Már azt hittétek, hogy megúszhatjátok, de nem, a Geekz-es képregényes interjúsorozat következő epizódjában ezúttal Felvidéki Miklóssal támadunk, aki a laza eleganciájú és érzékeny rókát (a neve Senki, Odüsszeusztól tanulta a trükköt), a lánynevű, ámde keményöklű Johnny Cash dalszereplőt és az elsöprő erejű szuperképességekkel rendelkező pantomimest sorakoztatja fel maga mellett, hogy megossza velünk a véleményét a képregényekről, az Alfabéta-díjról és úgy en bloc mindenről kis hazánkban.
-Először talán egy rövid bemutatkozás azon olvasóink kedvéért, akik esetleg még nem hallottak volna rólad vagy nem találkoztak a munkáiddal…
- Felvidéki Miklós vagyok, és szeretem a képregényeket.
- Hogyan kerültél először kapcsolatba a képregénnyel ? Mi volt az első képregény, ami valaha a kezedbe került ?
- Azt hiszem egy Tini Titán Teknőcök képregény lehetett. Óvodás koromban odavoltam értük, emlékszem, hogy apám olvasta fel a buborékokban lévő szöveget, én pedig állandóan a figurákat rajzoltam. Amikor általános iskola vége felé elkezdtem újra képregényeket venni, össze is gyüjtöttem az összes hiányzó számot a magyar Pókemberekből, meg párat más megjelenésekből.
- Első látásra szerelem vagy előtte más önkifejezési módokat is kipróbáltál ?
- Nem tudom, számomra nem direkt önkifejezési mód a képregény, inkább a legkézenfekvőbb "művészeti ág". A festményekkel ugyanis néha az a bajom, hogy nem tudom mi történt a kép előtt és után, a film és animáció (amit mellesleg épp tanulok az egyetemen) pedíg túl drága és bonyolult és hosszadalmas folyamat. Egy egész estés képregényt egyedül is össze tudok dobni, egy filmet? Nem igazán...
- Nem tudom a kérdésre válaszoltam e ezzel, mindenesetre szeretek gitározni meg énekelni is, de nem annyira mint képregényeket rajzolni.
- Miket szoktál olvasni és nézni, honnan szerzed az inspirációt ?
- Hát amit kb állandóan járatok, az a Hellboy meg a BPRD. Ezek nem szigorú ongoingok, de azért havonta egy-két füzet ki-ki jön vagy az egyikből vagy a másikból. Ezen kívül 2-3 havonta egy-egy tpb is becsúszik ha épp van pénz rá. Mostanság leginkább a rajzolói oldalak és blogok inspirálnak, fantasztikus, hogy a világ minden pontján kurvajó rajzolók nyomatják fel a cuccaikat a netre, én pedig egyből láthatom, erőt meríthetek egy munkához vagy firkálhatok valami marhaságot, amit aztán én töltök fel.
- Mi a munkamódszered és milyen anyagokkal dolgozol ?
- Leginkább a klasszikus tus papíron megoldásban hiszek, persze a fotosop számomra is nélkülözhetetlen segítség és mostanában egyre gyakrabban használom a digitális rajztáblát is. A munkamódszerem nagyon egyszerű, szerintem sokan dolgoznak így. Kitalálok valami sztorit és rajzolok egy A/5-ös méretű vázlatot az oldal elrendezéséről és a képek kompozíciójáról, ezek alapján készítek egy ceruzarajzot, amit aztán kihúzok tussal, beírom a szövegeket és kiszínezek a gépben.
- Milyen utat jártál be eddig és mik voltak ennek szerinted a legfontosabb állomásai?
- Hát (remélem) még igencsak az út elején járok. De kétségtelen, hogy az első Noname képregényem megrajzolása, az Art Comix és a Fumetto-díj vagy a Zsuzsi meghatározó állomás volt.
- Hogyan kaptad ezt a két díjat és mely műveidért?
- Amikor az Art Comixra beadtam a Noname addig kész összes részét, nem annyira hittem a sikeremben, de hirtelen minden bejött. Pár nappal a Képregényfesztivál előtt felhívott Halmos Ádám, aki asszem kiírója volt ennek a pályázatnak, hogy menjek el a díjátadóra, mert valamire mindenképp számíthatok. Ekkorra a knet fórum fan art rovatba feltöltött rajzaim miatt az MKA-ba is meghívást kaptam. Kb így kerültem be a magyar képregényes életbe. Aztán egy évre rá még épp 18 alattiként sikerült a 3. díjat elhalásznom a Fumettón, de végülis csak egy nagy készlet színes ceruzát kaptam, szóval nem volt nagy dobás, mindenesetre jól esett a helyezés.
- A Zsuzsi keletkezéséről mesélhetnél pár szót. Ha jól tudom, ennek már jelent meg egy előfutára, miért döntöttél úgy, hogy átdolgozod és egy füzetben jelenteted meg a Johnny Cash számra felfűzött történetet?
- Az egész asszem abból indult ki, hogy Bayer Tóni akart valami új antológiát, amiben mindenféle hazai meg nem hazai cucc van. Ez volt a Papírmozi. Annak idején nagyon beleástam magam Johnny Cash munkásságába és szerettem volna valami olyan ponyvás képregényt összehozni, ami egyrészt ebben a miliőben játszódik, másrészt valamennyire kifejezi tiszteletemet Cash iránt. Habár a Boy Named Sue-t pont nem ő írta, úgy éreztem ez még simán belefér. Sajnos azonban az első 2 rész nem aratott osztatlan sikert, így a harmadik Papírmoziba nem is került Zsuzsi. Tóni azonban meg volt győződve arról, hogy ebből kell valamit csinálni, így asszem kb egy évvel később kicsit átdolgozva kihoztunk egy 24 oldalas füzetet, ami csak részben tartalmazta a Papírmoziban megjelent cuccokat. Anyagi sikert ez sem aratott, de a legalább jó kritikákat kapott.
- Mi volt számodra eddig a legértékesebb elismerés, amit a munkádért kaptál ?
- 18 évesen valamilyen érthetetlen indokból elküldtem pár rajzomat Guy Davisnek aki megdícsért és azt mondta, hogy ő ennyi idősen nem tudott így rajzolni (ez biztos kamu, de azért kedves volt tőle).
- A szívednek legkedvesebb műveid ?
- A Noname sorozat legtöbb része. Ezek voltak az első olyan munkáim, amik nem akartak egy szuperhős zsánert követni.
- Lesz valaha gyűjteményes Noname kötet?
- Gondolom, egyszer ilyen is lesz. De ahhoz még kicsit foglalkoznom kéne a karakterrel, mert mostanában nemigen rajzoltam semmit sem, amiben benne volt Noname.
- Folyamatban lévő és tervezett munkák, képregények ?
- Épp a Néma Játék című képregényemen dolgozom. Ha ezt befejeztem, még nem tudom mihez kezdek. Jó lenne valami olyan képregényes műfajban kipróbálnom magam, ami itthon még nem honos.
- Miről fog szólni a Néma Játék? A neten már közzétett oldalakból úgy tűnik, hogy egy pantomimes lesz a főszereplő és teljesen mellőzni fogod a dialógusokat…
- Á nem, lesz benne dialógus rendesen. Ez egyfajta kiforgatott szuperhős történet. A főszerepben tényleg egy pantomimes van, aki valósággá tudja alakítani, amit eljátszik. Ugyanakkor amikor erre a képességére ráeszmél, megnémul. A történet során pedíg csupa olyan helyzetbe kerül, ami talán nem annyira természetes egy szuperhős eposzban. A sztori két síkon játszódik, így a történettel párhuzamosan megfigyelhetünk egy alkotói gárdát, akik azon dolgoznak, hogy a történetet megírják.
- A 2009-es HungaroComix-ra rukkoltatok elő egy egészen egyéni kezdeményezéssel. Kik vettek részt a Fa*zzine elkészítésében és miért csak 30 példány jelent meg belőle? Mire odaértem, már elkapkodták…
- Egy totál trash fanzine képregénynek készült, amit pár haverommal dobtunk össze. Míg Lanczinger Matyi és Fritz Zoli már jól ismert alakjai voltak a színtérnek, Juhász Márk, Csepella Olivér és László Márk munkái képregényben eddig nem tűntek fel. A Pinkhellt folyton az a bírálat érte, hogy nem olvasóbarát, meg művészkedő. Ez teljesen nonszensz. Ha valaki elolvassa a Fa*zzinet, máris olvasóbarátnak tűnik a Pinkhell. Ebben a fénymásolt füzetben ugyanis egy ponton sem volt az a törekvés, hogy megfeleljünk az olvasói igényeknek. Minden munka csupán önnön és egymás szórakoztatására készült. Mivel összesen 30 darab került nyomtatásba akkorra, várható volt, hogy elfogy. Ennek a fő oka az volt, hogy többre nem futotta a büdzséből. Ha rendelkezésre állt volna komolyabb anyagi tőke, szerintem a 100 példányt is simán megpróbálhattuk volna. Ugyanakkor az explicit tartalmak miatt azt sem bánom, hogy túl sok emberhez nem jutott el. Akárhogy is, az első Fa*zzine anyaga elérhető lesz az internet segítségével, amint lesz időm feltölteni.
- Mivel foglalkozol jelenleg civilben ?
- Animációt tanulok a Moholy Nagy Művészeti Egyetemen.
- Ki a kedvenc külföldi és magyar képregényszerződ/rajzolód és miért ?
- Mike Mignola a kedvencem. Tudom ez közhely, de akkor is ő a legjobb. Ha végiglapozom egy munkáját, egyből rajzolni támad kedvem. Magyarok között is sok a jó rajzoló, de nincsenek kiemelt kedvenceim.
- A hazai képregényes élet többi szereplője közül kivel tartod rendszeresen a kapcsolatot (kiadók, szerzők/rajzolók, weboldalak, fórumok)?
- Az MKA több tagjával vagyok jobb viszonyban, Lanczinger Matyival szoktam dumálni, Fritz Zoli és Tamási Anti itt lakik egy háztömbnyire, szóval néha átugrom hozzájuk, hogy megegyem a kajájukat. Van még pár haverom a színtéren, de mivel mindenkinek megvan a maga dolga, jóformán csak a rendezvényeken futunk össze. És persze Szabó Jenővel és Tikos Péterrel is állandó a kapcsolat, bár nem heti rendszerességű.
- Mi a véleményed a jelenlegi hazai képregényes szcéna helyzetéről ? Sok felől hallani, hogy az utóbbi 5-6 év képregényes bummja megtorpanni látszik…
- Nem hinném, hogy megtorpannánk, én úgy érzem inkább realizálódik a helyzet. Amikor megvolt ez a BUMM, mindenki mindent nekiállt kiadni, emiatt sok dolog nem jött be. Most is vannak kiadványok, amik évről évre jönnek ki. Nincs annyi, ez igaz, de egy ekkora országban nem elvárható, hogy egy masszív képregényolvasói tábor legyen. Vagyis egyelőre nem. Ez nem azt jelenti, hogy elégedett vagyok, hiszen a magyar kiadványok sokkal kevesebb embert érdekelnek, mint a külföldiek. Sőt bevallom őszintén, én se sok képregényt veszek, túl kevés pénzem van és túl kevés rajzoló tetszik.
- Mennyiben segítenek (esetleg hátráltatnak) a magyarországi különböző képregényes kezdeményezések (Képregény.net portál, Képregény Börze, Képregény Fesztivál, etc.)?
- Nekem a Börze a kedvencem. Van benne valami közvetlenség, ami hiányzik ezekből a fesztiválokból. A Knet nagy szolgálatot tesz a hazai képregényolvasóknak, minden friss megjelenésről írnak itt és minőségi kritikák is felkerülnek az oldalra, ami nagyon hasznos. Természetesen napi szinten csekkolom. Minden fórum és rendezvény sokat segít.
- Mit gondolsz az Alfabéta-díjról? Mennyire látod értékes elismerésnek vagy iránymutatásnak?
- Mivel nem nyertem meg tavaly MEGVAN A VÉLEMÉNYEM EGY RAKÁS SZAR AZ EGÉSZ! Dehogyis, szerintem tök jó ez az Alfabéta-díj, örülök, hogy van ilyen. Ez is egy olyan kezdeményezés, amin látszik, hogy vannak emberek, akik komolyan veszik ezt az egészet.
- Tagja vagy-e a Magyar Képregény Akadémiának, illetve mi a véleményed a tevékenységéről?
- Tagja vagyok és "büszke vagyok rá"! Néha úgy érzem az MKA rosszmájú viccelődések céltáblája, amit nem igazán értek.
- Talán a név miatt van, de mi egyáltalán nem tartjuk magunkat valami következő MTA-nak. Ez csak egy poén, a Képregény Akadémia csak egy kupac képregénykedvelő, akik szabadidejükben néha összedobnak egy-egy újságot. Így problémám sem lehet vele sok.
- Szerinted milyen a képregény megítélése a hazai médiában és vajon lehet-e ezen változtatni?
- A képregény a médiában mindig egy dedós fos lesz, akármit is teszünk, ez egy skatulya, nem is érdemes vele foglalkozni. Minek elmagyarázni egy ostoba riporternek, hogy a képregény király, ha valaki nem érez rá a varázslatra, hát egészségére.
- Milyen stratégiával próbálnád meghódítani a képregényt nem ismerők szívét?
- Már van barátnőm. Háháhá, ez jó volt! Nem. Fogalmam sincs, ha valakit nem érdekel a képregény, az ne olvassa, ha meg érdeklődik a dolog iránt, akkor meg személyfüggő. Talán a napilapokba tennék képregényeket, mint ahogy annak idején Amerikában, vagy itthon. Ez itt is, ott is beválni látszott. Az átlagember szerintem simán tudná szeretni a képregényt, csak nincs kedve utánajárni a dolgoknak. Ha rendszeres olvasmányai oldalaira tennénk, akkor viszont egy idő után tuti horogra akadna. Meg persze a képregényes filmek is segítenek.
- De ez nem az én küldetésem ;)
- Guillermo del Toro számtalanszor hangoztatta, hogy réges-régi álma, miszerint filmet forgat Lovecraft Az őrület hegyei című kisregényéből. Úgy tűnik az álom lassan valósággá válik. Neked vannak olyan jelenleg megvalósíthatatlannak tűnő terveid, amikbe azonnal belevágnál, ha a körülmények egyszercsak lehetővé tennék ?
- Épp most teljesítek be egyet, a többi még nem kristályosodott ki, de jó lenne hatalmas képregényrajzoló lenni, akinek filmek készülnek a karaktereiből és a különböző figurák és videójátékok jogdíjaiból él.
- Ha belebújhatnál egy képregényhős bőrébe, ki lennél ? Ki áll a legközelebb hozzád ?
- Mindenképp Lobster Johnson. Ő a király.
- Ha kérdezhetnél valamit a hazai képregényes élet valamelyik alakjától, ki lenne az és mit kérdeznél?
- Matyi, mikor adod vissza azt a Hard Boiled Detective Stories kötetet, baz?
Nem tágítunk egy tapodtat sem és folytatjuk a magyar képregényes élet legjobb arcainak bemutatását, ezúttal a Kép-sorok kategóriában az idei Alfabéta-díjra jelölt Tomstert vesszük elő, hogy meséljen nekünk kedvenc kétdimenziós gyermekéről (meglepetés!) Tomsterről, aki egyben Kalyber legjobb cimborája, ott, ahol a két sajátos képregényuniverzum összeér.
- Először talán egy rövid bemutatkozás azon olvasóink kedvéért, akik esetleg még nem hallottak volna rólad vagy nem találkoztak a munkáiddal… - Pásztor Tamás a becsületes nevem, de a hazai képregényes életben Tomster néven ismernek inkább. 2001 körül jelentek meg az első rajzaim és képregényeim a Szaft és Morbid magazinokban. Azóta voltak kisebb képregények a Panelben, a Fekete-Fehér Képregényantológiában, az Eduárdban, a Nero Blanco Comixban, valamint a szegedi fősulis lapban, a Tűben is. Készítek illusztrációkat a PC Guru magazinnak is 2007 óta. Lassan öt éves a Tomster hihetetlen kalandjai képregényem, igazából ez a fő vonal, minden más csak mellékág. Emellett karikatúrákat csinálok, logókat, illusztrációkat és plakátokat szerkesztek. És mindjárt 26 leszek, basszus.
- Hogyan kerültél először kapcsolatba a képregénnyel ? Mi volt az első képregény, ami valaha a kezedbe került ? - Nagyon valószínű, hogy a Nils Holgersson volt az első, a nyolcvanas évek végén, amikor még olvasni sem nagyon tudtam. Anya olvasta nekem mindig, és a sokadik olvasáskor, ha kihagyott egy-egy bubit, rászóltam, hogy ott még bizony lennie kell valaminek.
- Első látásra szerelem vagy előtte más önkifejezési módokat is kipróbáltál ? - Rajzból jó voltam, a pad és a füzetek mindig tele voltak firkálva. De népdalverseny is volt, meg sportolni is szerettem. Amikor a kosaraskártya gyűjtési láz tombolt, akkor meg voltam róla győződve, hogy NBA-s kosárlabdázó leszek. Kisebb koromban pedig polgármester szerettem volna lenni. A rajzolás viszont végig megmaradt.
- Milyen hatások befolyásolták a stílusodat, mi a munkamódszered és milyen anyagokkal dolgozol ? - Nagyon sok hatást fel lehetne sorolni, igazából a 90-es évek trafikjaiban megjelent képregényeken nőttem fel én is, mint nagyon sokan mások. Nils Holgersson, Tini Ninja Teknőcök, Tiszta Dili és az X-Menen kívül az összes hétköznapi értelemben vett szuperhősös füzet. A munkamódszerem nagyon egyszerű, van egy B4-es vázlatfüzetem, egy Rotring ceruzám és egy radírom. A rajz nem sok idő, gépen többet pepecselek a progikkal.
- Kíváncsi lennék milyen szoftvereket és megoldásokat használsz… - Két szoftverrel dolgozom a scan után, Photoshop és Illustrator. PS-ben színezgetek, a szövegek és a vektoros dolgok pedig Illuban készülnek. A Flash animációs részét is tudom használni, de arra nagyon ritkán van mostanában szükségem.
- Miket szoktál olvasni és nézni, honnan szerzed az inspirációt ? - Sajnos az olvasást mostanában megint hanyagolom, mert sorozatjunkie lettem. Még filmeket is csak ritkán nézek, a 20 és 45 perces sorozatok pont beférnek az alvás előtti kis időbe. Dexter, Így jártam anyátokkal, Két pasi meg egy kicsi, 24, Flashforward, X-akták… túl sok van. A Tomsternél az inspirációt a való életből szoktam csenni mostanában. Ha van valami vicces helyzet, már izzik is a körte a fejem fölött, hogy „stripgyanús”. Pilcz Rolival az MSN beszélgetések fele ilyen.
- Mi volt számodra eddig a legértékesebb elismerés, amit a munkádért kaptál ? - Nem húzták még le nagyon képregényeimet, inkább jókat kapok rájuk. És a barátnőmnek is tetszik, amit csinálok, szóval ezek az igazi elismerések. Koska Zoli belerajzolta a Tomstert a Firka Comics egyik füzetébe, és úgy vettem meg, hogy nem is tudtam róla; az például tök jólesett.
- A szívednek legkedvesebb műveid ? - A Kázmér és Huba az egyik kedvencem, a másik pedig a Goon, nagyon tetszik a stílusa. A saját képregényeim közül pedig a Nero Blanco Comixban megjelent Az Alfabéta-díjas képregény című kis 3 oldalas szösszenet szerintem egész jól sikerült. De lesz egy 2 oldalas Tomster az új Kingpin válogatásban, annak meg nagyon kíváncsi vagyok a fogadtatására.
- Folyamatban lévő és tervezett munkák, képregények ? - Jó lenne egy új Tomster füzet, végülis gyűlik is hozzá az anyag. Szeretnék Tomster rajzfilmeket is készíteni, de ez még most belegondolva kegyetlen távol van. Van még egy képregénytervem, amit egyelőre még csak gondolatban szövögetek. A karakterek nagyrésze már megvan, de korai még erről beszélni, még a fejemben sem teljesen tiszta a dolog. Az biztos, hogy egy nagyobb volumenű dolog lenne, legalább négy füzetnyi. És gyakran töröm azon a fejem, hogy hogy lehetne megújítani és átkonvertálni a képregényes műfajt az internetre. De sajna még nem nagyon jutottam semmire.
- Ezek szerint a Tomsterrel kapcsolatban továbbra is stripgyűjteményben gondolkodsz vagy várható egy olyan transzformáció, ami a Kalyber Joe-val történt? - Most azt mondom, hogy marad a saját formátum, döntő többségben maradnak a képsorok, de tenni fogok mellé ilyen 2-3 oldalas rövid sztorikat. Ha sikerül megoldani, szeretnék majd az új füzetbe színes lapokat is, a maradék fekete-fehér cuccokat pedig felturbóznám szürkeárnyalatosra. Nagyobb terjedelmű Tomsterben nem gondolkodok.
- Hogyan sikerült megnyerni a Kingpin Kiadót, hogy megjelenjen az első Tomster füzet? - Hajnalig ittunk, és részegen aláírta nekem a szerződést. :) Viccen kívül, ismerem Tomit már pár éve személyesen is, és igazából annyit tettem csak, hogy írtam neki, hogy lehetne-e ilyet. És lehetett. Egyébként Tónit környékeztem meg először és a Képes Kiadót, mert mégis csak Tóni volt az, aki először engedte publikálni. Meg igazából ő nekem mindig segített, legalábbis mindig úgy éreztem, ezért nem volt kérdés, hogy őt keresem először. Nekik akkor nem úgy voltak a dolgaik, hogy egy ilyet bevállaljanak, így megkerestem Tomit is, aztán pár levél alatt meg is egyeztünk. Szerencsés vagyok, hogy bevállalta ezt a dolgot, és egy rossz szavam sem lehet semmire, de tényleg. Egyébként pár hete egyeztünk meg a Tomster 2-ről. :)
- Mivel foglalkozol jelenleg civilben ? - Közfoglalkoztatás-szervezőként dolgozom a helyi munkaügyi központban.
- Ki a kedvenc külföldi és magyar képregényszerződ/rajzolód és miért ? - Kedvencek talán Bill Watterson és Eric Powell. Powell képregényeinek a hangulata az, amit talán követendőnek tartok. A rajzaiból sokat tanulok. A magyarok közül van sok rajzoló, akinek nagyon tetszik a munkája. Ott van legalább a fél MKA, főleg Gáspár és Cserkuti munkái. Pilcz Roli nagyon szépen színez, Horváth Henrik pedig ügyes kihúzásban. Írót viszont nem igazán tudnék mondani.
- Igen, azt észrevettem, hogy Zord és Dr. Végh is mintha csak a Goon univerzumból léptek volna elő… ezek szerint valami hasonlóban gondolkodsz, amikor a képregénytervedről beszélsz ? - Igazából igen, hasonlóban. Csak nagyon kevés humorral, több akcióval és krimivel. De sajnos ez még tényleg csak a jövő zenéje, valószínűleg előbb jön ki egy új Tomster füzet.
- Kinek vagy minek a révén kerültél be a hazai képregényes életbe ? - Fórumoztam ezerrel a fősuli alatt. Míg mások előadásra jártak, én a képregény.net fórumján művelődtem – műveletlenkedtem. Bayer Tóni tolt be először az FF Képregényantológiába. Másik oldalról pedig szintén szerencsés voltam, mert Szegeden tanultam, és ott elég jó kis képregényes társaság van, ezt bizonyítja a tavaly évvégi képregényfesztivál sikere is. Szeged a legkirályabb hely Magyarországon.
- A hazai képregényes élet többi szereplője közül kivel tartod rendszeresen a kapcsolatot (kiadók, szerzők/rajzolók, weboldalak, fórumok)? - Pilcz Rolival már akkor barátok voltunk, amikor még Kalyber és Tomster sehol nem volt (Na jó, Kalyber már ugrásra kész volt a fiókból). Igazából nemcsak ő az egyik legjobb barátom, de mélyen meghajlok az elszántsága és a szorgalma előtt. Nagyon büszke vagyok rá. Henrik papa állandó csapattársam, jóformán nem dolgozok nélküle. Harza Tomival is a kezdetekkor megismerkedtem, ahogyan Birkás Petivel is. De ott van még Tóni, Szabó Zoli, mano és a többiek. Elég sok embert ismerek a fórumokról, de kíváncsi vagyok sokakra, akikkel személyesen még nem beszélgettem.
- Elképzelhetőnek tartasz még egy ahhoz hasonló képregényes közreműködést, mint a kneten megjelent karácsonyi játék volt? Mondjuk Koska Zolival és Pilcz Rolival? - Persze, szerintem jó buli volt. Bár szívesen átadnám a stafétát egy következő szervezőnek, aki összeszedi a társaságot egy újabb kép erejéig. Igazából az lenne a legjobb, ha mindig más karolná fel, és így teremtenénk egy kis hagyományt. És nem zárkózom el az új ötletektől sem, jó lenne valahogy rátromfolni az elsőre.
- Mi a véleményed a jelenlegi hazai képregényes szcéna helyzetéről ? Sok felől hallani, hogy az utóbbi 5-6 év képregényes bummja megtorpanni látszik… - Különösebben nem aggódok senkiért és semmiért. 5-6 éve néhány ember észrevette, hogy eltűntek a képregények, és kihasználva ezt felpörgették a dolgot. Aztán többen is rájöttek, hogy van még hely az esernyő alatt, és kész, egyszerűen megszaporodtak. Ha nem jönne ki újdonság 3 évig, még akkor is minden börzén rengeteg pénzt elkölthetnék, és számomra még olvasatlan képregénnyel mennék haza. Senkit sem hibáztatok semmiért, minden új megjelenés király. Egyszerűen csak arról van szó, hogy picit lassíthatnak is a kiadók, gondolkozhatnak más megoldásokon.
- Mennyiben segítenek (esetleg hátráltatnak) a magyarországi különböző képregényes kezdeményezések (Képregény.net portál, Képregény Börze, Képregény Fesztivál, etc.)? - Szerintem nemcsak, hogy segítenek, de nélkülük nem is nagyon tudsz érvényesülni, ha kishal vagy. Ha most ismerkednék a hazai színtérrel, csinálnék egy legalább 10-20 oldalas anyagot, elmennék a fesztiválra és kezébe nyomnám a profilban hasonló képregényeket kiadó uraknak. Meg csinálnék egy gyakran frissülő blogot, amit módjával reklámoznék az illetékes fórumokon, közösségi oldalakon. A kezdeményezések is királyak. De kezdeményezni jóval könnyebb, mint szorgalmasan végigvinni, és igazából ezt kéne szem előtt tartani minden új kiadványnak, fórumnak, csoportnak és blognak.
- Melyik kiadványt várod a legjobban a 6. Képregényfesztivál újdonságai közül? - Tájékozatlanságom palástolására gyorsan megnéztem a várható újdonságokat, de megnyugodtam, mert még nem túl nagy a lista, és a jelenlegi pár képregény közül sajna még egyik sem érdekel igazán. A Scott Pilgrimbe valszeg belelapozok, aztán majd látom. Azt hiszem inkább pótolok lemaradásokat. Van mit...
- Mit gondolsz az Alfabéta-díjról? Mennyire látod értékes elismerésnek vagy iránymutatásnak? - Mivel ez az egyetlen hazai képregényes elismerés, így a birtokában lenni egy ilyennek mindenképp megnyugtató dolog. Elismerés, de nem iránymutatás.
- Tagja vagy-e a Magyar Képregény Akadémiának, illetve mi a véleményed a tevékenységéről? - Volt úgy, hogy be szerettem volna lépni, de aztán átgondoltam, és rájöttem, hogy nekem nem érné meg. Ma meg már nem bánom, hogy nem próbálkoztam. Szerencsés vagyok, hogy a Kingpin kiadta a Tomstert, és Tomi nagyon rugalmas velem, szóval viszonylag független vagyok. Az MKA nekem kívülről egy nagy képregényes banda, akik tök jól viszik a dolgaikat, és mivel már nem új a dolog, ezért valószínűleg jól is csinálják.
- Mi a véleményed a Magyar Képregény Szövetség megújulásáról? - Egyelőre nem foglalnék állást ezzel kapcsolatban, előbb megvárom, hogy a többi alkotó hogyan viszonyul a dologhoz. Azt lehet látni, hogy egyfajta miniatűr "Civil War" bontakozhat ki a dologból, ki áll mellé, ki van ellene. :) Egyelőre még nem léptem be. Jó volna látni már, hogy ki van benn, és ki nincs.
- Szerinted milyen a képregény megítélése a hazai médiában és vajon lehet-e ezen változtatni? - Biztosan lehet rajta változtatni. Kell pár csókos szerkesztő a reggeli műsorokban, és az online napilapoknál. Pókemberes póló kell a Megasztár döntősére, és kell egy pozitív kisugárzású képregényeket bújó fiatal srác a Barátok köztbe. Vagy meg kéne venni a pénzosztásokért felelős nagyfiúkat, hogy többet toljanak a képregénybe. Nem tudom. Bár a többi ország képregényes életét nem ismerem, de az én szememben a hazai élet összetartónak tűnik, nem túl terebélyes. Lehetne csinálni egy forradalmat. Egy alapötlet kell, amit felkaphatna a sajtó. Nem tudom, tényleg agyalok sokat ilyeneken, jó lenne valami merészet kitalálni.
- Ha belebújhatnál egy képregényhős bőrébe, ki lennél ? Ki áll a legközelebb hozzád ? - Nos, Dr. Manhattan vagy az Ezüst Utazó tuti izgalmas lenne!
A heti rendszerességgel és óramű pontossággal szerdán érkező képregényes interjúsorozatunkban ezúttal sem tartunk szünetet és a nagyközönség számára a Roham magazinban debütáló, majd az asztalfiókból kiteleportáló Johnny Fellow űrnavigátor kalandjaival a geek szívekbe magát belopó Brazil lesz kénytelen élvezni lőporos vendégszeretetünket egy beszélgetés erejéig.
- Először talán egy rövid bemutatkozás azon olvasóink kedvéért, akik esetleg még nem hallottak volna rólad vagy nem találkoztak a munkáiddal… - A név Tebeli Szabolcs aka Brazil - képregényrajzoló. Szép napot mindenkinek! A legtöbbeknek a Bürokraták sorozat miatt lehetek ismerős - a Roham magazin első számaiból -, illetve a Johnny Fellow navigátorból. Van egy comic strip szériám a Panel képregényes szaklapban ShortMessageService címmel. Ezenkívül satöbbi. Azért említem ezeket a címeket, mert közel állnak hozzám, és a mai napig kapok visszajelzéseket róluk mindenféle lényektől.
- Hogyan kerültél először kapcsolatba a képregénnyel? Mi volt az első képregény, ami valaha a kezedbe került? - Ez olyan régen volt, hogy már nem tudom visszaidézni, de valószínüleg egy Kockás, vagy egy Mozaik füzet volt az első a nyolcvanas évek hajnalán.Van egy konkrét emlékem egy francia Pif magazinról kb öt éves koromból, amit egy újságos kirakatában vettem észre, - akkoriban még ki lehetett fogni feketén szervált külföldi képregényeket bármelyik bódéban - és addig nyúztam az ősöket, amig meg nem vették nekem. Azonnal megfertőződtem és én is rajzolni kezdtem. Amelyik sztori folytatásos volt, ahhoz kanyarítottam egy befejezést. Egy darabig másoltam a figurákat, később mentek a skiccek fejből is. A legtöbben így kezdik, én sem vagyok más.
- Első látásra szerelem vagy előtte más önkifejezési módokat is kipróbáltál? - Mindig képregényt rajzoltam. A világ legtermészetesebb dolga volt, kb mint másnak a zene. Persze hamar rájöttem, hogy ha erre alapozni szeretnék egy életpályát, akkor annak meglesz az ára, így hát a rajzolást mindentől és mindenkitől függetlenül csináltam. A Művészeti suliban film és mozgóképszakon végeztem, de a mozi csak nem tudott annyira megfogni, mint a képregény. A filmkészítés túl összetett dolog, rajzolni sokkal jobb. Ezenkívül ha már önkifejezésről van szó pingáltunk jópár graffitit olyan '95 -'98 környékén, a megfelelő aláfestőzenével. :) Sajna pár évnél tovább ezt nem lehetett csinálni, illetve addigra a képregénnyel már eléggé belsőséges viszonyom volt. Viszont a firkálás sem volt egy haszontalan elfoglaltság, mert megismertem egy teljesen más alkotási módszert és hozzáállást. Szó szerint akciófestészet volt. Arról nem is beszélve, hogy olyan alkotók inspiráltak, akiknek semmi közük a képregényhez, én viszont kaptam tőlük eleget. Például a Delta INC és MODE2. Ebből a “korszakomból” maradt vissza a Brazil nick. :)
- Milyen hatások befolyásolták a stÌlusodat, mi a munkamódszered és milyen anyagokkal dolgozol? - Erre nehéz válaszolni elsőre, mert azok az alkotók akiknek a munkái hatással vannak rám, épp nem abban a stílusban dolgoznak, mint én. A legközvetlenebbül talán Ron Frenz és Joe Rubinstein rajzai befolyásoltak a Pókemberből, - Jack Kirbyt is miattuk kezdtem kedvelni - de utólag nézve McFarlane hatása volt rám a legnagyobb. Amúgy soha nem kerestem tudatosan egy stílust amihez igazódjak, mint ahogy iskolát sem. Egyrészt nem volt rá lehetőség, másrészt ragaszkodtam a saját elképzeléseimhez. Kezdetben sok tesóval dolgoztam, mivel másokat is megfertőzött a szenvedélyem, de az alkotói folyamat elég embertpróbáló volt a számukra. Én pedig egyszerűen nagyon régóta és "gyakran" rajzoltam emlékezetből a legegyszerűbb eszközökkel: pár csőtollal és ecsettel. Szeretem magam festeni a képeket, akvarellel, vagy ecolinnal. Nekem személy szerint a digitális szinezés néha nagyon tud fájni, de ha már elkerülhetetlen a TFT bámulása, általában azon vagyok, hogy minimálisra csökkentsem a retusálással töltött időt. Mialatt ezt írom a tettestársam/asszisztensem épp egy oldal kifestésével taszít közelebb minket a célhoz. A cél egy fasza kalandos képregény elkészítése.
- Van már munkacíme is? Pár szót mondhatnál róla, ha nem hétpecsétes titok… - Persze! A munkacíme Fabriqué en Belgique. Elsőre én is nehezen mondtam ki. :) Már régóta terveztünk egy közös melót Somogyi Gyurival. Ennek első állomása ez a történet, amihez Kittenberger Kálmán kalandjai adják az alapot. Amikor megismerkedtem ezekkel a kalandokkal, azonnal az Indiana Jones jutott eszembe. Pontosabban derengeni kezdett egy ahoz hasonlóan izgalmas és fordulatos cselekmény vázlata. Ennyit elég is volt tudnom. Ez pont az a fajta cselekmény, amit bárki szívesen rajzolna. :) - Az első skicc valamikor tavaly nyáron készült. Kicsit később bejött a képbe a galaktika pályázat, és megvolt a háttér is a cselekmény mögé. Ez lett a Steampunk. Elsőre fogalmam sem volt, hogy fog az kinézni az én tolmácsolásomban. A környezet megteremtését főleg arra alapoztam, hogy a XX. század elején még nem létezett a rozsda. Minden gépezet friss találmány volt, készen arra, hogy használja őket az ember. Úgyhogy többnyire Ghibli filmeket néztem, anyaggyüjtés címszó alatt. Pár szerkezetet már korábban is tudtam fejből, a többi rajzolás közben jön magától. - Egyszerre három oldalon folyik a munka, így mindig válogathatok a képek között, frissen tartva az ötleteket. A festéssel megkerestem egy barátomat Agnust, akivel korábban már ügyködtem szombathelyi kiállításokon és falakon. Ha ez a buli összejön, remélem marad a csapat még egy körre.
- Miket szoktál olvasni és nézni, honnan szerzed az inspirációt? - Nincs abszolut etalon képregény amit gyakran forgatok. Az európai alkotók közül Tardi és Schuiten albumai kerülnek elő gyakran, illetve Otomotól az Akira. Most épp William Goldmantól olvasom a Which Lie Did i Tell-t, ami a forgatókönyvírás nehézségeiről szól ugyan, de én kapásból lefordítom minden szavát a képregénykészítés nyelvére. Persze csak, ha ráérek. :) A frissen szerzett albumokat sincs időm elolvasni, úgyhogy azokból jelenleg biztos nem szerzek inspirációt. Azt munka közben főleg zenéből szerzem. :) - Az alkotás folyamatát nagyon lehet szeretni, ha az ember már érti, és átlátja. Ahhoz nem kell ihlet, hogy ugyanazt a figurát le tudd rajzolni több beállításban oldalakon keresztül. Maximum a lelkesedés fogy el idő előtt, tehát azzal kell takarékoskodni. Sok oldalról kell megközelíteni a melót, mert mindig találhat az ember új nézőpontokat, esetleg valaki más szemén keresztül próbálhatja nézni a saját alkotásait. Ez nagyon hasznos tud lenni, ha az illető egy kívülálló, azaz nem képregényolvasó.
- Milyen utat jártál be eddig és mik voltak ennek szerinted a legfontosabb állomásai? - Attól függ, hogy melyik utat nézzük. Egyrészt az alkotás teljesen személyes ügy, és minden mástól független, másrészt a képregénynek csak akkor van értelme, ha a végén az emberek kezébe kerül, és visszakapsz tőlük valamit. Nekem a legtöbb macerát az okozza, hogy megtaláljam a balanszot a kettő között. Elég sok képregényem pihen a fiókban, amikhez vissza akarok térni, de kiadni nem feltétlenül akarom őket. Komolytalannak hangzik? :) - A Johnny Fellow pont ilyen képregény, már hat éve kész volt, mikor a Rohamnak elküldtem. Hiába, néha rámragad az írók/kiadók kóros publikálási láza. Az gondolom világos, hogy mindenki azért csinálja ezt, mert szereti csinálni. Csakhogy túl jól van kitalálva a folyamat, így hát csak egyféleképpen lehet csinálni. Például első körben kell egy író. Megkerülhetetlen állatfajta. Második körben ebből kifolyólag félre kell tenni az önkifejezősdit, és a saját forrásból táplálkozást, azaz konkrétan azt/akkor/úgy rajzolni, amit kell, nem azt amit szeretnénk. Ott kezdődik a meló. A legfontosabb állomások éppen azok a pillanataim, amikor érzem, hogy jó dolog fog kisülni az együttműködésből anélkül, hogy A.) túl sok kompromisszumot kötnék, vagy B.) egy komplett hülyének nézném a másik felet. A vége sokszor kudarc, de amikor nem, az kurvajó tud lenni.
- Mi volt számodra eddig a legértékesebb elismerés, amit a munkádért kaptál? - Őszintén? Egy nagy rakás pénz, amiről jó sokan álmodnak közülünk. Ezt az elismerést akkor még nem tudtam értékelni eléggé, azaz sok buli lett a vége, és kevés rajz. - Mindemellett, egy kiadatlan képregényemért kapott őszinte respekt maradt a legemlékezetesebb amit egy barátomtól kaptam. A történet címe Traveller. Két kiránduló sztorija akik eltévednek az erdőben és még azelött kell kitalálniuk mit tegyenek, hogy elfogy a kaja, vagy jönne egy bazinagy vihar. Az első sztorim volt, amin kitartóan és folyamatosan dolgoztam. Na az az elismerés olyan értékes volt, hogy meg is ártott. Azóta néha kirándulok és igyekszem elveszni az erdőben. :)
- A szívednek legkedvesebb műveid? - Ugyanez a sztori talán. Illetve az INK fanzin első és egyetlen száma 2001-ből, amire a leginspirálóbb közös munkaként emlékszem vissza. Bár a rajzolás csak az én dolgom volt, sok tesó segített a karakterekben. Ja és van egy összesen talán 200 oldalra rúgó nyakatekert és véres gengszersztorim, ahol minden szereplő valamilyen állatfigura. A főnök egy macsek, de volt disznó, meg farkas is a csapatban. Három évet dolgoztam rajta, és ezalatt sok minden történt velem. Sőt, visszaolvasva ez az egyetlen történet, amin akár kapásból újra dolgozni tudnék. Sok dühös négert kell hallgatnom közben, akkor nagy baj nem lenne vele. :)
- Folyamatban lévő és tervezett munkák, képregények? - Jelenleg két projekt jár a legközelebb a kiadáshoz. Az egyik két béna kiscsávó baromkodásairól szól, akik überkirály gengsztereknek képzelik magukat. - ők Rolee és Ricsy. Furcsa humoruk van, annyit mondhatok. :) A szaftos sztorit Gémes Ádám kolégának köszönhetem, aki valszeg épp képregényt olvas, amíg én mással vagyok elfoglalva. :) Sajna a napok rövidek, ha az ember egy rajzasztal mellett mulat, de látok rá esélyt, hogy még idén kiadható állapotba hozzuk a cuccot. - Johnny Fellowhoz is szívesen visszatérnék egy album erejéig. Az a forgató itt-ott még lyukas, de ennél a sztorinál ötletekből nincs hiány, a történet már úgyis régóta megvan. Viszont sok múlik a Steampunk antológia sikerén. Ha a Kittenbergeres sztori tetszeni fog az olvasóknak, akkor lendületből csinálunk kell egy folytatást.
- Mivel foglalkozol jelenleg civilben? - Nappal is ugyanazt csinálom, mint éjszaka. Egy multinál pislogok ki a fejemből, storyboardokat, ötleteket öntök formába - reklámosdi folyik. Remek gyakorlat, izgalmas környezetben, érdekes emberekkel. Néha macerás egész álló nap rajzolni, de tulajdonképpen laza skiccek sorozatát kell tolnom folyamatosan. Ennyi az egész. Hívjuk akárhogy, az csak hátvakarás ahhoz képest amit a képregényrajzolás igényel tőlem. Főleg a határidők közeledtével szokott nehézségekbe ütközni a két munka találkozása egy laza red-bull diéta keretein belül. Viszont hatalmas előnyt nyújt, mert így meg tudom szervezni a saját melómat. Elengedhetetlen feltétel, hogy az ember tudja előre, hogy mit fog csinálni két-három egymást követő napon, és ehhez ragaszkodnia kell, akkor is ha meglepetés éri. Szó sincs semmiféle mámorittas semmibe bámulásról. Az majd a nyáron lesz aktuális.
- Ki a kedvenc külföldi és magyar képregényszerződ/rajzolód és miért? - Ez változó erősen. A mai szuperhőskomikokat például nem követem, de a 20-30 évvel ezelöttieket még most is tudom élvezni, szóval jöhet Walter Simonson, Barry Smith, Kaluta és kortársaik minden mennyiségben. Kedvelem a szép tollrajzokat. Moebius is olyan tag, akivel kapcsolatban elfogult vagyok, meg persze Otomo Katsuhiro. Jelenleg épp Dan Clowes, a Hernandez tesók, Derek Kirk Kim, és Taniguchi a kedvenc, főleg az egyszerü történetmesélőkéjük miatt. A magyar alkotók közül elsőre Felvidéki Miklós, meg a Kalyber csávó jut eszembe. Az elöbbi az egyszerű rajzok, az utóbbi az egyszerű történetmesélés miatt.
- Kinek vagy minek a révén kerültél be a hazai képregényes életbe? - Valamikor '02 környékén megtalált az internet, én meg megtaláltam a képregény.net-et ahol az "élet" zajlott. A mai főszereplők legtöbbje a fórumon lett ismerős, de a tényleges szárnybontogatós játszótér 2005-ben az épp születő Roham magazin volt. A Bürokraták volt az első komolyabb munkám Oroszlány Blázzsal és Németh Áronnal. A teljesitményemmel messze nem voltam elégedett, épp ezért fasza lett volna ha időben összejön a gyűjteményes kiadás valódi ütős és kidolgozott rajzokkal - gördülékeny cselekménnyel. Négyszínnyomásban természetesen. Igazából szívesen viszatérnék ehhez a projekthez is, mert túl sok munka van benne ahoz, hogy veszni hagyjam. De az élet pörög tovább, és túl sok múlik a véletlenen.
- Bennem is felmerült, hogy egy Bürokraták gyűjteményes kötetére lenne érdeklődés. Van azért még rá esély, hogy kiadásra kerül vagy satuba kell fogatni hozzá Zsombor kezét? - Ahogy ismerem rajta semmi nem múlik, ellenben rajtam és az írókon annál több. Azt mondanám, hogy amikor készült a cucc, még nem voltam tisztában vele mire is vállalkoztam valójában. Egy-két epizód oké, de egyszuszra letolni egy albumot az más. A lelkesedés megvolt, de a rutin nem. Én pedig nem olyan albumot akartam, ahol ez meglátszik. A túl sok kompromisszum pedig nem tett jót a lelkivilágomnak, és persze az albumnak sem. Szóval előbb rutin, aztán album. - Ahhoz, hogy az ember rutinos legyen bármiben, egy kis nyomást kell rá gyakorolni. Bármikor tudnod kell rajzolni, akármilyen körülmények között. Ezt a módszert egy kocsmában a legkönnyebb gyakorolni, és eddig egy spontán jött nagymama-portré volt az, ami közel volt a másik végponthoz - lármás, izgága, ismeretlen családi körben. Az utóbbiból kell több. :) Ezenkívül ahogy a körülmények engedik, folyton cipelni kell a rajzokat egyik helyről a másikra, hogy ne csak otthon rajzolja az ember ugyanazt a képregényt, hanem egyszerre több helyen. Ha valaki már ezzel kel és fekszik, és nem hagy alább a lendület, meglesz a rutin. És nem fog számítani, hogy épp süt a nap, vagy esik az eső. - Most, hogy már van pár deka rutinom, egyszerűen csak vissza kell térnem a Bürokraták albumhoz, és újra összerakni a csapatot. Kicsit macerás ez a nosztalgia feeling, de ha egyszer ebből lesz a jó képregény, akkor jövőre visszatérhetünk rá - ki tudja. Addigra remélem már legalább egy kiló rutinom lesz a storyboardok rajzolásából, plusz a Kittenbergerből.
