy már nem tudom visszaidézni, de valószínüleg egy Kockás, vagy egy Mozaik füzet volt az első a nyolcvanas évek hajnalán.Van egy konkrét emlékem egy francia Pif magazinról kb öt éves koromból, amit egy újságos kirakatában vettem észre, - akkoriban még ki lehetett fogni feketén szervált külföldi képregényeket bármelyik bódéban - és addig nyúztam az ősöket, amig meg nem vették nekem. Azonnal megfertőződtem és én is rajzolni kezdtem. Amelyik sztori folytatásos volt, ahhoz kanyarítottam egy befejezést. Egy darabig másoltam a figurákat, később mentek a skiccek fejből is. A legtöbben így kezdik, én sem vagyok más.

- Első látásra szerelem vagy előtte más önkifejezési módokat is kipróbáltál?
- Mindig képregényt rajzoltam. A világ legtermészetesebb dolga volt, kb mint másnak a zene. Persze hamar rájöttem, hogy ha erre alapozni szeretnék egy életpályát, akkor annak meglesz az ára, így hát a rajzolást mindentől és mindenkitől függetlenül csináltam. A Művészeti suliban film és mozgóképszakon végeztem, de a mozi csak nem tudott annyira megfogni, mint a képregény. A filmkészítés túl összetett dolog, rajzolni sokkal jobb. Ezenkívül ha már önkifejezésről van szó pingáltunk jópár graffitit olyan '95 -'98 környékén, a megfelelő aláfestőzenével. :) Sajna pár évnél tovább ezt nem lehetett csinálni, illetve addigra a képregénnyel már eléggé belsőséges viszonyom volt. Viszont a firkálás sem volt egy haszontalan elfoglaltság, mert megismertem egy teljesen más alkotási módszert és hozzáállást. Szó szerint akciófestészet volt. Arról nem is beszélve, hogy olyan alkotók inspiráltak, akiknek semmi közük a képregényhez, én viszont kaptam tőlük eleget. Például a Delta INC és MODE2. Ebből a “korszakomból” maradt vissza a Brazil nick. :)

- Milyen hatások befolyásolták a stÌlusodat, mi a munkamódszered és milyen anyagokkal dolgozol?
- Erre nehéz válaszolni elsőre, mert azok az alkotók akiknek a munkái hatással vannak rám, épp nem abban a stílusban dolgoznak, mint én. A legközvetlenebbül talán Ron Frenz és Joe Rubinstein rajzai befolyásoltak a Pókemberből, - Jack Kirbyt is miattuk kezdtem kedvelni - de utólag nézve McFarlane hatása volt rám a legnagyobb. Amúgy soha nem kerestem tudatosan egy stílust amihez igazódjak, mint ahogy iskolát sem. Egyrészt nem volt rá lehetőség, másrészt ragaszkodtam a saját elképzeléseimhez. Kezdetben sok tesóval dolgoztam, mivel másokat is megfertőzött a szenvedélyem, de az alkotói folyamat elég embertpróbáló volt a számukra. Én pedig egyszerűen nagyon régóta és "gyakran" rajzoltam emlékezetből a legegyszerűbb eszközökkel: pár csőtollal és ecsettel. Szeretem magam festeni a képeket, akvarellel, vagy ecolinnal. Nekem személy szerint a digitális szinezés néha nagyon tud fájni, de ha már elkerülhetetlen a TFT bámulása, általában azon vagyok, hogy minimálisra csökkentsem a retusálással töltött időt. Mialatt ezt írom a tettestársam/asszisztensem épp egy oldal kifestésével taszít közelebb minket a célhoz. A cél egy fasza kalandos képregény elkészítése.

- Van már munkacíme is? Pár szót mondhatnál róla, ha nem hétpecsétes titok…
- Persze! A munkacíme Fabriqué en Belgique. Elsőre én is nehezen mondtam ki. :) Már régóta terveztünk egy közös melót Somogyi Gyurival. Ennek első állomása ez a történet, amihez Kittenberger Kálmán kalandjai adják az alapot. Amikor megismerkedtem ezekkel a kalandokkal, azonnal az Indiana Jones jutott eszembe. Pontosabban derengeni kezdett egy ahoz hasonlóan izgalmas és fordulatos cselekmény vázlata. Ennyit elég is volt tudnom. Ez pont az a fajta cselekmény, amit bárki szívesen rajzolna. :)
- Az első skicc valamikor tavaly nyáron készült. Kicsit később bejött a képbe a galaktika pályázat, és megvolt a háttér is a cselekmény mögé. Ez lett a Steampunk. Elsőre fogalmam sem volt, hogy fog az kinézni az én tolmácsolásomban. A környezet megteremtését főleg arra alapoztam, hogy a XX. század elején még nem létezett a rozsda. Minden gépezet friss találmány volt, készen arra, hogy használja őket az ember. Úgyhogy többnyire Ghibli filmeket néztem, anyaggyüjtés címszó alatt. Pár szerkezetet már korábban is tudtam fejből, a többi rajzolás közben jön magától.
- Egyszerre három oldalon folyik a munka, így mindig válogathatok a képek között, frissen tartva az ötleteket. A festéssel megkerestem egy barátomat Agnust, akivel korábban már ügyködtem szombathelyi kiállításokon és falakon. Ha ez a buli összejön, remélem marad a csapat még egy körre.

- Miket szoktál olvasni és nézni, honnan szerzed az inspirációt?
- Nincs abszolut etalon képregény amit gyakran forgatok. Az európai alkotók közül Tardi és Schuiten albumai kerülnek elő gyakran, illetve Otomotól az Akira. Most épp William Goldmantól olvasom a Which Lie Did i Tell-t, ami a forgatókönyvírás nehézségeiről szól ugyan, de én kapásból lefordítom minden szavát a képregénykészítés nyelvére. Persze csak, ha ráérek. :) A frissen szerzett albumokat sincs időm elolvasni, úgyhogy azokból jelenleg biztos nem szerzek inspirációt. Azt munka közben főleg zenéből szerzem. :)
- Az alkotás folyamatát nagyon lehet szeretni, ha az ember már érti, és átlátja. Ahhoz nem kell ihlet, hogy ugyanazt a figurát le tudd rajzolni több beállításban oldalakon keresztül. Maximum a lelkesedés fogy el idő előtt, tehát azzal kell takarékoskodni. Sok oldalról kell megközelíteni a melót, mert mindig találhat az ember új nézőpontokat, esetleg valaki más szemén keresztül próbálhatja nézni a saját alkotásait. Ez nagyon hasznos tud lenni, ha az illető egy kívülálló, azaz nem képregényolvasó.

- Milyen utat jártál be eddig és mik voltak ennek szerinted a legfontosabb állomásai?
- Attól függ, hogy melyik utat nézzük. Egyrészt az alkotás teljesen személyes ügy, és minden mástól független, másrészt a képregénynek csak akkor van értelme, ha a végén az emberek kezébe kerül, és visszakapsz tőlük valamit. Nekem a legtöbb macerát az okozza, hogy megtaláljam a balanszot a kettő között. Elég sok képregényem pihen a fiókban, amikhez vissza akarok térni, de kiadni nem feltétlenül akarom őket. Komolytalannak hangzik? :)
- A Johnny Fellow pont ilyen képregény, már hat éve kész volt, mikor a Rohamnak elküldtem. Hiába, néha rámragad az írók/kiadók kóros publikálási láza. Az gondolom világos, hogy mindenki azért csinálja ezt, mert szereti csinálni. Csakhogy túl jól van kitalálva a folyamat, így hát csak egyféleképpen lehet csinálni. Például első körben kell egy író. Megkerülhetetlen állatfajta. Második körben ebből kifolyólag félre kell tenni az önkifejezősdit, és a saját forrásból táplálkozást, azaz konkrétan azt/akkor/úgy rajzolni, amit kell, nem azt amit szeretnénk. Ott kezdődik a meló. A legfontosabb állomások éppen azok a pillanataim, amikor érzem, hogy jó dolog fog kisülni az együttműködésből anélkül, hogy A.) túl sok kompromisszumot kötnék, vagy B.) egy komplett hülyének nézném a másik felet. A vége sokszor kudarc, de amikor nem, az kurvajó tud lenni.

- Mi volt számodra eddig a legértékesebb elismerés, amit a munkádért kaptál?
- Őszintén? Egy nagy rakás pénz, amiről jó sokan álmodnak közülünk. Ezt az elismerést akkor még nem tudtam értékelni eléggé, azaz sok buli lett a vége, és kevés rajz.
- Mindemellett, egy kiadatlan képregényemért kapott őszinte respekt maradt a legemlékezetesebb amit egy barátomtól kaptam. A történet címe Traveller. Két kiránduló sztorija akik eltévednek az erdőben és még azelött kell kitalálniuk mit tegyenek, hogy elfogy a kaja, vagy jönne egy bazinagy vihar. Az első sztorim volt, amin kitartóan és folyamatosan dolgoztam. Na az az elismerés olyan értékes volt, hogy meg is ártott. Azóta néha kirándulok és igyekszem elveszni az erdőben. :)

- A szívednek legkedvesebb műveid?
- Ugyanez a sztori talán. Illetve az INK fanzin első és egyetlen száma 2001-ből, amire a leginspirálóbb közös munkaként emlékszem vissza. Bár a rajzolás csak az én dolgom volt, sok tesó segített a karakterekben. Ja és van egy összesen talán 200 oldalra rúgó nyakatekert és véres gengszersztorim, ahol minden szereplő valamilyen állatfigura. A főnök egy macsek, de volt disznó, meg farkas is a csapatban. Három évet dolgoztam rajta, és ezalatt sok minden történt velem. Sőt, visszaolvasva ez az egyetlen történet, amin akár kapásból újra dolgozni tudnék. Sok dühös négert kell hallgatnom közben, akkor nagy baj nem lenne vele. :)

- Folyamatban lévő és tervezett munkák, képregények?
- Jelenleg két projekt jár a legközelebb a kiadáshoz. Az egyik két béna kiscsávó baromkodásairól szól, akik überkirály gengsztereknek képzelik magukat. - ők Rolee és Ricsy. Furcsa humoruk van, annyit mondhatok. :) A szaftos sztorit Gémes Ádám kolégának köszönhetem, aki valszeg épp képregényt olvas, amíg én mással vagyok elfoglalva. :) Sajna a napok rövidek, ha az ember egy rajzasztal mellett mulat, de látok rá esélyt, hogy még idén kiadható állapotba hozzuk a cuccot.
- Johnny Fellowhoz is szívesen visszatérnék egy album erejéig. Az a forgató itt-ott még lyukas, de ennél a sztorinál ötletekből nincs hiány, a történet már úgyis régóta megvan. Viszont sok múlik a Steampunk antológia sikerén. Ha a Kittenbergeres sztori tetszeni fog az olvasóknak, akkor lendületből csinálunk kell egy folytatást.

- Mivel foglalkozol jelenleg civilben?
- Nappal is ugyanazt csinálom, mint éjszaka. Egy multinál pislogok ki a fejemből, storyboardokat, ötleteket öntök formába - reklámosdi folyik. Remek gyakorlat, izgalmas környezetben, érdekes emberekkel. Néha macerás egész álló nap rajzolni, de tulajdonképpen laza skiccek sorozatát kell tolnom folyamatosan. Ennyi az egész. Hívjuk akárhogy, az csak hátvakarás ahhoz képest amit a képregényrajzolás igényel tőlem. Főleg a határidők közeledtével szokott nehézségekbe ütközni a két munka találkozása egy laza red-bull diéta keretein belül. Viszont hatalmas előnyt nyújt, mert így meg tudom szervezni a saját melómat. Elengedhetetlen feltétel, hogy az ember tudja előre, hogy mit fog csinálni két-három egymást követő napon, és ehhez ragaszkodnia kell, akkor is ha meglepetés éri. Szó sincs semmiféle mámorittas semmibe bámulásról. Az majd a nyáron lesz aktuális.

- Ki a kedvenc külföldi és magyar képregényszerződ/rajzolód és miért?
- Ez változó erősen. A mai szuperhőskomikokat például nem követem, de a 20-30 évvel ezelöttieket még most is tudom élvezni, szóval jöhet Walter Simonson, Barry Smith, Kaluta és kortársaik minden mennyiségben. Kedvelem a szép tollrajzokat. Moebius is olyan tag, akivel kapcsolatban elfogult vagyok, meg persze Otomo Katsuhiro. Jelenleg épp Dan Clowes, a Hernandez tesók, Derek Kirk Kim, és Taniguchi a kedvenc, főleg az egyszerü történetmesélőkéjük miatt. A magyar alkotók közül elsőre Felvidéki Miklós, meg a Kalyber csávó jut eszembe. Az elöbbi az egyszerű rajzok, az utóbbi az egyszerű történetmesélés miatt.

- Kinek vagy minek a révén kerültél be a hazai képregényes életbe?
- Valamikor '02 környékén megtalált az internet, én meg megtaláltam a képregény.net-et ahol az "élet" zajlott. A mai főszereplők legtöbbje a fórumon lett ismerős, de a tényleges szárnybontogatós játszótér 2005-ben az épp születő Roham magazin volt. A Bürokraták volt az első komolyabb munkám Oroszlány Blázzsal és Németh Áronnal. A teljesitményemmel messze nem voltam elégedett, épp ezért fasza lett volna ha időben összejön a gyűjteményes kiadás valódi ütős és kidolgozott rajzokkal - gördülékeny cselekménnyel. Négyszínnyomásban természetesen. Igazából szívesen viszatérnék ehhez a projekthez is, mert túl sok munka van benne ahoz, hogy veszni hagyjam. De az élet pörög tovább, és túl sok múlik a véletlenen.

- Bennem is felmerült, hogy egy Bürokraták gyűjteményes kötetére lenne érdeklődés. Van azért még rá esély, hogy kiadásra kerül vagy satuba kell fogatni hozzá Zsombor kezét?
- Ahogy ismerem rajta semmi nem múlik, ellenben rajtam és az írókon annál több. Azt mondanám, hogy amikor készült a cucc, még nem voltam tisztában vele mire is vállalkoztam valójában. Egy-két epizód oké, de egyszuszra letolni egy albumot az más. A lelkesedés megvolt, de a rutin nem. Én pedig nem olyan albumot akartam, ahol ez meglátszik. A túl sok kompromisszum pedig nem tett jót a lelkivilágomnak, és persze az albumnak sem. Szóval előbb rutin, aztán album.
- Ahhoz, hogy az ember rutinos legyen bármiben, egy kis nyomást kell rá gyakorolni. Bármikor tudnod kell rajzolni, akármilyen körülmények között. Ezt a módszert egy kocsmában a legkönnyebb gyakorolni, és eddig egy spontán jött nagymama-portré volt az, ami közel volt a másik végponthoz - lármás, izgága, ismeretlen családi körben. Az utóbbiból kell több. :) Ezenkívül ahogy a körülmények engedik, folyton cipelni kell a rajzokat egyik helyről a másikra, hogy ne csak otthon rajzolja az ember ugyanazt a képregényt, hanem egyszerre több helyen. Ha valaki már ezzel kel és fekszik, és nem hagy alább a lendület, meglesz a rutin. És nem fog számítani, hogy épp süt a nap, vagy esik az eső.
- Most, hogy már van pár deka rutinom, egyszerűen csak vissza kell térnem a Bürokraták albumhoz, és újra összerakni a csapatot. Kicsit macerás ez a nosztalgia feeling, de ha egyszer ebből lesz a jó képregény, akkor jövőre visszatérhetünk rá - ki tudja. Addigra remélem már legalább egy kiló rutinom lesz a storyboardok rajzolásából, plusz a Kittenbergerből.

- A hazai képregényes élet többi szereplője közül kivel tartod rendszeresen a kapcsolatot (kiadók, szerzők/rajzolók, weboldalak, fórumok)?
- A weben többé-kevésbé rendszeresen lefigyelek mindenkit, kezdve a napot a Kockafej bloggal, folytatva a k.nettel. Személyesen viszont ritkán adódik alkalom egy laza sörre, a Rohamos csapaton kívül. Nem mintha nem volna kedvem hozzá, de úgy érzem, hogy más alkotókkal eszmét cserélni munka közben kéne, nem pedig elötte vagy utána, "nyaralás" közben fesztiválidőszakban. A munka jellegéből adódóan elég nehéz összehozni közös alkotást, közös projekt hiányában. És nem két vagy három embernek kéne megszerveznie egy közös projektet, hanem mondjuk huszonkettőnek. Jelenleg pedig örülök, hogy adottak a feltételek a saját szekérhajtásomhoz.
- Emlékszem mikor Bp-re költöztem, kábé másfél évig nem is rajzoltam semmit, csak olvastam, és fórumoztam a k.net-en. Amióta ismét aktív rajzolás folyik, igyekszem elkerülni, hogy a saját helyemről gondolkodjak, valami képzeletbeli palettán. A neten mindenütt csak különböző dolgok dobozokba pakolásáról folyik az élet. A képregényes előadásokon néha elhangzik olyan, ami érdekel és kiváncsivá tesz, de többnyire a non-stop okoskodást látom, amik nem rám tartoznak. A meló ennél sokkal egyszerűbb.

- Mi a véleményed a jelenlegi hazai képregényes szcéna helyzetéről? Sok felől hallani, hogy az utóbbi 5-6 év képregényes bummja megtorpanni látszik…
- Az a véleményem, hogy ha az utóbbi mondatot holnap a Blikk címlapján látnánk viszont, akkor egy időre helyrejönne a dolog. Aztán később kéne egy újabb headline. A bummok már csak ilyenek - hamar lapoz utána az ember. :)
- Persze, remek lenne ha több fogyna a magyar cuccokból, és frankón bejönne a buli mindenkinek az alkotókon át a terjesztőkig. Jelenleg nem buli, de azért jól el vagyunk látva új olvasnivalóval, és van miből válogatnia minden korosztálynak, ha betér egy könyvesboltba körülnézni. Részemről ez épp jó így. Next!

- Mennyiben segítenek (esetleg hátráltatnak) a magyarországi különböző képregényes kezdeményezések (Képregény.net portál, Képregény Börze, Képregény Fesztivál, etc.)?
- Képregényes rendezvényekre járni egyfajta hóbortos elfoglaltság, amik néha nagyon inspirálóan hatnak, de ha alszom rájuk egyet már csak a pörgés emléke marad utánuk, plusz pár ember akikkel jó érzés találkozni és eldumálni. Főleg a börzéken szoktam magam jól érezni, néha a többi esemény kicsit linóleumszagúnak tűnik. Igyekszem nem "szakmabeliként" látogatni ezeket a fesztiválokat, csupán egyszerű érdeklődőként, ahogy anno elkezdtem. Ezzel a hozzáállással felvértezve úgy látom, a rendezvények megfelelnek annak, amire szánták őket. Azaz különböző emberek betérnek, látnak ezt-azt, és otthagynak egy kis lóvét. Tökéletes!