- A hazai képregényes élet többi szereplője közül kivel tartod rendszeresen a kapcsolatot (kiadók, szerzők/rajzolók, weboldalak, fórumok)? - A weben többé-kevésbé rendszeresen lefigyelek mindenkit, kezdve a napot a Kockafej bloggal, folytatva a k.nettel. Személyesen viszont ritkán adódik alkalom egy laza sörre, a Rohamos csapaton kívül. Nem mintha nem volna kedvem hozzá, de úgy érzem, hogy más alkotókkal eszmét cserélni munka közben kéne, nem pedig elötte vagy utána, "nyaralás" közben fesztiválidőszakban. A munka jellegéből adódóan elég nehéz összehozni közös alkotást, közös projekt hiányában. És nem két vagy három embernek kéne megszerveznie egy közös projektet, hanem mondjuk huszonkettőnek. Jelenleg pedig örülök, hogy adottak a feltételek a saját szekérhajtásomhoz. - Emlékszem mikor Bp-re költöztem, kábé másfél évig nem is rajzoltam semmit, csak olvastam, és fórumoztam a k.net-en. Amióta ismét aktív rajzolás folyik, igyekszem elkerülni, hogy a saját helyemről gondolkodjak, valami képzeletbeli palettán. A neten mindenütt csak különböző dolgok dobozokba pakolásáról folyik az élet. A képregényes előadásokon néha elhangzik olyan, ami érdekel és kiváncsivá tesz, de többnyire a non-stop okoskodást látom, amik nem rám tartoznak. A meló ennél sokkal egyszerűbb.
- Mi a véleményed a jelenlegi hazai képregényes szcéna helyzetéről? Sok felől hallani, hogy az utóbbi 5-6 év képregényes bummja megtorpanni látszik… - Az a véleményem, hogy ha az utóbbi mondatot holnap a Blikk címlapján látnánk viszont, akkor egy időre helyrejönne a dolog. Aztán később kéne egy újabb headline. A bummok már csak ilyenek - hamar lapoz utána az ember. :) - Persze, remek lenne ha több fogyna a magyar cuccokból, és frankón bejönne a buli mindenkinek az alkotókon át a terjesztőkig. Jelenleg nem buli, de azért jól el vagyunk látva új olvasnivalóval, és van miből válogatnia minden korosztálynak, ha betér egy könyvesboltba körülnézni. Részemről ez épp jó így. Next!
- Mennyiben segítenek (esetleg hátráltatnak) a magyarországi különböző képregényes kezdeményezések (Képregény.net portál, Képregény Börze, Képregény Fesztivál, etc.)? - Képregényes rendezvényekre járni egyfajta hóbortos elfoglaltság, amik néha nagyon inspirálóan hatnak, de ha alszom rájuk egyet már csak a pörgés emléke marad utánuk, plusz pár ember akikkel jó érzés találkozni és eldumálni. Főleg a börzéken szoktam magam jól érezni, néha a többi esemény kicsit linóleumszagúnak tűnik. Igyekszem nem "szakmabeliként" látogatni ezeket a fesztiválokat, csupán egyszerű érdeklődőként, ahogy anno elkezdtem. Ezzel a hozzáállással felvértezve úgy látom, a rendezvények megfelelnek annak, amire szánták őket. Azaz különböző emberek betérnek, látnak ezt-azt, és otthagynak egy kis lóvét. Tökéletes!
- Mit gondolsz az Alfabéta-díjról? Mennyire látod értékes elismerésnek vagy iránymutatásnak? - Pár év távlatából egyre inkább hasznosnak gondolom ezt a díjat, egyébként amikor az első pár körben osztották, teljesen feleslegesnek tartottam. Értékelem az elismerést, de számomra inkább csak zavart okozott az erőben. Öt éve valóban nagyon begyorsult a képregényes élet, és ezt meg kellett ünnepelni, hagyományt teremteni. De én magamnak rakom a mércét, bummoktól függetlenül. Végső soron minél több idő telik el, az Alfabéta-díj annál fontosabb lesz, és egyre nagyobb hírértékkel bír majd. Ez tuti.
- Tagja vagy-e a Magyar Képregény Akadémiának, illetve mi a véleményed a tevékenységéről? - Egyenlőre nem vagyok tagja semmilyen szervezetnek, de figyelemmel kísérem mi az ábra feléjük. Az utóbbi két Pinkhell számban már kezdett formát ölteni az a fajta történetírás, amit sokan várnak tőlük. Az első számokban érdekes felütéseket láttam, de történetnek nyoma sem volt. Kicsit a korai Image Comics hozzáállására emlékeztet az, ami velük történik. Különböző utakat járó alkotók együttműködnek/vagy egymással párhuzamosan működnek és a végeredmény - Pinkhell - kicsit kaotikus lesz. Ami a csövön kifér az jöhet. Ezenkívül nagyon sok rajzoló koma munkája függ más tevékenységektől. Gondolom főleg a reklámtól. De mivel nem vagyok ott, nem szavatolhatom amit csinálnak. Sokan vannak, és különböznek.Valamikor a jövőben talán szeretnék együttműködni velük, de még lila gőzöm sincs, mit akarok tőlük. A Roham magazin esetében sokkal tematikusabb a szerkesztői folyamat, bár ettől függetlenül az is ugyanolyan kaotikus. Lelkesedés az van...
- Az eddig a magyar képregénykiadókat tömörítő Magyar Képregény Szövetség nemrégiben nyitott a képregényolvasó nagyközönség felé, bárki tag lehet, aki támogatni szeretné a hazai képregénykiadás ügyét. A tagok különféle kedvezményekben és exkluzív kiadványokban részesülhetnek. Mit gondolsz erről a kezdeményezésről? - Ahogy tudom, a Képregény Szövetségnek bárki tagja lehet, aki az átlagnál jobban érdeklődik a dolog iránt illetve úgy érzi, hogy le tud tenni valamit az asztalra, elősegítve ezzel, hogy jobban menjen a buli. Ez így szép és kerek, én ha csatlakoznék, azt ezért tenném, és nem az ingyen kiadványokért, vagy a kedvezményekért. Jelenleg nem vagyok tag, de lehet, hogy megfontolom a jövőben. Az elmúlt években rengeteg ember - kiadók/csoportok dolgoztak azon, hogy sok jó cucc kerüljön a kölkök könyvespolcaira, szóval a munkájuk fontos és jár nekik a respekt. Meg az évi 20 pénz tagsági díj sem olyan kibirhatatlan, talán csak annyi a gáz, hogy csigalassan bővül az érdeklődők köre, és többnyire mindig ugyanazokon az embereken múlik minden.
- Szerinted milyen a képregény megítélése a hazai médiában és vajon lehet-e ezen változtatni? - A legtöbben akik újságírással vagy műsorszórással foglalkoznak pozitívan állnak hozzá a képregényhez, csak épp nem olvassák őket, így megszerettetni sem tudják közvetlenül az emberekkel. Inkább összegyúrják más dolgokkal amit a tömegkultúrából beszippantottak, és amiről azt gondolják, hogy vágják a témát. Sorozatokkal, mozifilmekkel, játékokkal, zenével. Ennek a katyvasznak a vége az, hogy mindenkinek lesz valami véleménye a dologról, de továbbra sem fog olvasni senki. De ez nem baj, nekem elég ha csak azok olvassák a képregényeimet, akiket érdekel. - A magam részéről úgy általában a nemzetközi "képregényes életet" egy képzelt életnek gondolom, amiből rengeteg ember próbál valódi eseménydús életet csinálni, ilyen-olyan okokból, és eszközökkel a világ különböző pontjain. Számomra az egészben csak az alkotás valódi. Arról a szóról pedig, hogy "média" egy birka jut eszembe, aki még azelött próbál bégetni, hogy más birkáktól megtanulta volna a helyes bégetés csalafinta fortélyait. Egyenlőre semmi közöm hozzá, hogy ki béget és micsodát. Inkább rajzolok. :)
- Milyen stratégiával próbálnád meghódítani a képregényt nem ismerők szívét? - Attól függ kiről van szó. Egy laikusnak általában a Bone sorozatot vagy a Blankets kötetet javaslom. Az utóbbit főleg a csajoknak. - Ami pedig a tömegeket illeti, a képregény soha nem fog nagy adagokban lemenni a torkukon, mivel költséges móka és a belemagyarázott okoskodásokkal együtt csak mérsékelten szórakoztató. Az ember a weben szerzi az információt mindenről ami érdekli, és arról is, ami nem. Így a képregényekről is. Az ebédidő közeledtével megelégszik ennyivel, a tartalom pedig másodlagossá válik. Nem kell, hogy olvasson, elég tudnia róla, ha megjelent valami. Egyszerű. - Amúgy egy jó képregényt bárki elfogad ajándékba, vagy ha az utcán az arcába tolod, de hogy fizessen is érte rendszeresen? Felejtsd el! Másrészt rengeteg féle képregény van minden kategóriában. Kázmér és Hubát például az égvilágon mindenki olvas. Mit kéne még azon kívül megmutatni az embereknek? Inkább le kell lassítani őket, hogy értékelni tudják, és gondolkodhassanak rajta. - De hogy válaszoljak egy frappánsat, a legközelebbi Fradi meccsen mindenkinek egy Napirajzot nyomnék a kezébe a lelátón sétálgatva - bónusznak a kereplő mellé.
- Guillermo del Toro számtalanszor hangoztatta, hogy réges-régi álma, miszerint filmet forgat Lovecraft Az őrület hegyei című kisregényéből. Úgy tűnik az álom lassan valósággá válik. Neked vannak olyan jelenleg megvalósíthatatlannak tűnő terveid, amikbe azonnal belevágnál, ha a körülmények egyszercsak lehetővé tennék? - Ha valamit sokat hangoztatnak, akkor előbb utóbb megjelenik pár opció a témával kapcsolatban. Természetesen vannak tervek a jövőre nézve, de igazából mindegy melyik képregényemen dolgozom, az erőfeszítés ugyanaz lesz, tehát függetlenül a témától, gondolatban mindig több cuccon is dolgozom. Amikor az egyik projekt véget ér gyakorlatilag a következő lélegzetvétellel már tudom csinálni a következőt. De nem vagyok robot, zene az kell minden alá.
- Ha belebújhatnál egy képregényhős bőrébe, ki lennél? Ki áll a legközelebb hozzád? - Ogami Itto lennék. Mindig résen, bármire készen. Vele különben sem szokott olyan sok minden történni. :)
- Ha kérdezhetnél valamit a hazai képregényes élet valamelyik alakjától, ki lenne az és mit kérdeznél? - Futaki Attilától sok mindent kérdeznék, korábban is kaptam tőle pár tanácsot, amik hasznosnak bizonyultak. De inkább csak nézném ahogy dolgozik, aztán ha ő akarja úgyis mondana valami okosságot.
A hazai képregényes élet szereplőit megszólaltató interjúsorozatunkban ezúttal a Kalyber Joe, az eddigi legstabilabb és leghosszabb életű magyar szerzői karakter megalkotójára rántottunk fegyvert, hogy megtudjuk mi köze a piaci kofáknak a képregénykiadáshoz és hogyan válik egy spirálfüzet segítségével egy szegedi frissen diplomázott tanárból dzsungel- és sivatagjáró kalandor, valamint arról is lekerül a lepel, hogy melyik kedvenc francia nyelvű fantasy képregénysorozatához készített Pilcz Roland Geekz-exkluzív hommage-t.
- Először talán egy rövid bemutatkozás azon olvasóink kedvéért, akik esetleg még nem hallottak volna rólad vagy nem találkoztak a munkáiddal…
- Pilcz Roland vagyok, diplomás munkanélküli. :) Ami talán csúnyábban hangzik mint amilyen. Valójában most kapom kézhez a rajztanári diplomámat.... 8 éves kitartó főiskolai kalandozásaim után. Mentségemre szóljon, hogy világéletemben képregényt rajzoltam az iskolapadban, és ez itt sem volt másként. Főiskolai éveim alatt adtam ki képregényem, a Kalyber Joe eddigi öt részét.
- Hogyan kerültél először kapcsolatba a képregénnyel ? Mi volt az első képregény, ami valaha a kezedbe került ?
- Talán a legkorábbi képregényélményeim többek között az Alfa újságban levő Astérix és Willám Will-ek, a Kockás, a Bucó Szetti Tacsik, Fazekas Attila Csillagok Háborúja feldolgozása voltak. De egyébként számtalan kedvencem volt. Garfield, Pókember, Transformers, Spawn... ajajj...
- Első látásra szerelem vagy előtte más önkifejezési módokat is kipróbáltál ?
- Alapvetően a filmek miatt kattantam be, és valahol a szívem mélyén mindig filmben gondolkoztam az alkotás kapcsán. Ezért nem is vettem olyan túl komolyan a képregényezést. Ez segített végülis egy olyan tapasztalat megszerzéséhez, amiben nem a hiperlátványos rajzok voltak a főszereplők, hanem a történetszövés. Mindig nagy rajzos hírében álltam, de önmagában sosem éreztem a rajzot célnak. Inkább egy eszköznek.
- Milyen hatások befolyásolták a stílusodat, mi a munkamódszered és milyen anyagokkal dolgozol ?
- Nagy gatással volt rám a korai években testvérem, aki maga is rajzolóként kezdte. Sokkal jobb volt mint én, és ezért pofátlanul másoltam őt, ami kiváló hatással volt a fejlődésemre. Később különböző népszerű képregény- és popkultúrális hatások értek, mint a Dragon Ball vagy a Spawn... szerintem ezeken a korszakokon a 90-es években minden kezdő képregényes átesett, és - szerencsés esetben - egy idő után a tapasztalat birtokában tovább is állt tőlük.
- Muszáj megemlítenem az első Amerikajjji’ képregényemet, amit tesómmal 97-98 körül rendeltünk. Ez a Star Wars – Heir to the Empire első füzete volt. Megváltoztatta az életemet. Olivier Vatine rajzai egy olyan világot tártak fel előttem, amiről addig nem is sejtettem, hogy létezhet. Akkor még persze nem tudtam, hogy mekkora szerencsém volt, hiszen a sors úgy akarta, hogy az első amerikai képregényem valójában francia alkotók munkája volt, egy olyan stílusban, mely kuriózumnak számít kint is. Én akkor azt hittem, hogy ez lehet ott az átlagszínvonal, de valójában a jéghegy csúcsa ért ide a tengeren túlról.
- Ezután Vatine stílusát másoltam rendíthetetlenül. És bár örök elégedetlen voltam, utólag látva kalapot emelek az akkori énem előtt, mert zsenge korom ellenére elég magas szintre fejlesztettem azt a stílust. A Kalyber ettől egy gyökeresen más irány volt minden szempontból. Ott csak a történetre koncentráltam, igazából egyátalán nem vettem komolyan. Mintha két külön hobbi lett volna. Végül ugye beleszerettem a Kalyberbe, de a mai napig mintha az egy más dimenzió lenne.
- A munkamódszerem megint megérne egy misét :) Dióhéjban : Kialakul a fejemben az ötlet, a sztori alapjai, és ezt azonnal leskiccelem, összeírom. Ez olyan 70-30 arányú rajz és szöveg. Ebből egy spirálfüzetnyi massza lesz (a Kalybereknél az első rész pl 2db spirálfüzetet töltött meg. Hozzá kell tenni, hogy már akkor sokat terveztem a későbbi részeket is). Ezt a masszát kivonatolom egy ún. forgatókönyvbe, ami egy olvasható vázlatverziója lesz a végleges anyagnak. Ez alapján kezdem a rajzolást. Klasszikus módon, ceruzával, majd tussal, végül számítógépen megy fel a szín és a szöveg. Nem használok semmi különleges anyagot. Ma már olyan jó kis golyóstollakat lehet kapni, hogy a csőtollamat is szegre akasztottam. Öregvagyokémmáahhoz... Egy Vatine-jellegű stílus persze lehet hogy többet kívánna, de a Kalybernél egyszerűbb vonalas rajzokat készítek, amihez szuperül megértjük egymást ezekkel az eszközökkel.
- Miket szoktál olvasni és nézni, honnan szerzed az inspirációt ?
- Hű, vegyük sorra : Rendszeresen olvasni, a nem-képregény kategóriában nem is olyan régen kezdtem csak el. Az utóbbi pár évben lett nagy kedvencem Rejtő Jenő és Jules Verne. Rendíthetetlenül gyűjtöm az összes könyvüket. Rejtő humora és stílusa óriási hatást tett rám. Vernénél inkább a konzervatív/romantikus énem éli ki magát. Nagyon szeretem az 1800-as évek hangulatát, és tervezek is ebben alkotni. Talán még korai erről beszélni, de a fiókban (és az agyamban) érlelődik egy steampunk-jellegű képregényem.
- Na azért olvasok "komolyabb" dolgokat is. Imádom Kurt Vonnegut írásait, Hellert, Goldingot, Hemingwayt. Oly sok a jó könyv és oly kevés az idő !
- Képregényeket nem fogyasztok annyit mint lehetne. Scaneket gyakorlatilag nem olvasok, így van néhány sorozat amit minden áron beszerzek. Imádom pl a Donjon (Torony) sorozatot amiből az összes angol kiadás megvan. Sajnos az eredetitől kissé le van maradva (12 kötet / 24 albumnyi lesz most tavasszal), de még így is meglepő, hogy Amerikában egyáltalán megy a széria. Gyűjtögetem még a legtöbb Star Wars kiadást, kedvencem a Knights of the Old Republic, mely szerintem nem csak a Star Wars, hanem az általános amerikai mainstream között is egy nagyon erős anyag. De szeretem még a Blueberryt, Blacksadet, Largo Winchet, Astérixet...
- Milyen utat jártál be eddig és mik voltak ennek szerinted a legfontosabb állomásai?
- Sok korszakon túl vagyok már, amit nem sajnálok annyira. Életem egy nagy fordulópontja volt, mikor végleg letettem a voksom a „profi” képregénykészítés mellett kb 2003-ban. Onnantól elkezdődtek a publikálás évei. Először 2005 elején az Angyali Béke, ami egy jó bemutatkozás volt (Az Új Galaxis antológia 5. részében). Majd már abban az évben a Kalyber 1. Ez elég nagy dolog volt számomra. Megjelent a képregény amit akkor már 10 éve csinálgattam… kézben tartani a saját megjelent műved nem utolsó érzés. Idén, ha minden jól megy, már a hatodik és hetedik kötetemet is kézbe vehetem.
- Most éppen talán egy új korszak kezdeténél vagyok. Vége a sulis éveimnek (8 évig boldogítottuk egymást a Szegedi Egyetemmel). Tanári diploma a zsebben, közelebb a harminchoz mint a húszhoz… hát csak semmi pánik! A java még – remélem – most jön.
- Mi volt számodra eddig a legértékesebb elismerés, amit a munkádért kaptál ?
- Mindenképp az olvasók személyes véleménnyilvánítása. Fesztiválokon rendezvényeken mindig vannak újabb arcok, akik megszólítanak, és elmondják, hogy mennyire tetszett nekik a képregényem. Mintha mindegyik véleményből a saját lelkesedésem egy szelete tükröződne vissza. Amikor már végképp elöntene az elkeseredés, hogy ez egy zsákutca, valahogy megtalál egy pozitív visszajelzés, ami hihetetlen energiákkal képes feltölteni. Mint a sivatag egy kiadós eső után - kivirágzik. Ott vannak a magok, a virágok, csak elő kell őket csalogatni.
- Na tessék, máris mennyire elragadtattam magam. :)
- A szívednek legkedvesebb műveid ?
- Hát a régi Kalyberek még 1995/96-tól, azok örökre az első helyen lesznek a szívemben. Ugyan ezek csúnyácskák, gagyik, komplett elmebetegek, de számomra a legértékesebbek. Tesómmal időről-időre újraolvassuk őket és már a poénok, részletek szállóigeként épültek bele a mi kis mikrovilágunkba. Ez olyan egyedi kincs, amit nem lehetne már pótolni.
- De persze (főleg ahogy örexünk...) egyre szentimentálisabban gondolok vissza a megjelent Kalyber képregényekre is. Már fél évtizede, hogy kijött az első rész. Ez volt ugye az első önálló kiadványom, amire hibái ellenére is büszke vagyok. Emléxem rá, mikor kilenc hónappal a születése előtt elkezdtem rajta dolgozni, és mikor elhoztam őt a nyomdából, heheheh! :)
- Folyamatban lévő és tervezett munkák, képregények ?
- Hát, időről-időre felmerül bennem egy Kalyber-szünet, amit végül bizonytalan időre elnapolok. :) Jelenleg két Kalyber kiadványon is dolgozom. A sorozat hatodik része remélem idén ősszel már meg is jelenhet. De még előtte készülök egy kis meglepivel is.
- Még két nagy sztorit akarok mindenképp bemutatni (ami legalább 4 füzetet tesz majd ki), aztán’ talán jöhet egy kisebb szünet. De Kalyber volt van és lesz. :) Nem tudom abbahagyni. Biztos vagyok benne, hogy életem végéig el fog kisérni, mert még a gyerek vagy fiatalkori elképzeléseim nagyrészét sem valósítottam meg. Hosszú távon gondolkodok. Ez volt az alapvető célom, és emellett kitartok a továbbiakban is.
- Persze szeretnék más dolgokat is csinálni. A lelkesedés végtelen, az idő és energia véges. De meglátjuk. A steampunk tervem mindenképp megvalósítom egyszer. Ezen kívül vannak egyéb mozgolódások, amikről egyelőre nem is érdemes beszélni.
- A Kalyberből lesz még strip, vagy végleg eldőlt, hogy szélesvásznú kalandok felé vezet az útja ?
- Nem különösebben szívem csücske a dolog, de soha nem mondanám, hogy nem lesz több strip. Sőt, hamarosan nyomtatásban is olvasható lesz az eddigi összes. Ezek általában a normál köteteket szolgálják ki. Ha van egy-egy újság/felület, ahová elfér, akkor sosem habozok kihasználni a lehetőséget a megjelenésre. Nyomulni kell, ezen nincs mit szégyellni. Ez egy jó lehetőség arra, reklám híjján, hogy az emberek orra elé tegyük a figurát. Ugyanakkor veszélyes is, ha ezzel azonosítják a címet. Ezért ahol csak lehet, elmondom, hogy ezek csupán non-canon kiegészítései az egészestés történeteknek. Nem kell őket komolyan venni.
- Mivel foglalkozol jelenleg civilben ?
- Mint említettem, most fogom megszerezni a diplomámat. De nem valószínű, hogy a tanári pályát választom. Alapvetően nem lenne ellenemre, de a jelenlegi állapotok ez ellen dolgoznak. Egy ideje szabadúszó grafikusként tevékenykedek. Ez jelent storyboardot, képregényt, illusztrációt, kiadványszerkesztést meg kilátástalanságot minden mennyiségben. Bízom benne, hogy ez most már pozitív irányba fog változni...
- Ki a kedvenc külföldi és magyar képregényszerződ/rajzolód és miért ?
- Ugye Olivier Vatine örök kedvenc és egyfajta példakép marad. Kedvelem még Joann Sfar és Lewis Trondheim lazaságát.
- Magyar alkotók szempontjából vannak még hiányosságaim, de úgy érzem, egyre több tehetséges ember bukkan fel a szó szoros értelmében. Egyesek idő előtt már szerzői kiadványokkal csápolnak, mások 30 után mesterműveikkel a fiókjukban pironkodnak. Az a jó, ha a tehetség és az elhivatottság valahol kiegyenlíti egymást. Ez nem mindig van így. Dehát a jelen helyzetben hiába vagy szuperjó, ha nem vagy elég tökös az érvényesüléshez. Na, máris eltértem a kérdéstől.
- Ha már Sfar : neked hogy tetszett a magyarul is megjelent Rabbi macskája és a Kis herceg adaptáció ? Utóbbi eléggé megosztotta a rajongóit…
- Sajnos a Kis herceget még nem olvastam. A Rabbi macskája nem eccerű'. Viszont tökéletes iskolapéldája, hogy hogyan NE adjunk ki képregényt ma Magyarországon. Én nagyra becsülöm a kiadót a bátorságáért, bár szerintem különbséget érdemes tenni bátorság és felelőtlenség között. Ok, ennek semmi köze a Toronyhoz, de ha csak azt nézzük, hogy ez a sziporkázó humorú, széles rétegek által fogyasztható zseniális képregény az első résszel – őszinte sajnálatomra – megbukott kishazánkban, akkor hogy gondolhatja valaki, hogy ez az elvont, első látásra gyerekkönyvnek tűnő, mégis 14-es karikával (joggal) ellátott képregény majd full-color, keményfedeles kiadásban, háromezerhétszázötven forintért (!!!) nem lesz írtózatos bukás !? A kiadvány eredetileg 2920 Ft-ba került, majd ezt ragasztották át 3750-re. Én ezt a kötetet közel 90%-os kedvezménnyel vettem meg végül, vagyis 500Ft-ért. Nyilván sosem lesz folytatása magyarul, ami pedig azokkal kitolás, akik ennyi pénzt költöttek a kötetre. Most kérdem én, nem lett volna ésszerűbb alábbadni, és mondjuk kiadni feketefehér, puhafedelesben, esetleg integrált kiadásban, ha már ennyire szívügyük a történet ? Ez fél napos tájékozódás kérdése lett volna. Jó dolog a szarvasgomba, de a falusi közértre rábüdösödik.
- Kinek vagy minek a révén kerültél be a hazai képregényes életbe ?
- Kb 2003-ban vettem fel az első kontaktokat ilyen téren. Volt egy kreatív mozgolódás, amiben részt vettem és már akkor felbukkantak mai "kollégák". Aztán egy ideig újra a magam útját jártam, egészen addig, míg 2005-ben meg nem jelent az Angyali Béke. Később úgy volt, hogy baromi szerencsés leszek, és valaki támogatja a Kalyber teljes kiadását. Emiatt kezdtem egyáltalán bele. Emiatt nyertem hozzá azt a temérdek kitartást. Aztán mikor kész volt az anyag, az egész támogatósdi dugába dőlt. Csakhogy akkor már olyan elszánt voltam, hogy senki sem állhatta a Kalyber megjelenésének útját. Az összes pénzemet, nagyapám örökségét a kiadásba öltem. Akkoriban nagy erőkkel vetettem magam a promo minden formájába. Ez nagyrészt a képregény.net-es ismerkedéseket jelentette.
- A hazai képregényes élet többi szereplője közül kivel tartod rendszeresen a kapcsolatot (kiadók, szerzők/rajzolók, weboldalak, fórumok)?
- Hát elsősorban Tomsterrel, akivel már kb 8 éve ismerjük egymást és vagyunk jó barátok. Mivel szegedi vagyok így az ilyen jellegű ismerkedés főként a rendezvényekre korlátozik. Szerencsére kifejezetten jó a kapcsolatom a „kollégákkal”. Szabó Zolival már évek óta „standtestvérek” vagyunk. :) Á, nem is mondok neveket, mert olyan sok jó arc van, és ráadásul utálnék kihagyni valakit. :)
- Mi a véleményed a jelenlegi hazai képregényes szcéna helyzetéről ? Sok felől hallani, hogy az utóbbi 5-6 év képregényes bummja megtorpanni látszik…
- Én már nem gondolom azt, hogy megtorpanna ez a bumm... Hogyha a gazdasági válságban is ennyi új kiadvány jelenik meg, akkor szerintem hacsak nem történik valami nagy változás, akkor ez az eddigi tendencia fog folytatódni. Bár nem lehet tudni, hogy meddig tart még ez a válság, illetve, hogy egyátalán kifelé, vagy befelé megyünk... Mégis, most már érzem elég erősnek a képregényes bázist, hogy a vészharangokat talán nem kell kongatni. Az megint más kérdés, hogy ami eddig volt sincs jól. Sehol sem vagyunk, a piac nem elég, a terjesztés katasztrófa, pénz nincs, kultúra nincs, szóval csak a szokásos: Apokalipszis. Kicsit vörös, kicsit kormos, de a miénk. :)
- Mennyiben segítenek (esetleg hátráltatnak) a magyarországi különböző képregényes kezdeményezések (Képregény.net portál, Képregény Börze, Képregény Fesztivál, etc.)?
- Rendkívüli mértékben. Mindezek nélkül szerintem ott sem lennénk, ahol most vagyunk. A fiatal szerzőknek pedig esélyük sem lenne bemutatkozni, megmutatkozni, az olvasóközönségnek. Mivel általánosan nincs reklám, nincs pénz, nincs igény, így ezek az "intézményesített" támpillérei a magyar képregényes magnak. Már ezekkel meg van teremtve egy állandó kör, egy közösség, ami él, ami dönthet arról, hogy mit választ, vagy mit tart jónak, mert a lehetőség mindenkinek adott, hogy elinduljon. És ez sok ember önzetlen munkája, kitartása, szeretete által jött létre, akiket emiatt köszönet illet. Písz, meg effélék! :)
- Mit gondolsz az Alfabéta-díjról? Mennyire látod értékes elismerésnek vagy iránymutatásnak?
- Hehe. Hát ezt nem tudnám megmondani, hogy mennyire figyel oda erre a kemény magon kívül bárki is érdemben. Mindenesetre kell ilyen. Ez is az intézményesítés része. Nyilván egy kialakulófélben lévő dologról van szó, épp úgy, mint maga a hazai képregénykultúra is. Én bízom benne, hogy ezek a dolgok együtt fognak felnőni és beérni, hogy végül egy igazán komoly és akkurátus iránymutatói legyenek a kultúra ezen szegletének.
- Tagja vagy-e a Magyar Képregény Akadémiának, illetve mi a véleményed a tevékenységéről?
- Nem vagyok tagja. Ez nem egy lázadás részemről, de én általában más dolgokban is a magányos farkas szerepét játszom. Egyedül írok, rajzolok, egyedül intézem a kiadványaim megjelenését, többnyire a terjesztését… Alapvetően nem vagyok híve a túlzott egyesítéseknek. Szeretem, ha a különböző színfoltok a maguk helyén tudnak hatni. Emellett persze jó, hogy van ilyen. Egy saját kiadvánnyal részben azok a képregényesek is bemutatkozhatnak, akik többnyire inkább a grafikusi pályán mozognak, és nem biztos, hogy önálló kiadványba fognának, akár anyagi akár megvalósíthatósági okok miatt. Aki a saját útját akarja járni az pedig nyilván megteheti. Ez választás kérdése.
- Szerinted milyen a képregény megítélése a hazai médiában és vajon lehet-e ezen változtatni?
- Hu. Hát az nem egyszerű. :) Nem is igazán merném megítélni. Foggggalmuk sincs, hogy mi az a képregény. Az csak egy jobb esetben kuriózum, rosszabb esetben csak egy gyerekes hülyeség. A szegedi képregényfeszt alkalmából eléggé sokat érintkeztem a médiával ez ügyben. Jók a tapasztalataim, mert akit érdekel, az lelkesen követte és kérdezett, ésatöbbi. De ez egy nagy kampány része volt, amit meg kellett csinálni. Önmagától a média magasról letojja a képregényt. Ez kétség kívül a helyzetből adódó evidencia. Ha majd fejlődik a kultúra, talán ez a kérdéskör is változik majd.
- Milyen stratégiával próbálnád meghódítani a képregényt nem ismerők szívét?
- Hát a magam részéről próbálok jó dolgokat alkotni. Őszinte nyelven, hangnemben mesélni. És tukmálom a cuccaimat boldog-boldogtalannak. Korábban (most sok ismerősöm el fog mosolyodni az emlékektől) piaci kofaként tukmáltam a Kalt a rendezvényeken. Ezzel mondjuk 10 emberből 6 megállt a standomnál. Amúgy meg mondjuk megállt volna 3-4. Már-már szánalmas kategória, de néha a cél szentesíti az eszközt. Ma már nem vagyok ilyen gátlástalan. Már adnom kell az imidzsemre! :)
- Többször láttalak már Kalyber elmaradhatatlan nyakkendőjével, azt is promóció céljából készíttetted?
- A Kal első részében van rólam egy fantasztikus(an borzalmas) fotó. Na, az egy valódi Kalyber-nyakkendő. Még a kiadás előtt egykéthárom évvel készült ruhafestékkel. Nyilván amennyire elvetemült vagyok, ez adta magát. Később tök jó ötletnek tűnt ez, hogy pólóra nyomtassunk nyakkendőt. Sajnos még olyan fanbázis nincs, hogy lépten-nyomon ilyen pólós embereket látnánk, de azt vettem észre, hogy azoknak is bejön ez, akik nem is tudják, hogy miről van szó. Szóval kellemest a hasznossal. Természetesen ez a tökéletes promóció. :)
- Guillermo del Toro számtalanszor hangoztatta, hogy réges-régi álma, miszerint filmet forgat Lovecraft Az őrület hegyei című kisregényéből. Úgy tűnik az álom lassan valósággá válik. Neked vannak olyan jelenleg megvalósíthatatlannak tűnő terveid, amikbe azonnal belevágnál, ha a körülmények egyszercsak lehetővé tennék ?
- Hát ha megfizetnek, én megcsinálom a Háború és Békét is. :) A viccet félretéve, régebben voltak terveim egy-egy Star Wars vagy Indiana Jones filmet igényesen feldolgozni. Ebben már nem látok fantáziát. Akkor már inkább az eredeti, képregényre íródott sztorik. Egy ilyen címtől ma sem riadnék vissza. Feldolgoznék még sajátosan egy-egy Rejtőt is. Pl a Szőke Ciklon bizonyos részeit kifejezetten láttam magam előtt egy saját feldolgozásban. Verne Némó kapitányát is feldolgoznám egyszer, de csak ha legalább 2 életem volna. :)
- Ha nem képregény, akkor őszintén szólva legszívesebben írnék egy forgatókönyvet az Indiana Jones 5-nek. Illetve a Jurassic Park 4-nek. Ez talán most hülyén hangzik, de komolyan gondolom. Talán nagyhitű vagyok, de ha rámbíznák...! Ó! :)
- Na, a lényeg, hogy Kalyber már nekem olyannyira kinőtte magát az elmémben, hogy a legnagyobb vágyam, hogy úgy haljak meg, hogy mindent megírtam a Kalyberben, amit meg akartam.
- Ha belebújhatnál egy képregényhős bőrébe, ki lennél ? Ki áll a legközelebb hozzád ?
- Láthatatlan ember van? Az jó volna. Biztos több is. Tudom... Fantasztikus Négyes, de azért csaj nem lennék. :) Ha Kalybert mondanám az nagyon snassz? :) Ezzel most megfogtál. Akkor talán legyen Marvin a Toronyból. Ő jó fej.
- Ha kérdezhetnél valamit a hazai képregényes élet valamelyik alakjától, ki lenne az és mit kérdeznél?
- Igazából, ha van ilyen, akkor azt szerencsére többnyire van is lehetőségem feltenni. Így most Tomsterhez irányul a kérdésem: "Hát milyen férfi, bazdmeg?"
- Feltételezem ez valamilyen insider joke ?
- Heheh. "Bizony, Jerry!" :) Ez a Dájhárd három (eredeti, káromkodós) szinkronjában van benne, mikor az utcai telefonon egy fejtörőt ad fel meklénéknek Jeremy Irons. A másikat, a bizony Jerry-t pedig kötőszóként használtam egy időben. Többen akartak ezért feketére pofozni, pedig ez is csak Die Hard 3 idézet, mikor az alagútban kérdezi a szállítómunkás McClane-t, hogy meghaltak-e az éppen levesszűrővé lőtt csozék. "Bizony Jerry, attól tartok igen!" :)
A képregényes interjúsorozatunk következő installációjában egy nemzetközi ismertségben szorosan a Boros-Szikszai páros sarkában lévő magyar grafikust szólítunk elő, aki egyúttal a Magyar Képregény Akadémia jelenlegi elnöke, Hungária kapitány vizuális megálmodója a Galaktika steampunk pályázatára és az amerikai szerepjátékipar nagyágyúinak egyik megbecsült illusztrátora. - Először talán egy rövid bemutatkozás azon olvasóink kedvéért, akik esetleg még nem hallottak volna rólad vagy nem találkoztak a munkáiddal… - 1974-ben születtem Budapesten. Ötéves koromban vidékre kerültem, Békés megye legtávolabbi sarkába, Battonyára, és ott nőttem fel. 2000-ben költöztem vissza Budapestre, azóta itt élek. 1997-ben jelentek meg először illusztrációim a M.A.G.U.S. szerepjátékhoz. Azóta főállású grafikusként dolgozom kiadóknak, játékfejlesztőknek, reklámügynökségeknek. Leginkább fantasy és sci-fi témájú szerep- és kártyajátékokat illusztrálok. 2008 óta külföldi kiadóknak is dolgozom, most már egyre többet: Wizards of the Coast (Dungeons & Dragons), Catalyst Game Labs (Shadowrun, Eclipse Phase), 13Mann Verlags (Rolemaster, Heredium), RedBrick Limited (Earthdawn), Alderac Entertainment Group.
- Hogyan kerültél először kapcsolatba a képregénnyel ? Mi volt az első képregény, ami valaha a kezedbe került? - Ötéves voltam, mikor egy nagyobb srác, megmutatta az egyik Kockást, és abban egy Rahan sztorit. Azonnal megfogott. Aztán persze jöttek az Alfák, Zórád, Fazekas, Korcsmáros, Pif magazin.
- Első látásra szerelem vagy előtte más önkifejezési módokat is kipróbáltál ? - Én mindig is inkább illusztrátor voltam, semmint képregényrajzoló. Teljesen más műfaj. Nagyon szeretek részt venni képregények megalkotásában, de egymagam nehezen tudnék megbírkózni egy nagyobb lélegzetvételű dologgal. Persze tervem van, mint szinte mindenkinek, de vannak sokkal fontosabb terveim is az életben. Jelen pillanatban nagyobb mértékben vagyok képregényrajongó, fogyasztó, mint alkotó.
- Milyen hatások befolyásolták a stílusodat, mi a munkamódszered és milyen anyagokkal dolgozol ? - Minden befolyásol, mindenből igyekszem tanulni. Ezerféle behatás ér naponta, minden érdekel, mindenre figyelek, amit értékesnek vagy érdekesnek tartok. Filmek, könyvek, képregények, galériák, művészek... Rengeteg művész volt és van rám hatással, de igyekszem megtalálni a saját stílusomat, amelyben könnyebben mozgok. - A munkamódszerem teljesen eklektikus. Teljesen változó megbízásoknak kell eleget tennem, egészen különböző igényeknek, nagyon tág intervallumban mozgó határidőkkel, lehetőségekkel és bérezéssel. Ezek is mind befolyásolják a munkamódszeremet. Ami fontos, hogy igyekszem mindenkor a legmagasabb szinten teljesíteni az adott feladatot. - Jelenleg szinte kizárólagosan digitális eszközökkel dolgozom: iMac, Wacom tábla, Photoshop. Nagyon sokmindent kipróbáltam, és a közeljövőben szeretnék ismét többet dogozni analóg eszközökkel: markerekkel, akrillal papírra. - Miket szoktál olvasni és nézni, honnan szerzed az inspirációt ? - Mindenfélét nézek és olvasok, amit nem tartok szemétnek. Emiatt a tévé javarészt kiesik, kivéve az ismeretterjesztő csatornákat és nagyritkán egy-két műsort. Olvasni azóta folyamatosan olvasok, mióta megtanultam. Gyakran több könyvet is egyszerre, mellette persze képregényeket is. Stephen Kingtől, Clive Barkertől kezdve a késő középkori Magyarországró szóló történelmi esszéken át a Bibliáig, Pilinszky Jánostól a Planet Hulkon át Carl Saganig tényleg szinte mindent. Legtöbbet persze szórakoztató irodalmat. - Iszonyatosan szeretem és élvezem az internetet. Nagyon tud inspirálni a rengeteg jó munka, amit látok, a sok művész, akikkel "találkozom". Nem tudom elképzelni a munkám internet nélkül. Azért nem csak a gép előtt ülök állandóan: szeretek kirándulni, utazgatni. Nagyon fel tudok töltődni ilyenkor. - A zene is nagyon inspirál: Lisa Gerard, Trent Reznor, Alan Jourgensen, Maynard James Keenan, Mike Patton, Rob Zombie dolgai, és ezerféle más. Filmzenék, és pár klasszikus.
- Milyen utat jártál be eddig és mik voltak ennek szerinted a legfontosabb állomásai? - Azt hiszem, nagyon lentről kezdtem. 15 éve az ország egyik legelmaradottabb sarkában éltem, munka és kilátások nélkül. Az egész világról nem sok fogalmam volt. John Lennontól olvastam, hogy bármit el tudsz érni, ha nagyon akarod, és én ezt ott, akkor elhittem. Valahol még mindig hiszek ebben. Nagyon fontos volt, hogy Battonyán megismertem Molnár C. Pál művészetét. Láttam, hogy nem az számít, honnan jössz, hanem az, mit teszel le az asztalra. - Fontos állomás, mikor megkaptam az első megbízásomat a Valhalla Páholytól 1997-ben. Aztán mikor tíz évvel ezelőtt Budapestre költöztem, és dolgozhattam a Varga Rajzfilmstúdióban. Mikor beléptem az MKA-ba. Mikor két évvel ezelőtt ismét szabadúszó lettem, és nem sokkal később ekezdtem külföldi kiadóknak dolgozni. Első munkám a Catalyst Game Labsnak a Shadowrun szerepjátékhoz. Aztán 2009 karácsonyán megbízást kaptam a Wizards of the Coasttól két illusztráció elkészítésére a Dungeons & Dragons szerepjáték magazinjaihoz. Elértem, hogy a szakma egyik legprominensebb art directora, Jon Schindehette felfigyeljen a munkáimra, és megbízást adjon. Itt tartok most. - És persze a legfontosabb: 16 évvel ezelőtt megismerkedtem egy lánnyal, aki tavaly a feleségem lett. Az a 16 évvel ezelőtti nap életem legfontosabb napja. Fogalmam sincs, hol lennék és mit csinálnék ma, ha aznap nem találkozunk.
- Szerepjátékot már csak illusztrálsz vagy még játszol is? - Életemben egyetlen egyszer játszottam, akkor is Call of Cthulhut. Nagyon élveztem, de aztán soha nem volt alkalom, társaság. Mikor M.A.G.U.S.-t illusztráltam, sokat beszélgettem a szerzőkkel, alkotókkal, és elolvastam mindent, tehát teljesen képben voltam. Valamilyen szinten az összes világot ismerem, amihez rajzoltam, a külföldi kiadóknál pedig egyébként is ott vannak az art directorok, akik a fejlesztő csapattal szorosan együttműködve ellátnak minden szükséges információval.
- Mi volt számodra eddig a legértékesebb elismerés, amit a munkádért kaptál ? - Amikor az, amit csináltam, tetszik azoknak a kollégáknak, akikek adok a véleményére. Amikor tetszik a feleségemnek. Amikor Jon Schindehette azt írta, hogy felfigyelt rám. Amikor Brent Evans, a Catalyst art directora hihetetlenül pozitív ajánlólevelet írt rólam. És persze mikor pozitív visszajelzést kapok az olvasóktól, játékosoktól.
- A szívednek legkedvesebb műveid ? - Nem nagyon tudnék kiemelni. Van egy pár, mind más-más miatt. Régi cuccok, amiket festettem; pár újabb, digitális csillivilli; és néhány, amit még nagyon-nagyon régen rajzoltam és nem is publikusak.
- Folyamatban lévő és tervezett munkák, képregények ? - Az illusztrációkat majd meglátjuk, ami jön. Nemrég beültem kicsit melózni egy játékfejlesztő céghez, de azért ha beesik egy-egy megrendelés, nem utasítom vissza. - Vagy másfél éve tervezgetek egy képregényt, de nem szoktam róla beszélni csak a családban, mert egyelőre nem sok esélyt látok a megvalósítására. Hosszabb lélegzetvételű lenne, amolyan Frank Milleres borongósba oltott késő-középkori Rambo-sztori. 1456, Magyarország - de egészen más megközelítésben, mint ami mondjuk a Botondból lehet ismerős. Egyelőre még a sztorin agyalok: Cserkuti Dávid mondta egyszer, hogy ez az én Ostor-projektem, és sajnos van benne valami. Mindenesetre rengeteget foglalkoztam a témával, olvasgatok mindenfélét, jegyzeteltem egy csomót, és elalvás előtt a sötétben próbálom összeilleszteni a fejemben már meglévő darabokat. - És persze Szabó Jenővel, Felvidéki Mikivel szeretnénk folytatni a Pernyét.