- Mit gondolsz az Alfabéta-díjról? Mennyire látod értékes elismerésnek vagy iránymutatásnak?
- Pár év távlatából egyre inkább hasznosnak gondolom ezt a díjat, egyébként amikor az első pár körben osztották, teljesen feleslegesnek tartottam. Értékelem az elismerést, de számomra inkább csak zavart okozott az erőben. Öt éve valóban nagyon begyorsult a képregényes élet, és ezt meg kellett ünnepelni, hagyományt teremteni. De én magamnak rakom a mércét, bummoktól függetlenül. Végső soron minél több idő telik el, az Alfabéta-díj annál fontosabb lesz, és egyre nagyobb hírértékkel bír majd. Ez tuti.

- Tagja vagy-e a Magyar Képregény Akadémiának, illetve mi a véleményed a tevékenységéről?
- Egyenlőre nem vagyok tagja semmilyen szervezetnek, de figyelemmel kísérem mi az ábra feléjük. Az utóbbi két Pinkhell számban már kezdett formát ölteni az a fajta történetírás, amit sokan várnak tőlük. Az első számokban érdekes felütéseket láttam, de történetnek nyoma sem volt. Kicsit a korai Image Comics hozzáállására emlékeztet az, ami velük történik. Különböző utakat járó alkotók együttműködnek/vagy egymással párhuzamosan működnek és a végeredmény - Pinkhell - kicsit kaotikus lesz. Ami a csövön kifér az jöhet. Ezenkívül nagyon sok rajzoló koma munkája függ más tevékenységektől. Gondolom főleg a reklámtól. De mivel nem vagyok ott, nem szavatolhatom amit csinálnak. Sokan vannak, és különböznek.Valamikor a jövőben talán szeretnék együttműködni velük, de még lila gőzöm sincs, mit akarok tőlük. A Roham magazin esetében sokkal tematikusabb a szerkesztői folyamat, bár ettől függetlenül az is ugyanolyan kaotikus. Lelkesedés az van...

- Az eddig a magyar képregénykiadókat tömörítő Magyar Képregény Szövetség nemrégiben nyitott a képregényolvasó nagyközönség felé, bárki tag lehet, aki támogatni szeretné a hazai képregénykiadás ügyét. A tagok különféle kedvezményekben és exkluzív kiadványokban részesülhetnek. Mit gondolsz erről a kezdeményezésről?
- Ahogy tudom, a Képregény Szövetségnek bárki tagja lehet, aki az átlagnál jobban érdeklődik a dolog iránt illetve úgy érzi, hogy le tud tenni valamit az asztalra, elősegítve ezzel, hogy jobban menjen a buli. Ez így szép és kerek, én ha csatlakoznék, azt ezért tenném, és nem az ingyen kiadványokért, vagy a kedvezményekért. Jelenleg nem vagyok tag, de lehet, hogy megfontolom a jövőben. Az elmúlt években rengeteg ember - kiadók/csoportok dolgoztak azon, hogy sok jó cucc kerüljön a kölkök könyvespolcaira, szóval a munkájuk fontos és jár nekik a respekt. Meg az évi 20 pénz tagsági díj sem olyan kibirhatatlan, talán csak annyi a gáz, hogy csigalassan bővül az érdeklődők köre, és többnyire mindig ugyanazokon az embereken múlik minden.

- Szerinted milyen a képregény megítélése a hazai médiában és vajon lehet-e ezen változtatni?
- A legtöbben akik újságírással vagy műsorszórással foglalkoznak pozitívan állnak hozzá a képregényhez, csak épp nem olvassák őket, így megszerettetni sem tudják közvetlenül az emberekkel. Inkább összegyúrják más dolgokkal amit a tömegkultúrából beszippantottak, és amiről azt gondolják, hogy vágják a témát. Sorozatokkal, mozifilmekkel, játékokkal, zenével. Ennek a katyvasznak a vége az, hogy mindenkinek lesz valami véleménye a dologról, de továbbra sem fog olvasni senki. De ez nem baj, nekem elég ha csak azok olvassák a képregényeimet, akiket érdekel.
- A magam részéről úgy általában a nemzetközi "képregényes életet" egy képzelt életnek gondolom, amiből rengeteg ember próbál valódi eseménydús életet csinálni, ilyen-olyan okokból, és eszközökkel a világ különböző pontjain. Számomra az egészben csak az alkotás valódi. Arról a szóról pedig, hogy "média" egy birka jut eszembe, aki még azelött próbál bégetni, hogy más birkáktól megtanulta volna a helyes bégetés csalafinta fortélyait. Egyenlőre semmi közöm hozzá, hogy ki béget és micsodát. Inkább rajzolok. :)

- Milyen stratégiával próbálnád meghódítani a képregényt nem ismerők szívét?
- Attól függ kiről van szó. Egy laikusnak általában a Bone sorozatot vagy a Blankets kötetet javaslom. Az utóbbit főleg a csajoknak.
- Ami pedig a tömegeket illeti, a képregény soha nem fog nagy adagokban lemenni a torkukon, mivel költséges móka és a belemagyarázott okoskodásokkal együtt csak mérsékelten szórakoztató. Az ember a weben szerzi az információt mindenről ami érdekli, és arról is, ami nem. Így a képregényekről is. Az ebédidő közeledtével megelégszik ennyivel, a tartalom pedig másodlagossá válik. Nem kell, hogy olvasson, elég tudnia róla, ha megjelent valami. Egyszerű.
- Amúgy egy jó képregényt bárki elfogad ajándékba, vagy ha az utcán az arcába tolod, de hogy fizessen is érte rendszeresen? Felejtsd el! Másrészt rengeteg féle képregény van minden kategóriában. Kázmér és Hubát például az égvilágon mindenki olvas. Mit kéne még azon kívül megmutatni az embereknek? Inkább le kell lassítani őket, hogy értékelni tudják, és gondolkodhassanak rajta.
- De hogy válaszoljak egy frappánsat, a legközelebbi Fradi meccsen mindenkinek egy Napirajzot nyomnék a kezébe a lelátón sétálgatva - bónusznak a kereplő mellé.

- Guillermo del Toro számtalanszor hangoztatta, hogy réges-régi álma, miszerint filmet forgat Lovecraft Az őrület hegyei című kisregényéből. Úgy tűnik az álom lassan valósággá válik. Neked vannak olyan jelenleg megvalósíthatatlannak tűnő terveid, amikbe azonnal belevágnál, ha a körülmények egyszercsak lehetővé tennék?
- Ha valamit sokat hangoztatnak, akkor előbb utóbb megjelenik pár opció a témával kapcsolatban. Természetesen vannak tervek a jövőre nézve, de igazából mindegy melyik képregényemen dolgozom, az erőfeszítés ugyanaz lesz, tehát függetlenül a témától, gondolatban mindig több cuccon is dolgozom. Amikor az egyik projekt véget ér gyakorlatilag a következő lélegzetvétellel már tudom csinálni a következőt. De nem vagyok robot, zene az kell minden alá.

- Ha belebújhatnál egy képregényhős bőrébe, ki lennél? Ki áll a legközelebb hozzád?
- Ogami Itto lennék. Mindig résen, bármire készen. Vele különben sem szokott olyan sok minden történni. :)

- Ha kérdezhetnél valamit a hazai képregényes élet valamelyik alakjától, ki lenne az és mit kérdeznél?
- Futaki Attilától sok mindent kérdeznék, korábban is kaptam tőle pár tanácsot, amik hasznosnak bizonyultak. De inkább csak nézném ahogy dolgozik, aztán ha ő akarja úgyis mondana valami okosságot.

Kritika a Geekzen a Johnny Fellow Navigátorról
A Galaktika Steampunk pályázatára készülő Kittenberger hivatalos munkablogja
Brazil korábbi munkáit összegyűjtő blogja 

The Mexican Stand-off #6: Pilcz Roland

A hazai képregényes élet szereplőit megszólaltató interjúsorozatunkban ezúttal a Kalyber Joe, az eddigi legstabilabb és leghosszabb életű magyar szerzői karakter megalkotójára rántottunk fegyvert, hogy megtudjuk mi köze a piaci kofáknak a képregénykiadáshoz és hogyan válik egy spirálfüzet segítségével egy szegedi frissen diplomázott tanárból dzsungel- és sivatagjáró kalandor, valamint arról is lekerül a lepel, hogy melyik kedvenc francia nyelvű fantasy képregénysorozatához készített Pilcz Roland Geekz-exkluzív hommage-t.


- Először talán egy rövid bemutatkozás azon olvasóink kedvéért, akik esetleg még nem hallottak volna rólad vagy nem találkoztak a munkáiddal…
- Pilcz Roland vagyok, diplomás munkanélküli. :) Ami talán csúnyábban hangzik mint amilyen. Valójában most kapom kézhez a rajztanári diplomámat.... 8 éves kitartó főiskolai kalandozásaim után. Mentségemre szóljon, hogy világéletemben képregényt rajzoltam az iskolapadban, és ez itt sem volt másként. Főiskolai éveim alatt adtam ki képregényem, a Kalyber Joe eddigi öt részét.

- Hogyan kerültél először kapcsolatba a képregénnyel ? Mi volt az első képregény, ami valaha a kezedbe került ?
- Talán a legkorábbi képregényélményeim többek között az Alfa újságban levő Astérix és Willám Will-ek, a Kockás, a Bucó Szetti Tacsik, Fazekas Attila Csillagok Háborúja feldolgozása voltak. De egyébként számtalan kedvencem volt. Garfield, Pókember, Transformers, Spawn... ajajj...

- Első látásra szerelem vagy előtte más önkifejezési módokat is kipróbáltál ?
- Alapvetően a filmek miatt kattantam be, és valahol a szívem mélyén mindig filmben gondolkoztam az alkotás kapcsán. Ezért nem is vettem olyan túl komolyan a képregényezést. Ez segített végülis egy olyan tapasztalat megszerzéséhez, amiben nem a hiperlátványos rajzok voltak a főszereplők, hanem a történetszövés. Mindig nagy rajzos hírében álltam, de önmagában sosem éreztem a rajzot célnak. Inkább egy eszköznek.

- Milyen hatások befolyásolták a stílusodat, mi a munkamódszered és milyen anyagokkal dolgozol ?
- Nagy gatással volt rám a korai években testvérem, aki maga is rajzolóként kezdte. Sokkal jobb volt mint én, és ezért pofátlanul másoltam őt, ami kiváló hatással volt a fejlődésemre. Később különböző népszerű képregény- és popkultúrális hatások értek, mint a Dragon Ball vagy a Spawn... szerintem ezeken a korszakokon a 90-es években minden kezdő képregényes átesett, és - szerencsés esetben - egy idő után a tapasztalat birtokában tovább is állt tőlük.
- Muszáj megemlítenem az első Amerikajjji’ képregényemet, amit tesómmal 97-98 körül rendeltünk. Ez a Star Wars – Heir to the Empire első füzete volt. Megváltoztatta az életemet. Olivier Vatine rajzai egy olyan világot tártak fel előttem, amiről addig nem is sejtettem, hogy létezhet. Akkor még persze nem tudtam, hogy mekkora szerencsém volt, hiszen a sors úgy akarta, hogy az első amerikai képregényem valójában francia alkotók munkája volt, egy olyan stílusban, mely kuriózumnak számít kint is. Én akkor azt hittem, hogy ez lehet ott az átlagszínvonal, de valójában a jéghegy csúcsa ért ide a tengeren túlról.
- Ezután Vatine stílusát másoltam rendíthetetlenül. És bár örök elégedetlen voltam, utólag látva kalapot emelek az akkori énem előtt, mert zsenge korom ellenére elég magas szintre fejlesztettem azt a stílust. A Kalyber ettől egy gyökeresen más irány volt minden szempontból. Ott csak a történetre koncentráltam, igazából egyátalán nem vettem komolyan. Mintha két külön hobbi lett volna. Végül ugye beleszerettem a Kalyberbe, de a mai napig mintha az egy más dimenzió lenne.
- A munkamódszerem megint megérne egy misét :) Dióhéjban : Kialakul a fejemben az ötlet, a sztori alapjai, és ezt azonnal leskiccelem, összeírom. Ez olyan 70-30 arányú rajz és szöveg. Ebből egy spirálfüzetnyi massza lesz (a Kalybereknél az első rész pl 2db spirálfüzetet töltött meg. Hozzá kell tenni, hogy már akkor sokat terveztem a későbbi részeket is). Ezt a masszát kivonatolom egy ún. forgatókönyvbe, ami egy olvasható vázlatverziója lesz a végleges anyagnak. Ez alapján kezdem a rajzolást. Klasszikus módon, ceruzával, majd tussal, végül számítógépen megy fel a szín és a szöveg. Nem használok semmi különleges anyagot. Ma már olyan jó kis golyóstollakat lehet kapni, hogy a csőtollamat is szegre akasztottam. Öregvagyokémmáahhoz... Egy Vatine-jellegű stílus persze lehet hogy többet kívánna, de a Kalybernél egyszerűbb vonalas rajzokat készítek, amihez szuperül megértjük egymást ezekkel az eszközökkel.

- Miket szoktál olvasni és nézni, honnan szerzed az inspirációt ?
- Hű, vegyük sorra : Rendszeresen olvasni, a nem-képregény kategóriában nem is olyan régen kezdtem csak el. Az utóbbi pár évben lett nagy kedvencem Rejtő Jenő és Jules Verne. Rendíthetetlenül gyűjtöm az összes könyvüket. Rejtő humora és stílusa óriási hatást tett rám. Vernénél inkább a konzervatív/romantikus énem éli ki magát. Nagyon szeretem az 1800-as évek hangulatát, és tervezek is ebben alkotni. Talán még korai erről beszélni, de a fiókban (és az agyamban) érlelődik egy steampunk-jellegű képregényem.
- Na azért olvasok "komolyabb" dolgokat is. Imádom Kurt Vonnegut írásait, Hellert, Goldingot, Hemingwayt. Oly sok a jó könyv és oly kevés az idő !
- Képregényeket nem fogyasztok annyit mint lehetne. Scaneket gyakorlatilag nem olvasok, így van néhány sorozat amit minden áron beszerzek. Imádom pl a Donjon (Torony) sorozatot amiből az összes angol kiadás megvan. Sajnos az eredetitől kissé le van maradva (12 kötet / 24 albumnyi lesz most tavasszal), de még így is meglepő, hogy Amerikában egyáltalán megy a széria. Gyűjtögetem még a legtöbb Star Wars kiadást, kedvencem a Knights of the Old Republic, mely szerintem nem csak a Star Wars, hanem az általános amerikai mainstream között is egy nagyon erős anyag. De szeretem még a Blueberryt, Blacksadet, Largo Winchet, Astérixet...

- Milyen utat jártál be eddig és mik voltak ennek szerinted a legfontosabb állomásai?
- Sok korszakon túl vagyok már, amit nem sajnálok annyira. Életem egy nagy fordulópontja volt, mikor végleg letettem a voksom a „profi” képregénykészítés mellett kb 2003-ban. Onnantól elkezdődtek a publikálás évei. Először 2005 elején az Angyali Béke, ami egy jó bemutatkozás volt (Az Új Galaxis antológia 5. részében). Majd már abban az évben a Kalyber 1. Ez elég nagy dolog volt számomra. Megjelent a képregény amit akkor már 10 éve csinálgattam… kézben tartani a saját megjelent műved nem utolsó érzés. Idén, ha minden jól megy, már a hatodik és hetedik kötetemet is kézbe vehetem.
- Most éppen talán egy új korszak kezdeténél vagyok. Vége a sulis éveimnek (8 évig boldogítottuk egymást a Szegedi Egyetemmel). Tanári diploma a zsebben, közelebb a harminchoz mint a húszhoz… hát csak semmi pánik! A java még – remélem – most jön.

- Mi volt számodra eddig a legértékesebb elismerés, amit a munkádért kaptál ?
- Mindenképp az olvasók személyes véleménnyilvánítása. Fesztiválokon rendezvényeken mindig vannak újabb arcok, akik megszólítanak, és elmondják, hogy mennyire tetszett nekik a képregényem. Mintha mindegyik véleményből a saját lelkesedésem egy szelete tükröződne vissza. Amikor már végképp elöntene az elkeseredés, hogy ez egy zsákutca, valahogy megtalál egy pozitív visszajelzés, ami hihetetlen energiákkal képes feltölteni. Mint a sivatag egy kiadós eső után - kivirágzik. Ott vannak a magok, a virágok, csak elő kell őket csalogatni.
- Na tessék, máris mennyire elragadtattam magam. :)

- A szívednek legkedvesebb műveid ?
- Hát a régi Kalyberek még 1995/96-tól, azok örökre az első helyen lesznek a szívemben. Ugyan ezek csúnyácskák, gagyik, komplett elmebetegek, de számomra a legértékesebbek. Tesómmal időről-időre újraolvassuk őket és már a poénok, részletek szállóigeként épültek bele a mi kis mikrovilágunkba. Ez olyan egyedi kincs, amit nem lehetne már pótolni.
- De persze (főleg ahogy örexünk...) egyre szentimentálisabban gondolok vissza a megjelent Kalyber képregényekre is. Már fél évtizede, hogy kijött az első rész. Ez volt ugye az első önálló kiadványom, amire hibái ellenére is büszke vagyok. Emléxem rá, mikor kilenc hónappal a születése előtt elkezdtem rajta dolgozni, és mikor elhoztam őt a nyomdából, heheheh! :)

- Folyamatban lévő és tervezett munkák, képregények ?
- Hát, időről-időre felmerül bennem egy Kalyber-szünet, amit végül bizonytalan időre elnapolok. :) Jelenleg két Kalyber kiadványon is dolgozom. A sorozat hatodik része remélem idén ősszel már meg is jelenhet. De még előtte készülök egy kis meglepivel is.
- Még két nagy sztorit akarok mindenképp bemutatni (ami legalább 4 füzetet tesz majd ki), aztán’ talán jöhet egy kisebb szünet. De Kalyber volt van és lesz. :) Nem tudom abbahagyni. Biztos vagyok benne, hogy életem végéig el fog kisérni, mert még a gyerek vagy fiatalkori elképzeléseim nagyrészét sem valósítottam meg. Hosszú távon gondolkodok. Ez volt az alapvető célom, és emellett kitartok a továbbiakban is.
- Persze szeretnék más dolgokat is csinálni. A lelkesedés végtelen, az idő és energia véges. De meglátjuk. A steampunk tervem mindenképp megvalósítom egyszer. Ezen kívül vannak egyéb mozgolódások, amikről egyelőre nem is érdemes beszélni.

- A Kalyberből lesz még strip, vagy végleg eldőlt, hogy szélesvásznú kalandok felé vezet az útja ?
- Nem különösebben szívem csücske a dolog, de soha nem mondanám, hogy nem lesz több strip. Sőt, hamarosan nyomtatásban is olvasható lesz az eddigi összes. Ezek általában a normál köteteket szolgálják ki. Ha van egy-egy újság/felület, ahová elfér, akkor sosem habozok kihasználni a lehetőséget a megjelenésre. Nyomulni kell, ezen nincs mit szégyellni. Ez egy jó lehetőség arra, reklám híjján, hogy az emberek orra elé tegyük a figurát. Ugyanakkor veszélyes is, ha ezzel azonosítják a címet. Ezért ahol csak lehet, elmondom, hogy ezek csupán non-canon kiegészítései az egészestés történeteknek. Nem kell őket komolyan venni.