- Ki a kedvenc külföldi és magyar képregényszerződ/rajzolód és miért ? - Simon Bisley. First and last and always. - Mike Mignola. Zseniális író és rajzoló. Komolyan használom a zseni szót, de esetében már ez is elcsépeltnek tűnik, ugye. - Ben Templesmith. Épp annyira béna rajzoló, hogy ez rákényszerítse egy összetéveszthetetlen stílus létrehozására. Jelenleg számomra a tökéletes képregényalkotó. Nem író, nem rajzoló, hanem olyan valaki, aki képregényben gondolkodik. Sokszor szokás ezt mondani, de mégis elképesztően kevés ilyen pali van. Templesmith végtelenül laza mind a munkái, mind a magánélete terén (amibe jelentős bepillantást enged, lévén állandóan a neten lóg és beszámol szinte mindenről). - Guy Davis. Imádom a BPRD-t. - Tsutomu Nihei. A Snikt miatt kezdtem el mangát olvasni, és a Blame! a mai napig meghatározó élményem. - Alan Moore, elsősorban az Extraodinary Gentlemenért. Nem mindent kedvelek tőle, de a LoEG 2-t rendszeresen újra kell olvasnom. - Frank Miller. Mostanában elég sok Millert olvasok. A 300, pár Sin City (leginkább a Yellow Bastard), egy-két jelenet a The Dark Knight Returnsből: mind nagyon erős élmények. - Cserkuti Dávid. Sajnos kevés képregényt rajzol, de látom a rengeteg storyboardot és illusztrációt, és mivel ismerem a képességeit, ennek ellenére a legjobbnak tartom. - Gáspár Tamás. Dettó. - Marabu. A Dodókat is kedvelem, és naponta rácsodálkozom a karikatúráira. Elképesztően intelligens. - Zórád Ernő. Etalon. - Futaki Attila. Bevallom, a stílusát nem annyira kedvelem, de példaértékű, amit tesz és amit elért. Ezért szeretném őt is megemlíteni, mivel erősen hiszek a jó példákban és a példaképekben. Ha a médiában a tasnádik helyett a futakikból csinálnának "celebet", sokkal előrébb tartanánk - nem csak képregényes téren. - Az európai vonalat nem követed ? Fumettik, BD-k ? - Ha környező országokban járok, mindig beszerzek ezt-azt a helyi felhozatalból. Franciául sajnos nem tudok, így csak pár BD-m van, amiknek tetszenek a grafikái. A Patt Mills – Oliver Ledroit-féle Requiemet gyűjtöm, abból minden kötet megvan. Olaszországból, Lengyelországból, Szlovéniából hoztam képregényeket, de elolvasni azokat sem tudom.
- Kinek vagy minek a révén kerültél be a hazai képregényes életbe ? - Ábrai Barnabás, vagyis Geek hívta fel a figyelmem az MKA-ra. Zorrónak, mint elnöknek írtam egy levelet, melyben magáztam, és bemutattam a munkáimat. Kérte, hogy inkább tegeződjünk, és be is vettek a csapatba.
- A hazai képregényes élet többi szereplője közül kivel tartod rendszeresen a kapcsolatot (kiadók, szerzők/rajzolók, weboldalak, fórumok)? - Szoktam fórumozgatni a kneten. Bayer Tónit, Kiss Ferit, a kiadók embereit megtalálom néhanapján, és ők is engem. Jó barátságot ápolok a ComicsInvest és a Trillian munkatársaival. Az MKA miatt nap mint nap beszélek, levelezek alkotókkal. És persze az MKA tagjaival is napi szinten tartom a kapcsolatot.
- Mi a véleményed a jelenlegi hazai képregényes szcéna helyzetéről ? Sok felől hallani, hogy az utóbbi 5-6 év képregényes bummja megtorpanni látszik… - Talán elértük azt a réteget, akit érdekel a képregény, és ez nálunk ennyi. Lehet, hogy felesleges azon agyalni, hogy mivel lehetne még több embert rávenni a képregényolvasásra, mert itt nem fog ennél több ember képregényt olvasni - nem érdekli őket, ha fejen állunk is. Nem az a baj, hogy elégtelen a kínálat: ha a 300, a Watchmen, a Sandman nem fogy tízezres példányban, akkor a feketefehér hungaro-scifihorrorok sem fognak. Néha felbukkan egy-egy példa környező országokból, hogy elképesztő siker egy ottani képregény, tízezer példányban elfogyott. Nem hiszem, hogy ez azt jelenti, hogy attól kezdve minden képregény jobban fogy. Ha néha születik egy-egy sikeres képregény, attól még nem fognak több képregényt olvasni az emberek, legalábbis nem várható gyors és látványos siker. Szerintem a most meglévő piacra kell koncentrálni, őket megtartani, és a képregény megítélésén megpróbálni változtatni, hogy azok, akik ugyan nem vásárolnak képregényt, a gyerekeiknek majd vegyenek. Ha azért nem vesznek, mert hülyeségnek tartják, az baj - ha csak azért, mert nem érdekli őket, azzal szerintem nincs különösebb probléma. Engem sem érdekel az opera.
- Mennyiben segítenek (esetleg hátráltatnak) a magyarországi különböző képregényes kezdeményezések (Képregény.net portál, Képregény Börze, Képregény Fesztivál, etc.)? - Mindenképpen segítenek. A netes portálok szerintem elsősorban a rajongóknak szólnak, a rendezvények ellenben, a nyivánosságuk és látványosságuk miatt, éppen a "kívülállók" megszólításában játszhatnak nagy szerepet. Sajnos ez utóbbit látom megtorpanni az utóbbi időben. A legutóbbi, sokak átal kudarcként elkönyvelt fesztiválról írtam netes fórumokon: - "Nem igazán látom, jelenleg mi vonzaná be az embereket egy-egy ilyen fesztiválra. Amit látok (és nyilván némiképp MKA-s szemmel is nézem most a dolgokat): korábban voltak nagyméretű képregényfigurák, divatbemutató, kiállítások, kiállításmegnyitók, lufik, zene... Ezek között a díszletek között szívesen pózoltak a képregényes élet szereplői, vagyis kiadók, alkotók - de a tévéstábok is örömmel bujkáltak közöttük, mutogatták őket. Egy-egy ilyen megmozdulás a "külsősök" számára is érdekes lehet, pl. számos olyan emberre emlékszem, aki eljött egy-egy kiállításra vagy annak megnyitójára, holott egyébként egy börzére vagy szűkebb értelemben vett képregényes megmozdulásra soha. És ha már ott voltak, vásároltak is ezt-azt. Ezeket az embereket teljességgel hidegen hagyják számukra megjegyezhetetlen nevű japán rajzfilmesek vagy a Kukizine nulladik száma - és ezek az emberek így otthon is maradnak. (...) valamiképpen érdekessé kell tenni ezeket a rendezvényeket a nagyközönség számára, mert ha a szervezők csak képregény-fanoknak szóló, börze-szintű "élményeket" tudnak kínálni, akkor sajnos nincs mit csodálkozni a börze-szintű részvételen sem. Ha most megnézem a korábban és az idén készült fotókat, hatalmas kontrasztot látok: több sorban befüggesztett képregényoldalak között képregényes ruhákban masírozó lányokat látok, akiket Réz András, Pierrot, meg tévések figyelnek - aztán meg ürességtől kongó teremben pár tucat példányban sokszorosított fanzinjukat árulgató egyetemista srácokat látok, börze hangulatban. És félreértés ne essék, én örülök az ilyen kiadványoknak, de én egy képregényrajongó vagyok." - A fesztiváloknak arról kellene szólniuk, hogy megmutatjuk a külvilágnak, mi is ez az egész. Olyan programok, látnivalók kellenek, amelyek becsalogatják az embereket, a családokat.
- Mit gondolsz az Alfabéta-díjról? Mennyire látod értékes elismerésnek vagy iránymutatásnak? - Értékesnek és iránymutatónak gondolom. Kell, hogy legyen egy ilyen "évértékelés", és soha nem értem, mikor valaki elitizmust kiált a díjjal kapcsolatban. Szerintem vannak nálunk olyan emberek, akik el tudják dönteni egy képregényről, hogy az jó-e vagy sem. Persze én sem mindig értek egyet a döntésükkel, de minden díj, kitüntetés esetében vannak eltérő vélemények. Talán a díj presztízsén kellene változtatni: pénzjutalom, valami kézzelfogható trófea és nagyobb nyilvánosság mindenképpen jót tenne.
- Tagja vagy-e a Magyar Képregény Akadémiának, illetve mi a véleményed a tevékenységéről? - Az MKA elnöke vagyok, és soha nem értettem, miért nem akar mindenki MKA-s lenni. - A legnagyszerűbb lehetőség ma Magyarországon arra, hogy képregnyalkotóként vagy -rajongóként egy közösség tagjaként tevékenykedj. Ahogy itthon, úgy külföldön is az ilyen közösségekben lehet a legtöbbet tanulni képzőművészként gyakorlati dolgokról. Hihetetlenül sokat tanulok a világ minden tájáról összejövő kollégáktól, most legutóbb például éppen egy Jon Schindehette által kezdeményezett netes communityben. - Úgy vettem észre, hogy általában két probléma van az MKA megítélésével. Az egyik, hogy egy közösség, és nálunk sokan idegenkednek attól, hogy valami közös részesei legyenek. Valamiért azonnal az elitizmus vádja éri az embert, ha ilyesmibe kezd. Pedig nem az MKA határolja el magát azoktól, akik nem akarnak a tagjai lenni, hanem éppen fordítva. Ez az egyesület nem csak azért jött létre, hogy alkotókat tömörítsen. A cél egy színvonalas, színes antológia megjelentetése, kiállítások rendezése, pályázatokon való részvétel is, a tehetségek gondozása - a magyar képregény népszerűsítése minden téren. És szerintem a képregény nem a szerzői kiadványok vásárlói között szorul népszerűsítésre. - A másik, hogy – valószínűleg mert képzőművészek alapították – az MKA-n állandóan a kifogyhatatlan képregényáradatot kérik számon, amelyet ontania kellene. Ez áll az alakuláskor megfogalmazott kiáltványban: “Az Akadémiának (...) tagja lehet mindenki, aki szívén viseli a magyar képregény sorsát, és annak fejlődését, kibontakozását tevőlegesen és kellően magas színvonalon elősegíti." - Ennek egy pályázatíró, egy titkár legalább annyira részese lehet(ne), mint egy rajzoló. Hiába rajzolsz meg egy képregényt, ha azt szeretnéd, hogy olvassa is valaki, az még édeskevés. Páran napi szinten, elég sokat dolgozunk, de sajnos az energiáink végesek.
- Miért döntöttél úgy, hogy elvállalod az elnökséget ? - Az előző elnök, Zorro eléggé belefáradt a rengeteg teendőbe, amit az egyesület megkíván. Ez kívülről nem is látszik, de elég sokat kell ügyintézni, levelezni, ráadásul Zorro emellett a PinkHellt is főszerkeszti, alkotni is szeretne bele, és valamiből emelett még meg is kell élnie. Egy hosszú folyamat vége volt, hogy lemondott, és ekkor felmerült, ki vállalná helyette az elnökséget. Én úgy gondoltam, tudnék tenni ezt-azt, ami a javára válna az MKA-nak, és éppen voltak fölös energiáim és egy kis időm is erre. Aztán sok minden nem úgy alakult, ahogy terveztem, és az egyesület sem úgy működik már, mint régen. Sokszor bizony elég nehéz csinálni, sokat kivesz az emberből, és ezek tényleg olyan dolgok, amik nem jelentkeznek közvetlenül képregényoldalak formájában – de ahhoz, hogy megjelenjen színes magyar képregény antológia, létrejöjjön egy kiállítás, nem elég csak képregényeket készíteni. Az még csak egy darab papír vagy egy fájl a gépeden. Szóval láttam, látom a tehetséges alkotókat, és szerettem volna a munkámmal valahogyan segíteni nekik a publikálásban: ezért vállaltam az elnökséget.
- Szerinted milyen a képregény megítélése a hazai médiában és vajon lehet-e ezen változtatni? - Szerintem különös csodabogaraknak tekintik a képregényolvasókat. Az alkotók megítélése talán egy szinttel jobb. Az elfogadottságon úgy lehetne változtatni, ha nem valamiféle kívülállókként tekintenének a képregényesekre. Erre kínálhatnának nagyszerű alkalmat a látványosabb, családbarátabb fesztiválok, kiállítások, programok. - Az MKA-val igyekszünk részt venni olyan kezdeményezésekben is, amelyek a képregényt még nemigen ismerők táborát célozzák meg. Jelenleg például az egyik önkormányzatnak nyújtunk segítséget egy több országot magába foglaló Európai Uniós projektben, melyhez képregényes megjelenést, képregénypályázatot találtak ki a szervezők. De az 56-os óriásplakát képregények is egy remek alkalom volt arra, hogy felhívjuk az emberek figyelmét a képregényre, és egyben egy komolyabb mondanivalóra is képes médiumot mutassunk be. Volt és van is visszhangja ezeknek a dolgoknak, és jelentősen javítanak a képregény magyarországi megítélésén.
- Guillermo del Toro számtalanszor hangoztatta, hogy réges-régi álma, miszerint filmet forgat Lovecraft Az őrület hegyei című kisregényéből. Úgy tűnik az álom lassan valósággá válik. Neked vannak olyan jelenleg megvalósíthatatlannak tűnő terveid, amikbe azonnal belevágnál, ha a körülmények egyszercsak lehetővé tennék ? - Nagyon sok pénzről van szó ? - Mindenképpen elköltöznék az országból legalább egy időre, mert szeretnék világot látni. Öt vagy hat gyereket vállalnék, és örökbe is fogadnék amenyit csak tudok. Alapítványokat hoznék létre rászorulók megsegítésére. Ezek számomra sokkal fontosabb dolgok, mint filmek vagy képregények. - De a témánál maradva : talán főállást biztosítanék pár embernek (nem kizárólag jelenlegi MKA-soknak), és bazijó képregényeket adnék ki. És persze megcsinálnám a saját 1456-os projektemet.
- Ha belebújhatnál egy képregényhős bőrébe, ki lennél ? Ki áll a legközelebb hozzád ? - Talán Rahan. Piszok jó lenne igazi, élő neandervölgyieket meg ősállatokat látni.
- Ha kérdezhetnél valamit a hazai képregényes élet valamelyik alakjától, ki lenne az és mit kérdeznél? - Ha valakitől kérdezni szeretnék valamit, azt megteszem. Nincsenek fel nem tett kérdéseim.
A magyar képregényes szcéna újabb szereplője kerül terítékre a Geekz-en, ezúttal az Alfabéta-jelölt, mágikus-realista Pestblog.hu és a szerzői kiadású, megátkozott testvérpárról szóló 12óra ifjú titán rajzolója, Emtrexx válaszol a mostanra már jól ismert kérdésekre. Lássuk miből lesz az első magyar trade paperback méretű képregény!
- Először talán egy rövid bemutatkozás azon olvasóink kedvéért, akik esetleg még nem hallottak volna rólad vagy nem találkoztak a munkáiddal… - Kezdő képregény író és rajzoló vagyok. Csak néhány éve foglalkozok aktívan a témával, és eddigi legnagyobb munkám a Pestblog.hu című képregény volt, de jelenleg is dolgozok pár történeten. Az interneten általában Emtrexx néven lehet rámtalálni.
- Hogyan kerültél először kapcsolatba a képregénnyel ? Mi volt az első képregény, ami valaha a kezedbe került ? - Az első egy Hupikék törpikék képregény volt, de volt pár Bucó Szetti Tacsim is. Az nagy áttörés viszont egy osztálykiránduláson következett be, ahol többedmagammal felfedeztünk egy TransFormerst (13. szám) az újságosnál. Többen is rögtön lecsaptunk rá, és valamennyien menthetetlenül megkedveltük. Onnastól állandó téma volt. Forgattunk néha Pókembert és Supermant is, de azok nem voltak olyan érdekesek, hiszen nem voltak benne frankó robotok. Kit érdekelnek az emberek?! :) Emlékszem, a TransFormersben is mindig idegesített, amikor emberek szerepeltek benne. Persze ez később megfordult.
- Első látásra szerelem vagy előtte más önkifejezési módokat is kipróbáltál ? - Elsőként rajzfilmezni szerettem volna, és csak utána jött a képregény. Disney rajzfilmeken nőttem fel, így sokáig az animáció foglalkoztatott, mint lehetséges életcél. Persze aztán rájöttem, hogy az egy rendkívül nehéz csapatmunka.
- Milyen hatások befolyásolták a stílusodat, mi a munkamódszered és milyen anyagokkal dolgozol ? - Mikor leszoktam a robotokról, megszerettem a szuperhősvilágot. Ebből elsősorban a könnyed sztorik jöttek be, ahol nem utálatos mumus ellenfelekről, lelki terrorról vagy vérfröcskölésről van szó, hanem titkok leleplezéséről, új világok felfedezéséről. Szerettem is nagyon a Fantasztikus Négyest, de nem érdekelt a véres Spawn, vagy a kétségei közt vívódó Pókember. Ha én írok történetet, abban sincsenek általában velejéig romlott szereplők, hanem mindig mindenkiben van valami jó, és az eseményeket inkább a kutakodás, vizsgálódás, felfedezés határozza meg.
- A munkamódszer, anyagok, számítógép versus kézirajz? Erről még mesélhetnél valamit... - A rajzaim mindig egyszerű alkoholos filcekkel készítem. Azokból viszont mindenféle vastagságút tartok, és vonalakkal még annak megfelelően is lehet variálni, hogy melyik toll épp mennyire van kifogyva. De a rajzolás nem áll meg a papíron. Ha valamit elrontok, és lusta vagyok hibajavítózni, egyszerűen rakok oda egy jelet, és számítógépen átrajzolom később. Egyre kevésbé válik el nálam a kézi rajz és a számítógépes. Rengetegszer szoktam testrészeket átméretezgetni, vagy odébbhuzogatni rajzprogrammal, ha észreveszem, hogy eredetileg nem jól rajzoltam. Van, hogy komplett képkockákat tologatok és egész oldalakat rendezek át. Néha bizonyos képelemeket direkt meg sem rajzolok tollal, mert tudom, hogy számítógéppel odarakni úgyis egyszerűbb lesz majd. Szóval nálam a számítógépes utómunkák is nagyon fontosak, és az általuk megspórolt idő nélkül sosem tudnék elkészülni nagyobb lélegzetű történetekkel.
- Egészen sajátos a stílusod, elsőre azt mondanám, hogy a Franciaországban egyre népszerűbb manfra vonalba tartozik, ami az amerimanga európai verziója. Aztán második blikkre mégsem. Tudatosan alakult ki ez a vonalvezetésed? - Igazából nem. Mindig máshogyan szerettem volna rajzolni, mint ahogyan éppen rajzoltam. Tizenpár éve például nagyon szerettem Joe Madureirát, és szerettem volna olyan vonalakat, mint amiket ő használt, de nem tudtam ráhangolódni a stílusára. Amikor egyik legutóbbi képregényemet készítettem a Dharma antológiába, akkor mangásan szerettem volna rajzolni, de az sem sikerült igazán. De a klasszikus stílust (pl Sebők) is nagyon szerettem egy időben, és olyasmit is próbáltam rajzolni. És végül a sok elsajátítani tervezett irányból kialakult egy, amiről még én magam sem tudom hogy pontosan mi, de az általad felvetett meghatározás nagyjából helyesnek tűnik. Igen... azt hiszem egyfajta francia / manga hibrid. Egyelőre nem tudom, hogy az olvasók hosszú távon elfogadják-e majd.
- Miket szoktál olvasni és nézni, honnan szerzed az inspirációt ? - Általában fiatalos, fiatalokról szóló történeteket bújok. A filmsorozatok között is egy ilyen az aktuális kevencem (Skins jee!), és a mangákra is részben azért szoktam át az utóbbi időben, mert ott több ilyet találok. Ha képregényt alkotok, a meghatározó szereplők ott is egy fix (tizenpár - huszonpár év) intervallumból kerülnek ki. Mondhatnák, hogy azért, mert olyan életkorról könnyebb írni, amelyet én magam is nemrég éltem meg - avagy épp benne vagyok -, de nem, engem befogadóként is szinte csak ezek érdekelnek.
- Milyen utat jártál be eddig és mik voltak ennek szerinted a legfontosabb állomásai? - Két dolgot tudnék kiemelni: az első állomás az a kiadvány volt, amiben először jelent meg munkám nyomtatásban. Ez a kispéldányszámú Sushi Strip második száma volt. A második állomás is ehhez köthető, hiszen ezen kiadvány szerkesztőjével, Ábrai "Geek" Barnabással közösen készítettük el a Pestblog.hu című másik kiadványt, amit már a Roham kiadó adott ki, és amelynek rajzolása során elég sok dolgot megtanultam arról, hogyan is működik - és hogyan is készítendő - a képregény.
- Mi volt számodra eddig a legértékesebb elismerés, amit a munkádért kaptál ? - Szívesen büszkélkednék nagy elismerésekkel, de eleddig egyetlen kisebb pályázatos győzelem áll csak mögöttem. És természetesen az is nagy öröm volt, hogy a Roham látott fantáziát a Pestblog.hu kiadásában.
- A szívednek legkedvesebb műveid ? - Az egyik első képregény, amit valaha tervezgettem, egy tudományos kutatószervezetről szólt volna (kicsit X-akták-szerűen), melynek két ügynökét végül bele is rajzoltam két történetembe. Ezek a Panel szaklap különszámaiban jelentek meg. Ezt a két történetet nagyon kedvelem.
- Folyamatban lévő és tervezett munkák, képregények ? - Épp a végén járok egy önálló kötet elkészítésének, mely a 12óra címet kapta, és melyből már kaphattak ízelítőt azok, akik képregényes rendezvényekre járnak. Ez a kötet most nagyon foglalkoztat, és közel egy éve ennek szenteltem minden energiámat. Ezt leszámítva pont a napokban bukkant fel két-három másik ötlet is, amibe jó lenne belevágni.
- Honnan jött a 12órából ízelítőt adó gerillaakció ötlete és hogyan valósítottad meg? Meg úgy egyébként, szívesen hallanék még a 12óráról... - Az eredeti elképzelés az volt, hogy 2009 nyarára elkészülök egy teljes 12óra kötettel (cirka 130 oldal), és az ősszel keresek hozzá kiadót. Nos, az előbbi és az utóbbi sem jött össze. De azért nem tudtam nyugton maradni, és úgy gondoltam, legalább az akkor már rég készen lévő első fejezetet megmutatnám az olvasóknak. Mivel az csak 18 oldal, és eleve is pici (manga) méretben gondolkoztam, tudtam hogy ez egy apró kiadvány lesz majd, amit olcsón elő tudok állítani. Végülis kicsit drágább lett, mint gondoltam, ezért a reméltnél kevesebb példány készült. Ebből kifolyólag nem akartam fűnek-fának osztogatni, hanem kitaláltuk, hogy a Panel standján legyen ajándék azok számára, akik egyébként is keresik az ilyesmit, és vesznek valamit. - Ez egyféle kalapemelés lett volna azok felé, akik támogatják a szerzői képregények alkotóit azzal, hogy megveszik a kiadványaikat, másrészt pedig teszt, hogy mennyire tetszene az embereknek egy ilyen stílusú képregény. Mostanra viszont már látom, hogy a szerzői kiadások valóban nagyon kevés emberhez jutnak el, és nem is igazán azokhoz, akiknek a 12óra szólna, így - mint teszt - nem igazán vált be. A misztikus, drámai (és későbbi tudományos, sci-fi) szálak ellenére ez a történet ugyanis lényegében végig szerelmes gimisekről szól. Szerzői kiadásként folytatása egészen biztosan nem lesz. - Egyébként egyelőre öt újabb fejezet van kész, ami a kis füzetben megjelenttel együtt az első kötetet adja. Tervek viszont már - afféle híres Kalyber Joe-s előretekintéssel :) - még további tizenegy kötetre is vannak.
- Mivel foglalkozol jelenleg civilben ? - Egyelőre még főiskolai hallgató vagyok Szegeden. Igazából már befejeztem volna, ha nem képregényrajzolással töltöttem volna az időm, de általában képtelen vagyok több dologra koncentrálni.
- Ki a kedvenc külföldi és magyar képregényszerződ/rajzolód és miért ? - John Byrne! Ő íróként és rajzolóként is egy az egyben azt a szuperhősképregény-típust jelképezi, amiről fentebb írtam. Illetve most éppen az Árnybíró című manwha alkotópárosát bírom még nagyon képkocka-elrendezéseik, történetvezetésük miatt. Ők istenek. - Idehaza is sok a tehetséges író, rajzoló, nem is tudnék rábökni egyre, hogy ő a kedvencem. Főként azért nem, mert a nekem tetszők közül szinte senkinek nem jelentek meg munkái akkora terjedelemben, hogy az az összevetésre elegendő lenne. 1-10 oldalas dolgokat sokan összeraknak úgy, hogy az tessen, de mielőtt kialakulhatna a rajongásom az alkotó iránt, általában már véget is ért a történet. Braziltól, Felvidéki Miklóstól, Geektől, Gáspár Tamástól is szívesen látnék hosszabb dolgokat. 20-40 oldalasakat minimum, de akár még hosszabbakat is.
- Kinek vagy minek a révén kerültél be a hazai képregényes életbe ? - Letudhatnám a kérdést azzal, hogy a fentebb már említett Sushi Stripet és szerkesztőjét említem itt meg, de jobban belegondolva az érdem egyértelműen a kepregeny.net-é. Ők szervezték egybe még a legelején a szétszéledt képregényeseket, és ott találták meg egymást a reménybeli írók és rajzolók a szerkesztőkkel. Ahogyan én is a Sushi Strippel.
- Hogyan kerültél be a Sushi Strip alkotógárdájába? Ismerted már Ábrai Barnabást korábbról? - Nem ismertem. Viszont arra emlékszek, hogy még valamikor a kilencvenes években a kezembe akadt egy Szaft magazin, amiben láttam tőle képregényt. Akkor még nem tudtam, ki rajzolta, de az egyik első gondolatom az volt, hogy jééé hát ezek szerint készül magyar képregény, és még a rajzstílusa is milyen jó. Meg hogy de kár, hogy nem rendes képregényt rajzol. Azóta persze kiderült, hogy rajzol rendes képregényt is. És persze az is, hogy magyar képregény mindig is volt, csak én nem tudtam róla. - Az alkotógárdába úgy kerültem be, hogy - ha jól emlékszem - a Sushi Strip 1. volt az egyik első szerzői kiadvány, ezért amikor a Hungarocomixon jártam, mindenképp meg akartam venni, mert akkoriban ez még újszerű dolog volt. Meg is vettem, én nagyon bejött. Aztán amikor a második szám tartalommal való feltöltésére a Barnabás közzétett egy felhívást a kepregeny.net fórumában, jelentkeztem, hogy én is szeretnék adni pár oldalt. Rábólintott. Micsoda szerencse, mert eredetileg oda találtam ki a 12órát.
- A hazai képregényes élet többi szereplője közül kivel tartod rendszeresen a kapcsolatot (kiadók, szerzők/rajzolók, weboldalak, fórumok)? - Amikor valamilyen képregényen dolgozok, nagyon fontos mások véleménye, így többekkel igyekszek jó kapcsolatot fenntartani, és persze én is segítek bárkinek, ha valamilyen gondja támad (és ha tudok). Az ilyen beszélgetések számára fontos helyek a különböző fórumok, ezeket mindig látogatom. Személyesen többnyire csak azokat ismerem, akikkel már dolgoztam együtt, velük viszont többé-kevésbé megvan a napi kapcsolat msn-en, itt-ott. Pesten nagyon ritkán járok, így a pestiek számára megszokott élő agyviharzásokból rendszerint kimaradok, sajnos.
- Mi a véleményed a jelenlegi hazai képregényes szcéna helyzetéről ? Sok felől hallani, hogy az utóbbi 5-6 év képregényes bummja megtorpanni látszik… - A megtorpanás valóban nagyon érezhető, de bekövetkezése nem feltétlenül a képregényes ügyek döntéshozóinak hibája. Azt például én is a pénztárcámon érzem, hogy egyre kevesebb a pénzem arra, hogy új kiadványokat vegyek. - Tény, hogy amikor a képregényes ügy fellendült, számos rossz döntés született, de ezek sem róhatóak fel senkinek, hiszen senki sem tudta előre, mire számíthat, így mindenki azzal próbálkozott, amivel tudott. Lehet, hogy a gazdasági válság mellett ennek a káros hatása is mostanra ért el minket. Szerintem a megoldás egy (vagy minél több!) a fenti problémákhoz alkalmazkodó, olcsó (fekete-fehér), és nem az eddig próbált európai sémákat követő kiadvány lehetne.
- Mennyiben segítenek (esetleg hátráltatnak) a magyarországi különböző képregényes kezdeményezések (Képregény.net portál, Képregény Börze, Képregény Fesztivál, etc.)? - Nem tudom elképzelni, hogy ezek bárkit is hátráltatnának abármiben. A rendezvényekben csupán arra látok veszélyt, hogy a szerzők és kiadók végleg az ezeken való árusításokhoz és limitált példányszámozáshoz szoknak hozzá, és a kiadványok sosem fognak eljutni azokhoz, akik nem látogatnak el oda. Ez viszont szerintem egy nagyon nagy probléma lenne.
- Mit gondolsz az Alfabéta-díjról? Mennyire látod értékes elismerésnek vagy iránymutatásnak? - Kétségtelenül nagyobb lenne a presztizse, ha a nyertesek nem 10-20 induló közül kerülnének ki, hanem 100-200 közül. De természetesen ez nem a díj létrehozóin múlik. Hogy irányt mutat-e, van-e hatása bármire, azt én egyelőre nem látom. De hát az Oscar-díjról sem tudnám megmondani, hat-e a filmkészítőkre, azt leszámítva, hogy az aktuális nyertes számára mindig nagy öröm.
- Tagja vagy-e a Magyar Képregény Akadémiának, illetve mi a véleményed a tevékenységéről? - Nem vagyok tagja. Úgy tudom, a rendezvények lebonyolításához nagyon sokat tesznek hozzá, és valamennyien nagyon tehetséges grafikusok is (kivéve amelyikük író). De köreiken belülről is és kívülről is ugyanúgy érkezett már jó képregény (és rossz is), így - feltételezem - az ő székhelyük széfjében sincs ott a Szent Grál.
- Szerinted milyen a képregény megítélése a hazai médiában és vajon lehet-e ezen változtatni? - Nem hiszem, hogy általánosságban rosszabb lenne a képregények megítélése bármi másénál. Körülbelül olyasmi lehet, mint a rajzfilmeké. Azokról is mindenki azt gondolja, hogy gyerekeknek való butaságok. És nem is biztos, hogy lenne értelme bizonygatni nekik, hogy a Disney-n túl van Miyazaki is, hiszen a rajzfilmek - s ugyanúgy a képregények - többsége valóban gyerekeknek / fiatalabbaknak szól.
- Milyen stratégiával próbálnád meghódítani a képregényt nem ismerők szívét? - Nem gondolom, hogy lenne olyan ember, aki nem ismeri a képregényeket. Szerintem mindenkinek van elképzelése arról, hogy milyen közülük egyik-másik. Továbblépni ismeretterjesztéssel szerintem már nem lehet, helyette a külsőségeken lehetne csiszolni. A fesztiválokat úgy megrendezni, és úgy díszletelni, hogy ha bemegy az ember, leessen az álla, hogy ez egy milyen király kis világ. Kicsit alább kellene menni a puszta szórakoztatás szintjére. Sokan felhördültek, amikor az MKA a No Thanx együttes számára készített képregényt. Nem értem miért. Az is csak egy újabb csatorna volt egy újabb "szűz" közönség felé. A lehetőséggel élni egyértelműen kötelező volt.
- Guillermo del Toro számtalanszor hangoztatta, hogy réges-régi álma, miszerint filmet forgat Lovecraft Az őrület hegyei című kisregényéből. Úgy tűnik az álom lassan valósággá válik. Neked vannak olyan jelenleg megvalósíthatatlannak tűnő terveid, amikbe azonnal belevágnál, ha a körülmények egyszercsak lehetővé tennék ? - Hmmm. Nem, azt hiszem nincsenek nagy szent, dédelgetett álmaim. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy évek óta szövegetett tervem, az önálló 12óra kötet végre napokon belül elkészül. Már csak abban kell reménykednem, hogy meg is tud jelenni, és az emberek szeretni fogják. Ha pedig sikeres lesz, és folytatnom kell, az egy kellemes "teher" lenne, ami jó időre előre lekötne. (Persze filmet én is szívesen látnék belőle. A Skins alkotóit szerződtetném hozzá Angliából)
- Ha belebújhatnál egy képregényhős bőrébe, ki lennél ? Ki áll a legközelebb hozzád ? - Akármelyik hőst elfogadnám, aki nem klausztrofóbiás mint én (szóval Vihar az X-Menből kilőve). Egyébiránt mindig is szerettem a pszichés, telepatikus képességekkel rendelkező szereplőket. De mostanság már csak akkor szeretnék ilyen képességeket, ha velük saját magamra is tudnék hatni. "Jókedvet fel!"
- Ha kérdezhetnél valamit a hazai képregényes élet valamelyik alakjától, ki lenne az és mit kérdeznél? - Fritz-től szeretném kérdezni már régóta, hogy nem tudnám véletlenül rávenni, hogy legendás csirkéiből készítsen nekem is egyet a falamra? :)
A hazai képregényes szcéna szereplői között végzett tudatos ámokfutásunk tovább folytatódik, ám ezúttal nem egy képregényrajzolót, hanem egy igen ritka állatfajtát, egy valódi, lélegző képregényforgatókönyvírót szólaltatunk meg. Ugyan valószínűleg többen ismerik a weapon x nicken, mint polgári nevén, de talán ez az interjú változtatni fog ezen. Hát akkor csapjunk a lovak közé!
- Először talán egy rövid bemutatkozás azon olvasóink kedvéért, akik esetleg még nem hallottak volna rólad vagy nem találkoztak a munkáiddal…
- Árva-Szabó Péternek hívnak, és képregényes forgatókönyvek írásával próbálkozom szabadidőmben. Eddig csak rövidebb munkáim készültek el és jelentek meg, de azok - nagy örömömre - sikeresen szerepeltek pályázatokon és pozitív visszajelzéseket kaptak.
- Hogyan kerültél először kapcsolatba a képregénnyel ? Mi volt az első képregény, ami valaha a kezedbe került ? - Az első képregényes élményem a régi tvr-hét újságban heti folytatásokban közölt Batman volt, már amennyire emlékszem. Lehet, hogy nem is Batman volt... Aztán volt pár bobógóliátos-mikiegeres-garfieldos ad hoc próbálkozás, amik általában valami rendes magaviselethez/nyaraláshoz kötődő mézesmadzagok voltak. Az igazi szerelem aránylag későn kezdődött, a Pókember 62., esküvői számával (ráadásul az volt az első Pókemberem). Ott szabadult el a pokol...
- Első látásra szerelem vagy előtte más önkifejezési módokat is kipróbáltál ? - Első látásra szerelem, de más önkifejezési módokat is kipróbáltam. :) 2000 óta próbálkozom az írással ilyen-olyan módokon: korábban főleg verseket írtam, aztán áttértem a rövidebb prózai munkákra. Forgatókönyvvel először 2005-2006 körül próbálkoztam, és az elmúlt 2 évben éreztem azt, hogy talán ebben a műfajban tudok előrébb jutni.
(Geek: oldalterv a Whole carhoz, Lugosi István: karaktervázlat a Babonához)
- Milyen hatások befolyásolták a stílusodat, mi a munkamódszered ? - Az abszurd mindig is nagy hatással volt rám. Konkrét stílusokat, áramlatokat talá nem is tudnék megnevezeni, soha nem jártam utána, hogy az olvasmányélményeimet az irodalomtudomány hová sorolja be. A különböző besorolásoknál mindig is fontosabbnak tartottam a művet magát. Munkamódszerem nincs. Agyalok, olvasok, netezek, bambulok, át- és átrágom mmagamban az ötletet újra és újra, aztán nekiülök, kiesik pár óra, és mire eszmélek, ott van a monitoron a végeredmény. Nem mondom, hogy önkívületben írok, de tény és való, hogy ilyenkor hatalmába kerít valami kis megszállottság, nem én döntöm el mindig, hogy mit írok, illetve ezek nem feltétlenül tudatos döntlések. Régebben ahhoz tartottam magam, hogy utólag nem javítok bele semmibe, jó úgy, ahogy kibukott belőlem, ezt azonban már régóta nem vallom. Félre kell rakni mindent, és napok, hetek elteltével újra elővenni, friss fejjel átrágni. Párbeszédekbe nüansznyi szinten még az utolsó pillanatban is képes vagy belenyúlni.
- Miket szoktál olvasni és nézni, honnan szerzed az inspirációt ? - Van pár író, akiket rendszersen (újra)olvasok: Esterházy, Auster, Mrozek. Ha viszont klasszikus történetmesélésről van szó, akkor George R. R. Martin az újdonsült befutóm. Félelmetesen ír az a pali... Most Asimov Alapítvány-trilógiája jön majd, a sci-fi valahogy eddig kimaradt az életemből. Aztán ott van Csányi Vilmostól a Bábosok, és már a polcomon vár Cormac McCarthytól Az út is. Filmeket mostanában ritkábban nézek, a tavalyi év mozis termése (amire eljutottam legalábbis) kiábrándított eléggé, otthon pedig nem bírok a fenekemen maradni sokszor. A 24 az, amit folyamatosan követek, de egyébként sorozatokat sem nézek. Egyébként akciófilm-, krimi- és thriller-párti vagyok, de belekóstolok bármibe, ha jókat hallok róla.
- Milyen utat jártál be eddig és mik voltak ennek szerinted a legfontosabb állomásai? - Még éppen csak fél lábbal léptem rá az útra. :) Arra viszonylag hamar rájöttem, hogy versíróként, vagy novellistaként nincs sok keresnivalóm: se előképem, se mentorom, de leginkább ambíciózusságom nem volt. Lett volna lehetőségem mélyebben belemerülni, de kishitű és lusta is voltam hozzá, és nem is kaptam soha olyan visszajelzéseket "felülről", amikből erőt meríthettem volna. A hazai képregényes közegben ezzel szemben viszonylag jól kiismerem magam, és könnyebb volt elindulni, több bátorítást is kaptam jóval. - Először a Panel cikkírójaként próbáltam ki magam, aztán jött a forgatókönyvírás. Nagyon jó volt a kezdeti időkben, az (újra)indulásnál ott lenni, mert még néhány éve is minden cikk és minden megjelenés eseményszámba menté s a visszajelzésekből rengeteget lehett tanulni. Kicsit sajnálom is, hogy azóta már vadászni kell a véleményekre, lehet, hogy ilyen kezdőlökések nélkül ezt is feladtam volna. - A legfontosabb állomás eddig egyértelműen a Whole car volt. Az, hogy harmadmagammal megnyertem a vonatos forgatókönyvíró pályázatot; hogy megismerkedtem Henrikkel; hogy szerződést kaptunk a Rohamtól; hogy országos terjesztésben megjelent a képregény a Zap!-ban; hogy pozitív olvasó visszajelzéseket kaptunk szinte mindenhonnan, és hogy kategóriájában Alfabéta-díjra jelölték mind-mind felbecsülhetetlen élmények. De minden egyes pályázati siker nagy öröm. Az út majd most kezdődik, a következő egy évben, úgy érzem, mindenképpen elválik képes leszek-e fejlődni és tartósan magas színvonalon dolgozni.
(Kiss János: Elsők, Horváth Henrik: Zigizebra - Csendkirály)
- Honnan van az ismeretség Horváth Henrikkel és miért pont vele dolgoztál együtt többször is? - Henrikkel a Whole car kapcsán ismerkedtem meg. A forgatókönyvírói pályázat végén mindhárom nyertesnek "kiutaltak" egy rajzolót. Én Geeket kaptam társul magam mellé, aminek nagyon megörültem, mert a Sushi stripet imádtam úgy, ahogy van. Miután azonban kiderült, hogy a pályaművekből tervezett külön kiadvány nem valósul meg, és a szétszórták a történeteket különböző lapok között (a Whole car a Rohamhoz került), sürgető határidők híján belassult a folyamat. Így történt az, hogy míg az Őfelsége postavonata és a Csak oda már, ha jól emlékszem 2006 őszén megjelent, a Whole car még 2007 év elején is a rendezőpályaudvaron rostokolt. Geek nagyon elfoglalt volt akkoriban és bár az első oldal vázlatát elkészítette, végül férfiasan bevallotta, hogy nincs ideje erre a munkára jelenleg. - Ekkor kezdtem el keresgélni rajzolót, mert Zsombor biztosított róla, hogy ha kész lesz a mű, a Rohamban lesz helye. Talán Szabó Zoli volt az, aki Henriket ajánlotta nekem először. Félénken megkerestem őt, hogy vállalná-e a munkát, ő pedig lelkesen rábólintott a dologra, mert tetszett neki nagyon a forgató. 2007 nyarán készült így el a képregény, és azóta folyamatosan tartjuk egymással a kapcsolatot, azt hiszem állíthatom, hogy a jó munkakapcsolaton túl barátság is kialakult közöttünk. Ugyanakkor sose azt csinálja, amit mondok neki, szóval meg tudnám fojtani időnként. A Whole car feloldása is neki köszönhető, az eredeti végkifejlet sokkal nyomasztóbb volt. Henrikkel és Uray Marcival összeszokott csapat lettünk az évek során, és nagyon gördülékenyen tudunk együttműködni.
- Mi volt számodra eddig a legértékesebb elismerés, amit a munkádért kaptál ? - Két kollégámnak mutattam meg a Whole car-t: egyikük sem olvas képregényeket, mindketten kicsit félmosollyal álltak neki az olvasásának. Először gyorsan ledarálták, aztán kicsit zavartan pislogtak, és mondták, hogy nem erre számítottak. És elolvasták, újra, és aztán még egyszer. Meg akarták érteni és be akarták fogadni. Nem miattam, mert akkor egy "jóvanjólett"-el elintézhető lett volna, hanem maguk miatt. Sikerült bevonnom őket az alkotásba: készítettem egy feladványt, és elértem, hogy mindenki elkezdje keresni magában a megoldást. és aztán jöttek hozzám más és más kollégák, hogy olvasták és gratulálnak. Ez elismerés, mert önálló életre kelt a művünk. Szakmai szempontból is a Whole car érte el eddig a legnagyobb sikert az Alfabéta-jelöléssel, de talán még ennél is jobban esett, mikor azt mondta valaki, hogy megállná a helyét egy külföldi antológiában is.
- A szívednek legkedvesebb műveid ? - Whole car és Zigizebra: Csendkirály. De ez a kérdés akkor lesz majd izgalmas, amikor lesz mögöttem 150-200 oldalnyi anyag.
- Folyamatban lévő és tervezett munkák, képregények ? - Vannak, nem is kevés. Tavaly őszig kb. 40 oldalnyi forgatókönyvet írtam meg összesen, abból kb. 25-30 oldal képregény született. Ehhez képest az elmúlt fél évben nagyjából 120 oldalt írtam meg, és úgy tűnik jelenleg, meg is valósulhat minden belőle. Nagyon izgalmas időszak ez, ugyanakkor borzasztó stresszes, mert én már "megtettem a magamét", innentől javarészt passzívan figyelek és várom, hogy a rajzoló mire jut. A határidőket azért utálom, mert a kész oldalak általában az utolsó utáni pillanatban készülnek el, és olyankor már nem tudok belenyúlni semmibe. Ami miatt külön izgulok, hogy ezek az első hosszabb képregényeim: 18, 20, 40 oldalas munkák, komplett történetek, vagy sorozatnak szánt sztorik bevezetői, melyek teljesen más feladatok elé állítottak, mint az 1-2 oldalas művek. Most írtam például életemben először párbeszédet.
(Vincze Nóra: Gőzplüss)
- A Zigizebráról és a 18-20-40 oldalas munkáidról mesélhetnél még... - A Zigizebra a Zebrapen által kiírt pályázatra készült volna (szintén Henrikkel, és Marcival közösen), amolyan görbe tükörként, de végül lecsúsztunk róla. Zigizebra egy kabalaállat, és vele kellett volna valami nyilvánvalóan nyomasztóan tündi-bündi történetet írni. Természetesen ennél sokkal szórakoztatóbbnak tartottuk, ha szembemegyünk az árral, így témának a családon belüli erőszakot választottuk. A képregény nyomtatásban nem jelent meg, de a neten publikáltuk már, és nagyon pozitív kritikákat kapott, Henrik eddigi legjobb munkája, szerintem. A jelenleg készülő képregények végre már hosszabbak és mesélősebbek lesznek. - A most leginkább prioritást élvező cucc munkacíme Art of noise, és a rajzolója szintén Henrik. Ez a forgató került be a legjobb hat közé a Galaktika steampunk pályázatán. Elég kemény sztori, ami egy olyan jövőbeli Magyaroszágra kalauzol el minket, ahol az államforma artokrácia: a kultúra uralma a nép fölött. Ha nem megy csípőből a Csontváry repró, nem tudsz legalább két hangszeren játszani, vagy nem érsz haza a kötelező délutáni versfelolvasásra, akkor bizony könnyen lehet, hogy egy Erkel-kommandós szitává lyuggat a saját ágyadban. - A steampunk pályázatról ugyan kiesett, de ettől függetlenül elkészül három másik képregény is. A Gőzplüss rajzolója Vincze Nóri lesz, és ez egy kifejezetten a gyerekeket megcélzó képregény lesz, ami remélhetőelg a felnőtt olvasókhoz is utat talál. Imádom Nóri rajzfilmes stílusát, és bízom benne, hogy sikerül egy lendületes, humoros és nem utolsósorban folytatásos történetet összehozni, amolyan cartoon network stílusban, repülő mókussal, szétcsavarozható hörcsöggel, telekinetikus aranyhallal és egy kisfiúval, aki egy böszme nagy robottal zúzza le a rosszarcúakat. A nyitótörténetet 40 oldalasra tervezzük. - Készül még egy kamaradráma, nagyjából 20 oldal terjedelemben, aminek a főszereplői gőzmeghajtású robotok lesznek, akiket már leselejteztek, és régi gyártelepből kialakított robotgettóban várják, hogy elfogyjon az éltető szenük és megszűnjenek működni. Feltűnik azonban egy Alkimista nevezetű egyén, aki váratlan lehetőséget ad nekik a túlélésre, csak annyit kell tenniük, hogy leigázzák az embereket. A rajzoló Kiss János lesz. Nekem leesett az állam, amikor először megláttam a munkáit. - Végül készül még egy sorozat-jellegűre tervezett képregény, ami egy alternatív XX. század eleji Magyarországon játszódik majd. Bűnügyi történet, mely erőteljesen építkezik a magyar babonavilágból. Most írom az első történet forgatókönyvét, a rajzoló Lugosi István lesz.