- Mivel foglalkozol jelenleg civilben ?
- Mint említettem, most fogom megszerezni a diplomámat. De nem valószínű, hogy a tanári pályát választom. Alapvetően nem lenne ellenemre, de a jelenlegi állapotok ez ellen dolgoznak. Egy ideje szabadúszó grafikusként tevékenykedek. Ez jelent storyboardot, képregényt, illusztrációt, kiadványszerkesztést meg kilátástalanságot minden mennyiségben. Bízom benne, hogy ez most már pozitív irányba fog változni...

- Ki a kedvenc külföldi és magyar képregényszerződ/rajzolód és miért ?
- Ugye Olivier Vatine örök kedvenc és egyfajta példakép marad. Kedvelem még Joann Sfar és Lewis Trondheim lazaságát.
- Magyar alkotók szempontjából vannak még hiányosságaim, de úgy érzem, egyre több tehetséges ember bukkan fel a szó szoros értelmében. Egyesek idő előtt már szerzői kiadványokkal csápolnak, mások 30 után mesterműveikkel a fiókjukban pironkodnak. Az a jó, ha a tehetség és az elhivatottság valahol kiegyenlíti egymást. Ez nem mindig van így. Dehát a jelen helyzetben hiába vagy szuperjó, ha nem vagy elég tökös az érvényesüléshez. Na, máris eltértem a kérdéstől.

- Ha már Sfar : neked hogy tetszett a magyarul is megjelent Rabbi macskája és a Kis herceg adaptáció ? Utóbbi eléggé megosztotta a rajongóit…
- Sajnos a Kis herceget még nem olvastam. A Rabbi macskája nem eccerű'. Viszont tökéletes iskolapéldája, hogy hogyan NE adjunk ki képregényt ma Magyarországon. Én nagyra becsülöm a kiadót a bátorságáért, bár szerintem különbséget érdemes tenni bátorság és felelőtlenség között. Ok, ennek semmi köze a Toronyhoz, de ha csak azt nézzük, hogy ez a sziporkázó humorú, széles rétegek által fogyasztható zseniális képregény az első résszel – őszinte sajnálatomra – megbukott kishazánkban, akkor hogy gondolhatja valaki, hogy ez az elvont, első látásra gyerekkönyvnek tűnő, mégis 14-es karikával (joggal) ellátott képregény majd full-color, keményfedeles kiadásban, háromezerhétszázötven forintért (!!!) nem lesz írtózatos bukás !? A kiadvány eredetileg 2920 Ft-ba került, majd ezt ragasztották át 3750-re. Én ezt a kötetet közel 90%-os kedvezménnyel vettem meg végül, vagyis 500Ft-ért. Nyilván sosem lesz folytatása magyarul, ami pedig azokkal kitolás, akik ennyi pénzt költöttek a kötetre. Most kérdem én, nem lett volna ésszerűbb alábbadni, és mondjuk kiadni feketefehér, puhafedelesben, esetleg integrált kiadásban, ha már ennyire szívügyük a történet ? Ez fél napos tájékozódás kérdése lett volna. Jó dolog a szarvasgomba, de a falusi közértre rábüdösödik.

- Kinek vagy minek a révén kerültél be a hazai képregényes életbe ?
- Kb 2003-ban vettem fel az első kontaktokat ilyen téren. Volt egy kreatív mozgolódás, amiben részt vettem és már akkor felbukkantak mai "kollégák". Aztán egy ideig újra a magam útját jártam, egészen addig, míg 2005-ben meg nem jelent az Angyali Béke. Később úgy volt, hogy baromi szerencsés leszek, és valaki támogatja a Kalyber teljes kiadását. Emiatt kezdtem egyáltalán bele. Emiatt nyertem hozzá azt a temérdek kitartást. Aztán mikor kész volt az anyag, az egész támogatósdi dugába dőlt. Csakhogy akkor már olyan elszánt voltam, hogy senki sem állhatta a Kalyber megjelenésének útját. Az összes pénzemet, nagyapám örökségét a kiadásba öltem. Akkoriban nagy erőkkel vetettem magam a promo minden formájába. Ez nagyrészt a képregény.net-es ismerkedéseket jelentette.

- A hazai képregényes élet többi szereplője közül kivel tartod rendszeresen a kapcsolatot (kiadók, szerzők/rajzolók, weboldalak, fórumok)?
- Hát elsősorban Tomsterrel, akivel már kb 8 éve ismerjük egymást és vagyunk jó barátok. Mivel szegedi vagyok így az ilyen jellegű ismerkedés főként a rendezvényekre korlátozik. Szerencsére kifejezetten jó a kapcsolatom a „kollégákkal”. Szabó Zolival már évek óta „standtestvérek” vagyunk. :) Á, nem is mondok neveket, mert olyan sok jó arc van, és ráadásul utálnék kihagyni valakit. :)

- Mi a véleményed a jelenlegi hazai képregényes szcéna helyzetéről ? Sok felől hallani, hogy az utóbbi 5-6 év képregényes bummja megtorpanni látszik…
- Én már nem gondolom azt, hogy megtorpanna ez a bumm... Hogyha a gazdasági válságban is ennyi új kiadvány jelenik meg, akkor szerintem hacsak nem történik valami nagy változás, akkor ez az eddigi tendencia fog folytatódni. Bár nem lehet tudni, hogy meddig tart még ez a válság, illetve, hogy egyátalán kifelé, vagy befelé megyünk... Mégis, most már érzem elég erősnek a képregényes bázist, hogy a vészharangokat talán nem kell kongatni. Az megint más kérdés, hogy ami eddig volt sincs jól. Sehol sem vagyunk, a piac nem elég, a terjesztés katasztrófa, pénz nincs, kultúra nincs, szóval csak a szokásos: Apokalipszis. Kicsit vörös, kicsit kormos, de a miénk. :)

- Mennyiben segítenek (esetleg hátráltatnak) a magyarországi különböző képregényes kezdeményezések (Képregény.net portál, Képregény Börze, Képregény Fesztivál, etc.)?
- Rendkívüli mértékben. Mindezek nélkül szerintem ott sem lennénk, ahol most vagyunk. A fiatal szerzőknek pedig esélyük sem lenne bemutatkozni, megmutatkozni, az olvasóközönségnek. Mivel általánosan nincs reklám, nincs pénz, nincs igény, így ezek az "intézményesített" támpillérei a magyar képregényes magnak. Már ezekkel meg van teremtve egy állandó kör, egy közösség, ami él, ami dönthet arról, hogy mit választ, vagy mit tart jónak, mert a lehetőség mindenkinek adott, hogy elinduljon. És ez sok ember önzetlen munkája, kitartása, szeretete által jött létre, akiket emiatt köszönet illet. Písz, meg effélék! :)

- Mit gondolsz az Alfabéta-díjról? Mennyire látod értékes elismerésnek vagy iránymutatásnak?
- Hehe. Hát ezt nem tudnám megmondani, hogy mennyire figyel oda erre a kemény magon kívül bárki is érdemben. Mindenesetre kell ilyen. Ez is az intézményesítés része. Nyilván egy kialakulófélben lévő dologról van szó, épp úgy, mint maga a hazai képregénykultúra is. Én bízom benne, hogy ezek a dolgok együtt fognak felnőni és beérni, hogy végül egy igazán komoly és akkurátus iránymutatói legyenek a kultúra ezen szegletének.

- Tagja vagy-e a Magyar Képregény Akadémiának, illetve mi a véleményed a tevékenységéről?
- Nem vagyok tagja. Ez nem egy lázadás részemről, de én általában más dolgokban is a magányos farkas szerepét játszom. Egyedül írok, rajzolok, egyedül intézem a kiadványaim megjelenését, többnyire a terjesztését… Alapvetően nem vagyok híve a túlzott egyesítéseknek. Szeretem, ha a különböző színfoltok a maguk helyén tudnak hatni. Emellett persze jó, hogy van ilyen. Egy saját kiadvánnyal részben azok a képregényesek is bemutatkozhatnak, akik többnyire inkább a grafikusi pályán mozognak, és nem biztos, hogy önálló kiadványba fognának, akár anyagi akár megvalósíthatósági okok miatt. Aki a saját útját akarja járni az pedig nyilván megteheti. Ez választás kérdése.

- Szerinted milyen a képregény megítélése a hazai médiában és vajon lehet-e ezen változtatni?
- Hu. Hát az nem egyszerű. :) Nem is igazán merném megítélni. Foggggalmuk sincs, hogy mi az a képregény. Az csak egy jobb esetben kuriózum, rosszabb esetben csak egy gyerekes hülyeség. A szegedi képregényfeszt alkalmából eléggé sokat érintkeztem a médiával ez ügyben. Jók a tapasztalataim, mert akit érdekel, az lelkesen követte és kérdezett, ésatöbbi. De ez egy nagy kampány része volt, amit meg kellett csinálni. Önmagától a média magasról letojja a képregényt. Ez kétség kívül a helyzetből adódó evidencia. Ha majd fejlődik a kultúra, talán ez a kérdéskör is változik majd.