- Mivel foglalkozol jelenleg civilben ? - A szolgáltató szektorban dolgzom. Az igazságszolgáltatóban. :)
- A többséggel ellentétben nem Budapesten laksz, ugye jól tudom? - Székesfehérváron. Előtte pedig kétlaki életet éltem Dunaújvárosban és Pécsett. Nem is bánom egyáltalán, Budapest nekem túl sok. Néha azért érzem, hogy jó lenne, ha jobban bele tudnék folyni a képregényes életbe, a személyes egyeztetéseket soha nem pótolja a neten történő kommunikáció.
(Kiss János: Elsők)
- Ki a kedvenc külföldi és magyar képregényszerződ/rajzolód és miért ? - Külföldi írók közül Alan Moore és J. M. Straczynski a kedvenceim, zsenik mindketten. A hazaiak közül nagyon szeretem Ábrai Barnabás munkáit, még akkor is, ha teljesen más az alapállásunk az olvasókhoz való viszonyunkban. Ő mínusz centiről az arcodba ordít, beledöngöl a betonba, borzasztóan erőteljesen ír. Ennél én lényegesen "csendesebb" típus vagyok. Nagyon kíváncsi vagyok mi lett volna a Whole carból, ha marad az eredeti felállás és ő rajzolja meg. Nagyon sokat tanultam tőle közvetve és közvetlenül is, sokat jelent számomra a véleménye. Kalybernek és Spurinak irigylem még a "mesélőkéjét" nagyon. Rajzolókból nagyon nagy a szórás. Külföldiek közül: Mignola, Mazzucchelli, Maleev (hm... nem is figyeltem eddig, hogy ennyi az M-es), de napestig tudnám sorolni. Itthonról Brazil, Henrik, Graphit és Vincze Nóri munkái jöhetnek minden mennyiségben.
- Rising Stars vagy Midnight Nation? - A Rising Stars monumentalitása lenyűgöző, az egyik kedvenc képregényem, de a válaszom mégis Midnight Nation. Csendes, szomorkás road-comic minden idők egyik legjobb képregényes monológjával a végén, abszolút kötelező darab.
- Kinek vagy minek a révén kerültél be a hazai képregényes életbe ? - Még az egyetemen mutatta egy ismerősöm, hogy van valami képregényes honlap, nézzem má' meg, van rajta Batman. :) 2004 elején kerültem így a k.netre, ahonnan a fórumról nagyon sok embert megismertem. Az alkotói oldalra Szabó Zoli rántott át, amikor meghívott a Panel alkotógárdájába cikkírónak.
- Rajzolással sohasem próbálkoztál meg? - Áááá, nem kívánok én rosszat senkinek. Egyszer Pécsett részt vettem egy képregényes workshopon, ahol két nap alatt össze kellett rakni egy komplett képregényt, és rajtam kívül mindenki tudott rajzolni is, így én sem akartam kilógni a sorból, szóval elkészítettem a Dalí és az idő képes forgatókönyvét. Szerencsére ez ellveszett azóta, és ma már csak a Matheika Gábor által elkészített képregény van meg.
- A hazai képregényes élet többi szereplője közül kivel tartod rendszeresen a kapcsolatot (kiadók, szerzők/rajzolók, weboldalak, fórumok)? - Rendszeresen rajta tartom a kezem a szcéna fő ütőerén, k.net fórumán, és igyekszem követni a lehető legtöbb hazai weboldalt és blogot. Napi kapcsolatban vagyok Henrik barátommal, akinek ezúton is üzenem, hogy utálom. Ezen túlmenően viszonylag rendszertelen, hogy kivel és mikor tartom a kapcsolatot, de egyre több embert ismerek már, és egy-egy börzén vagy fesztiválon mindenkivel igyekszem pár szót váltani.
(Kiss János: Elsők)
- Mi a véleményed a jelenlegi hazai képregényes szcéna helyzetéről ? Sok felől hallani, hogy az utóbbi 5-6 év képregényes bummja megtorpanni látszik… - Túl sok energia megy el a szájkaratéra. Ez nem megy másként: le kell ülni és csinálni. Soha nem tartottam szempontnak, hogy amit megírok, az megvalósul-e, vagy lesz-e neki megjelenési felület. Amit meg akarok írni, azt megírom, és keresek hozzá rajzolót, és ha megvan a kész képregény, akkor ha máshogy nem megy, kiadom szerzői formában. Eddig ilyen még nem volt, de ősszel várható egy szerzői cuccom. Nem lehet gátja az alkotásnak az, hogy azt sakkozgassam, lesz-e valaki, aki odaáll majd a képregényem mögé. Meg kell csinálni, és prezentálni kell. Ha hiszek benne, ha megfeszülök, annyira meg akarom mutatni, akkor annak meg fogom találni valamilyen módját. Rá kell jönni arra, hogy itthon olyan jó pár évig nem lesz, hogy alányúlnak valakinek a kiadók színre-szóra. Le kell tenni az asztalra valamit, és erre tökéletesek a szerzői kiadványok. Nem kell megváltónak lenni mindjárt. Ki kell állni standolni 40-60-100 oldalnyi képregénnyel, és ami jó, ami igazán jó, az úgyis utat talál magának szélesebb rétegekhez is. Az egésznek az elején járunk még, ezek lassú, fokozatos dolgok, a képregényt nem lehet ráoktrojálni senkire.
- Mennyiben segítenek (esetleg hátráltatnak) a magyarországi különböző képregényes kezdeményezések (Képregény.net portál, Képregény Börze, Képregény Fesztivál, etc.)? - Ezek mind olyan felületek, amiket ki kell használni. Jelenleg ezeken az utakon adhatja el magát legjobban az ember, hatalmas segítséget jelentenek minden kezdőnek.
- Mit gondolsz az Alfabéta-díjról? Mennyire látod értékes elismerésnek vagy iránymutatásnak? - Nagyon jónak tartom a kezdeményezést, hiszen végre van egy szakmai visszajelzés az alkotók felé. Ami talán hibádzik, az a megfelelő díjazás: nem pénzre, meg képregénycsomagra, meg ilyesmikre gondolok. Kellene egy igényesen megtervezett kis plakett, vagy díszbiz-basz, amivel aztán az ember pózolhat a Geekz fotósának, szóval ezt az egészet el kellene még adnia szépen csilli-villin becsomagolva. Ez csak részben pénzkérdés, inkább kommunikációs stratégia, persze belőlem csak a kibic beszél. :)
- Tagja vagy-e a Magyar Képregény Akadémiának, illetve mi a véleményed a tevékenységéről? - Nem vagyok tag. A gittegyletesdiről már leszoktam egy ideje, van pár negatív tapasztalatom. Az MKA egy jó elv, de jelen körülmények között nem tudom, hogy jelent-e bármi pozitívumot pusztán a szervezettség ténye. Most még ott tartunk, hogy az egyéneknek kellene dolgozniuk elsősorban, és csak utána a háttérszervezetnek. Mindazonáltal a Pinkhellt nagyon szeretem, sikerült eddig egyre jobb és jobb lapszámokat összehozniuk, és tele vannak piszkosul tehetséges emberekkel. Az kétségtelenül hatalmas előny, hogy írók és rajzolók könnyebben találhatnak egymásra.
- Szerinted milyen a képregény megítélése a hazai médiában és vajon lehet-e ezen változtatni? - Szerintem az emberek egyre inkább közönyösek mindennel szemben, és ez a képregénnyel sincs másként. Amit az átlagember vár egy képregénytől - tekintve, hogy a képregény fogalma számára a Garfield-Napirajz tengelyen helyezhető el - azt a többség nem teljesíti, nem is teljesítheti. Sokan talán nem is értik, és nem azt a kort éljük, amikor bárki is szellemi kihívásokkal akar megküzdeni. Hogy ezen hogyan lehet változtatni, azt nem tudom. Gondolom minél több képregényt kell csinálni, hogy minél többen szembesüljenek vele. Egyet viszont nem szabad: az igényekhez egyszerűsödni.
- Guillermo del Toro számtalanszor hangoztatta, hogy réges-régi álma, miszerint filmet forgat Lovecraft Az őrület hegyei című kisregényéből. Úgy tűnik az álom lassan valósággá válik. Neked vannak olyan jelenleg megvalósíthatatlannak tűnő terveid, amikbe azonnal belevágnál, ha a körülmények egyszercsak lehetővé tennék ? - Ez most lehet, hogy nagyképűnek tűnik, de jelenleg nincs. Minden sztori, ami a fejemben mocorgott az elmúlt időszakban papírra került már, vagy rövid időn belül oda fog kerülni, és a többségükhöz rajzoló is van már, úgyhogy a megvalósításuk elég biztosnak tűnik. nagyon szerencsésnek érzem magam emiatt. Monumentális, vagy megvalósíthatatlannak tűnő terveim jelenleg nincsenek még, a jövő feladatai majd alakulnak. Persze van pár rajzoló, akikkel szívesen együtt dolgoznék, de hé! Tudod mit? Hiszen pont most dolgozom együtt velük.
- Ha belebújhatnál egy képregényhős bőrébe, ki lennél ? Ki áll a legközelebb hozzád ? - Bendis Fenegyereke lennék szívesen, esetleg Smax a Top10-ből. Frászt! Huba akarok lenni.
- Ha kérdezhetnél valamit a hazai képregényes élet valamelyik alakjától, ki lenne az és mit kérdeznél? - Szabó Zolitól kérdezném, hogy elégedett-e azzal, amit a Panellel elért 6 szám alatt, és hogy az általa elképzelt célok közül mi nem valósult meg.
A képregényes interjúsorozatunk következő áldozata Lakatos István, aki az Alfabéta-díjas Miserere Homine, a Magvető kiadásra váró Dobozvárosa és a Lencsilány révén már szert tett némi ismertségre, mi pedig most jelenlegi és eljövendő munkái kapcsán szegeztünk fegyvert a fejéhez. Tessék felkészülni kulcsos Batmanre, egy poszt-apokaliptikus zombimusical első képsoraira és az emberére találó Hellboyra.
- Először talán egy rövid bemutatkozás azon olvasóink kedvéért, akik esetleg még nem hallottak volna rólad vagy nem találkoztak a munkáiddal…
- Lakatos István vagyok, huszonkilenc éves. Rajzolni soha nem tanultam, de egy lány miatt elkezdtem képregényeket rajzolni, hogy bebizonyítsam neki, hogy azért nem vagyok szar. A lány elment, a rajzolás megmaradt. Az első, igazi, nyomtatásban megjelent munkám a Miserere homine, Ember, irgalmazz volt, ez tavaly kép-novella kategóriában Alfabéta díjat kapott. 2009-ben 6 rövidebb képregényem jelent meg, idén pedig hamarosan jön a Lencsilány.
- Hogyan kerültél először kapcsolatba a képregénnyel ? Mi volt az első képregény, ami valaha a kezedbe került ?
A Bobó és a Góliát. Még óvodás lehettem, amikor anyu rendszeresen megvette mindkettőt és fel is olvasta. Azután amikor jöttek a Kandi lapok, elkezdtem gyűjteni őket, a Fantom és a Robotzsaru voltak a kedvenceim.
- Első látásra szerelem vagy előtte más önkifejezési módokat is kipróbáltál ?
- Nemrégiben találtam otthon egy könyvet, aminek a belső borítóját telerajzoltam vonatokkal. Azután anyám megmutatta a régi munkakönyvét (vagy egészségügyi könyv ? fene sem tudja), abban is van valami remekség. Alsótagozatos koromban pedig megrajzoltam életem első képregényét, legnagyobb öcsém színezte ceruzával, anyám pedig összevarta középen a félfamentes rajzlapokat. Tim Burton Batmanje volt, amennyire emlékeztem rá. Annál a résznél, amikor Joker a léggömbökkel elgázosítja Gothamet, az én Bruce Waynem éppen a híradót nézi, amelyben bemondják, hogy mindenki meghalt a városban. Valaki felhívta rá a figyelmemet, hogy de akkor hogy mondanak híreket, ha mindenki halott – ezért utólag szépen kiegészítettem a szövegbuborékot és beleírtam, hogy kivéve a tévéstábot és Bruce Wayne-t, mert különben nem tudná nézni a tévét. Gyerek voltam még, hiszen azt a nyomorult Robint is belerajzoltam a képregénybe. - Később is rajzolgattam, de a középiskolában (a kecskeméti Piarista Gimnázium) elkezdtem írni, kamaszos, szar novellákat. Később az egyikből képregény is lett, a Steven Seagal megmenti a világot. Azután, az osztályfőnököm hatására, filmes akartam lenni, ezért a Pázmány bölcsészkarára felvételiztem, mert úgy volt, hogy ott van valami filmes képzés, mellette pedig magyart tanultam, mert elvileg szerettem azt is. Azért csak elvileg, mert valójában az irodalmat szerettem, a nyelvtant viszont rettenetesen utáltam. Közben kiderült, hogy a filmes órákat szépen leépítették. Próbáltam átmenni az ELTE akkor induló filmes szakára, kétszer is felvételiztem – a második alkalom emlékezetes maradt, mert a szóbelin Sam Raimiről és a Gonosz halottakról beszélgethettem egy öreg professzorral, aki a kötelező bergmanos és antonionis körök alatt egykedvűen ücsörgött, de ekkor felcsillant a szeme és remekül elbeszélgettünk. Aztán a magyaron – a nyelvtanon – mégis elcsúsztam.
- Milyen hatások befolyásolták a stílusodat, mi a munkamódszered és milyen anyagokkal dolgozol ?
- Tim Burton filmjei mindenképpen, főként a Batman visszatér. Sajdik Ferenc meseillusztrációi, aztán a Varjúdombi mesék, illetve a Kaland-Játék-Kockázat sorozat illusztrációi, különösen John Blanche és Russ Nicholson munkái. Kamaszkoromban az a típusú suttyó voltam, aki Gigerrel tapétázza ki a falát. Később, amikor felfedeztem a képregényeket, azonnal beleszerettem Simon Bisley agyrémeibe, sokáig ő volt az első számú kedvenc. Azután felfedeztem a League of Extraordinary Gentlement és kisebbfajta sokkot kaptam, hogy ez valami kurvajó, persze csak a rajzokat tudtam értelmezni, mert angolul elég szánalmasan tudok. Nagyjából ekkor áshattam bele magam a képregényekbe. Utána felfedeztem Mignolát, Roman Dirge Lenore-ját, Gris Grimley illusztrációit, Schiele munkáit. Legutóbb Scottie Young (ő rajzolja a Marvelnek az OZ-t, fene a fejét) és a spanyol Tony Sandoval képregényei nyűgöztek le. - Nagyon nagy hatással volt még rám a Warhammer 40.000 univerzuma, a steampunk és a retro future. Régi filmekből és klasszikus képregényekből is sokat merítek. - Korábban az volt a munkamódszerem, hogy jaj de szenvedek, mert jaj de szerelmes vagyok, aztán rajzoltam. Ma ez már máshogy van, le kell ülnöm és rajzolnom kell. Ez azért nehéz, mert egy lusta dög vagyok, folyamatosan a neten lógok, semmi értelmeset nem csinálok. Nagyon nehezen tudom rávenni magam a rajzolásra, de ha sikerül, akkor mindenről megfeledkezem és egyszer csak azon kapom magam, hogy jé, egy rajz került elém. Mártogatós tollat használok és tust, fapáccal festek, néha az egyszerű, korongos vízfestékkel. Aztán a végén photoshoppal állítok a színeken és beírom a szöveget. Ennél több számítógépes marhaságot nem akarok használni, még ha esetenként jobban is nézne ki, irtózom ezektől. Szeretm, ha ottmarad a festékpötty, a radír nyoma, a ceruza, csak ott retusálom ki, ahol tényleg zavaró.
- Miket szoktál olvasni és nézni, honnan szerzed az inspirációt ?
- Régen mindenféle szirszart olvastam, a Valhalla könyvein nőttem fel, leszámítva a fantasy-t, azzal soha nem tudtam megbékélni. Azután mikor megkaptam a bölcsészbetegséget, átnyergeltem a szépirodalomra. Mostanában ez letisztult, de a kifejezett szépirodalomba beleuntam, elegem lett, hogy annyira meg akarják nekem mondani a tutit. Azokat a félutas szerzőket szeretem, akik valamilyen zsánerba ágyazva mondanak okosságokat : King, Gaiman, Philip K. Dick. Azért maradtak kedvenceim régről is: nagyon szeretem még Dosztojevszkijt, az ő figuráinál jobban senki nem tud szenvedni, Vonnegutot, Poe-t, Kafkát, Marquezt. Kamaszkoromban sok Lovecraftot olvastam és még ma is azt mondom, hogy szeretem, noha szerintem marha unalmasak a novellái. Legutóbbi nagy olvasmányélményem Philip Pullman Az Úr sötét anyagai trilógiája volt. Most karácsonykor meg orrvérzésig Kaland-Játék-Kockázat könyveket olvastam, előtte meg a Szíriusz kapitány-könyveket nyűttem sokadjára. Az a baj, hogy mostanában keveset olvasok, mert nincs pénzem könyvekre. Nemrég találtam egy nagyon jó antikváriumot, igazi ínyencségekkel – vettem is azonnal néhány farzsebben is elférő, szutyok kalandregényt, amiket még a 20-as években adtak ki. - A filmekkel is hasonlóképpen vagyok. Régen voltak kedvenc rendezőim (Carpenter, Raimi, Lynch), de egy idő után mindig csalódtam bennük. Tim Burton azért megmaradt, bár az Alice-szel kapcsolatban erős ellenérzéseim vannak. Mostanában akkor megyek moziba, ha marha nagy robbanásokat akarok, ha történetekre vágyom, sorozatokat nézek. Egyre butábbak lesznek a filmek, a digitális trükköktől a hideg is kiráz. Szeretem a filmtrükkön, ha látszik rajta, ez nem valóságos, szerintem ez a mozi varázsa. Sírni tudnék, ha belegondolok, hogy soha nem csinálnak már többé olyan filmeket, mint a Fantasztikus labirintus vagy a Sötét kristály. - Az ötleteket innen-onnan szedem. Nem tudatosan, csak úgy felbukkannak. Nincs iolyan, hogy leülök, hogy na jó, akkor most kitalálok valamit. Ha az ötletnek jönnie kell, akkor jön. Persze bármi beindíthatja, egy film, valamilyen zene, egy jelenet az utcán, akármi. Aztán, hogy mi lesz belőle, általában az dönti el, hogy akkor éppen, mi érdekel a legjobben. Szeretem összekeverni a dolgokat, egymáshoz nem illő dolgokat egésszé varázsolni.
- Mi volt számodra eddig a legértékesebb elismerés, amit a munkádért kaptál ?
- Amikor anyám egy régi munkatársa elolvasta a Kis gyufaáruslányt, a végén elsírta magát. Nem olvasott korábban képregényt és nyilván a történetet is jól ismerte, de mégis tudtam hatni rá. Azt hiszem, ennél nagyobb elismerést nem is kaphattam volna.
- A szívednek legkedvesebb műveid ?
- A kis gyufaáruslány, ami igazából a Lencsilány prototípusa. Az Ember irgalmazz, mert az volt az első igazi képregényem és később mindenféléket olvasgatva úgy éreztem, mintha beletenyereltem volna valami olyan igazságba, amit jobb nem bolygatni. Hülyén hangzik, de megijedtem tőle. A Jászberényi Sándor novellája alapján rajzolt Kutyabizniszt is nagyon szeretem, mert abban nincsenek látványos díszletek, hanem egyszerű emberek és egy súlyos tragédia. Amikor megkaptam a felkérést a Mátyás-antológiához, nem hittem, hogy meg tudom csinálni. A Vasárnap, mert attól valahogy jobb lesz a kedvem, és hát a Lencsilány. Amit valamelyest beárnyékol, hogy egy szerelmi vallomásnak indult, én meg magamra maradtam, de sebaj, nyilván így kellett történnie.
- Folyamatban lévő és tervezett munkák, képregények ?
- Most a Lencsilányon dolgozom, ami a Nyitott Könyvműhely gondozásában fog megjelenni. Az ölembe pottyant egy meseregény is, a Dobozváros, aminek az első három fejezetét csak azért írtam meg, hogy illusztrációt készíthessek hozzá, a Pozsonyi Pagony Aranyvackor pályázatára. Ez a Magvetőnél fog megjelenni. Eddig látom a jövőmet.
- Mivel foglalkozol jelenleg civilben ?
- Semmivel. Nem értek semmi olyanhoz, ami hasznos lenne. Dolgoztam díszletépítő műhelyben, voltam eladó játékboltban, ganéztam lovakat. Tavaly nyár óta Lencsilány-játékot rajzoltam, közben Ulickaját illusztráltam a Magvetőnek, nem tudtam foglalkozni a képregénnyel és a mesekönyvvel, most fogaknak csikorgatása van. Közben meg azon agyalok, hogy miből fogok megélni.
- Ki a kedvenc magyar képregényszerződ/rajzolód és miért ?
- Kedvenc magyar alkotóm egyelőre nincs, ami nem jelenti azt, hogy ne tetszene, amit egyesek csinálnak. Óriási élmény volt számomra Lénárd László BMX kölyökje, pedig nálam fontos a rajz minősége. A Stroboscopa is tetszett, bár ott jó lett volna valami erősebb képi világ és lehetett volna hosszabb is (a Bábel vermét egyelőre még nem olvastam). Nagyon szeretném, ha egyszer megvalósulna Cserkuti Ostora, Zorro Vogelje és ki tudja még, milyen remek dolgok szunnyadnak asztalfiókokban. Viszont a rohamos "képregényeket" nagyon nem szeretem és azt sem, hogy jóval nagyobb nyilvánosságot kapnak, mint ami kijárna nekik.
- Kinek vagy minek a révén kerültél be a hazai képregényes életbe ?
- Az ember irgalmazzal, ami a Műútban jelent meg, másfél éve. Ez volt az első, igazi, publikált képregényem, de hónapoknak kellett eltelnie, míg igazi visszajelzéseket kaptam. Felraktam az Előszezonra, majd mano kitette a knetre is, azt hiszem így kezdődött. Régóta lógok is neki egy Alien-rajzzal.
- A hazai képregényes élet többi szereplője közül kivel tartod rendszeresen a kapcsolatot (kiadók, szerzők/rajzolók, weboldalak, fórumok)?
- Rendszeresen senkivel sem. A kepregeny.netet nézegetem. Be-benézek a fórumra is, de ott meg vége-hossza nincs viták zajlanak, sokszor a semmiről. Néha úgy érzem, egészségesebb lenne, ha néha megvernék egymást, mert azért látszik, hogy olykor kemény indulatok feszülnek egymásnak.
- Mi a véleményed a jelenlegi hazai képregényes szcéna helyzetéről ? Sok felől hallani, hogy az utóbbi 5-6 év képregényes bummja megtorpanni látszik…
- Meg. Okolgatják ezt a gazdasági válság nevű szörnyet, amiről azt sem tudom micsoda, nekem soha nem volt egy vasam sem, munkám se nagyon, tehát nem érzek különbséget. Szerintem az lehet a háttérben, hogy azok az alkotók, akik annak idején felbukkantak a képregényeikkel, megemberesedtek, családjuk lett és rájöttek, hogy nem ártana pénzt is keresni. Mert a képregényesdiből nemhogy megélni nem lehet, de pénzt keresni is csak ritkán. Sőt, egyesek felháborodnak, ha az anyagiakról esik szó, mégis, hogy képzeljük mi azt. Ez pedig nem mehet sokáig – vagy pedig mi leszünk az örök hobbiképregényesek országa, s amikor éppen beérne valaki, már tovább is áll, dolgozni. - Ez pedig szerintem addig nem fog megváltozni, amíg a képregény nem kap állami támogatást. Nem várhatjuk el, hogy olyan emberek tartsák el az alkotókat, akik maguk is rajongásból vágtak bele a képregénykiadásba. Nyomasztó belegondolni, hogy mennyi pénzt adnak fentről a filmeseknek, miközben a magyar filmek jelentős része rossz. Ha csak a töredékét megkapnánk, már rózsásabb lenne a helyzet és forgatásonként mondjuk öttel kevesebb ember rohangálna körbe-körbe a nagyon fontos mappájával meg a walkie-talkiejával. Ha meg azt vágnák a fejünkhez, hogy a képregényeket nem olvassák, mondhatnánk, hogy a filmjeiteket meg nem nézik, de mi legalább olcsóbbak vagyunk. Persze nyilván közöm sincs a valósághoz, de ez mégis dühítő és kétségbeejtő. - A kiadóknál is érezni a fásultságot, mintha belefáradtak volna ebbe a szélmalomharcba. Voltak kísérletek, amik elbuktak, ezeknek nyilván így kellett történniük. Viszont évekkel ezelőtt álmodni sem mertünk volna arról, hogy egyszer magyarul is a kezünkbe vehetünk olyan klasszikusokat, mint a Watchmen vagy a Sandman. Ezek nagyon jó, értékes dolgok, olyan klasszikusok, amiket a képregényeket lekicsinylő emberek orra alá is lehet dugni. És ami számomra még fontos : ezeknek van elejük és végük. Ha szeretném a szuperhősös képregényeket, akkor sem tudnék mit kezdeni egy olyan füzettel, amit úgy adtak ki nálunk, hogy kiragadták valahonnan, több száz rész közül, inkább meg sem venném.
- Mennyiben segítenek (esetleg hátráltatnak) a magyarországi különböző képregényes kezdeményezések (Képregény.net portál, Képregény Börze, Képregény Fesztivál, etc.)?
- A knet információs portálnak remek, mégha mostanában kevésbé is követi nyomon az eseményeket. A rendezvények pedig azért jók, mert egy csomó kiadványt nem lehet máshol beszerezni. És különösen a fesztiválon nagyjából együtt van mindenki, akinek bármilyen köze is van a képregényekhez, végre olyan társasággal lehet inni, ahol gátlástalanul beszélgethetsz képregényekről.
- Mit gondolsz az Alfabéta-díjról? Mennyire látod értékes elismerésnek vagy iránymutatásnak?
- Nem tudom, más életét mennyire befolyásolta a díj, az enyémet alaposan megváltoztatta. Amikor megkaptam, épp lovakat ganéztam, utána szinte azonnal lett kiadója a Lencsilánynak, rögvest ezután pedig azon kaptam magam, hogy épp játék készül a figurámból. Hihetetlenül furcsa és zavarba ejtő érzés volt, hogy rajzolom a hülyeségeimet és még normálisan pénzt is kapok értük. Ha másnál is így működött – és egy szebb világban így kellene, hogy működjön -, akkor az Alfabéta remek dolog.
- Tagja vagy-e a Magyar Képregény Akadémiának, illetve mi a véleményed a tevékenységéről?
- Tagja voltam. Soha nem tudtam igazán beilleszkedni, egyáltalán nem vagyok jó csapatjátékos. És azt sem tudom, hogy jó-e, hogy van az MKA, persze ez lehet, hogy a bezárkózottságom miatt van. Az viszont jelzésértékű, hogy akiknek a neve összeforrt az MKA-val, egytől-egyig profik, s egyáltalán nem vagy már csak hébe-hóba rajzolnak képregényt, hiszen meg is kell élniük valamiből.
- Szerinted milyen a képregény megítélése a hazai médiában és vajon lehet-e ezen változtatni?
- Szerintem egyre jobb, bár azért még érezni a hozzáállásukban némi gügyögést, lekicsinylést. Változtatni biztos lehetne, de ehhez meg kéne teremteni a Magyar Képregényt, így nagy betűvel, ami a kívülállók számára sem afféle bogarasság, hanem létező dolog.
- Milyen stratégiával próbálnád meghódítani a képregényt nem ismerők szívét?
- Hehe, fogalmam sincs. Ha úgy általában tudnám, hogy kell a szíveket meghódítani, akkor máris kevésbé lenne sanyarú az életem. Azt látom, hogy a jámbor szándék és a „kevés a kenyerünk, kevés a szalonnánk”-hozzáállás nem sokra vezet. Mondanám, hogy az asztalra kéne csapni, amúgy rakkenrollosan, de egyrészt nem tudom, hogy kell, másrészt rögvest felbukkannak az okosok, akik majd mindent megmagyaráznak jól, hogy nem úgy megy az. - A saját munkáim kapcsán azt tapasztaltam, hogy azok is értékelik, akik normális esetben nem olvasnak képregényeket. Az első munkáimat az Előszezon blogra tettem ki, ahol rajtam kívül csak költők vannak. Nem néztek rám hülyén, hogy mit akar itt ez a maki a képregényeivel, hanem szinte magától értetődőnek vették, hogy ott vagyok közöttük. Az Elle magazinba is a Lencsilány kapcsán kerültem be. Úgy tűnik, azzal a figurával mintha sikerült volna valami olyasmit teremteni, ami sokkal több emberhez is szólhat, mint a képregényes szubkultúra. Hozzátenném, hogy szerintem a Lencsilány nem igazi képregény, jobban szeretem túlillusztrált mesekönyvnek nevezni és azt is, hogy sok helyütt bizony lecukizták. Egy ideig ódzkodtam ettől, de aztán belenyugodtam, mert ha valami cuki, akkor az tetszik az embereknek. Pedig amikor elkezdtem, csupán azt az elcseszett szeretethiányt akartam valahogy kifejezni, ami akkor bennem volt.
- Guillermo del Toro számtalanszor hangoztatta, hogy réges-régi álma, miszerint filmet forgat Lovecraft Az őrület hegyei című kisregényéből. Úgy tűnik az álom lassanvalósággá válik. Neked vannak olyan jelenleg megvalósíthatatlannak tűnő terveid, amikbe azonnal belevágnál, ha a körülmények egyszercsak lehetővé tennék ?
- Persze, több is van. Van egy képregényötletem, amely egy kicsit alternatív 20-as években játszódna és egy olyan lányról szólna, akiből a történet során táltos lesz. Lennének benne mindenféle lények a magyar hitvilágból, lovecrafti iszonyat, zeppelinek, Szent László és serege és mindez Pesten játszódna. De ha tényleg elrugaszkodhatnék a valóságtól, akkor nem képregényt, hanem filmet csinálnék a legszívesebben – egy egész estés Süsüt, természetesen az eredeti kesztyűbábokkal, de lennének benne marha nagy gőzgépek is. Vagy egy stop-motion animációs filmet egy saját meseötletemből.
- Ha belebújhatnál egy képregényhős bőrébe, ki lennél ? Ki áll a legközelebb hozzád ?
- Batman. De nem a képregények denevérembere, hanem a Tim Burton-filmeké. Batman magányos, komor és valószínűleg nem normális.
- Ha kérdezhetnél valamit a hazai képregényes élet valamelyik alakjától, ki lenne az és mit kérdeznél?
- Bayer Tónitól: Hosszú távon van-e értelme a szerény kivitelezésű, antológia jellegű kiadványoknak?
Vadonatúj interjúsorozatot indítunk a Geekzen, ami hetente szerdán fog jelentkezni és amelynek elsődleges célja, hogy megismertessük a hazai tehetséges, ambíciózus és rendkívül ígéretes képregényszerzőket és rajzolókat az olvasóközönséggel, ezzel is felkészülve a 2009-es év Alfabéta-díjának kiosztására, a 19. Képregénybörzére és a tavaszi Képregényfesztiválra. Elsőként a Stroboscopa-val Alfabéta-díjat nyert Kemenes Iván - Varga Péter szerzőpáros egyikének fejéhez szegeztük a fegyvert.
- Először talán egy rövid bemutatkozás azon olvasóink kedvéért, akik esetleg még nem hallottak volna rólad vagy nem találkoztak a munkáiddal…
- Nagy lélegzetvételű bemutatkozásra nem futja : szevasztok, Iván vagyok, jelen interjú szempontjából fogjuk rám, hogy képregény író és – rajzoló, bár élesben ez sajnos nem teljesen fedi a valóságot. Képregényfronton eddig a szerzői kiadású Stroboscopát, a Roham gondozásában megjelent Bábel vermét, valamint néhány apróbb megjelenést bírtam elkövetni, de már magam sem tudom, hogyan. - Hogyan kerültél először kapcsolatba a képregénnyel ? Mi volt az első képregény, ami valaha a kezedbe került ? - Mint gyaníthatóan a legtöbben. Onnantól, hogy embertelen küzdelmek árán elsajátítottam az olvasás képességét, ideális táptalajává váltam a hazánkba már anno is beszivárgó kapitalista szennynek : Füles, Kockás, Alfa, később Bobo, Góliát és társai, Asterixek, satöbbi. Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy kilenc évesen szüleim munkája miatt kiköltöztünk Németországba, ott meg ugye direkte Kánaán volt. Érdekes módon hiába lehetett arrafelé még a sarki közért forgópolcáról is Marvel TPB-ket leakasztani potom áron, ezeket nem, vagy csak nagyon szórványosan fogyasztottam (na jó, a Conan kivételével, de az inkább a fantasy-, mint a képregényrajongásomnak volt betudható), cserébe 11-12 éves koromig lelkes fogyasztója voltam a különféle Disney-kiadványoknak, aminek köszönhetően mindmáig oda vagyok a Carl Barks és Don Rosa munkásságáért. - Viszont asszem egy kissrác esetében ez halál normális és még nem feltétlenül kódolja a felnőttkorig tartó képregényrajongást. Szóval onnan nézve a kérdést, hogy mi indította be az úgymond komoly képregényszeretet, akkor a válasz egyértelműen Alan Moore és a League of Extraordinary Gentlemen.
- Első látásra szerelem vagy előtte más önkifejezési módokat is kipróbáltál ? - Első látásra szerelem, hajjaj, de ehhez az első látáshoz 22 kemény évnek kellett eltelnie. Kiskoromban persze rajzolgattam mindenféléket, sőt, befejezett füzeteim is voltak, de megint azt gondolom, hogy ez nem olyan ritka. Aztán jöttek a kamaszévek, és próbálkoztam mindenfélével. Írtam (legalábbis azt hittem, hogy azt teszem), verselgettem, volt hosszabb ideig zenekarom is, intenzíven szerepjátékoztam (igenis önkifejezési formának tartom), de mikor beütött a képregény, tudtam, hogy na, akkor vagy ez, vagy semmi.
- A zenekarodban (van neve is?) szöveget írtál vagy a gitárhúrt tépted? - Volt neve, amíg létezett, bár kicsit szégyenkezve osztom meg, hogyaszongya Scythe. Gitározni csak minimális szinten tudok, szövegíró/frontember voltam (azt állítani, hogy énekes voltam, finoman szólva eufemisztikus lenne). Az akkori banda jelentős része amúgy ma elég szép underground sikereket arat Conan's First Date néven - még ennek is alapító tagja voltam, de egyrészt huszonnyolc évesen mindenféle zenei képzettség vagy tehetség nélkül üvöltözni a mikrofonba már kicsit snassz lenne, másrészt ami kreatív energiám van, az a képregényé.
- Milyen hatások befolyásolták a stílusodat, mi a munkamódszered és milyen anyagokkal dolgozol ? - Próbálok a kérdésre válaszolni, de azért az elején megjegyezném, hogy a képregénykészítés számomra messze nem kizárólag képzőművészeti indíttatású vagy irányú, sőt, ezen a területen kórosan alulképzett vagyok. Legalább annyira vagyok író, mint rajzoló (már ha egyáltalán valamelyik), a képregény számomra egyszerűen személyre szabott önkifejezési forma, innentől fogva a zenétől kezdve az esti sörözéseken át a lányok mosolyáig akármi hatásnak számít. De visszatérve : stílusom szerintem egyelőre nincsen, maximum azt tudom felsorolni sebtiben és a teljesség igénye nélkül, hogy mit szeretek, már így laikusan : a szecessziót, fametszeteket, kora középkori bármit, bármilyen népművészetet, századfordulós plakátokat és illusztrációkat, filmben a német expresszionizmust, meg mittomén, általában véve bármi olyat, amin érződik, hogy itt most egy ember érzett és/vagy gondolt valamit, ami annyira erős volt, hogy muszáj volt látható/hallható/befogadható fomába öntenie. - Ami a munkamódszert illeti, szimplán abból és azzal dolgozom, amim van, értve ezalatt a tudást és az eszközöket egyaránt. Rendszerint sima ipari razpapírra dolgozom, bárhol kapható ceruzákkal, a kihúzást tű- és alkoholos filcekkel végzem, ha pedig színezek vagy akármilyen digitális utómunkára van szükség, van egy kis olcsó scannerem meg egy Pshop CS2-őm, oszt helló. Az én tudásszintemen rohadtul nincs szükség ennél kifinomultabb eszközökre, örülök, hogy ezeket tudom valamennyire használni.
- Miket szoktál olvasni és nézni, honnan szerzed az inspirációt ? - Részben lásd az előző kérdésre adott válaszomat. Olvasni mindent szoktam, már amennyire időm engedi, inspirációt meg minden sarkon talál az ember, keresni se nagyon kell. A nehézségek a formába öntésnél szoktak adódni.
- Milyen utat jártál be eddig és mik voltak ennek szerinted a legfontosabb állomásai? - Leginkább semmilyet. Ez az út eleje, de legalább már vélek látni egy utat. Két éve jelent meg a Strobi, azelőtt én tényleg nem hittem, hogy bármikor, bármilyen formában megjelenhetek. Azt meg pláne nem, ami azóta lett. Oké, tárgyilagosan nézve nem sok változott, de basszus, fene gondolta volna anno, hogy bárkit érdekel, amivel otthon titokban szórakozom. Tudom, hogy nagyon messzire van még, de most már azt is hiszem, hogy ebben még sokkal több van, sőt – és ez a fontosabb – már tenni is merek érte.
- Mi volt számodra eddig a legértékesebb elismerés, amit a munkádért kaptál ? - Kézenfekvő lenne az Alfabétát mondani, és az iszonyat fontos is volt, elég nyilvánvaló okokból, de belegondolva sokkal fontosabb az, amire az előbbiekben célozgattam : hogy csinálom a magam kis hülyeségeit, és erre hoppá, kiderül, hogy van egy közösség, akinek ez tetszik és értékeli. Nem is beszélve arról a biztatásról, amit – főleg a Bábel kapcsán – az úgymond « szakmától » kaptunk. Az olvasók szimpátiánál és utóbbinál nagyobb elismerést nehezen bírok elképzelni. Na jó, pénzt adhatna valaki.
- A szívednek legkedvesebb műveid ? - Sajátjaim ? Hát ööö egyrészt olyan sok ugye nincs, másrészt az alkotás szemét egy dolog, ha órákat/napokat/heteket/hónapokat töltesz valmivel, akkor az idővel menthetetlenül eltávolodik tőled, nem is kicsit. Leginkább asszem az, amin éppen dolgozom – most történetesen a Börzére megjelenő Nero Blancoba szánt Napfekete című szösszenet, amit szerénytelenség nélkül imádok. Muszáj is, mert ha nem tenném, akkor minek csináljam ?
- Folyamatban lévő és tervezett munkák, képregények ? - Ismét csak lásd fenti válasz. Készül a Napfekete, illetve ha minden igaz, a Fesztiválra megjelenő Neroba is lesz néhány oldal – amúgy mindketttő a Stroboscopa Stromfeldje hátterét hivatott elmélyíteni a következő nagyobb lélegzetvételű sztori előtt. Utóbbinak a kiindulási pontjai már megvannak, és ha nagyon rocknrollra vesszük Petyával a figurát, akkor akár a következő Hungarocomixra el is készülhet. Röviden : most már tudjuk azt, amit a Stroboscopa idejében nem, jelesen, hogy miről szól ez az egész és hová akarunk eljutni Stromfelddel. A Bábelben lefektettük az alapokat, innentől kifejteni szeretnénk.
- Honnan jött az ötlet, hogy Stromfeld Aurél legyen a képregénysorozatotok kvázi főszereplője? Mennyiben változott ez az elképzelés a Stroboscopa óta?
A Stroboscopa írásakor szó sem volt még sorozatról, sőt, hogy ebből az egészből hosszabb történetfüzér lesz, ma is egyelőre csak terv. A Strobi abszolút oneshotnak íródott, és még a Bábel készítésének kezdetekor is az volt az elképzelés (amit akkoriban hangoztattunk is), hogy amolyan Sin City szerűen azonos korban és helyszínen játszódó, de tök különálló, maximum nagyon lazán kapcsolódó történeteket fogunk írni. Stromfeld vagy felbukkant volna újra, vagy nem, ezt nem döntöttük el. Eleinte a Bábelbe is ad hoc jelleggel került bele, de ahogy alakult a sztori, újabb és újabb gondolatok jöttek, és végül azon kaptuk magunkat, hogy van egy fő szálunk, amire a jövőbeli történeteket is fel lehet majd fűzni, ennek a központi alakja márpedig Stromfeld. Viszont itt érdekességképpen akkor elmesélem, hogy Stromfeld (mint ahogy a Strobi történetének egyik csírája és maga a Stroboscopa cím is) jóval régebbi, mint maga a képregény - mindegyik nagyjából röviddel azutánra datálható, amikor felfedeztem magamnak a képregényt, az pedig olyan 2003 körül lehetett. Ha nagyon keresgélnék, talán valahol megtalálnám az első sztorivázlatot és az első Stromfeldről készült rajzokat.
- Honnan származik az ismeretséged a szerzőtársaddal, Varga Péterrel? - Igazából nagyon régóta ismerjük egymást, én lehettem olyan hét vagy nyolc éves, ő meg akkor kilenc vagy tíz. Petya eredetileg tótkomlósi, ahová én a nagyszüleim révén kapcsolódom. Régen a komplett nyáriszünetet ott töltöttem, és mivel nem túl nagy hely, az ottani hasonkorú kölykök többnyire ismerték egymást szegről-végről. Petya egy gyerekkori barátom ismerőse volt, eleinte csak ritkán futottunk össze, nem is nagyon haverkodtunk (bár emlékszem, hogy az egyik legelső beszélgetésünk a Bolygó neve halálról szólt, mindez zsenge nyolcévesen - már akkor is egészséges gyerekek voltunk). Aztán pár év múlva, mikor Németországban éltem, felfedeztem magamnak a szerepjátékot, de ott nem igazán volt kivel játszani, cserébe egy másik komlósi barátom összehozott egy viszonylag stabil partit. Alig vártam a következő nyári szünetet, amikor megint két hónapra hazalátogattam, és láss csodát, a parti egyik tagja Petya volt - igazából innentől számolom a barátságunkat. Aztán pár évvel később Petya Pestre költözött, többet és rendszeresebben találkoztunk, röviddel miután elkezdtem képregénnyel foglalkozni, felmerült a kósza ötlet (mivel tudtam, hogy írogat, és jó ötletei vannak, nekem pedig a rövid, frappáns sztorikkal gondjaim voltak, kizárólag nagyívű, epikus cselekményben voltam képes gondolkodni), hogy dolgozzunk együtt - erre végül további öt évet kellett várni, és ez volt a Stroboscopa.
- Mivel foglalkozol jelenleg civilben ? - Hogy foglalkozom, az túlzás ebben a formában : egy multinál dolgozom, szerencsére a jobbik fajtából, értsd meló és fizetés egyaránt viszonylag oké. Attól még nem egy élethivatás.
- Ki a kedvenc külföldi és magyar képregényszerződ/rajzolód és miért ? -Külföldiek közül nagyon sokáig csak az abszolút alapokat ismertem/szerettem/fogyasztottam, idő közben szerencsére bővült a paletta, a teljesség igénye nélkül : Moore, Mignola, Jeff Smith, Eric Powell, O’Barr, Carl Barks, Don Rosa, Kevin O’Neill (utóbbi rajzilag etalon), Joe Kelly, David Petersen, Ed Brubaker, Brian Azzarello, Garth Ennis, McCloud, Mike Raicht/Brian Smith, Charles Paul Wilson III, Joan Sfar, ésésés. Őket mind azért, mert legyenek akár írók vagy rajzolók, nagyon ügyesen bánnak azzal a végtelenül rugalmas formanyelvvel, amit képregénynek hívunk és mert ezáltal olvasóként is megimádtatták velem a műfajt. - Az itthoniakkal eléggé bajban vagyok, és ez masszívan szégyenfolt, mert bevallottan alig követem figyelemmel őket. Nem mintha nem érdekelnének, csak éppen alig van kapacitásom – igen, ebben a lustaság is benne van. Lakatos István és Marabu ettől függetlenül nagy favoritok, előbbi hülye fordulattal élve olyan, mintha a képregény József Attilája lenne, utóbbi meg szimplán hülye fordulat. Zorro rajzait szintén szeretem, Spuri és a Charax távolról nagyon szimpi, bár közelebbi ismeretségre még nem futotta, Pilcz Roli Kalyberének első részét kifejezetten szeretem, bár a többivel még azóta is lógok magamnak, Tomster stripjei és stílusa dettó bejönnek, és még hosszán sorolhatnám azokat, akiknek műveibe bele-belekaptam, vagy távolról érdeklődtem, de sosem sikerült igazán megismerni őket. Valamikor szeretném pótolni ezeket a hiányosságokat, de ha változatlanul ilyen szerencsésen sokan ügyködünk itthon képregényeken, akkor úccse fog összejönni.
- Kinek vagy minek a révén kerültél be a hazai képregényes életbe ? - A Magyar Képregénykiadók Szövetsége 2008-ban meghirdetett szerzői képregényes pályázata volt a kezdet – akkoriban, mint általában amúgy, magánéletileg nagyon a mélyponton voltam, és nagyon bennem volt a mostaztánvalaminektörténniekellkülönben. Akkor idestova olyan négy éve rajzolgattam bele a nagy semmibe, és Petyával is párszor dumáltunk már, hogy szövetkezni kellene. Megláttam ezt a pályázat, felhívtam Petyát, és abban maradtunk, hogy eh, mér ne, beküldeni nem fáj. Ötleteltünk egy rövidet, mindkettőnknek előkerültek régi, fiókban nyugvó gondolatai, amiből összesakkoztuk az alapot, aztán lesz ami lesz alapon megpályáztuk (itt tartom helyénvalónak megjegyezni, hogy a pályázatra beküldésre szánt példaoldal – ami a végleges képregényben is szerepel – a leadási határidő előtt két órával született, némileg rohamtempóban). Nagyon, hangsúlyozom, NAGYON meg voltunk lepve, hogy a három befutó közé kerültünk. Az ünneplés estéjéről készültek ugyan fényképek, de ezeket soha nem fogjuk megosztani, még egymással sem.
- A hazai képregényes élet többi szereplője közül kivel tartod rendszeresen a kapcsolatot (kiadók, szerzők/rajzolók, weboldalak, fórumok)? - Hát ez sajnos megint kapacitás kérdése. Amennyiben az embernek van családja, régi barátai (illene lecserélni őket?), munkája, satöbbi, nagyon nehéz folyamatosan a neten lógni, illetve mindenféle rosszarcú képregény-alkotókkal és a holduvarukkal kapcsolatot fenntartani. Ettől függetlenül úgy érzem, hogy az itthoni képregényes közösség nagyon barátságos és befogadó, kiváló példa erre a Tomster kezdeményezéséből induló karácsonyi allstars cucc, ami szerintem kurva jól sült el. Summa summarum: nagyon kevés embert ismerek személyesen és nagyon kevés időm/erőm van arra, hogy bratyizzak, ugyanakkor van egy olyan benyomásom, hogy ha bárkivel leülnék meginni egy sört a „többi szereplő” közül, nem lenne rossz este az!
- Mi a véleményed a jelenlegi hazai képregényes szcéna helyzetéről ? Sok felől hallani, hogy az utóbbi 5-6 év képregényes bummja megtorpanni látszik… - Nagyon rossz embert kérdezel, mert bármi, ami velem ezen a téren történt, az az elmúlt két évben volt. Oks, ott voltam még anno az első képregényfesztiválon, azóta a pionírhangulat mintha tényleg alábbhagyott volna, de az is lehet, hogy csak én lettem öregebb. Itthon a képregénynek valószínűleg soha nem lesz nagy kereslete, de amíg van lelkes underground (márpedig van, és az underground mindig lelkes), addig minden résztvevőnek megéri szerintem.
- Mennyiben segítenek (esetleg hátráltatnak) a magyarországi különböző képregényes kezdeményezések (Képregény.net portál, Képregény Börze, Képregény Fesztivál, etc.)? - Ezt nagyon nehéz belőni, mert konkrét mutatók soha nincsenek, de persze ezek mind csak segítenek, a megjelenési lehetőség és az olvasókkal való ilyen-olyan kapcsolat nyilván nem jelentenek hátrányt. A Knet hatalmas olvasottsága mellett információs és (ingyen – nagyon nem mindegy) reklámlehetőséget nyújt, a kritikákról és ismertetőkről nem is beszélve, a különböző képregényes rendezvények pedig ha nem lennének, akkor a kezdő itthoni alkotók akár el is áshatnák magukat, mert hol máshol jelennének meg érdeklődő közönség előtt?
- Mit gondolsz az Alfabéta-díjról? Mennyire látod értékes elismerésnek vagy iránymutatásnak? - Tisztában vagyok vele, hogy sokan kritizálják az Alfabétát, és részben jogosan teszik, hiszen valahol arról van szó, hogy egy itthon eleve perifériára szorult műfajról mond véleményt ennek a műfajnak egy még szűkebb szegmense, ugyanakkor úgy gondolom, tudni kell helyén kezelni, éspedig az itthoni képregényes élet fellendítését célzó EGYIK törekvésként. Lehet vitatkozni azon, hogy van-e itthon egyáltalán képregényes élet, de ha szeretnénk, hogy legyen, akkor miért ne fogadhatnánk el (sőt, örülhetnénk neki), hogy van törekvés ennek a belső értékelésére, még ha kiforratlan módon is (pláne, hogy az egész szcéna úgy, ahogy van kiforratlan)? Nyilván nem kell mérvadónak tekinteni, mint ahogy a filmrajongó sem tekinti többnyire mérvadónak az Oscar-t vagy akármit, ettől függetlenül szerintem az Alfabéta puszta létezése jelzésértékű, és ha hirtelen megszűnne, hát, kicsit döglöttebbnek érezném a magyar képregényt.
- Tagja vagy-e a Magyar Képregény Akadémiának, illetve mi a véleményed a tevékenységéről? - Nem vagyok tag, és az átlag külsős érdeklődőnél többet nem is tudok róluk. Bár személy szerint nem érzem szükségét, hogy bármilyen csoporthoz tartozzam, csak az Alfabéta kapcsán leírtakat tudom visszaköhögni: lehet itten elitizmust és elkülönülést kiabálni, de jelen helyzetben bármi, ami valamiféle szervezettséget próbál létrehozni hazai berkekben egyrészt csak egészséges, természetes törekvés az önmeghatározásra, másrészt meg vázz, legalább van valami.
- Szerinted milyen a képregény megítélése a hazai médiában és vajon lehet-e ezen változtatni? - Ide tényleg csak ordas közhelyeket tudnék beidézni. Nem dacos pesszimizmusból mondom, de tényleg az a benyomásom, hogy itthon soha nem lesz normális képregénykultúra, kár a szóért. Az elmúlt években akadt ugyan némi szolid, távolságtartó érdeklődés a nagyközönség részéről, de kötve hiszem, hogy csak ennyitől ez az itthon nulla hagyománnyal rendelkező műfaj hirtelen gyökeret fog verni, ez a vonat nagyon régen elment. Nem is feltétlenül arról van szó, hogy az emberek gyerekesnek vagy komolytalannak tartanák a képregényt, elég csak megnézni a mozik átlagkínálatát, de minek lapozgatna bárki egy huszoniksz oldalas füzetet, mikor hasonló pénzért ezerszer durvább és könnyebben emészthetőbb vizuálorgiát kap a moziban vagy a playstation előtt.
- Milyen stratégiával próbálnád meghódítani a képregényt nem ismerők szívét? - Amennyiben csinos, bájos, okos hölgyekre gondolsz (én is, folyton): kurva sok Nick Cave-et és Tom Waits-et idéznék, a direkt ilyen helyzetekre fenntartott rekedt hangomon beszélnék, valamint általában próbálnám azt a benyomást kelteni, hogy a) imádom őket (mint ahogy tényleg), valamint b) a szétcsúszott, cinikus burok mögött aranyszív lakozik, csak tudni kell odáig eljutni. - Amennyiben szőrös, harmincas geek férfiakról van szó: nem állok szóba velük, tükröm nekem is van.
- Guillermo del Toro számtalanszor hangoztatta, hogy réges-régi álma, miszerint filmet forgat Lovecraft Az őrület hegyei című kisregényéből. Úgy tűnik az álom lassan valósággá válik. Neked vannak olyan jelenleg megvalósíthatatlannak tűnő terveid, amikbe azonnal belevágnál, ha a körülmények egyszercsak lehetővé tennék ? - Akadnak. Ha valaki most megdobna három-négy évre elegendő pénzzel, akkor letenném a pici seggemet, és végre tető alá hoznám olyan 1000-1200 rajzolt oldalban azt a fantasy sztorit, ami tizenegy éves korom óta nem hagy békén, és ami valószínűleg én vagyok. De már az is elég lenne, ha Stromfeld történetét végig tudnám mesélni.
- Ha belebújhatnál egy képregényhős bőrébe, ki lennél ? Ki áll a legközelebb hozzád ? - John Constantine vagy Joker, your choice. Voltaképpen mindketten ugyanarról szólnak.
- Ha kérdezhetnél valamit a hazai képregényes élet valamelyik alakjától, ki lenne az és mit kérdeznél? - Magamtól: hová mész, Iv?
A 2008-as év képregényes eseménye Franciaországban vitathatatlanul Saint-Exupéry Kis hercegének Joann Sfar (Torony, A rabbi macskája) által feldolgozott képregényadaptációja volt, ami jelentősen megosztotta az eredeti művet szent iratként kezelő közvéleményt. A kultúresztétikai-irodalmi kereszteshadjárat során sokan vesztek oda, a Herceg (fővesztés terhe mellett most már csak így emlegetendő) azonban győztesen tért vissza, sőt: belovagolt Magyarországra is a Vad Virágok Könyvműhely színeiben. Az alábbiakban a megjelenés kapcsán november 12-én, a Francia Intézetben folytatott beszélgetés olvasható (terjedelmi okok miatt kissé megkurtított formában) a két meghívott vendéggel, Dunajcsik Mátyással (költő, író, műfordító) és Bayer Antallal (fordító-szerkesztő, a Magyar Képregénykiadók Szövetségének első elnöke, a hazai képregényes szakélet ismert alakja).
Kérdés (K): A klasszikus regényekből készült képregényeknek hagyománya van Magyarországon. A képregényadaptációk mennyire változtathatják meg, ha egyáltalán ez lehetséges, az olvasási szokásokat itthon, illetve mennyire vannak jelen ilyen képregényadaptációk a frankofón képregénypiacon?
Bayer Antal (BA): A képregény az 1950-es években a megtűrt kategóriába tartozott, csak úgy tudott megjelenni, hogy Gugi Sándor és Cs. Horváth Tibor eladta az ötletet, miszerint az amerikai Classics Illustrated mintájára, ismeretterjesztés gyanánt és az irodalom népszerűsítésére, rendes szocialista képregényeket, képregényadaptációkat lehetne kiadni. Ezek a művek eredetileg valóban oktatási célokat szolgáltak. Franciaországban kissé más a helyzet, ott ritkábbak a regényadaptációk és lényeges különbség, hogy az a fajta adaptáció, amit mi megismertünk, az sokkal inkább zanzásítás, hiszen pár száz oldalból pár tíz oldal születik, míg a franciáknál inkább újragondolást és valódi átdolgozást jelent, ami a Kis herceg esetében is látható, a képregény vastagabb, mint az eredeti mű.
K: Noha legtöbben valószínűleg tisztában vannak azzal, hogy ki Saint-Exupéry és mi a Kis Herceg, de röviden bemutatnád a szerzőt és a művet?
Dunajcsik Mátyás (DM): Saint-Exupéry mitikus figurája a francia kultúrának és irodalomnak, ami bizonyosan kapcsolatban van azzal, hogy az élete is meglehetősen mozgalmasan alakult. Egy francia kisnemesi családban született és a repülés igen hamar a szenvedélyévé vált. A II. világháborúban, 1944-ben tűnt el küldetés közben és az utóbbi években találták csak meg a repülőgépének roncsait. Erre a küldetésre is csak csökönyösségének köszönhetően indulhatott el, mert olyan öreg volt és annyiszor lezuhant már, hogy úgy kellett besegíteni a pilótafülkébe. A Kis herceg teljesen különálló helyet foglal el az életművében, hiszen ő a légiposta úttörő alakja volt, regényeinek nagy része is ezt a témát dolgozza fel és tulajdonképpen ezek a művei a Kis herceg elképesztő sikerének köszönhetően lettek elérhetőek, amit még amazóniai nyelvre is lefordítottak, aki pedig franciául tanul, az elengedhetetlenül bele fog botlani.
BA: Érdekességképpen még hozzátenném, hogy annak idején azért nem vették fel a tisztiakadémiára, mert a humán tárgyakból nagyon gyengén teljesített, sokkal inkább reál érdeklődésű volt, rengeteg találmánya van például, amiket szabadalmaztatott. Ezért is lehet, hogy nincsen neki igazából köze ahhoz az irodalomhoz, ami abban az időben született, hiszen ő inkább amolyan romantikus kalandhős volt és később a saját kalandjait vetette papírra.
DM: Még egy kiegészítés: bár úgy tűnik, hogy a Kis herceg teljes mértékben fikció, de több dolog visszaköszön az életéből, például amikor 1935-ben Saigon felé repült és a Szaharában kényszerleszállást hajtott végre, a kiszáradástól már hallucinált, mire egy beduin rátalált és megmentette, illetve arról is vannak feljegyzések, hogy egy vonatutazása alkalmával látott egy Kis hercegre hasonlító kisfiút.
K: Akkor talán rá is térhetünk Joann Sfarra, aki a frankofón képregényszakma talán jelenleg legismertebb kortárs alakja. Tudnál róla mondani néhány szót?
BA: Valóban a mai francia képregény kiemelkedő alakja Joann Sfar, nem ez az első magyarul megjelent kötete egyébként, hanem a Torony, amit saját maga írt, valamint A rabbi macskája, amít írt és rajzolt is. 1971-ben született Nizzában és egészen különleges a családi háttere, mert mindkét szülő zsidó, de a mama egy litván zenészcsaládból érkezett, a papa pedig tunéziai származású. Édesanyja három éves korában meghalt, ezért is volt rá nagy hatással a Kis herceg, mivel ezt sokáig titkolták előtte, azt mondták, elutazott. A legproduktívabb francia szerző és képregényrajzoló, elvégezte a szépművészetit, képzett grafikus és egészen hihetetlen mennyiségű sorozatot kezdett el egyedül vagy kollégákkal együtt. Többnyire ő ír és mások rajzolnak, annyi ötlete van, érdekli a zsidó nép története, a Donjon-ban egy fantasy világot dolgozott ki, a Socrate, le demi-chien a görög mitológiát és filozófiát használja fel, jelenleg pedig filmet rendez Serge Gainsbourg életéből, ami januárban kerül a francia mozikba.
K: Joann Sfart a Saint-Exupéry örökösök kérték fel arra, hogy készítsen egy képregényadaptációt a Kis hercegből, sőt, arra is engedélyt kapott, hogy megváltoztassa az eredeti szöveget, ő azonban ezt nem akarta, a szöveg nagyrészt az eredetit követi. Hogyan viszonyul az adaptáció szövege az eredetihez képest, illetve annak fordítása a klasszikus Rónay-fordításhoz?
DM: A szövegek nagyon nagy százaléka átkerült ebbe a képregényadaptációba, de nagyon sok minden változott is, ami a két médium különbözőségével magyarázható. A narráció és a leírások jó része a képregény eszközeivel került bemutatásra, valamint szerepelnek benne olyan jelenetek, játékok, amik egyértelműen Sfar találmányai, mint például amikor a saját cigarettájának a füstjével beszélget Saint-Exupéry, és a füstkígyó közli vele, hogy igazán nem kellene dohányoznia egy olyan történetben, amit kisgyerekek is olvashatnak. Ami a fordítást illeti, volt ugye a 70-es években elkészült nagyon szép magyar nyelvű Rónay György-féle fordítás, de a nyelvezetében már sok olyan dolog van, amely most már némileg porosnak hat, ezért a kiadóval úgy döntöttünk, hogy nem rekonstruáljuk ezt a fordítást az adaptációra viszonyítva, hanem teljesen újrafordítjuk a szöveget. Ez nem értékítélet természetesen, hiszen ha arról beszélünk, hogy újrafordítunk valamit, azt nem feltétlen azért tesszük – bár ez is előfordul -, mert nem jó a fordítás, hanem mert a nyelv folyamatosan változik, ezért a legtöbb művet időtől-időre újra kell fordítani, hogy frissen és működőképesen szóljon.
BA: Az nem lehet, hogy a Rónay-fordítás irodalmibb, mint Saint-Exupéry eredeti szövege?
DM: Igen, a magyar műfordításnak van egy kialakult műfordítói nyelve, ami rengeteg 60-70-es években készült mű fordításán jól látható, ezek a szövegek sok olyan fordulatot tartalmaznak, ami a mai beszélt nyelvben már nem létezik. Igazából ehhez a képregényformátumhoz sem illett volna egy régiesebb szöveg, különösen, hogy az eredeti francia nagyon letisztult és egyszerű, én pedig különösen vigyáztam arra, hogy valóban megszólalásnak tűnjenek azok a dialógusok, amik belekerülnek a buborékba. További különbség volt például, hogy a Rónay-féle változatban a Kis herceg és a rózsa tegezik egymást, erre valószínűleg azért volt szükség, mert annak idején gyerekkönyvként pozícionálták a művet, nálunk azonban, ahogy a francia szövegben is, magázódnak egymással.
K: Az adaptáció gondolata már Franciaországban is nagy felhördülést váltott ki, ráadásul itt nem csupán egy regény, de egy illusztrált regény adaptációjáról van szó. Mi a különbség a kettő között, van-e egyáltalán létjogosultsága az adaptációnak ebben az esetben?
BA: Erre azt mondhatjuk, hogy mindig van és soha nincs. Az adaptálás alapvetően mindig egy újragondolás, nem pedig szolgai adaptáció, amit mi idehaza ezen értünk, sok szöveggel és kevés illusztrációval: a közismert anekdota szerint Cs. Horváth Tibor megírta a szöveget, majd megmutatta Zórád Ernőnek, hogy a kihagyott helyekre lehet rajzolni. A képregény ugyanolyan önálló médium, mint egy regény, legyen az akár illusztrált regény, ugyanakkor mint ahogy a film, a képregény is vizuális, tehát a leíró részekkel nem kell foglalkoznia, a Moby Dick eredetijében például hosszú oldalakat szentelnek a halászok felszerelésének, míg a filmben ehhez elég egy snitt, a képregény pedig nyilván a saját eszközeit használja. Az, hogy érdemes-e valamit képregénnyé adaptálni, mindig vitatott, a Watchmen esetében a képregény szerzője, Alan Moore tiltakozott a vászonravitel ellen, azzal érvelve, hogy ha film formában akarta volna elkészíteni, akkor filmet csinált volna, ez a történet csak képregény formátumban működőképes. A Kis hercegnél a legfontosabb különbség az eredeti és az adaptáció között, hogy a képregényben megjelenik maga Saint-Exupéry, ami igen bátor lépés volt, ugyanakkor ez jelzi, hogy valóban újragondolásról van szó, és Sfar egy új művet hozott létre.
DM: Ugyancsak fontos eltérés, hogy míg Saint-Exupéry több szereplőt csak sematikusan ábrázolt, addig a képregényben mind antropomorf alakot öltenek, a rózsa például nála nő-virág hibrid, mások pedig modernizálva lettek, az öltönyös üzletember itt szkafanderes sci-fi karakterré változott.
K: Mindketten fordítottatok már képregényt, milyen nehézségekkel találkoztatok eközben, amivel egy regény esetében nem kerültetek szembe?
BA: Alapvető különbség, hogy egy képregénynél, de egy filmfeliratnál is, meg van adva, hogy mekkora lehet a szöveg. A buborékot nem lehet megnövelni, de nem is lötyöghet benne a szöveg, míg egy irodalmi fordítás során az a szabály, hogy ha valamit egy mondatban nem tudsz megoldani, a következőben megteheted. A képregényben ez nem működik, a szöveg és a grafika folyamatos interakcióban vannak egymással.
DM: Ehhez én is csatlakoznék, a francia nyelvnél ez különösen kiütközik, egy egyszerű példánál maradva a „Mi ez?” kérdés magyarul hat leütés, míg franciául a „Qu’est-ce que c’est?” húsz leütésből áll. A képregény esetében szinte minden egyes panelt önálló műként kell megalkotni.
BA: Az amerikai képregényeknél nagyon gyakori, hogy egy szereplőnek több megszólalása van egy panelen belül, ezen belül is feldarabolhatják a mondandóját, például WHAT – DID – I – SAY?, négy buborék, itt nagyon keményen meg kell dolgozni, hogyan helyezzük el bennük a magyar szöveget.
K: Joann Sfar a manga, az amerikai comic és az európai képregény szintéziseként határozta meg a képregényadaptációját. A Jack Kirby-féle hatos panelelrendezés és a manga eszköztára miként jelenik meg a műben?
BA: Ez egy nagyon hagyományosan megrajzolt képregény, Sfar nagyon gyakran használja ezt a panelelrendezést, ez egy tudatos döntés, amivel feladja a képregény egy olyan eszközét, ami semmilyen más médiumban nincs jelen: jelesül a panelek méretének és elhelyezésének variálhatóságát. A manga hatást én kevésbé érzem, Sfar itt arra célzott, hogy mennyire lelassítja a cselekményt, de ha jobban belegondolunk a kisregény tempója is elég lassú, itt inkább hű maradt az eredetihez. Ahol viszont használta ezt a dilatációt, ott nagyon ügyesen alkalmazza, például a képregény vége sokkal hatásosabb, mint a regény befejezése.
K: Mennyire látjátok úgy, hogy a Kis herceg esetében ugyanazt kapjuk az adaptációtól, mint az eredetitől, mennyire változott a mondanivalója, ha változott egyáltalán?
DM: Fenntartva azt a véleményemet, hogy két különböző médiumként nem szabad számon kérni az egyik verzió sajátosságait a másik verzión, szerintem teljesen sikeres adaptációról beszélhetünk, hiszen Sfar úgy tudott újat hozzáadni az eredeti mitológiához, hogy az eredeti nem sérült. Érdemes még megemlíteni, hogy a maga műfajában a Kis herceg olyan, mint például a Casablanca a film noir-ok között, egy bizonyos oldalról nézve mindkettő maga a modorosság, de ez azért van, mert annyira klasszikussá váltak ezek a szövegek, hogy minden modorosság azért modorosság, mert erre akar hasonlítani. Ebből a szempontból a Kis herceg valóban szinte szent szöveg, ami felette áll az ilyen kategóriáknak és a Sfar-adaptáció valami nagyon hasonló dolgot ért el autonóm módon a saját területén belül.
BA: Én úgy gondolom, hogy Saint-Exupéry naiv író, ahogy a festészetben is vannak naiv festők, úgy ő nem egy képzett író, bár remekül ír, nyelve egyszerű és könnyen olvasható, de az irodalmi szokásokkal nincs igazán tisztában. Épp ezért a Kis herceget imádni vagy utálni szokás, de én úgy gondolom, hogy Sfar mindkét irányban tompított a dolgon, úgy nem fognak rajongani érte, ahogy az eredetiért és nem fognak olyan filozófiai mélységet látni benne, ugyanakkor akik nem szerették a regényt, azok ezt egy kicsit emészthetőbbnek fogják találni.
A 2008-as bradford-i Fantasztikus Filmek fesztiválján a szervezők John Carpenter-el készítettek interjút A Dolog levetítésének apropóján. Carpenter anekdótázik, mesél az előkészületekről, a forgatás nehézségeiről és jónéhány érdekes momentumot elárul a film készítése kapcsán. Kattintás után videó.
A Geekblog elhozza nektek a világsztárokat: Kevin Macdonalddal készült interjú - egy kis csavarral a tovább után. A beszélő fej Klág, a kamera VilosCoohagen, jómagam a volánnál.
Interjúsorozatunk (eddigi interjúalanyaink: Képes Kiadó, Vad Virágok Könyvműhely, Kingpin, Delta Vision és Pesti Könyv Kiadó) aktuális részében a Fumax kiadót faggatjuk műhelytitkokról, a kiadó működéséről, a megjelenések sikerességéről, a magyar képregényipar helyzetéről, személyes favoritokról és minden másról, ami éppen eszünkbe jut! A kérdésekre a képregényes berkekben jól ismert Németh "Vladi" Vladimir és a kiadó második embere, Koncz Ákos válaszol.
GEEKZ: Hogyan alakult meg a kiadó, honnan jött az ötlet?
VLADI: Több mint négy éve kezdtem el a képregényes bizniszt a Comicsinvest révén, akkor megismertem sok embert, akik itthon a képregényekkel foglalkoznak. A kiadó azért jött létre, hogy a Comicsinvesttel együtt, egymást erősítve működjön. A Sin City-re azért esett a választásom, mert az egy annyira nagy, a film révén nemzetközileg ismertté vált cím volt, amiről tudtam, ha kiadjuk, az presztízst jelent, ami révén más kiadókkal is könnyebb lesz tárgyalnunk. Első könyves kiadóként persze nem lett volna könnyű megjelenni vele, ha az ismerőseim nem segítenek, mert ha az ember licenszelni akar egy könyvet, és felveszi a kapcsolatot egy külföldi kiadóval, az első kérdés az, hogy miket adott már ki, és persze jön a kérés is, hogy küldjön belőle egy példányt. A film viszont olyan ismert volt, mondhatni kultikussá vált, ami mindenképpen segítette a könyv eladását.
ÁKOS: Én a második kiadvány – ami az első mangánk –, a Princess Ai megjelenése után kerültem a céghez, azóta dolgozok itt a „kiadó második embereként” (nevet).
GEEKZ: Honnan jött a kiadó neve?
VLADI: A Fumax név a „Fumetti-Manga Comic” kifejezésből származik, és bár nem rémlik, hogy rögtön tervbe voltak véve a mangák is, de a név alapján úgy látszik, hogy az elejétől fogva benne volt a fejemben a manga kiadás ötlete is…
GEEKZ: Milyen nehézségek merültek fel a kezdetekben?
VLADI: Eleinte nem sok tapasztalatom volt a könyvkiadásában, kezdve olyan kérdéseken, mint hogy milyen papírra nyomjuk a képregényeket, vagy kiszámolni, hogy milyen áron adjuk ki a őket… Egy rutinos róka sokat segített nekem, főleg a tárgyalásokban. Van evvel kapcsolatban egy érdekes történet is. Úgy nézett ki, hogy a Warcraft lesz az első manga (igazából manhwa), amit kiadunk. Megállapodtunk a jogtulajdonossal, az amerikai TokyoPop-pal, de csak szóban, még nem volt szerződésünk. Egy AnimeConon én be is jelentettem, hogy ki fogjuk hozni a Warcraftot, mert úgy tűnt, minden flottul megy. Érdekes módon azonban egy-két héttel később megírta a TokyoPop, hogy mégsem mi kaptuk meg a címet, hanem egy másik magyar kiadó, de nem mondták meg, hogy ki. Mi akkor nagyon haragudtunk, valami turpisságot sejtettünk a dolog mögött, de végül kiderült, hogy a másik kiadó teljesen korrekt módon szerezte meg a címet, ők is tárgyaltak korábban a TokyoPop-pal. Így végül a Princess Ai lett az első mangánk, ami szintén az amerikai TokyoPop tulajdonában áll. A Rozsomák pedig azért tűnt jó választásnak, mert a mangásokon kívül az X-Men-es történet miatt a Marvel-rajongókat is érdekelni fogja. Jól menő kiadvány is lett, sőt az egyetlen üzletileg igazán sikeres Marvel kiadványunk (a magyarországi Marvel-múlt ellenére a többi nem megy elég jól).
GEEKZ: Hogy álltok fumetti-vonalon?
ÁKOS: A Dampyr volt az első fumetti műfajú képregényünk, ezt több Bonelli-cím közül választottuk ki.
VLADI: A Dampyr végül nem lett igazán sikeres, sőt mondhatjuk, hogy ezek a kiadónk legsikertelenebb termékei. Kockázatos vállalkozás volt megjelenni vele, a Bonelli-kiadványok Olaszországon kívül talán csak egyedül Dél-Amerikában népszerűek, mindenhol máshol rosszul mennek. Hogy ennek mi az oka, máig sem tudjuk, mindenesetre ilyen olcsó kiadványok se akkor, se ma nem nagyon vannak a piacon. Úgy voltunk vele, hogy egy vámpíros horrorsztori, tulajdonképpen egy színvonalas, jól megrajzolt ponyva remélhetőleg érdekelni fogja az embereket. Ezer forintért száz oldal, körülbelül másfél órás olvasási idővel (ami több, mint egy átlagos mangáé) – ez igazán kedvezőnek mondható, mégsem lett sikeres.
GEEKZ: Az amerikai képregény-adaptációk sem lendítik fel az érdeklődést?
VLADI: Nem igazán, sőt annyira nem, hogy a Hellboy-filmre betárazott angol nyelvű Hellboy-kiadványokból egyetlen darabot tudtunk eladni a Comicsinvesten… Reméljük, hogy a Watchmen-nek majd nagyobb sikere lesz. Amerikában veszik, mint a cukrot – pedig ez egy igazán fajsúlyos képregény, szerintem sok vásárló csalódni fog benne – tavaly év végén hónapokig vezette az eladási listákat a könyvesboltokban, ahol azelőtt csak mangák voltak. A film után persze a 300 vagy a Sin City is képregény is jobban fogyott. De a Watchmen 20 éve jelent meg, és az, hogy most az eladási listák élére került, egyszerre örvendetes és vicces – igaziból az azért szomorú, hogy a kortárs amerikai képregényes világ nem tud kitermelni egy ekkora érdeklődésre számot tartó könyvet.
ÁKOS: A Watchmen mindig is jól fogyott, a Batman hatása is nagyon érezhető (itthon és Amerikában is). Az Iron Man után viszont nem volt nagy felbuzdulás, a Hellboy után meg egyáltalán nem. Ezek után nyilván nem mertük elvállalni a Hellboy magyar kiadását, és a Képes Kiadó is elállt tőle, aki szintén gondolkozott rajta. Pedig Vladi és én is képregény-rajongók vagyunk… GEEKZ: Ez eddigre szerintem kiderült…
ÁKOS: … igen, talán kiderült (nevet), szóval mi is vérző szívvel hozunk meg egy ilyen döntést. Mérlegeltük a Hellboy fekete-fehér megjelentetését is, aztán elálltunk tőle, úgy nem lett volna értelme. Vigyázni kell nagyon, mivel jelenik meg az ember. Azért a remény nem halt meg, hogy később egy-két kedvencet kihozzunk.
GEEKZ: Mik volnának azok a kedvencek, a szívetek csücske, amit szívesen kihoznátok, ha félretehetnétek a racionális megfontolásokat?
ÁKOS: Én az európai képregényeket favorizálom nagyon: Moebius, Bilal… aztán Robert Crumb-ot és egy-két spanyol alkotót is szívesen látnék magyarul.
VLADI: Végül is a „Vladi ajánlja” listáról bármit szívesen kiadnék magyarul… nem kizárt, hogy lesznek limitált példányszámos megjelenések (ötszáz vagy ezer példány körül), ha úgy érezzük, hogy el lehet adni.
GEEKZ: A Dominion után számíthatunk-e valamikor Ghost In The Shell kiadásra?
VLADI: Én a Ghost In The Shell-t már nagyon régen ki szerettem volna adni, de a japán jogtulajdonos, habár sokan megkeresték, elutasította az ilyen kéréseket. A képregény készítője, Shirow Masamune maga is nagyon visszahúzódó típus. De ha a Dominion után több más Masamune-mangát is kiadnánk, és látnák, hogy korrekt munkát végzünk, úgy érzem, nem mondanának nemet végül a Ghost In The Shell-re. De akkor is nehéz szülés volna: a japánok nem mennének bele, hogy két kötetre bontsuk, így több mint háromszáz oldalas lenne, sok színes oldallal, rengeteg bonyolult szöveggel… üzletileg igencsak kockázatos volna. Még a Dominion-t sem azért választottuk ki, hogy nagyot kaszáljunk rajta. Ez egy régi képregény, a mai olvasók nagy része még a ’90-es évek mangáira sem annyira vevők, nemhogy a ’80-as évekbeliekre.
GEEKZ: És mi a helyzet a Blame!-mel? Csak azért kérdem, mert a Rozsomák miatt kapcsolódik (ugyanaz az alkotó készítette) és az egyik személyes kedvencem…
VLADI: A Blame!-et biztos nem… Tíz kötetes, nagyon nem mainstream. Borítékolhatóan nem menne jól. Ráadásul nincs benne sok szöveg, a magyar olvasók pedig érzékenyek az ár-olvasási idő arányra, zavarná őket, hogy kevesebb, mint fél óra alatt a végére ér egy kétezer forintos kötetnek. Egyébként a Blame! sorozat a végére szerintem elég zavaros lesz…
ÁKOS: A cyber divat pedig lassan lecsengőben van, ezt azért látni kell. Mondjuk én nem vagyok oda az egész témáért, de azért Nihei Tsutomu elég jól csinálja.
GEEKZ: Kikkel könnyebb tárgyalni a licenszeléssel kapcsolatban, kikkel nehezebb?
VLADI: Csak az amerikaiakkal könnyű… igazából mindenki mással nehézkes. A Marvel is az olaszokon – a Paninin – keresztül megy, és habár nagyon közvetlen kapcsolatban vagyunk velük, sokszor vannak fennakadások. Az olasz mentalitásnak megfelelően túl lazán veszik a dolgokat, a japánok pedig nagyon szigorúan – kész agyrém… Az amerikaiakkal mennek a legkényelmesebben a dolgok.
GEEKZ: Hogyan jelenik meg a képregény a magyar médiában, milyen megítélés alá esik?
ÁKOS: Most volt ez a Boros-Bochkor botrány a Kneten… az általam nem sokra tartott Bumeráng című műsorukban teljesen gyermeteg dolognak ítélték a képregényt, és ez elég jól tükrözi az átlagos hozzáállást… Ugyanakkor más kulturális magazinok, például a Filmvilág vagy a Mozinet, komolyan és méltó módon foglalkoznak a témával. A reklámokon, újságokban viszont megdöbbentően sokszor látja az ember, hogy a modern vizuális kultúra mennyi mindent tanult el a képregényektől.
GEEKZ: A ti megjelenéseitekről milyen visszhang szokott érkezni?
VLADI: Jellemző módon általában azok a kiadványaink fogynak a legjobban, amiket lehúznak – akár komolyabb kritikákban, akár fanok által írt véleményekben. Ez fordítva is igaz: a Dampyr mindenkitől pozitív kritikát kapott és alig fogy… A Marvel kiadványainkra is jellemző, hogy fordított összefüggés van a tetszési index és az eladások között. Ákossal mindig azon viccelődünk, hogy nem azt fogjuk kiadni, ami tetszik az embereknek, hanem csak azokat, amit elég sokan szidnak… (nevet)
GEEKZ: Hogyan módosíthatja a piac ilyen reakciója a profilotokat?
VLADI: Ki lehet jelenteni, hogy az európai képregényekre nagyon kicsi a kereslet, gyakorlatilag jelenleg nem eladhatóak a magyar piacon, ezért ezekkel a kiadványokkal le fogunk állni a közeljövőben.
ÁKOS: Ez mindig függ a trendektől – lehet, hogy egyszer az olasz ponyva-hangulat megint divatba jön… (GEEKZ megjegyzés: bárcsak úgy alakulna…)
VLADI: Sajnos a Marvel képregények helyzete sem rózsás, mert a színes képregények előállítási költségei magasabbak, mint a fekete-fehér képregényeké (például a mangáké), és nemhogy jobban, de még rosszabbul is fogynak.
GEEKZ: Mi a helyzet a jövőbeli megjelenésekkel?
VLADI: Egy kicsit muszáj visszafogni az új megjelenéseket, mert a piac nem vesz fel ennyi friss kiadványt, túlságosan kicsi a kereslet. (A konkurencia egyébként ugyanígy lassít…) Voltak kevésbé ügyes választásaink, például a Dampyr – ezt most már befejezzük, az első hat részt már megvettük a jogtulajdonostól –, ezeket kisebb példányszámban és magasabb áron tudjuk csak kihozni, de legalább be tudjuk fejezni a sorozatot. A kiadónak el kell tudnia tartania magát, a piacnak kell meghatároznia egy vállalkozás sorsát.
ÁKOS: Érezhető a nehéz gazdasági helyzet, gyengül a vásárlóerő (ezt a Comicsinvesten keresztül is érezzük), kevesebben adnak ki több ezer forintot egy képregényre.
GEEKZ: Mi a különbség a mangák és a hagyományos képregények piaca között?
VLADI: Gyakorlatilag el lehet mondani, hogy a két piac élesen különválik: vásárlók szempontjából kicsi, maximum tíz százalékos az átfedés. A manga olvasók rétege jóval szélesebb és látványosan fejlődik, szemben a képregény-olvasókkal. Mangából jóval több jelenik meg, mint európai és amerikai képregényből összesen, ennek ellenére ezek a kiadványok nagy része sikeres tud lenni, holott a képregény-megjelenéseknek csak elenyésző hányada sikeres. A manga-olvasók körülbelül hetven százaléka lány, műfajtól függetlenül: a fiúknak szóló shonen-mangákat ugyanilyen arányban szintén lányok olvassák! Az pedig, hogy a mangák elveszik az olvasókat, elfoglalják a piacot a képregények elől, abszolút nincs így, a mangák egy teljesen új olvasóréteget hoztak létre maguknak. A lányok se Magyarországon, se Amerikában nem olvastak képregényt (az olvasók pár százaléka volt lány), mangát viszont igen. Amerikai kereskedőkkel készített riportokban olvastam, hogy vannak mangás lányok, akik később érdeklődni kezdenek a képregények iránt is.
GEEKZ: Lehet ilyesmit várni Magyarországon is?
VLADI: Mi ebben nagyon bíztunk, és próbáljuk megtéríteni a manga-olvasókat a képregények számára is, de ez egy nagyon nehézkes dolog, mert a két piac között alig van átjárás: számomra teljesen érthetetlen módon be vannak gubózva a képregény- és manga-olvasók, kevesen érdeklődnek a másik oldal iránt.
GEEKZ: Miben látjátok a magyar képregényes helyzet legnagyobb problémáját?
VLADI: A kis piacon, azaz csekély keresleten kívül főként a terjesztésben. Ha Magyarországon a terjesztés jól működne, szerintem minimum kétszerannyi képregényt lehetne eladni, mint most, a kiadók pedig nyereséget tudnának termelni. A jelenlegi helyzet mellett azonban a terjesztők gazdagodnak meg, a kiadók az ő zsebeiket tömik, nem a sajátjukat. Hogy milyen módszereik vannak? Nem vallják be a valós fogyásokat, később, lassanként csepegtetik az információt. Általános a szakmában az is, ha egy terjesztő egyszerűen csak nem fizet, és csak fenyegetőzések által lehet pénzhez jutni.
ÁKOS: És ez teljesen általános a szakmában…
VLADI: Ezek a terjesztők közt vannak óriási, nagynevű, milliárdos cégek is – és ezek veled, a fennmaradásért küzdő kis kiadóval úgy szúrnak ki, ahogy tudnak… szóval nagyon gáz a helyzet. Az már egy ügyes kiadónak számít, ami meg tud élni… Én, bevallom, besokalltam ettől. Persze látunk azért javulást is a piacon: amikor a XIII vagy a Fekete-fehér antológia megjelent, a képregények még egyáltalán nem voltak megtalálhatóak a könyvesboltokban. A hálózatok közül egyébként számunkra egyedül az Alexandra produkál normális fogyásokat, de van, akik azt mondják, hogy nekik a Libri is.
GEEKZ: Tervek a jövőre nézve az ügyben?
VLADI: Szeretnénk a saját, nem terjesztőkön keresztül történő eladásainkat növelni azzal, hogy az új megjelenések egy ideig, körülbelül másfél hónapig csak rajtunk és képregényboltokon keresztül lesznek megvásárolhatóak. Ez azért lenne fontos, mert ha mi adjuk el direkt a könyveinket, még a nagy kedvezmény (harminc százalék) ellenére is nagyobb a bevételünk. A terjesztők általában ötven – de néhányan már vérszemet kaptak, és ötvenöt vagy még több – százalékra viszik fel a jutalékukat. Ez azt jelenti, hogy a kiadvány piaci árának több mint a felét elteszik! Ha harminc százalék kedvezményt adunk is, még mindig húsz százalékkal több bevételünk lesz, amit azonnal vissza tudunk forgatni más kiadványokba, míg ha könyvesbolton keresztül adjuk el, lehet, hogy évek múlva kapjuk meg a pénzt.
ÁKOS: Aztán a vidéki lakosságot is el kéne érni valahogy. Rengeteg vidéki városban egyáltalán nem kaphatóak képregények.
GEEKZ: A képregényboltok konkurenciát jelentenek a netes eladásoknak?
VLADI: Egyáltalán nem. Mi örülnénk, ha több képregénybolt lenne, már csak azért is, mert az utcáról, plázából betérő embereket is meg tudnánk fogni esetleg a kiadványainkkal – ahogy nyilván a többi kiadó is. De hát nehezen élnek meg a boltok is…
GEEKZ: Mi a véleményetek a netes magyarított képregényeket tartalmazó oldalakról?
VLADI: Két kivétellel pozitív benyomásaink vannak, gyakorlatilag mindig első szóra leszedték a honosítást, amikor megjelent egy friss kiadásunk. Sőt, volt, hogy a fordító nyersfordításnak felhasználta a honosított verziót. A The Ultimates esetében nem tudtuk elérni az oldal tulajdonosát, pedig már az ismerőseit is megkerestük minden lehetséges módszerrel! Kénytelenek voltunk hát a szolgáltatónál lelövetni az oldalt, mert az amerikai jogtulajdonosokkal aláírt szerződésben vállaltuk, hogy minden hasonló esetben el kell járnunk a képregényt közzétevőkkel szemben. A másik eset pedig az volt, hogy a Rozsomákot valaki megosztotta egy magyar bittorrent oldalon – ráadásul a mi kiadásunk scan-jéről van szó, nem is honosításról! Még be is szóltak neki a felhasználók, hogy minek scan-t közzétenni, mikor vannak belőle honosítások is? Végül is egy szelídebb, majd egy erélyesebb figyelmeztetés után leszedték az anyagot az oldalról. Amúgy nincs gondunk a honosítással, csak abban kéne megegyezni szerintem, hogy a vadonatúj amerikai kiadványok esetén legalább fél, egy évet várni kéne, mert vannak boltok, amik behozzák őket (például a Trillian). De hát persze vannak képregények, amiket máshogy nehéz lenne elérni, mint scan-ben, és a legnagyobb baj még mindig nem a scan-ekkel van, hanem a képregények iránti érdeklődés csekély voltával.
GEEKZ: Köszönjük az interjút és sok szerencsét kívánunk minden jövőbeli megjelenéshez minden hazai geek nevében!
(Az interjú 2008 őszén készült, a csúszásért az érintettek - főként az olvasók - szíves elnézését kérjük!)
A magyarországi képregénypiac egyre sokasodó résztvevőinek bemutatására indított sorozatunkban (eddigi interjúalanyaink: Képes Kiadó, Vad Virágok Könyvműhely, Kingpin és Delta Vision), most egy újabb kis kiadót veszünk sorra, ami nem kisebb legendát támasztott fel, mint Lucky Luke-ot, akit sokan Willám Will-ként vagy Talpraesett Tom-ként ismertek meg először. Lássuk hát először a megszokott alapkérdéseket:
Először talán egy rövid bemutatkozás azon olvasóink kedvéért, akik esetleg még nem hallottak volna rólatok…
Simon István vagyok, a Pesti Könyv kiadó vezetője.
Pár szó a kiadó profiljáról, célkitűzéseiről…
Kis kiadó vagyunk évi négy-öt kiadvánnyal, ezek mindegyike képregény.
Hogyan kerültél közelebbi ismeretségbe a képregényekkel?
Gyerekkoromban. A hetvenes nyolcvanas évek Magyarországán elérhető képregényeket forgattam. Az Alfát, illetve az újvidéki kiadásban megjelent Asterix és Talpraesett Tom/Willám Will kiadványokat, természetesen a Mozaikot, a külföldiek közül pedig a Pifet és a Fix und Foxi képregény újságokat.
Mi indított arra, hogy belevágj a képregénykiadásba?
Már hét-nyolc éve terveztük a feleségemmel, hogy belevágunk a könyvkiadásba, közben néhány évig üzemeltettünk egy könyvesboltot is, hogy a fogyasztói oldalról is megismerjük a szakmát. Többféle könyv kiadásán töprengtünk, ezek nem mindegyike volt képregény, de végül a legéletképesebb ötletnek a Lucky Luke sorozat kiadása tűnt.
Ez pontosan mit jelent? A legismertebb, legkedveltebb, legeladhatóbb választást?