- Milyen stratégiával próbálnád meghódítani a képregényt nem ismerők szívét?
- Hát a magam részéről próbálok jó dolgokat alkotni. Őszinte nyelven, hangnemben mesélni. És tukmálom a cuccaimat boldog-boldogtalannak. Korábban (most sok ismerősöm el fog mosolyodni az emlékektől) piaci kofaként tukmáltam a Kalt a rendezvényeken. Ezzel mondjuk 10 emberből 6 megállt a standomnál. Amúgy meg mondjuk megállt volna 3-4. Már-már szánalmas kategória, de néha a cél szentesíti az eszközt. Ma már nem vagyok ilyen gátlástalan. Már adnom kell az imidzsemre! :)

- Többször láttalak már Kalyber elmaradhatatlan nyakkendőjével, azt is promóció céljából készíttetted?
- A Kal első részében van rólam egy fantasztikus(an borzalmas) fotó. Na, az egy valódi Kalyber-nyakkendő. Még a kiadás előtt egykéthárom évvel készült ruhafestékkel. Nyilván amennyire elvetemült vagyok, ez adta magát. Később tök jó ötletnek tűnt ez, hogy pólóra nyomtassunk nyakkendőt. Sajnos még olyan fanbázis nincs, hogy lépten-nyomon ilyen pólós embereket látnánk, de azt vettem észre, hogy azoknak is bejön ez, akik nem is tudják, hogy miről van szó. Szóval kellemest a hasznossal. Természetesen ez a tökéletes promóció. :)

- Guillermo del Toro számtalanszor hangoztatta, hogy réges-régi álma, miszerint filmet forgat Lovecraft Az őrület hegyei című kisregényéből. Úgy tűnik az álom lassan valósággá válik. Neked vannak olyan jelenleg megvalósíthatatlannak tűnő terveid, amikbe azonnal belevágnál, ha a körülmények egyszercsak lehetővé tennék ?
- Hát ha megfizetnek, én megcsinálom a Háború és Békét is. :) A viccet félretéve, régebben voltak terveim egy-egy Star Wars vagy Indiana Jones filmet igényesen feldolgozni. Ebben már nem látok fantáziát. Akkor már inkább az eredeti, képregényre íródott sztorik. Egy ilyen címtől ma sem riadnék vissza. Feldolgoznék még sajátosan egy-egy Rejtőt is. Pl a Szőke Ciklon bizonyos részeit kifejezetten láttam magam előtt egy saját feldolgozásban. Verne Némó kapitányát is feldolgoznám egyszer, de csak ha legalább 2 életem volna. :)
- Ha nem képregény, akkor őszintén szólva legszívesebben írnék egy forgatókönyvet az Indiana Jones 5-nek. Illetve a Jurassic Park 4-nek. Ez talán most hülyén hangzik, de komolyan gondolom. Talán nagyhitű vagyok, de ha rámbíznák...! Ó! :)
- Na, a lényeg, hogy Kalyber már nekem olyannyira kinőtte magát az elmémben, hogy a legnagyobb vágyam, hogy úgy haljak meg, hogy mindent megírtam a Kalyberben, amit meg akartam.

- Ha belebújhatnál egy képregényhős bőrébe, ki lennél ? Ki áll a legközelebb hozzád ?
- Láthatatlan ember van? Az jó volna. Biztos több is. Tudom... Fantasztikus Négyes, de azért csaj nem lennék. :) Ha Kalybert mondanám az nagyon snassz? :) Ezzel most megfogtál. Akkor talán legyen Marvin a Toronyból. Ő jó fej.

- Ha kérdezhetnél valamit a hazai képregényes élet valamelyik alakjától, ki lenne az és mit kérdeznél?
- Igazából, ha van ilyen, akkor azt szerencsére többnyire van is lehetőségem feltenni. Így most Tomsterhez irányul a kérdésem: "Hát milyen férfi, bazdmeg?"

- Feltételezem ez valamilyen insider joke ?
- Heheh. "Bizony, Jerry!" :) Ez a Dájhárd három (eredeti, káromkodós) szinkronjában van benne, mikor az utcai telefonon egy fejtörőt ad fel meklénéknek Jeremy Irons. A másikat, a bizony Jerry-t pedig kötőszóként használtam egy időben. Többen akartak ezért feketére pofozni, pedig ez is csak Die Hard 3 idézet, mikor az alagútban kérdezi a szállítómunkás McClane-t, hogy meghaltak-e az éppen levesszűrővé lőtt csozék. "Bizony Jerry, attól tartok igen!" :)

Kritika a Geekzen a Kalyber Joe második és negyedik kötetéről
Kalyber Joe - kritika a Képregény.neten
Kalyber Joe 2009 legjobb képregényei közt a Geekz toplistáján
A Kalyber Joe hivatalos oldala és Pilcz Roland Kalyber-blogja

The Mexican Stand-off #5: Tikos Péter

A képregényes interjúsorozatunk következő installációjában egy nemzetközi ismertségben szorosan a Boros-Szikszai páros sarkában lévő magyar grafikust szólítunk elő, aki egyúttal a Magyar Képregény Akadémia jelenlegi elnöke, Hungária kapitány vizuális megálmodója a Galaktika steampunk pályázatára és az amerikai szerepjátékipar nagyágyúinak egyik megbecsült illusztrátora. 

- Először talán egy rövid bemutatkozás azon olvasóink kedvéért, akik esetleg még nem hallottak volna rólad vagy nem találkoztak a munkáiddal…
- 1974-ben születtem Budapesten. Ötéves koromban vidékre kerültem, Békés megye legtávolabbi sarkába, Battonyára, és ott nőttem fel. 2000-ben költöztem vissza Budapestre, azóta itt élek. 1997-ben jelentek meg először illusztrációim a M.A.G.U.S. szerepjátékhoz. Azóta főállású grafikusként dolgozom kiadóknak, játékfejlesztőknek, reklámügynökségeknek. Leginkább fantasy és sci-fi témájú szerep- és kártyajátékokat illusztrálok. 2008 óta külföldi kiadóknak is dolgozom, most már egyre többet: Wizards of the Coast (Dungeons & Dragons), Catalyst Game Labs (Shadowrun, Eclipse Phase), 13Mann Verlags (Rolemaster, Heredium), RedBrick Limited (Earthdawn), Alderac Entertainment Group.

- Hogyan kerültél először kapcsolatba a képregénnyel ? Mi volt az első képregény, ami valaha a kezedbe került?
- Ötéves voltam, mikor egy nagyobb srác, megmutatta az egyik Kockást, és abban egy Rahan sztorit. Azonnal megfogott. Aztán persze jöttek az Alfák, Zórád, Fazekas, Korcsmáros, Pif magazin.

- Első látásra szerelem vagy előtte más önkifejezési módokat is kipróbáltál ?
- Én mindig is inkább illusztrátor voltam, semmint képregényrajzoló. Teljesen más műfaj. Nagyon szeretek részt venni képregények megalkotásában, de egymagam nehezen tudnék megbírkózni egy nagyobb lélegzetvételű dologgal. Persze tervem van, mint szinte mindenkinek, de vannak sokkal fontosabb terveim is az életben. Jelen pillanatban nagyobb mértékben vagyok képregényrajongó, fogyasztó, mint alkotó.

- Milyen hatások befolyásolták a stílusodat, mi a munkamódszered és milyen anyagokkal dolgozol ?
- Minden befolyásol, mindenből igyekszem tanulni. Ezerféle behatás ér naponta, minden érdekel, mindenre figyelek, amit értékesnek vagy érdekesnek tartok. Filmek, könyvek, képregények, galériák, művészek... Rengeteg művész volt és van rám hatással, de igyekszem megtalálni a saját stílusomat, amelyben könnyebben mozgok.
- A munkamódszerem teljesen eklektikus. Teljesen változó megbízásoknak kell eleget tennem, egészen különböző igényeknek, nagyon tág intervallumban mozgó határidőkkel, lehetőségekkel és bérezéssel. Ezek is mind befolyásolják a munkamódszeremet. Ami fontos, hogy igyekszem mindenkor a legmagasabb szinten teljesíteni az adott feladatot.
- Jelenleg szinte kizárólagosan digitális eszközökkel dolgozom: iMac, Wacom tábla, Photoshop. Nagyon sokmindent kipróbáltam, és a közeljövőben szeretnék ismét többet dogozni analóg eszközökkel: markerekkel, akrillal papírra.

- Miket szoktál olvasni és nézni, honnan szerzed az inspirációt ?
- Mindenfélét nézek és olvasok, amit nem tartok szemétnek. Emiatt a tévé javarészt kiesik, kivéve az ismeretterjesztő csatornákat és nagyritkán egy-két műsort. Olvasni azóta folyamatosan olvasok, mióta megtanultam. Gyakran több könyvet is egyszerre, mellette persze képregényeket is. Stephen Kingtől, Clive Barkertől kezdve a késő középkori Magyarországró szóló történelmi esszéken át a Bibliáig, Pilinszky Jánostól a Planet Hulkon át Carl Saganig tényleg szinte mindent. Legtöbbet persze szórakoztató irodalmat.
- Iszonyatosan szeretem és élvezem az internetet. Nagyon tud inspirálni a rengeteg jó munka, amit látok, a sok művész, akikkel "találkozom". Nem tudom elképzelni a munkám internet nélkül. Azért nem csak a gép előtt ülök állandóan: szeretek kirándulni, utazgatni. Nagyon fel tudok töltődni ilyenkor.
- A zene is nagyon inspirál: Lisa Gerard, Trent Reznor, Alan Jourgensen, Maynard James Keenan, Mike Patton, Rob Zombie dolgai, és ezerféle más. Filmzenék, és pár klasszikus.

- Milyen utat jártál be eddig és mik voltak ennek szerinted a legfontosabb állomásai?
- Azt hiszem, nagyon lentről kezdtem. 15 éve az ország egyik legelmaradottabb sarkában éltem, munka és kilátások nélkül. Az egész világról nem sok fogalmam volt. John Lennontól olvastam, hogy bármit el tudsz érni, ha nagyon akarod, és én ezt ott, akkor elhittem. Valahol még mindig hiszek ebben. Nagyon fontos volt, hogy Battonyán megismertem Molnár C. Pál művészetét. Láttam, hogy nem az számít, honnan jössz, hanem az, mit teszel le az asztalra.
- Fontos állomás, mikor megkaptam az első megbízásomat a Valhalla Páholytól 1997-ben. Aztán mikor tíz évvel ezelőtt Budapestre költöztem, és dolgozhattam a Varga Rajzfilmstúdióban. Mikor beléptem az MKA-ba. Mikor két évvel ezelőtt ismét szabadúszó lettem, és nem sokkal később ekezdtem külföldi kiadóknak dolgozni. Első munkám a Catalyst Game Labsnak a Shadowrun szerepjátékhoz. Aztán 2009 karácsonyán megbízást kaptam a Wizards of the Coasttól két illusztráció elkészítésére a Dungeons & Dragons szerepjáték magazinjaihoz. Elértem, hogy a szakma egyik legprominensebb art directora, Jon Schindehette felfigyeljen a munkáimra, és megbízást adjon. Itt tartok most.
- És persze a legfontosabb: 16 évvel ezelőtt megismerkedtem egy lánnyal, aki tavaly a feleségem lett. Az a 16 évvel ezelőtti nap életem legfontosabb napja. Fogalmam sincs, hol lennék és mit csinálnék ma, ha aznap nem találkozunk.

- Szerepjátékot már csak illusztrálsz vagy még játszol is?
- Életemben egyetlen egyszer játszottam, akkor is Call of Cthulhut. Nagyon élveztem, de aztán soha nem volt alkalom, társaság. Mikor M.A.G.U.S.-t illusztráltam, sokat beszélgettem a szerzőkkel, alkotókkal, és elolvastam mindent, tehát teljesen képben voltam. Valamilyen szinten az összes világot ismerem, amihez rajzoltam, a külföldi kiadóknál pedig egyébként is ott vannak az art directorok, akik a fejlesztő csapattal szorosan együttműködve ellátnak minden szükséges információval.

- Mi volt számodra eddig a legértékesebb elismerés, amit a munkádért kaptál ?
- Amikor az, amit csináltam, tetszik azoknak a kollégáknak, akikek adok a véleményére. Amikor tetszik a feleségemnek. Amikor Jon Schindehette azt írta, hogy felfigyelt rám. Amikor Brent Evans, a Catalyst art directora hihetetlenül pozitív ajánlólevelet írt rólam. És persze mikor pozitív visszajelzést kapok az olvasóktól, játékosoktól.

- A szívednek legkedvesebb műveid ?
- Nem nagyon tudnék kiemelni. Van egy pár, mind más-más miatt. Régi cuccok, amiket festettem; pár újabb, digitális csillivilli; és néhány, amit még nagyon-nagyon régen rajzoltam és nem is publikusak.

- Folyamatban lévő és tervezett munkák, képregények ?
- Az illusztrációkat majd meglátjuk, ami jön. Nemrég beültem kicsit melózni egy játékfejlesztő céghez, de azért ha beesik egy-egy megrendelés, nem utasítom vissza.
- Vagy másfél éve tervezgetek egy képregényt, de nem szoktam róla beszélni csak a családban, mert egyelőre nem sok esélyt látok a megvalósítására. Hosszabb lélegzetvételű lenne, amolyan Frank Milleres borongósba oltott késő-középkori Rambo-sztori. 1456, Magyarország - de egészen más megközelítésben, mint ami mondjuk a Botondból lehet ismerős. Egyelőre még a sztorin agyalok: Cserkuti Dávid mondta egyszer, hogy ez az én Ostor-projektem, és sajnos van benne valami. Mindenesetre rengeteget foglalkoztam a témával, olvasgatok mindenfélét, jegyzeteltem egy csomót, és elalvás előtt a sötétben próbálom összeilleszteni a fejemben már meglévő darabokat.
- És persze Szabó Jenővel, Felvidéki Mikivel szeretnénk folytatni a Pernyét.

- Ki a kedvenc külföldi és magyar képregényszerződ/rajzolód és miért ?
- Simon Bisley. First and last and always.
- Mike Mignola. Zseniális író és rajzoló. Komolyan használom a zseni szót, de esetében már ez is elcsépeltnek tűnik, ugye.
- Ben Templesmith. Épp annyira béna rajzoló, hogy ez rákényszerítse egy összetéveszthetetlen stílus létrehozására. Jelenleg számomra a tökéletes képregényalkotó. Nem író, nem rajzoló, hanem olyan valaki, aki képregényben gondolkodik. Sokszor szokás ezt mondani, de mégis elképesztően kevés ilyen pali van. Templesmith végtelenül laza mind a munkái, mind a magánélete terén (amibe jelentős bepillantást enged, lévén állandóan a neten lóg és beszámol szinte mindenről).
- Guy Davis. Imádom a BPRD-t.
- Tsutomu Nihei. A Snikt miatt kezdtem el mangát olvasni, és a Blame! a mai napig meghatározó élményem.
- Alan Moore, elsősorban az Extraodinary Gentlemenért. Nem mindent kedvelek tőle, de a LoEG 2-t rendszeresen újra kell olvasnom.
- Frank Miller. Mostanában elég sok Millert olvasok. A 300, pár Sin City (leginkább a Yellow Bastard), egy-két jelenet a The Dark Knight Returnsből: mind nagyon erős élmények.
- Cserkuti Dávid. Sajnos kevés képregényt rajzol, de látom a rengeteg storyboardot és illusztrációt, és mivel ismerem a képességeit, ennek ellenére a legjobbnak tartom.
- Gáspár Tamás. Dettó.
- Marabu. A Dodókat is kedvelem, és naponta rácsodálkozom a karikatúráira. Elképesztően intelligens.
- Zórád Ernő. Etalon.
- Futaki Attila. Bevallom, a stílusát nem annyira kedvelem, de példaértékű, amit tesz és amit elért. Ezért szeretném őt is megemlíteni, mivel erősen hiszek a jó példákban és a példaképekben. Ha a médiában a tasnádik helyett a futakikból csinálnának "celebet", sokkal előrébb tartanánk - nem csak képregényes téren.

- Az európai vonalat nem követed ? Fumettik, BD-k ?
- Ha környező országokban járok, mindig beszerzek ezt-azt a helyi felhozatalból. Franciául sajnos nem tudok, így csak pár BD-m van, amiknek tetszenek a grafikái. A Patt Mills – Oliver Ledroit-féle Requiemet gyűjtöm, abból minden kötet megvan. Olaszországból, Lengyelországból, Szlovéniából hoztam képregényeket, de elolvasni azokat sem tudom.

- Kinek vagy minek a révén kerültél be a hazai képregényes életbe ?
- Ábrai Barnabás, vagyis Geek hívta fel a figyelmem az MKA-ra. Zorrónak, mint elnöknek írtam egy levelet, melyben magáztam, és bemutattam a munkáimat. Kérte, hogy inkább tegeződjünk, és be is vettek a csapatba.

- A hazai képregényes élet többi szereplője közül kivel tartod rendszeresen a kapcsolatot (kiadók, szerzők/rajzolók, weboldalak, fórumok)?
- Szoktam fórumozgatni a kneten. Bayer Tónit, Kiss Ferit, a kiadók embereit megtalálom néhanapján, és ők is engem. Jó barátságot ápolok a ComicsInvest és a Trillian munkatársaival. Az MKA miatt nap mint nap beszélek, levelezek alkotókkal. És persze az MKA tagjaival is napi szinten tartom a kapcsolatot.

- Mi a véleményed a jelenlegi hazai képregényes szcéna helyzetéről ? Sok felől hallani, hogy az utóbbi 5-6 év képregényes bummja megtorpanni látszik…
- Talán elértük azt a réteget, akit érdekel a képregény, és ez nálunk ennyi. Lehet, hogy felesleges azon agyalni, hogy mivel lehetne még több embert rávenni a képregényolvasásra, mert itt nem fog ennél több ember képregényt olvasni - nem érdekli őket, ha fejen állunk is. Nem az a baj, hogy elégtelen a kínálat: ha a 300, a Watchmen, a Sandman nem fogy tízezres példányban, akkor a feketefehér hungaro-scifihorrorok sem fognak. Néha felbukkan egy-egy példa környező országokból, hogy elképesztő siker egy ottani képregény, tízezer példányban elfogyott. Nem hiszem, hogy ez azt jelenti, hogy attól kezdve minden képregény jobban fogy. Ha néha születik egy-egy sikeres képregény, attól még nem fognak több képregényt olvasni az emberek, legalábbis nem várható gyors és látványos siker. Szerintem a most meglévő piacra kell koncentrálni, őket megtartani, és a képregény megítélésén megpróbálni változtatni, hogy azok, akik ugyan nem vásárolnak képregényt, a gyerekeiknek majd vegyenek. Ha azért nem vesznek, mert hülyeségnek tartják, az baj - ha csak azért, mert nem érdekli őket, azzal szerintem nincs különösebb probléma. Engem sem érdekel az opera.