Is, is, Lucky Luke azon túl, hogy egy mai gyerek által is élvezhető és folyamatosan megjelenő képregénysorozat, hiszen éppen decemberben jelent meg Franciaországban a 76. kötete, a mai harminc-negyvenes korosztály számára ennél jóval többet jelent. Nagyon sokan érzelmileg kötődnek hozzá, egy kicsit újraélik a gyerekkorukat, örömmel várják az új epizódokat és gyűjtik, mint annakidején tizenéves korukban. Az eladhatóság kapcsán azért nem ennyire rózsás a helyzet, de a sorozat szerencsére másfél éve önfenntartó.
Hogyan kezdtél neki, volt-e idevágó háttered, segítséged, körülbelül mekkora nagyságrendű beruházást igényel egy ilyen elhatározás?
Közel egy éves tárgyalás eredménye volt, amíg megegyeztünk a jogtulajdonossal. A Lucky Luke Franciaország egyik legnépszerűbb képregénye, igazi nemzeti kincs, ezért érthető, hogy alaposan meg akarták ismerni azt, akinek eladják a külföldi jogokat. Háttérként akkor még ott volt a könyvesboltunk, és az ismeretségi körünkben is voltak olyanok, akik a könyves szakmában dolgoztak. Az akkoriban formálódó képregényes közélet képviselőivel is felvettük a kapcsolatot. Mivel egy hosszú sorozat kiadásába vágtunk bele ezért a költségek milliós nagyságrendűek voltak.
Szerinted végül mi lehetett az, ami miatt megkaptátok a kiadás jogát?
Ennek sok összetevője lehetett, biztosan segített, hogy volt már könyves tapasztalatunk. Aztán a harmadik, vagy negyedik levelünket, amire választ kaptunk már nem angolul, hanem franciául írtuk. Ezen kívül szerepe lehetett annak is, hogy más nagyobb kiadó nem érdeklődött a sorozat iránt.
A Lucky Luke albumokban fordítóként is szerepelsz, nem csak kiadóként. Kényszerűségből vagy tudatosan döntöttél emellett? Arra is kíváncsi lennék, hogy eredeti francia nyelvből fordítasz vagy angol nyelvű kiadás alapján?
A feleségem fordítja, és természetesen franciából. Az én szerepem tulajdonképpen homályos, inkább csak félig-meddig szerkesztem a kiadványt. Már a harmadik szám óta tervezzük, hogy leveszem a nevem a fordítók közül, de nyomdába adás előtt mindig akkora a kapkodás, hogy ez valahogy elmarad.
Milyen kiadványaitok jelentek meg eddig és mi alapján esett ezekre a választás? Mi nyom többet a latban, a személyes preferencia vagy az üzleti szempontok?
A személyes preferencia minden esetben nagyon fontos. A kiadónak hinnie kell abban, amit kiad. Mielőtt belevágtunk volna, újra elolvastam a régi Talpraesett Tom füzeteimet. Másik kiadványunk a Lángoló Hold című, tajvani -elsősorban lányok számára szóló- manhua sorozat. Annak is izgalmas, élvezhető története van, a rajzok pedig nagyon jó minőségűek. Természetesen az ember úgy vág bele egy kiadásba, hogy bízik benne, hogy az üzletileg sikeres lesz.
Miért pont manhua-ra esett a választás? Rengeteg japán vagy koreai képregény közül lehet választani, mégis egy tajvani mellett döntöttetek…
Kiadó társaktól tudtuk, hogy a japán kiadványok jogainak megszerzése elég nehézkes és anyagilag is megterhelő, úgyhogy abban nem gondolkodtunk. A koreai kiadványok is szóba jöhettek volna, de a lehetőségek közül Selena Lin sorozatai voltak a legszimpatikusabbak.
Milyen nagyságrendben éri meg (vagy ésszerű) képregényt kiadni?
Itt nem a nagyságrendet érzem a kardinális kérdésnek, hanem azt, hogy jól becsüljük meg az adott képregény célcsoportját, és a kiadott mennyiséget, valamint az árat ehhez igazítsuk. Akár néhány száz példányban is ki lehet adni nyereségesen, vagy inkább azt mondanám, hogy veszteség nélkül képregényeket, de ez csak akkor működik, ha a jogtulajdonos ebben partner, és elfogadja, hogy a hazájában esetleg százezres nagyságrendben eladott képregényekre Magyarországon maximum 500 ember kíváncsi. Kis példányszám esetén természetesen a terjesztés sokkal bonyolultabb, és nagyon fontos a vevők és a kiadó közötti személyes kapcsolat. A kiadóknak persze a legegyszerűbb az lenne, ha simán beömlesztenék a kiadványaikat a könyvnagykerekbe, ebben az esetben azonban minimum 1000, de inkább 2000 példányt kellene nyomni belőlük.
Hogyan oldjátok meg a terjesztést és a reklámot?
Fő partnerünk a Lapker. De könyvesboltokban, az 576 üzletekben és persze a képregényboltokban is kaphatóak a kiadványaink. Sajnos a képregénykiadás ma még nem akkora üzlet, hogy a marketingre fordított túl nagy összeg megtérülne. A Lucky Luke kiadványok sikerét elméletileg segíthetik a boltokban kapott DVD-k, és mozifilmek.
A ti kiadótok egyedi ezen a téren, hiszen nem ismerek másikat, aminek a kiadványai újságárusoknál kaphatóak. Nehéz volt ezt tető alá hozni?
Ez nem nehézség kérdése, teljesen a kiadó döntésétől függ. A Lucky Luke-ot annak idején az újságárusoknál szerezték be a vevők, ezért logikusnak tűnt, hogy most is ez lesz a fő értékesítési csatorna, viszont a Lángoló Holdat kizárólag könyvesbolti forgalomban értékesítjük. Mindkét értékesítési formának megvannak a maga előnyei és hátrányai, ami az egyik képregénynél működik az a másiknál nem. Őszintén szólva a képregényes piacon talán a Tintin az egyetlen melynél talán még lenne létjogosultsága az újságos terjesztésnek, de a többit inkább én is könyvesboltba vinném.
A visszajelzések alapján melyek a legsikeresebb köteteitek?
A Lucky Luke sorozat Daltonos részei.
Mi a véleményed a magyar képregénypiac jelenlegi helyzetéről?
Egy meglehetősen kis piac, különösebb bővülést nem tapasztaltam az elmúlt pár évben, bár az örömteli, hogy a képregények elfogadottsága valamelyest növekedett és már nem ciki képregényt olvasni.
A korábbi évekhez képest egyre több kiadó vág bele a képregénykiadásba. Ez az olvasók szempontjából rendkívül örömteli, de mi a helyzet kiadói szempontból?
Ehhez nincs mit hozzátenni, szabad verseny van, aki ebbe belevág, az nagyjából tudja, hogy mire számíthat.
Mennyiben segítenek (esetleg hátráltatnak) a magyarországi különböző képregényes kezdeményezések (Képregény.net portál, Képregény Börze, Képregény Fesztivál, etc.)?
Mindenképpen pozitív a szerepük, elsősorban az elkötelezett kis kiadók esélyeit növelik, hogy a kiadványaik iránt érdeklődőkkel hatékonyabban tarthassák a kapcsolatot.
Kapcsolatban vagytok-e a hazai képregényes élet más szereplőivel (más kiadók, képregényes fórumok, etc.)?
Persze, tagjai vagyunk a Magyar Képregénykiadók Szövetségének, és ezen túl is személyes jó kapcsolatot ápolunk a társkiadók frontembereivel.
Mi a véleményed a Magyar Képregény Akadémiáról, illetve tevékenységéről?
Az MKA sok, nagyon tehetséges rajzolót vonz magához, ami miatt mindenképpen nagyon jó, hogy van ez a szervezet.
Szerinted milyen a képregény megítélése a hazai médiában és vajon lehet-e ezen változtatni?
Egyre jobb, néhány év alatt nem lehet csodát várni, de azért javul a megítélés.
Milyen állásponton van a kiadó a különféle netes honosító oldalakkal kapcsolatban, jelenthetnek-e komoly fenyegetést egy kiadó munkájára, esetleg akár segíthetik is?
A mi munkánkat eddig sosem hátráltatták, sőt helyenként hasznos információkat kaptunk tőlük.
Segíthet-e megismertetni a képregény az olvasás szeretetét a fiatalok újabb generációjával?
Talán igen, talán nem, bár személy szerint nem látok összefüggést a két dolog között, de a képregénynek nem is ez a funkciója. Ez egy régi érv, amit a képregények barátai a képregénnyel szemben szkeptikusoknak hoztak fel, azért, hogy azok jobban elfogadják a műfajt. Szerencsére ma már túlléptünk ezen, és egyre inkább azt hangsúlyozzuk, hogy a képregény a kilencedik művészeti ág, önálló, gazdag, és nagyon trendi műfaj, nem pedig valamiféle segédolvasókönyv általános iskolás gyerekek részére.
Közelebbi és távolabbi kiadói tervek?
Ötleteink vannak, de a gazdasági válság miatt egyelőre kivárunk.
Azért remélhetőleg ez a Lucky Luke kötetek gyakoriságát nem érinti, ugye?
Reményeink szerint a jövőben maximum a máskor is előforduló bénázás (digitális anyag késve jön, nyomdai csúszás, stb.) miatti egy-két hetes csúszások fordulhatnak elő.
Köszönjük az interjút, és reméljük marad elég puskapor az összes Lucky Luke kötet kiadásához...
Az alábbi videót még A nyomozó premierje előtt illett volna a Geekz-olvasók elé tárni, de magam is csak most bukkantam rá. Még márciusban szerepelt az M1 Abszolút című műsorában Gigor Attila, ahol a film forgatási helyszíneire (boncterem, antikvárium) visszatérve mesél a sztoriról, kedvenc könyvéről, képregényéről, a videójátékok evolúciójáról és a forgatókönyvírás nehézségeiről. (Fun fact: a portré készítője ifj. Sebő "nemzetgyalázó" Ferenc, a hírhedt Gecy rendezője.)
Sorozatunk legutóbbi installációjában a Kingpin Kiadót faggattuk a Kilencedik Művészettel kapcsolatban, most pedig egy fantasy-, sci-fi- és szerepjáték-berkekben már jól ismert kiadót kerítünk sorra: a kék sarokban a Delta Vision Kiadó színeiben Kleinheincz Csilla (író, fordító, főszerkesztő, Hanna) és Járdán Csaba (szerkesztő, szürkecsuklyás), a piros sarokban a Geekz teljes gárdája (semmit sem bízunk a véletlenre)... Fogvédőket becsatolni...
Először talán egy rövid bemutatkozás azon olvasóink kedvéért, akik esetleg még nem hallottak volna rólatok…
A Delta Vision Kft. 1994-ben jött létre, és már majdnem egy évtizede foglalkozunk könyvkiadással. A fő profilunk a fantasy, de ahogy az évek teltek, úgy szélesedett a kiadói spektrumunk – ma már megjelentetünk sci-fi és misztikus regényeket, sőt a thriller vagy a mágikus realizmus műfajába tartozó műveket is. Mindezeken túl társasjátékok, kártyajátékok és természetesen képregények kiadásával is foglalkozunk – évente mintegy negyven új termékkel bővül a kínálatunk. Kiadói tevékenységünket az utóbbi években a régió szomszédos országaira – Romániára, Szlovákiára – is kiterjesztettük, illetve saját országos bolthálózatunkat is folyamatosan bővítjük.
Pár szó a kiadó profiljáról, célkitűzéseiről…
A célkitűzésünk: szeretnénk a magyar Waterstone-ba oltott DC-vé válni :) Komolyra fordítva: természetesen minél több színvonalas új kiadványt szeretnénk megjelentetni, legyenek azok a külföldön legsikeresebb társasjátékok, legkultikusabb képregények vagy legtöbb díjat elnyert fantasy- és sci-fi kötetek.
Kinek az ötlete volt, hogy a Delta Vision a képregénypiacon is nyisson az olvasók felé?
Már legalább öt évvel ezelőtt felmerült a cég vezetésében, hogy ebben az irányban is érdemes lenne elindulni. A komoly, személyes tárgyalások úgy a japán, mint a francia kiadókkal három évvel ezelőtt kezdődtek a Frankfurti Könyvvásáron.
Hogyan kerültetek közelebbi ismeretségbe a képregényekkel?
A képregénykiadásig két úton jutottunk el. Az egyik a Magyar Anime Társaságon keresztül vezetett, amelynek tagjai közül többekkel már a kezdetekkor igen jó kapcsolatot ápoltunk. Részben a MAT által összefogott rajongói kört látva döntöttünk úgy, hogy megpróbálkozunk a képregények – pontosabban a keleti stílusú képregények – kiadásával. Persze nem ment könnyen: három évbe telt, míg a nevesebb japán mangakiadókkal folytatott tárgyalásaink eredményre vezettek. De meglett a gyümölcse: idén kiadtuk az első eredeti mangánkat, a Berserket, és rögtön utána az Angyalok menedékét.
Párhuzamosan azzal, hogy nyitottunk kelet felé, körülnéztünk a fő profilunkba tartozó fantasy regények képregényes megfelelői között is. Így találtunk rá a Dabel Brothers cégre, amely híres fantasy írók műveit dolgozta át rajzos formába. Először George R. R. Martin Kóbor lovagját jelentettük meg velük közösen, amit Raymond E. Feist Mágus: A tanítványa követett. Azóta persze az európai képregénykultúra terén kihagyhatatlan francia kiadókkal is felvettük a kapcsolatot, és bár mindeddig maradtunk a saját műfajunkon belül – fantasy (Hódítók végzete) és sci-fi (Metabárók kasztja) képregényeket jelentettünk meg világhírű francia alkotóktól –, távlati terveink között más műfajba sorolható képregények kiadása is szerepel.
A francia nyelvű képregények közül miért éppen a Hódítók végzetére és a Metabárókra esett a választás?
Mindkettő nagynevű, „klasszikus” kiadvány, és úgy gondoltuk, bevezetésnek ideális lehet. Fontos volt, hogy gyűjteményes kötet is rendelkezésre álljon belőle franciául, mivel nem szerettünk volna a kint szokásos 48-56 oldalas keménykötésű kötetek kiadásába itthon belevágni. A Hódítók végzete a kiadói profilunkhoz is közel áll, hiszen fantasy, rendkívül aprólékos, gyönyörű grafikával, ami rögtön megragadott bennünket. A választásnál ugyanis nagyban befolyásol bennünket, hogy mi magunk mit tartunk esztétikusnak.
Milyen stílusú/zsánerű BD-ket láttok még jelenleg eladhatónak a rendkívül gazdag frankofón palettáról kis hazánkban?
Ez elég összetett kérdés. A magyar képregénykultúra és -piac fejletlensége miatt ugyanis azoknak a képregényeknek a köre, amelyek jelenleg (rentábilis módon) megjelentethetőek itthon, jóval szűkebb, mint azoké, amelyeket (reményeink szerint) a jövőben érdemes lesz majd kiadni. Tehát nem is annyira az a kérdés, mi adható el ma még Magyarországon, hanem hogy melyek azok a címek, amelyek egyre inkább számíthatnak megfelelő számú érdeklődőre.
A kérdés másik részére válaszolva: rengeteg típus és zsáner létezik még a nyugati stílusú – de akár csak a francia – képregényeken belül, amelyek egyelőre nem, vagy csak alig képviseltetik magukat a hazai piacon. Gondoljunk csak a kifejezetten felnőtteknek szóló – minőségi – erotikus címeken túl a Blacksadhoz hasonló gyönyörű, allegorikus „képregény noir”-okon át a mi Metabárónkhoz hasonló művészi sci-fi sorozatokig.
Mi indított egyáltalán arra titeket, hogy belevágjatok a képregénykiadásba?
Az olvasók nyilvánvaló érdeklődése, a képregénykultúra hazai helyzete és – fájdalom :) – szakmai büszkeség.
Körülbelül mekkora nagyságrendű beruházást igényel egy ilyen elhatározás?
Ha valaki komolyan meg szeretne próbálkozni ezzel a műfajjal Magyarországon, jó pár milliós kezdeti beruházás nélkül nem ússza meg.
Milyen kiadványaitok jelentek meg eddig és mi alapján esett ezekre a választás? Mi nyom többet a latban, a személyes preferencia vagy az üzleti szempontok?
Nyilván szerepet játszik a személyes preferencia is – azt tudtuk, hogy milyen témákat, milyen típusú képregényeket látnánk szívesen a kiadványaink között, melyek lehetnek sikeresek, de igyekeztünk a kategóriákon belül azokat kiválasztani, amelyek ilyen vagy olyan okból megtetszettek, vagy közel álltak hozzánk. A lányoknak szóló képregényeink kicsit kilógnak a sorból – a Bolondok aranyának humora és frissessége egész egyszerűen megtetszett, a Makrancos hercegnő pedig kísérlet volt a kínai manhua megismertetésére (ez utóbbi egyébként olyan jól sikerült, hogy az írónőnek már a második sorozatára szerződtünk le).
De a hazai piacon jelenleg még alapvetően az üzleti szempontok dominálnak. (Kapásból fel tudnánk sorolni legalább öt olyan képregénycímet, amelyeket nagyon szeretnénk megjelentetni – szó szerint vérzik a szívünk érte –, ám egyelőre nem tehetjük, mert üzleti szempontból egészen biztosan bukást jelentenének.)
A fent említetteken túl megjelentettük egy Warcraft-képregénysorozatot (Napkút-trilógia), a Grimm-mesék mangára adaptált – és néhol kissé szokatlan módon átdolgozott – változatát (Grimm-mesék), és elkezdtük az ugyancsak eredeti japán, világhírű Trigun-sorozatot is.
Ha nem titok, vajh mely öt cím kiadása akadt fenn a pénzügyi szempontok szűrőjén?
Sajna ez egyelőre titok, merthogy még nem vesztettük el a reményt, hogy mégis sikerül megjelentetnünk őket.
A japán kiadókkal köztudomásúlag nehéz dűlőre jutni. Milyen nehézségekkel kellett szembenéznetek a Berserk, a Trigun, valamint az Angyalok menedéke kapcsán, és hogyan kerekedtetek felül rajtuk?
Kitartónak kell lenni, udvariasnak és alkalmazkodónak. A japán kiadóknak határozott elképzeléseik vannak arról, hogyan és milyen formában kívánják a mangáikat külföldön viszontlátni, és a feltételeikből nemigen engednek. Ugyanakkor, ha már megszületett a szerződés, nagyon pontosan intézik az adminisztrációs ügyeket.
A legnagyobb problémát talán az okozta, hogy Magyarországon korábban csak rossz tapasztalataik voltak a mangakiadással, és ezért a nagy japán kiadók egymásra vártak, vajon melyikük vállalja először a kockázatot. A félbehagyott és csődbe ment sorozat számukra leginkább presztízsveszteséget jelentene, nem anyagit, de éppen erre érzékenyebbek. Nyitást csak akkor tapasztaltunk, amikor már más kötetek – nyugati stílusú comic bookok, global mangák, illetve koreai és kínai képregények – kiadásával bizonyítottuk: a piac megérett arra, hogy japán címek is belépjenek rá.
Mennyivel könnyebb (vagy éppen nehezebb) manhwák illetve manhuák kiadására szerződni?
Tapasztalataink szerint a koreai és tajvani kiadók kevésbé óvatoskodóak, közvetlenebbek tárgyalás során, és szeretnék minél több nyelven népszerűsíteni kiadványaikat. Szívesen és sok címet ajánlanak és arra törekszenek, hogy az üzlet megköttessék.
Milyen nagyságrendben éri meg (vagy ésszerű) képregényt kiadni?
A hazai képregénypiac nemrég indult újra fejlődésnek, ezért az átlagos példányszámok viszonylag alacsonyak. Mivel mi elsősorban könyvkiadóként működünk, össze tudjuk hasonlítani a fogyásokat: a népszerűbb keleti képregények keresettebbek, mint a könyvek általában, az európai képregények azonban talán még a könyvek átlagfogyását sem érik el. Éppen ezért nehéz döntés képregényt kiadni nálunk – a grafikai anyagok miatt a jogdíj sok esetben jóval magasabb, mint egy regénynél, ugyanakkor nem remélhető nagyobb fogyás. És akkor a hazai könyv- illetve képregénypiac rákfenéjét, a nagykereskedői problémahalmazt még nem is említettük…
Gondosan mérlegelni kell, megéri-e – és milyen nagyságrendben – az adott cím megjelentetése.
Hogyan oldjátok meg a terjesztést és a reklámot?
Ahogy a többiek :) Szorgalmasan küldünk a nagyterjesztőknek kiadványokat, amelyek fogyását aztán ők – részben – lejelentik, majd pedig (többnyire hosszas késedelemmel, heveny rimánkodás után) kifizetik. Általában ugyancsak részben.
Illetve a mi helyzetünk annyival kedvezőbb kissé, hogy saját bolthálózatunkban is tudjuk kínálni a kiadványainkat.
Reklám: online módokon, a rendezvényeken szóróanyagok segítségével, valamint keresztreklámokkal úgy a saját kiadványainkban, mint más kiadókkal közösen.
A visszajelzések alapján melyek a legsikeresebb köteteitek?
A legsikeresebb képregényünk a Grimm-mesék manga, ezt követi a Warcraft- és a Makrancos hercegnő-sorozat. De a Berserk és az Angyalok menedéke is erősen jön föl…
Mi a véleményed a magyar képregénypiac jelenlegi helyzetéről?
Kissé nyomott, rendkívül alultáplált csecsemőre emlékeztet, akit néhány csontsovány – ám reménykedő – dada áll körbe. A háttérben pedig mintha a nagy tápszercégek képviselői pókereznének, szivarral a szájukban…
A korábbi évekhez képest egyre több kiadó vág bele a képregénykiadásba. Ez az olvasók szempontjából rendkívül örömteli, de mi a helyzet kiadói szempontból?
Úgy tűnik, hogy a hazai képregénypiac az utóbbi néhány évben talán feltámadt haló poraiból. Ebben nem kis szerepe van az igazi rajongók által beleölt rengeteg munkának és energiának, valamint annak, hogy mostanában nyílt lehetőség a keleti stílusú képregények hazai megjelentetésére is. Ez utóbbiak terén véleményünk szerint a kezdeti nagy boomot mindenképpen valamiféle tisztulási folyamat fogja követni – kialakul, hogy mely kiadóknak, milyen területtel, milyen címekkel érdemes foglalkozniuk.
A „nyugati típusú” képregények terén a feltámadás egyelőre várat magára. Ördögi körben forgunk különben: ahhoz, hogy sokféle színvonalas nyugati képregényt jelentethessünk meg, megfelelő olvasói érdeklődésre van szükség – ám megfelelő olvasói érdeklődés csak egészséges, fejlett képregénykultúra esetén várható, amelynek a megteremtéséhez viszont sokféle színvonalas kiadványra van szükség…
A következő kérdést igyekszünk minden kiadónak feltenni, akihez csak szerencsénk van. Tehát: belevágnátok-e magyar szerzői képregények kiadásába, amennyiben úgy ítélnétek, hogy megüti a megfelelő mércét?
Ez sajnos nem csak mérce kérdése – kaptunk már anyagot, sőt találkoztunk is magyar szerzői kiadványokban tehetséges rajzolókkal, továbbá olvastunk pár izgalmas szinopszist és forgatókönyvet, de a megvalósításhoz elsősorban pénzre van szükség. És a várható nyomdaköltség, borítóár és fogyás fényében könnyen kiderül, hogy nemigen tudná ma Magyarországon egyik kiadó sem megfizetni a készítőket. Más lenne a helyzet, ha több ezres fogyásokkal lehetne számolni, ám sajnos hazánkban jelenleg az európai típusú képregények jóval kevésbé fogynak, mint mondjuk a keleti mangák.
Mennyiben segítenek (esetleg hátráltatnak) a magyarországi különböző képregényes kezdeményezések (Képregény.net portál, Képregény Börze, Képregény Fesztivál, etc.)?
Igyekszünk az összes nagyobb képregényes portállal tartani a kapcsolatot és részt venni minden rendezvényen, mind Budapesten, mind vidéken. Utóbbiak különösen sokat segítenek a képregény népszerűsítésében és abban, hogy megtaláljuk az olvasóinkat – a képregénykedvelők nagy része még mindig a rendezvényeken gyűjti be kedvenceit, és nem a könyvesbolt az első hely, ahol keresni kezdi őket –; bár ahogy egyre több boltban található már képregénysarok vagy -polc, úgy remélhetőleg ez is változni fog.
Kapcsolatban vagytok-e a hazai képregényes élet más szereplőivel (más kiadók, képregényes fórumok, etc.)?
Alapítótagjai vagyunk a Magyar Képregénykiadók Szövetségének, ezért folyamatosan kapcsolatban vagyunk a többi kiadóval.
Mi a véleményed a Magyar Képregény Akadémiáról, illetve tevékenységéről?
Magyarországon képregénykultúra elképzelhetetlen hazai alkotók nélkül; szerencsére nem csak a régi rajzolók kiadványai elérhetőek, hanem sorra jelennek meg a feltörekvő művészek képregényei is részben önerőből, részben a magyar kiadók vagy a Magyar Képregénykiadók Szövetségénektámogatásával. A grafikai megvalósítás sok esetben nem marad el a külföldi képregényektől. Úgy gondoljuk, rajzolóban nincs vagy nem lesz hiány – a kérdés inkább az, hogy akad-e elegendő tehetséges képregényíró is melléjük? Jelenleg a rajzolók sok esetben maguk találják ki a sztorit is, de a grafikai tehetség nem minden esetben párosul dramaturgiai érzékkel. Előbb-utóbb azonban talán a mesélők is kedvet kapnak ehhez a műfajhoz, és megtalálja a zsák a foltját.
Szerinted milyen a képregény megítélése a hazai médiában és vajon lehet-e ezen változtatni?
Az utóbbi években, elsősorban a képregényes rendezvények megszaporodásának és nagyobb sajtóvisszhangjának köszönhetően érezhető némi változás: egyre többen fogadják el, hogy a képregény nem csak gyerekeknek szólhat és nem „lebutított regény”, hanem önálló műfaj, amely rendkívül széles spektrumon mozog.
Milyen állásponton van a kiadó a különféle netes honosító oldalakkal kapcsolatban, jelenthetnek-e komoly fenyegetést egy kiadó munkájára, esetleg akár segíthetik is?
Könyvkiadó online kalózkodástól még nem ment tönkre, sőt: az online tartalmak általában kimondottan segítik az adott kiadványok népszerűsítését és növelik fogyását. Persze a kifejezetten jogsértő viselkedés az hosszú távon senkinek sem előnyös; sem a kiadóknak, sem a szerzőknek, sem az olvasóknak.
Segíthet-e megismertetni a képregény az olvasás szeretetét az fiatalok újabb generációjával?
Ezt a feladatot szerintünk nem a képregénytől kellene várni, és eleve hiba úgy gondolni erre a műfajra, mint a könyvek fogyaszthatóbb alternatívájára. Persze a minőségi művek – legyenek azok akár kép-, akár „klasszikus” regények – mindenképpen nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy a fiatalok ismét elkezdjenek olvasni.
A Watchmen magyarországi megjelenése kapcsán: milyen jövőt jósoltok a kiadványnak?
Csilla: Személy szerint nagyon kíváncsi vagyok rá, mert nagyon jó képregénynek tartom, remélem, a fordító jó munkát végez. A három kötetre bontás ésszerű lépésnek tűnik, így remélhetőleg jól fog fogyni, különösen, ha a mozifilmet bemutatják. Azt nem tudom, bestseller lesz-e, de a kiadása valószínűleg megtérül.
Csaba: Természetesen én is várom a Watchment. Ha a kiadó megfelelő munkát végez, mindenképpen kiemelkedő színvonalú képregény születik. Jósolni nem merek, de őszintén remélem, hogy a piac kedvezően reagál majd rá, mert azzal mindenki csak jól járna.
Mondanátok pár példát a kedvenc képregényeitek közül, lehetőleg kiragadva egyet-egyet a manga, az amerikai és az európai képregénykínálat mindegyikéből?
Csilla: Bár sok mangából készült animét néztem, magukat a mangákat kevésbé ismerem, nem gyűjtöttem őket korábban, warez oldalakon meg nem nagyon forgolódtam – főleg azóta kezdtem olvasni mangákat, hogy mi is a kiadásukba kezdtünk. A magyar kiadások közül a Nana fogott meg legjobban. A francia képregények közül – ha a gyermekkori nagy élményeket, az Asterixet meg a Rahant nem számítjuk – a spanyol szerzőségű Blacksad jön be nagyon. Az amerikaiak közül Gaiman Sandmanjét és Alan Moore képregényeit kedvelem – és a képregénykönyvek mellett a másik végletet, a néhány kockás stripeket. Ezeket főleg a neten olvasom, naponta ellátogatok a Wulffmorgenthaler, a Count Your Sheep és a Sinfest oldalaira, Kázmér és Huba pedig hírlevélben érkezik.
Csaba: Amerikai oldalról Calvin and Hobbes nekem is kétségkívül az elsődleges a kedvenceim, illetve Gary Larson sztripjeinek különféle gyűjteményei, amelyek általában szimplán csak zseniálisak. Na meg persze Magdalena és társai Eric Basalduától és Marc Silvestriéktől (éljen a klerikális reakció). Francia oldalról a spanyol :) Blacksad közös rajongásunk tárgya Csillával. De nagyon tetszenek mostanában az angol Sláine kötetei is. Manga: erre a területre talán még inkább igaz, mint a többire, hogy egy élet is kevés lenne a megismeréséhez. Nekem személy szerint a japán kínálatból leginkább a gekiga-típusú képregények tetszenek, illetve a CLAMP bizonyos mangái (például a Sirahime), vagy a Sinobi no Onnához (Kayono) hasonló kötetek.
Közelebbi és távolabbi kiadói tervek?
Mindenképpen folytatjuk megkezdett sorozatainkat, és szeretnénk tovább bővíteni a kínálatunkat koreai manhwákkal és további kínai manhuákkal.
Bónusz kérdés egyenesen a Geekz egyik, a témát illetően rendkívül izgatott tagjától: mi lesz az idénre ígért Terry Pratchett: Őrség! Őrség!-ének kiadásával?
Az idei kapacitásunkba már nem fért bele, ezenkívül a fordítóváltás miatt újra kell fordítanunk a nevek egy részét. Az őrség tagjainak új neveivel először a most következő Pratchett-regényben, a Men at Arms-ban találkozhatnak az olvasók, ha ez a fordítás elkészül, elvileg nincs akadálya az Őrség! Őrség! kiadásának sem.
Köszönjük az interjút és remélhetőleg legközelebb a Titkos Ötök valamelyikének kiadása kapcsán találkozhatunk...
A Kingpin Kiadóval készített interjúnk folytatásában a lovak közé csapunk és olyan kérdésekre keresünk (és kapunk is) válaszokat, mint mi fán terem a Képregény Nagyker, milyen a hazai képregénypiac helyzete és megítélése a médiában, mik a kiadó mögött álló képregényrajongó személyes kedvencei és milyen megjelenésekre számíthatunk tőlük a közeljövőben. Na de vajon mit szól ehhez Norman Osborn?
Hogyan oldjátok meg a terjesztést és a reklámot?
A terjesztéssel már nincs gond: egy ideje többé-kevésbé elismerik a terjesztők is a képregény kötetek jogosultságát, és rendelnek belőlük rendesen. A két legnagyobb terjesztőnk az Alexandra és a Képregény Nagyker. Ez utóbbi szállít minden olyan helyre, ahova egyénileg nem tudnánk bevinni a könyveinket, például az 576 üzletekbe. De sok esetben a kiadó döntése, hogy rájuk bízza-e a könyvei terjesztését, vagy maga viszi be mindenhova. Utóbbi esetben jóval több vele a munka, és az adminisztráció, de valamivel több a jutalék is. A reklám viszont kemény dió. Gyakorlatilag csak ingyenes lehetőségek jöhetnek szóba, mert egy képregénykiadás sosem nyereséges annyira, hogy még egy fizetett reklámot is kitermeljen. A Marvel képregényeket tudom hirdetni a Semic-lapokban (kölcsönösségi alapon), honlapokon, vagy éppen az olvasóink által vezetett helyeken: az [origo]-n, 576 Konzol magazinban, Tattoo magazinban, stb. Ahol csak van könyvajánló és ismerős.
Mit lehet tudni a Képregény Nagykerről? Megvallom őszintén, még sosem hallottam róluk...
Vannak olyan terjesztők, akik vagy képregényeket nem hajlandóak bevenni, vagy ennyire kis példányszámmal nem foglalkoznak, mint amennyit mi a képregényekből nyomtatunk, vagy egyszerűen nem akarnak ennyi kis kiadóval foglalkozni. A Képregény Nagyker azért (is) alakult, hogy összefogja a kis kiadókat, és egyben vigye be ezekhez a terjesztőkhöz a könyveinket. Hatalmas segítséget nyújtanak ezzel, enélkül egyszerűen nem létezhetne a képregény kiadásunk.
Azt lehet tudni, hogy kik állnak a Képregény Nagyker mögött?
A Képregény Nagykert, ha jól emlékszem, Németh Vladimir (a Fumax kiadó tulajdonosa) kezdte el, de néhány éve abbahagyta. Egészen mostanáig a Képes Kiadó tulajdonosa, Korcsmáros Gábor folytatta, ezekben a napokban veszi át tőle az Ulpius-ház.
A visszajelzések alapján melyek a legsikeresebb köteteitek?
Valószínűleg mindenki azt várná, hogy Pókembert mondok, de nem: a Bosszú Angyalai: Káosz az eddigi legsikeresebb képregényünk. Erősen ironikus, hogy eredetileg azt a kötetet ki se akartam adni: egyből az Új Bosszú Angyalaival akartam kezdeni, de aztán a jogtulajdonos rádumált.
Képregényes körökben te vagy "A" Pókember-szakértő. Hogyan sikerült abban az időben felépíteni az eredeti amerikai füzetekből álló gyűjteményedet, amikor a legtöbb fiatal még csak Kockást olvasott és hogyan tudsz "up-to-date" maradni mostanság?
Nos, elsősorban az amerikai füzeteim közel sem annyira régi keletűek. Nagyjából az oroszlányi börze óta vannak egyáltalán amerikai képregényeim. Pontosan emlékszem, hogy egyetlen egy volt előtte, ott vettem meg még kettőt, illetve kaptam egyet ajándékba. Nekem elsősorban svéd-dán-norvég Pókember gyűjteményem volt, amit még az iskolából őriztem meg. Később jöttek hozzá hollandok is, de amerikaiak csak bő 10-15 évvel később lettek. Aztán elkezdtem kijárni Bécsbe börzékre, és képregényboltokba, úgyhogy minden évben nőtt a gyűjteményem. Ma meg már itt a net, lehet rendelni közvetlenül a Marveltől, DC-től képregényeket, lehet a Trillian képregényboltban is, illetve már a bécsi börze szervezője is eljár hozzánk börzére. Én is ezekből a lehetőségekből válogatok, hogy mindig képben legyek, és mindig megszerezzem a legújabb kiadványokat is.
Mi a véleményed a magyar képregénypiac jelenlegi helyzetéről?
Én nem látom borúsan a helyzetet. Évről-évre egyre több kiadvány jelenik meg, és úgy tűnik, elférnek egymás mellett. Nyilván lesz egy határ, sőt, szerintem épp ezt a határt feszegetjük, de ha „csak” ennyi képregény fog megjelenni évente, mint idén, szerintem nagyszerű lenne. El tudom képzelni, hogy jövőre azért már lesz néhány kiadvány, ami nem marad életképes, de alapvetően optimista vagyok – ez csak annyit jelent, hogy eljutottunk végre odáig, hogy egy mai képregénykedvelő fiatal válogathat a megjelenő művek között. Két-három éve még örültünk, ha megjelenik egy bármiféle képregény itthon, ma pedig már mindenki arra költheti a pénzét, amit igazán szeretne olvasni. Szerintem fantasztikus, hogy eddig eljuthattunk, de ez nyilván egy határ is: innentől már csak akkor vezethet felfelé út, ha sikerül bővíteni a képregényolvasók táborát. Ez viszont már a legnehezebb feladataink egyike.
A korábbi évekhez képest egyre több kiadó vág bele a képregénykiadásba. Ez az olvasók szempontjából rendkívül örömteli, de mi a helyzet kiadói szempontból?
Szerencsére elég jó a viszony a kiadók között, így igyekszünk nem vágni egymás alatt a fát. Nagyjából kialakult már minden kiadó irányvonala; melyikük milyen irányba halad a kiadványaival, és eddig még sikerült párhuzamos utakat találnunk. Bízom benne, hogy ez továbbra is így lesz. Az biztos, ha én bepróbálkoznék más irányvonallal, előtte egyeztetnék az adott vonal képviselőjével. Attól mondjuk nem kell tartani, hogy mangát fog kiadni a Kingpin (kivéve egy lottó ötös esetén a Battle Royalt), de sose lehet tudni.
Mennyiben segítenek (esetleg hátráltatnak) a magyarországi különböző képregényes kezdeményezések (Képregény.net portál, Képregény Börze, Képregény Fesztivál, etc.)?
Minden ilyen azért alakult, vagy létezik, hogy segítse a képregényolvasókat abban, hogy hozzájussanak a napi betevőhöz. Így hát a válasz az összes lehetőségre az, hogy nagyon is segítenek. A kepregeny.net a legnagyobb képregényes oldal itthon, és nagyon komolyan veszik a képregényes felelősségüket. A Börze és a Fesztivál pedig személyes kontaktust teremtenek a kiadó és az olvasó között, ami nagyszerű dolog. A Fesztivál a legnagyobb képregényes esemény minden évben, a Börze pedig évente kétszer összehozza a nagy rajongókat egy olyan helyre, ahol mindenki a képregényekről beszél, és ahol körül vannak véve a kedvenceikkel.
Kapcsolatban vagytok-e a hazai képregényes élet más szereplőivel (más kiadók, képregényes fórumok)?
Mivel a legtöbb kiadó része a Magyar Képregény Szövetségnek, szoros kapcsolatban állunk egymással. Én jelenleg is dolgozom az Adoc-Semicnek, úgyhogy velük különösen jó kapcsolatban állok. A Szövetségen belül, hogy ki kivel milyen kapcsolatban áll, az már csak szimpátia kérdése. De szakmailag összetartunk. Ami a fórumokat illeti, az első képregényes fórum az indexen volt, „Pókember fan club” címmel (még ma is megtalálható). Akit csak érdekelt régen a képregény, mind ott volt. Innen „vonultunk” át a kepregeny.net elődjéhez, ahol elsőként lehetett modernebb, jobb fórumot találni – már témákra osztva. Ma már minden képregényes oldalnak van saját fóruma; természetesen mindegyikkel lehetetlen kapcsolatban állni, de néhányat látogatok rendszeresen. Elsősorban nyilván a sajátomat, ahol a legtöbbet tudhatok meg a saját kiadványaimról – olvasói szemmel nézve.
Mi a véleményed a Magyar Képregény Akadémiáról, illetve tevékenységéről?
Nagyon pozitív, és örülök, hogy van létjogosultsága a mai képregény kínálatban/keresletben. Komoly alkotók, komoly alkotásokkal: ez a legmegfelelőbb jellemzés róluk. Remélem, hogy lesz köztük olyan, akinek sikerül a Nagy Kiugrás, és bizonyíthat sokkal profibb lehetőségek közepette is.
Szerinted milyen a képregény megítélése a hazai médiában és vajon lehet-e ezen változtatni?
Nehéz kérdés. Sajnos, általánosítva egyértelmű, hogy még mindig a „gyerekes” és az „olvasáspótló” között tartunk, nem tudom, kellene-e örülni annak, hogy néhány helyen már sikerült túllépni ezen. Az biztos, hogy soha annyi lehetőséget nem kapott a képregény itthon, mint az utóbbi néhány évben, amikor a legkülönbözőbb tévécsatornákon foglalkoztak képregényekkel, meghívtak vendégeket, újságok írtak egy-egy nagyobb eseményről, vagy éppen internetes portálok írtak minden nagyobb kiadványról. Ennek ellenére, ez csak csepp a tengerben. Nem tudom, minek kéne történnie ahhoz, hogy ez az álláspont alapvetően változzon meg a köztudatban. Talán fel kéne nőnie egy újabb generációnak…
Milyen állásponton van a kiadó a különféle netes honosító oldalakkal kapcsolatban, jelenthetnek-e komoly fenyegetést egy kiadó munkájára, esetleg akár segíthetik is?
Addig, amíg a honosítók tisztelettel viseltetnek a megjelenő kiadványok iránt, addig nincs baj. Szerencsére ez pontosan így is van. A honosítások azért terjedtek el nálunk, mert egyszerűen nem voltak képregények. Amolyan hiánypótlók voltak. Nagyon nagy szerepük volt a ma megjelenő kiadványok létrejöttében, mert az „ínséges időszakban” fenntartották az érdeklődést a rajongókban, illetve visszahoztak sok régi olvasót. A mai dömping időszakában viszont már nagyon körültekintően kell megválasztaniuk a képregényt, amit honosítani akarnak, nehogy egy kiadásra váró kötet kárára menjen. Nem lenne baj, ha még mindig tartanák magukat a régi trendhez, hogy két évnél újabb képregényt nem honosít senki, mert hátha megjelenik, de úgy tűnik, egyre inkább mindenki a legújabbakat szeretné honosítani.
Ezzel együtt, úgy gondolom, a honosító oldalak és a kiadók akár segíthetnék is egymást. Például, egy megjelenő kiadványhoz kitehetnek kísérő történeteket, amiket a kiadó nem akar, vagy nem tud megjelentetni. Ilyenkor – hogy az olvasó teljes képet kapjon -, egy-egy honosító oldal megtehetné, hogy kiteszi a kapcsolódó kiadványokat. Nyilván lenne rá érdeklődés, hisz aki a könyvet megveszi, alighanem érdekelni fogja a többi szál is; ami pedig a kiadót illeti, csak örülhet, ha az olvasói elégedettek a választásával.
Segíthet-e megismertetni a képregény az olvasás szeretetét a fiatalok újabb generációjával?
Mindenképpen. Egyszer meghívtak egy iskolába előadást tartani Szolnokra. Ott az volt a szokás, hogy egy bizonyos napon előadásokat tartanak különböző témákban, különböző termekben, és a tanulók abba a terembe mennek be, amelyik a legjobban érdekli őket. Nálunk tele volt a terem, alig fértek el. Miután befejeztem az előadást, beszéltem az igazgatónővel pár szót. Elsősorban az érdekelt, hogy mi változott meg, hisz régebben úgy tartották, hogy a képregényolvasás elvonja a gyerek érdeklődését a könyvektől, így az iskolákban valamiféle mumusként emlegették. Most meg előadást tartottam róla. Az igazgatónő elmondta, hogy a mai gyerekek már olyannyira nem olvasnak semmit, hogy ma már örülnek annak is, ha csak képregényeket olvasnának.
Belevágnál-e új magyar szerzői képregények kiadásába, ha látnál benne fantáziát?
Hogyne! Bár még mindig korlátozott az érdeklődés a magyar képregények iránt, de már van egy kiindulópont, hisz az idei Fesztiválon már külön szekció is volt a szerzői kiadású képregényekre. Rajzolókkal nincs is gond, véleményem szerint, de kellene hozzá egy jó író.
Mik a kedvenc címeid a Pókemberen és a Battle Royalon kívül, illetve mik azok, amelyeket más okokból követsz? Ha lehetek olyan telhetetlen, pár példát kérnék európai, amerikai és manga kategóriákból is...
Redszeresen vásárolom az összes Pókember-kiadványt, a Bosszú Angyalait, She-Hulkot, és a Fenegyereket. A Megtorlót addig vettem, amíg Garth Ennis írta, a Hulkot pedig addig, amíg Peter David. Időszakosan persze még veszek egy-egy más Marvel kiadványt is – legtöbbször Fantasztikus Négyest. Deadpoolt is vettem, amíg tartott. A DC-től inkább viszont a Vertigo-címekből szoktam szemezgetni. Végig vettem a Prédikátort, illetve most ért véget az Y, az utolsó férfi, ami nagy kedvencem lett. Elképesztően jó ötletek, lehetőségek vannak benne, és a kivitelezés is különleges. Érdekes volt még a Monolith tőlük, amit a rajzolója miatt kezdtem el venni, de a sztori is tetszett.
Elsősorban író után választok képregényeket magamnak, másodsorban rajzoló után. Peter Davidtől bármi jöhet (a Captain Marvel sorozata nagy kedvencem), Jim Starlin bármiféle sci-fi témájú képregényt ír, nem tud mellélőni (nem mellesleg, az egyik kedvenc rajzolóm is), de Garth Ennis morbid humorát is nagyon szórakoztatónak találom. A legújabb képregények közül pedig Brian Michael Bendis az, aki nagyon jó ötletekkel szokott előjönni, és érdekesen vezet le már ismert témákat is. A Fenegyerek sorozata az utóbbi idők legjobb Marvel-képregénye volt.