- Mennyiben segítenek (esetleg hátráltatnak) a magyarországi különböző képregényes kezdeményezések (Képregény.net portál, Képregény Börze, Képregény Fesztivál, etc.)?
- Mindenképpen segítenek. A netes portálok szerintem elsősorban a rajongóknak szólnak, a rendezvények ellenben, a nyivánosságuk és látványosságuk miatt, éppen a "kívülállók" megszólításában játszhatnak nagy szerepet. Sajnos ez utóbbit látom megtorpanni az utóbbi időben. A legutóbbi, sokak átal kudarcként elkönyvelt fesztiválról írtam netes fórumokon:
- "Nem igazán látom, jelenleg mi vonzaná be az embereket egy-egy ilyen fesztiválra. Amit látok (és nyilván némiképp MKA-s szemmel is nézem most a dolgokat): korábban voltak nagyméretű képregényfigurák, divatbemutató, kiállítások, kiállításmegnyitók, lufik, zene... Ezek között a díszletek között szívesen pózoltak a képregényes élet szereplői, vagyis kiadók, alkotók - de a tévéstábok is örömmel bujkáltak közöttük, mutogatták őket. Egy-egy ilyen megmozdulás a "külsősök" számára is érdekes lehet, pl. számos olyan emberre emlékszem, aki eljött egy-egy kiállításra vagy annak megnyitójára, holott egyébként egy börzére vagy szűkebb értelemben vett képregényes megmozdulásra soha. És ha már ott voltak, vásároltak is ezt-azt. Ezeket az embereket teljességgel hidegen hagyják számukra megjegyezhetetlen nevű japán rajzfilmesek vagy a Kukizine nulladik száma - és ezek az emberek így otthon is maradnak.
(...)
valamiképpen érdekessé kell tenni ezeket a rendezvényeket a nagyközönség számára, mert ha a szervezők csak képregény-fanoknak szóló, börze-szintű "élményeket" tudnak kínálni, akkor sajnos nincs mit csodálkozni a börze-szintű részvételen sem. Ha most megnézem a korábban és az idén készült fotókat, hatalmas kontrasztot látok: több sorban befüggesztett képregényoldalak között képregényes ruhákban masírozó lányokat látok, akiket Réz András, Pierrot, meg tévések figyelnek - aztán meg ürességtől kongó teremben pár tucat példányban sokszorosított fanzinjukat árulgató egyetemista srácokat látok, börze hangulatban. És félreértés ne essék, én örülök az ilyen kiadványoknak, de én egy képregényrajongó vagyok."
- A fesztiváloknak arról kellene szólniuk, hogy megmutatjuk a külvilágnak, mi is ez az egész. Olyan programok, látnivalók kellenek, amelyek becsalogatják az embereket, a családokat.

- Mit gondolsz az Alfabéta-díjról? Mennyire látod értékes elismerésnek vagy iránymutatásnak?
- Értékesnek és iránymutatónak gondolom. Kell, hogy legyen egy ilyen "évértékelés", és soha nem értem, mikor valaki elitizmust kiált a díjjal kapcsolatban. Szerintem vannak nálunk olyan emberek, akik el tudják dönteni egy képregényről, hogy az jó-e vagy sem. Persze én sem mindig értek egyet a döntésükkel, de minden díj, kitüntetés esetében vannak eltérő vélemények. Talán a díj presztízsén kellene változtatni: pénzjutalom, valami kézzelfogható trófea és nagyobb nyilvánosság mindenképpen jót tenne.

- Tagja vagy-e a Magyar Képregény Akadémiának, illetve mi a véleményed a tevékenységéről?
- Az MKA elnöke vagyok, és soha nem értettem, miért nem akar mindenki MKA-s lenni.
- A legnagyszerűbb lehetőség ma Magyarországon arra, hogy képregnyalkotóként vagy -rajongóként egy közösség tagjaként tevékenykedj. Ahogy itthon, úgy külföldön is az ilyen közösségekben lehet a legtöbbet tanulni képzőművészként gyakorlati dolgokról. Hihetetlenül sokat tanulok a világ minden tájáról összejövő kollégáktól, most legutóbb például éppen egy Jon Schindehette által kezdeményezett netes communityben.
- Úgy vettem észre, hogy általában két probléma van az MKA megítélésével. Az egyik, hogy egy közösség, és nálunk sokan idegenkednek attól, hogy valami közös részesei legyenek. Valamiért azonnal az elitizmus vádja éri az embert, ha ilyesmibe kezd. Pedig nem az MKA határolja el magát azoktól, akik nem akarnak a tagjai lenni, hanem éppen fordítva. Ez az egyesület nem csak azért jött létre, hogy alkotókat tömörítsen. A cél egy színvonalas, színes antológia megjelentetése, kiállítások rendezése, pályázatokon való részvétel is, a tehetségek gondozása - a magyar képregény népszerűsítése minden téren. És szerintem a képregény nem a szerzői kiadványok vásárlói között szorul népszerűsítésre.
- A másik, hogy – valószínűleg mert képzőművészek alapították – az MKA-n állandóan a kifogyhatatlan képregényáradatot kérik számon, amelyet ontania kellene. Ez áll az alakuláskor megfogalmazott kiáltványban: “Az Akadémiának (...) tagja lehet mindenki, aki szívén viseli a magyar képregény sorsát, és annak fejlődését, kibontakozását tevőlegesen és kellően magas színvonalon elősegíti."
- Ennek egy pályázatíró, egy titkár legalább annyira részese lehet(ne), mint egy rajzoló. Hiába rajzolsz meg egy képregényt, ha azt szeretnéd, hogy olvassa is valaki, az még édeskevés. Páran napi szinten, elég sokat dolgozunk, de sajnos az energiáink végesek.

- Miért döntöttél úgy, hogy elvállalod az elnökséget ?
- Az előző elnök, Zorro eléggé belefáradt a rengeteg teendőbe, amit az egyesület megkíván. Ez kívülről nem is látszik, de elég sokat kell ügyintézni, levelezni, ráadásul Zorro emellett a PinkHellt is főszerkeszti, alkotni is szeretne bele, és valamiből emelett még meg is kell élnie. Egy hosszú folyamat vége volt, hogy lemondott, és ekkor felmerült, ki vállalná helyette az elnökséget. Én úgy gondoltam, tudnék tenni ezt-azt, ami a javára válna az MKA-nak, és éppen voltak fölös energiáim és egy kis időm is erre. Aztán sok minden nem úgy alakult, ahogy terveztem, és az egyesület sem úgy működik már, mint régen. Sokszor bizony elég nehéz csinálni, sokat kivesz az emberből, és ezek tényleg olyan dolgok, amik nem jelentkeznek közvetlenül képregényoldalak formájában – de ahhoz, hogy megjelenjen színes magyar képregény antológia, létrejöjjön egy kiállítás, nem elég csak képregényeket készíteni. Az még csak egy darab papír vagy egy fájl a gépeden. Szóval láttam, látom a tehetséges alkotókat, és szerettem volna a munkámmal valahogyan segíteni nekik a publikálásban: ezért vállaltam az elnökséget.

- Szerinted milyen a képregény megítélése a hazai médiában és vajon lehet-e ezen változtatni?
- Szerintem különös csodabogaraknak tekintik a képregényolvasókat. Az alkotók megítélése talán egy szinttel jobb. Az elfogadottságon úgy lehetne változtatni, ha nem valamiféle kívülállókként tekintenének a képregényesekre. Erre kínálhatnának nagyszerű alkalmat a látványosabb, családbarátabb fesztiválok, kiállítások, programok.
- Az MKA-val igyekszünk részt venni olyan kezdeményezésekben is, amelyek a képregényt még nemigen ismerők táborát célozzák meg. Jelenleg például az egyik önkormányzatnak nyújtunk segítséget egy több országot magába foglaló Európai Uniós projektben, melyhez képregényes megjelenést, képregénypályázatot találtak ki a szervezők. De az 56-os óriásplakát képregények is egy remek alkalom volt arra, hogy felhívjuk az emberek figyelmét a képregényre, és egyben egy komolyabb mondanivalóra is képes médiumot mutassunk be. Volt és van is visszhangja ezeknek a dolgoknak, és jelentősen javítanak a képregény magyarországi megítélésén.

- Guillermo del Toro számtalanszor hangoztatta, hogy réges-régi álma, miszerint filmet forgat Lovecraft Az őrület hegyei című kisregényéből. Úgy tűnik az álom lassan valósággá válik. Neked vannak olyan jelenleg megvalósíthatatlannak tűnő terveid, amikbe azonnal belevágnál, ha a körülmények egyszercsak lehetővé tennék ?
- Nagyon sok pénzről van szó ?
- Mindenképpen elköltöznék az országból legalább egy időre, mert szeretnék világot látni. Öt vagy hat gyereket vállalnék, és örökbe is fogadnék amenyit csak tudok. Alapítványokat hoznék létre rászorulók megsegítésére. Ezek számomra sokkal fontosabb dolgok, mint filmek vagy képregények.
- De a témánál maradva : talán főállást biztosítanék pár embernek (nem kizárólag jelenlegi MKA-soknak), és bazijó képregényeket adnék ki. És persze megcsinálnám a saját 1456-os projektemet.

- Ha belebújhatnál egy képregényhős bőrébe, ki lennél ? Ki áll a legközelebb hozzád ?
- Talán Rahan. Piszok jó lenne igazi, élő neandervölgyieket meg ősállatokat látni.

- Ha kérdezhetnél valamit a hazai képregényes élet valamelyik alakjától, ki lenne az és mit kérdeznél?
- Ha valakitől kérdezni szeretnék valamit, azt megteszem. Nincsenek fel nem tett kérdéseim.

További nagyszerű Tikos Péter illusztrációkat találhattok még a blogján és a deviantartos galériájában.