Mangából megfogtál, mert bár belepróbáltam pár kiadványba, nem igazán nyerték el a tetszésemet. A Battle Royal a fantasztikus kivétel: nagyon kevés olyan képregényt tudnék mondani, ami annyira megrázó, életszerű, megdöbbentő és érdekes lenne, mint az. Történetben és rajzban is. Nagyon tetszett az Árnybíró első kötete is, a folytatás már kevésbé, viszont a most megjelent Death Note szintén nagyon jó – azt már anime változatban végignéztem egyébként. Az európai képregényeket sajnos kevéssé ismerem, köszönhetően elsősorban annak, hogy nem tudok se franciául, se másképp, így csak azokat ismerem, amik magyarul is megjelentek. Ezek közül az Asterixet emelném ki, aminek egyszerűen páratlan a humora, illetve a Lucky Luke-ot. Régebben szívesen olvastam Rahant, vagy Dr. Justice-t, a még fiatalabbaknak szóló képregények közül pedig Pifut, vagy Pifet (ahol persze Herkules volt a befutó). A mostanában megjelentek közül a Sörmesterek tetszett a legjobban, a Disznóól, illetve a XIII feltétlenül.
Közelebbi és távolabbi kiadói tervek?
Közelebbi, a már említett négy idei kiadvány, illetve az októberi Börze szervezése, ami már folyamatban van. Távolabbi pedig ezen kötetek folytatása, és további Börzék szervezése. Még csak fejben és papíron, de már körvonalazódnak egyéb képregények kiadásának a tervei is, de azok legkorábban jövő év végén valósulhatnak meg.
Köszönjük a mindenre kitérően részletes interjút és az elkövetkezendőkben remélhetőleg még számos Marvel és egyéb (neadjisten Vertigo) kiadvány megjelenését harangozhatod be nekünk...
A képregénykiadókat bemutató interjúsorozatunk következő állomásához érkeztünk: a Képes Kiadó és a Vad Virágok Könyvműhely után most egy olyan kiadó kerül terítékre, melynek tulajdonosa, Harza Tamás, régi álmát váltotta valóra és kedvenceit saját maga, önerőből adta ki, hogy a képregény szeretetét megoszthassa másokkal is. Hogy mi késztette erre, milyen hányattatásokon esett keresztül és vajon megtalálta-e a helyét a képregénykiadók egyre bővülő palettáján, kiderül az interjúból!
Hogyan mutatnád be a kiadót azon olvasóink kedvéért, akik esetleg még nem hallottak volna rólatok?
A Kingpin kiadó vagyunk. Talán pontosabb, hogy vagyok, mert egyszemélyben képviselem a kiadót. Évtizedek óta foglalkozom képregényekkel, nagy fan vagyok, és réges-régi álmom a képregény kiadás. A 90-es években sikerült először közelebbi kapcsolatba kerülnöm a kiadással, amikor a Semichez kerültem, először, mint szaktanácsadó, majd szerkesztő és fordító. Az első kiadványom is velük közös : a néhány éve megjelent Pókember különszám, a Pókember és Fekete Macska volt az.
Miért Kingpin? Talán a kedvenc Pókember-ellenfeled után?
Nem éppen kedvenc, de amikor céget alapítottam (kereskedelmi cégnek indult), kellett választani egy olyan nevet, ami nem foglalt még. Néhány magyar verziót visszadobtak, hogy olyan már létezik, és ekkor jött az ötlet, hogy valamilyen Pók-ellenség jó lenne, még biztos nem létezik ilyen. Azóta sajnálom, hogy nem Shoc-ker lettünk... :D
De a Kingpinnek van néhány más jelentése is, így nem kellett jogi problémáktól tartani.
Mit tudsz elmondani a kiadó profiljáról, célkitűzéseiről?
Elsősorban amerikai képregények kiadására szakosodtam, de természetesen nem zárok ki semmi egyéb lehetőséget sem. Túl vagyok egy felnőtt képregénysorozat kiadásán (Vertigo), jelenleg a szuperhős vonalat viszem: Pókembert illetve a Bosszú Angyalait. Mivel nagyon nem tartom tisztességesnek az olvasókkal szemben egy elkezdett sorozat leállítását, megszűntetését, szeretném a jelenlegi könyveimet továbbvinni, amíg csak igény van rá. Miután van egy minimális kötetszám, ami alá nemigen érdemes menni, ha az ember fenn akarja tartani az érdeklődést, egyelőre nem nagyon tudok más címekben is gondolkodni – jelenleg ennyit bír el a piac.
Nagyon sajnálom a Vertigo megszűnését is – különösen az Y és a Prédikátor miatt -, de az a sorozat elképesztően veszteséges volt; nem hittem volna, hogy ennyire halvány érdeklődés van nálunk a komolyabb képregényekre. Eredetileg úgy terveztem, hogy a megjelent 4 rész után külön kötetekben folytatom tovább a Vertigót, de ez most már nemigen fog megvalósulni. Legalábbis mindhárom címmel biztosan nem. Az Utolsó Férfit viszont még nem adtam fel…
Hogyan kerültél közelebbi ismeretségbe a képregényekkel?
Még gyerekkoromban történt, elsősorban a Füles képregényeiből, vagy a Pajtás és hasonló gyerekmagazinokban (Kockás, Hahota) közölt képregényekből. Ez utóbbiakban francia képregényeket közöltek, mint Rahan, Dr. Justice, Pif, Pifu és társaik. A következő állomás az Alfa magazin volt, és az abban közölt Asterix, Tímár György kiváló fordításában.Ugyanabban az időben ismerkedtem meg az amerikai szuperhős képregényekkel is, amiket Magyarországon nyomtattak (illetve a svéd, dán és norvég változataikat), és a nyomdában alighanem „leestek a kocsiról” szállítás közben. Így került az iskolákba rengeteg Pókember, Batman, Superman, Fantasztikus Négyes, Hulk és egyéb képregényfüzet.
Mi indított arra, hogy belevágj a képregénykiadásba?
Mint említettem, régi álmom volt. A képregények olvasása annyi örömet okozott életemben, hogy szerettem volna ezt továbbadni. Ennek első állomása a Semicnél töltött munkásságom volt, hogy én válogathattam ki, melyik képregénytörténet jelenjen meg magyarul; hogy én válaszolhattam az olvasók leveleire, illetve, én fordíthattam néhány képregényt. A kiadás tulajdonképpen ennek összefoglalása. Ugyanaz, csak nagyobb verzióban, mert itt még több dolog múlik rajtam.
Úgy érzem, ezzel megvalósíthatom az olyan ötleteimet, vágyaimat, amire esetleg eddig nem volt módom. Gondolok itt elsősorban arra, hogy szeretnék a képregényolvasókkal személyesebb kapcsolatot teremteni. Úgy vélem, pusztán a képregény elolvasásánál többet kell nyújtani. Válaszolni az olvasók felmerülő kérdéseire, megvitatni velük a történeteket, felkarolni a hasznos ötleteiket, stb. Hogy senki se érezze azt, hogy megvett egy képregényt, elolvassa, és ezzel le van tudva; a következő megjelenésig foglalkozzon mással.
Ezért írok a köteteimbe dokumentációkat, szervezek Marvel Klubokat, illetve ezért kezdtem el szervezni néhány évvel ezelőtt a Képregénybörzét is. Vagy ezért vettem át svéd mintából a belső borítókon elhelyezett fekete-fehér mintaképeket, ami mindig is tetszett. Végül pedig, a könyveimben igyekszem helyet adni más képregényfanoknak is: a Káosz, példának okáért, nagy csapatmunka volt. Egyikük fordította, más fordított és állított össze dokumentációkat hozzá, megint más készítette el a főcím logót, és így tovább.
Pontosan hogyan kerültél a Semic-hez, mi volt az oka, ami miatt épp téged választottak?
1993 körül rendezték meg az első magyar képregénybörzét Oroszlányon. Természetesen elmentem rá, és ott ismertem meg Láng Istvánt, a Semic akkori (és jelenlegi) főszerkesztőjét. István nagy képregénybarát, így hamar találtunk közös témát, különösen azért, mert akkoriban a képregényolvasók átlagéletkora 14 év körül volt még csak. Örült, hogy találkozott egy idősebb emberrel is, aki képregényrajongó maradt, ahogy ő maga is. Én pedig gyakorlatilag ugyanezt láttam meg benne: egy felnőtt ember, aki épp ugyanúgy érdeklődik még mindig a képregények iránt, mint én, de ráadásul sokkal többet tud róluk.
Az esemény után tartottuk a kapcsolatot, és egyszer csak kiderült, hogy Pókemberről többet tudok, mint a szerkesztőségi tagok, így megkértek, hogy segítsek kiválogatni, összeállítani a következő évben megjelenő történeteket. Idővel pedig úgy alakult, hogy az akkori Pókember-szerkesztő, Szeredás Lőrinc, egyéb elfoglaltság miatt nem nagyon ért rá a levelezéssel is foglalkozni, így azt örömmel átengedte nekem, amikor egyszer rákérdeztem, hogy nem írhatnám-e én. Végül a fordítást is megkaptam tőle, de szerencsére nem adta át teljesen – mindegyiket alaposan átnézte és kijavította, ha kellett. Amikor Lőrinc távozott a Semictől, akkor lettem én helyette a Pókember-szerkesztő, az első sorozat megszűnéséig.
Ki szervezte az első Börzét?
Nem emlékszem a srác nevére. Oroszlányi gyerek, az biztos, azért lett ott az a börze, de régóta nincs semmi hír felőle.
A Marvel Klubokról és a Képregény Börzékről ejtenél még pár szót?
1993 után vártam, hogy legyen egy újabb képregényes esemény, de csak nem lett. Sokáig bíztam benne, de egyszer csak rájöttem: ha azt akarom, hogy legyen megint börze, csinálnom kell egyet. Emlékeztem még arra, hogy egyszer, úgy 95 körül Újpalotán szerveztek egy képregényes találkozót, de ott alig voltunk nyolcan. Úgyhogy az első lépés az volt, hogy helyszínt kellett hozzá keresni, ami nem volt nehéz, mert Csepelen, egy művelődési házban tartottam foglalkozásokat, csak meg kellett beszélni a vezetőséggel, hogy minimális díjért adjanak egy termet hétvégére. A hirdetéssel nem volt gond, mert a Semic adott hozzá helyet a Pókemberben, ráadásul támogatta az eseményt azzal, hogy rendelkezésemre bocsátott rengeteg eredeti amerikai képregényt, amiből minden látogató kapott egyet ingyen.
Bár abszolút sötétben indult az egész, mert képtelenség volt felmérni, hogy vajon hány képregénykedvelő volt akkoriban Magyarországon, akik felnőttek annyira, hogy el akarjanak, és el tudjanak jönni egy ilyen eseményre. Úgyhogy a terem dekorálását követően, amikor megláttam a 20-30 fős várakozó „tömeget”, fülig ért a szám. Az első ilyen eseményen nagyjából százan lehettünk, amit nagyon pozitívnak tartottam elsőre. Aztán ez a szám folyamatosan emelkedett, és néhány börzével később már 3-400 volt az állandó létszám. Amikor „kinőttük” a csepeli termet, átvittem a börzét Újpestre, ami egyrészt könnyebben megközelíthető, másrészt jóval nagyobb hely áll rendelkezésünkre. Azóta minden évben rendezek kettőt: egyet tavasszal, egyet ősszel. Az őszi most lesz október 12-én.
A Marvel Klub még nagyon fiatal: még csak most lesz a harmadik klubnap. Ennek az ötlete sem új keletű: már évekkel ezelőtt csináltuk, hogy összejöttünk 10-15-en, béreltünk egy kis termet, és megnéztünk egy képregényfilmet. Utána pedig jót dumáltunk. De ez a kezdeményezés végül abbamaradt, főleg a létszám csökkenés miatt: már nem tudtuk kibérelni azt a termet se. Idén merült fel az ötlet, hogy jó lenne újra egy hasonló, és mivel úgyis mindig szerettem volna közvetlenebb kapcsolatot az olvasóimmal, illetve a Marvel fanokkal, hát megcsináltuk. Ehhez elengedhetetlen segítséget nyújt az Eduárd képregénybolt, mert ingyenesen a rendelkezésünkre bocsátják a pincehelyiségüket, benne a filmvetítő felszereléssel. Eddig két klubnapunk volt, mind a kettő nagyon jó hangulatban ment le, nagyjából húsz emberrel.
Hogyan kezdtél neki, volt-e idevágó háttered, segítséged, körülbelül mekkora nagyságrendű beruházást igényel egy ilyen elhatározás?
Mivel évek óta készültem rá, határozott terveim voltak – de, mint kiderült, nagyon messze állt az egész a realitástól. Az ember azt hinné, pofonegyszerű az egész, de közel sem az. Józan ésszel gondolkodva, azt gondolnánk, hogy a jogtulajdonosok két kézzel kapkodnak a kiadók felé, hisz profitot termelünk nekik a semmiért, de ez közel sincs így. Nagy csatákat kell vívni egy-egy kiválasztott képregény kiadásáért, amibe a jogtulajdonos tulajdonképpen bármikor beleszólhat, úgyhogy simán keresztülhúzhatja a számításainkat. Jelenleg is lennének olyan kiadási terveim, amiket nem tudok megvalósítani a jogtulajdonosok feltételei miatt.
A háttérrel viszont szerencsére nem volt gond: az orrom előtt zajlott le a képregénykiadás újabb vonulata, a könyvesbolti terjesztés. Ott állt előttem a minta, csak követni kellett, amihez rengeteg segítséget kaptam Bayer Antaltól, aki akkoriban adta ki a Fekete-Fehér képregényantológiát.Ami pedig a beruházást illeti, hát azon a téren is nagy tévedésben éltem. Azt hittem másfélmillióból el lehet kezdeni egy sorozat kiadását, majd jól pofára estem, amikor kiderült, hogy alig lesz elég az első számhoz. De szerencsére épp úgy adódott, hogy eladtam a régi lakásomat, és annak az árából már el lehetett indítani az első néhány könyvemet.
Milyen kiadványaitok jelentek meg eddig és mi alapján esett ezekre a választás? Mi nyom többet a latban, a személyes preferencia vagy az üzleti szempontok?
Az első az Adoc-Semic-kel közösen kiadott Pókember és Fekete Macska volt, ami egy kétrészes nyári különszámnak indult, de sajnos aztán majdnem téli lett belőle, úgy elhúzódtak a tárgyalások. Ahogy mondani szokás, ez egy biztos tipp volt, amolyan tuti befutó. Megvolt hozzá minden, ami kellett: jó történet, ismert író (Kevin Smith), szép rajz, rengeteg dokumentáció, plusz minitörténet, és két nagyágyú: a legendás Pókember-fordító, Szeredás Lőrinc megnyerése a fordításhoz, és az egyik leghíresebb Pókember történet (A kölyök, aki gyűjtötte a Pókembert) kiadása. Hogy ez a különszám végül miért lett ennyire mérsékelten sikeres, a mai napig nem értem.
A következő Kingpin-kiadvány a Vertigo sorozat volt. Mivel akkoriban a Marvel jogtulajdonosa, a Panini kiadott Magyarországon 4 Marvel sorozatot is, nemigen volt rá esély, hogy velük érdemben lehessen tárgyalni, így a másik nagy kedvencemhez, a Vertigóhoz (és a DC-hez) fordultam. Nem titkolt tény, hogy az antológiából az Y, az utolsó férfi és a Prédikátor a nagy kedvencem; a Constantine csak azért került bele, mert épp lement a mozifilm, és hogy legyen benne legalább egy mérsékelten ismert cím is. Tetszett az is, de közel nem annyira, mint a másik kettő. Az antológia formátumra a Fekete-Fehér sikere miatt esett a választásom, illetve azért is, mert úgy gondoltam, ennyire ismeretlen címeknek nem sok esélyük lenne önálló kötetekben.
A DC kiadó viszont ragaszkodik az évi minimum 3 kötet kiadásához, ez is visszatartó erő volt, mert nem tudhattam, mennyire lesznek sikeresek ezek a kiadványok. Úgy gondoltam, felnőtt már egy képregényolvasó generáció, akik érettek ezekre a történetekre, de sajnos nagyot tévedtem. Erősen túlbecsültem a felnőttebb olvasók számát. Nagyjából a harmadik kötetnél már sejteni lehetett, hogy ez ebben a formában nem fog menni. Ilyenkor két választása van egy kiadónak: vagy folytatja, amíg van rá pénze, és totális csőddel befejezi a képregénykiadást, vagy keres valami mást, ami hoz annyi hasznot, hogy esetleg eltartsa a kevésbé menőket is.
Mivel nálam a kiadás szigorúan csak hobbi, szó se lehetett arról, hogy olyan történetet keressek, ami „eltart” egy másikat. Vagyis nem indítanék el egyetlen olyan sorozatot se, amiről úgy gondolom, hogy sikere lenne, de közben nem tetszik. Magyarországon a képregénykiadás annyira gyenge lábakon áll, hogy bármiféle képregény kiadása ott hordozza magában a bukta lehetőségét, és súlyos százezrekről, netán milliókról van szó. Úgy gondolom, ha egyszer rosszul választok, és besül egy kiadványom, vagyis bukok rajta egy kisebb vagyont, legalább az a kis örömöm hadd legyen meg, hogy magyarul olvashatom egy kedvencemet. A Vertigóval nagyot hasaltam, de azért vígasztal a tény, hogy jelent meg magyarul Prédikátor, vagy Y.
Miután a Vertigótól már nem várhattam, hogy folytathassam a kiadói pályafutásom, másfelé kellett keresgélni. Addigra a Panini már lecsúszott 2 kiadványra, és úgy tűnt, hajlandóak tárgyalni a Marvel Knights: Spider-Man sorozatról, amit szintén az utóbbi évek egyik legjobb Pókember-történetének tartok. Amikor ez a lehetőség gyakorlatilag elúszott, bepróbálkoztam egy hasonlóan jónak tartott – és emellett igazán sikeres – címmel is, az Új Bosszú Angyalaival. Itt már nem voltak problémák, ezt a címet megkaptam – bár több mint fél évet vett igénybe a megegyezés a jogtulajdonossal -, és ezzel indult a marveles kiadásom. Kevéssel utóbb viszont mégis sikerült megegyeznem velük Pókember terén is, sőt, amikor ők beszűntették a hazai Pókember kiadást az év elején, a folytatás lehetőségét is megkaptam.
Így most Marvelből megjelent tőlünk már öt kötet: a Bosszú Angyalai: Káosz, az Új Bosszú Angyalai: Kitörés!, Pókember: Holtak között, Venom és Végső harc. Még idén meg fog jelenni az Új Bosszú Angyalai: Őrszem, Hihetetlen Pókember: A múlt emlékei (ezek az októberi börzére), Az Új Bosszú Angyalai: Új titkos háború, végül az Új Bosszúangyalok és az X-Men közös kalandja: a Mutánsvilág (ezek a Hungarocomixra).
Milyen nagyságrendben éri meg (vagy ésszerű) képregényt kiadni?
Egyelőre még nehéz ezt megmondani. Úgy tűnik, az évi egy kötet kevés egy címből, a három pedig sok. Igyekszem beállni a sorozatonkénti kettőre, de például Pókembernél a jogtulajdonos ragaszkodik az évi minimum háromhoz…
Itt tulajdonképpen a példányszámok nagyságrendjére lettem volna kíváncsi, ha nem titok, a könykiadásnál például úgy tudom 5000 ez a küszöbszám...
Sajnos ez az az adat, amit egyik kiadó sem árul el szívesen. De nagyságrendekkel van 5000 alatt…
Amennyiben érdekel titeket az interjú második része, el ne felejtsétek meglátogatni kedvenc geek témákkal foglalkozó blogotokat szerdán, azaz szeptember 17-én... mi itt leszünk!
A stoner filmeknek komoly hagyományuk alakult ki a 90-es években, ebben a műfajban indul a Pineapple Express is, amely az akciófilmmel próbálja keresztezni ezt a szubzsánert. Az amerikai bemutató épp ma van, úgyhogy a tovább után látható tréler nem friss, de nem is ez az apropó, hanem az alábbi interjú, amelyben a film főszereplője, Seth Rogen osztja meg gondolatait a Daily Show közönségével. Tanácsa a gyerekeknek: "Hagyjátok ott az iskolát, szívjatok el egy tonnányi füvet, majd írjatok az élményeitekből filmet!" Neki bejött.
Emlékeztek még a képregény-kiadókkal készülő interjúsorozatra? Első alkalommal aKépes Kiadót faggattuk, majd a Vad Virágokkal folytatott beszélgetéselső részétolvashattátok. Most a második rész következik, melyben a magyarországi képregényes életről, az ijfú feltörekvő művészek lehetőségeiről és a könyvkiadás rejtelmeiről esik szó.
Geekz: Van-e a kiadók között valamiféle kommunikációs hálózat – például tudtok egymás új megjelenéseiről, terveiről, példányszámáról?
Tóth József: Az eladott példányszámokat különböző könyves oldalakon lehet követni, ahol vannak összehasonlító listák erről. És azért nagyrészt tudunk egymás terveiről is.
Geekz: Hogyan alakult ki, hogy melyik kiadó milyen jellegű, műfajú képregényeket ad ki? Valahogyan felosztásra került a piac?
Tóth József: Nem, dehogyis, az élet hozta így. Például annyi shoujo (fiatal fiúknak lányoknak szóló) manga cím jött ki, hogy egyszerűen ez maradt ebből a szórásból nekünk. Erősebbet nem nagyon lehetett volna hozni: Berserknél, Death Note-nál, Hellsingnél jelenleg nincs erősebb manga a világon. Vannak komolyabb történetek, de a népszerűek között ezeknél jobb nincsen. Így hát inkább a lányokat célzó történetek felé fordultunk. Tudjuk nagyjából, hogy mire tárgyalunk, vannak néha problémák, de azért jó a viszony a kiadók között. Bizonyítja ezt a nagyszerű rendezvény is, ami a kiadók között munkája és finanszírozása nélkül nem jöhetett volna létre.
Geekz: A magyar amatőr szerzői képregények, amik 24 oldalon jelentek meg, ezek is közös finanszírozásból kerültek ki?
Tóth József: Igen, a Magyar Képregénykiadók Szövetsége finanszírozta – megelőlegezte – a kiadásukat, mint ahogy a fesztivál plakátját is mi (az MKSZ) készítettük és az Alfabéta-díjat is mi adjuk át. Ez utóbbit minden évben a legjobb kiadványok kapják meg. A plakátot pedig minden évben az előző évi nagydíjas rajzolhatja meg, ez sokkal hatásosabb és maradandóbb ajándék bármilyen papírnál: megmarad, évek múlva ki lehet állítani őket egy kiállításon. Publicitás a díjnak és az alkotónak is – a fesztiválról nem is beszélve. Kicsit azért lehetett volna több látogató, de nem panaszkodom, volt sok jó program, díszvendégünk is Marcel Ruijters személyében – ő például a dedikáláskor mindenkinek rajzolt is valamit.
Geekz: Tényleg, sőt úgy rémlik, öt-tíz percet is rászánt egyre…
Tóth József: Ez szokás! Külföldön még sokkal inkább, mint itthon. Angouleme-ben például van olyan, hogy dedikálóturizmus: az emberek akár másik városokból is elmennek egy rajzért. A menőbb rajzolók előtt persze sorok kígyóznak, ők meg berendezkednek, ott ülnek napokig, és korán reggeltől festékkel-ecsettel megcsinálnak egy egész képregényoldalt. Amerikában ez megváltozott: ott is divat volt, csak az emberek elkezdték árulni a rajzokat a neten, ezért most már csak 100 dollárért szoktak képregényt dedikálni a rajzolók. Amikor egy francia politikai humorral teli képregény rajzolója volt Magyarországon (a történet arról szól, hogy a világ legjelentősebb politikusai malacként reinkarnálódnak és egy farmra kerülnek…), ő csinált mindenkinek egy egyéni malacot. De például Merényi Dániel, a Napirajz alkotója is mindenkinek személyre szóló poént rajzol, amikor dedikál. Csinált három-négyszázas dedikálást is…
Geekz: Mit gondolsz, mennyire változik a képregények megítélése Magyarországon? Hogy fog ez a jövőben alakulni?
Tóth József: Amikor én elkezdtem képregényeket kiadni, akkor úgy nézett ki a dolog, mint a gittegylet: lelkes induló cégek vettek körül engem. Idén volt egy mangás beszélgetés, ott volt az Athenaeum, a Deltavision és a Mangafan – ami szintén évi tíz-húsz címet kiad, ami már egy közepes kiadónak számít Magyarországon –, patinás nevek is megjelentek a piacon, és a terjesztők is felfigyeltek a képregényre. Az emberekhez a terjesztőkön át vezet az út, ezt a lépcsőt már megugrottuk. Nekem is volt olyan könyv, ami a terjesztésnél bukott meg: azt mondták, hogy nem kell sok példány belőle, és ezzel el is lett ásva… Most már megfelelő példányszámban jelennek meg a képregények, és ez az igazi áttörés, de minden egyes sorozatnak meg kell ezzel harcolnia. A Lidércföldéből mindig feleannyit vesznek, mint amennyit el tudnak adni, és aztán utánrendelnek. Geekz: Hogyan megy ez konkrétan a valóságban?
Tóth József: Megkeressük a terjesztőket, és körülbelül egy perc alatt meg kell tudnunk győzni őket a kiküldött ajánlóval, hogy egy kiadvány piacképes. Kap naponta kábé harminc kiajánlót, és az alapján megmondja az adott könyvről, hogy háromszáz, ötszáz, ezer vagy háromezer… Ez így működik. A hipermarketekkel például sokat kell harcolnunk.
Geekz: És hány terjesztőnek szoktatok küldeni ilyen kiajánlót?
Tóth József: Ezt nehéz megválaszolni… körülbelül úgy tíznek.
Geekz: Elképzelhetőnek tartjátok, hogy újra megjelentettek magyar képregényeket, ha esetleg több ember vásárolná a hazai kiadásokat?
Tóth József: Könnyen lehet, hogy lesz ez még profilunk. Mi tudatosan építjük a profilunkat: a Kázmér és Hubából öt évre borítékolva vannak a terveink, Usagi Yojimboból tízre-tizenötre. Évente két kötetet adunk ki belőle, és Amerikában húsz-huszonkét kötetnél tart. Lányoknak szóló manga sorozatokból is sokszor veszünk már hosszabbakat is. Nem zárom ki a magyar képregény megjelentetését, de jelenleg nem éri meg. Még a komoly külföldi címek jogdíja is töredéke egy új magyar képregény elkészítési költségeinek. Abban látom a magyar képregény jövőjét, ha sikerül az, hogy egy nagy külföldi piac finanszírozza egy könyv kiadását – mint ahogy a Spirálnak már sikerült. A világon jelenleg talán három ilyen nagy piac van: a francia, az amerikai és a japán. Még a koreai sem! Őnekik is nagy szükségük van a licenszelésre. Azt kell csinálni, ami Futaki Attila képregényével történt: finanszírozza a képregényt egy francia kiadó, aztán a jogdíjakat vegye meg egy magyar – vállalhatatlanul nagy rizikó nélkül.
Geekz: Mekkora esélyt látsz a hosszútávú sikerre az antológiák esetében, mikor több képregényíró-rajzoló összeáll és saját pénzen megjelentetik a műveiket? Tóth József: Azt mondják, Amerikában befellegzett az antológiáknak, de Japánban nem, ott fut párszáz antológia. A legfelkapottabb talán a Shonen Jump – kábé hatmillió példányszámban jelenik meg hetente… –, ez egy tipikus telefonkönyv méretű kötet, amiben 24 oldalt közölnek minden sorozatból, a sikeresek pedig aztán megjelennek önálló kötetben is. Japánban tehát nagyon él ez az antológia-dolog, Amerikában már nem, és szerintem Magyarországon sem olyan népszerűek… Most megjelent újra magyar szerzőknek antológiája – én nagyon drukkolok nekik, de ez azért igencsak rizikós itthon.
Geekz: Hogyan, honnan kaptok visszajelzéseket a megjelenéseitekről? Tóth József: Manapság az interneten bármit meg lehet tenni egy kiadóval… (nevet) Vannak újságok, blogok és magazinok, amik rendszeresen közölnek kritikákat a magyar kiadásokról, a mieinkről is. Szerencsére kialakult már a visszajelzések rendszere is: kapunk a rajongóktól is, a fesztiválokon, no meg netes fórumokon, ahol mindenki álnéven van, tehát bármit be lehet írni. Az animékre, mangákra szakosodott lapok (Mondo Magazin, AnimeStars) különösen fontosak a számunkra az ilyen jellegű megjelenéseink miatt, ők is közölnek kritikákat. És ez nagyon helyes! A manga régebben kereseti piac volt, az Usagi Yojimbo az első megjelent mangák-félmangák közé tartozott. Most már annyi cím jelenik meg, hogy képtelenség mindet megvásárolni, ez már kínálati piac, lehet válogatni.
Geekz: És lehet kritizálni is…
Tóth József: Nagyon helyes! Fejlődjön a magyar olvasók ízlése, beszéljék és tudják meg, mi a jó és mi a rossz. Jó tendencia ez, persze a kritikákban is vannak különbségek.
Geekz: Melyik volt a legsikeresebb kiadványotok?
Tóth József: A Borsmenta első része három hónapja jött ki, de már felkerült az Alexandra száz legsikeresebb könyvét tartalmazó listára: hetvenkettedik. Megelőzte Stahl Juditot… (nevet) Ezt nagyon kevés képregény csinálta meg eddig. A Lidércfölde nem egyértelmű befutó cím, sokkal csavarosabb, kell hozzá humorérzék, hogy élvezze az ember – annak esélye sincs, hogy felkerüljön erre a listára. És a Kázmér és Hubának sem…
Geekz: Amennyire igénye van, annyit elolvashat a Metroban? Vagy arra nincs igénye, hogy feltegye a polcra a gyűjteményes kötetet?
Tóth József: Rejtély, hogy mi megy a fogyasztók fejében, csak nagyban lehet gondolkozni. Kapunk visszajelzéseket, hogy kinek mi tetszik, a Kázmér és Huba mindenkinek tetszik, nagyon dicsérik – mégsem az megy a legjobban.
Geekz: Hamar eldől, hogy mennyi fog elmenni egy kiadásból, vagy van, hogy után kell nyomni?
Tóth József: Mindig után kell nyomni. Az Usagi Yojimboval is egészen alacsony (ezres) példányszámmal indultunk –, mert fel kellett mérnünk, hogy mik a terjesztők szokásai. Most már magasabb a kezdő példányszám is, ez lassan áll be egy-egy sorozatnál. Ilyen gigantikus sorozatoknál biztosan kell még az első kötetből utánnyomásokat csinálni, mert azt sokan megveszik – ma is eladtuk az összes első kötetet –, aztán akinek esetleg nem tetszik, az a másodiknál vagy a harmadiknál fogja abbahagyni. De azért lassan megtanulja az ember, hogy miből mennyit szabad egyszerre megjelentetni. Geekz: Térjünk vissza egy picit a Lidércföldére: ez akkor egy fiataloknak szóló képregény vagy nem feltétlenül az?
Tóth József: Ez a sorozat szerintem felnőttek számára is érdekes és fogyasztható. A borítója a kilenc éves lánnyal csalóka: ezek a gyerekek olyan, őrült tudósokat képző akadémiára járnak, ahol a tantárgyak között szerepel a sírrablás vagy a fajok közti szervtranszplantáció… Rengeteg humor és groteszk elem van benne, sőt még egy kis steampunk beütés is fűszerezi az egészet: minden forog, kattog, mindenhol gőz sziszeg. Nem egy szokványos lányos történet, az biztos.
Geekz: Mik a nagy kedvenceid, a legjobb címek, amikkel nagyon szívesen megjelennél?
Tóth József: Imádom Alan Moore-t! Tizenkét-tizenhárom éves lehettem, mikor megkaptam egy igen apró betűkkel írt, tizennyolc éves kor fölött ajánlott Batman-történetet, a Gyilkos tréfát, ami olyan hatással volt rám, hogy azóta is Alan Moore a kedvencem. Watchmen, V For Vendetta, bármelyiket nagyon szívesen megjelentetném, de a Top 10 is nagyon jó.
Geekz: Ha a Fabulák (Fables) megjelenhet Magyarországon, akkor a Top 10 is menne, nem? Végül is hasonló kaliberű képregények…
Tóth József: Nem igazán. A Fables önmagában is értékelhető sorozat, de a Top 10-hez benne kell élni a szuperhős világban, hogy az olvasó értse a hagyományos szemléletet és így az iróniát is… De annyira nem értek a szuperhősös képregényekhez, nem adtam ki egyet sem. Mangákból szívesen kihoznám például a Monstert, Naoki Urusawa sorozatát (ő írta a 20th Century Boys-ot is).
Geekz: Cowboy Bebop manga, esetleg?…
Tóth József: Múltkor említettem, hogy az anime nagy kedvencem. A manga? Hááát… Azt mondják, mindenből az eredeti a legjobb, ami először kijön belőle. Japánban hatalmas iparág áll amögött, hogy egy sikeres címből a legtöbbet kihozzanak: manga, anime és élőszereplős (live action) film adaptációk és melléktörténetek, kulcstartók, pólók, játékok, szobrok… A Cowboy Bebop egy anime sorozat – amit a zenéjével együtt nagyon szeretek –, a manga utólag készült. Az imént említettek viszont a kedvenc történeteim, amiket nagyon szívesen kihoznék itthon.
Geekz: Reméljük sor kerül rá – Watchment Magyarországnak! Köszönjük szépen az interjút!
Tóth József: Szívesen, és üdvözlöm a Geekz olvasóit!
Május végén, a 4. Magyar Képregényfesztivál után kezdtük meg a magyar képregénykiadókkal készített interjúsorozatunkat, mellyel célunk, hogy betekintést nyújtsunk a megjelenések mögötti bonyolult világba: lehetőségekről, kényszerekről és tervekről beszélgetünk. Emellett szeretnénk azt is kideríteni és megmutatni, hogy hogyan látják a kiadók a hazai helyzetet, a képregénykultúra fejlődését és az olvasói ízlés alakulását. A Vad Virágok Könyvműhely képviseletében Tóth Józseffel beszélgettünk kiadványaikról, a manga-őrületről, a munkamegosztásról és sok minden másról.
Geekz: Mikor alakult a Vad Virágok kiadó, mik a célkitűzéseitek, milyen a profilotok?
Tóth József: A kiadó 2005-ben alakult meg, és először magyar kiadványokban gondolkodtunk. Odegnál Róbert A hívó című műve volt az első megjelenésünk, ez egy olyan kaliberű mű volt, amire – úgy éreztük – külföldön is lesz kereset. Ez sajnos nem jött össze, ezért váltottunk a külföldi művek licenszelésére. A következő kiadványunk, az Usagi Yojimbo sorozat első kötete 2006-ban jelent meg. Tavaly újabb két sorozatunk indult: a Kázmér és Huba, valamint a Borsmenta, és idén is kettő címet fogunk megindítani: az egyik, a Lidércfölde már fut, a másik pedig meglepetés és szeptemberben fog megjelenni. A kiadó fő irányvonala a kezdeti útkeresés után az amerikai képregények egy rétege – inkább az underground alkotások, mint az Usagi Yojimbo, illetve a comic stripek világából a Kázmér és Huba –, a távol-keleti sorozatok közül pedig főként a lányoknak készült sorozatok, mint például a Borsmenta. Ez jutott nekünk a piaci osztoszkodásból, és ebben leszünk egyre erősebbek, úgy tűnik – az idei két sorozatunk is hasonló jellegű.
Geekz: Melyik a legsikeresebb kiadványotok? A Kázmér és Huba sorozat első kötete?
Tóth József: Nem, a Borsmenta a legsikeresebb.
Geekz: Milyen alapon választotok a megjelentetendő képregények közül? Azt mondtad, hogy A hívó például annyira megragadott, hogy úgy érezted, azt ki kell adni.
Tóth József: Általában így történnek nálunk a döntések. A személyes ízlés erősen beleszól a döntésbe, illetve nyilván a piaci igény. A Borsmentát például azért hoztuk ki, mert úgy gondoltam, kell egy sorozat, ami egyfajta bevezető a lányoknak szóló képregények világába. A Kázmér és Hubát a kedvesem javasolta, az Usagi Yojimbo nekem volt a kedvencem, a Lidércfölde pedig úgy tűnt fel, hogy az egyetlen nem ázsiai díjazott volt a japán külügyminisztérium mangaversenyén. Ez egy nagyon fontos verseny volt, mivel már régóta készítenek manga jellegű képregényeket Koreában és Amerikában, de ez volt az első alkalom, hogy azt mondta a japán állam: „Hmm, rajtunk kívül is léteznek manga rajzolók…” Előtte figyelemre sem méltatták az ilyen kiadványokat, ezért is nagyon érdekes, hogy a jópár évnyi hátránnyal induló amerikai művek közül beválogattak egyet – ez volt a Lidércfölde. Amerikában egy kis kiadó adta ki. Megnéztük, tetszett, tehát teljesen személyes szimpátia alapján adtuk ki.
Geekz: Volt bennetek olyan félelem, hogy azért, mert ez nem japán manga, kisebb lesz a sikere?
Tóth József: A lehetőség benne volt, igen, de úgy érzem, ezen már túlnőtt a piac. Megjelennek magyar alkotók művei is, kisebb antológiákban, és azokat is elfogadják. A manga egyfajta globális nyelvvé vált az ezredfordulóra. A Lidércföldét például egy ausztrál lány rajzolta, Ausztrália pedig nem a képregényiparáról híres. Ő is egy fan-site-on publikálta először a művét, azután publikálta egy amerikai kiadó – de a versenyt már a kötet megjelenése előtt megnyerte. Ez a lány egyébként könyvtárosként dolgozik. Ez egy jó példa arra, hogy hogyan kapcsolódhat be a magyar képregény is a világ képregény-keringésébe. Mondjuk ehhez ilyen minőségű rajz és történet kell. Magyarországon vannak nagyon jó rajzolók – a történettel már nem állunk ilyen jól.
Geekz: Ismernek, lefordítanak külföldön magyar képregényeket?
Tóth József: Egyelőre ott tartunk – és ez haladás! – hogy a külföldi képregények, a legmenőbb sorozatok megjelennek magyarul is. Például a Death Note, amit Franciaországban két éve licenceltek, most megjelenik itthon is. A Fabulák (Fables), Amerikában egy sokszoros díjnyertes alkotás és a Vertigo egyik legfontosabb címe, szintén megjelent. Batman-ből megjelent a Hush, jönnek alapművek, mint az Arkham Asylum, szóval kezdünk bekerülni a képregényiparba licencelőként, tehát vásárlóként. Nagyon sok mindennek meg kell jelenni, hogy létrejöjjön egy olyan, képregényeket olvasó generáció, aki majd ezeket a műveket létrehozza. Futaki Attilának egyébként megjelent Franciaországban az albuma, ez is egyfajta kezdet, de ez még nem a Pókember vagy Batman-kategória: egy kis francia független kiadónál jelent meg az erősen horrorisztikus története. Nem a vérkeringésébe kapcsolódtunk be, hanem egyfajta oldalágába. De az is történelmi lépés, hogy egy magyar rajzolónak a gigantikus francia piacon, olyan körülmények között, ahol minden a mangákról szól, megjelent egy könyve.
Geekz: Akkor a magyar képregényiparnak olvasókon kívül még írókra lenne nagy szüksége?
Tóth József: Írókra, írókra, írókra. Szerintem jó kezdeményezése a Magyar Képregény Szövetségnek, hogy előre finanszíroztunk kisebb szerzői képregényeket – ezek 24 oldalas, fekete-fehér füzetek –, amiket szigorúan a képi világ és a történet alapján választottunk ki. Kötve volt nagyon a terjedelem, 24 oldalba bele kellett sűríteni az egész történetet. Ez egy megrajzolható, átgondolható hossz, nem egy gigantikus manga-eposz mérete. Mi három ilyet támogattunk azzal, hogy előfinanszíroztuk, és utána hat további, hasonló képregény is megjelent más alkotóktól. Látták, hogy nekik is elérhető, hogy bemutatkozzanak, megjelenjenek és visszajelzést kapjanak – mert igazán a kritikáktól lehet fejlődni.
Geekz: Térjünk vissza a kiadókhoz! Ha tehát úgy döntötök, hogy kihoztok egy címet, mert tetszik, bíztok benne, akkor hogyan tovább?
Tóth József: Felvesszük a licencelőkkel a kapcsolatot. Ők eladják nekünk a jogokat, és persze elvárásaik is vannak a kiadással kapcsolatban. A Kázmér és Huba például pontosan ugyanúgy néz ki, mint Amerikában, ugyanolyan sorrendben jönnek a sztripek, ugyanolyan a címlap – mi csak a számot tettük rá és a lila keretet. Ezen kívül még az előszót is megváltoztattuk, mert az amerikai előszón az ottani képregénykultúra személyisége tükröződik, mi pedig Varró Attila írását tartottuk érdekesebbnek a magyar olvasóknak, ezért azt használtuk.
Geekz: Ehhez is engedélyt kellett kérni?
Tóth József: Ehhez most nem, de általában mindenhez kell. Még egy olyan kartonfigura elkészítéséhez is, mint amit a standunk mellett kiraktunk a Képregényfeszvitálon. A japánok, koreaiak különösen szigorúak.
Geekz: Milyen feladatok, kihívások adódnak a fordítással kapcsolatban?
Tóth József: A Kázmér és Huba esetében már kész volt a lefordítandó képsorok fele, ezeket csak újraolvasta és aktualizálta a fordító, a másik felét pedig lefordította. Az Usagi Yojimbót például a kedvesem fordította angolból, a Lidércföldjét és a Borsmentát is angolból fordították mások. Ezt jobb választásnak tartjuk, mint japánból vagy koreaiból fordítani, mert az nagyon nehéz, teljesen más, mint egy hagyományos szépirodalmi szöveggel való munka. Nagyon látszik, ha egy irodalmár fordít: nem passzolnak a mondatok a buborékokban, döcögős az egész. Ezért inkább angolból vagy németből fordítunk. Ha egy gigantikus, kultikus mangát akarnánk kiadni, mondjuk a 21th Century Boys-t, ami a száz legjobb mangában biztos benne van, akkor azt japánból fordítanánk és mindegy egyes nüanszra figyelnénk, hogy azt a mangát harminc év múlva is viszonyítási alapként nézzék. A Kázmér és Huba összkiadásnál is nagyon vigyázunk, mert ez egy fontos és rajongott képregény. A hanghatásokat például meghagytuk, hiába vannak angolul, mert Watterson sokat játszik velük, művészileg fontosak. Csak ott fordítottuk őket, ahol a rajzokba való belenyúlás nélkül lehetett.
Geekz: A nyomdaköltségek nagyban függnek a példányszámtól?Ez utóbbit mi alapján lövitek be?
Tóth József: Persze, nagyon függnek. Azt, hogy mennyit lehet eladni egy képregényből, nagyjából tudják a kiadók… és ezekről nem szívesen beszélnek. (nevet) Mindenesetre néhány ezres nagyságrendre kell gondolni. Általánosságban a mangák mennek a legjobban a magyar piacon, de az egész világon is: egyfajta manga-boom megy most, egy rácsodálkozás az ázsiai piacra. A japán mangákra már tíz éve megy ez a rácsodálkozás… Az Árnybírót koreaiak rajzolják, de egy japán kiadónál jött ki. Ez a sorozat volt az első igazán sikeres seinen cím, van benne sok ismert toposz, de tehetségesek az alkotók. Egy japán rajongónak amúgy furcsa lehet ezt olvasni, mert a múltban Japán rendszeresen megszállta Koreát, és a két ország viszonya máig témája képregényeknek, filmeknek. Az Árnybíró azért nem akkora cím, mint mondjuk a Naruto, amiből sok kötet, anime sorozat és film is készült, és szintén megjelent Magyarországon az első pár kötet. De hát pár éve, amikor a Dragon Ball megbukott, ki gondolta volna, hogy mostanra több futó manga sorozat lesz a piacon?
A márciusi Képregény Börzén folytatott beszélgetések során merült fel, majd a május 17-18-i negyedik Magyar Képregényfesztivál forgatagában kristályosodott ki bennem, hogy miután a hazai közönség nagyon keveset tud a kilencedik művészet magyar zászlóhordozóiról, égető szükség lenne egy olyan interjúsorozatra, mely bemutatja őket, a mögöttük álló embereket, indíttatásukat, terveiket, kiadványaikat. Imígyen megvilágosodva a Geekz stábja úgy döntött, hogy változtatni kell a jelenlegi áldatlan állapoton, és puskavégre kapjuk az összes fontosabb, képregénykiadással foglalkozó kiadót.
Geekz: - Először talán egy rövid bemutatkozás azon olvasóink kedvéért, akik esetleg még nem hallottak volna rólatok…
Bayer Antal: - Bayer Antal vagyok, a Képes Kiadó szerkesztője, a Magyar Képregénykiadók Szövetsége elnöke.
G: Pár szó a kiadó profiljáról, célkitűzéseiről…
BA: A Képes Kiadó eredetileg Korcsmáros Pál klasszikus képregényeinek az újrakiadását, a családi örökség ápolását célozta meg, még 2002-ben. 2006 óta foglalkozik más képregényekkel is, és ezen belül kiemelten mai magyar szerzőkkel. A külföldiek közül leginkább DC és Dark Horse kiadványokat gondozzuk (Batman, Fabulák, 300), és nagyon kedveljük a francia-belga vonalat is (Largo Winch, Sörmesterek). Eddig egy mangával és a Papírmozi antológia három kötetével a mi kínálatunk számít a legszélesebbnek a magyar piacon.
G: Hogyan kerültél közelebbi ismeretségbe a képregényekkel?
BA: Mint a legtöbb kiadó munkatársai, én is gyerekkorom óta olvasok képregényeket, csak az én esetemben ez jóval korábban kezdődött, a hatvanas évek elején. A mai napig megvannak az első Vaillant-ok, és természetesen rendszeres olvasója voltam a Fülesben megjelenő magyar képregényeknek is. Aztán később alkalmam nyílt megismerni az igazi francia klasszikusokat, majd az amerikaiakat, és így tovább.
G: Mi indított arra, hogy belevágj a képregénykiadásba?
BA: Ez egy hosszú történet. A 90-es évek elején már dolgoztam szerkesztőként a Semic Interprintnél, és én indítottam el az X-Ment és a Marvel Extrát. Aztán részben anyagi (kicsik voltak a gyerekeim), részben szakmai okokból egész más jellegű munkát vállaltam, bár külsős fordítóként folyamatosan kapcsolatban maradtam a magyarországi képregénykiadással. Pár éve a körülmények úgy alakultak, hogy belelkesedtem, és érdemesnek láttam időt és pénzt rászánni. Egy évvel korábban alakítottuk meg öt társammal a Míves Céh kiadót, azon belül alakítottuk ki a képregényszekciót.
G: Hogyan kezdtél neki, volt-e idevágó háttered, segítséged, körülbelül mekkora nagyságrendű beruházást igényel egy ilyen elhatározás?
BA: Szakmailag nem voltak gondok, csak fel kellett eleveníteni a kapcsolatokat. Ráadásul a technika időközbeni fejlődése jelentősen megkönnyítette a dolgokat. Az anyagiak előteremtésében tudtam támaszkodni a Míves Céh tulajdonostársaira. A Fekete-Fehér Képregényantológia első számának az elkészítése kb. egy millió forintba került úgy, hogy mindannyian ingyen dolgoztunk rajta.
G: Milyen kiadványaitok jelentek meg eddig és mi alapján esett ezekre a választás? Mi nyom többet a latban, a személyes preferencia vagy az üzleti szempontok?
BA: A Míves Céh a Fekete-Fehér hat kötetével, a Tükörvárossal és a négy Képregénymúzeummal eljutott egy határig, amelyen túl további beruházásra lett volna szükség. Ezt azonban aligha tudtuk volna vállalni, engem pedig időközben felkért a Képes Kiadó az Eduárd fapados képregényújság szerkesztésére, majd a közös munka annyira összehozott minket, hogy eldöntöttük, megpróbálkozunk egy teljes körű kínálat kialakításával. A külföldi képregények területén az én javaslataimból indulunk ki, a magyaroknál együtt keressük a lehetőségeket. A Képes Kiadónak mára már kialakult egy profilja, és bár nincs olyan terület, amiről teljesen és végérvényesen lemondanánk, elsősorban olyan képregényeket adunk ki, amik tetszenek nekünk. Üzleti szempontról a képregények esetében Magyarországon még nem nagyon lehet beszélni, a ráfizetés elkerülése a fő mozgatóerő.
G: Milyen nagyságrendben éri meg (vagy ésszerű) képregényt kiadni?
BA: Ha fordítás, akkor már 1500 eladott példánynál meg tud térülni a befektetés. Eredeti magyar képregénynél az 5000 példány lenne a reális, aminél már a szerzőnek és a kiadónak is megérte dolgozni.
G: Hogyan oldjátok meg a terjesztést és a reklámot?
BA: Hát ez egy hosszú menetelés volt az elmúlt 3-4 évben, de most már elmondhatjuk, hogy minden nagyobb könyvesboltba eljutnak a képregények. Kezdetben különlegesen nagy segítséget jelentett az 576 kbyte-boltok hálózata. Képregény-nagykereskedésünk pedig nem csak a Képes Kiadó saját köteteit, hanem másokét is be tudja vinni olyan helyekre, ahova a kicsiknek külön-külön aligha sikerülne. Tavaly nyílt meg a Dalszínház utcában az Eduárd képregényboltunk, amely állandóan készleten tartja a teljes magyar képregény-választékot. Reklámozni – mint a többi képregény-kiadó – leginkább kölcsönösségi alapon tudunk, hiszen a kereskedelmi hirdetési tarifák megfizethetetlenek. Folyamatosan kísérletezünk ötletekkel. Így például a legutóbbi Batman-kötetünkhöz, a Terrorhoz készítettünk egy kis reklámfüzetet és egy ajánlófilmet is.
G: A visszajelzések alapján melyek a legsikeresebb köteteitek?
BA: Az eladási adatok alapján egyértelműen a Rejtő-Korcsmáros sorozat. Sikeresnek mondható a 300, amely a tavalyi mozifilmhez kapcsolódott, és jól fogynak a Batman-sorozat kötetei. A kisebb kiadványok közül eddig a Sör Kálmán viszi a prímet.
G: Mi a véleményed a magyar képregénypiac jelenlegi helyzetéről?
BA: Rohamos fejlődésen ment át pár év alatt, de még mindig csak az út elején járunk. Nagyon fontos, hogy mostanra már kialakult egy alap-kínálat abban az értelemben, hogy minden korosztálynak, nemnek, érdeklődési iránynak tudunk mit nyújtani. Ennek érezhető hatása, hogy egyre kevesebbszer találkozunk totális elutasítással.
G: A korábbi évekhez képest egyre több kiadó vág bele a képregénykiadásba. Ez az olvasók szempontjából rendkívül örömteli, de mi a helyzet kiadói szempontból?
BA: Ez így nem teljesen pontos, 2006-ig tartott a kiadók gombamód-szaporodása. Tavaly és idén inkább az volt a változás, hogy olyan kiadók is színre léptek, amelyek más területen már sikeresek voltak, és felfigyeltek a képregényre. Ennek egyrészt nagyon örülünk, hisz egyfajta elismerése azoknak az erőfeszítéseknek, amelyeket a rajongókból lett szinte botcsinálta kiadók fejtettek ki, ugyanakkor természetesen konkurenciát is jelent számunkra, és persze vannak, akik tartanak egy esetleges dömpingtől, a színvonal esésétől.
G: Mennyiben segítenek (esetleg hátráltatnak) a magyarországi különböző képregényes kezdeményezések (Képregény.net portál, Képregény Börze, Képregény Fesztivál, etc.)?
BA: A Képregény.net stábja felbecsülhetetlen segítséget nyújt a kezdetek óta. Azon túl, hogy publicitást biztosít számunkra, fóruma a legközvetlenebb kapcsolatot is jelenti a törzsolvasókkal, és számos alkotóval, fordítóval, beíróval innen ered az ismeretségünk, értékes munkatársainkká váltak. A börze szervezéséért nagy kalapemelés illeti Harza Tamást, és most már három éve a kiadók is rendszeresen részt vesznek rajta. Jellegéből kifolyólag bizonyos típusú kiadványok számára nagy lendületet tud jelenteni, elsősorban az amerikai képregényekre és a gyűjtői kiadványokra gondolok itt. A fesztiválról nehéz elfogulatlanul beszélnem, hisz ez a mi rendezvényünk (mármint a szövetségé), és nekem személyesen is rengeteg munkám fekszik benne. Az mindenesetre ma már biztos, hogy sokaknak hiányozna, ha nem lenne.
G: Kapcsolatban vagytok-e a hazai képregényes élet más szereplőivel (más kiadók, képregényes fórumok, etc.)?
BA: Természetesen. :) Az MKSZ-t öt kiadó alapította 2005 elején, és ma szinte valamennyi aktív kiadó tagja a szövetségnek. De azokkal is jó viszonyt ápolunk, akik különböző okokból inkább nem vesznek részt a közös munkában, de a rendezvényeinken jelen vannak, és az ő kiadványaikat is terjesztik tagjaink. A KN fórumon nagyon aktív vagyok, de a manga.hu fórumán, az MKA blogján, a Geekz-en és a Könyvesblogon is hozzászólok időnként a képregényes cikkekhez, témákhoz.
G: Mi a véleményed a Magyar Képregény Akadémiáról, illetve tevékenységéről?
BA: Ezt a kérdést mint az MKA tiszteletbeli tagja inkább passzolnám. :)
G: Szerinted milyen a képregény megítélése a hazai médiában és vajon lehet-e ezen változtatni?
BA: Talán meglepő, amit mondok, de inkább jó, és ahhoz képest, hogy mekkora a képregény piaci súlya, még talán több szó is esik róla, mint amennyi arányosan járna neki. Persze mi ezt inkább úgy fogjuk fel, hogy messze el vagyunk maradva más országoktól, és addig nem nyugodhatunk, amíg fel nem zárkózunk hozzájuk valamelyest. A változtatás csak részben múlik rajtunk, hisz mi nagyon aktívak vagyunk ezen a téren. Egyes szerkesztőségek nyitottabbak, mások kevésbé, sok múlik a személyes érdeklődési területeken és azon, hogy minek tulajdonítanak hírértéket. Franciaországban egy sikersorozat új kötetének a premierje fontos médiaesemény, nálunk tíz embernél többet nem nagyon lehet összetrombitálni.
G: Milyen állásponton van a kiadó a különféle netes honosító oldalakkal kapcsolatban, jelenthetnek-e komoly fenyegetést egy kiadó munkájára, esetleg akár segíthetik is?
BA: Ez egy nagyon kényes és nehéz kérdés. A kiadóknak hivatalosan nem is lehet tudomásuk ezek létezéséről, hisz a szerződéseik köteleznék őket arra, hogy jogilag lépjenek fel ellenük. Ugyanakkor azzal is tisztában vagyunk, hogy ezeknek a honlapoknak az "ínséges időszakban" fontos szerepük volt a képregény népszerűsítésében, és ha megüzenjük neki, hogy mik azok, amiket kiadni tervezünk, mindig el is távolítják a honosításokat. Az én személyes véleményem erről pedig az, hogy szerencsésebb lenne, ha ezt a lelkesedést eredeti művek létrehozására, fanzinok, mini-képregények, webcomic-ok létrehozására lehetne konvertálni. Úgy látom, hogy ez részben már működik is. Hozzáteszem, hogy ma már a nagy külföldi kiadóknak az álláspontja is változóban van, méghozzá érdekes módon egyszerre tapasztalunk szigorítást (a japánok részéről, akik sokáig kifejezetten pártolták a "scanlation" mozgalmat), és az elektronikus közlésnek az olcsó vagy akár ingyenes formái felé nyitást (az amerikaiktól, akik egyre több régi képregényt tesznek ily módon hozzáférhetővé). De azt érthető módon mindenki utálja, ha egy friss, még hazai megjelenésre is esélyes képregényt akár eredetiben, akár kalózfordításban közzétesznek. Azt egyébként nem szokták tudni, hogy az utóbbit veszik rosszabb néven a jogtulajdonosok, hiszen a "honosítás" azt jelenti, hogy egy, a kiadó és a szerzők által nem engedélyezett, nem érvényesített belenyúlás történik magába a műbe. Bármennyire is önzetlen a szándék, ilyet az eredeti szerzők jóváhagyása nélkül illetlenség tenni.
G: Segíthet-e megismertetni a képregény az olvasás szeretetét az fiatalok újabb generációjával?
BA: A képregény olvasása, befogadása egészen más, mint a kép nélküli szövegé. A képregény nem pótlék, nem zanza, nem bevezetés valami másba. Képregényt olvasni bizonyos szempontból nehezebb is, hisz a különböző képi, nyelvi és narratív kódok egymásra vannak utalva, kiegészítik, ellenpontozzák egymást. Úgyhogy számomra ez a kérdés csak szélesebb értelemben jogos: igen, a képregénynek a populáris, gyerekeknek szóló műfajai, művei alkalmasak arra, hogy újabb generációkkal szerettessék meg a kultúrát, beleértve az irodalmat, a képzőművészetet, a filmet, valamint a felnőttebb hangvételű, témájú, igényű képregényeket.
G: Közelebbi és távolabbi kiadói tervek?
BA: A könyhétre jelenik meg a Largo Winch sorozat 3. kötete, majd az új Batman-filmhez kapcsolódva kiadunk egy igazi kultikus csemegét, az Arkham Elmegyógyintézetet, Grant Morrison és Dave McKean művét. A Rejtő-Korcsmáros sorozat hatodik albuma az Elveszett cirkáló lesz, ez őszre várható, csakúgy, mint az irodalmi klasszikusok következő része, amely az elveszettnek hitt, ám a Történeti Levéltárból nemrég megkerült Három testőr lesz. Kiadunk idén még két DC-kötetet. Ezekről egyelőre annyit lehet mondani, hogy Batman mindkettőben lesz, az egyikben pedig Superman is.
Nem szeretnénk lemondani a francia képregényekről annak ellenére, hogy jelenleg ez az irányzat Magyarországon kevésbé népszerű. Tervezzük folytatni a Sörmestereket és tárgyalunk a Krak által megkezdett, ám félbeszakadt XIII átvételéről. Előbb-utóbb lesz másik mangánk is, de kicsit más utakat járunk, mint a többi, távol-keleti képregényekkel foglalkozó kiadó.
A magyar szerzők kiadása továbbra is szívügyünk. Tavaly ősszel indítottuk el az Eduárd bemutatja… sorozatot, amely félúton helyezkedik el az országos terjesztés és a limitált kiadás között. Eddig Vass Mihály, Felvidéki Miklós és Göndöcs Gergely egy-egy munkája jelent meg ebben formában, ezek sikerétől függ, hogy milyen tempóban jöhetnek ki újabbak.
G: Köszönjük az interjút és sok sikert kívánunk a Képes Kiadónak a továbbiakban is!
Jelenleg, legalább is számomra, nincs izgalmasabb műfaji filmes Neil Marshallnál. A rendkívül szórakoztató Dog Soldiers után megrendezte az évtized eddigi legjobb horrorfilmjét, a Descent-et, és alig várom, hogy láthassam legújabb opuszát, a poszt-apokaliptikus hommage-filmet, a Doomsday-t. Ebben a három részre szabdalt videointerjúban eddigi karrierjéről és a tervezett projecjeiről mesél.
A Frankofónia Ünnepe ezév márciusában is megrendezésre került Budapesten és számos más magyar városban, a rendezvénysorozat részeként pedig március 6-án kiállítás nyílt a fővárosi Francia Intézetben "Bulles*, jazz, blues" címmel, melyet Jean Auquier, a brüsszeli képregénymúzeum igazgatója vezetett fel a "Hupikék törpikék és Tintin országa: a belga képregény" című előadásával.
Tekintve, hogy a Képregény.net és a Geekz színeiben én is részt vettem az eseményen, ráadásul a mi társaságunkból az egyetlenként, aki bírja a francia nyelv obskúrus tudományát, úgy döntöttem magamra vállalom a tolmács híján (a frankofónia szellemének jegyében) vegytiszta francia nyelven előadott áttekintés érdekesebb pontjainak megosztását a nagyobb publikummal (az amfiteátrumban mindössze huszonegynéhányadmagammal jelentem meg) a belga képregény gazdagságáról és történetéről.
Tintin, a világutazó - egy fiktív riporter kalandjai
A George Prosper Rémi, avagy művésznevén Hergé (ami neve felcserélt kezdőbetűinek fonetikus kiejtése: R.G.) alkotta mára kultikussá vált képregényfigura a Magyarországon is ismert olyan belga nevezetességek közé tartozik, mint Lucky Luke, Astérix vagy a Hupikék törpikék, születése pedig 1929-re, a Vingtieme Siecle belga újság oldalaira tehető. A Tintin a szovjetek földjén (Tintin au pays des Soviets) folytatásos képregénysorozat egyenesen az újság szerkesztőjének, Norbert Wallez katolikus apát kérésére indult útnak, és akkora sikere lett, hogy a Szovjetunióból vonattal hazaérkező és a kiadó által felbérelt ál-Tintin jókora éljenző tömeget csődített a brüsszeli Gare du Nord pályaudvarára. A hirtelen jött népszerűség egyenes úton vezet a következő, kongói tudósításhoz (Tintin au Congo, 1931), ami tökéletesen tükrözi a kor gyarmattartó belga világképét: "A negrók nagy gyerekek csupán... még szerencse, hogy mi ott vagyunk nekik." A naívnak és primitívnek ábrázolt feketéknek tartott felvilágosító óra hazájukról, Belgiumról, az antilopok cél nélküli halomra gyilkolása vadászat címén és az orrszarvú irhájába fúrt lyukba helyezett dinamitrúddal szerzett trófea később mind helyesbítésre került a politikai korrektség jegyében, mikor 1946-ban Hergé újrarajzolta a színes oldalakkal újfent kiadott, eredetileg fekete-fehér albumokat.
Egy belga képregényhős népszerűsége hazájában nem különösebben ritka dolog, Tintin kalandjait azonban legkevesebb 50 nyelvre fordították le és albumai több százmilliós példányszámban keltek el, tehát joggal tehetjük fel a kérdést, vajon miben rejlik sikerének titka? Nem kell túlságosan mélyreásnunk, hogy észrevegyük, főhősünk ábrázata nem rendelkezik igazán karakterisztikus vonásokkal (talán a védjegyének tekinthető hajtincset leszámítva), így a célközönségnek szánt fiatal (és persze a képregénykedvelő idősebb) olvasók könnyedén azonosulhatnak vele, ráadásul az albumokban minden kortalanul népszerű szüzsé megtalálható az Indiana Jones fémjelezte kalandfilmeken át (A kék lótusz, A Nap Temploma) a tiszta és tudományos fantasztikumon keresztül (Tintin Tibetben, Cél a Hold) a krimibe és kémhistóriákba (A Castafiore ékszerek, Ottokár jogara) illő fordulatokig. A humort is több szinten adagolva kapjuk, a némileg kifinomultabb típusát maga Tintin és az örökké szórakozott Tournesol professzor szolgáltatja, míg a részeges és szangvinikus Haddock kapitány a szeretnivalóan ütődött Dupont-Dupond párossal karöltve a slapstick komédiát lopja be a történetekbe.
A kapitány figurája egyébként meglepő módon pozitív fogadtatásra talált a kor mélyen katolikus keresztényi értékeket valló Belgiumában nagyon komoly alkoholizmusa (egy üveg Loch Lomond láttára bármilyen helyzetben elveszti a fejét) és szórakoztató vulgaritása ellenére.
A belga BD** és a valóság összefonódása
A képregények és a valós, aktuális események kölcsönösen hatással vannak egymásra, különösen igaz ez a belga BD-re. Az első valóban csak képregényekkel foglalkozó francia-belga magazint 1938-ban indítja útjára Jean Dupuis méghozzá Journal de Spirou címmel. Az újság központi karaktere a Rob-Vel teremtette lángvörös hajú Spirou (nevét a vallon mókust jelentő spirou szóból eredezteti), aki eredetileg kifutófiúként dolgozik ikonikus piros ruhájában, majd elválaszthatatlan barátjával, Fantasio-val együtt munkát kap épp annak az újságnak a szerkesztőségében, aminek nevét kölcsönözte. Fiktív újságíróként, akárcsak Tintin, rengeteg kalandon megy keresztül, és a hozzá csatlakozó új szereplőgárda népszerűsége olyan karaktereknek biztosít albumszerű megjelenést, mint például a fura, de szeretnivaló leopárd-majom keverék Marsupilami. A valódi Spirou magazin szerkesztőségének ajtaja (a rajta lógó tábla tanúsága szerint) egyébként mindig nyitva áll és lehetőséget ad olvasóinak, hogy személyesen adhassanak hangot véleményüknek.
1947-től a belga André Franquin veszi át Spirou kalandjainak szövését és az Egy varázsló van Champignac-ban (Il y a un sorcier a Champignac) című történetével egy kvázi ismeretlen, általa sosem látott, a felesége képeslapgyűjteményének egyik példányáról másolt kastélyt tesz híres turisztikaI célponttá. Hergé hasonló módszerekkel dolgozott, az Egyszarvú titkában a helyi bolhapiac tűnik fel, a Nap Temploma azték piramisainak papírra vetését komoly kutatómunka előzi meg, a Letört fül (L'Oreille cassée) történetének fókuszaként funkcionáló titokzatos bálványnak pedig a városi múzeumban kiállított egyik szobor szolgált mintaként, melynek hatására a múzeum szuvenírboltjának egyik legkelendőbb portékájává vált ama bizonyos bálvány replikája, aminek fülét aztán a boldog tulajdonos sajátkezűleg letörhette.
A fentebb már említett Franquin talán leghíresebb figurája, az elképzelhetetlenül lusta, ám végtelenül jóindulatú Gaston Lagaffe, aki szintén a Spirou magazin munkatársa, kalandjai során ugyan indirekt módon, de egyértelműen a környezet és az állatok védelme mellett foglal állást. Talán nem véletlen, hogy a valódi Green Peace felkérésére Franquin és teremtménye, Gaston vállt vetve kampányoltak a szervezet célkitűzéseiért különféle reklámokban és plakátokon. A BD és a valóság hatás-visszahatásának legszebb példája pedig talán az, amikor Gaston-nak szobrot emelnek Brüsszelben, egy Brüsszelben játszódó képregény oldalain pedig megjelenik ez az utcarész a rendkívül könnyen azonosítható szoborral.
A cikk második része a kepregeny.net magyar képregényes oldalon fog megjelenni hamarosan...
*a bulle francia nyelven a képregényekben használatos szövegbuborékot jelenti **a BD a bande dessinnée, azaz franciául a képregény bevett rövidítése
Az interjút Tóth Csaba készítette, csak nem volt kedve regisztrálni. :)
Három film rendezőként, további féltucat producerként, és egy TV-sorozat. Mindössze ennyi volt nálunk forgalmazásban Roger Corman páratlanul gazdag, 200-nál is több címet felsorakoztató filmográfiájából. A ‘B-szériás filmek királya’, illetve a ‘low budget pápája’ címekkel illetett Corman az elmúlt ötven évben Peter Lorrétól kezdve Sylvester Stallonéig szinte mindenkivel dolgozott a szakmában. Számtalan sztárt ő fedezett fel, köztük William Shatner-t, Jack Nicholson-t vagy éppen Bruce Dern-t, miközben még arra is volt ideje, hogy olyan rendezőket indítson el a pályáján, mint Coppola, Bogdanovich és Ron Howard. Szó, ami szó, az idén 77 éves Roger Corman több, mint kultikus figura – egy legenda, egy darabka filmtörténet, akivel órákig lehetne beszélgetni. De az idő sajnos véges.
- Mr. Corman, ön egy nagy hollywoodi stúdiónál kezdte a pályafutását. Ennyire kiábrándult a stúdiórendszerből, hogy inkább egyedül vágott neki a producerkedésnek?
- Nézze, egyszerűen belefáradtam, hogy script analyst, illetve story analyst legyek a 20th Century Foxnál. Olyan alacsonyan helyezkedtem el a ranglétrán, hogy az az egy év, amit ott töltöttem, több mint elég volt. Inkább Európába utaztam, hogy Oxfordban szerezzek diplomát. Később, amikor visszatértem az Államokba, írtam egy forgatókönyvet, amit aztán megvettek megfilmesítésre. (Highway Dragnet – TCS.) A könyvért kapott pénzből, és baráti kölcsönökből pedig azon nyomban leforgattam egy nagyon kicsi költségvetésű filmet. A film sikeresen szerepelt, a pénzt pedig újabb filmekbe fektettem és így tovább. Ez persze most könnyűnek tűnhet, de körülbelül öt-hat évbe telt, amíg ide eljutottam.
- Gyakran nyúl sci-fi, vagy horror témához, az első filmje is science fiction volt. Személyes kötődések fűzik ezekhez a műfajokhoz?
- Nagyon szeretem mind a science fiction-t, mind a horror-t, bár azt hiszem, nincs is olyan műfaj, amit ne próbáltam volna ki az évek során. Mostanában mégis visszatértem a sci-fihez és a horrorhoz, mert ezek azok a műfajok, amelyek igazán megmozgatják a fantáziámat. Mind a sci-fi, mind a horror a valóságban gyökerezik, de végül a képzelet világába vezet.
- A pályája elején miért éppen egy kis gyártó cég, az AIP (American International Pictures - TCS) mellett kötelezte el magát?
- El akartam kerülni a független filmeseket fenyegető csapdákat. Ugyanis hiába van kész egy filmed, mégis várnod kell, amíg a film visszahozza a bele fektetett pénzt és csak azután vághatsz bele ismét. Amikor a frissen alapított AIP lecsapott a második filmemre, a Fast and the Furious-ra, megmondtam, hogy szívesen aláírom velük a szerződést, de adjanak lehetőséget három további filmre is. Így egyből három filmet csinálhattam anélkül, hogy várnom kellett volna a legelső megtérülésére. Ezek persze alacsony költségvetésű mozik voltak. A Columbiától, tehát egy nagy stúdiótól is kaptam ugyan ajánlatot, de az övék mindössze egyetlen filmre szólt, nekem viszont ekkoriban fontosabb volt, hogy minél több filmet forgassak.
- Volt valami különbség az ön által készített, illetve a stúdiófilmek között?
- Először is, az én filmjeim természetesen sokkal kevesebb pénzből készültek. Másodszor viszont, azt hiszem, ezek a filmek egy kicsit talán eredetibbek és izgalmasabbak voltak. A sikert nem bízhattam nagy sztárokra, vagy költséges látványeffektusokra. Csakis a történetben rejlő potenciálra hagyatkozhattam.
- Ezek az alacsony költségvetésű filmek mind nagyon sikeresek lettek. Miért nem lépett tovább, miért nem csinált “nagy” filmeket?
- Alkalomadtán azért a nagy stúdióknak is dolgoztam. A filmek jól is szerepeltek és én is meg voltam velük elégedve. De egy nagy stúdiónál mind az előkészületek, mind a gyártás rengeteg időt emészt fel, ráadásul el kell fogadni, hogy másoknak is ugyanúgy beleszólásuk van a projectbe. Ez persze érthető. Van, akinek ez fekszik és van, akinek meg nem. Ami engem illet, én szeretem teljesen a kezemben tartani a filmjeimet. Ez persze azzal jár, hogy muszáj függetlennek maradnom.
- Coppola valószínűleg ezért nyilatkozta, hogy “az alacsonyabb költségvetésű, Roger Corman-típusú filmek jobban megmozgatják a rendezőkben nyugvó kreativitást.”
- Tökéletesen egyetértek Francis-szal. Nyilván ön is tudja, hogy Francis velem kezdte… (Coppola első filmjének – Dementia 13 - Corman volt a producere 1963-ban. – TCS)
- Az ötvenes években a producerkedés mellett ön rendezőként is kipróbálta magát. Mégis, egészen a Poe-adaptációkig kellett várnia a kritikai elismerésre.
- Nagyon szerettem az Edgar Allan Poe-filmeket. Persze nem úgy kezdtem neki, hogy gyorsan csinálok egy tucat Poe-filmet. Mindössze az Usher-ház bukásá-t akartam vászonra vinni, mert lenyűgözött a történet és különben is jó ötletnek tűnt. A film is sikeres volt, az AIP ezért megkért, hogy csináljak még egyet, végül azon vettem észre magam, hogy már a hatodik Poe-filmet forgatom. Kezdtem magamat ismételni, ezért gyorsan lecseréltem a stilizált, múltszázadi filmeket olyanokra, mint például a The Wild Angels, ami az első film volt a Hell’s Angels motorosairól, vagy a The Trip, aminek a témája természetesen nem más, mint a drogok. A 60-as években ezek voltak a kortárs témák és a Poe-filmek stúdiói helyett a nyílt utcákon, természetes helyszíneken forgattunk.
- Említette a The Wild Angels-t, aminek a témája akkoriban benne volt a levegőben. Egy évtizeddel később, szintén az ön gyártó cége készítette a Death Race 2000 című filmet. Ez is irányt mutató darab volt, olyannyira, hogy később a sokkal ismertebb Mad Max is innen vette az ötletet.
- Ahogy mindenki, én is szeretek új műfajokat kitalálni, de sajnos nem lehetek mindig én az első. De amikor éppen nem sikerül, és egyéb, más terveken dolgozik az ember, akkor is csinálni kell. Ha már szóba került a Death Race, hadd említsem meg, hogy Tom Cruise megkeresett, hogy szívesen leforgatná a Death Race 3000-at. Meglátjuk, mi sül ki belőle.
- Részemről alig várom. De visszatérve az újdonság erejére, én úgy érzem, hogy a legtöbb filmje inkább csak egyfajta válasz a nagy stúdiók filmjeire. Amikor a történelmi filmek mentek, ön is csinált gyorsan pár történelmi filmet. Később, amikor a Blue Max elkészült, ön leforgatta a Von Richtofen-t. Amikor pedig a Fox kijött az Alien-nel, az ön cége, a New World sem késlekedett sokáig a Galaxy of Terror-ral.
- Van ebben valami. De mindannyian reagálunk a környezetünkben lévő változásokra.
- A filmjeiben gyakran színészi feladatot is vállal, de legalább statisztaként megbúvik a háttérben. A költségeit csökkenti, vagy élvezi a szereplést?
- A saját filmjeim esetében elsősorban a költségeimet csökkentem, tehát nem kell kiadnom pénzt még egy szereplőre. Ami a többi szereplésemet illeti, tehát Francis Coppola, Jonathan Demme, Ron Howard vagy éppen…
- Paul Bartel…
- ... így van - és Joe Dante filmjeit – tényleg csak a poén kedvéért. Szóval felkértek, hogy szerepeljek, én pedig örömmel vállaltam, hiszen mindannyian nagyon jól szórakoztunk a forgatáson.
- Amikor ők elkezdték a filmezést, ön volt az, aki megadta nekik a lehetőséget. Ma viszont már ott tartanak, hogy 100 milliókat költenek egy-egy filmre, míg ön továbbra is megmaradt low budget producernek. Nem érez némi csalódottságot?
- Nem, mert azt hiszem, mindenki a számára kijelölt úton halad. Amikor látom, hogy Francis Coppola, Scorsese, vagy éppen Cameron csinálja ezeket a 100 millió dolláros filmeket, azt kell mondjam, hogy a filmjeik jól sikerülnek és látszik, hogy minden egyes centnek megvolt a maga helye. Nincs értelme felróni Jim Cameronnak, hogy majdnem 200 milliót költött a Titanic-ra, mert ha megnézed a filmet, tökéletesen érthető, mire ment el ennyi pénz, hiszen ez egy hatalmas film. Amit viszont nem szeretek, az az, amikor azt látom, hogy elköltenek 80 millió dollárt, és a film nem áll másból, mint hogy két ember beszélget egy szobában. Ekkor már jogosan merül fel a kérdés, hogy mire ment el ez a rengeteg pénz.
- Ha már a Titanic szóba került... Ön, mint a low budget filmek pápája, gondolja, hogy ki tudta volna hozni a filmet, mondjuk rongyos 20 millió dollárból?
- Erre igennel kell felelnem, de az én filmem biztosan nem lett volna olyan jó, mint Jim Cameroné. Igazán fantasztikus munkát végzett a Titanic-kal.
- A Titanic több mint 3 óra hosszú. Az ön filmjei viszont többnyire 90 perc alatt maradnak. Mint producer gondolja, hogy a filmek időtartama fontos a közönség szempontjából?
- Szerintem az egyik legfontosabb dolog, hogy ne untassuk a közönséget. És igenis vannak filmek, amik sokkal jobbak működnének, ha rövidebbek lennének. Ami engem illet, a legtöbb filmem egyszerű és tömör ötleten alapul, amihez szerintem rövidebb film dukál. Ezek persze nem grandiózus, epikus mozik. Azoknak tényleg kell legalább két óra, vagy akár több is és én tökéletesen elfogadom, ha bizonyos filmek ilyen hosszúra nyúlnak. Ezek csodálatos filmek, de ha 10-20 perccel rövidebbek, talán még jobbak lennének.
- A múltban rengeteg tehetséget fedezett fel. A fiatalok ma is felkeresik önt tanácsért?
- Igen, jelenleg is dolgozom néhány fiatal rendezővel. Közülük is meg kell említenem Brian Secler-t, aki éppen most végezte el a New York University filmes szakát és épp az első filmjét forgatja. A film címe Raging Discipline, a Harlemben játszódik és amatőr, fekete boxolókról szól. Nagyon meg vagyok elégedve vele. Egy másik tehetséges fiatal rendező Henry Crum, aki eddig second unit director volt nálam, de ősszel már az én cégemnek forgatja első filmjét.
- Magyarországgal kapcsolatban is van terve?
Igen, van.
- 55 évet töltött eddig a filmszakmában. Mit tanácsolna a fiatal magyar filmeseknek?
A legjobb tanács, amit adni tudok a magyar filmeseknek, sőt minden fiatal filmesnek a világon, hogy tanuljatok minél többet, aztán pedig gyakoroljátok a szakma fogásait, amennyit csak lehet. Így, ha majd megérik az idő egy játékfilmre, biztosan készen álltok majd a feladatra.
Már azt hittétek, hogy megúszhatjátok, de nem, a Geekz-es képregényes interjúsorozat következő epizódjában ezúttal Felvidéki Miklóssal támadunk, aki a laza eleganciájú és érzékeny rókát (a neve Senki, Odüsszeusztól tanulta a trükköt), a lánynevű, ámde keményöklű Johnny Cash dalszereplőt és az elsöprő erejű szuperképességekkel rendelkező pantomimest sorakoztatja fel maga mellett, hogy megossza velünk a véleményét a képregényekről, az Alfabéta-díjról és úgy en bloc mindenről kis hazánkban.
- Első látásra szerelem vagy előtte más önkifejezési módokat is kipróbáltál ? 
- Milyen utat jártál be eddig és mik voltak ennek szerinted a legfontosabb állomásai? 
- Mi volt számodra eddig a legértékesebb elismerés, amit a munkádért kaptál ? 
- Miről fog szólni a Néma Játék? A neten már közzétett oldalakból úgy tűnik, hogy egy pantomimes lesz a főszereplő és teljesen mellőzni fogod a dialógusokat… 
- Mivel foglalkozol jelenleg civilben ? 
- Mennyiben segítenek (esetleg hátráltatnak) a magyarországi különböző képregényes kezdeményezések (Képregény.net portál, Képregény Börze, Képregény Fesztivál, etc.)? .jpg)
- Szerinted milyen a képregény megítélése a hazai médiában és vajon lehet-e ezen változtatni? 
- Igen, azt észrevettem, hogy Zord és Dr. Végh is mintha csak a Goon univerzumból léptek volna elő… ezek szerint valami hasonlóban gondolkodsz, amikor a képregénytervedről beszélsz ?
- Mi a véleményed a jelenlegi hazai képregényes szcéna helyzetéről ? Sok felől hallani, hogy az utóbbi 5-6 év képregényes bummja megtorpanni látszik…
- Melyik kiadványt várod a legjobban a 6. Képregényfesztivál újdonságai közül?
A heti rendszerességgel és óramű pontossággal szerdán érkező képregényes interjúsorozatunkban ezúttal sem tartunk szünetet és a nagyközönség számára a Roham magazinban debütáló, majd az asztalfiókból kiteleportáló Johnny Fellow űrnavigátor kalandjaival a geek szívekbe magát belopó Brazil lesz kénytelen élvezni lőporos vendégszeretetünket egy beszélgetés erejéig.
- Hogyan kerültél először kapcsolatba a képregénnyel? Mi volt az első képregény, ami valaha a kezedbe került?
- Van már munkacíme is? Pár szót mondhatnál róla, ha nem hétpecsétes titok…
- Miket szoktál olvasni és nézni, honnan szerzed az inspirációt? 
- Milyen utat jártál be eddig és mik voltak ennek szerinted a legfontosabb állomásai?
- Mi volt számodra eddig a legértékesebb elismerés, amit a munkádért kaptál?
- Folyamatban lévő és tervezett munkák, képregények?
- A hazai képregényes élet többi szereplője közül kivel tartod rendszeresen a kapcsolatot (kiadók, szerzők/rajzolók, weboldalak, fórumok)?
- Mit gondolsz az Alfabéta-díjról? Mennyire látod értékes elismerésnek vagy iránymutatásnak?
- Milyen stratégiával próbálnád meghódítani a képregényt nem ismerők szívét?
A hazai képregényes élet szereplőit megszólaltató interjúsorozatunkban ezúttal a Kalyber Joe, az eddigi legstabilabb és leghosszabb életű magyar szerzői karakter megalkotójára rántottunk fegyvert, hogy megtudjuk mi köze a piaci kofáknak a képregénykiadáshoz és hogyan válik egy spirálfüzet segítségével egy szegedi frissen diplomázott tanárból dzsungel- és sivatagjáró kalandor, valamint arról is lekerül a lepel, hogy melyik kedvenc francia nyelvű fantasy képregénysorozatához készített Pilcz Roland Geekz-exkluzív hommage-t.
- Milyen hatások befolyásolták a stílusodat, mi a munkamódszered és milyen anyagokkal dolgozol ?
- Miket szoktál olvasni és nézni, honnan szerzed az inspirációt ?
- Mi volt számodra eddig a legértékesebb elismerés, amit a munkádért kaptál ?
- Folyamatban lévő és tervezett munkák, képregények ?
- Ki a kedvenc külföldi és magyar képregényszerződ/rajzolód és miért ?
- Mi a véleményed a jelenlegi hazai képregényes szcéna helyzetéről ? Sok felől hallani, hogy az utóbbi 5-6 év képregényes bummja megtorpanni látszik…
- Szerinted milyen a képregény megítélése a hazai médiában és vajon lehet-e ezen változtatni?
A képregényes interjúsorozatunk következő installációjában egy nemzetközi ismertségben szorosan a Boros-Szikszai páros sarkában lévő magyar grafikust szólítunk elő, aki egyúttal a Magyar Képregény Akadémia jelenlegi elnöke, Hungária kapitány vizuális megálmodója a Galaktika steampunk pályázatára és az amerikai szerepjátékipar nagyágyúinak egyik megbecsült illusztrátora. 
A magyar képregényes szcéna újabb szereplője kerül terítékre a Geekz-en, ezúttal az Alfabéta-jelölt, mágikus-realista Pestblog.hu és a szerzői kiadású, megátkozott testvérpárról szóló 12óra ifjú titán rajzolója, Emtrexx válaszol a mostanra már jól ismert kérdésekre. Lássuk miből lesz az első magyar trade paperback méretű képregény!
A hazai képregényes szcéna szereplői között végzett tudatos ámokfutásunk tovább folytatódik, ám ezúttal nem egy képregényrajzolót, hanem egy igen ritka állatfajtát, egy valódi, lélegző képregényforgatókönyvírót szólaltatunk meg. Ugyan valószínűleg többen ismerik a weapon x nicken, mint polgári nevén, de talán ez az interjú változtatni fog ezen. Hát akkor csapjunk a lovak közé!
.jpg)
.jpg)
Képregényes körökben te vagy "A" Pókember-szakértő. Hogyan sikerült abban az időben felépíteni az eredeti amerikai füzetekből álló gyűjteményedet, amikor a legtöbb fiatal még csak Kockást olvasott és hogyan tudsz "up-to-date" maradni mostanság?
Mennyiben segítenek (esetleg hátráltatnak) a magyarországi különböző képregényes kezdeményezések (Képregény.net portál, Képregény Börze, Képregény Fesztivál, etc.)?
Milyen állásponton van a kiadó a különféle netes honosító oldalakkal kapcsolatban, jelenthetnek-e komoly fenyegetést egy kiadó munkájára, esetleg akár segíthetik is?
Belevágnál-e új magyar szerzői képregények kiadásába, ha látnál benne fantáziát?.jpg)
.jpg)
.jpg)
Geekz: - Először talán egy rövid bemutatkozás azon olvasóink kedvéért, akik esetleg még nem hallottak volna rólatok…
G: Milyen kiadványaitok jelentek meg eddig és mi alapján esett ezekre a választás? Mi nyom többet a latban, a személyes preferencia vagy az üzleti szempontok? 
G: Mi a véleményed a magyar képregénypiac jelenlegi helyzetéről?
G: Mi a véleményed a Magyar Képregény Akadémiáról, illetve tevékenységéről? 
G: Segíthet-e megismertetni a képregény az olvasás szeretetét az fiatalok újabb generációjával? 
Jelenleg, legalább is számomra, nincs izgalmasabb műfaji filmes Neil Marshallnál. A rendkívül szórakoztató Dog Soldiers után megrendezte az évtized eddigi legjobb horrorfilmjét, a 
A Frankofónia Ünnepe ezév márciusában is megrendezésre került Budapesten és számos más magyar városban, a rendezvénysorozat részeként pedig március 6-án kiállítás nyílt a fővárosi Francia Intézetben "Bulles*, jazz, blues" címmel, melyet Jean Auquier, a brüsszeli képregénymúzeum igazgatója vezetett fel a "Hupikék törpikék és Tintin országa: a belga képregény" című előadásával.
jókora éljenző tömeget csődített a brüsszeli Gare du Nord pályaudvarára. A hirtelen jött népszerűség egyenes úton vezet a következő, kongói tudósításhoz (Tintin au Congo, 1931), ami tökéletesen tükrözi a kor gyarmattartó belga világképét: "A negrók nagy gyerekek csupán... még szerencse, hogy mi ott vagyunk nekik." A naívnak és primitívnek ábrázolt feketéknek tartott felvilágosító óra hazájukról, Belgiumról, az antilopok cél nélküli halomra gyilkolása vadászat címén és az orrszarvú irhájába fúrt lyukba helyezett dinamitrúddal szerzett trófea később mind helyesbítésre került a politikai korrektség jegyében, mikor 1946-ban Hergé újrarajzolta a színes oldalakkal újfent kiadott, eredetileg fekete-fehér albumokat.
illő fordulatokig. A humort is több szinten adagolva kapjuk, a némileg kifinomultabb típusát maga Tintin és az örökké szórakozott Tournesol professzor szolgáltatja, míg a részeges és szangvinikus Haddock kapitány a szeretnivalóan ütődött Dupont-Dupond párossal karöltve a slapstick komédiát lopja be a történetekbe.
A képregények és a valós, aktuális események kölcsönösen hatással vannak egymásra, különösen igaz ez a belga BD-re. Az első valóban csak képregényekkel foglalkozó francia-belga magazint 1938-ban indítja útjára Jean Dupuis méghozzá Journal de Spirou címmel. Az újság központi karaktere a Rob-Vel teremtette lángvörös hajú Spirou (nevét a vallon mókust jelentő spirou szóból eredezteti), aki eredetileg kifutófiúként dolgozik ikonikus piros ruhájában, majd elválaszthatatlan barátjával, Fantasio-val együtt munkát kap épp annak az újságnak a szerkesztőségében, aminek nevét kölcsönözte. Fiktív újságíróként, akárcsak Tintin, rengeteg kalandon megy keresztül, és a hozzá csatlakozó új szereplőgárda népszerűsége olyan karaktereknek biztosít albumszerű megjelenést, mint például a fura, de szeretnivaló leopárd-majom keverék Marsupilami. A valódi Spirou magazin szerkesztőségének ajtaja (a rajta lógó tábla tanúsága szerint) egyébként mindig nyitva áll és lehetőséget ad olvasóinak, hogy személyesen adhassanak hangot véleményüknek.
1947-től a belga André Franquin veszi át Spirou kalandjainak szövését és az Egy varázsló van Champignac-ban (Il y a un sorcier a Champignac) című történetével egy kvázi ismeretlen, általa sosem látott, a felesége képeslapgyűjteményének egyik példányáról másolt kastélyt tesz híres turisztikaI célponttá. Hergé hasonló módszerekkel dolgozott, az Egyszarvú titkában a helyi bolhapiac tűnik fel, a Nap Temploma azték piramisainak papírra vetését komoly kutatómunka előzi meg, a Letört fül (L'Oreille cassée) történetének fókuszaként funkcionáló titokzatos bálványnak pedig a városi múzeumban kiállított egyik szobor szolgált mintaként, melynek hatására a múzeum szuvenírboltjának egyik legkelendőbb portékájává vált ama bizonyos bálvány replikája, aminek fülét aztán a boldog tulajdonos sajátkezűleg letörhette.
Három film rendezőként, további féltucat producerként, és egy TV-sorozat. Mindössze ennyi volt nálunk forgalmazásban Roger Corman páratlanul gazdag, 200-nál is több címet felsorakoztató filmográfiájából. A ‘B-szériás filmek királya’, illetve a ‘low budget pápája’ címekkel illetett Corman az elmúlt ötven évben Peter Lorrétól kezdve Sylvester Stallonéig szinte mindenkivel dolgozott a szakmában. Számtalan sztárt ő fedezett fel, köztük William Shatner-t, Jack Nicholson-t vagy éppen Bruce Dern-t, miközben még arra is volt ideje, hogy olyan rendezőket indítson el a pályáján, mint Coppola, Bogdanovich és Ron Howard. Szó, ami szó, az idén 77 éves Roger Corman több, mint kultikus figura – egy legenda, egy darabka filmtörténet, akivel órákig lehetne beszélgetni. De az idő sajnos véges.
- Szerintem az egyik legfontosabb dolog, hogy ne untassuk a közönséget. És igenis vannak filmek, amik sokkal jobbak működnének, ha rövidebbek lennének. Ami engem illet, a legtöbb filmem egyszerű és tömör ötleten alapul, amihez szerintem rövidebb film dukál. Ezek persze nem grandiózus, epikus mozik. Azoknak tényleg kell legalább két óra, vagy akár több is és én tökéletesen elfogadom, ha bizonyos filmek ilyen hosszúra nyúlnak. Ezek csodálatos filmek, de ha 10-20 perccel rövidebbek, talán még jobbak lennének.